Pest Megyei Hirlap, 1960. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-25 / 47. szám
a CEGLÉD, ALBERT IRS A, CEGLÉDBERCEL. TÖRTÉL ÉS CSEMÖ RÉSZÉRE Tanítónők Homokrészen £ két Hatvanöt gyermeket tanít kát. Nemcsak a gyermekek- tanítónő a homokrészi }-ei foglalkoznak, az időseb- | tanyavilágban. Évek Óta kinn adnafc ta9 élnék s mint mondjak: eleÍ gedettek. jól érzik itt magú- nácsot különböző dolgokban. > IV. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM 1960. FEBRUÁR 25. CSÜTÖRTÖK MÉG NEM KÉSŐ Termelőszövetkezeteink egyre jobban gazdálkodnak, egyre inkább rátérnek az árutermelésre. Terveiket úgy állítják össze, hogy azok végrehajtása segítse a népgazdaság fejlődését, a lakosság szükségleteinek kielégítését. Míg tavaly városunk közös gazdaságai mindössze háromezer naposcsibét vettek át a baromfikeltető állomástól, addig az idén már több mint 50 ezer darabra jelentették be igényüket. Nemcsak csirkét, hanem libát, kacsát és más baromfit is fognak szép számban nevelni az idén. Eddig ez rendben volna, örömmel tölt el mindenkit baromfitenyésztésünk ilyen nagyarányú fejlesztése. A jövőt illetően azonban némi kételyeink vannak. Vajon biztosítva van-e ennek a nagy mennyiségű baromfinak a felnevelése? Termelőszövetkezeteink közül egy sem rendelkezik jelenleg korszerű férőhellyel. Mindenütt nekikezdtek a baromfitelep elkészítésének, de a Vörös Csillag és a Dózsa Népe tsz kivételével félő, hogy a férőhelyek nem fogják kielégíteni az igényeket. Tudjuk, nem áll rendelkezésre mindenütt megfelelő pénzügyi keret az építkezésre, de a szükségmegoldásokat is lehetne szakszerűbben elkészíteni. A baromfikeltető állomás szakemberei szerint sok helyen visszautasítják a szaktanácsot, elfeledkezve arról, hogy több ezer baromfi neveléséhez, férőhelyük kialakításához nem elegendő a pár kot- lós mellett szerzett szakismeret. A központi háromhetes tanfolyamokon túlzsúfoltság van, igen nagy szükség lenne az oktatás „házi” megoldására. A baromfikeltető állomás vezetője és szakemberei örömmel vállalnák a házi tanfolyam vezetését. Véleményük szerint 10 napra kellene összevonni a jövendő „Szezonvégi kiárusítás 1960. február 15—27-ig” — hirdetik a feliratok a textil és ruházati boltok kirakataiban. Mennyi volt az első két forgalma és mit nyertek vele a vásárlók? — erről érdeklődtünk három boltvezetőtől. A földmüvesszövetkezet áruházában — Haffner Vladimír áruházA'ezető tájékoztatása szerint — 219 ezer forint volt az első hét forgalma. Ezen belül különösen a konfekció és méteráruk kereslete kiemelkedő. Konfekcióból a 95 ezer forintos forgalmat többségében lódenkabátokból bonyolították le. 120 léden,kabát került eladásra, ami nem is esnda, hiszen 40 százalékos árengedmény mellett az 570 forintos kabátot, most 312 forintért lehet megkapni. Nagy volt a keres’et méteráruban is. 72 ezer forintot forgalmaztak, főként télikabátszövetek- ből, női ruhaanyagokból és kínai brokátból. Kötött és divatárukból 34 ezer, cipőből 18 ezer forint volt a bevétel. A szezonvégi kiárusítás első hetének vásárlói a földműves- szövetkezet áruházában mintegy 95 ezer forintot nyertek vásárlásaikkal. A Pest megyei Ruházati BoH Szabadság téri nagy konfekció üzletében szintén kedvező eredményről számolt be Vigh Pál boltvezető. A bolt forgalma a kiárusításra került cikkekből egy hét alatt 119 ezer forint volt. Itt a női kabátok voltak a legkeresettebbek. Ezekből 101-et vásároltak meg. Nagy volt a forgalom flanelt árukban is, flanell- ruhából pl. 50 darabot adtak el. Ebben a boltban 31 ezer forintot takarítottak meg a vásárlók. A Pest megyei Ruházati Bolt Szabadság téri 2104. számú divatáru üzletében Mizsei Já- nosné boltvezető tájékoztatása szerint 80 ezer forint forgalmat értek el. Leginkább a meleg férfi és női fehérneműket keresték ebben a boltban a vásárlók. Szépen fogyott a divatáru is: 50 kézifestésű selyemsál, 200 nyakkendő talált gazdára. Magyarázat: a 120 forintos selyemsál most 72. a 45 forintos selyemnyakkendő 27 forint. A vásárlóközönség megtakarítása itt: 30 ezer forint Végül egy összesítés: három bolt, 418 ezer forintos forgalom, 156 ezer forint megtakarítás. Aligha volt sok ilyen kedvezmény a vásárlók részére. Jól tette, aki kihasználta és még kihasználja ezt, mert néhány nap múltán a csökkentett árú cikkek fogyasztói ára újból a régi lesz. — Z — Sport A CVSE BIRKÓZÓI 8:0 ARÁNYBAN LEGYŐZTÉK A C. HONVÉDET! Telt ház volt a vasárnapi bir- kózóversenyen, amely a nagyarányú CVSE győzelem ellenére is igen élvezetes sportot nyújtott. A Honvéd együttese, csupa fiatal, kellő versenyt apasztalatok- kal még nem rendelkező versenyzőkből állott, akik igen jó benyomást tettek a nézőkre és szakértőkre egyaránt. Különösen sportszerűségből vizsgáztak jelesre a Honvéd fiúk. A versenyen a következő eredmények voltak (leukesúlytól felfelé, elől írva a CVSE versenyzői) : Bállá Gyula tussal győz Bordács ellen, Madaras ugyanígy Szántó ellen, Fábri pedig Bagamérit fektette kétvállra, ezután Krizsán Schaffenberget tusolta, Gál Zoltán a Honvéd legkiválóbb birkózóját, Bótát kapta ellenfelül, de elmaradt a közönség „csemegéje”, mivel a Honvéd-birkózó lesérült, s kénytelen volt feladni a küzdelmet... Újabb két tusgyőzelem következett, előbb Simon Berkit, majd Bállá István Dányit fektette kétvállra. A nehézsúlyú Serfőző csak pontozásos győzelmet ért el Takács ellen. Négy kiegészítő pár is szerepelt, amelyben Plangár Szűcsöt, Végh Endre Szabót, Varga pedig Balogbot győzte le tussal. A Honvéd egyetlen győzelmét Villám szerezte meg ezen a napon, Varga ellen. Ismeri-e Ceglédet, tudja-e ? ... hogy Cegléd területe a honfoglaláskor Árpád törzsének jutott, mely Veszprémtől a Tiszáig ütötte fel táborhelyeit, ... hogy csak két urna lelete van a városnak az Árpádkorból, melyet a kultúrház alapjainak ásásánál találtak meg, __hogy Ceglédről 1368-ban h árom nagy út vezetett: az egyik Budára, a másik Bénye község felé, míg a harmadik a Tiszának tartott, ...hogy az 1600-as évek elején a tatárok rablásai elől a községben összeszedett adót, 8818 darab ezüstpénzt az akkori provizor elásott. E pénzt 1926-ban a Szűcs-telepen Wit- teg József megtalálta házépítés közben. ... hogy a Kossuth-emlék- láblára vésett vers szerzője: Bárd Miklós. . . hogy Cegléden már a felszabadulás előtt is megindult egy napilap, a „Ceglédi Napló”, de fél év után hetilappá alakult. — R — baromfinevelőit s ők ezalatt adnának nekik annyi tudást, amivel el lehetne kezdeni a munkát. Mire van még szükség? Arra, hogy a tsz-ek vezetőségei legalább kcí-két főt beküidjenek a 19 napos tanfolyamra és fűtött termet biztosítsanak az oktatás idejére. Ez pedig nem megvalósíthatatlan feltétel. Sürgősen meg kellene ezt a kérdést oldani, mert a jövő héttől kezdve ezerszámra veszik át a naposcsibéket a közös gazdaságok. Ügy gondoljuk, nekik sem közömbös, hogy a csirkék hogyan fejezik be földi pályafutásukat: a kellő szakismeret hiánya miatt hullnak el csibe korukban vagy felnőve, komoly jövedelmet hoznak és úgy kerülnek a dolgozók asztalára. Opauszky László jgppij iiipr \ v Ág Rjp NI él v y Darázs Istvánné 1951 óta él itt. A felső tagozatos gyermekeket tanítja. Képünk Hercegh Mária hatodik osztályos tanulóval ábrázolja a térkép előtt A szezonvégi kiárusítás sikere A tízpercben jólesik a játék a gyermekeknek, de a tanítónők is szívesen részt vesznek benne. Farkas Györgynél örökítettük meg „apróságai” között (Foto, szöveg: Opauszky) A GYÜMÖLCSÖSÖK NÖVÉNYVÉDELME 111. A gyümölcsfa-védelemnek ezt a módját még ezen a télen el kell végezni minden termelőszövetkezet és minden házikert területén. Az eredmény csak ezután várható. Emlékezzünk vissza az 1946—47-es országos pajzs- tetű elleni védekezési akcióra. Akkor is az úgynevezett mechanikai védekezés maradéktalan végrehajtásán volt a hangsúly. Utána az eredmények szembetűnően megmutatkoztak. Ma sem járhatunk más úton. Ma már nemcsak alma- exportunkat veszélyezteti a mindenre kiterjedő pa jzstetűfertőzés, hanem a szilvát, kajszibarackot is. Az úton-útfélen éktelenkedő amerikai szövőlepke-fészkekből a vasúti rakodók, felvásárló helyek ládahalmazaiba is behúzódnak a hernyók, s még szőlőexportunkat is veszélyeztetik az ilyen hívatlan. potyautas hernyók, bábok. Közismert, s ma éppen emiatt fokozott jelentőséget kölcsönöz a „Nagy Sándor- féle" szabolcsi metszésnek az az előnye, hogy a Jonathán-fák koronájából mechanikai úton távolítja el a lisztharmatos hajtásokat, köznapi nevén: „gyertyákat". A tökéletes mechanikai védekezést a vegyszeres vagy kémiai növényvédelemmel egészítjük ki. Ez a kettősség különös törvényszerűségigei kell hogy jelentkezzen a téli. illetve rügyfakadás előtti növényvédelemnél. A rügyfakadás előtti permetezés el sem képzelhető a tökéletes mechanikai védekezés nélkül. A mi alaposan fertőzött paraszti gyümölcsöseinket akár a permet; eves hordóba lehetne mártani, mégsem érnénk el 100 százalékos eredményt, mert a rejtekhelyeken és a gyümölcsmúmiákban meghúzódó pajzstetvek, bábok, peték és téli spórák mentesek maradnának a per- metlétől. Előzetesen fel keli tárni ezeket a rejtekhelyeket és el kell távolítani a fertőzött hajtásos részeket, múmiákat. Mit ajánljunk rügyfakadás előtti permetezésre? A feltett kérdésre kérdéssel válaszolunk: mennyire gondozott vagy elhanyagolt a gyümölcsös? Erősen pajzstetves, elhanyagolt fákat 4—5 százalékos gyümölcsfa-olajjal permetezzük le ázta- tásszerüen. de csak tél utóján, mert a tél e’eji olajos permetezés nyomában tömeges pusztulás fagyfolt jár. Az olajos szereket csak ritkásan, háromévente szabad használni. (Folytatjuk) — TERVTÁRGYALÁSSAL egybekötött közgyűlést tartottak szerdán délelőtt 9 órakor a Táncsics Termelőszövetkezetben. — PÉNTEKEN délelőtt 9 órakor tartják meg a városi tárnicsnál a vb-ülést, melyen Cegléd város hároméves művelődési tervét tárgyalják meg. — 10 EZER PÁR cipővel gyártanak többet az idén az elmúlt évhez viszonyítva a Ceglédi Cipőipari Vállalatnál, — A TÁNCSICS TERMELŐSZÖVETKEZET KISZ fiatalsága az elmúlt szombaton műsorral egybekötött táncmulatságot rendezett. A jól sikerült összejövetel hajnali három óráig tartott. — ÖT DARAB 3.5 TONNÁS használt tehergépkocsival bővült a 11. számú Autóközlekedési Vállalat ceglédi telepének gépparkja. Jelenleg a gépkocsik javításait végzik és készülnek a tavaszi nagy forgalomra. — A CEGLÉDI FODRÁSZ KTSZ február 29-én — hétfőn — délután fél 5 órai kezdettel a földművesszövet- kezet éttermében tartja mérlegzáró közgyűlését. — HARMINC öttonnás gumiskocsi elkészítésére kapott n. grendelést az I. negyedévre az ÉM 1. számú Épület- anyagfuvarozó Vállalattól a Mezőgazdasági Felszereléseket Gyártó Ktsz. — KULTURÁLIS seregszemlére készül a Kossuth Termelőszövetkezet ifjúsága. Szombaton teaest keretében főpróbát tartanak a tanult színdarabokból, műsorszámokból, ahova meghívták a vasöntő vállalat és a honvédség KISZ-szervezetének fiataljait is. — A RÁKÖCZI TSZ-NEK 3- melegágyi blokkja van. Jelenleg két blokkja van üzemben, amelyben két holdra szükséges palántákat nevelnek. — MÁRCIUS 5-EN tartja vacsorával egybekötött mér- legzáró közgyűlését a Mező- gazdasági Felszereléseket Gyártó Ktsz a földművesszövetkezet kultúrtermében. — A KOSSUTH TSZ 13 melegágyi blokkjában már kikeltek és szépen fejlődnek a palánták. Ezekből fél hold karalábét, fél hold kelkáposztát, fél hold fejeskáposztát és egy hold karfiolt ültetnek be. KISZ-híradó — A gimnázium tanulói közül 72-en vesznek részt az ifjú kommunista próbán, 188-an a Kilián György próba anyagát tanulják. * — A KISZ-titkári tanfolyamon tegnap Varga Gábor, a járási KISZ-bizottság titkára. ma Kovács Sándor, a városi KISZ-bizottság titkára tartott, illetve tart előadást a pártkongresszus anyagából. Délután a KISZ soron levő feladataival és a legfontosabb szervezeti kérdésekkel ismerkednek meg a hallgatók és a leadott anyagból konzultálnak. ★ — Szalagavató bált tart szombaton a művelődési ház táneintézetében a gimnázium KISZ-szervezete. ★ — A Május 1 Ruhaüzem KISZ-szervezeténél 30 fő vesz részt a Világ térképe előtt című politikai oktatáson. A hallgatók nagy érdeklődéssel vesznek részt a foglalkozásokon. ★ — Szombaton tartja alakuló gyűlését a Lenin Tsz KISZ- szervezete. A fiatalok közül tö’’b mint 20-an kérték felvételüket a szervező bizottságtól. + — A városi KISZ v. b. március másodikén ülést tart. ahol megtárgyalja a kulturális seregszemle és a József Attila olvasómozgalom helyzetét Termelőszövetkezeti í tagok az Erkel Színházban £ I Lassan megszokottá válik ^ — mégis elgondolkoztató —, ^ hogy a kérges kezű, csizmás ^ emberek, akiknek a múltban ^ legnagyobb gondjuk az volt, ^ hogy a keservesen megszerzett ^ napszámból hogyan szerezzék ^ be a télire való búzát, krump- ^ lit. a nyolcvan krajcáros pa- ^ mutnadrágot — most másra ^ is gondolnak. Azt halljuk, hogy a Hunya- ^ dl Tsz-ben zenebarátok köre ^ alakult és a tagokat fölvitték ^ az Erkel Színházba a Hunya- ^ di László operát meghallgatni. ^ Ötvenen mentek föl, akik ^ közül negyvennyolc először ^ hallott operát. Nemcsak pénzük volt rá, ^ hanem vágyakoztak is arra, ^ hogy operát halljanak és lás- ^ sanak. Visszafelé, a vona- ^ ton élénken megvitatták, ki- ^ É ek mi tetszett a legjobban. ^ Imény volt számukra, ami ^ azt jelenti, hogy elmennek^ máskor is. á-----------------------------------------B eomlott az újvárosi iskola egyik osztálya szigetelve nincs. Az őszi esőzések folyamán a fal fölszívta a vizet, ez a tél folyamán megfagyott, olvadásnál por- hanyóssá vált a fal. Nem bírta el a tetőszerkezet nyomását az utcai front fala és kidőlt. A tetőszerkezet alátámasztás nélkül maradt, s így a födém is leszakadt. Csak egy tanterem szakadt be, de az egész épületet lakhatatlanná nyilvánítottuk. Lebontásra kerül, ugyanis a falak a többi részeken is gyengék és a gyermekek éleiét nem szabad kockára tenni. Kovács Andrástól, a központi iskola igazgatójától a tanítás további menetéről érdeklődtünk: — Mindenképpen kellemetlenül érintett ez a hír. Egyrészt a gyermekekért s a pedagógus kartársért aggódtam, másrészt az amúgy is zsúfolt központi Iskolába így még két osztályt kell bevinni, a III. és IV-et. Az első évfolyamot egy közeli kültelki iskolában helyezzük eL — Andrási Gyula — A Körösi út és a Vörösmarty tér találkozásánál található a Földváry Károlyról elnevezett külterületi kéttan- termes újvárosi iskola. Az épület közel 120 éves. Az iskolában a tanítás három tanerővel folyik oly módon, hogy az egyik osztályt úgy délelőtt, mint délután igénybe vették. Kedden délután is így volt. 14 óra 30 perckor azonban a kis harmadikosokat oktató Oroszváry János tanító arra lett- ftgyetmes; hogy & menynyiét yepedemi kezd,, hull a vakolat, s léésé'g'’ á' 'fásS:érkézet. Mikor i már éppen fel akarta szólítani a gyermekeket, hogy hagyják el a tantermet, a mellette levő terem szörnyű robajjal beszakadt. Mivel ez a tanterem üres volt (a délelőtt járó tanulók már 13 órakor eltávoztak), így emberéletben nem esett kár. — Mi okozta a tanterem beszakadását? — tettük fel a kérdést az azonnal helyszínre siető műszakinknak. — Az egész épület vályog,