Pest Megyei Hírlap, 1960. április (4. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-17 / 91. szám
rc%v AILC '%Jűvlap I960. ÁPRILIS 17. VASÁRNAP AKIK MÁR MEGTALÁLTÁK —s akik még várják anyukái és apukát A dabasi tanácsháza udvarán apró, szoba-konyhás épületben hárman élnek nagyon boldogan. Farkas László 59 éves hivatalsegéd 54 éves feleségével. Faragó Máriával és az ötesztendós Ve- ronka. Farkasék 26 éve házasok, gyermekük nincsen, nem is volt. — De azért sohasem voltunk gyermektelenek, az uram vagy az én családomból mindig volt nálunk egy-két gyerek — mondja Farkasné. — Már régen felnőttek a gyerekeit, nyolc esztendeje lesz, egyedül maradtunk, hiányzott' a gyerek a házból. Megyek tavaly egyszer a boltba, hát egy Örkényi fiatal- asszony mellett nagyon édes kislányt látok. Mondja az asszony, nem az övé a gyerek, állami gondozott, csak nevelésre van nála. Tőle tudtam meg, hogyan lehet gyerekhez jutni. Megbeszeltem a férjemmel és már másnap átbicikliztem Örkénybe, Kovács Zoltánnéhoz. aki az ilyen gyerekeket elhelyezi. Egészen véletlenül mindjárt akadt egy lenszőke hajú kislány, felkaptam vele a kerékpárra, s hogy jövünk hazafelé, mondom neki: én leszek ezután az anyukád. „Jó" — felelte Veronka és megcsókolt, majd megkérdezte: „Anyucika, lesz apucika is?" ] Hát lett. Tíz hónapja él a , kis Veronka Farkasoknál, tíz ] játékbabája és egy garmada } pici ruhácska bizonyítja, édes- j szülei ezek a hajlottkorú emberek az apróságnak. Szeretettel csordultig tele a szí- ‘ vük, s azt mind a kislányra 1 pazarolják. 1 — Mindig boldog volt a mi házasságunk, de ilyen ] boldogok sohasem voltunk, ( csak amióta itt van' nálunk ez , az aranyos Veronka —sóhajt- . ja az asszony, a szemüvegét , meg ellepi könnyei párája. — Magam is menhelyes gyerek voltam — meséli. — , öcsán születtem, hatan voltunk testvérek és hogy az anyám meghalt, az apám : nem tudott, vagy nem akart törődni velünk. Dabasra kerültem nevelőszü lökhöz. Náluk maradtam, míg csak férj- i hez nem mentem. De milyen . odaadóan ápoltam öregségükben szegényeket! Ez a* kis angyal meg az én vénsé- ^ gémét fogja bearanyozni. £ Dabason Veronka volt az £ első állami gondozott gyerek, £ de pár hét múlva már két- £ ten lettek. Gallai Lajosék ^ magukhoz vették hétéves nő- ^ vérkéjét, Ibikét és most az ö ^ házukban is egy gyermek ^ boldogságával lett nagyobb a ^ boldogság. Dabason ketten, ^ Örkényben meg harmincán ^ vannak állami gondozottak. '> Négy-ötéves apróságok, de í még 14—15 éves fiúk. leá- í nyok is. ; Dudás János géplakatos j mindennap jókor reggel Ócsá- \ ra jár dolgozni. Ősz hajú : felesége ezalatt két kis gondozottra főz, mos. A tízéves Mária már hat éve ; a gyerekük, s tavaly maguk- j he- vették az ötéves Évikét; is. i — Már hatvan éves a fele- \ ségem, de nem tud meglenni \ gyerek nélkül. Mindig csak ; pelenkát akar mosni — do- ; hog műharaggal az öreg I Dudás, de közben büszke mo- ; sollyal pillant a feleségére. Négy gyermekük volt — már csak három él — mind kiröppent a házból. Amikor még otthon voltak, akkor is volt fogadott testvérkéjük. Du- dáséknál sohase hiányzott érv-két szeretetre vágyó idegen gyerek. Eddig nyolcat neveltek fel. — Tavaly a legidősebb lányom is kért magának eayet — mondja Dudásné. — Megnőtt már a saját két gyereke, neki is ke'l apróság. Most az ötéves Zsiga a legkisebb fia. Marika iskolafüzettel a kezében felkuporodik Dudás bácsi ölébe. — Tetszik látni, hazajövök a munkából, a ház körül mindig álcád valami tennivaló, azt is elvégzem, aztán még ezzel a lánnyal kell vesződnöm — dohog már megint hamisítás mosollyal az öreg. — De szívesen foglalkozom vele. nem akarom, hogy a házamban analfabéta nőjön fel. Vogt Józsefeknél az ötéves Jenci talált otthonra. Pedig Vogt szakácsnak — most az Apaji Állami Gazdaság konyháját vezeti — három nagy gyereke van. A legidősebb leánya már asz- szony. — Nem is tudnám kisgyerek nélkül elképzelni az életemet — magyarázkodik Vogtné, Jenőikével a karjai között. Jenci ölelgeti, de hirtelen kicsúszik a kezéből és egy fiatalasszony felé szalad. Kovács Zoltánnét, az állami gondozott gyerekek felügyelőjét üdvözli puszival. Ez a fiatalasszony a dabasi járás községeiben elhelyezett 74 gyerek sorsáért felelős. Havonta Legalább egyszer megfordul minden portán, ahol fogadott gyereket nevelnek. Dicséri a nevelőszülőket, gyerekeket. Tőle tudjuk meg, hogy még sok gyereket kellene elhelyezni. Egészen árva nemigen akad. Azok elhelyezése különben sem gond. a gyereket magukhoz vevők általában örökbefogadható apróságokat keresnek. — Márpedig gyerekeink legnagyobb része nem adható örökber.á szüleik" élnek — mondja Kovácsáé. — Ezek a gyerekek valamilyen szerencsétlen körülmény miatt veszítik el családi otthonukat. Akad közöttük leányanya gyermeke is, félárvák szintén. Meghal az anya, sok gyerek marad utána, az apa nem képes felnevelni őket. Vagy gyógyíthatatlan beteg mind a két szülő, esetleg csak az anya van kórházban, s nincs rpkon, akire rábízhatná a kicsit. És több olyan, akinek az anyja-apja disszidált s a nagymama, akire ráhagyták, időközben meghalt, vagy gyógyíthatatlan beteg lett. Ilyen és más okokból elhagyottá vált gyermekeket helyezünk el. — Az állam sok gyermek- otthont tart fenn, újakat is alapít, hogy mást ne is említsek. csak a fóti Gyermek- várost például. Mindez azonban még kevés. Egyelőre igénybe kell venni a gyermekszerető, jószívű embereket is. Nem holmi jótékony- sági akcióról van azonban szó. Az állam anyagiakban is mindent megtesz a kihelyezett gyermekekért. Fizet ellátásukért, ruházza őket, iskolaszerekről, érdemük szerint továbbtanulásukról is gondoskodik. És azt is alaposan megnézi, kire bízza a gyereket. Csak testileg-lelkdleg egészséges családokra, olyanokra, akik szülői szeretettel fogadják magukhoz a kicsinyeket. Mert ezek a gyerekek szere- tetre vágynak. A Fővárosi Gyermekvédő Otthon gyűjti össze és helyezi el a Pest megyei és budapesti gondozásra szoruló gyermekeket. Ez idő szerint mintegy 76 Pest megyei városban, községben 750 kis állami gondozottat nevelnek derék családok. De az otthonban még négyszáz vár elhelyezésre, vágjuk szülői szeretetre. Egy részük állami gyermekotthonokba kerül, más részük fővárosi nevelőszülőkhöz, de Pest megyei nevelőszülőkre szükség lenne még. Ne akadna a nagj’ Pest megyében még 200—250 Farkas-, Dudás-, V.ogt-család? Hogy csak őket említsük a sok száz meJ gyénkbeli nevelőszülő közül, akiket boldoggá tesz egy- egy gyermek boldogsága. Biztosan akad. " Aki tehát otthont hajlandó nj-újtani egy szülői szeretetre vágyó kisgyermeknek, levélben vagy személyesen jelentkezzen a Fővárosi Gyermekvédő Otthonnál. Ide írjuk az otthon címét is: Budapest, VIII., Kállai Éva u. 9—13. Szokoly Endre Magyar küldöttség utazott ai európai gazdasági bizottság ülésszakára Baczond Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével magyar küldöttség utazott Genfbe az ENSZ európai gazdasági bizottságának 15. ülésszakára. Jól halad a burgonyaültetés, javult a vetőgumó ellátás Húrom—négyezer holddal több primőrburgonya lerem az idén, mini a múlt években A Földművelésügyi Minisztérium Növénytermesztési Főigazgatóságához érkezett jelentések szerint Vetik a kukoricát, burgonyát A ceglédi Dózsa Népe Tsz-ben Kiss József traktoros és Vig Pál naponta 17—18 holdon veti cl négyzetbevető gépével a kalibrált kukoricavetőmagot. országszerte befejezték a primőrburgonya ültetését. Az idén 30 000—32 000 holdon termesztenek primőrburgonyát. ami három-négyezer holddal több a megelőző éveknél. A hazai közönség körében közkedvelt Gülbaba és a korai rózsa fajtákon kívül az idén több ezer holdon ültettek primőrszálliíásl szerződésre sárga héjú, sárga húsú német burgonyafajtákat. A termésüket Csehszlovákiába és az NDK-ba szállítják. •Javában ültetik a télire való burgonyát is. A 416 000 hol dny i vezeti terii'etnek körülbelül a felét lék be. Az időjárás és a talajszerkezet általában kedvező a burgonya-ültetéshez, s a jelek szerint 8—10 nap alatt be is fejezik ezt a munkát. A korábbi vetőgumóhiány az utóbbi hetekben lényegesen enyhült: központi készletekbe' több mint 3300 vagon vetőburgonyát adtak, illetve adnak ki, főként a termelő- szövetkezeteknek. A közös gazdaságok ezenkívül sóz vetőgumót vásároltak az egyéni termelőktől is, így remélhető, hogy a szükségletnek megfelelő területen termesztenek burgonyát. tereddig ültetA Dózsa Népe Tsz-bcn megkezdték a burgonya vetését Is a jól előkészített talajba. Kozma András és Tóth Ferenc a vetőgép tartályait minden forduló végen feltölti válogatott vetőgumóval. (Csekő felv.) Apró Antal cikke egy szovjet folyóiratban A Voproszi Ekonomiki című szovjet közgazdaságtudományt foly ói rät áprilisi' szamában tizenhárom oldal terjedelemben közli Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhelyettesének cikkét A Magyar Népköztársaság sikerei a szocialista népgazdaság építésében címmel. A cikk a magyar népgazdaságnak a fel- szabadulás óta eltelt tizenöt év alatt elért eredményeit elemzi. ván, tanult embert szeretett volna faragni belőlem, s ennek érdekében mindent elkövetett, hogy meggyőzze apá- mékat. ám a betevő falatéit folytatott küzdelem nála is erősebbnek bizonyult. Oda kerültem hát Bak István gazdáékhoz, akik a Só út mellett egv szép. nyárfás tanyában laktak. Apám — hogy némileg megvigasztaljon — nyolcágú szíjból egy takaros karikás ostort font számomra, aminek a nyelét csipkés szélű sallangokkal és vörös rézdrótból készült különféle mintákkal díszítette fel. — Na, fiam — nyomta a kezembe biztatóan — ilyen szép karikás ostora egyetlen kondásnak sem lesz a Só úti dűlőben! De még ettől sem hangolódtam jobb kedvre. Nagy elkeseredésemben az egyetlen vigaszt Piroska, a gazdáék fekete szemű, 12 év körüli lánya jelentette számomra, akit, sajnos, csak akkor láthattam, amikor az iskolából kijövet Iibftit arrafelé terelte. ahol legeltettem. Eleinte, persze, csak messziről és roztunk. De az iskolát csak nem tudtam teljesen feledni. Kárpótlásul Piroskát mindennap rendre kifaggattam, miről tanultak, s megkéraz üveg száját egy fehér vászón darabbal bekötötte, a vászon alsó részét pedig az ollóval gondosan egyformára körülnyírta. Boldog izgalommal tértem vissza a Bá'k-tanyába s ahogy megérkeztem, első dolgom volt a rózsavizes üveg elrejtése. Hétfőn reggel, azaz ünnep másnapján aztán, mielőtt a falkát kihajtottam volna, kalapáló szívvel bekopogtattam a gazdáék ajtaján. Reggeli mellett ültek éppen. Az asztalon főtt sonka, torma, bor, meg kemény tojás illatozott. — Én kis kerfészlegény vagyak ... kezdtem az ismert locsolórigmust, de nem folytathattam tovább, mert a gazda magából kikelve ri- pakodott rám: — Még mindig idebent vagy? Lódulj azonnal és hajtsd kifelé azokat a disznókat! Azzal a rózsavizes üveget kikapta a kezemből s elhajította messze az udvarra, ahol darabokra törött. Piroska azon a napon nem jött ki a libákkal. Várta a locsolókat, a környékbeli gazdák gyerekeit. Tán’ még jobb is volt, hogy nem jött ki, mert a megaláztatástól-e, vagy mitől, de késő délutánig a könnyeimmel küszködtem. jl/I ásnap azonban a szokott í-'-* időben pontosan megjelent. Könyvet ezúttal nem hozott magával, ellenben égj’ szép pirostojást szótlan és szelíd mosollyal a zsebembe csúsztatott... Ari Kálmán kát. Ünnep szombatján, amikor tisztálkodni hazamentem. anyám egy piciny, de formás orvosságos üvegbe rózsavizet készített számomra s tem, hogy' iskoláskönyveit is hozza ki magával a legelőre. lAerűs és felejthetetlen órái ■L' voltak ezek kondásságom első esztendejének, noha a kellemes órák csupán addig tartottak, amíg egymás közt voltunk. Bent a tanyában nyomban minden megváltozott. Piroskát beparancsolták leckét tanulni a gazdalakásba, én pedig végeztem az udvari munkát: tisztogattam az ólakat, friss vizet töltögettem a baromfiak elé, sepertem az udvart, gereblyéztem a kazlak környékét. Még evés idején se találkoztunk, mert Piroska, meg az apjáék bent ettek a gazda lakásában, én pedig Tóth Pali bácsi, a 70 esztendős tehénpásztor társaságában lent az alsókonyhában. így érkezett el a húsvét. Már jóval előbb elhatároztam, hogy senkit nem locsolok meg, csak egyedül Piroscsak titkon gusztálgattuk egymást, majd — ki tudja, ho- gyan — a távolság egyre fogyott köztünk, míg végül is azt vettük észre, hogy ő a karikás ostoromat nézegeti, én meg a hóna alatt levő Benedek-mesékre meresztge- tem a szememet. Ettől kezdve naphosszat együtt legeltettünk. Közben olvastunk, vágj' gyermekláncfűből nyakláncot fűztünk, játszottunk, hancúT ízéves lehettem akkor. Ezt onnét tudom, hogy jppen a negyedik elemibe tellett volna járnom, de nem jártam, mert apámék a Jó- ssef-napi vásárkor — Apos- ;ol Gábor tanító úr könyörgése ellenére — kivettek az is- ealából és elszegődtettek kis- íondásnak Bak István gaziához. Jól emlékszem, azon a na- Don keservesen sírtam, mert — bármennj'ire is hihetetlen — az igazság az. hogy nagyon szerettem iskolába jár- ai. Persze, a mostani eszemmel már értem, hogy apá- Tiék nem tehettek mást, hisz rajtam kívül még négy apró gyerek sivalkodott kenyérért odahaza és a szűkös kom- menció népes családunk számára kevésnek bizonyult. Meg aztán mi tagadás, akkoriban íratlan törvény volt az a pusztán, hogy a szegény ember fiúgyereke, amint elbírja a karikás ostort, menjen cselédnek. ne pusztítsa otthon a többiek elől az ennivalót. Ugyanakkor meg kell mondanom, hogy Apostol tanító úrnak is igaza volt, aki szorgalmamat lát-