Pest Megyei Hirlap, 1960. március (4. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-26 / 73. szám

A FILMEZÉSRŐL SPORTHÍREK HÍREK A VÁROS ÉS A JÁRÁS ÉLETÉBŐL SZABÓ ERNŐ: — Jó pár évvel ezelőtt, a 30-as években terjesztettem Szentendrén az „erőszakos kultúrát” és azóta is sok kedves kis emlék köt a városhoz. ORSOLYA ERZSI: — Szeretem ezt a patinás kis várost. Gyakran utazom erre, de mindig megragad a város szépsége, romantikája. A legutolsó konkrét látogatásom a városban a Harag napja felvételeinél volt. Gulyás László segédrendezőtől tudjuk, hogy a felvéte­lek körülbelül két hétig tartanak a főtéren és környékén. Jelentős munkát végeznek éjszaka is. Az eddigi tapaszta­latok alapján megelégedéssel állapítják meg. hogy a város lakossága lelkesen segíti munkájukat. Sípos László Felvétel! Indíts! — Újra kérem ... Tessék!... és ehhez hasonló vezényszavak hangzanak el. Ismétlés és újabb beál­lítás. Végtelen türelem és alaposság jellemzi a filmesek szentendrei munkáját. A film forgatókönyvét Szász Péter írta, melynek témáját az 1956-os ellenforradalomból me­rítette. Fehér Tamás, a film rendezője mondotta: — Cselekményünk színhelye egy névtelen bányászváros. Azért névtelen, mert ez bármely városban megtörténhetett volna. A főbb szerepeket Bessenyei Ferenc. Pécsi Sándor, Ladányi Ferenc, Rutkai Éva, Sulyok Mária és Páger Antal alakítja. Epizódszerepekben jelenik majd meg a filmben Barsi Béla, Szabó Ernő, Orsolya Erzsi színművész. És mit mondanak a művészek? 1930. március 2”'én járásunk te­rületén haladnak át a felszabadu­lási váltót vívó motorosok, akik Komárom megyéből jönnek. Visegrádion a járás motorosai Is csatlakoznak a staféta kísérőihez. Felkérjük járásunk és városunk motorosait, hogv a felvonulásban minél nagyobb létszámban vegye­nek részt. Benzint a szentendrei jTST-ben 21-én 15 óráig lehet fel­vételezni a járási elnöktől. * Szentendre járási labdarúgó baj­noksága az igazolások és orvosi engedélyek miatt csak áprilisi elején indulhat be. A beindulás­ról értesítést küld a vezetőség. * A Szentendrei Papírgyár turista csoportja 27-én Pilis. S ágvári lUristatw __Hol dví tágárok—Csobán­k ai útelágazás útvonalon kirándu­lást szervez. Találkozás 8 órakor a szentendrei HítV-ál lomásnál. Vezető: Mikler sándorné. ¥ Járási . mezei futóversenyt, ren­dezett a járási atlétikai szövetség március 19-én a Szentendrei. Épí­tők, sportpályáján., Készt Vettek a versenyen a Szentendrei Honvéd, az Építők, a Pomázi KSK és a város mindkét gimnáziumának sportolói. A versenyzőket Tom­páéit Jakab, a JTST elnöke kö­szöntötte. A verseny befejeztével Horányi György az atlétikai szö­vetség elnöke okleveleket osztott ki a verseny helyezettjeinek. Részletes eredmények: A fér­fiak felnőtt kategóriájában 5000 méteres távon: 1. Nagy László (Honvéd). 2. Molnár Ferenc (Hon­véd), 3. örley Lajos (Honvéd). Hiúsági kategóriában 3000 méte­res 'távón: 1. Prinfschler László (Ferences Ginem.), 2. Somsits Ist­ván ('Ferences Girnn.). 3. Kállai Tamáes (Ferences Gimn.). Férfi serdülő 1000 méteres távón: 1. Molnár Károly (Ferences Gimn.), 2. Dudás József (Ferences Gimn.), 3. Jenei János (Ferences Gimn.). Nők ifjúsági kategóriában 1000 méteres távon: 1. Grósz Mária (Állami Gimn.). 2. Kóezián Erzsé­bet (Állami Gimn.). 3. Andai Er­zsébet (Leányfalu). Nők serdülő 500 méteres távon: 1. Loczkor Erzsébet (Állami Gimn.). 2. Kárász Aranka (Állami Gimnázium), 3. Magyar Eszter (Állami Gimn.). A VÁROS ügyeletes orvosa március 27-én dr. Gyerkó Já­nos körzeti orvos. KIÁLLÍTÁS A MÚZEUMBAN Hazánk felszabadulásának 15. évfordulója tiszteletére emlékkiállítást rendez a szent­endrei múzeum. A kiállítás a város elmúlt 15 évének fejlő­dését kívánja bemutatni. A város jelentősebb üzemeinek, a mezőgazdaságnak, a külön­böző intézményeknek a fejlő­dését, a kultúra, a szórakozás és a sport terén elért eredmé­nyeket grafikonok, fényképek, rajzok és az egyes üzemek gyártmányait mutatják majd be. Külön rész foglalkozik a városfejlesztés eredményeivel és fényképsorozat eleveníti fel hazánk 15 éves történeté­nek jelentősebb eseményeit. Ásatás Budakalászon A Munkatherápiás Intézet budakalászi üzemegységének területén Erdélyi István veze­tésével újra megindultak az avarkori temető feltárási mun­kái. Az elmúlt héten újabb ki­lenc sírt tártak fel. A sírok kö­zül az egyikbe felszerszámo- zott lovat temettek el. A sírok­ból változatos formájú agyag­edények, faragott csonteszkö­zök, tőr maradványok, kések és egyéb fegyverek kerültek elő. A temető mellett egy öt­ezer éves kőkorszakbeli telep maradványai is napvilágot lát­tak. Az ásatásokat tovább folytatják. XnxXXXXXXXNX'CXXXVXXXXXXXNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXYXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXVXXXXXXVXVvXXXXXX Finom, apró öltésekkel kivarrt emléklapok között gyöngy*- hímzésű, biedermeier mappá­ban már megfakult fénykép, elsárgult színlap és színpadi szerződés, naplótöredék s vé­gül a szentendrei kálvárián egyszerű fekete márvány sir- kőlap jelzi egy ragyogó mű­vészi pályafutás állomásait. Ma már Szentendre lako­sai közül is csak kevesen tud­ják, hogy városunkban látta meg a napvilágot és pihent meg végül is örökre Stéger Ferenc operaénekes, a ma­gyar és külföldi színpadok és hangverseny dobogók ünnepelt tenoristája. Apja gyógysze­rész volt Szentendrén és itt született Stéger Ferenc 1824. december 2-án. Ö is gyógy­szerésznek készült, s miután Pécsett elnyerte diplomáját, Belovárra került gyógysze­részgyakornoknak. Az itt el­töltött év sorsdöntő lett szá­mára. Miüt műkedvelő fellé­pett egy hangversenyen és énekével oly sikert aratott, ' hogy félbeszakítva pályáját, hangversenyeket adott, majd rövidesen Bécsbe szerződött a Theater an der Wienhez. Ezután mind gyorsabban ívelt pályája felfelé. 1853-ban már a bécsi udvari opera tagja volt. Meghódította a konti­nens majd minden híresebb kultúrközpontja zenerajongó közönségét: Prága, Bukarest, Lemberg, Berlin, Lipcse, Darmstadt, Mainz. Hága, Lon­don, Barcelona. Milano. To­rino, Firenze, Bologna, Trieszt vgy-egy állomása többelc kö­zött ragyogó pályafutásának. Uralkodók tapsolnak e ki­válóan képzett művésznek: 1861-ben Cusa fejedelme, a későbbi román király, akitől egy dohányszelencét is kapott telve arannyal, majd 1864- ben a hésseni nagyherceg, aki maga tűzi mellére a „Pro lit- •teris étartibus” arany érdem­rendet. 1872-ben pedig átveszi 1. Atnadeó spanyol király ado­mányát, a lovagrend érdem­keresztjét. Még ez évben a németalföldi zeneakadémia tiszteletbeli tagjává választja. Vándorútjain lelkes terjesz­tője a magyar színpadi zené­nek s öt magát magyarnak tekintik külföldön is. A ma­gyar szabadságharc sorsdöntő óráiban 1848 őszén Pesten ta­láltjuk, a Nemzeti Színházban énekli a Hunyadi Lászlóban a királyt, Báthori Máriában Miklóst, a Kunokban a ne­Egy elfelejtett nagy szentendrei művészről mes ifjút slb. De később is, sikereinek tetőfokán, újra meg újra szerepel a Nemzeti Színházban, s több ízben hosszabb szerződést köt. Itt ismerkedik meg és veszi nőül a Nemzeti Színház egyik fia­tal művésznőjét, a lengyel származású Symansky Leonát 1850-ben, aki mindenképpen méltó társa e kiváló művész­nek. Férje kérésére elhagyja a színpadot és külföldi útjain mindenhová elkíséri. így csak időnként vannak együtt egyet­len gyermekükkel, Antóniá­val, aki Budán nevelkedett egy magánintézetben. Utolsó szerződése a .Nem­zeti Színházzal 1873-ban há­rom évre szólt. Sajnos, azon­ban itthoni körülményei nem alakultak megfelelően, az európai hírű művészt vem becsülték meg eléggé, sok őszinte barátja mellett sok irigye is akadt s mindezért Stéger Ferenc megszakította szerződését. Külföldi meghí­vást sem fogadott el többé s hírnevének, sikereinek csúcs­pontján hagyta el a színpa­dot, 50 éves korában, „Úgy szép az emlék, ha egy hős- tenorista a legnagyobb sike­rei után vonul vissza” ' — mondogatta gyakran családja körében. Igen nagy vagyon állt már ez időben a rendelkezésére, hiszen pl. Lumly londoni színigazgató három évre szer­ződést kínált fel évi 4000 fontsterlinggel. a Nemzeti Színházzal évi 14 000 forint fizetéssel kötött szerződést, s egy-egy vendégszereplésén is magas tiszteletdíjjal értékel­ték páratlan tudását. Ilyen körülmények között, miután megvált a színpadtól, először Szobon vett birtokot, de rö­Stéger Ferenc Bukarestben 1860—1861. vid idő után felhagyott a gazdálkodással és 1874. május 17-én végleg Szentendrére költözött s szülővárosát többé, 1911. március 2-án bekövet­kezett haláláig nem hagyta el. Kiemelkedő szerepei: a ki­rály Hunyadi Lászlóból, a címszerep a Bánk bánból, Mantuai herceg a Rigolettó- ból, Eleazar a Zsidónőből, Sir Edgar a Lammermoori Luciá­ból, Arnold a Teli Vilmosból, Leydeni János a Prófétából, Lionel a Mártiidból stb. E ragyogó művészi pálya­futás rövid összefoglalása mellett nem feledkezhetünk meg arról a Stéger Ferenc­ről sem, aki kívül áll a ri­valda fényén s akit hozzátar­tozói és a régi szentendreiek elbeszéléséből meleg szívű, egyszerű embernek ismerünk meg. Magyar barátai közül Erkel Ferenc állt hozzá legköze­lebb, házassági tanúja is volt és semmiféle fényes, nagyim társaság kedvéért sem hagyta el soha. 1863-ban, egy Wag- ver-hang versenyen történt, melyet maga a szerző vezé­nyelt, s melyen Stégért ki­tüntette kiváló alakításáért, az utána rendezett főúri ban­kettre szóló meghívást Stéger nem fogadta el, hanem úgy. mint máskor, aznap este is együtt fogyasztották el vacso­rájukat Erkellel az Aranykéz utcai Kis pipában. Rendkívül tevékeny, élettől és munkakedvtől duzzadó vér- mérséklete sosem hagyta el. Élete alkonyán sem tudott tétlen lenni. Kis műhelyében szorgalmasan fonogatott min­denféle fajta és nagyságú ko­sarat. melyeket azután el­ajándékozott. Meleg emberszeretetére jel­lemző, hogy szegény üres kéz­zel sosem távozott el ottho­nából. Segített, ahol csak tu­dott. Szentendre koldusai min­den pénteken nála étkeztek, karácsonykor pedig minden szentendrei szegény gyermek­nek csomagot készített fenyő­fájuk alá. Mi is tisztelettel és szere­tettel emlékezünk meg Sté­ger Ferencről, hiszen nem­csak kiváló művész volt. ha­nem igaz ember is. méltó arra. hogy Szentendre városa szülőházát a Dumtsa Jenő ut­cában emléktáblával jelölje meg. Onódy Bcláné muzeológus A FILMSZÍNHÁZ MŰSO­RÁN március 24-től 27-ig A parancsnok, 28-tól 30-ig A bé­ke első napja. 31-től április 3-ig 57-es riport, a matiné mű­során március 27-én Robin Hood című film szerepel. EMLÉKTÁBLÁVAL örökí­tik meg a Tanácsköztársaság harcosainak emlékét a járási pártbizottság épületének hom­lokzatán. Ebben az épületben szenvedtek forradalmi eszméi­kért ugyanis a Tanácsköztár­saság leverése után a proletár- hatalom szentendrei harcosai. Az emléktábla leleplezésére április 4-én hazánk felszaba­dulásának 15. évfordulóján kerül sor. Az olvasó e heti kellemetlen kérdése Már régóta figyelemmel kísér­jük szomszédaimmal, hogy a Kossuth Lajos utcában beosztott köztisztasági alkalmazottak nem az úttestet, hanem az egyes házak előtti Járdatestet senregetik, mi­közben a közterületen a szemét megmarad. Úgy gondoljuk, hogy az ellen­őrzésnek és a felelősségrevonás- nak meg kellene történnie. Ezt kívánja valamennyiünk érdeke. Az illetékesek intézkedését vár­va, a Kossuth Lajos utca lakói nevében: Z. J. Kossuth L. u. 2«. sz. alatti lakos 2006 FORINT értékű mun­kával segítettéit a dunabogdá- nyi iskola renoválását a Pest megyei Kőbánya és Útépítő Vállalat dolgozói. Az iskola igazgatósága és a szülői mun­kaközösség ez úton mond kö­szönetét áldozatos munkáju­kért. NAGY RÉSZVÉT MELLETT temették el Dániel Pál elvtár­sat, a párt egyik régi harco­sát, a 19-es vöröskatonát, az Úttörő Termelőszövetkezet és a földművesszövetkezet alapí­tó tagját, március 22-én. A községi tanács végrehajtó bi­zottsága részéről Rudolf Jó­zsef. a munkásőrség járási pa­rancsnoksága nevében Szelé- nyl István mondtak búcsúbe­szédet a felállított ravatal előtt, majd a munkásörság sor­fala mellett utolsó útjára kí­sérte a gyászoló közönség. El- hantolása előtt a járási párt­végrehajtóbizottság nevében Jenei Jenő elvtárs búcsúztat­ta a veterán harcost. Megje­lent a temetésen Házi Árpád elvtárs, a Pest megyei Pártbi­zottság osztályvezetője és a já­rás majd minden tizemének képviselője is. A KAPCSOLATOK megja­vítása érdekében baráti talál­kozót rendezett a helyőrség katonafeleségek tanácsa a nő- tanács városi vezetőségével március 18-án a helyőrség klubjában. A megbeszélés eredményeként a jövőben kö­zös rendezvényeken találkoz­nak majd a katonafeíeségek a város dolgozó asszonyaival, 65 400 FORINTTAL csök­kent a város korábban meg­állapított 1960. évi költségve­tése. A városi tanács tegnap esti ülése 10 420 000 forinttal hagyta jóvá a költségvetés be­vételi és kiadási rovatait. A csökkentések a kulturális ága­zatoknál jelenlkeznek elsődle­gesen. mindez azonban nem akadálvozza az iskolai nevelő­munkát. FELHÍVÁS! A városi tanács végrehajtó bi­zottsága felhívja a lakossás fi­gyelmét, hogy ízbég határában az úgynevezett Cseresznyés völgyben levő katonai lőtéren, f. évi ápri­lis hó 1-től június hó 1-ig. szom­bat és vasárnapokon éleslövésze­teket tartanak. Városi tanács vb-titkársága A MŰEMLÉKI FELÜGYE­LŐSÉG rövidesen folytatja a szerb püspöki templom ta­tarozását és megkezdi a mú­zeum épületének felújítását is. A múzeum tatarozására több mint 100 000 forintot biz­tosított a Művelődésügyi Mi­nisztérium. A felújítás során az épületet eredeti formájában állítják helyre, így az udva­ri homlokzaton kibontásra kerülnek az elfalazott árkád- nyílások. A tatarozás befe­jezésével fennállásának 10. évfordulóját új kiállítással ünnepli a múzeum. A kiállí­tás bemutatja majd a tíz év néprajzi, várostörténeti, ré­gészeti és képzőművészeti gyűjtésének legjelentősebb da­rabjait. ELFOGLALTA új, Duna- parti helyiségét a Pest me­gyei Idegenforgalmi Hivatal szentendrei kirendeltsége. IDEIGLENESEN Szentend­rére költözik ki Budapestről a Pest megyei Könyvtár. A város vezetőivel folytatott tár­gyalás eredményeként a kul­túrotthon helyiségében nyer rövid ideig elhelyezést. Erre azért volt szükség, mert Engels téri épületüket a fő­városi tanács lebontatja és új helyiségük rendbehozásáig, átalakításáig a város segítsé­gét kérték. Bízunk abban, hogy a megyei könyvtár je­lenléte, mindenekelőtt irodal­mi vonatkozásban jelentősen segíti majd a lakosság kultu­rális igényeinek kielégítését. KÖZEL 1160 FŐ vesz részt a város nyolc sportkörének munkájában. A legkiemelke­dőbb eredményt a Szentendrei Honvéd és az Építők Sportkö­re biztosítja, állapította meg a tegnap megtartott tanács­ülés. Játszóteret épít az ifjúság Nem országra szóló szenzá­ció, de meg kell írni, hogy olvassa minden ember, aki szereti és félti ifjúságunkat: megszületett a legifjabbak el­ső tömegmozgalma városunk­ban. Játszóteret építenek a Pannónia-telepi fiatalok. Pöttöm, földből alig kilát­szó emberpalánták, kisisko­lások, kamaszodó emberkék sürögnek-forognak, tervez­nek, lelkesednek, hogy mi­nél hamarabb élvezhessék el­ső munkájuk eredményét: birtokba vehessék játszóterü­ket. „Társadalmi munkába" siet a szóképzést még nem is­merő, de izgalmában aludni sem tudó óvodás és társadal­mi munkát ajánl fel sok szü­lő. sőt, gyermektelen felnőtt is. Köszönöm nektek, Panno- nia-telepi lelkes gyerekek, hogy példát mutattok: tud­tok lelkesedni, dolgozni, nem vagytok ti mindent unok, semmit nem tisztelők, ha­nem — s ez elsősorban szü­léitek, nevelőitek érdeme — az összefogás, a legszebb em­beri erény megtestesítői vagytok! M. B.-né NAGY SIKERREL adta elő a kultúrotthon színjátszó cso­portja a „Debreceni Lunáti- kus” című négyfelvonásos víg­játékot. Kiváló alakítást nyúj­tott Tóth Éva. Urbán Mária és Bonifert Ferenc. A színdara­bot nagy hozzáértéssel Tímár Gergelyné tanította be. ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Szabó Éva, Schilling Magdolna. Török István TTerenc és Genszki Márton János. Meghaltak: Kovács Rudolf 4$ éves, özv. Farkas* Vilmosné 79 éve.s. Halász Gyuláné 39 éves, valamint Husvik Lázámé 88 éves szentendrei lakosok. SZENTENDREI APRÓHIRDETÉSEK Cladó beköltözhető j családi ház 380 négy- | szögöl bekerített gyü­mölcsössel 80 ezerért. Szentendre. Gyöngyvi­rág U. 2. | Alig használt Triumoh j j írógép eladó. özv. dr. I Böröndyné. Szentend­re. Értesítem Szentendre város, valamint a kör­nyező községek lakos­ságát. közületeit, válla­latait. hogy magániá- ró fűrészgépemmel tű­zifa és épületfa vágá­sát vállalom. Meghí­vást elfogadok, Szent­endre, Vöröshadsereg J | u. 38. Hódi Mihálynál, j valamint lakásomig, Szentendre, Ady E. u. 90. alatt. Bereczky Gereelv bérfűré=zes. iparengedélyes szíj­gyártó csak Bükkös­part 41-ben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom