Pest Megyei Hírlap, 1960. április (4. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-26 / 97. szám

A Váci Vasutas győzött Foton, pontot vesztett az éllovas Szalvai Honvéd Péterin A Bányász gólzáporral diadalmaskodott a Pilisi KSK felett a megyei labdarúgó-bajnokságban A vasárnapi forduló tetrna- gyobb meglepetését Péteri szol­gáltatta, amely döntetlent har­colt ki a tavasszal száz százalé­kos Szalvai Honvéd ellen. Meg­lepetésnek számit még a Váci Vasutas fóti győzelme. A fótiak ezzel elvesztették tavaszi veret­lenségüket. Az Érdi Traktor dön­tetlent vívott ki. a második he­lyezett Gödöllői Vasassal szem­ben. A többi találkozó általában a papírforma jegyében zajlott. SZ1GETÜJFALU—VBCSÉS 2:8 (1:8) Sztgetújfala. 3H nézó. V: Tiha­nyt. Veesésl támadással indult a iá­tök, s már az első oeröben. Földi hatméteres lövése a kapufán csat­tant. Tíz nerc elteltével a lelke­sebb hazaiak átvették az irányí­tást, s a 14. percben egy beívelt szögletet Vieh Ferenc a hálóba továbbított. Ezután Állandósult Szkfetúiíahi fölénye, de a kitü­nően játszó vecsésl fedezetbár mindent hárított. Szünet után nagy meglepetésre a vendégek harminc percen át nagy fölény­ben voltaik, de a vecsési támadó­kor sokat köríilményeskedett. a csatárok lövésre nem vállalkoz­tak, s a jobbnál lobí> helyzeteket Is kihagyták. Ekkor a hazaiak csak szórványosan jutottak át a félvotnalon. majd az utolsó negyed­órában ismét feljöttek. s a 30. nercben Simonecz ka mielőtt! ka­varodásból újabb gólt lőtt. Jó: Schneck II, Pflumm, Vigh Fe­renc. Vigh Béla. ill. Trasszer (a mezőny legjobbja), Frühwirth. Jámbor. Féket« Józset véJk Tót továbbra la fölényben játszott, de főleg az első félidő­ben sóik helyzetet kihagytak a csatárok. A Vasutas szórványos lefutásokkal veszélyeztetett. sBor- zák szabadrúgásból egyenlített, majd később nagy védelmi hibá­ból Jakab H a vendégek győzel­mét is bebiztosította. A találkozó során feltűnő sók szabálytalansá­got követtek el a váciak. Jó: Ta­kács, Oraveez, Borzák. ill. Szabó, Pektor. Szűcs. Kahna János CEGLÉDI EPlTÖK—MONORI KSK 1:8 (1:8) Cegléd. «0 néző. V: Gombás. Közepes lramrú. sportszerű mér­kőzésen megérdemelten nyert a hazai csapat. Végig az Építők irá­nyította a játékot, s ha gólhely­zeteiket jobban kihasználják, na­gyobb arányban Is győzhettek volna. Mindkét csatársor adós ma­radt a kapuralövésekfkel. G: La- borcz. Jó: Milus, Dell, Csendes. Máté, 111. Monori, Szabó. kot mutatóét, nem tudta a szél se­gítséget kibaszhatni. G: Molnár Hl; Szemes. 1U. sashalmi. 1. Szalvai Hobt. 2. Gödöllő 3. Kartól 4. Ceglédi fip. 5. Váci VSE «. Fóti SE 7. Szigetújfalu 8. Vecsés 9. SZTK 18. Érd 11. Dunakeszi K. 12. Monor 13. Pécel 14. Gyömrő 15. Kis tarosa 1«. Péteri 21 lt 23 13 23 11 23 18 23 10 2 87:17 39 4 51:21 32 7 43:30 27 7 47:41 2S 8 42:33 25 7 34:31 24 9 46:48 22 9 43:46 21 9 35:41 21 5 18 29:34 21 7 10 34:3) 19 5 11 26:35 19 3 12 32:54 19 8 11 32:51 18 4 12 23:45 18 9 18 25:45 17 Az északközéo- csoportban szerep­lő két Pest megyei csapat találkozó­ján, a Pilisi Bá­nyász gólzáporos győzelmet aratott a Pilisi KSK fe­lett. A Ceglédi Vas­utas és a Nagykőrösi Kinizsi ott­hon tartotta a két pontot, míg a Csepel Autó döntetlenül végzett Kaposvárott a Dózsa ellen. Eszakközép csoport: PILISI BÁNYÁSZ—PILISI KSK 8:8 (3:0) PUisvőrősvár. 800 néző. V: Antal. Végig a Pilisi Bányász irányí­totta a játékot. de csak szünet után tudta megfejő len gólokra ÉRDI TRAKTOR—GÖDÖLLŐ 1:1 (1:81 Érd. 900 néző. V: Ripp. A 20. percben Jamda révén góllá érett a hazaiak fölénye. Szünet után Is Érd irányította a látékot, de a nagyszerűen védő Katona mindent mentett. A 83. nercben Horváth egyenlített. Jó: Tanács, Vermes. Rudas. Janda, ill. Katona (a mezőny legjobbja). PETERI—SZALVAI HON VED 8.8 Péteri, 400 néző. V: Dr. Vincze. Veretlenül jutott a legjobb tizenhat közé a magyar olimpiai csapat Magyarország—Csehszlovákia 2:1 (0:1) Az olimpiai labdarúgó-torna selejtezőjében utolsó mér­kőzését játszotta vasárnap a magyar csapat. A Népstadionban 40 ezer néző előtt az olasz Bonetto játékvezetése mellett került sor az összecsapásra, melyben a magyar együttes teljesítménye elmaradt a várakozástól. A helyenként keményen játszó cseh­szlovák 11 nehéz ellenfelet jelentett. — Végülis szünet utáni teljesítményével megérdemelten vívta ki a győzelmet a hazai gárda, s veretlenül jutott a 16-os döntőbe. G.: Novák, Sátori, illetve Buknik. Kovács III nemcsak a ma­váltanl fölényét. A sportszerű ke­retek között lefolyt találkozón a Bányász a gólarány ellenére sem játszott megfelelően. A Pilisi KSK mezőnyben még jól megállta a helyét, de szórványos lefutásainál kiütközött az együttesben látszó sok fiatal tapasztalatlansága. A 23. percben a vörösvári Peller kiha­gyott egy ll-est. G: Vizvári (3). Gál (3). Peller. Kimmel. Jó: Gémesl. Peller, víz­vári, Gál. Kimmel, ill. Tóth. Délkeleti csoport: CEGLÉDI VASUTAS-SZOLNOKI MTE 2:0 (0:8) Cegléd. 1500 néző. V: Kösztner. Eró's iramú mérkőzésen az ál­landó fölényben levő Cegléd, jobb támadósora révén megérdemelten nyert. A 46. percben a szolnoki Pappot kiállította a játékvezető, bár a szolnoki balhátvéd jobban megérdemelte volna a kiállítást. G: Nagy F.. Kökény. Jó: Len­gyel. Csontos. Kökény. K* K. NAGYKÖRÖS! KINIZSI—BÉKÉS­CSABAI MÁV 2:0 (2:0) Nagykőrös, 800 néző. V: Nagy. N. Kinizsi: Gömöri — Szabó I, Soós, Szabó II — Csikós ll.Jto- vács — Bujdosó, Pécsi. Béltekl. Decs), Kornyik. A 20. percben Bélteki átadásá­ból Iíomyik megszerezte a veze­tést. öt nerccel később a játék­vezető túlsziaorúan ll-est ítélt a csabaiak javára, a büntetőt azon­ban Gömöri kivédte. A félidő végefelé Béltekl egyéni akcióból növelte a hazaiak előnyét. Szünet után is a Kinizsi támadott többet, de a keményen. sőt helyenként durván látszó vendégek megaka­dályozták az újabb gól elérését. Végeredményben, közepes színvo­nalú. 16 iramú találkozón meg­érdemelten nyert a tartalékos Ki­nizsi. Jő: Csikós n (a mezőny leg­jobbja). Kovács. Gömöri. szabó I. — Pécsi — Délnyugati csoport: CSEPEL AUTO—KAPOSVÁRI DÓZSA 1:1 11:0) Kaposvár, 2000 néző. V: Boda. KA RT ALI KINIZSI—SZIGET- SZENTMIKLÖS 3:0 (1:0) Kartól. 700 néző. V: Soós G. Igen érdekes. sportszerű, jó Iramú m-érkőz-ést láthatott a kö- zönöéj?. Kezdetben mindkét csapat szép támadásokat vezetett, de a védelmek időben romboltak, maid a 21. percben Angyal fejese kötött ki a hálóban. Az 55. percben a szigetszentmiklósi kapus, egy léc alá tartó labdáért rosszul ugrott Jel és a szemfüles Szabó fellel a hálóba továbbított. A 75. percben Szabó bőm balö véssél állította be a végeredményt. A 39. percben a kártali Kardost utánrújgásért kiál­lították. A hazai csapat idei leg­jobb teljesítményét nyújtotta, a vendégeknél Ora.ván, Mikes, Varsa én Pote-mlkin tűnt ki. A játék­vezető igen jól működött. Sínké Lstvá* VÁCI VASUTAS—FÓTI SE 2:1 (0:1) Főt, 500 néző. V: Lauber. Már a 10. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat Tan ré­A lelkes Péteri lsen jól tartotta masát, sót a második félidő ele­ién veszélyesen rohamozott. A hajráiban erősen feljött a Honvéd, szinte egykapúira játszott, de nem ment a góllövés a csatároknak. Jó: Szenyán. Hutka F.. Rufcka J., Legendi, ill. Alpár, Monostori. Bodnár. PÉCEL—GY O.M Rö 1:1 (0:0) Péoel. 500 néző. V: Kaiser. A fiatalokból álló péceli együt­tes végig nagy erőbedobással küz­dött és megérdemelten nyert, a vendégek is több gólhelyzetet ki- alaikítottalk, de a rossz napot ki-- for?ó csatárok nem tudták ezeket értékesíteni. G: Holló. Jó: Juhász, Tál apa, Holló, ill. Füstös J.. Kara'ba. Bechíer. KIST ARCS A—DUNAKESZI KINIZSI 2:1 (2:1) Kistarcoa. 500 néző. V: virágh. Szünet utáni jobb játékával megérdemelten nvert a hazai együttes. Ebben a játékrészben a dunakeszi támadósor széteső iáté­Váci Pefőfi—Kaposvári MTE 1:0 (1:0) Váci rohamok vezették be a mér­kőzést. Az 5. perc­ben Frick elfu­tott, az alapvo­nalról hátragurí­tott, de a belsők kissé lemaradtak. A 10. perc­ben Frick nagy helyzetben az oldalhálóba lőtt. A Petőfi so­kat támadott, de semmi sem sikerült a csatároknak. Né­hányszor a vendégek is veszé­lyesen rohamoztak, Kohlmann két esetben szépen hárított. A 42. percben szerezte meg a ve­zetést és egyben a győztes gólt a hazai csapat. Egy Petőfi-tá- madásnál a kapus a 16-oson álló Frick felé futott, a labda Sebestyén elé pattant, a jobb­szélső az üres kapuba emelte a labdát. Szünet után esett az iram és a színvonal, inkább csak mezőnyjáték folyt, n kapuk nem forogtak veszélyben. A 65. percben Fricket kemény játékért a bíró kiállította. A mérkőzés mindjobban vesz­tett szépségéből, s a nagy tét is rányomta bélyegét a küz­delemre. Végeredményben, kis szerencsével nagyobb arány­ban is győzhetett volna a Pe­tőfi. A játékvezető jól vezette a mérkőzést. Vác, 1500 néző. V: Gere. V. Petőfi: Kohlmann — Je­néi, Palásti, Czuczor— Varga, Farkas — Sebestyén, Andris­ka, Neugan, Steidl, Frick. Jó: Kohlmann, Jenei, Pa­lásti, Farkas, ill. Szili, Dar­vas, Pammer. Pál János A nyugati csoport további eredményei: Láng—Székesfe­hérvár 3:1, Budai Spartacus— EVTK 2:0, Győr—Budafok 2:0, Zalaegerszeg—Szállítók 1:1, Sztálinváros—Komló 2:0, Pápa—Oroszlány 1:1, Moson­magyaróvár—Pécsi VSK 1:0. Keleti csoport: Izzó—Kecs­kemét 2:8, Bp. Spartacus— Szegedi VSE 0:1, Szolnok— Debrecen 1:1, Pénzügyőrök— Ózd 0:1, Nagybátony—Egyet­értés 0:2, Diósgyőri Bányász— Bp. Előre 2:2, Miskolc—Oros­háza 5:2, Borsodi Bányász— Jászberény 1:0. A váci Neugan kapura fejel (Gyimesi Sándor felvétele) gyár együttes, hanem a mezőny legjobbjának bizonyult. Képünkön Albert — akire Bomba nagyon figyelt — fejel­ni ugrik fel a csehszlovák védők közül Házi vízvezetékhez másíélméter magas tartály órával eladó. Szombat, vasárnap megtekinthető. Jász, Dunakeszi Terv u. 11. Eladó ingatlanok a ceglédi járás terüle­tén: Cegléd városban: 1 szoba, konyha, kam­ra, nyitott veranda, oldalszoba. Azonnal beköltözhető 60 000 Ft. 1 szoba, konyha, kam­ra, zárt veranda, mel­lékhelyiségek. Azonnal beköltözhető. 55 000 Ft. 3 szoba, konyha, éléskamra, előszoba, kamra, mellékhelyisé­gek, 180 n.-öl telek. Azonnal beköltözhető. 160 000 Ft. 3 szoba, konyha, 2 kamra, nyá­rikonyha, 190 n.-öl te­lek. Azonnal beköltöz­hető 100 000 Ft. 2 szo­ba, konyha, éléskam­ra, fürdőszoba, vízve­zeték, villany. Nem beköltözhető állapot­ban 50 000 Ft. 2 szo­ba, konyha, zárt ve­randa, éléskamra, nyá­rikonyha, istálló. Azonnal beköltözhető 80 ooo Ft. 150 n.-öl üres telek 12 000 Ft. 160 n.-öl üres telek 11 ezer Ft. 300 n.-öl be­kerített telek gyü­mölcsfákkal 18 000 Ft. 380 n.-öl bekerített te­lek artézlkúttal 25 000 Ft. Törtei községben: I szoba, előszoba, konyha, zárt veranda, fürdőszoba felszerelve, éléskamra, melléképü­letek, 300 n.-öl telek­kel. Azonnal beköltöz­hető 125 OOO Ft. Felvilágosítás: PIK, Cegléd. Kossuth tér 1. Eladó Ingatlanok a vá­ci járás területén. Vác városban: 1 szoba, konyha, kam­ra, istálló. Azonnal beköltözhető. 60 000 Ft. 5 szoba. 5 konyha, la­kott, 1 szoba összkom­fort beköltözhető 150 ezer Ft. Részletre is eladó. 4 szoba, 3 kony­ha, 3 kamra, pince, raktár, 2 szoba, kony- hás rész beköltözhető, a többi lakott. 160 000 Ft. 360 n.-öl üres telek 25 000 Ft. Veresegyház község­ben: 2 szoba, konyha, élés­kamra. előszoba, 400 n.-öl telek, mosókony­ha, nyárikonyha, pin­áé, azonnal beköltöz­hető 140 000 Ft. 1 szo­ba, konyha, mosdófül­ke. előszoba, kamra, veranda, 320 n.-öl te­lekkel. Azonnal beköl­tözhető 80 000 Ft. 270 n.-öl üres telek 3000 Ft. Nógrádveröce község­ben: 1 szoba, konyha, élés­kamra. melléképület Azonnal beköltözhető. 46 000 Ft. 860 n.-öl telek 4 éves málnatelepités­sel 18 000 Ft. 200 n.-öl telek gyümölcsfákkal 10 000 Ft. Sződliget községben: 2 szoba összkomfortos azonnal beköltözhető 90 000 Ft. 2 szoba, össz­komfortos, azonnal be­költözhető 115 000 Ft. 150 n.-öl telekkel. 278 n.-öl bekerített telek gyümölcsfákkal 18 000 Ft. 160 n.-öl üres telek 4500 Ft. Felvilágosítás: PIK. Vác, Széchenyi u. 9. Eladó ingatlanok Nagykőrös város területén: 1 szoba, 1 konyha, éléskamra, nyárikony­ha, mellékhelyiségek. Azonnal beköltözhető. 50 000 Ft. 1 szoba, konyha. Istál­ló és mellékhelyisé­gek, 180 n.-öl telek. Azonnal beköltözhető 35 000 Ft. 3 szoba, konyha. alsókonyha, fürdőszoba, pince, üz­lethelyiség, több mel­lékhelyiség. 150 n.-öl telek. Azonnal beköl­tözhető. 250 000 Ft. 268 n.-öl telek, közvetlen a piac szomszédságában 28 000 Ft. 448 n.-öl te­lek szőlővel és gyü­mölcsfákkal 38 ooo Ft. 271 n.-öl üres telek, 1 oldalon drótkerítéssel. 14 000 Ft. Felvilágosítás: PIK. Nagykörös, Encsi u. 1. A magyar Hiúsági labdarúgás nagy sikerét hozta az Ausztriában sorra került UEFA-torna. A ma­gyar együttes kiverekedve a dön­tőbejutást. vasárnao Kékesi és Kürtösi góliával 2:1 (2:1) arány­ban, hatalmas küzdelemben dia­dalmaskodott a román ifjúsági vá­logatott felett, s ezzel az első he­lyet vívta ki. A harmadik helyért vívott mér­kőzésen Portugália 2:1 (1:1) arány­ban nyert Ausztria ellen. ♦ Szombat-vasárnap a Sportcsar­nokban bonyolították le Magyar- ország—NDK tornaversenyt, mely a férfiaknál és a nőknél egyaránt hazai sikert hozott. Nők: 1. Magyarország 311.90, 2. NDK 368.20. Egyéniben: 1. Főst (NDK) 75.15. 2. Lemhényi (M) 75.40, 3. Ducza (M) 74.46, 4. Füle 73.95. Férfiak: 1. Magyarország 558.40. 2. NDK 536.25. Egyéniben: 1. Csá­ÖKÖLVlVO NB II NAGYKÖRÖSI KINIZSI- KISKUNFÉLEGYHÁZI HONVÉD 12:1 Kiskunfélegyháza. Első bajnoki mérkőzését biztosan nyerte a kö­rösi csapat. Légsúlyban Kozma (H) ellenfél nélkül győzött. Harmat- súlyban Sirokl (Kinizsi) őze (Hon­véd) ellen. Pehelysúlyban Büki (Honvéd) Fekete (Kinizsi) ellen. Kisváitósúlyban Kovács József (Kinizsi) Tisza (H) ellen. Váltó­súlyban Marton Ferenc (Kinizsi) Blotyos (H) ellen. Középsűlyban Lőrincz (H) szabó László (K) el­len. Félnehézsúlyban Koinofk (K) Farkas (Hl ellen. Nehézsúlyban Raffael (K) Molnár (H) ellen — kiütéssel — győzött, míg a köny- nyűsúlyú Budai (Honvéd)—Mansz Kinizsi) és a nagyváltósúlyú Ku­tas! (H)—Both (K) mérkőzés dön­tetlenül végződött. PEST MEGYE) HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség *s kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Blaha Lujza tér S Telefon: 343—100 142—220. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszt! a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetés! díj l hónapra 11 forint nyi 112.95. 2. Varga 111.75. 3. Bé­kési 109.15. Az első hat helyen magyar tornász végzett. ¥ Vasárnao a késő esti órákban ért véget Novarában a hagyomá­nyos kardvivó találkozó. A ma­gyar kardválogatott Franciaország ellen i0:6-ra, az olaszok ellen il:ö-re, a lengyelek ellen pedig 9:7-re nyert és megnyerte a tor­nát. i ¥ Magyarország férfi kosárlabda- válogatottba 17 pontos vezetés után alulmaradt a csehszlovákok ellen a Sportcsarnokban sorra- került mérkőzésen. Csehszlovákia —Magyarország 74:68 (30:37). ¥ A siketnéma olimpai labdarúgó- seleitezö keretében, vasárnap dél­előtt a magyar csapat 3:2 (3:1) arányú vereséget szenvedett a Hungária úton a csehszlovákok­tól. KOSÁRLABDA NB II női Nagykőrösi Kinizsi—Békési MÁV TE 68:50 (29:20) N. Kinizsi: Varga, Tóth — Komáromi — Csicsó, Temesi. Csere: Ruzsinszky, Parragh, Szántó, Soós. Több hetes gyenge szerep­lés után értékes győzelmet aratott a Kinizsi. A csapat ötletesen, ügyes erőbeosztás­sal játszott, örvendetes a do­bóteljesítmény javulása, de a védekezésben még van javí­tani való. A csapat valameny- nyi tagját dicséret illeti. Ko­sárdobók: Komáromi (31), Tóth (14), Csicsó (11), Temesi (8), Varga (4). A békésiek távoli és sze­mélyi dobásokban felülmúlták a Kinizsit. Rippel TIZENNÉGY TELITALÁLAT A TOTÓN A vasárnapi totó-fordulóban 14 pályázó ért el telitalálatot. Nyere­ményük egyenként 25 358 forint. Tizenegytalálatos szelvény 280, tíz- találatos 3075 darab akadt. Előb­biekre 12G7. utóbbiakra 153 forin­tot fizetnek szelvényenként. A 12 találatos tippszelvény: 1, 1, 2. x, X, 1, X. 2, x( x, 1, x. NAGYKŐRÖSI APRÓHIRDETÉSEK Azonnali belépésre keres főkönyvelőt tsz. vonalon, gyakorlattal kettős könyvviteli vagy mérlegképes könyvelő képesítéssel a Kocséri Uj Élet MTSZ. Fizetés meg­egyezés szerint. Jelent­kezés levélben, vagy személyesen. I Eladó 125 kcm Csepel ! motorkerékpár igé- i nyesnek. Nagykőrös, j IX. kér. Losonczi u. 59. sz. alatt. Megte- | kinthető mindennap l 17—19 óráig. ___________ É ladó sürgősen VI.. Árpád u. 2. sz. ház Érdeklődni Szolnoki u. 53. Nagykőrös. Eladó III. Kossuth La­jos u. 40. sz. ház. El- kelés esetén beköltöz­hető. Nagykőrös. Eladó VII. kér. Baross Gábor u. 24. sz. beköL •özhető ház. Keresek idős nőt vagy leányt gyermekgon­dozónak. Kossuth L. utca 46. sz. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Használt ajtók, abla­kok. eladók. Cegléd III. Teleki u. 2«. f Mátyás király utca 4/a ! alatt, több mint fele- ház sürgősen eladó, j beköltözhető. Tulaj- i donos Udvardy Béla. Kettő db üvegajtó tok­kal eladó. Cegléd, Kossuth Ferenc utca 42. Magyarország csapata nyerte a labdarúgó UEFA-tornát

Next

/
Oldalképek
Tartalom