Pest Megyei Hirlap, 1960. március (4. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-22 / 69. szám

Küzdelmes mérkőzések a megyei labdarúgó-bajnokságban iantlnllő Szt-rc veri« l'ecsési A Ceglédi Vasutas nyert, a Csepel Autó kikapott A megyei labdarúgó-bajnok­ság XIX., tavaszi IV. fordulója nem hozott különösebb meg­lepetést. Csupán a gödöllőiek nagyarányú győzelme számít váratlannak. A fordulót küz­delmes mérkőzések jellemezték, ezt mutatja a hat egygólos győzelem is. FŐT—SZIGETÜJFALU 1:0 (0:0) Fót, 500 néző. V: Huszák. Végig igen nagy iramú mérkő­zésen, mindkét csapatban főlee a védelmek jeleskedtek, a csatárok sok gólhelyzetet kihagytak. Az első negyvenöt percben a hazai együttes volt némi fölényben, a második félidő egyenlő erőik küz­delmét hozta. A találkozó egyet­len gólja befejezés előtt két perc­cel ese^t, Dem ián beadását Fényi fejelte a kapuba. Jó: Pektor, Nagy, Forgács II, ill. Vigh F., Schneck, Vigh B., Mészáros. Kalma János ÉRDI TRAKTOR—KARTALI KINIZSI 2:i (0:01 Érd, 700 néző. V; Virág. A védekezésre berendezkedett, három csatárral játszó Kartal az első félidőben többet támadott, de eredménytelenül. Szünet után feljött a Traiktor és magához ra­gadta a kezdeményezést, méteits a 75. perében Kartal ért el gólt. Továbbra is Érd rohamozott, két­ezer kézzel mentettek a Kinizsi védők, s mindkét büntetőt érté­kesítették a helyiek. G: Nagy Béla (2, mindkettőt tizenegyes­ből). ill. Varga. Jó: Zacharán, Zobor, Nagy Béla. Proszenyák, ill. Deme, Angyal, Gábor. Pluhár Lajos DUNAKESZI KINIZSI—PÉCEL 3:8 (1:0) Dunakeszi, 500 néző. V: Ripp. A hazai csauat nagy lendülettel kezdett, e az első félidő nagy részében irányította a játékot. Szünet után Pécel erősen fel­javult, s nemcsak egyenlített, hanem előnyhöz is jutott az 50. és a 65. percben lőtt góljával. A Kinizsi nem adta meg magát, a 77. percben már 3:2-re vezetett, 9 a hátralevő időben az ered­mény tartására törekedett. Izgal­mas küzdelemben a lelkesebb, helyzeteit jobban kihasználó Ki­nizsi megéld emel ten nyert a nagy akarással, e iól látszó péceliele ellen. G: Sipos. Varga L., Héti, ill. Dobos. Holló. Jó: Félix. Lip- niczky, Sipos és Varga L.. ill. Dobos, Koncz és Debreceni. Buchard Tibor GÖDÖLLŐ—VECSÉS 5:1 (2:1) Gödöllő, 1000 néző. V: Soós Gá­bor. Sáros, mélytálaid pályán nagy iramú mérkőzést vívott a két csapat. Az első félidőben még tartotta magát a tartalékos ve- csési együttes, szünet után azon­ban még jobban felülkerekedett Gödöllő. A 82. percben vecsés kihagyott egy tizenegyest. Földi rosszul helyezett büntetőjét ugyanis Katona kivédte. G: Kiss (2), Tamás, Kovács II, Jávortszki, iil. Kalász. Jó: Katona. Horváth, Jávorszki. Bátori, Kovács II. ill. Pintér. Kari. Csiba József CEGLÉDI ÉPÍTŐK—.PÉTERI 1:1 (0:0) Péteri, 300 néző. V: Kőhalmi. Sportszerű keretek között, ló bíráskodás mellett folyt le a mér­kőzés. Az első félidőben a hazai csapat támadott többet, de nem tudta áttörni az Építők jól záró védelmét. Szünet után a vendé­gek vették át a játék irányításait. A lelkes péteri együttes döntet­lent érdemelt volna. G: Kubinyi. Jő: Somodi. Milus, Csendes, ill. Rufcka, Kalina, Horecz. SZALVAI HONVÉD SE—GYÖMRÖ 2:* <l:0u Szentendre. 250 néző. V: Tóth L. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség ás kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343—100. 142—220. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 11 forint Keresünk idegenáru-ellenőrzési munkakörben naey gyakor­lattá rendelkező, műszaki végzettségű szakembert. Ipari Műszergyár, Iklad. Gyömrö védekezésre rendezke­dett be, s a Honvéd támadásait szinte végié sikeresen hárította. Az első gól a 4e. percben öngól- hói esett. Fordulás után a szór­ványosan támadó Gyömrö is ki­alakított helyzeteiket. de vagy rossz volt a lövéseik irányzéka, vagy »edig a kapus mentett. G: Szabó S. (öngól), Kárpáti (11-esből). Jó: Kárpáti, Arató, Düron. ill. Füstös János, Karaba. Bechler. Fodoí Mihály VÁCI VASUTAS—MONOK 1:0 (1:0) Vác. 300 néző. V: Pusztaszeri. Nehéz talajú pályán. Jó iramú mérkőzésen az első félidőben a Vasutas volt fölénybeu. Szünet után fellőttek a vendégek. 6 ki­egyenlítetté vált a iáték. A ne­héz talaj ekkor láthatólag sokat kivett a labdarúgókból. G: Mar­ton. Jó: Jacsó, Király. Pálinkás, Oravecz, ill. Szabó I, Krenáes. Szabó Hl. Pál János SZIGETSZENTMIKLÖS—KIS- TAROSA 1:0 (0:0) Kistarcsa, 500 néző. V: Józsa, Nyolcvan percen keresztül főleg a hazaiak támadtak, de a csatá­rok sokat körülményeskeötek, s az SZTK védők időiben közbelép­hették. Az SZTTK ritkább rohamai mindig veszélyt leien tettek. A gól Jól kezdő­dött a Váci Pe­tőfi-pálya va­sárnapi műso­ra. Először a Petőfi ificsa­pata nyert, majd a járási bajnokságban szereplő Petőfi II 10.0-ás, gól­záporos győzelmet aratott Örszentmiklós felett. Ezután került sor a nagy érdeklő­déssel várt, a váciak szem­pontjából döntő fontosságú NB Il-es találkozóra. Mikor a két csapat kifutott a pá­lyára, mintegy 3800 néző övezte a játékteret. Siklósi játékvezető sípjelére a kö­vetkező összeállításban kez­dett a két csapat. V. Petőfi: Nyéki — Do- roszlay, Palásti, Jenei — Neugan, Farkas — Balogh, Kálózi, Andriska, Frick, Varga. Győr: Pesti — Kal­már, Orbán, Tamás — Hor­váth, Raffai — Radics, Koós, Pió, Palotás, Pálfy. Végig nagyiramú, kemény küzdelem folyt. Az éllovas Győri Vasas ETO, mintegy 80 percen át támadott, de nem tudott eredményt elérni a megerősített hazai véde­lemmel szemben. Mindkét fél idegesen kezdett, s a későb­biek során is több szabály­talanság tarkította a mérkő­zést, melyben inkább a győ­riek „vezettek”. A vendégek több veszé­lyes szabadrúgást lőttek ka­pura. A 14. percben leadott büntetőt Nyéki szögletre mentette. A következő perc­ben Koós lövése a jobb ka­pufáról perdült ki. Ezután is­mét Koós előtt nyílt a mér­kőzés legnagyobb helyzete, kiugrása után már csak Nyé­kivel állt szemben, de a hat méterről leadott lövését a kapus szögletre mentette. A második félidőt is Győri ro­hamok jellemezték. Nyéki többször kapott tapsot bravú­ros védéséért. A szórványos hazai támadá­sok nem jelentettek komoly veszélyt. Ezeket gyakran les­re „mentették” a csaknem a pálya félvonalánál tanyázó győri védők. Pestinek főleg a hazadások jelentettek mun­kát. Az érdekesebb esemé­nyek közé tartozik, hogy Var­ga a 25. percben egy szép tá­madás végén az ellenfélbe vágta a labdát. Az 50. perc­ben Frick jól futott el a jobbszélen, beadását Andris­ka fejelte kapura, Pesti azon­ban biztosan hárított. Jó: Palásti (a mezőny leg­jobbja), Nyéki, Farkas, Var­ga, ill. Kalmár, Raffai, Pió, Siklósi néhány hibától elte­kintve jól vezette a játékve­így esett: a *1. percben egy rossz hazaadást Tóth elcsípett, s a ki­futó kapus mellett a hálóba lőtt. Jó: Tóth, Mikes. Aradi, orgyán, ill. Kovács, Bibók. 1. Szalvai Honv. 19 13 2 2 57:15 32 2. Gödöllő 1» 12 5 2 48:17 29 3. Ceglédi Ép. 19 9 4 6 44:36 22 4. Kartal 19 8 4 7 33:26 20 5. Fóti SE 19 7 6 6 29:27 20 8. Váci VSE 19 7 5 7 31:26 19 7. Veesés 19 6 7 6 37:32 19 8. Dunakeszi K. 19 8 7 6 29:28 19 9. SZTK 19 6 7 0 32:34 19 10. Szigetújfalu 19 6 5 8 36:41 17 11. Érd 19 7 3 9 23:27 17 12. Monor 19 6 4 9 21:28 1*> 13. Gyömrö 19 5 5 9 25:44 15 14. Kistarcsa 19 5 4 10 19:37 14 15. Péteri 19 3 7 9 19:39 13 16. Pécel 19 5 3 11 23:49 13 A magyar olimpiai labdarú­gó-válogatott hétfőtől meg­kezdte a közös felkészülést a március 26-án Grúzban az osztrákok ellen sorrakerülő se­lejtező mérkőzésre. zetöi szempontból nehéz mér­kőzést. Rózsa Győző, a Váci Pe­tőfi edzője így nyilatkozott: — Csapatom szívvel-lélek- kel küzdött, s megérdemel­ten tartotta Vácott az egyik pontot. A játékosok betar­tották a taktikai utasítást. Varga, akit a csatársorból Pa­lotai fedezésére vontunk visz- sza, jól eUátta a feladatát. — reitter — ■k A nyugati csoport további eredményei: Láng—Pécsi VSK 0:0, Budai Spartacus—Kapos­vár 0:2, Sztálinváros—Buda­fok 0:0, Pápa—Szállítók 0:0, Komló—Székesfehérvár 3:1, EVTK—Oroszlány 2:0, Mo­sonmagyaróvár—Zalaegerszeg 4:1. Keleti csoport: Nag-y há­ton y—Szegedi VSE 0:1, Egyet­értés—Debreceni VSC 1:1, Bp. Spartacus—Orosháza 4:0, Pénzügyőrök—Jászberény 1:0, Szolnok—Borsodi Bányász 1:0, Vasas Izzó—Bp. Előre 2:2, Diósgyőri Bányász—Miskolci VSC 2:1, Kecskemét—Ózd 0:0, Vasárnap a* otthon játszó Pest megyei csapa­toké volt a ba­bér. A CVSE győzött, s ezzel előnye három pont lett a dél­keleti csoport élén. Megszerezte első tavaszi győzelmét a Pilisi Bányász is, a Nagykőrösi Kinizsi viszont dön­tetlenül játszott, s most a csoport utolsó helyére került. Váratlan­nak számit a Csepel Autó pécsi balsikere. A Pilisi KSK gólzápo­ros vereséget ' szenvedett a fő­városban. Északközép csoport: PILISI BÁNYÁSZ—UFC 2:i (1:1) Pilievörösvár, 1200 néző. V: Gár­donyi. P. Bányász: Kovács — Nick I, Peiler, Spamberger _ Gémesi, V ízvári — Markos, Marjai. Bara­Volentik Béla, az együttes edzője elmondotta, hogy a va­sárnapi forduló után a keret­ben nem történt semmilyen változás, s ugyanaz a 15 játé- 1 kos utazik Ausztriába, akik a legutóbb esti mérkőzés kereté­ben a Vojvodina ellen szere­peltek. Ezek a következők: Faragó, Török, Dudás, Várhi- di, Dalnoki, Novák, Vilezsál, Kovács III., Solymosi, Sátori Göröcs, Albert, Orosz Dunai és Rákosi. Labdarúgó ,\K I Csepel—Vasas 1:0 (1:0). Csepel, 10 000 néző. Ferencváros_Tata­b ánya 1:2 (3:2). Tatabánya. 25 000 néző. Bp. Honvéd—Diósgyőr 2:0 (2:0). Diósgyőr, 18 000 néző. Új­pesti Dózsa—BVSC 2:0 (0:0). Me­gyeri út, 12 000 néző. Pécs—MTK 3:3 (2:1). Pécs, 16 00 néző. Szeged —Dorog 1:1 (0:0). Dorog. »500 néző. Salgótarján_Szombathely 1 :1 (0:0). Salgótarján, 6000 néző. 1. U. Dózsa 17 12 3 2 34:13 27 2. Ferencváros 17 9 5 3 41:21 23 3. Bp. Honvéd 17 9 3 5 41:30 21 4. Vasas 17 8 5 4 30:22 21 5. MTK 17 7 6 4 33:24 20 6. Tatabánya 17 7 5 5 22:18 19 7. Diósgyőr 17 6 4 7 25:22 16 8. Csepel 17 7 2 8 16:22 16 9. Szeged 17 5 5 7 16:25 15 10. Salgótarján 17 3 7 7 21:24 13 11. Szombathely 17 4 4 9 22:33 12 12. BVSC 17 3 6 8 16:2S 12 13. Dorog 17 3 6 8 19:35 12 14. Pécs 17 3 5 9 30:39 11 Vasárnap 21 gól esett s a leg­jobb góllövök rangsorában az élen változás történt, mivel Tichy ezúttal kétszer eredményes volt, viszont Albert nem talált a háló­ba. Az élcsoportban lelenlee a következő a helyzet: 22 gólos: Tichv (Bo. Honvéd), 20 gólos: Albert (Ferencváros), 12 gólos: Szusza (U. Dózsa). bás, Ferbert. Kimmel. Már az első percben előnyhöz jutott a vendégcsapat. A gól után az UFC védekezésre rendezkedett be, s egy Ideig hiába rohamozott a Bányász, mert az UFC kapusa iól védett. A 26. percben megtört a jég. Kimmel elfutott a balszé­len és beadását Marjai értékesí­tette. Szünet után mindkét fél kivette részét a támadásokból, a 12. perc­ben Ferbert biztosította be a hazaiak győzelmét. Ezután a ven­dégcsapat erőseit rohamozott, de csatárai nem tudták bevenni a jól védő Kovács kapuját. Közepes színvonal, s végig ha­talmas küzdelem jellemezte a ta- ’álkozót. A Bányász megérdemel­ten nyert, támadásai veszélye­sebbnek bizonyultak. Jó: Kovács, Nick I, Kimmel, Gémesi. KERÁMIA—PILISI KSK 11:0 (5:0) Gergely utca. 100 néző. V: Máthé. 1. Elektromos 19 13 4 2 58:21 30 2. Nyergesújf. 19 10 7 2 34:15 27 3. Traktorgyár 19 10 4 5 39:23 24 4. Bp. Helyiipar 19 8 8 3 32:20 24 5. Tokod 19 9 2 8 40:32 20 6. An na völgy 19 7 6 6 34:33 20 7. III. k. TTVE 19 7 6 6 28:30 20 8. Sári^áp 19 8 3 8 32:25 19 9. Testvériség 19 8 3 8 28:27 19 10. Kerámia 19 8 2 9 47:28 18 11. Pilisi Bány. 19 8 2 9 28:30 18 12. UFC 19 6 5 8 23:30 17 13. Bd. Petőfi 19 8 1 10 32:48 17 14. Törekvés 19 7 2 10 26:39 16 15. Pilisi KSK 19 3 3 13 20:63 9 16. Ercsi 19 2 2 15 19:56 6 Délnyugati csoport: PÉCSI BÁNYÁSZ—CSEPEL AUTÖ 3:0 (1:0) Pécsbányatelep, 1000 néző. V: Mecseki. Cs. Autó: Glück — Kiss, Krelsz, Vasárnap Budapesten, a Hernád utcai iskola tornater­mében bonyolították le a me­gyei középiskolás tornászbaj­nokságot. A leányok verse­nyére délelőtt került sor, tíz csapat részvételével. A bajnokságon nem vehet­tek részt azok, akik nem az iskolai sportkör, hanem más egyesület tagjai, tornászai. Ez meglátszott a színvonalon. En­nek ellenére, akárcsak a lá­nyoknál, a fiúknál is több tehetséges fiatal tűnt fel. A lányok négy számban — felemás korlát, gerenda, mű­szabadgyakorlat, s ugrás — mérték össze tudásukat. Az elsőséget nagy küzdelem után a Ceglédi Kossuth Gimná­zium együttese szerezte meg, csupán háromtized pont előny­nyel. A fiúk versenyére délután került sor, itt csak négy csa­pat vetélkedett. A fiatalok korláton, nyújtón, gyűrűn, lo­von, s szekrényugrásban ve­télkedtek, a hatodik szám, a műszabadgyakorlat volt. Míg a csapatversenyek anyagát a kötelező gyakorlatok képez­ték, az egyéni viadalon sza­badon választott gyakorlato­kat is bemutattak a résztve­vők. — A fiúknál, mint a pont­szám is mutatja, az elsőséget biztosan szerezte meg a szent­endrei csapat — mondotta Bátor Vilmos, ócsai testne­velő. — A második helyért már nagy küzdelem folyt, s csak az utolsó szám döntötte el a sorrend kérdését. Hattagú együttesek szere­peltek, de csak az öt legjobb eredmény számított. Nyíri Sándor, megyei kö­zépiskolai testnevelési szak- felügyelő hiányolta a Szent­endrei Állami Gimnázium és a Nagykátai Állami Gimná­zium csapatának távolmara­dását, hisz mindkét iskola új tornateremmel rendelkezik. Megyei középiskolás leány- tornácsapat-bajnok: Ceglédi Kossuth Gimnázium (Várko- nyi. Huszár, Szabó Teréz, Öcsai, Kőszegi, Somogyi) 171.2, 2. Abonyi gimnázium (Finna, Spolmin, Pataky, Kecs­kés, Szalai, Rácz) 170,9, 3. Váci általános gimnázium (Éberhardt, Gallé, Henyei. Gremela, Branda, Jung) 169,4 4. Szentendrei rk. gimnázium 166.1, 5. Monori gimnázium 163.9, 6. Aszódi gimnázium I 163.3. Egyéniben: 1. Somogyi Jú­lia (Cegléd) 68,7, 2. Gyerkó Kulcsár — Csordás, Taiti _ Fel- kai, Hauser. Plausin, Vass, Bog­dán. Erős Iramú, változatos küzde­lem. A lelkes bányászéi*pat ka­pura veszélyesebb volt. G: Lombost (3). Jó: Vámos. Czu- kor. Weit, Kása, ill. Kiss, Táj ti. Hauser. Délkeleti csoport: KECSKEMÉTI TE—NAGY- KÖRÖSI KINIZSI 2:2 (1:0) Nagykőrös, 1000 néző. V: G-éczi. N. Kinizsi: Gömöri — Vass, Soós, Bélteki _ Bakonyi, Kovács — Kornyik, Pécsi, Csikós II, Decsi, Szabó II. Hazai támadásokkal Indult a mérkőzés, s bár állandóan a KTE térfelén folyt a játék, mégis a vendégek szerezték meg a veze­tést. Gömöri elnézte a labdát. Ezután is a Kinizsi rohamozott, de a kemény, iőlzáró kecskeméti védelem mindent hárított. Szünet után folytatódott a kö­rösiek rohama, s a 63. percben Kornvik _Pécsi adbgstás után S zabó n közelről egyenlített. Két perccel később Ismét a vendég­csapat jutott előnyhöz, a lövést Gömöri könnyén háríthatta volna. A 80. oereben Kornvik lapos lö­vését Pintér csak kiütni tudta, s a szemfüles Szabó II ismét egyen­lített. Gömöri rossz kirúgása oko­zott még izgalmat. Jótramú. kemény, de sportszerű mérkőzésen Nagykőrös többet, Kecskemét, veszélyesebben táma­dott. Az eredménv igazságos. Jó: Csikós II (a mezőny leglobW-) I Kovács. Bélteki. A játékvezető tél működött. CEGLÉDI VASUTóS_MAV HMTF (:• (1:0) Cegléd. 1500 néző. V: Simon. A CVSE biztosan győzött a hód­mezővásárhelyi csapat ellen. Anikó (Szentendrei rk. gim­názium) 67,4, 3. Varga Anna (Váci Közgazd. Technikum) G5,8. Megyei középiskolás fiú tornász-csapatbajnok: Szent­endrei rk. gimnázium (Mészá­ros, Lieber, Tarján, Miller, Amdruzi) 268,05, 2. Öcsai Bó- lyay gimnázium 263,45, 3. Váci Gépipari Technikum 263,30, 4. Aszódi gimnázium. Egyéniben: 1. Mészáros Ta­más (Szentendrei rk. gimná­zium) 109, 2. Dolányi János (Váci Gépipari Technikum) 108,4. 3. Kovács Mihály (Váci Gépipari Technikum) 103,9. Jól szerepeltelt a nagykőrösi birkózók Debrecenben Kelet-Magyarország területi felnőtt birkózó versenyében, Debrecenben, három verseny­zővel képviseltette magát a Nagykőrösi Kinizsi. A körö­siek jól megállták helyüket, Hajós első lett lepkesúlyban. Halasi és Papp pedig a máso­dik helyet vívta ki könnyű, illetve váltósúlyban. Mindhá­rom versenyző részt vesz a magyar bajnokság küzdelmein. A nagykőrösi ifjúsági birkó­zók Karcag város bajnokságán indultak. Pehelysúlyban Ron- kó végzett az élen, a légsúlyú Deák második lett. Nem volt telitalálat a totón A vasárnapi totó-fordulóban a sok meglepetés miatt nem \o't telitalálat. Tizenegy találatot 39 pályázó ért el, nyereményük egyenként 11 914 forint. Ti.’ta'á'D- tos szelvény 499, kilenetalá’atos 4054 darab akadt. Előbbiekre 931, utóbbiakra 152 forintot fizetnek szelvényenként. A 12 találatos tippszelvény 1, 1, ä. x. 2, x. x. x, X, x. 2. x. A kaliforniai Stanfordban ren­dezett szombati meghívásos atlé­tikai versenyen az amerikai Bili Nieder a férfi súlvlökésben elért 19.456 m-es eredménvével új világrekordot állított fel. A kanadai labdarúgó szövet­ségben kijelentették. hogy a Szovjetunió csapata augusztus 12-től öt mérkőzést játszik Kana­dában. A spanyol labdarúgó bajnokság vasárnapi -angadőián az FC Bar­celona 120 000 főnyi közönsége előtt 3:l-re győzött a Real Mad­rid ellen, s így a bajnokság kér­dése ismét teljesen nyílt lett. Gyógynövénvkotató Intézet központi telepe Budakalász felvesz hathónapi időszaki munkára női dolgozó­kat mezőgazdasági munkára. Kereset ha­vi 850 Ft. Munkásszál­lás és üzemi étkezés van. Jelentkezés Buda­kalász, Felszabadulás u. 2. Keresünk nagy gya­korlattal rendelkező előkalkulátorokat, le­hetőleg műszaki vég­zettséggel. Ipari Mű­szergyár. Iklad. 350-es Játva kiskerekű príma állapotban el­adó. Thanhoffer Imre, Cegléd, Déli u. 72. Gyermek sportkocsik megérkeztek a szent­endrei kultúrboltba. Érden Csalogány u. 94. állomástól 10 perc, be­költözhető egy szoba, konyha, kamrás kis ház gazdasági épület­tel,- 600 négyszögöl gyümölcsösben 30 000 Ft-ért eladó. Megte­kinthető bármikor va­sárnap. Levélcím: Lu­kács László, Bp., XIII. Hegedűs Gyula u. 43. III. 8. CEGLÉDI APROHIRDETESEK Autóvillanyszerelől képesítéssel és gyakor­lattal rendelkező szak­munkást vesz fel a 11. sz. Autóközlekedési Vállalat ceglédi főnök­sége. Körösi út 21. Vennék 120 kg-os ser­tést. Cím: Petőfi utca 12. ________________________________ i dős magányost, házin­gatlanáért elvállal gyermektelen házaspár vagy szoba konyhás lakást keres megegye­zéssel, Albertirsa Vio­la utca 58 szám. Vagy Cegléd. Jászberényi út 125 szám, Szűcstelepen özv. Darázsné. Fél hálószoba bútor el­adó. IV. kér. Veréb u. 3. Gyermekkerékpárt 6 éves fiúnak vennék. VII. Nádor u. 23. Pau­lo vits Gábor. \zonnal beköltözhető kétszobás családi ház eladó. Hajó u. f. Jó állapotban levő páncéltőkés rövid zon­gora eladó. Lakos László, Kőröstetétlen. Pest megye. Hasas kecske eladó. V. kér. Csolnak utca 4. Nagyon szép, mély gyermekkocsi eladó. Hajó utca 7. Megle- ' kinlhető d.u. 4 után. Egyedülálló idősebb férfi bútorozott szobát keres, lehetőleg a bel­városban. Kozár János Statisztikai felügyelő­ség Rákóczi út 14. Szolnoki út 10 alatt, sarokporta eladó, ugyanott nagyméretű snaletta eladó. Különálló egy szoba, konyhás lakásomat el­cserélném két szoba konyhásra megegyezés szerint. Érdeklődni csak levélben. ,.Olim­pia” Jeligére a Ceglé­di Nyomdában. Sürgősen olcsón 1000 Ft-ért eladó két ke­ményfa ágy, két éjje­liszekrény, kisméretű üveges konyhakre- denc. Zöldhalom Szűcs műszerésznél. Érdek­lődés Ceglédi Nyom­dában Garabné. Azonnal felveszünk kőműves szakmunká­sokat nagykőrösi, vagy kecskeméti épít­kezésre. Jelentkezés a nagykőrösi iskola építkezésen, vagy Kecskemét, Rákóczi- város 23. É.M. Bács- megyei Állami Építő­ipari Vállalat. Budapest környékén beköltözhető kétszobás családi házat vennék. Cím: Cegléd, Nagy- győr Sándor, Fűzfa u. tL ____________________ b eköltözhető ház el­adó. IX. kér. Tükör u. 37. szám alatt. A LELKESEDÉS DIADALA Váci Petőfi-Győri Vasas ETO 0:0 Az összekötők személye bizonytalan a magyar olimpiai labdarúgó-válogatottban A ceglédi leány- és a szentendrei fiűtornászok sikere a megyei középiskolás-bajnokságon

Next

/
Oldalképek
Tartalom