Pest Megyei Hirlap, 1960. március (4. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-08 / 57. szám
1910 ÖTVEN ESZTENDEJE HARCOL KÖSZÖNTŐ Irta: Matusek Tivadar H azánkban ma. március 8-án száz meg százezernyi nőnek kedveskednek virággal, köszöntővel. A KISZ, a szakszervezet, a férfihozzátartozók üdvözlik az édesanyát, a munkatársat, a kedvest, a pajtást, de mindenképpen az embertársat, az egyenjogú nőt. Csak udvarias gesztus lenne-e ez a köszöntő? Vajon tényleg egyenjogú nőket üd- vözlünk-e? Az egyenjogúság ismérve nálunk talán annyi: van-e nálunk minden családnak mosógépe, elektromos hűtőszekrénye? Vagy egy munkásnő havi keresetéből hány nylon harisnyát vagy perion blúzt vehet? Igaz, ezek fontos és nagy jelentőségű dolgok, ám nem alapvetőek. Lehet, hogy egy svájci munkásnő ma még több mű- szálas holmit vásárolhat, mint a magyar asszony — de, nincs választójoga! Talán divatosabban öltözhet a párizsi nő, de ennek az ára az is, hogy száz, meg száz francia munkáslány a nyomor, az Ínség elől a meztelen láncos mulatók dobogójára menekül, ahonnan azután előbb a nagy bulvárok, később a sikátorok sarkára kerül. Á moszkvai amerikai kiállítás rendezői el akarták kápráztatni az egyszerű szovjet embereket az amerikai életformával. S mindent odavittek, ami szerintük szem-szájnak ingere. De a csili >gás nem vakított el senkit. Inkább kérdéseket tettek fel a rendezőknek. Milyen politikai jogaik vannak odaát az asszonyoknak? Van-e anyasági segély, védi-e törvény a családot? Eljuthat-e rn rnkás- gy-rek az egyetemre' A nők bére egyenlő-e a férfiakéval? Kié a dolgozó nép munkájának gyümölcse? — a népé. a társadalomé vagy pedig a tőkés gyárosé? Ezek az egyszerű kérdések elhomályosították a nikkelezett hűtőszekrények, a nylon áruk pompáját. Az egyszerű szovjet emberek kérdéseikkel sarokba szorították az amerikai kiállításvezetőket — panaszolták a nagy bulvárlapok. A gyarmati népek, s e népek asszonyainak sorsa iszonyatos képet ad. Tudatlanság, nyomor, járványok, tömeges csecsemőhalandóság, a nők teljes anyagi és erkölcsi kiszolgáltatottsága. A szabadság- harcosok családjának kiirtása. Szavakkal ki sem fejezhető, mit jelent, mibe kerül a népnek, az asszonyoknak a tőkés kirakatok csillogása. Még sokan élünk, akiknek személyes élményük van arról, mit jelent a dolgozó nőnek a kapitalizmus. Tudna erről beszélni Kun Jáncsné, a volt gazdasági cseléd, ma a Budakalászi Textilművek dolgozója. Az ő férjét a tőkés háború pusztította el. Két kicsinyével vált földönfutóvá. Beszélhetne erről Medgyesi Albertné, a volt bányászlány, ma a pilisvörösvári tanács helyettes elnöke. Emlékeiben még él a pilisvörösvári bányászok és bányászasszonyok éhségfelvonulása, s a csendőrök brutalitása. Elmondhatná, hogy éktelenítette el apja arcát a csendőrpuskatus. M inket magyarokat bárki kérdezhetne, szocialista világunk életéről, nem szorítanának sarokba. Büszkén, elégedetten válaszolhatnánk. Tizenöt év alatt, felszabadulásunk óta óriásit fejlődtünk! Nézzék meg főiskoláinkat, soha ennyi nő nem tanult nálunk. Nézzék meg államhatalmi szerveinket az országgyűléstől a falusi tanácsokig, soha ennyi öntudatos, a közösségért tenni akaró asszonyt nem láttak tevékenykedni, még, mint ma. Soha ennyi mérnök, agronómus, pedagógus nő nem került ki iskoláinkból. Soha, soha ennyi munkás-, parasztasszony nem dolgozott nálunk olyan felszabadultan, ereje, munkája fontosságának tudatában, mint ma! Figyeljék meg őket a termelési értekezleteken, a tsz-köz- gyűléseken. Nézzék meg gyerekeiket a bölcsődékben, az óvodákban és a napközikben. Olvassák el családvédelmi törvényünket. .. Érezzük: nagyot, hatalmasat alkottunk. Erősek vagyunk. És nem elsősorban azért, mert divatcikkekben, háztartási gépekben, nylonban és perionban, neonfényben, elegánciában is nemsokára magunk mögött hagyjuk a Nyugatot. A politikai, az erkölcsi fölény a szocialista országok asszonyainak oldalán van. S elérkezett az ideje, amikor a fényből is itt lesz a több. örömünket csak növelni fogja, hogy az a fény, nem a kizsákmányolt, hanem a felszabadult munka eredménye. » nőnapi ünnepségek be- z* szédeiben rendszerint szóba kerül, hogy sok helyütt még nálunk is lebecsülik a nők munkáját. Vannak maradi gondolkodású, szűklátókörű, s néha korlátolt emberek, akik nem szívesen alkalmaznak nőket, különösen fontosabb állásokban. Azt mondják: az asz- szonyok szülnek, elfoglalják őket a gyerekek, hamarabb megbetegszenek, elfáradnak, mint a férfiak. Nemcsak arról van szó, hogy az ilyen nézetek helytelenek a mi társadalmunkban, hanem arról is, hogy a szocializmus építését — nem oldhatjuk meg sem az iparban, sem a mezőgazdaságban az öntudatos, okos, művelt és szorgalmas asszonyok munkája nélkül. Klics Gyuláné, a gyömrői tanácson tíz éve elnök és megbecsülik munkáját. Stark Janka országgyűlési képviselőt az egész megyében szeretik. És hány asszony nevét sorolhatnánk, akik fáradozást nem ismerve, minden akadályt leküzdve dolgoznak. Ám van-e még egy társadalom, amely megoldva a nőkérdést nemzetközi mértékben is harcol a nők egyenjogúságáért, a nők jogfosztottsága ellen. Ilyen társadalom csak egy van, a mienk, a szocialista társadalom. Csak a szocialista országokban harcolnak a nők egyenjogúságáért. Nálunk az egész társadalom gondja, hogyan könny ítsük meg a nők második műszakját. Mert meg kell könnyí- I teni, hiszen értünk, a családért, s ezért a társadalomért folyik ez a munka is. Egyre több olyan nyilatkozat hangzik el, mint Sárvári Ferenc- néé, a Szentendréd Papírgyár művezetőjéé: „Van már mosógépünk, porszívónk, vil- lanyrezsónk” — mondja —, „amiről azelőtt nem is álmodtunk. Most a televízióvásárlás van napirenden”. A mi társadalmunknak az a lényege, legfőbb tartalma, hogy magszüntet mindenfajta elnyomást, kizsákmányolást. Ezért nem talmi nálunk a nőnapi üdvözlet. A nők asztalára helyezett képeslapok, virágbokréták őszinte megbecsülést fejeznek ki. árcius 8, a nemzetközi nő- nsp harcban született. Olyan körülmények között határozták el e nap megünneplését, amikor — bátran mondhatjuk — a föld kerekén nem élt szabad asz- szony. Ezek a körülmények meg is határozták az ünnep jellegét. Március 8 harci ünnep lett, s az is marad, mindaddig, míg elnyomott nő él a földön. Mi is tudatosítjuk asszonyainkban: a szocializmus építésében végzett szorgalmas, becsületes munkájuk mind jobban növeli tekintélyüket és sietteti a maradi nézetek szétverését. Küzdj ünk hát legjobb tudásunkkal a maradi, nem marxista nézetek ellen. Mélyítsük el asszonyainkban a szolidaritás érzését testvérnépeink asszonyai, az egész világ elnyomott dolgozó asz- szonyai iránt. Nincs nagyabb réme az Túri Ferencné, a Ceglédi Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat női motorszerelője. + + + Füle Jutka, az országos tornászválogatott és az olimpiai keret tagja, a Ceglédi Építők versenyzője „Sej, Dunáról fúj a szél, Szegény embert mindig ér, Dunáról fúj a szél...” Valaki elkezdte á dalt s a többiek felkapták. Csak úgy csendesen, dúdolva, hogy ne zavarják a vámhivatafnokok munkáját, itt, a „senki földjén”, két sorompó között, a csehszlovák—magyar határon. A Dunáról csakugyan fúj a szél s a csípős hideg pirosra festi az asszonyok arcát. Meg talán az izgalom is. A várakozás, a nehezen várt viszontlátás izgalma. A hídon feltűnik a Tátra- gyáriak Skoda autóbusza: jönnek! A csoport önkéntelenül meglódul, közelebb szorul a sorompóhoz. A kezek — amelyek eddig féltve szorongatták a tulipán-cserepeket — most integetésre lendülnek. Az autóbuszból válaszul egész ciklámenerdő integet vissza. A sofőr egy pillanatra sorsára bízza a volánt, hogy mindkét kezével csókokat dobálhasson a régi ismerősöknek. Mert régi ismerősök találkoztak ezen a csípős márciusi vasárnapon Komáromban: a szigetszent- miklósi Csepel és a koprzsiv- nyicei Tatra Autógyár asszonyai. Még egy pillanat, aztán megnyíltak a sorompók s a két csoport egymásba olvadt. Keresztnevek röpködtek, régi és új ismerősök ölelték egymást, gazdát cseréltek a virágok és a jelvények. A vendéglőhöz visszafelé menet hosszúra nyúlt a sor. Kettesével ballagtak az asszonyok: ki-ki a párjával. Voltak, akik nem értették egymás nyelvét, de mindent elmondott helyettük a mosolyuk. A logika szigorú törvényei szerint ; unatkozniuk kellett volna egymással, hiszen nem tudtak be- J 6zélgetni. S ők elválaszthatatlanok voltak, mert a szívükkel értették egymást. Az egyik vállához emelte a kezét, s azt mondta: Milan. A másik leguggolt s úgy mutatta: Marika. Ami az édesanyák nyelvén annyit jelent, hogy Dana asszony szemefénye, a 11 éves Milan a válláig ér anyjának, s hogy a Csepel Autógyár bölcsődéjében jelesre vizsgázott : evésből, alvásból és kézmosás- ! ból egy Marika nevű csöppség. Láttam barátságot szövődni, amely fényképcserével kezdődött s úgy folytatódott, hogy: mir. Béke. Aki monda, ezt az egyetlen szót ismerte csehül. Igazság szerint mindenkiről írnom kellene. Zdenka Chlub- nová asszonyról, a Tatra-gyári j nőbizottság elnökéről, aki kis- ! estélyi ruhában vacogta végig a 400 kilométeres utat. Dicséretünkre, milyen elegáns, kicsit zavartan s nagyon szerényen azt válaszolta: hiszen ma ünnep van. Jan Maxa üzemi újságíróról, aki kedves ajándékaiért viszonzásul csupán azt kérte: kívánjunk mielőbbi gyógyulást ötéves kislányának, Marcellának, mert operálni kell mindkét szemét. írnom kellene Jirzsi Hradilról, a gyár szakszervezeti vezetőjéről, abból az alkalomból, hogy fiai fényképe mellett hordja magával a Gellértfürdő képét s húsz éve tanult magyar szavakkal köszöntött bennünket. Zdenek Vyslouzilról, aki megadóan tűrte a jóval köny- nyebb „Csedok elvtárs” elnevezést, lév.én a csehszlovák utazási iroda, a CSEDOK képviselője. Aki úgy ismeri a mi Parlamentünket, a Halászbástyát, s a Műcsarnokot, mintha idegenvezető volna Budapesten. Vagy a szép szőke Kristina Maskováról, s arról, hogy az Almásfüzitői Timföldgyár lakótelepén alig bírt elszakadni egy tipegő korú szöszkeségtől, mert „éppen olyan, mint az ő Krisztin- kája”. Relkáról, a fáradhatatlan csárdástáncosról, s a töb- biekről. írnom kellene mindnyájukról, akik két éjszaka nem aludtak azért, hogy egy napot — egyetlen kurta napot — tölthessenek nálunk, együtt ünnepelhessenek magyar és szovjet barátnőikkel a nemzetközi nőnapon. Könnyű a krónikásnak! De hogyan beszéljek én a Csepel autógyári asszonyokról: Markónéról, L enkónéról, Bruszt- néról, Erzsi mamáról, Szőcs- néről, Glatznéról, Kmettyné- ről s a többiekről? Hogy mondjam el, mennyi szívvel, szeretettel készültek erre a találkozóra? Hogy az első és második műszak után egy harmadikat is vállaltak: párnát hímeztek, csipkét horgoltak, ajándékcsomagokat készítettek, süteményt sütöttek? Hogy búcsúzáskor még akkor is integettek, amikor már nem is látszott az autóbusz? Szép nap volt ez a vasárnap. Szép volt mosolygós találkozásával és könnyes búcsújával. A három nyelven énekelt forradalmi dalaival s az egy szívvel tett fogadalmával: ezt a barátságot többé semmi sem tépheti szét. Soha többé háborút! Béke kell, mert Milan mérnök akar lenni. Béke kell, mert Bruszt- né most végzi a technikumot. Béke kell, hogy ne ismétlődhessen meg többé Lidice, Vo- ronyezs és Oradour. Béke kell, hogy a kis Marcella derűs, boldog világot lásson maga körül, ha majd meggyógyul. Nyíri Éva Dr. Mlinarics Edit, a zsám- béki csecsemőotthon segédorvosa (Gábor Viktor felvétele:) emberiségnek, mint a háború. A nemzetközi nőmozgalom legszebb történelmi tradíciója a békéért folytatott harc. Most, hogy a háborúk elkerülése lehetségessé vált, mind több asszony látja értelmét a békéért folytatott küzdelemnek. Állítsuk hát csatasorba a békéért a magyar asszonyok százezreit is. A népek előtt mind világosabb; miként a szocializmus hozta meg sok százmillió elnyomott ember felszabadulását, a békét is a szocializmus hozza meg a világnak. Ezért fordulnak reménykedve a szocialista országok felé. Ezért bíznak mindjobban a Szovjetunió béke-missziójában. Tudatosítsuk az asszonyokban is; minél erősebb a mi hazánk, minél erősebb a szocialista tábor, annál biztosabb a béke megőrzése. Mert a mi erőnktől meghátrálnak a háborús gyújtogatok. A világ békéje pedig a családok békéjét is jélenti. ötven évvel ezelőtt a szocialista nők nemzetközi konferenciája határozta el a nők nemzetközi napjának megünneplését. Igaza volt a konferenciának. Tucatnyi szabad szocialista ország példája bizonyítja: csak a munkásosztály, csak a szocializmus képes felszabadítani a nőket, s minden más elnyomottat is. Ötven évvel ezelőtt talán csak maroknyi asszony ismerte fel ezt az igazságot, de ma már sok milliónyian követik a munkásosztályt — óhajtják a szocializmust. 1 / iharos, de igen eredrr.é- * nyes ötven esztendőt tud a háta mögött az asszonyok világmozgalma. Nagy tapasztalatokat szerzett. Soraikat most kiegészítik a gyarmati népek asszonyai. A nők felszabadításának ügye az egész világon győzedelmeskedni fog, mert győzedelmeskedik a munkásosztály. Mert győzni fog az egész világon a szocializmus. Régi és új ismerősök
