Pest Megyei Hirlap, 1960. március (4. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-24 / 71. szám

A verseny népszerűsítéséért A ráckevei JTST agit.­prop. bizottsá­ga kedden ülést tartott. Az olimpiai jelvényszerző versennyel kap­csolatos feladatokat, valamint a járási sporthíradó összeállí­tását beszélték meg. Elhatározták, hogy a sport­körök, legalább kéthetenként egyszer a hangosbemondón, illetve a moziban ismertessék az olimpiai jelvényszerző ver­seny feltételeit, a próbázások időpontját. Mint ismeretes, az a község, amelyik a legjobb eredményt éri el járásában, díszes zászlót kap. A ráckeveiek elhatároz­ták, hogy a második és a har­madik helyezettet is megjutal­mazzák, oklevelet adnak. A községek közötti verseny érté­kelésében a JTST ágit. prop. bizottsága is közreműködik majd. Döntetlen lett a Budaörs—Torbágy rangadó, 4:0-ra nyert Ecser és a Dunakeszi Magyarság Járási lubtlarágó-cretlmények Vasárnap tovább folytatódtak a tavaszi küzdelmek. öt járásban zajlik a bajnokság, hírek szerint Szentendrén a sorsolással ellen­tétben még nem került sorra a tavaszi rajt. Budai járás A járási rangadót, a Budaörs— Torbágv mérkőzést mintegy 500 néző tekintette meg. A nehéz­talajú pályán magasszínvonalú játékot látott a közönség. Az első félidőben a hazaiak szerezték meg a vezetést,, szünet után Torbágy fizikailag erősebb játékosai job­ban bírták az iramot és Szudics balfedezet egy szögletből beívelt labdát a kamuba fejelt, igazságos döntetlen született. A Pilisvörösvári KSK mindkét pontot elvitte Pátyról. A 18. perc­ben. esett a találkozó egyetlen gólja, Herbszt szabadrúgása véd- hetetlenül vágódott a bal felső sarokba.. Szünet után a vörösvári fedezetek visszaestek, Páty tárna­Elkészült a megyei kézilabda-bajnokság sorsolása Kedd este benépesültek a PTST helyiségei. Igen sokan érkeztek a kézilabdaszövetségi napra. Ez alkalommal készí­tették el a megyei kézilab­da-bajnokság tavaszi sorso­lását. A sorsolás egy kicsit elhú­zódott, mert az utolsó pil­lanatban érkezett meg Buda­kalász női csapatának neve­zése. A kalásziak a női csapa­tukat csak nagy anyagi áldo­zat árán nevezték, s szüksé­ges, hogy a sportkör vezetősé­ge biztosítsa az együttes sze­repeltetését, mert máskülön­ben az anyagiak hiánya miatt nem tudják befejezni «z idényt. A Csömöri KSK tartalék­csapata a Budapest-bajnok- ságba nevezett, s csak az utol­só pillanatban adták át je­lentkezésüket a budapestiek a megyei szövetségnek. Ebben az évben ugyanis már önál­ló megyei bajnokságot rendez­nek, s itt szerepelnek az ed­dig a Budapest-bajnokságban játszó együttesek. Furcsa, hogy a Dunakeszi Magyarság nem nevezte tartalékgárdáját, hi­szen a versenykiírás szerint az NB Il-es együttesek kötelesek második csapatot is indítani. A megyei bajnokság, a fel­sőbb osztályok küzdelmeivel együtt, április 10-én kezdődik, a következő csapatok részvé­telével. Férfiak (12 csapat): Tököli KSK, Nógrádverőcei Traktor, Váci Spartacus, Abonyi KSK, VIDÉKI ANYAG­BESZERZŐK! Vasúti és postai csomagok feladását, szállítását vállalja a GYORSSZOLGÁLAT KSZ Bp, VI!.. Kertész u. 42—44 Telefon: 225—281. A Monori Földműves- szövetkezet szakképzett szakácsot keres a Vigadó Étterembe. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet hétfő és szerda kivételével az fmsz. ig. elnökénél. Útiköltséget alkalmaztatás esetén fizetünk. Vecsési MTK, Nagymarosi Vasutas, Váci Kötött, Váci Fonó, Nagytarcsai Damjanich Honvéd, Csömöri KSK II, Bu­dakalászi MSE, Ceglédi Épí­tők. Nők (7 csapat): Tápiószelei Traktor, Váci Forte, Váci Hú­sos, Ceglédi Építők, Budaka­lászi MSE, Fóti Vasutas, Ve­csési MTK. A megyei bajnokságon kívül több járásban is megrendezik a kispályás kézilabda-bajnok­ság küzdelmeit. A labdarúgó-bajnokság állása nb ni DÉLKELETI CSOPORT: 1. Ceglédi VSE 20 12 4 4 29:10 28 2. B.-csabai Ép. 20 9 7 4 42:26 25 3. Szegedi Spart. 19 9 6 4 35:24 24 4. Szolnoki MTE 19 7 8 4 25:17 22 5. Törökszenfcm. 20 8 6 6 33:36 22 6. SZEAC II 19 7 6 6 34:27 20 7. Martfű 20 8 4 8 24:26 20 8. Hódmezőv. 20 7 6 7 27:32 20 9. Gyula 20 8 3 9 38:23 19 10. M.Hkováasih. 20 8 3 9 30:28 19 11. Bcsabai MÁV 29 6 7 7 16:25 19 12. Szarvas 20 6 6 8 29:36 18 13. Kecskemét 20 5 7 8 23:25 17 14. Szegedi Ép. 20 6 5 9 33 :38 17 15. Makó 20 5 7 8 27:31 17 16. Sz. Mórav. 20 5 5 10 20:43 15 17. Nagykőrös 19 4 6 9 22:40 14 DÉLNYUGATI CSOPORT: 1. Csepel Autó 20 14 1 5 54:27 29 2. Pécsi BTC 20 11 6 3 50:32 28 3. Kadoí>v. Kin. 20 12 2 6 40:25 26 4. Bajai Bácska 20 11 4 5 31:20 26 5. Bajai Éoítők 20 10 6 4 34:25 26 6. Kkh. Dózsa 20 12 1 7 47:28 2 5 7. Pécsi D. II 20 10 2 8 56:3« 22 8. Bonyhád 20 10 1 9 32:31 21 9. Szekszárd 19 8 4 7 31:33 20 10. Pécsi Bány. 20 8 3 9 35:32 19 11. Kaposv. Dózs. 20 7 4 9 31:41 18 12. Szfvári MÁV 20 8 — 12 35:39 16 13. Pécsi Vasas 20 5 6 9 30:39 16 14. Bácsalmás 20 6 4 10 27:40 16 15. Kh. MEDOSZ 19 6 1 12 36:42 13 16. Komlói Béta 19 2 4 13 18:45 8 17. Dombóvár 19 2 3 14 17:67 7 Keresünk idegenáru-ellenőrzési munkakörben nagy gyakor­lattal rendelkező, műszaki végzettségű szakembert. ipari Műszergyár, Iklad. A MÁV Dunakeszi Járó­műjavító Ü. V. felvesz: asztalos, lakatos, esztergályos, villanyhegesztő szakmunkásokat, valamint férfi segédmunkásokat. A MÁV Járóműjavító Ü. V. dolgozói és családtagjai részére járó összes kedvez­ményeket, munkába járás­hoz az ingyenes utazási jegyet biztosítjuk. Szállást biztosítani nem tudunk. Vasútállomás: Dunakeszi-Gyártelep (Váci vonal.) dott többet. Gólt azonban nem tudtak elérni a hazaiak, mert Pilisvörösvár közvetlen védelme a játék ebben a részében a helyzet magaslatán állt. Blind a mezőny legjobbjának bizonyult. Bia—Törökbálint 4:2, Sóskút— Pilisszentiván 3:2, Páty _Pilisvörös­v ár 0:1, Budaörs—Torbágy 1:1, Budakeszi—Tárnok 2:1, Pilisi Bá­nyász II—Diósd 3:0. Göáöllői járás Csak három mérkőzést játszot­tak, mert a Dány_Vácszentlászló é s a Kerepes—Csömör mérkőzis, Dány, illetve Csömör visszalépése miatt elmaradt. Gödöllői ASC II—Mogyoród 3:C, Gödöllői Vasas II_Zsámbok s:3. Isaszeg—Nagyt^rcsai Honvéd 5:2. Monori járás Üllő könciyen győzte le a tar­talékosán, „pótkapussal” kiálló Maglódot. Ecser. a bajnokság má­sodik helyezettbe az első félidő­ben nagy harcot vívott Mendén. l:0-ás félidő után a hazai csapat összero-ppant, s Turcsik négy gól­jával biztosan, győztek az ecse- riek. Pilisi KSK II—Vecsés II 0:1, Mende—Ecser 0^4, üllő—Maglód 9:0, Monor—Tápiósüly 1:0, Üri_ Tápiósáp elhalasztva. 18 14 2 2 59:10 30 17 13 3 1 44:13 29 18 13 2 3 52:22 28 18 12 2 4 30:33 24 18 10 2 6 40:32 22 18 10 4 4 29:27 22 1« 8 2 8 31:37 18 17 6 3 8 20:54 15 22 7 — 15 15: 6 14 16 6 1 9 7:30 13 3,8 5 — 13 15:30 10 22 3 2 17 15:42 8 22 1 3 1« 13:35 5 1. Üllő 2. Ecser 3. Monor II 4. Tápiósüly* 5. Mende 6..Maglód* 7. Vecsés II 8. Tápiósáp 9. Albertirsa n 10. Űri 11. Pilis II 12. Monori-erdő 13. Gyömirő II * Két büntetőpont levonva. Albertirsa II, Gyömrő H és a Monori-erdő csapata visszalépett, a tavaszi fordulóban nem indul. Tavaszi mérkőzéseiknek eredmé­nyét 0:0 gólaránnyal az ellenfelek javára írták. Ráckevei járás A tavaszi második forduló is rosszul sikerült, három mérkőzés maradt el az egyik fél távolmara­dása miatt. Szigetszentmiklós II—Kiskunlac- háza 1:2, Pereg—Halásztelek $:!, Dun ah ar as zti—Taksony 3:1. A Rác­keve—Dunavarsány, s a Tököl— Dömsöd mérkőzésre a vendég­csapat nem jelent meg. a Csepel Autó n—A. pork a találkozóra pe­dig az Autó nem állt ki. Váci járás Meglepetésnek számít a Duna­keszi Magyarság nagy gólarányú győzelme Erdőkertes ellen, s a múlt héten kitünően szereplő alsóigödiek nagy gólarányú vere­sége Fóton. Váci Petőfi II—örszentmiklós 10:0, Fóti SE II—Alsógöd 4:0, Fóti Vasutas—Püspökszilásv 7:0. Váci Vasutas II—Dunakeszi Kini­zsi II 3:6, Dunakeszi Magyarság— Erdőkertes 4:0, Sződi KSK—Felső- göi 1:2. Egy órával később kezdődik a nemzetközi műkorcsolyázó-bemutató A melegebb időjárás be- kőszöntével meg kellett vál­toztatni a csütörtöki és pén­teki nemzetközi műkorcsolyá­zó és jégtánc bemutató idő­pontját. A rendezőség úgy ha­tározott, hogy a Millenárison a műsort mindkét napon este 19.30 órai kezdettel bonyolítja le az eredetileg tervezett 18.30 óra helyett. Az ifjúsági válogatott edzőmérkőzése Az UEFA-tomára készülő ifjúsági labdarúgó válogatott szerdán délután Mátyásföldön az IKARUS csapatával ját­szott edzőmérkőzést és 8:1 (2:0) arányú győzelmet ara­tott. Góllövők Török (3), Fali- szék, Farkas (2—2), Kékesi, illetve Cserni. Az ifjúsági vá­Őri Mé­logatott így állt fel: (Künsztler) — Menczel, szöly, Kürtösi — Galambos, Káposzta — Faliszek, Krajcsi (Gál), Kékesi, Farkas, Török. A Lengyelország—NSZK olim­piai labdarúgó selejtező mérkőzés visszavágóját április i-én Varsó­ban bonyolítják le. Gyógynővénykutató Intézet központi telepe Budakalász felvesz hathónapi időszaki munkára női dolgozó­kat mezőgazdasági munkára. Kereset ha­vi 850 Ft. Munkásszál­lás és üzemi étkezés van. Jelentkezés Buda­kalász, Felszabadulás u. 2. Príma állapotban levő 359 oldalkocsis IZS motorkerékpár eladó. Özukarka László, Tár­nok, vasútállomás, Géza u. ______________ E ladom modem, ki­lenc részből álló komplett hálószoba­bútorom. Megtekinthe­tő esténként 6—8-ig. VII., Rózsa Ferenc u. 8. Nógrádi., Telefon: 224—356. Eladó 125-ös Danuvia 57-es kiadású motorke­rékpár, príma állapot­ban. IV., Búvár u. 3/a. Nagykőrös, Villám. Keresünk nagy gya­korlattal rendelkező előkalkulátorokat, le­hetőleg műszaki vég­zettséggel. Ipari Mű­szergyár. Iklad. Eladó ingatlanok a vá­ci járás területén. Vác városban: 1 szoba, konyha, kam­ra, istálló. Azonnal beköltözhető. 60 000 Ft. 5 szoba, 5 konyha, la­kott, 1 szoba összkom­fort beköltözhető 150 ezer Ft. Részletre is eladó. 4 szoba, 3 kony­ha, 3 kamra, pince, raktár, 2 szoba, kony- hás rész beköltözhető, a többi lakott. 160 000 Ft. 360 n.-öl üres telek 25 000 Ft. Veresegyház község­ben: 2 szoba, konyha, élés­kamra, előszoba, 400 n.-öl telek, mosókony­ha, nyárikonyha, pin­ce, azonnal beköltöz­hető 140 000 Ft. 1 szo­ba, konyha, mosdófül­ke, előszoba, kamra, veranda, 320 n.-öl te­lekkel. Azonnal beköl­tözhető 80 000 Ft. 270 n.-öl üres telek 3000 Ft. Nógrádverőce község­ben: 1 szoba, konyha, élés­kamra, melléképület. Azonnal beköltözhető. 46 000 Ft. 860 n.-öl telek 4 éves málnatelepítés­sel 18 000 Ft. 200 n.-öl telek gyümölcsfákkal 10 ooo Ft. Sződliget községben: 2 szoba összkomfortos azonnal beköltözhető 90 000 Ft. 2 szoba, össz­komfortos. azonnal be­költözhető 115 000 Ft. 150 n.-öl telekkel. 278 n.-öl bekerített telek gyümölcsfákkal 18 000 Ft. 160 n.-öl üres telek 4500 Ft. Felvilágosítás: PIK, Vác, Széchenyi u. 9. Budapest környékén víkendházat. vagy erre alkalmas szobát bé­relnék. „Tavasz 1960” jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe. Eladó ingatlanok a ceglédi járás terüle­tén: Cegléd városban: 1 szoba, konyha, kam­ra, nyitott veranda, oldalszoba. Azonnal beköltözhető 60 000 Ft. 1 szoba, konyha, kam­ra, zárt veranda, mel­lékhelyiségek. Azonnal beköltözhető. 55 000 Ft. 3 szoba, konyha, éléskamra, előszoba, kamra, mellékhelyisé­gek, 180 n.-öl telek. Azonnal beköltözhető. 160 000 Ft. 3 szoba, konyha, 2 kamra, nyá­rikonyha, 190 n.-öl te­lek. Azonnal beköltöz­hető 100 000 Ft. 2 szo­ba, konyha, éléskam­ra, fürdőszoba, vízve­zeték, villany. Nem beköltözhető állapot­ban 50 000 Ft. 2 szo­ba, konyha, zárt ve­randa, éléskamra, nyá­rikonyha, istálló. Azonnal beköltözhető 80 000 Ft. 150 n.-öl üres telek 12 000 Ft. 160 n.-öl üres telek 11 ezer Ft. 300 n.-öl be­kerített telek gyü­mölcsfákkal 18 000 Ft. 380 n.-öl bekerített te­lek artézikúttal 25 000 Ft. Törtei községben: 3 szoba, előszoba, konyha, zárt veranda, fürdőszoba felszerelve, éléskamra, melléképü­letek, 300 n.-öl telek­kel. Azonnal beköltöz­hető 125 000 Ft. Felvilágosítás: PIK, Cegléd, Kossuth tér 1. NAGYKOROS! APROHIRDETESEK Építsünk pályákat társadalmi munkával! A megyei ISB felhívása A felszabadulás óta testnevelési és sportmozgalmunk je­lentősen fejlődött. Megyénkben komoly sikereket értünk el az elmúlt időben a mennyiségi és minőségi sport területén. Az eredmények azonban nem azt jelentik, hogy meg­maradhatunk az eddigi színvonalon. Sok a tennivaló a testnevelési és sportmozgalom továbbfejlesztése érdeké­ben. Rendszeressé kell tenni, ki kell szélesíteni a tömegek testnevelési és sporttevékenységét. Ezt a fontos feladatot, többek között csak úgy oldhatjuk meg, ha növeljük a mű­ködő szakosztályok taglétszámát, új szakosztályokat ho­zunk létre, s gondoskodunk a tagok, a sportolók állandó, tervszerű foglalkoztatásáról. A továbbfejlődésnek sok akadálya van. Ezek között je­lentős a létesítmények hiánya. A sportkörökben több szak­osztály egyidejűleg egyszerre csak akkor tud eredménye­sen működni --az egyéb feltételek mellett —, ha a szükséges létesítményekkel is rendelkezik. Fel kell számolni a pálya­hiányból adódó akadályokat. Ennek érdekében pályaépí­tési mozgalmat indítunk. Minimális célunk, hogy minden olyan községben ahol sportkör működik, legyen labda­rúgó-, röplabda- és kézilabdapálya, valamint atlétikai ugró és dobóhely. Ahol ezek a létesítmények megvannak, olt a szükség szerint a sportág újabb létesítményekkel gyara­podjon. Sportvezetők! Az eddigi munkátokkal bebizonyítottátok, hogy alkalma­sak vagytok sportmozgalmunk további fejlesztésére. A pályaépítés ügyét jó agitációs és szervező munkával tegyé­tek társadalmi mozgalommá. Igényeljétek a helyi állami és társadalmi szervek segítségét. A helyi szervek, a spor­tolók és sportvezetők bevonásával készítsétek ei a pálya­építés programját, gondoskodjatok annak maradéktalan teljesítéséről. KISZ fiatalok! A ti és a szervezeten kívülálló, sportolni vágyó fiatalok érdekéről van szó. Járjatok elől jó példával az építésben. Mozgósítsátok az ifjúságot, használjatok fel minden olyan helyi erőforrást — munkaerő, anyagiak, stb. — mellyel si­kerre vihetitek a pályaépítési mozgalmat. Hogy legyőzzük továbbfejlődésünk egyik akadályát, ah­hoz széleskörű, lelkes munka szükséges. Bízunk abban, hogy Pest megye sportszerető társadalma felhívásunkat megértéssel fogadja, s tevékenyen támogatja az új létesít­ményeket építő munkát. Pest megyei Ifjúsági Sportbizottság elnöksége. A Gödöllői Agráregyetein együttese szerepelt a legjobban a vasárnapi lövészversenyen Folytontermő málnatő kapható. Széli Lajos, Petőfi u. 26. Eladó Szolnoki u. 34 sz. félház részben be­költözhető. Nagykőrös. Kasza u. 1 íz. ház beköltözhetően eladó, szoba, konyha csere ellenében. Érdeklődni' Ady Endre u. 2. Benzinmotoros vízszi­vattyú csövekkel együtt eladó. Ady E. u. 2. alatt. Vasárnap kezdődött meg az MHS megyei sportlövő baj­noksága. Az első fordulóban 5 csapat, 38 fo: vetélkedett a Gö­döllői Agráregyetem lőterén. Az idő nem kedvezett a via­dalnak, mert permetező eső és borús idő zavarta a küzdelme­ket. A versenyzők három soroza­tot lőttek, három testhelyzet­ben harminc lövést adtak le. A csapatverseny, s az egyéni viadal győztese, helyezettjei díjazásban részesültek. A gö­döllői Autó- és Karosszéria­javító Vállalat egy szép szob­rot ajánlott fel a járási tanács legjobb sportlövőjének, melyet Gyuris Károly nyert el. A nyolcfordulós viadal első fordulóját a Gödöllői Agrár­egyetem MHS alapszervezete rendezte. A következő ver­senynap április 17-én lesz, ezt a viadalt a Gödöllői Járási Ta­nács rendezi ugyancsak az ag­ráregyetemi lőtéren. Csapatban: 1. Gödöllői Ag­ráregyetem 1150 kör, 2. Nagy­kőrösi Ládagyár 1008, 3. Cse­pel Autó 973, 4. Gödöllői Járá­si Tanács 968, 5. Gödöllői Ganz Árammérőgyár 896. Egyéniben: 1. ötvös Károly (G. Agráregyetem) 243, 2. Czimbalek Gyula (G. Agrár­egyetem) 240, 3. Gyuris Károly (Gödöllői Járási Tanács) 226, 4. Somodi József (G. Agráregye­tem) 226, 5. Gyárfás Sándor (Csepel Autó) 223, 6. Győrfi Sándor (G. Agráregyetem) 222. Csiba József PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és • megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343—100. 142—220. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij 1 hónapra 11 forint Most rmk férfiaknak hirdetünk! * ttf kuA/i... Oltözködjü n k divatosan! Ballonkabát 445 Ft. zakó 350 Ft-tól sportöltöny 480 Ft kamgarnöltöny 720 Ft éltartó nadrág 490 F-tól Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat

Next

/
Oldalképek
Tartalom