Pest Megyei Hírlap, 1960. április (4. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-26 / 97. szám
4 ^/íírítm I960. ÁPRILIS 36. KEDD A Vili. magyar képzőművészeti kiállításról A NAGY KÉK ORSZÁGÚT A műcsarnoki országos tárlat körül a szokásosnál is nagyobb érdeklődés tapasztalható. A kulturális élet berkeiben és a művészet barátainak köreiben egyébről sem hallunk: hogyan sikerült a nagy bemutató, összeállítása milyen helyzetet tükröz, rendezési elvei miről vallanak? A kérdésekre a szóbeszéd, sőt — meg kell vallanunk — maga a kiállítás is meglehetősen bizonytalan feleleteket adogat. „Helyzetjelentés ez elsősorban” — írja a katalógus bevezetője. De az-e valójában? Hiszen képzőművé- szeitik tevékenysége — különösen a szobrászoké és a monumentális műfajok művelőié — oly szerteágazó, hogy csak valami nagyobb szabású, alaposabban előkészített kiállítás tudná megközelítő hűséggel szemléltetni az új eredményekei. Gondolunk itt többek között s nagy építkezésekkel kapcsolatos munkákra, a pályázati művekre (amelyekből csak egyet-egyet láthatunk itt — például Vilt Tibor monumentális tiszalöki szobrát). Sokan keresik a brüsszeli kiállítás világhíressé vált nagydíjas szobrászait: Herényit, Somogyit.., Nem szerepelMikus Sándor: Számoló leányka nek, mert bizonyára valami újabb nagy munkán dolgoznak. Domanovszky Endre, egyik leghíresebb mesterünk is csak régebbi (néhány esztendővel ezelőtti) alkotásaival „adta le névjegyét”. Egyszóval: teljességről, illetve „helyzetjelentésről” szó sincs. De talán nem is lehet, hiszen művészetünk túlnőtte már az „éves tárlatok” kereteit, összefonódott a mindennapi élettel, jeles műkereskedelmi vállalatunk — a Képcsarnok — révén az otthonokba, lakásokba is elkerül, s nehéz nyomon követni térhódításait. A kiállítás persze így is rendkívül érdekes képet ad s voltaképpen nincs igazuk azoknak, akik „laposnak”, •„középszerűnek” misnősítik. Egyebet ne vegyünk: itt van a fiatal művészek szereplése. Ha figyelemre méltóbb, élénkebb hangvételű, sók lehetőséggel biztató, kvalitásos mű állít meg műcsarnoki sétánkon, biztosra vehetjük: fiatal művészé. Arányszámuk a kiállításon minden eddiginél jóval magasabb. Neveiket — Kontár Gyula, Szabó Zoltán, Szalai Ferenc, Kalló Viktor, Szurcsik János, Ridovics László, Feledy Gyula, Kondor Béla, Eigel István, Csohány Kálmán — hogy csak néhányat említsünk — már ismerjük ugyan a tárlatokról, de nemsokára meg is tanuljuk. Az idősebb és a közép-generáció — amint említettük — sajnos, meglehetősen „hiányosan” sorakozik fel a nagy seregszemlén. S anyaguk mintha erőtelennek tűnne már a fiataloké mellett. Persze, kitűnő műveikkel is találkozunk — elvétve. Leginkább emlékezetesek maradnak Do- manovszky erőteljes, lendületes munkásalakjai, Vilt Tibor tiszalöki szobra, Barcsay elmélyült kis képei, Pátzay Derkovits-brüsztje, Mikus táncoló lánykái, Kuruez Dezső, Tar István egy-egy alkotása. Nem egy művészünk azonban valamelyest „el- kényelmesedett”: régebbi, sikeres művek erőtlenebb ismétlése, problémakerülgetés, szokványosságba merevedő megoldások stb. A bizonytalanság, amely a kiállítás adta képet jellemzi, szerencsére nem eszmei-ideológiai természetű. Mondanivalóban, illetve tematikában egyértelműnek tűnik a bemutató. Inkább a stílus, a kifejezésformák körül van baj: úgy látszik, mintha művészeink túlontúl óvakodnának az egyszerűbb megoldáA\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ A DÉLI SZÉL Dallos Sándor novelláskönyve ? Dallos Sándor vérbeli novellista-alkat; hosszabb lélegzetű alkotásaiból is érezni ezt. Legjelesebb műve, Az ember nyomában című önéletrajzi regény — amely még a harmincas években jelent meg — tulajdonképpen egymás mellé komponált, drámai magvú elbeszélések láncolata, Dallos Sándor dunántúli író. Magával hozta a pannon táj szelíd hangulatait; nyelvében dunántúli zamatot, jóízeket érezni. Az író új kötete néhány régi, jeles novelláját gyűjtötte egybe, kiegészítve egy-két újabb írásával. A régebbi írásokból vádlón süt elő a húszas-harmincas esztendők mérhetetlen nyomorúsága. Néha olyan magányos és elhagyatott volt akkor az ember, hogy a kivert kutya barátsága is jólesett volna neki; ám a kutya riadtan elfordult tőle. (Álomszép téli éjjel.) Ebben az írásában ritka sűríKohán György: Asszony fej soktól, az életünket, új vi- i tágunkat hívebben közvetítő,: merészebb megfogalmazó-: soktól. Vannak, akik e jelen-: ségért a zsűrit hibáztatják,: „arany középutat” kereső bé-í tortalanságát fedezik fel j (egyik napilapunk is így: tette szóvá). Ebben is van: valami. A megoldást azonban l nemcsak a zsüroroktól, í hanem elsősorban az al-l kotoktól várhatjuk. ; Örvendetes, hogy a tárlattá-! togató közönség az effajta! problémákat ma már nem te-! kinti csupán a művészek „bel-! ső ügyének” — figyelemmel * kíséri, s „beleszólni’’ igyek-; szik. A közvélemény élénk! érdeklődésével kísért viták! bizonyára sokat segítenek: majd a továbblépéshez. Cseh Miklós ! Rajzoló munkások í tettséggel, nagy nyelvi meg je- j lenítö erővel benne van egy egész kor... Az író gyermek- ] ségének szép és szomorkás \ emlékei is felvillannak (A ka-: pitány; a „Kék madár“). Dal-: los lírikus egyéniség. Minden \ történetén valamiféle őszies: költői hangulat vonul végig.: (Gomblyukban piros virág.) A kötet újabbkeletű írásai : közül megrázó erejű az Ujjé, elmúlt a háború! és a különös-: misztikus hangulatú, rövid \ színpadi legenda, A déli szél.: Szegényparasztok, háborúban i hősi halált halt emberek az ég i helyett a földet választják itt, i mert letekintvén, látni, hogy a: tegnapi nyomorultaké lett a i föld. Ez a szép írás méltán zárja: a könyvet. Benne összegezödik : mindaz, amit az író a hajdani i szegényekről vallott, amit trá-i saiban értük tett, és az, aho-: gyan ma látja őket, a földék új gazdáit. (Magvető Könyvkiadó) D. L. Kocsis László szaktanár munka közben vemberében kezdett a szakkör dolgozni. Először alig heten- nyolcan voltak, főleg olyanok, akik már a régebbi szakkör munkájában is részt vettek. Ma tizenöten tanulnak, rajzolnak. Pedig probléma ma is akad. A tagok egy része több műszakban dolgozik, s így nem mindig tudnak megjelenni a heti két foglalkozáson. A szakkör egyik legrégebbi tagja Bárány István diszpécser. aki már hosszú évek óta foglalkozik képzőművészettel. Kovalcsik Sándor segédmunkás az egyik üzemben, ő a kör legtehetségesebb tagja. Eddig ő is több műszakban dolgozott és a közelmúltban sikerült megoldani, hogy állandó délelőttös legyen. így több a lehetősége a tanulásra, mert a Képzőművészeti Főiskola íeljos. Négy nő is jár a foglalkozásokra s így igazán elmondhatjuk, hogy mindkét nem, szinte minden kor és foglalkozás képviselve van a szakkörben. A kör tagjai jelenleg fejtanulmányokat rajzolnak természet után. Érdemes végignézni a rajzokat. Minden tag másmás technikával dolgozik. Van, aki szénnel rajzol, más ceruzával, néhányan olajfestékkel és ha nem lesz mindegyikükből képzőművész, alkotó, akkor is kifinomul ízlésük, látáskultúrájuk, és kialakul bennük a helyes képzőművészeti szemlélet. Ezért jelentős az, amj ^ történik a Csepel Autógyárban. Jécsai Andor A Csepel Autógyárban a képzőművészeti szakkömék hagyományai vannak. Már az ellenforradalom előtti években működött egy szakkör, amely később helyiséghiány és egyéb problémák miatt megszűnt. A szakszervezeti bizottság kul- túrnevelési osztálya a múlt évben újra módot talált ennek az érdekes és hasznos szakkörnek a megindítására. Jelenlegi formájukban múlt év novételi vizsgájára készül. Nem lehetetlen, hogy néhány ev múlva büszkén gondolunk arra, hogy egy tehetséges festőművészünkkel több van, aki megyénk egyik legnagyobb gyárában dolgozott. Rajtuk kívül még sok tehetséges és szorgalmas tagja van á körnek. Hogy a két végletet említsem meg, itt tanul a nyugdíjas Kuzman Béla bácsi és az ipari tanuló Konrád LaSquarcio és felesége (Yves Montand és Alida Valii) jellemezni. A nagy kék országút bonyodalmait. A baj, hogy nemcsak a rendező (Gillo Pontecorvo) számította ki az összeütközések eredményét, ezt könnyűszerrel a néző is megteheti. Jóelőre tudjuk, hogy az öreget szerencsétlenség éri, azt is sejtjük, hogy a végén Squarciót utoléri a nemezis, sőt azt is, hogy ezzel a fiatalok útjából elhárulnak az akadályok, a szövetkezet elől úgyszintén. Hiszen — és ezt is tudtuk — előbb vagy utóbb megszerzik azt a bizonyos jégszekrényt. 1 legnagyobb hiba mégsem rl ez. A fő félrefogás — politikai botlás. Miről is van szó tulajdonképpen ebben a filmben? Arról, hogyha megalakul a halászszövetkezet, akkor a nagy kék országút taposóinak élete egy-kettőre könnyebbé lesz. Igaz ez? Van benne igazság. A dolgozók gazdasági összefogása hozhat bizonyos eredményeket, de közel se mindent old meg ott, ahol az állam- hatalom a tőkések kezében van. Hiszen ez az állam nem a kisemberek szövetkezését ciója, inkább csak jelzés, szükséges kellék, mint valaminek (elvnek, embercsoportnak, társadalmi osztálynak) megszemélyesítője. Ezért tolódik át a hangsúly Squarcio és a szövetkezet ellentétére és annak ellenére, hogy ilyen ellentét természetszerűleg létezik, ez a hangsúlyosság eltereli a figyelmet a másikról, az igaziról, a lényegiről. És ezért kalandozik a film — bár festi az egyszerű emberek ezer gondját, nehéz életét — a hamis illúziók világába. A hamis illúziókhoz szükségszerűen hamis összeütközések társulnak, a hamis összeütközések — hamis bonyodalmak során bomlanak ki, a hamis bonyodalmak pedig csak mesterkélt helyzetekből eredhetnek. O da is, vissza is: az előzetes hitek, rebesgetések után csalódást okoz A nagy kék országút. És még az sem segít rajta (és a nézőn) sokat, hogy a szép színek, a ragyogó tengerképek, egy-egy elmélyültebb pillanatban a színészi alakitások is tetszenek. Garami László AHÁNY KÉPALÁÍRÁS... A Film, Színház, Muzsika legújabb száma kétoldalas képriportot közöl A nagy kék országút című filmről. Ez eddig rendjén való: a lap tájékoztatja a nézőt a közel jövőben bemutatásra kerülő filmről, felkelti az érdeklődést iránta. Ami nem helyes: az előzetes tájékoztatás ezúttal félrevezető, legalább is, ami a képek alá rótt magyarázó szöveget illeti. íme: Az első kép az FSZM szerint azt ábrázolja, amint „Squarcio fiaival előkészíti a veszélyes halászatot”. A valóságban: Squarcio felkészül arra, hogy lemerüljön harminc méteres mélységbe, elsüllyesztett csónakmotorja után. A második kép a lap érint Squarcio leányát, Dianát ábrázolja, „akinek kedvese, Dominien, szállítja Squarcionak a bányából kicsempészett robbanóanyagot”. Hogy ez így lenne, hogy Dominico lenne a „háziíteallító”, erre a filmben még csak utalást sem látunk, azt azonban látjuk, hogy az orvhalász Squarcio — éppen robbanóanyag híján —, élete kockáztatásával (mint a fináléban kiderül, feláldozásával) háborús lőszer szétszerelégéből szerzi a nélkülözhetetlen „halászszerszámot”. A harmadik kép aláírása: „A hatóság gyanút fog és rajtaüt az orvhalászokon, Squarcionak azonban sikerül eltüntetnie a nyomokat.” A valóság: Squarcio új motorját kipróbálva, incselkedve verseng a fináncok naszádjával, amikor robbanást hallanak. A tetthelyre sietve, meglelik az öreg orvhalászt, akinek a dinamit elvitte félkezét. A kép ezt mutatja! A negyedik kép szövege: „Diana, aki gyermeket vár, szomorúan veszi tudomásul kedvese halálát.” Mivel a film nem árulja el, hogy a lány gyermeket vár, csak azt, hogy Dominico kedvese volt, a kép* aláírás szerzője alighanem maga szerezte az intim értesülést a Dianát alakító Federica Ranchitó'.. Az ötödik kép aláírása: „Egy veszélyes pillanat.” Meg kell csak nézni a filmet és kiderül, hogy ez a pillanat nem veszélyes. Végül a hatodik: „A parti sziklák mögül figyelik a robbanást” Squarcioék. Ez a ható. dik tévedés, ugyanis nem a robbanást figyeli a halász és két fia, hanem motorcsónakul: elsüllyedését és a közelgő fináncokat. A képek azonban — kivétel nélkül, mind a hat — valóban A nagy kék országútból valók. f J » „nagy kék országút”: a ^ /V tenger; és akik ezt az (országutat napról napra ropják: a halásznép. Keserves az í életük, mert szegényes a fo- J gás és ami hálóba akad, azt Jis olcsó áron vásárolja fel a J monopolisztikus helyzetet él- Jvező (és kihasználó) tőkés. A J halászok tehát szövetkezetét Jakarnak létrehozni, csak a J jégszekrény hiányzik még, J hogy megszabaduljanak a ki- i uzsorázástól. „Egy, csak egy í legény” nem kívánja a szövetkezést, Squarcio, aki — J minden szabály ellenére — J dinami ttal vadássza a halat. ^A többiek természetesen nem J nézik jó szemmel a közösségitől elrugaszkodott embert, Jcsak azért nem lépnek fel el- J lene erélyesebben, mert nem J a falu halászövezetében rio- jgatja a halakat. A hatóság Jazonban nem ilyen elnéző és J vadássza a vadászt, aki — J mivel más robbanószere nincs, J háborús lövedékekből szerzi Ja robbanóanyagot — végül is J saját mohóságának áldoza- ! tává lesz: felrobban kezében ! a lövedék. * Talán már ennyiből kidéiről: bizony kissé unalmas, 'vontatott film ez. A nagy kék í országút, hiába fogott össze [három ország (a film francia ■ —olasz—jugoszláv koprodukció) és néhány jó színész i(Yves Montand, Alida Valii, | Federica Ranchi), valamint ; két bűbájos, tehetséges gyer- ; mekszereplő — az összefogás- : ból nem született remekmű. E nnek elsősorban nem a téma soványsága az oka, ísem a járulékos bonyodalmak i erőltetettsége. Mégis, elsőnek í ezekről valamicskét. Squarcio |(Yves Montand), az orvhalász I katonai lőszerekből készíti a imaga halászmunicióját. A lö- i vedékek szétszerelése veszélyes, izgalmas dolog. Ezt a ifilm készítői fel is használják (verejtékező arc, a gyerekek ; dermedt rémülete, az öreg ; halász balesete, Dominico | halála stb.), de mesterkélt az :így keltett feszültség, hiszen a nézőben már az első jeleneteknél megszületik a gondolat: hát vajon nehezebb-e lőszert szerezni — nem egy és nem két lövedéket, hisz Squarcio már másfél évtizede vadássza ezzel a módszerrel a halakat —, mint dinamitot vagy mint puskaport készíteni házilag? A másik, erőltetett motívum: nem csodólatos-e, hogy éppen a szövetkezet leendő vezetőjének fia és az orvhalász leánya között szövődnek gyengéd szálak? Persze. minden lehetséges, előfordulhat az életben ez is, de ahogyan a filmben összekerülnek a szerelmesek, ahogyan ez a szerelem a két apa ellentétére hat, úgy lesz világossá és egyre világosabbá: itt csak Írói fogást látunk, nem sűrített, tipizált életsorsokat. Kiszámítottság — talán ezzel a szóval lehetne leginkább támogatja, sőt, éppen ellenkezőleg. Az igazi ellentét tehát a tőkés, az államhatalom (és képviselői), valamint a dolgozók között dúl, nem pedig a szövetkezni akaró emberek és az orvhalász között. A film, mivel ezt nem ábrázolja, vét az igazság ellen. És mivel az alapvető pontot .rosszul határozták meg a film készítői, minden viszonylat, amelyet ehhez mértek, szintén elhibázott. Igaz, van tőkésellenes íz is ebben az alkotásban. A halászok egységesen elítélik az uzsorás felvásárlót, de ez az uzsorás elszigetelt egyéniség — egy ember, csak egyetlen „rossz ember”, nem pedig az embertelen rendszer képviselője. Ráadásul ez az egy szál ember is végtelenül passzív, szinte semmit sem tesz a szövetkezés ellen, nem áll védés dacszövetségben a hatóságokkal, nincs valóságos funk-
