Pest Megyei Hírlap, 1960. április (4. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-22 / 94. szám

1960. április 22. péntek

Fr.sr

HECVEI

k/Círlap

ü

MÁR AZ ISKOLÁBAN KELL MEGKEZDENI

— Arra menjenek, íel a Kossuth utcán ... fehároszlo- pos, tornácos ház... TV-an- tenna van a tetőn.

Az idős nénike útbaigazítása szinte csak pillanatnyilag időszerű Pátyon. Ma még igen, de lehet, hogy a nyár derekán nehezen találnám meg az antenna nyomán Veckermann Jánost, hiszen a mostani tizenhárom TV helyett talán huszonhat lesz vagy még több ebben a faluban is.

Az anyagi erő és a nagyvilág dolgai iránt való érdeklődés diktálja a lendületes tempót. Az anyagi erő egyik forrása a közeli PRÉKO, a Prés- és Kovácsoltárugyár, valamint a sok budapesti üzem, ahová körülbelül kilencszázan járnak be naponta Pátyról. Hajnalban szinte kiürül a falu fele, öt-tíz percenként indulnak az autóbuszok. Ott húznak el a főutcán, a tujafák mögött sárgálló kastély előtt, amelynek egyik érdekessége, hogy 350 puskacsőből ková- csoltatott lándzsahegyes vaskerítést hozzá régi gazdája..A kerítés mögött a tsz-község gazdaságának központjában húsvéti csöndességben álldogálnak a vetőgépek, vontatók, hogy később, az ünnep után ismét nekilóduljanak és a hétköznapok sokféle munkájával hozzásegítsék a szövetkezetei a jó aratáshoz; a mostani harmincnyolc helyett az év végére tervezett negyvenhárom forintos munkaegységhez.

tű embernek tartanák, aki elvégzi a munkáját, aztán „utánam a vízözön”, magára csukja az ajtót és Harpa- gon módjára számolja otthon a forintokat. Torz, félrerajzolt kép lenne ez, hiszen, amellett, hogy érdekelt, miért jött haza végérvényesen falujába — éppen az a hír vitt hozzá, hogy ő vállalta a kiszesek vezetését, akik TV-klubot rendeztek be a puskacsöves kastély egyik termében, megtanulták és előadták Bródy Sándor Tanítónő című színdarabját, fészkelődik már a tánccsoportjuk is, sőt — tekintve, hogy Veckermann János néhány fiatal gyári munkatársa is hazakészülődik a tsz-be — azzal a tervvel foglalkoznak, hogy elkérnek a kastélyban egy másik termet, hogy tovább terebélye- sítsék, otthonosabbá tegyék a gyarapodó fiatalság szellemi tanyáját. Veckermann János azt mondja, hogy ő össze tudja tartani a fiatalokat ... társadalmi munkával rendbehozzák a most még elhanyagolt, magtárnak használt helyiséget. Elhiszem neki és azt is tudom, hogy a szövetkezet vezetői — elsősorban Vigh Sándor elnök — örömmel segítenek, hozzájárulnak a tervhez, hiszen nem közömbös, sőt, a tsz, a falu jövője szempontjából nagyon fontos, hogy összekovácsolódjék ez a mind tekintélyesebb számú ifjú közösség, az elöregedő tsz utánpótlása.

1955-ben kereken egymillió forintos költséggel épült meg a meseszép központi iskola, valamint két nevelői lakás (közel félmillióért); 1957-ben hárommillióért újjáépítették, nevelőotthonná alakították az egykori kastélyt; 1958-ban a kéttantermes iskolát hozták rendbe, kibővítették a művelődési házat. És még két, összehasonlító számadat: a felszabadulás előtti években két tanteremben két tanító 150 gyerekkel vesződött. Idén nyolc tanteremben tizenegy pedagógus 212 tanulót nevel.

És a számok mögött?

Emberek, akik szebben, jobban, kulturáltabban élnek. Élnek — és nemcsak máról- holnapra vegetálnak. Megkérdeztem egy nyolc-tíz év körüli nebulót: mondd csak, kiskomám, hol volt a cselédsor nálatok? A gyerek értetlenül meredt rám, mint a holdból érkezettre, nem tudta, hogy a falu jó részét az ö születése előtt így nevezték — okkal.

Telkesgazdák és cselédek... Hol már a megkülönböztetés ideje?! A lakosság fele munkás, fele tsz-paraszt, egy része alkalmazott. Cseléd —1 a fogalom ismeretlen. Az új házak, a szaporodó iskolatermek, a kerékpárok, a könyvek, és legeslegelsősorban a felszabadulással (és az azután) megváltozott életviszonyok megszüntették a kétféle réteg — a gazdák és cselédek — közötti különbözőIgaz, különbözőségek azért

hiányzik az érettségihez vagy a technikusi szakképzettséghez.

Itt a lehetőség, a kézenfekvő tennivaló: a vácdu- kai vezetőknek és pedagógusoknak 92 fiatal vagy javakorabeli felnőttet kell megnyerniük, hogy „felsőbb osztályba” léptethessék őket.

Meg kell szervezni még az idén a dolgozók általános iskoláját! — erről van szó a község nemrégiben (március 22-én) kidolgozott hároméves művelődési tervében.

Hogyan? Ahogyan Rónaky Kornélia házról házra járva gyűjtötte adatait, úgy kell családról családra járva meggyőzni az „érdekelteket” — és már nem egyetlen embernek, hanem az egész tantestületnek, sőt, nemcsak nekik, hanem a falu vezetőinek is feladata ez a munka.

És egyébről is szó esik ebben a munlcatervben.

Gáspár Emil, a kétszeres igazgató jogosan büszkélkedik: havi két ismeretterjesztő előadást tartottak, a látogatottság szépnek mondható; az ünnepekre (és van ünnepünk szépszámmal), jelenettel, tánccal, műsorral készülnek; a művelődési házban televízió, mozi és színházi előadás szórakoztatja a népet.

Szép ez kezdetnek — át csak kezdetnek szép.

Az ismeretterjesztő előadások nem keveset adnak az embereknek, de egy-egy előadás egymástól elszakított témája nem rendszeres nevelési eszköz. Az ünnepekre való „direkt" felkészülés alkalomról alkalomra rengeteg szervező- munkával jár. Időről időre összeboronálni a kultúrosokat, mindig újra és újra megindítani a berozsdásodott masinát, sokkalta nagyobb energiát emészt, mint egy, állandóan járó szerkezetet üzemben tartani.

A hasonlat — csak hasonlat. Az emberi közösség, az öntevékeny művészeti együttes nem „masina”, nem holt „szerkezet”. Mégis: nemcsak az ünnepeket tenné fénylőbbé (mert úgy, mint eddig, szerepelnének április negyedikén, május elsején, augusztus húszadikán ezek a csoportok) az állandó kulturális munka, hanem az emberi agyakat jobban pallérozná, még inkább felkeltené az érdeklődést a népművészetek, az irodalom, a zene iránt, arról nem is szólva, hogy mennyire összehangolná, eggyéforrasztaná ezeknek az együtteseknek a tagjait az állandó kulturális tevékenység.

És ami még ezzel jár: több szórakozási lehetőség nyílna a községben élő emberek számára, csökkenne a városba- kívánkozás.

A felsőbb osztály tehát: dolgozók iskoláját, ismeretterjesztő előadássorozatokat rendezni, állandóvá, szakadatlanná tenni a művészeti csoportok és szakkörök munkáját és szélesíteni a kört.

A tervben mindez szerepel. A jó pedagógus — és jó pedagógus készítette a hároméves programot — pontosan észleli: mikor érkezik el az úgynevezett küszöb, amit át kell lépni. Legfeljebb annyit ehhez: egy-egy időpontot előbbre lehet hozni; ne halasszuk 1961--e amit az idén is megtehetünk; dolgozzuk ki né csak a tennivalókat, hanem a munka ,.hogyan”-jait, „mikéntjeit is.

Öt esztendő múltán, ha ismét tablókra róják majd a vácdukai pedagógusok községük fejlődésének — ekkor már húszesztendös fejlődésének grafikonjait és számadatait, vajon milyen eredményekről adhatnák számot? Elmondhatják-e a látogatóknak, a hely- benválóknák, önmaguknak: végigvezettük a ránkbízott embereket minden „osztályon” ...

A válaszra nem kell öt évig várnunk... A felelet még az idén megszületik ...

Garami László

5

fájuk” árusítja a biai piacon. ^ Minderről hallottak csupán, £ még nem látták, nem fog- ^ ták őket kézen sem tanáraik, ^ sem a szövetkezet vezetői, ^ hogy egy kirándulás, kiadós ^ tapasztalatcsere után esetleg J megalakíthassák a biai mi- ^ niatür tsz pátyi mását. „Nem ^ került eddig szóba” mondják, ^ pedig az illetékes felnőttek ^ kivétel nélkül, valamennyien ',f értik és érzik az ilyenféle J kezdeményezés várható hasz- J nát. J

• !

Most, hogy „szobakénül1’, ^ így hangzanak a nyilatkoza- í tok: í

Vigh Sándor tsz-elnök:

/

— Adunk földet hozzá, í akár két-három holdat is. \ Mi elvégezzük a talajmunkát, 5 a vetést ingyen, az iskolások-^ ra maradna a kézi munka, j Adnánk szakvezetőt is. A! föld jövedelméből csak az í állami földadót fizetné be a í kis szövetkezet, a többit fel-; használhatná kirándulások-! ra, múzeumlátogatásokra, í vagy amire közös döntés j alapján akarják. Azaz... ja-! vasolnám, hogy — éppen \ úgy, mint a nagy szövetke- í zetekben — tartalékoljanak ! valamit a jövő évi beruhá- í zásokra, saját szerszámra, ve- í tőmagra és így tovább. Ez el-! sősorban pedagógiai szem-! pontból lenne lényeges, hi- j szén hozzászoknának a gye-! rekek az önálló gondolkodás- í hoz, a felelősségteljes gaz- ; dálkodáshoz.

Uzonyi Mária tanárnő:

— Egyik kollégám, Széná- í si Béla, biológiai és mező- < gazdasági szakon tanul to- \ vább, hogy később, amikor í a politechnikai oktatás hiva-! talosan is megkezdődik, szak- í értőként tanítson majd. Azt! hiszem, szívesen segítene már ! most az „előgyakorlatoknál”.! Én magam is jönnék, jól is-! merem a „témát”, hiszen ■ minden nyáron ott dolgozom ] aratás idején a termésössze- ■ sítésnél.

Veckermann János KISZ- í titkár:

— Mindenki nevében nem \ beszélhetek. Uj ember va-i gyök még a szövetkezetben, j nem ismerem eléggé a fiata- j lókat. De három-négy jóbará- i tómmal együtt feltétlenül : benne vagyunk.

Kell ide még több beszéd?

Kovalik Károly

„Felsőbb osztályba léphet’’

Nem kisdiákról írok, akinek bizonyítványába az osztályozó konferencia után bejegyezték a leglényegesebb verdiktet. „Aki" — szerintem

— felsőbb osztályba léphet

— egy egész falu, egy egész falunak mind a 957 lakosa.

A falut idillien szép táj öleli körül. Lankás dombok peremezik a házsorokat, az utcákból három jellegzetes épület emelkedik ki. Az egyik a volt Serényi-kastély (most nevelőintézet), a másik ugyancsak a kastélyhoz tartozott (az oszlopos tornácú házban most a kultúrotthon, a tanács, az egészségház talált otthonra), a harmadik az új iskola, mintegy a falu koronájaként a dombháton áll, közelében ugyancsak új nevelői lakásokkal.

Az iskolának és a művelődési háznak egyazon ember a vezetője: Gáspár Emil.

Firtatom: melyikre büszke inkább, a kultúr otthonra, vagy az iskolára?

Látom, nehezen dönt. Mutatja az iskolaudvart, a szerető kézzel ültetett és ápolt rózsafákat, elbeszéli, milyen nagy munkát adott és ad az egykor terméketlen, köves talaj meghódítása, de közben sürget: induljunk már a művelődési házba, valamit még láthatunk a felszabadulási kiállításból.

A kiállítás — külön

„szám".

Már csonka, az anyag egy része elkerült, de így is szinte sugározza a rengeteg gondot, törődést, fáradozást, amit rááldozott a nevelői kar, és nem kevésbé tükrözi az összeállítók leleményességét.

Végignéztem a tablók so- I rát, és úgy érzem: teljes ké- : pet kaptam a falu fölött —■ i nem nyomtalanul — elszállt \ 15 esztendő eredményeiről.

: Feljegyeztem. néhány ada- j tot.

Vácdukán 167 rádióelőfize- I íő és két televíziótulajdonos l él. Az elmúlt évben 12 000 fo- ! rintért vásároltak az itt la• kők könyvet. A könyvtárba

• száznyolcvanheten íratkoz- \ tak, és 1565 könyvet kölcsö- \ nöztek 1959-ben. Tizenkét \ mosógép, öt gáztűzhely köny- \ nyíti meg a háziasszonyok \ második műszakját. A más- \ fél évtized alatt 74 új ház \ épült. A két kerékpártulajdo- \ nos helyett 116 karikázik, \ kívülük még tizenhét vácdu- t kainak van motorlcer ékpár ja.

1965 végére az egész ország területén lehet venni a televízió műsorát

Meggyorsítják az adóhálózat építését

; A budapesti televízió-adó ! műsorát jelenleg már négy vi- j déki adó — a pécsi, a miskolci, ! a soproni és a szentesi — to- jvábbítja, s az ország területéinek körülbelül negyven százalékába juttatja el a műsort. A I korábbi elképzelések szerint a ! második ötéves terv végére fedeződött volna be az úgyneve- ízett televízió nagyadó hálózat í építése. A Gazdasági Bizottság ! határozata most meggyorsítja ! a fejlesztést.

I Tíz-húsz kilowattos nagy

: teljesítményű adókból 1964 i helyett már 1962 végéig olyan láncot építenek ki j hazánkban, amely az or- ! szág legnagyobb részébe eljuttatja a budapesti televízió műsorát.

*

(Több új adót helyeznek üzem- > be, s 1964 végéig szükség sze- >rint fél és egy kilowattos reléállomásokat szerelnek fel. A

j nagy- és kisteljesítményű *

adók lehetővé teszik, hogy a második ötéves terv végére az egész országban, a legeldugottabb helyeken is vehető legyen a televízió műsora.

A Gazdasági Bizottság a televízió szerviz kérdéseivel és a zavarelhárítással is foglalkozott. A posta szolgálatát, amely Budapesten néhány helyen, vidéken azonban teljes egészében ellátta a televízió- és rádióvevőkészülékek javítását, még az idén a Kohó- és Gépipari Minisztérium veszi át és jelentősen továbbfejleszti, bővíti a hálózatot.

A gyárak, az üzemek ezután csak zavarszűrő berendezéssel felszerelt

elektromos készülékeket gyárthatnak.

Ugyancsak kötelezővé teszik a gépkocsik zavarszűrését is. Ezentúl az autók műszaki vizsgájánál egyik fontos feltétel lesz a kocsi megfelelő zavar- szűrése.

Győri D. Balázs;

Zápor

Kihasadt a felhő zsákja, kövér cseppek csapkodnak, befröcskölik a lovakat, s nadrágját a kocsisnak.

Tocsogós a kocsi nyoma, süllyednek a kerekek, abroncson a sár kígyózik, a küllőről lepereg

Olyan, mintha este volna, a fák árnya imbolyog, a felhő-zsák rojtos széle eltakarta a napot.

Hazafutok én is gyorsan, anyám mellé elbújok, figyelem, mert behallatszik a csatorna hogy zuhog.

Az egyik mindent tudó (kapáló, vető, porszóró, permetező, krumplit töltő) gép „lovasa” néhány hét óta a fiatal Veckermann János lakatos, aki a PRÉKO 2000 forintos motorkezelői állását cserélte el tsz-tagságra.

— A szervezetem kívánja a szabad levegőt... — ezzel a fura indokkal lepett meg, amikor (megtalálva a TV-an- tennás, fehéroszlopos házat) rányitottam a konyhaajtót. A tűzhely mellett kavargatott valami fortyogó piros levet s az arca is belepirosodott, amint „asszonyosan” a könyökét nyújtotta üdvözléskor. Elnevettük magunkat.

— Húsvéti tojást fest?

— Nem. A konyha tégláját. A feleségem oltani vitte a kisgyereket, addig én vagyok a gazdasszony.

— Nohát, akkor halljunk egy „háztáji” jelentést.

— A ház nem a miénk. Más minden megvan. — Benyit a szobába — bútor, rádió, televízió... jól kerestem.

Kavargatja a piros festéket, mosolyog mozdulatlan szájjal. Csak két szeme körül szaladnak össze a szarkalábak.

— Nem vicc, amit az előbb mondtam. Gyomorfekélyem volt, de ennek ellenére (látja: ilyen bolond a fiatal házas, ha még több pénzt akar a családnak), elmentem a szabadságidőmben dolgozni a tez-be. Zsákoltam. Nyolcvan kilókat dobáltam és ... a két hét alatt négy kilót híztam. Megcsináltam én azelőtt mindent, hogy egy kicsit gömbölyödjek, szedtem orvosságot, étvágygerjesztőt, de hiába. Ez volt a nekem való orvosság. Mondom erre Vigh Sándornak, az elnöknek, hogy „idejönnék, Sanyi bátyám, csak adjanak alám valamiféle gépet’1. Ez az indok s még valami: szeretnék itthon egy szép házat építeni. Megtehetném akkor is, ha bejárok a gyárba, de úgy sokkal inkább elporlik az a pénz. Hiába teszem a takarékba, onnan köny- nyebben ki lehet csalogatni. A szövetkezetben viszont megkapom a havi előleget, hozzátesszük a feleségem keresetét — ő a tanácsnál adminisztrátor —, az nekünk elég. A többi gyűlik. Az év végére — mindent beleértve — úgy számolom, lesz 40 ezer forintunk és tavasszal alapozhatjuk a házat.

•

Ha csak ezt mondanám el Veckermann Jánosról, egyesek talán önző „kaparj kurta, neked is lesz’1 szemléleA szélesebb látókörű, munkára érett fiatalság vonzódik már az anyagilag is erősödő szövetkezethez. De vajon hogyan gondolkodnak, mire készülnek az általános iskolások?

Bementem a VIII.-osok egyik órájára. Uzonyi Mária tanárnő felszólítására 16 lány és fiú állt fel — Ők (négyes, ötös rendű tanulók) szeretnének tovább tanulni az ősszel középiskolában.

— Ki megy mezőgazdasági technikumba?

A tizenhat közül mindössze két fiú maradt állva, Vigh Sanyi, a tsz-elnök fia és Buzár Jóska, az egykori földesúri kastély egykori cselédjének fia. A többiek, a lányok, főleg élelmezésipari és közgazdasági technikumba, tanítóképzőbe, a fiúk épületgépipari, erősáramú ipari technikumba készülnek.

A tizenhat közül kettő érdeklődik a mezőgazdaság dolgai iránt. És talán nem véletlen, hogy az egyik éppen az elnök fia, aki (tekintve, hogy édesapja agrármérnök és számos nagy gazdaságot vezetett) születésétől fogva ott él a mezőgazdasági nagyüzemek atmoszférájában, akarva, nem akarva részt vesz a gyakorlati politechnikai oktatásban.

Az iskolában nincs politechnikai oktatás.

— Nincsenek meg hozzá az objektív feltételek — mondja Molnár Jenő igazgatóhelyettes —, kevés a tanterem. Ha felépitjük a tervezett új iskolát, erre is lehetőség nyílik.

Ha csupán az ipari politechnikai oktatás szempontjait nézzük, elfogadható a magyarázat, de például a mezőgazdasági jellegű gyakorlati oktatáshoz szinte ideális feltételeket teremthetnek máris. És elgondolkoztató, hogy ehhez — amikor ott jártam — a gyerekek adták az ötletet. Hallották, hogy a szomszédos Bián kis termelőszövetkezetet alakítottak az iskolások. Kaptak a szövetkezettől földet, sőt, „állattenyésztésük” is van. Mindenki vitt valamit a közösbe. Az egyik gyerek egy nyulat, a másik kis malacot, a harmadik kéziszerszámokat és így tovább. A termelt zöldséget minden csütörtökön saját „ko-