Pest Megyei Hirlap, 1960. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-28 / 50. szám

1960. FEBRUÁR 28. VASÁRNAP '"“WCirlap 7 . delt-túrkahús,,.. ami t utcán sütnek. Ezt ill; szírül elárulja és mi húztunk át, legalább sérültünk a zsúfolt szálló egy ds szobájába. A szoba érde- tessége, hogy a nagy meleg •niatt nem padlás, hanem kö- /es. Szememre nehezen jött ílom, de a szoba sarkainak negszámlálása után mégis el­aludtam. Szamárbőgés mint ébresztő — A babona beteljesedett. Bábeli zűrzavarról álmodtam és 10 óra felé az utca leírha­tatlan zajára, csörömpölésre, szamárbőgésre ébredtem. Az ablakhoz rohantunk s elénk tárult az egész kelet. Renge­teg ember az utcákon, bur­nuszbán, fátyolban, szamarak, árusok, cipópucolók. baksist kérő gyerekek hada. Csak áll­tunk és néztük a tarka forga­tagot s jól mulattunk egy-egy ruhán, ami pont olyan volt, mint a hálóing, amelyben hál­tunk. A vásár igazgatója a hivata­los formaságok 'intézése után a vásár területére vitt bennün­ket. Csupán két hét volt hátra a megnyitásig s egyedül a ma­gyar pavilon állt ünnepi dísz­ben. Pavilonunk modern for­maképzésű, két oldalán üveg­falas, állandó jeliegűre készí­tett építmény, ami állandó té­mája volt a szír sajtónak. Az építkezés végleges jellege a két ország közti kapcsolatok állandóságát hivatott doku­mentálni. A 650 négyzetméte­res hatalmas pavilon magyar mesteremberei példátlan mun­kát végeztek. Olcsó a munka­erő, az építkezés nincs gépesít­ve. Daruk nélkül emelték be a * s­K r< í i * £ 4, Dániel János, a Ganz 4/ Árammérőgyár fiatal mér- 4/ nőké a közelmúltban két 4 hónapot törtött Szíriában, 0 Libanonban és Egyiptom- ^ ban. Hivatalos kötelessége ^ Közel-Keletre szólította, az $ Ezeregyéjszaka meséi, Nasz- 0 reddin Hodzsa kalandjai 4 földjére. J A 29 * $ kel a r 4. getünk. y I. Egy magyar mérnök Szíriában Indulás Ferihegyről at van nap a csodás Keleten g A 29 éves fiatal mérnök- $ kel a munkahelyén beszél- • Asztalán útjának emlékei: prospektusok, könyvek — és rengeteg fénykép. Miközben a képek közt válogatunk, kérdezés néVkül meséli élményeit: — Elutazásomra egy félévig készültem. Ennyivel előbb kap­tam a megbízatást, hogy Szí­riába kell utaznom. Hiába ké­re. Megkapjuk a kapitány első írásbeli tájékoztatóját, s meg­tudjuk, hogy 700 méter maga­san repülünk, odakinn —15 C, időben +20 C a hőmérséklet, a repülőgép adatait, a sze­Damaszkusz szültem fel az útra, indulás előtt mégis kimondhatatlan iz­galom fogott el. Repültem már ugyan, de nem ilyen ha­talmas távon. Mi tagadás, a rosszulléttől a szerencsétlensé­gig minden az eszembe jutott. Az indulás napján már enni lem tudtam az iagaiomtól. — Nem kis dolog ez a meg­bízatásom: egyedül utazom a gyárból a VI. damaszkuszi nemzetközi vásárra, hogy ki­állítandó készítményünkön el­végezzem a beszerelést, meg­adjam a szükséges műszaki feí+ilágosítá'lOkat és a- -mágj’ar kirendeltség segítségével elad­jak készítményeinkből. Amíg a MALÉV pesti irodájánál a repülőtérre menő buszra vár­tam, beszaladtam egy feketére s a csésze remegett a kezem­ben. — A Ferihegyi repülőtéren a vámvizsgálat után el kel­lett búcsúznom hozzátarto­zóimtól, s az elmaradhatatlan anyai és hitvesi tanácsokat — amik közül most a szokásos „meg ne fázz!” — hiányzott — már csak az erkélyen át hall­gattam. Magyar utitársammal és kartársammal, Révai Lajos­sal végigszurkoljuk a névsor- olvasást és csak a végén jö­vünk rá, hogy a köteles udva­riasság a magyarokat tette a lista végére. A gépben ablak mellé, egy­más elé kerülünk. Elveszik a feljárót, motorpróba, kiveszik a féktuskókat és öt perccel a beszállás után a levegőbe emelkedünk. A repülőtér csak szürke kis pont, rövid repülés után a szürkület sötétségbe hajlik és nem látni semmit. Álom mégsem jön a szemünk­mélyzet nevét, majd csak, hogy azt nem: hány éves a kapi­tány ... Viharba kerülünk — Másfél órán át repültünk már a vak sötétben, amikor figyelmeztetést kaptunk, hogy a dohányzást szüntessük be és kössük be magunkat az ülé­sünkhöz. Mi lehet ez? Orrunk — mint gyereké a kirakathoz — az ablakhoz tapadt: sötét fellegek, villámok cikáznak, félelmetes ..látvány. A gép 'jó­korát esik s legnagyobb rémü­letemre felfedezem, hogy a gép szárnya felett lángnyel­vek csapnak ki. Ijedten muta­tom, de kinevetnek; a motor kipufogóját látom. — A viharzónát végül is ki­kerülte gépünk és az izgalmas közjáték után, tálalják a va­csorát. Először egy zacskóba zárt papírt kapunk. No, ez még nem ennivaló: a papír a levegőre kerülve nedves lesz és ezzel az illatos nedvvel mossuk meg arcunkat és ke­zünket. Bőséges, finom vacso­rát kapunk. Az edények az asztalkára rögzíthetőek, így zökkenőmentesen táplálko­zunk. — Közben az út kezd érde­kesebbé válni. Alattunk színes fényreklámokkal és lámpa- füzérekkel megvilágított .vá­rosok tűnnek fel és el: köze­ledünk, egyetlen útközi állo­másunkhoz: Athénhoz. Most egy kört írunk le. Már látszik a tenger és a város, felülről fényárban úszik, színes fény­reklámok és ragyogó ostor- nyeles lámpák világítják meg a görög fővárost és a felette hallgató ősi Akropolist. A Földközi-tenger felett — Athén repülőterén mint­egy háromnegyed órát áll­tunk. Persze kikászálódtunk a gépből. Ekkor éreztem, a szi­lárd talajon egy kis émely­gést, de „tettlegességre” nem került sor. A gépből kiszállva a pesti ősz hűvöse és a gép kiegyenlített hőmérséklete után megcsapott a forró, sós tengeri levegő. Hogy ez milyen érzés volt, annak visszaadá­sára nem találok kellő szava­kat ... A háromnegyedórát az átutazóknak fenntartott váró­csarnokban töltöttük és meg­írtuk az otthoniaknak az'első képeslapokat. A gép személy­zetet cserélt, az utasok száma megfogyatkozott. így indul­tunk tovább. — Athénben egy görög csa­lád szállt fel: házaspár, négy év körüli gyerekkel. A gye­reknek egy ülést lenyitottak, oda lefektették. Pillanatok alatt álomba merült és olyan jót aludt Damaszikuszi'g, hogy a nyála is kicsordult. Még a sokat látott sewardesek is megcsodálták a kis legényt. — Gyönyörű csillagos az éj­jel. Most már végig a tenger felett repülünk, alattunk szám­talan apró sziget, kivilágított yachtok. Szinte látni véljük a színes lampionokat, a táncoló párokat. Cyprus szigete felett szállunk. A város, akár csak Athén, fény- és színárban úszik. — A csillagok már halvá­nyulnak, s a távolban, a vég­telen tenger mögött valami csíkot fedezek fel. Megdobban a szívem, órámra nézek. Né­hány pillanat és Ázsia felett repülünk. S mire az óramuta­tó eléri a hajnali négyet, egy félnapnál is rövidebb utazás után Damaszkusz repülőterén áll nVég'gépóliááühk,.” Pesten ősz, Damaszkusziján kánikula! — Itt vagyok hát Damasz- kuszban. Ahogy a gép ajtaját kinyitották, mellbevágott ben­nünket a fullasztó, kellemetlen szagú levegő, mintha olajban sütöttek volna közelben vala­mit. Sehol egy csepp szellő, s az illemből fennhagyott zakó és nyakkendő súlyos páncél­ként nehezedett ránk. — A kiállítás igazgatója, Komjáli István, akit még Pestről ismertem, a betonon várt bennünket — kihajtott- nyakú lemberdzsekben. Persze egy-kettőre rólunk is lekerült a nyakkendő meg a zakó. A repülőtér épületében beszél­getve vártunk a vámvizsgá­latra, amikor dermedten látom, hogy hatalmas, ötcentis bogár mászik közénk. Megnyugtat­tak, hogy ez keleten előfordul. A vámvizsgálat gyors és udva­rias volt. főképp a dohány- és italáru érdekelte őket. A magyar pavilon hatalmas Fordjával Husszein, a soffőr várt bennünket. Először rajta akartam kipróbálni 1000 szavas angol tudományomat, de fias­kót vallottam. Husszein máso­dik éve dolgozik magyarok mellett és jobban tud magya­rul, mint angolul. Egyébként az arab fiú leírhatatlan bájjal ejtette ki a magyar szavakat. Később nagyon megbarátkoz­tunk vele. — A repülőtér a várostól mintegy 10 kilométerre fek­szik és hozzá az út sivatagon át vezet. Életnek nyoma sincs, a hajnali órák ellenére olyan forrúság csap meg, hogy már nem tudunk mit levetni... A kocsi a város főteréhez közel, egy keskeny kis utcá­ban áll meg. Egy hétig a Ho­tel El-Naman a szállásunk, szemben’vele — azt hiszem — a világ legmodernebb mecse­te. A minaret tetején, mint később kiderült, a négy égtáj felé négy hangszóró néz és a müszzin lenn hangerősítőbe énekli a La il Allah-ot. Ketten 25 méteres vasgerendákat. A la­katosok a 40—45 fokos meleg­ben nem egyszer kaptak égési sebeket az átforrósodott vas­tól, szerszámoktól. — A kiállítás gyönyörű, par­kos területen épült, megtűzdel­ve kivilágított, színes szökőku- takkal, sőt még a területet ha­tároló Barada folyó vizébe is csináltak mesterséges szökőku­takat. Az arabok Igen kedve­lik a színeket, csillogást és es­téről estére tömegesen ültek a vásár körül bámészkodva, ola­jos magvakat, bogyókat rág­csálva. A vásár ugyanis a hő­ség miatt délelőtt 10-től 1-ig és este 5-től 10-ig tartott nyit­va. de látogatott csak a dél­utáni órákban volt. Ekkor jöt­tek a hazaiak hihetetlen tö­megben és tarkaságban. Külön színfoltot jelentett, amikor érv család: a családfő 3—4 felesé­gével, 5—6 gyerekével a vásár közelében letelepedett a fűre borított szőnyegeikre s előszed­ve a spirituszfőzőt, megfőzték méregerős' teájukat és az el­Erkélyes lakóház az Abbu Roumanin (az ottani Rózsa­domb) Damaszkuszban maradhatatlan bogyók kísére­tében elfogyasztották. Étkezési problémák — Nekünk viszont igen sok bajunk volt az étkezéssel, s habár Pesten megkaptuk a vé­dőoltásokat, mégis gyakran szorultunk a sóban-vízben fő­zött krumplira. Komjáti István vásárigazgató előrelátó volt ugyan és az Oázis étteremmel megállapodva egy francia nyelvű magyar szakácskönyv szerint főzetett, de az ételekre még magyarázkodás után sem ismertünk rá. Olajosán vagy birkafaggyúval főznek, aminek az ízét folyékony MAGGI,-le­veskivonattal tudtuk csak el­lensúlyozni. — Nem csoda, hogy étkezé­sünk oroszlánrészét a leveshez tálalt fehér és piros retek, az ebéd utáni méregerős, ujjnyi zaccal főzött török fekete, a mézédes görögdinnye és a prí­ma sörök alkották. Elkerültük a főzeléket, számtalan válto­zatában a birkahúst. Ehető volt a csirkemájpörkölt, bár ezen is érezhető volt a fagy- gyúíz. Nemzeti eledelük a sis- kebab, a rablóhúshoz hason­lóan készülő faggyúval tűz­a nyílt illata mesz- ijedton az utca túloldalára. — Itt kell megemlékeznem Komjáti István vásárigazgató csodálatos szervezetéről. Ügy­szólván alvás nélkül, hihetet­len munkabírással dolgozott s nemcsak, hogy ezeket az étele­ket ette, hanem adott esetben tevékenyen részt vett 20—35 fogásos arab menzéken. Min­dent bevett a gyomra, de őt elkerülte a mindnyájunkat is­mételten megkínzó Tophoid. (Ez olyan szaladgálós beteg­ség. ..). (Folytatjuk) Fazekas Mátyás Teherhordó szamár és luxusautó Damaszkusz utcáján i Technika a minaretben. (A négy égtáj felé hangszórók néznek) Fátyolos arab nő az utcán. (Orvul, autóból fényképezve)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom