Pest Megyei Hirlap, 1960. március (4. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-01 / 51. szám

tCirlap I960. MÁRCIUS 1. KEDD A Pest megyei tsz-aktivisták tanácskozása (Folytatás az l. oldalról) máris megállapítható, hogy a tsz-eket a belterjesség irá­nyába hajtja az új jövede­lemelosztási forma beveze­tése, amelyet a pártbizottság messzemenően helyesel. Az idei tervek A termelőszövetkezetek többsége az elmúlt hetekben elkészítette 1960. évi terme­lési és pénzügyi tervét. A tervek kidolgozása nem ment simán és zökkenők nélkül. Jó néhány tervet menetköz­ben kellett javítani, sőt olyan is előfordult, hogy vissza kel­lett adni. Nem engedtük jó­váhagyni azokat a terveket, amelyek kétezer forintra ter­vezték az egy katasztrális holdra jutó bruttó termelési értéket. Az ilyen szövetkeze­tek vezetői azóta ezeket a terveket reálisan átdolgozták. A pártbizottság álláspontja az, hogy a nehézségek ellené­re is el kell érni: az idén többet termeljünk, mint 1959- ben. A tényleges nagy­üzem kialakítása nem megy máról holnapra. A nagyüzemi termelés és állattenyésztés megszervezése képezi jelen­legi és holnapi feladatainkat. Hozzáértő, tervszerű, operatív munkával, helyes intézkedé­sek sorozatával az egész me­gyében, de mindenekelőtt az aszódi, a ceglédi, a budai, a gödöllői, a monori és nagyká- tai járásban, továbbá Ceg­léd és Nagykőrös városban ezt a feladatot is el kell vé­gezni. 1960-ban sem szabad meg­változtatni a tsz-községek- ben a korábbi években ki­alakult vetésszerkezetet. Ebben az évben is hasonló arányban kell kukoricát, bur­gonyát, cukorrépát, zöldség­féléket stb. a tsz-községfekben termelni. Ez közérdek, nép- gazdasági érdek. Az a tapasztalatunk, hogy a tsz-ek egy részé nem értet­te meg és nem érvényesítette a tervek elkészítése során ezt a fontos útmutatást. 140 tsz összesitett adatai szerint 1960- ban 16 százalékon ter­veznek kukoricavetést, ami két százalékkal magasabb a tavalyinál. Ez az arány a vár­ható háztáji és silókukoricá­val együtt körülbelül 24—25 százalékát teszi ki az emlí­tett termelőszövetkezetek szántóterületének. Tehát kü­lönösen alacsonyra tervez­ték a kukoricavetést. Ebbe nem lehet belenyugodni. Az 1959. október 31-i párt­értekezlet határozata szerint 2—3 év alatt el kell érni egy kataszteri holdon a négy­ezer forint bruttó termelési értéket. Az elmúlt négy -hó­napban kedvező feltételek alakultak ki, s az a pártbizottság véle­ménye, hogy már az idén is el lehet érni a 4000— 4500 forint nyers jövedel­met. Ezért a pártbizottság a követ­kező irányelveket fogadta el: minden száz kataszteri holdon legalább 376 mázsa szemes kukoricát, májusi mor- zsoltban kifejezve, 296 má­zsa burgonyát, 110 mázsa cukorrépát, 750 mázsa siló- kukoricát kell termelni. Ha növeljük az egységnyi terü­letre eső kukoricatermés-át­lagot, másrészt a tsz-ek — a háztáji gazdaságot beleszámít­va — a szántóterület 30—31 százalékán termelnek kukori­cát, úgy ez a célkitűzés reá­lis és elérhető, sőt, túl is tel­jesíthető. A megyei pártbizottság irányelvei alapján az állatte­nyésztésben az alábbi állat­sűrűséget kell elérni: száz kataszteri hold szántóra számítva tíz darab szarvas- marhát, 3,5 darab anyakocát, s legalább 20 darab tenyész- baromfit. A régi és a csak ki­sebb mértékben növekedett tsz-ek a közös gazdaság ke­retében minden 100 kh-ra 21,6 mázsa sertéshúst kell megtermeljenek, az új tsz- ekben legalább tíz mázsát. Vegyes baromfiból 3,5, vágó­marhából 19,5 mázsát. A tsz-ek 100 kh-ról legalább 42,8 mázsa húst adjanak az államnak. Ez csak úgy old­ható meg, ha az új tsz-ekben a tagság jelentős része a ház­táji gazdaságban hizlalja meg az állam részére eladásra szánt sertést. Ezért a kor­mány szervei olyan rendsza­bályt dolgoztak ki, amely le­hetővé teszi, hogy ebben az esetben » tagok egyénileg is él­vezhetik a nagyüzemi fel­árat és a különböző ked­vezményeket, ha bizonyos számú sertés hizlalására és szállítására szerződést kötnek. Király László elvtárs ez­után a különféle termelési és áruértékesítési növelést célzó mozgalmakról beszélt. Szó­lott a 30 mázsás kukoricater­melési mozgalomról, amely­nek mindenekelőtt az a hasz­na, hogy három mázsa ter­ven felüli vegyes műtrágyát kap a tsz minden leszerző­dött hold kukoricára. A párt- bizottság helyesli a nagyká- tai Március 15 Tsz kezdemé­nyezését. A tsz a felszabadu­lás 15. évfordulója tiszteleté­re versenyre hívta a többi tsz-t, hogy minden területen túlszárnyalják — az adottsá­gok figyelembevételével — a megyei célokat. Hasonlóan értékes a Cifrakerti Állami Gazdaság és a Szentmárton- kátai Gépállomás versenyfel­hívása. Helyes, ha az ilyen kezdeményezéseket vala­mennyi tanács, pártszerve­zet, KISZ-szervezet felka­rolja. Ha a megye termelőszö­vetkezetei ennek eredmé­nyeképpen csak egyetlen százalékkal többet termel­nek, az a mi megyénkben körülbelül 12 millió forint többlcttermést és többlet- bevételt jelent. Saját építkezések, beruházások Az állam ebben az évben is nagy segítséget ad gépek­ben, eszközökben, műtrágyá­ban, építési és beruházási hi­telekben á termelőszövetkeze­teknek. De az állam nem tud­ja fedezni az összes igényt. Szükség van a tsz-ek sa­ját kezdeményezésére, sa­ját anyagi erejük latba- vetésére, közös munkájá­ra. Csak helyeselni lehet azokat a kezdeményezéseket, hogy üszőborjúkat, süldőket, kocá­kat, baromfit adtak össze a „közös” megalapozásáért. He­lyes a saját építőbrigádok megszervezése, a házi építke­zések, átalakítások és tataro­zások elvégzése. Ez évben 134 erőgépet tu­dunk a tsz-ek vásárlására biz­tosítani, a fontosabb munka­gépekkel együtt. A tsz-ek vá­sárlási igénye többnyire már be is érkezett. A tavaszi mezőgazdasági sertés 20. a baromfi, a tojás 30—10. a tej és tej­termékek eddiginél is nagyobb százalékát. Az árutermelésben és a tag­ság jövedelmének kiegész'té- sében mindez nagy szerepet játszik. A politikai nevelőmunkát folytatni kell! munka már elkezdődött. Az elmúlt héten mintegy 300 traktor dolgozott, amelyeknek fele talajmunkát végzett. Most mindenütt a tavaszi munka előkészítése a legfontosabb. Első helyen a vetőmagfélék összeadása szerepel. Hogy a feladat nagyságát mindenki érezze, Király elvtárs közölte: mintegy 100 vagon burgonya­vetőmagot kell összehozni a tsz-ek tagjaitól, hogy a vetés­tervet teljesítsék. Annak ellenére, hogy az ál­lam az 1960-as év folyamán nagy összegeket fordít a gép­állomások gépparkjának to­vábbi fejlesztésére, ez nem elégítheti ki az igényeket. To­vábbra is szükség van a ló­állományra. A háztáji gazdaságok sze­repe különösen Pest megyé­ben az idén nagy lesz. Mint­egy 40 000—45 000 kát. holdat művelnek a háztáji gazdasá­gokban. Ezekből a gazdaságokból kell biztosítani a hízott — Bár az eddig elhangzot­tak rendkívül fontosak, ön­magukban mégsem elegendők — hangsúlyozta Király elv- társ. — Ahhoz, hogy e me­rész célokat elérjük, gondos­kodnunk kell mind a ter­melőszövetkezeti tagok, mind az egyénileg dolgozó parasz­tok politikai neveléséről, fel­világosításáról. Nem szünetel­het a felvilágosító munka a legnagyobb dolog idején sem. Nem lehet megfeledkezni ar­ról, hogy kivált az új tag­ságban még sok a kétség és bizalmatlanság az új iránt s újra, meg újra meg kell győzni őket. A pártszervezetek a tsz-ek vezetőivel és a tanácsokkal együtt bátran lépjenek fel az ellenség gáncsoskodásával, a rémhírterjesztőkkel szem­ben. Harcoljanak a maradi- ság ellen. Ha a politikai fel- világosító és meggyőző mun­ka rendszeres lesz, úgy az új tagok is viszonylag ha­mar beleilleszkednek az új, a számukra még szokatlan szövetkezeti életbe. A párt- szervezetek vegyék fel so­raikba az arra érdemes és alkalmas szövetkezeti parasz­tokat. Karoljanak fel min­den haladó és értékes, a tsz érdekeit szolgáló kezdemé­nyezést. Legyenek élharcosai a magasabb termelési ered­ményekért folyó harcnak és a kitűzött célok elérésének. Eddigi sikereinknek is az volt egyik titka, hogy a párt­tagok és a pártonkívüli ak­tivisták szívós, mindennapi harcot folytattak pártunk he­lyes politikájának végrehaj­tásáért. Nagy erénye párt­munkánknak, hogy eleven, mindennapi kapcsolatban van az élettel, gyorsan rea­gál minden eseményre. Párt- bizottságaink és aktivistáink munkáját mindinkább az operatív szervező munka jel­lemzi. Ismerik területüket, az embereket és fáradhatat­lanul dolgoznak. A gazdasági elemző és szer­vező munka új és új köve­telményt támaszt a pártmun­kásokkal szemben. Minden pártmunkást hasson át a mély felelősségérzet, a gyors, bürokráciamentes operatív munka szeretete. Küzdjenek a huza-vona ellen, ismerjék területükön a tsz-ek minden kis és nagy problémáját és foglalkozzanak azok megol­(Folytatás a 3. oldalon.) Csou En-laj levele Nehruhoz a kínai-indiai határvita békés megoldásáról Csou En-laj, a Kínai Nép- köztársaság miniszterelnöke február 26-án levelet intézett Dzsavaharlal Nehru indiai miniszterelnökhöz. Csou En- laj levelében többek között ezt írja: A Kínai Népköztársaság kormánya változatlanul azt tartja, hogy Kína és India népeinek barátsága örök, s hogy a két ország közötti határvitákat baráti és békés úton kell és lehet megoldani: továbbá, hogy a két országnak semmiesetre sem szabad gyen­gítenie a határvita békés meg­oldására irányuló közös törek­vését, ha ideieglenes véle­ményeltérések támadnak, vagy néhány szerencsétlen és várat­lan incidens történik. A kínai kormány ezért pozitívan ítéli meg az ilyen rendeltetésű ta­lálkozót. Nagyon szeretném látni — hangsúlyozza Csou En-laj —, hogy az országaink kapcsola­tait beárnyékoló felhőket kö­zös erőfeszítéseink szétoszlat­ják, s ennek eredményekép­pen országaink sok évszázados baráti kapcsolatai erősödnek és fejlődnek. Állami ügyekkel kapcsola­tos okokból — írja Csou En- laj — ez év áprilisában ér- kezhetem az önök országába. A konkrét időpontot diplomá­ciai úton lehetne összehan­golni. Clark amerikai szenátor az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság tárgyalásait sürgeti Joseph Clark amerikai sze­nátor szombaton indítványoz­ta, hogy az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság „magas szinten” tárgyaljon a két nemzetet elválasztó ellen­tétek megoldásáról és a világ­béke esélyeinek megjavításá­ról. A szenátor megállapította, hogy az idő haladtával egyre inkább kiszalad a talaj az amerikai politika alól, mert nem hajlandó tudo­másul venni a Kínai Nép- köztársaság létezését. Emlékeztetett rá, hotíy az Egyesült Államok és Kína nagyköveti szinten már tái-- gyalt Varsóban korlátozott formában. „Most itt az ideje, hogy újra tárgyaljunk, de ne^ nagyköveti, hanem magasabb i szinten” — mondotta. Százhúszmillió dolláros nyugatnémet rakétamegrendelés Amerikában Mint az UPI washingtoni tudósítója jelenti, a nyugat­német kormány 120 millió dol­lár értékben Maisé típusú amerikai távirányítású lövedé­keket rendelt a Maryland ál­lamban levő Glenn Marton Compani nevű cégtől. A tudósító megírja, hogy a bonni kormány mai tervei sze­rint a 60-as évek közepéig Nyugat-Németország légierői­nek kell a legerősebbeknek lenniök egész Nyugat-Európá- ban. A Maise-lövedék, amely a V—1 atomtöltetű „unokájá­nak” tekinthető, bizonyos stra­Wdmainap I960, március 1, kedd, Al­bin napja, A nap kél 6.25 órakor, nyugszik 17.20 órakor. A hold kél 8.11 órakor, nyugszik 21.45 órakor. Várható időjárás: változó felhőzet, elsősorban nyuga­ton több órás napsütés, ke­leten néhány helyen kisebb eső. Mérsékelt, helyenként élénkebb nyugati, északnyu­gati szél. Egyes helyeken reggeli köd. Északkeleten az évszakhoz képest kissé eny­he, máshol igen enyhe idő. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet kedden északkeleten 6—9, máshol 13—16 fok között. Távolabbi kilátások: felhős idő, esők­kel. — A MONIMPEX VÁL­LALAT ceglédi telepe feb­ruár hónapban az NDK-ba, Csehszlovákiába és a Szov­jetunióba exportált fajbort. — KÉTNAPOS ÉRTE­KEZLETEN vesznek részt hétfőn és kedden Nagykörös úttörő csapatvezetői. Az ér­tekezletet Cegléden tartják, ahol a csapatok eddigi mun­káját és a soron következő feladatokat tárgyalják meg. Napirenden szerepel a nyári táborozás előkészítése is. — A VÁCI KÖTÖTT­ÁRUGYÁR kesztyűüzemé­ben 1100 pár helyett na­ponta 1150 pár nylon kesz­tyűt készítenek április 4-ig. November 7-re ezt a meny- nyiséget 1180 párra növelik. — MAGYAR—SZOVJET baráti találkozót rendeznek a társadalmi szervek már­cius 6-án Pomázon. A talál­kozón szovjet vendégek kul- túrcsoportja szerepel. — MEGFIATALODIK ta­vasszal a pátyi művelődési ház: a községfejlesztési alapból 10 000 forintot for­dítanak az épület tatarozá­sára s a berendezés kiegé­szítésére. Négyezer forintért új könyveket kap a könyv­tár. — ÜJ GÉPEKET KAP­TAK, illetve kapnak a rác­kevei járás termelőszövet­kezetei, szövetkezeti közsé­gei. Ezek között a géppel gazdagodó szövetkezetek kö­zött van a taksonyi Egyesült Erő, a délegyházi Egyesült Törekvés, a szigetújfalui Béke és a dunavarsányi Béke és Petőfi termelőszö­vetkezet. Dunavarsányban a szövetkezeti tagság saját erőből is vásárol gépeket. — LETKÉSEN » föld­művesszövetkezet az idén új üzletházat épít. Ehhez a tagság is hozzá kivan járul­ni és eddig több mint 35 ezer forint értékű társadal­mi munkát ajánlottak fel tag­a földművesszövetkezet jai. — VÁCBOTTYÁNBAN, ebben az alig ezer lakosú községben az elmúlt évben egyebek mellett 12 mosó­gépet, 14 asztali tűzhelyet és 10 villany vasalót adott el a földművesszövetkezet ve­gyesboltja. — A GÖDÖLLŐI GÉPÁL­LOMÁS befejezte az 1960. évi tavaszi munkákra való felkészülést. Ezt követően ma gépszemlét, 2-án gép­állomási tanácsülést, 3-án termelési értekezletet tarta­nak. — SZIGETSZENTMIKLÓ- SON március 7-én disznó­toros vacsorát rendeznek a nők tiszteletére, ahol a nők ingyen fogyaszthatják a va­csorát, míg a férfiaknak tíz forintot kell fizetniük. — NAGY SIKERREL ad­ta elő Bródy Sándor Tanító­nő című drámáját a pátyi KISZ-szervezet színjátszó gárdája. Az előadást rövi­desen megismétlik Budake­szin. A bevételből a K1SZ- helyiség berendezését kíván­ják kiegészíteni. A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 18.00: Varázsszem. 19.00: TV-híradó. 19.15: A „három ház”. 19.35: „Nincs véletlen baleset”. Magyar kisfilm. 19.50: Fekete gyöngyök. Ju­goszláv film. ■\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\ I A Pest megyei Hírlap 25 000 forintos rejtvény ver senye fy2 kérdés: Szombaton nyílt meg a Ceglédi Vendég- j * látóipari Vállalatnak ez a kisvendéglőié az egyik £ Budapest közelében levő községben. A Pest megyei Hírlap £ vasárnapi száma figyelmes olvasójának könnyű a kérdésre í felelni: melyik községben van a vendéglő és mi a neve? \ __________________________________ ____________________ K ubaiak tüntetése a Fehér Ház előtt A Fehér Ház előtt szomba­ton több mint száz kubai tün­tetett az Egyesült Államok kubai politikája ellen. A tüntetők tábláin a követ­kező mondatok voltak olvas­hatók: „Tiltakozunk a kubai légitámadások ellen” „Ameri' ka repülőgépek kubai cukor- ültetvényeket tettek tönkre!’ ^ „Az amerikaiaknak meg kell^ érteniök, hogy Kuba békében ^ és barátságban akar élni ve-í lük!” / \ Pest megyei Hírlap 25000 furintos rejtvényversenye 62. Megfejtés: A beküldő neve: Címe: tégiai ütőerőt kölcsönözne Adenauer légierejének. A rakéták vásárlása szerepel a nyugatnémet hadügyminisz­térium költségvetésében, amely egyébként 600 millió dollárt szánt az F—104 típusú amerikai sugárhajtású repülő­gépek vásárlására is. Ezeket a gépeket a Lockhead Airoraft Corp. cégnél rendelték meg. Ugyancsak az UPI tudósítója szerint a nyugatnémet légi­erők személyi állományát 100 000 főre kívánják növelni s a sugárhajtású repülőgépek előirányzott száma eléri az ez­ret.

Next

/
Oldalképek
Tartalom