Pest Megyei Hirlap, 1960. március (4. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-16 / 64. szám
1980. MÁRCIUS 16. SZERDA PF.ST v/firfgp Versenyfutás az égő avarral 'Sok erdőtüzet okoz a gondatlanság Szentendre felé repül velünk a Pest megyei Tűzrendészet! Osztály parancsnokságának Pobjedája. Dékány István tűzoltóidbadnagy útközben ad tájékoztatót. A tűzoltók számára ezek a tavaszváró hetek adják a legtöbb munkát és okozzák a legtöbb izgalmat. Nagyon sok helyen keletkeznek erdőtüzek. A téli hónapok alatt megszikkadt avar köny- nyen tüzet fog és pillanatok alatt nagy területen lobog a hatalmas, veszedelmes láng. Ezeket a tüzeket legtöbbször gondatlanság okozza. A természetjárók szalonnát sütnek a még kopár erdőben, ami egymagában nem tilos és nem is lenne baj, de sokszor nem oltják el alaposan a tüzet, parázs marad a hamujában. A többit aztán elvégzi a tavaszi szél, meg a száraz avar. — Pénteken kilenc tűzriasz- tásunk volt — mondja Dékány főhadnagy. — Kettő vaklármának bizonyult, de hét már komolyabb tűzesetet jelentett. Valamennyi erdőtűz volt, komoly kárt szerencsére egyik sem okozott, mert az idejekorán riasztott helyi készültségek megakadályozták a tűz elterjedését. A laikusok azt hiszik, hogy az erdőtüzek legnagyobb kárát a leégett fák jelentik. Kárnak ez is kár, de sokkal nagyobb az, ami csak később, esetleg hónapokkal a tűz után jelentkezik. A fák alatt elhamvadó avarral elveszti a talaj azt a természetes takaróját, amely a gyors kiszáradás- tól védené meg. A iák nem jutnak elegendő nedvességhez, mert a kiszáradt vékony humusz alatt mészkőréteg rejtőzik és abból a gyökerek nem szívhatnak nedvességet. Az erdészek régi tapasztalata, hogy sok olyan erdőtűz után, amelyből a iák aránylag sértetlenül menekültek meg, az erdő nagy része kiszárad. Ma délben — gyorsán egymásután — két tűzesetet jelentett a Pest megyei parancsnokság telefonja. Mindkét jelentés Szentendréről érkezett, a határ két különböző részéből. Pobjedánk már elhagyta Budakalászi is, amikor hirtelen megáll egy veszteglő tűzoltótartálykocsi mellett. A fővárosi III. kerületi tűzoltóság egyik modern szerkocsija, szintén a Szentendréről jelentett tűzesethez igyekezett egy másik, hasonló kocsival együtt, de útközben gumidefektet kapott, meg Kellett áll--; nia. Parancsnokától tudjuk í meg, hogy a \ a tűz Pomáz közelében < * az Egészségügyi Minisztérium í Munkaterápiái Intézetének j Duna-parti üzemegységében í keletkezett. Szentendrén a tűzrendészet] j alosztály őrségét Virágh Elek; főhadnaggyal együtt már ép- • pen indulóban találjuk. Velük j együtt robogunk Pomáz felé. j Az autó nyitott ablakán gyön- | ge füstszagot csap közénk a \ szél. Egy-két perc és már az intézet felé vezető hepehupás földúton labdázik velünk a gépkocsi. A tüzet időközben eloltották. Itt is az avar lobbant lángra. A 195 holdas kertészeti telep mintegy öt hold- nyi mélyfekvésű, gidres- gödrös legelőterületét porzsolták le a lángok. Kilencvennyolc . ápoltat foglalkoztat kertészetében ez a korszerű egészségügyi intézet és nagyon szép eredményeket étel a munka gyógyító hatásával. A tüzet az egyik ápolt eldobott cigarettája okozhatta. — Nagyon veszedelmesnek látszott a dolog, mert pillanatok alatt legalább ötméteres lángokkal égett a száraz rozsé — mondja az egyik felügyelő. A hatalmas lángok nyomait könnyű fölfedezni annak a néhány nyárfának a törzsén, magasan az ágai között is, amely az elhamvadt területen áll. — Azt hittük, nem bírunk vele. Ezért kértünk telefonon segítséget a tűzoltóságtól. — Inkább bizonyuljon ötször feleslegesnek a kivonulásunk, minthogy egyszer a késedelmes jelentés miatt későn érkezzünk — véli Virágh főhadnagy. A tüzet, mint kiderül, a betegek fékezték meg. Ápolóik utasításai szerint gyorsan kirángatták a földből a száraz giz-gazt és messzire hordták a tűz útjából. Csaknem valamennyien részt vettek a munkában. A helyzet igen veszedelmes volt, mert az erős szél valóságos szikrazáport hajtott az intézet épületcsoportja felé. Pánik szerencsére nem tört ki a betegek között, akik most már nyugodtan folytatják a csöndes kertészkedést, mintha semmi sem történt volna. — Izgalmas napok ezek — mondja Virágh főhadnagy, amikor a hamu borította terep gondos átvizsgálása után megnyugodva állapítja meg, hogy az oltás tökéletesen sikerült. — Ez ma már a második kivonulásunk. Előtte ízbégre vonultunk ki, ahol egy gondatlan asszony gyújtotta fel az avart és majdnem komoly erdőtüzet okozott. Indulunk hazafelé. Ahogy nézelődünk a kocsi ablakából, jobbról is, balról is apró füst- fellegeket látunk a messzi hegyoldalak fölött. Mindenütt a száraz gazt égetik. Pomázon megállunk a vegyesipari ktsz épülete előtt. Leidinger Károly műszerészt keressük, a szövetkezet vezetőjét. Sajnos, nem találjuk, Pestre kellett mennie. Pedig éppen tűzrendészet! szempontból talán a legnevezetesebb polgára az egész járásnak. Harminc év óta önkéntes tűzoltó. Évről évre megszervezi az önkéntes tűz- őrséget. „Fiai"-ból alakult motoros járőrök cirkálnak a környékbeli kirándulóhelyeken azokon a napokon, amikor a budapesti „természetimádók” leginkább elözönlik az erdőket és sokszor fittyet hányva a szigorú tilalomnak, vidáman sütögetik tilos helyeken is szalonnájukat. Ha Leidinger állandóan cirkáló fiataljai bajt észlelnek valahol, villámgyorsan jelzést adnak róla, megtörténik a riasztás és néhány perc múlva már robognak a tűzoltóautók... Magyar László Folytatja útját a Nap felé az amerikai műbolygó A Pioneer V. amerikai mű- bolygó Reuter-jelentés szerint 9438 kilométeres óránkénti sebességgel repül a Nap jelé és kedden hajnali három órakor (magyar idő) ' már 865 870 kilométerre volt a Földtől. Műszerei — mint amerikai szakértők közölték — kifogástalanul működnek. Leütötte és kirabolta ivccimboráit dozatát, elvett tőle kétezer forintot s mint aki jól végezte dolgát — visszament italozni. _Még az éjszaka elfogták. Eleinte tagadott, de később beismerte, hogy mindkét esetben rablás utján jutott pénzhez. A járásbíróság nem jogerősen kétévi börtönre ítélte. Koszorúzási ünnepség március 13 alkalmából Március 15-én, kedden délelőtt a fővárosban a KISZ Központi Bizottsága, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a budapesti KlSZ-bizott- ság, valamint a budapesti népfront-bizottság elnöke koszorút helyezett el az 1848-as szabadságharcosok emlékműveinél. A Nemzeti Múzeumnál Várnai Ferenc, a KISZ Központi Bizottságának titkára, Nádasdi József, a KISZ budapesti bizottságának titkára, Harmati Sándor, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárságának vezetője helyeztek el koszorút. A Petőfi szobornál Per- jesi László, a KISZ Központi Bizottságának titkára. Mónus Antal, a budapesti KISZ-bi- zottság titkára, Baráti József és Szatmári Nagy Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának képviselői koszorúztak. A Kossuth szobornál Nagy Richárd, a budapesti KISZ-bizottság tagja. Schütz Árpád, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának titkára, Perlaki Gyula és Gőtz József, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának tagjai helyezték el koszorúikat. A Bem szobornál a II. kerületi KISZ-bizottság, valamint a II. kerületi népfront-bizottság koszorúzta meg az emlékművet. OSTENDE-BEN, Belgium második legnagyobb kikötővárosában tömegtüntetésekkel tiltakoztak a „Kriegsmarine” nyugatnémet hadihajó látogatása miatt. Mérlegzáró közgyűlés a Gyömrői Vas- és Fémipari Ktsz-ben Egy esztendő munkáját, örömeit és gondjait jöttek össze értékelni a napokban a Gyömrői Vas- és Fémipari Ktsz dolgozói a helyi Halászkertben. Amint a mérlegzáró beszámolóból is kiderült, a múlt évben sem dolgozott rosszul ez a szövetkezet. Eredetileg 5 millió 370 000 forintos tervet kellett volna teljesíteniük, ezzel szemben 8 millió forint értékű munkát végeztek. Végeredményben 149,1 százalékra teljesítették tervüket. Csiszár Ferenc elnöki beszámolójában azt is elmondotta, hogy a jövőben még több gondot fordítanak majd a lakosság szolgáltatás jellegű ellátására. Rövidesen üzemije helyezik az új nagy műhelycsarnokot s új gyártmányok kikísérletezésével és bevezetésével is foglalkoznak. Szóba került a szövetkezet belső élete is, így a korábban több problémát okozó személyi kérdések. Mióta új vezetőség került a szövetkezet élére, sok probléma megoldódott. A főkönyvelő a ktsz pénzügyi helyzetéről beszélt, Elmondotta, hogy 1959- ben 396 000 forint tiszta nyereséggel dolgozott a szövetkezet. Sok új géppel gazdagodott a géppark s általában a termelési eredmények is jobbak, mint 1958-ban. A vitában sokan felszólaltak. Boross Gyuláné, a Kisipari Szövetkezetek Pest megyei Szövetségének elnöke a szövetkezetekre háruló feladatokról és a szövetkezet belső életéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a még meglevő problémákat is rövidesen meg kell oldaniok, mert csak így tudnak eredményesebb munkát végezni. Klics Gyuláné, a helyi tanácselnök arra kérte a ktsz dolgozóit, terjesszék ki még jobban a lakosság részére történő szolgáltatásokat. A járási párt-, bizottság képviselője a mező- gazdaság átszervezéséhez nyújtott segítségért mondott köszönetét a szövetkezet tagjainak, s egyben arra kérte őket* hogy a jövőben is támogassák a párt politikáját. Az ünnepi közgyűlés utolsó napirendi pontjaként a nyereséget osztották szét, összesen 158 ezer forintot. —S— A közgyűlés egyik „legizgalmasabb” mozzanata: a nyereségkiosztás. Csepeti Lászlóné például — amint felvételünkön is látható — boldogan veszi át a 13. havi fizetést, az 1200 forint nyereségrészesedést. A Monori Járásbíróság ítéletet hozott Potondi József gyömrői lakos bűnügyében. Tavaly szeptember 7-én Nagy Pál, a maglódi Micsurin Tsz tagja ezer forint előleget vett fel. Hazafelé menet betért a gyömrői vendéglőbe egy pohár sörre. Ott megismerkedett Potondi Józseffel. Iszogattak, beszélgettek. Nagy Pál elmondta, hogy éppen most vett fel előleget. Potondi erre másnapig kölcsön kért tőle 200 forintot. S hogy a teljes bizalom is meglegyen, felajánlotta zálogul a katonakönyvét. Nagy ezt el is fogadta és egy búcsúpohárra a KlOSZ-féle sörözőbe tértek be. Már erősen alkonyodott, amikor hazafelé indultak. Potondi behívta újdonsült barátját a tanácsháza mögötti kertbe, hogy azon átvágva induljanak haza. Itt veszekedést provokált, azt állította, hogy Nagy Pál elemeit egy poharat a sörözőből, adja elő. Nagy természetesen meglepetten védekezett a vád ellen, mire Potondi leütötte. Kivette zsebéből a már odaadott kr.to- nakönyvét és az eszméletlen embert otthagyta. Nagy Pál feljelentette támadóját a rendőrségen, s megindult a vizsgálat. Az. eljárás még be sem fejeződött, amikor Potondi újabb rablást követett el. December 11-én a budapesti Fehér ökör Vendéglőben észrevette, hogy az egyik vendég igen telt bugyelláris- ból fizet. Sikerült is mégis-, merkednie Kövér Albert tá- piószentmártoni lakossal. A közös iszogatás után rávette, menjenek haza Gyömrőre taxival. Kövér Albert — mivel már sokat ivott — beleegyezett. Gyomron Potondi bevitte a KIOSZ sörözőjébe, majd Kövért is a tanácsháza kertjébe invitálta. Ott a sűrű, bokros részen leütötte álMESÉLŐ KÖVEK - HÍRES EMBEREK PETŐFI SÁNDOR PEST MEGYÉBEN VI. a megyében is, Cinkotán Felhő és csillag címmel ír verset, egy kirándulás emlékét pedig Visegrád táján című költeményében örökíti meg. S ezeken a csendes, a természet szerete- tétől telt verseken túl írja forradalmi hangú dalait, amelyek a személyes gondok, bánatok fölé emelkedve egy egész nép sorsát, gondját vallják magukénak. Ilyen verse az 1846 májusában, Dömsödön írt levél Várady Antalhoz című is, amelyben így vall a költő: sukat, még a bérleti szerződés lejárta előtt tovább költöznek. A költőt pedig már várja a mindinkább forradalmasodé pesti fiatalság, s már csak egy- egy napra hagyja ott a várost, hosszabb ideig már nem tartózkodik sehol megyénkben, de másutt sem, érzi, hogy reá Pesten, a fiatalok, majd később a Tizek Társaságában van szükség. Az aszódi diákból, a gödöllői szerelmesből forradalmár, egy nép, egy nemzet megváltásáért folyó harc vezére, lobogója lett. Március idusán a Nemzeti Múzeum lépcsőjén a Nemzeti dalt szavalva, Bem táborában, a politikai harcok közepette mindenkor az volt, aminek már gyermekkorában láthattuk: hajlíthatatlan jellem, vasakaratú harcos, akinek szentebb, nagyobb célja nem volt, nem lehetett, mint a zsarnokság elleni harc, a szabadság kivívása. Megyénkben sok-sok már- vónytábla őrzi emlékét. De a márvány holt, hideg anyag. Sokkal inkább őrzik emlékét versei, amelyek évszázadnál is távolabbról küldik üzenetüket: nincs szentebb, mint a szabadság, nincs nagyobb úr, mint a nép, eljön az idő, amikor a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet. Mi váltjuk valóra a költő álmait, mi vagyunk eszméinek méltó örökösei, megvalósítói, s mi őrizzük soha nem homályosuló emlékét agyunkban, szívünkben. Mészáros Ottó (Vége) ír Dömsödön egy nagyobb művet is, a Salgót, amelyben egy képzelt történet keretein belül alkalma adódik, bár olykor képletesen, a világ sok dolgáról elmondani véleményét. Egy hónap alatt írja meg nagy és igényes költeményét, s ezzel dömsödi tartózkodását lényegében be is fejezi. Szülei itt sem találják meg számítáA forradalmár hangja ez, aki a Somlyó-sziget öreg fái alatt mind tisztábban látja, érzi, hogy forradalomnak, véres, de megtisztulást hozó kornak kell következnie. Versében már ott dübörög 1848. március idusának forradalmi lángja, hevülete. S ott a biztos tudat, hogy a népek nem tűrhetik örökké a rabigát. Nem gyűlölöm, mint eddig, a világot: Már csak haragszom rája, csak haragszom... Hogy olyan gyáva, hogy föl nem kiált Elzárt, elorzott boldogságáért, hogy Meg nem torolja kincse elrablóin Évezredeknek szenvedéseit. De hinni kezdem, hogy dicső napoknak Érjük maholnap fényes hajnalát, Midőn a népek mind fölemelik A föld porába gázolt fejőket, S végigmennydörgik a föld kerekén: „Legyünk rabokból ismét embereké’ Ez nagyszerű, de véres kor leszen. Egy vérözön kell! és ha az lefolyt majd, A megmosott föld tiszta szép leend, És lakni fognak emberek fölötte, Hasonlítók az isten képéhez.” bátorsággal nyúl addig szentnek és sérthetetlennek vélt dolgokhoz, tollára vevén azokat. Dömsödön írja Piroslik már a fákon levél című költeményét, de sokat barangol ekkor találkozik barátaival, akik közül az egyik legkedvesebb, Pálffy Albert. el is kíséri Dömsödre, s hosszabb ideig együtt laknak Kucskáné két szobájában. Pálffy olvas, Petőfi ír. Több munkáját írja itt Dömsödön, segítségére volt a község szép környéke, mert nagyon szerette a csodás természetet, a csöndet, a régi, hatalmas fákat. Sokszor bolyongott a, Somlyó-sziget hatalmas fái alatt, emlékként ma is mondják az egyik községbeli fára, hogy: Petőfi fája. Az ünnepelt költő Nevét az egész országban ismerik. Dalait már szinte népdalként éneklik, neve ott szerepel mindenütt, ahol a haladásért, a nemzet felemelkedéséért folyik a harc. Amire hivatott volt, elérte. Vezér lett, egy kis létszámú, de erejében hatalmas csoport lobogója. Türelmetlen volt, mint minden forradalmár. Tenni akart, s tette is a legtöbbet, amit tehetett: verseket írt, lángoló sorokat, amelyek mind több emberben gyújtották meg a küzdeni akarás tü- zét. Csendes, a természet szépségét tükröző versein kívül egymás után írja forradalmi dalait, s szinte meghökkentő Szülei újból próbálkoznak. Jj helyen, Dömsödön kísérlik neg a boldogulást. Petrovics István itt veszi bérbe a kocsmát és a mészárszéket, 1846. íprilis 23-án költöznek a 'köziégbe. Alig telik el egy hét, május slső napjaiban a költő már >tt van a szülői háznál, amelyhez mindig ragaszkodott, ie ahol oly kevés örömben /olt része. A rideg, fia céljaival, eszméivel szemben értet- .en apa nem teszi vonzóvá az otthont, s ezen alig enyhít Édes mindent megbocsátó, mindent megérteni igyekező szeretete. Kucskáné vendége A költő először a szülői háznál vesz szállást, de alig két napot tölt ott. Apjával — immár ki tudja hányadszor — összekülönbözik, s elköltözik hazulról, Kovács József nénál vesz szállást, akit a község Kueskánénak nevez, hogy mi okból, azt titokban tartotta a história. Két szobát vesz itt ki. Szegényes a berendezés, de a költő nem sokat ad rá, hiszen nem mulatni jött ide, hanem az értetlen, elkeserítő vámosból menekült: dolgozni | akar. i Közben, fel-felutazik Pestre