Pest Megyei Hirlap, 1960. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-28 / 50. szám
fA földművesszövetkezet tánccsoportja IV. ÉVFOLYAM, 50. SZÄM I960. FEBRUÁR 28. VASÁRNAP A szövetséges segítsége A konzervgyár dolgozóinak és a Petőíi, valamint a Rákóczi termelőszövetkezetek tagjainak kapcsolata, jó barátsága nem mai keletű. Két éve kezdődött, amikor a konzervgyár munkásai vállalták, hogy politikai munkával, s ha kell; gyakorlati segítséggel támogatják a két termelőszövetkezetet. A vállalást pedig tettek követték. Tettek, amelyek a kis területű, kis létszámú szövetkezetek megerősödését célozták, s amelyekről a tsz-ek tagjai csak elismeréssel szólhatnak. Különösen nagy jelentőségű lett a gyár patronáló tevékenysége, segítsége a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezése után. A gyár munkásai, műszaki dolgozói és alkalmazottai egyaránt derekasan kivették részüket az agitációs munkából, melynek nyomán tömegesen léptek a szocialista gazdálkodás útjára az addig egyénileg gazdálkodók. A területileg és létszámilag megnövekedett szövetkezetben a munka is megsokszorozódott. Különösen az első lépések voltak nehezek. S a munkás elvtársak akkor is teljes szívvel ott álltak paraszt szövetségesük mellett. Felvilágosító munkával segítettek az állatok, a takarmány behozatalánál — ahol kellett — gyors beavatkozással közreműködtek a férőhelyek elkészítésénél. A Petőfi Termelőszövetkezetet például — a többek között — mintegy három köbméter faanyaggal kisegítették. A gyár termeltetési osztályának agronómus gárdája: Hegedűs Rozika és Konrád Zoltán a város főmezőgazdászának irányításával nagyon értékes segítséget adtak a megnövekedett gazdaságok termelési tervének elkészítéséhez, a gyár könyvelői pedig a tsz-ck számviteléhez. Az ilyen kézzelfogható segítségről sok példát lehetne sorolni még. A Rákóczi Tsz-ben elromlott a vízszívó motor, vagy a daráló, a gyár megfelelő szakemberei máris ott termettek, hogy a bajt elhárítsák, ne legyen fennakadás az állatok etetésében, itatásában. Sokat segítettek az irodaház építésénél. Nemrégiben rendbehozták a Petőfi Tsz irodaépületét. Lebetonozták padlózatát, kifestették. Nagy jelentősége van például annak a segítségnek is, amelyet a trágya, melegágy! keretek stb. beszerzésében nyújt a gyár. A gyakorlati segítséggel feltétlenül felér, sőt sokszor annál nagyobb jelentőségű az a politikai támogatás, amelyet a gyár kommunistái nyújtanak a két tsz-nek. Jánosi Gyula és Abonyi Károly konzervgyárból kiküldött két pártszervező nevét mindkét termelőszövetkezetben jól ismerik, s az ügyes-bajos problémákkal bizalommal fordulnak hozzájuk. A két tsz segítségét a gyárból két brigádvezető: Bíró László és Leskó László irányítja, s végső fokon Kovács Sándor, a gyár igazgatója fogja össze. A pártszervezőkön kívül — akik szinte együttélnek a tsz tagságával — a brigádvezetők, sőt maga az igazgató is sűrűn a szövetkezetbe látogatnak. _ Leülnek a vezetőkkel, tájékozódnak a munkák állásáról, a felvetődő nehézségekről, megbeszélik a so- ronkövetkezö feladatokat, s nem ritkán személyesen is eljárnak egy-egy elintézni való ügyben. Kiterjed a figyelmük a vezetőség munkamódszereire, s észrevételeiket elvtársi módon felvetik, megbeszélik. A Rákóczi Tsz elnökének például felvetették, hogy túlságosan felaprózza magát, mindent egyedül akar csinálni. Kevés önállóságot ad a brigádvezetőknek, sőt még a főagro- nómusnak is. Több ezer holdas gazdaság vezetése pedig már egy kis nagyvonalúságot is követel, (ami persze nem azt jelenti, hogy az elnöknek ne legyen tudomása a tsz-ben történő minden apróságról). Az ilyen beszélgetések során azt az eléggé általános jelenséget is felvetették a konzervgyári elvtársak, hogy a tsz-vezetők sok feladatot népszerűtlennek ítélnek, húzódoznak azokat határozottan kiadni, majd pedig számonkérni, pedig a feladatok végrehajtását a közösség érdekei diktálják, követelik. Sok példát lehetne sorolni még arról a gazdasági és politikai támogatásról, amelyet a konzervgyár nyújt az általa patronált két tsz-nek. Még talán annyit, hogy a munkacsúcsok idejére brigádokat szerveznek, amelyek — ha arra esetleg szükség mutatkozik — munkaegység fizetése ellenében segítenek a tsz-eknek. A gyár példája nem egyedülálló a városban. Hasonló aktivitással segíti például a ládagyár a Hunyadi Tsz-t, a gépállomás a Szabadságot, az állami gazdaság a Dózsát, a faárugyár, a DÁV, s a ktsz-ek pedig az Arany János Termelőszövetkezetet. A munkásosztálynak ez a segítsége nem holiniféle szívesség vagy szeretet-ak- ció. hanem a közös ügy. a közös érdek szolgálata. Éppen ezért a tsz-ek vezetői bátran tárják fel nehézségeiket, közöljék a segítőkkel minden problémájukat, támogatásukkal minden bizonnyal könnyebben eljutnak a megoldáshoz. MEGDICSÉRJÜK a városi tanács mezögazdasagi ^ osztályának dolgozóit: Fehér £ Lajosnét, György Endrét, £ Könyves Józsefet, Nekovetics £ Gézát és Tanai Istvánt. y A termelőszövetkezetek fej- ^ lesztése. a város mezögazdasá-^ gának átszervezése érdekében £ valamennyien derekai mim- ^ kát végeztek. A megnövekc- ^ dett termelőszövetkezeteknek ^ nagy segítséget nyújtottak — ^ és nyújtanak — a gyűlések $j előkészítése, a munka, a közös £ gazdálkodás megszervezése, a ^ zárszámadások elkészítése, va-'jj lamint az új tervek élőkészí-^ tésében. á Fáradságos, nagyon sokszor ^ késő éjszakába nyúló igen ér- ^ (ékes munkájukat a szövetke- £ zctek érdekében közmegelége- ^ désre végezték, elismerést ér- ^ demelnek érte. Próba közben.. ÉPÍTKEZÉSEK a konzervgyárban Bővül o laboratórium I . s míg pihennek egy csokorban — dézsmálták a szenet a vasúton Raffael Ist- vánné Aulich utca 21. szám alatti és Veszprémi Eszter Honvéd utca 16. szám alatti lakosok, ezért 50—50 forint pénzbírsággal sújtotta őket a szabálysértési hatóság. A minap összetalálkoztam Kaszala András vegyészmérnökkel. — Mi újság maguknál? — Újságíró kérdi? — évő- dik. — De már sorolja is, mert örül neki, s büszke rá mi minden épül, bővül munkahelyén, a Nagykőrösi Konzervgyárban. — Ha kijön legközelebb, nem fog ráismerni a laborra! — dicsekszik. — Az eddigi helyett nyolc helyiségből fog állni. Lesz ugyanis először is a bakteriológiának két helyisége: előkészítő és oltóterem. Azután az analla- bor, ahol a specifikus vegyé- szi munkák kapnak helyet. Az üzemi laboratórium lesz a legnagyobb, körülbelül 8x5 méteres. A mozgató terem a laboratórium mellé kerül, azután a mintaraktár, a vegyszerraktár s a laborvezető szobája. — De hogyan helyesik el mindezeket azon a szűk helyen? — Nem abban az épületrészben lesz. A jelenlegit átveszi az üzem gyártás céljaira, pontosabban: hústárolásra alakítják át. Igen sokat fejlődtünk. Sokkal többen dolgoznak bent, mint a múlt év: hasonló időszakában. — Mit gyártanak? — Most még a készétel megy, de nemsokára ráállunk a gyümölcslé készítésére. Nagyon finom lesz! Majd megkóstoljuk! S ha olyan jó lesz, mint a Nagykőrösi Konzervgyár málnája, akkor méltán sikerre számíthat. F. M. Ma KjSJÖm Elkészült a Szabadság Tsz terve A legjobb és a legalaposabb tervet a nagykőrösi termelőszövetkezetek közül a Szabadság Tsz terjesztette elő a városi tanácsnál február 26-án. A terv, a termelés és a vezetés vonalán egyaránt eredményességi jövedelemelosztás bevezetésével számol. Jelentősebb tétele például az 1100 — PRÓBAFÚRÁST VÉGEZTEK a strandfürdő vízellátásának céljából. A 75 méter mélységű fúrás jó eredménnyel kecsegtet, percenként mintegy 600 liter vizet ad. Ez mennyiség a régi kúttal együtt biztosítja az 1000 liter percenkénti vízmennyiséget, ezzel pedig máris megoldottnak tekinthető a strandfürdő hetenkénti vízcseréje. hold kukorica, 450 hold kertészet, nagyarányú baromfinevelés és sertéshizlalás. Az év során 1200 darab hízott sertés és 150 darab hízott marha leadását tervezi. Csirkehúsból száz holdanként három mázsát kívánnak előállítani. A tsz vezetőség 350 munkaegységteljesítést tervezett egy, főre. ÍRJUNK EGYÜTT KOVÁCS KATI ELJEGYZÉSE II. rész Kovács Balázsnak talán még sohasem volt olyan hosszú két órája, mint ma reggel. Megtudta már, miért volt olyan barátságtalan a portás, megtudta, miért hivatja az igazgató. De hát hogyan is történhetett meg ez vele? Húsz éve dolgozik már a szakmában, de még sohasem fordult elő, hogy elfelejtette volna munka után kikapcsolni a motort. Most is úgy emlékszik, hogy rendben hagyott ott mindent tegnap: a műhelyt bezárta, a kulcsokat annak rendje módja szerint leadta a portán. Vagy talán mégis elfelejtette volna kikapcsolni...? Akkor pedig a trafó leégése csak az ő hibája. Tyűha, de nagy szerencse, hogy az ajtón kiszivárgó füstött észrevette a tűzoltó! Különben... Rossz is rágondolni! Nem is tudja, hogyan ért el az igazgató szobájáig. Nem annyira az anyagi felelősség bántotta, azt ő elintézné. Hanem a becsület! Mit szól majd az igazgató elvtárs, hogy már az ilyen öreg szakmunkásokban sem bízhat meg, hogy így vigyázott a nép vagyonára. Ideg aztán a szégyen a többiek előtt... Bemondják a hangosbemondón, kiszerkesztik a faliújságra, és a kár? __Az sem m indennapi. Mert ha van is tartalékmotor, a tekercselés pénzbe kerül! Fuccs a szőnyegnek! Szegény Kata!... Hát otthon mit szólnak majd? Hogyan fogom elmondani? És éppen most, amikor. .. Észre sem vette, hogy az igazgató már néhány pillanat óla figyeli öt a nyitott ajtóban. Csak amikor kitárta az ajtót, akkor rettent meg. Még felállni sem tudott. Az igazgató fiatal kora ellenére jó emberismerő volt. Nyomban látta, mi dúl Kovács Balázs szívében. Betessékelte, leültette, s aztán hosszas hallgatás következett. De ez rosz- szabb volt mindennél. Kovács Balázs lesütötte szemét, kezében a micisapkát gyürögette. Végül mégis ő törte meg a csendet. — Nem tudom igazgató elvtárs, ... nem tudom■... talán az új motor... vagy a lányom eljegyzése zavart meg. Feledékeny voltam. Nem tudok mást mentségemre felhozni. Nagyon szégyellem, de megtörtént. A kárt megtérítem. Az igazgató egészen közel ment hozzá. Vállára tette a kezét és ezt mondta: — Nézze, Balázs bácsi, maga ellen még soha nem volt panasz. Módot adunk rá. hogy az elkövetett hibát jóvátegye. Szakmájába vágó. csinálja meg a motort! De nem munkaidőben. A felhasznált anyagot pedig számiáztatni kell és majd kifizeti. De — s itt az igazgató keményen ránézett — ha netán mégegyszer hasonló gondatlanság előfordul, másként fejeződik be a dolog. Mindannyiunk vagyonával nem lehet így bánni. Elmehet, Balázs bácsi. Kovács Balázs felállt, lassan felemelte fejét, s az igazgató szemébe nézett. Egyszerre szomorúság és öröm is csillogott szemében. Alig hallhatóan szólalt meg: — Köszönöm, igazgató elvtárs. Megcsinálom! Nagyon köszönöm. Kitámolygott a szobából, csuromvíz volt; soha nem volt még ilyen melege. Hanem az eljegyzésnek vége. .. Megtartják nélkülem. Ezt sem gondoltam volna, hogy egyetlen lányom eljegyzésén nem lehetek ott. Na, lesz majd mit hallgatni... A vendégek! Bandi apja, meg anyja. Az az asszony, az az Eszti a múltkor is majdnem veszekedést csinált. Sehogy nem akart szót érteni azzal a tsz-dologgal. Konokabb volt, mint az ura. Nem is csodálom, hogy az a fiú nem lakik velük együtt. De furcsa népek... Hej, de szörnyű helyzet! Fő a becsület. Megcsinálom azt a motort. Megmutatom: helyre tudom hozni, ha hibáztam! ★ A beküldött folytatások közül e héten Bakonyi Ist- vánné konzervgyári dolgozó művét közöltük. Kérjük olvasóinkat, bonyolítsák tovább a cselekményt. A harmadik folytatás beküldésének határideje: 3-a, csütörtök este. — EGY BŐVIZŰ KÚT fúrásához kezdenek a napokban az állami gazdaság hangácsi üzemegységében. Ez a kút látja majd el vízzel az állatokat, és kellően biztosítja a nyári permetezést és öntözést. — EGÉSZSÉGÜGYI-MINIMUM vizsgát tesz a konzervgyár valamennyi dolgozója. Az elmúlt hetekben mintegy 18 órában kaptak filmvetítéssel illusztrált szakoktatást. A vizsgák előreláthatóan március 2-án kezdődnek. — KOLOSTOROK ÉS KÖRHÁZAK címmel hallhatnak érdekes előadást az érdeklődők a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat gyógyítástörténete sorozatban. Az élőadást 29-én, este 7 órakor tartják a kultúrotthonban, az értelmiségi klub helyiségében. — KÉT HOLDON TERMEL dugványt a Pollyploid cukorrépa-vetőmag megtermelésére az Arany János Termelőszövetkezet. A dugványok jövő évi kiültetés után hoznak magot, amelyért 50 százalékkal magasabb árat fizet a cukorgyár. _________ Szót kér az olvasó: Minek a határozat, ha nem hajtják végre ? Tudomásunk szerint még i93f őszén foglalkozott a városi tanács végrehajtó bizottsága a Zalán utcai lakosok kérelmével, amelyben az utca felnyitása iránt folyamodtak. az ügyben annak idején határozat is született, melynek végrehajtását a műszaki osztályra bízták, intézkedés azonban azóta sem történt. Egy másik kérésünk is van: Zalán utca sarka mintegy száz méteres szakaszon terméskővel van berakva. Az utca egyik lakója ió néhány éve elzárta az utca felét, s így a víznek nincs lefolyása, járhatatlan az út. Jártunk már Pusztai elvtársnál, kértük, tegyenek valamit, ígéretet kantunk is rá. de intézkedés ebiben az ügyben sem történt. Kérjük az illetékeseket, nézzék meg a helyszínen, hogy mit csinál a terméskő-kupac a Zalán utcával. A környék lakói Hol található városunkban ez a kéttraktusos kúria? ^ A XIX. század elején copf stílusban épült. Utcai homlokzata^ még a régi. Udvari homlokzata romantikus átépítés. Beküldési határidő: szerda déli 12 óra. é Rejtvénypályázat 3. szám MŰEMLÉKEINK