Pest Megyei Hirlap, 1960. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-24 / 46. szám

Az MHS rendezésében A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA IV. ÉVFOLYAM, 46. SZÁM I960. FEBRUÁR 24. SZERDA Szeretettel meghívjuk levelezőinket és lapunk min- j den érdeklődő olvasóját a j csütörtökön délután fél 6 óra- j kor kezdődő olvasóankétra. A j baráti találkozón megvitat- \ juk a Nagykőrösi Híradó j eddigi munkáját, s a részve- < vők segítségével megbeszél­jük a további feladatokat. Az ankétot nagyszabású £ „fényképkiállítással'“ kötjük \ egybe. A megjelentek ren- y delkezésére bocsátjuk mind­azokat a fényképfelvétele- i két, amelyeket a fotoripor-1 terek a Híradó működése óta készítettek, s amelyek: közlésére nem került sor. | Szeretettel várjuk tehát ol- í vasóinkat, akik valaha is ta- í lálkoztak fényképezőgépünk 4 lencséjével. Lehet válogatni \ a képekben, s ki-ki emlékbe 4 viheti az őt ábrázoló fo- \ tográfiát. 4 A baráti találkozó színbe- 4 lye: kultúr otthonban, a 35. v, számú szoba. 4 Sok szakosztállyal eredményesen működik a Honvé­delmi Sportszövetség. Ezt bizonyította a napokban tar­tott eredményismertetés, amely után az egyes sportágak művelői élőképet mutattak be Kipirult arcú, izgatott gye­rekek siettek vasárnap a gimnázium tornaterme felé. Érthető, hiszen az általános iskolák rendezték tornaver­senyüket, amelyen eldől, hogy a nagykőrösi iskolákat mely csapatok képviselik majd március 6-án a Bu­dapesten rendezendő megyei versenyen. Az érkezőket zászlódíszbe öltözött tornaterem fogadta. A csapatok a megjelölt időpont­Az élőkép bemutatása után a Pest megyei Rendőrkapi­tányság kiküldötte közlekedésrendészeti kérdésekről tar­tott előadást. Nagy volt az érdeklődés, zsúfolásig meg­telt a színházterem. Ez már azt igazolja, hogy közeleg a motorosok által is nagyon várt tavasz MuiuKMihi Tűzoltó-táncosaink sikere Bács megyében ban gyülekeztek, délelőtt a fiúk, délután a lányok mér­ték össze erejüket. Fiúknál a II. Rákóczi Fe­renc általános iskola sze­rezte meg az elsőséget. Jó felkészültségről tettek bi­zonyságot. Második a Kossuth iskola, harmadik a Petőfi általános iskola csapata leit. Lányoknál a Petőfi iskola csapata lett az első. Csiszolt mozgásával vonta magára a figyelmet. Második a Kossuth; harmadik' az Arany János iskola csapata lett. örvendetes javulás tapasz­talható e téren a tavalyihoz viszonyítva. Minden iskola képviseltette magát. Nagyon fontos, hogy gyermekeinkkel megsze­rettessük a tornát, mivel ez minden sportnak alap­ja. A verseny jó hírverése volt a tornának, mert szép szá­mú közönsége is volt. A versenyt értékelve: a rendezés még kívánni valót hagy hátra. A nem versenyző gyerekek zavarták társaikat. A gyakorlatok értékelése túl­ságosan szigorú volt, noha ez az igazságos eredmény ki­alakulását nem befolyásolta, mert mindegyik csapatot egyformán érintette. Egyénileg kitűntek fiúk­nál: Kollár Lajos, Fierpasz István, Marticsek László. (A II. Rákóczi általános Iskola növendékei.) Lányoknál: Kádár Lenke, Patik Ilona. Medve László testnevelő A pórul járt vadász nek is van mód­ja. Egy vígkedélyű kezdő vadász meg­pillantott a közeli fa tövében egy fekvő nyulat. Elő a puskát, elfeled­te a törvényt, cél­zott és lőtt. A nyúl az utolsó rúgás helyett összeszed­te erejét és szo­katlan ügyesség­gel mászott a fa törzsén, amely az átlagos és élő nyu- laknak nem is szokása. Vadász­társunk nagyot nézett. Játszik vele a nyúl? Mégegyszer azon­ban nem célzott a mozgó vadra. A fára mászó A földművesszövetkezet tánc­csoportja közismert a vá­rosban. Örömmel megnéz­zük a vidám, fürge lábú fia­talok fellépését, s szívesen tapsolunk nekik. Van azon­ban a városban egy másik tánccsoport is, amelynek lé­tezéséről eddig nem hallot­tunk, ezért jelent meglepe- i test táncoskedvű tűzoltóink sikeréről hétfőn érkezett hír: Második helyezést ért el a nagykőrösi tűzoltók 9 tagú tánccsoportja a kisújszállási párostánc előadásával vasár­— 148 darab hízómarhát ér­tékesít az 1960-as évben a Dó­zsa Termelőszövetkezet. Ezzel a hizlalási tervvel 100 holdan­ként 3,7 darab hízómarhát ad a közellátás részére. — ISMÉT MEGKEZDŐD­TEK a légoltalmi előadások. A Rákóczi Ferenc-iskola négy termében és az Arany János- iskola három termében folyik esténként az oktatás. Egy-eay tanfolyam öt hétig tart, utá­na a hallgatók vizsgát tesznek és a kiképzésről igazolást is kapnak. ___________ A hol kevés a baeilus i A Szaharában olyan kevés g a baeilus, hogy sokkal gyor­sabban gyógyulnak a sebek. ^ Ugyanez áll az északi tund- rákra is, ezért nincsenek arra | járványos megbetegedések. A ^ bacilusmentesség következ- ^ tében az Északi- és a Déli- ^ sark barátságtalan területei ^ is „nagyon egészségesek” vol- í nának, ha a nagy hideg egyéb­y í ként nem volna olyan karos á az emberi egészségre. I --------­T eafák Z f A napjainkban termesztett J teacserjék ősei igazi magas J fák voltak és őshazájukban, ^ Asszamban máig is léteznek J még teafa-erdők: a teafák 15, Jsokszor 30 méter magasra is ^ megnőnek. Nyeséssel Kíná- J ban csökkentették először a J teafák magasságát mintegy J három méterre, de Japánban J például ma is meglehetősen í magasra megnőnek. nap Kiskőrösön, a Rács és Pest megyei belügyi szervek kultúrcsoportjai között meg­rendezett kulturális sereg­szemlén. Bodzsár István ön­kéntes tűzoltó pedig egy szóló táncszámmal biztosította magának az előkelő első helyet, s ezzel bekerült a KISZ fel- szabadulási kulturális szemle országos döntőjébe. Jó ezt tudni! Ezentúl vá­rosunkban két jelentős tánc- csoporttal számolunk, figye­lemmel kísérjük működésü­ket! — APRÓTÉSZTA (kocka- tészta) gyártását kezdik meg ezen a héten a Konzervgyár II. telepén. Most a gépek elő­készítését végzik. Egyelőre négy vagon tészta gyártását tervezik. — A MAI SZOVJET iro­dalomról tart előadást ma este 20 órai kezdettel az ér­telmiségi klubban Szegvári Zoltán középiskolai tanulmá­nyi felügyelő. Az előadást a Természettudományos Isme­retterjesztő Társulat nagy­kőrösi csoportja szervezi. — MEGKEZDŐDTEK a lá­dagyári fejlesztéssel kapcsola­tos építkezés előkészítő mun­kálatai. Hétfőn az építő vállalattól megérkezett a kút­fúró felszerelés és vele hat szerelő munkás. Előrelátha­tólag márciusban elkészülnek a felvonulási épületek is. — IFJÚSÁGI bolttá ala­kítja az Arany Mozi melletti élelmiszerüzletet a földműves­szövetkezet vezetősége. A bolt előadói és vezetői a fiatal ke­reskedelmi dolgozók közül ke­rülnek ki. Boltvezetői után­pótlását biztosítja ezzel a szövetkezet. Az ügyvezetőség szívesen fogadja a vásárlók észrevételeit az „ifibolt” be­osztottjainak munkájával kapcsolatban. LOTTÓZÓK FIGYELMÉBE A posta vezetője kén a lottózó közönséget. hogy a szelvények feladási határidejét tartsa be. ez a határidő szerdán az utolsó gyűjtés (ahogy azt az óraíelző tábla mutatja), hogy az éjjeli vo­nattal minden egyes lottószel­vényt továbbíthassanak. A késve bedobott szelvényeket a posta le- bélyegzi. s azok nem vehetnek részt a sorsolásban. nyuszinak az volt a titka, hogy egy kitömött nyúlbör mint csalétek té­vesztette meg a bősz puskást. Zsi­neget húztak át a fa ágán és a bo­korban elrejtőzött tagtárs ezzel a kötelékkel indí­totta a nyuszit a lövés elhangzása után a fa oldalán felfelé. A szabálytalan vadászatot itt le- ; tagadni nem lelte- \ tett, de a tanulság j a vadász számára j világos: még az j erdőben is van ] módja ellenőrzés- j nek és egy zsine- gén is el lehet \ csúszni.- M ­A vadászokat úgy ismerik, hogy szeretnek nagyo­kat mondani. Egymás között vi­szont éberen ügyelnek arra, hogy az íratlan vadásztörvénye­ket minden tag­társ a gyakorlat­ban is alkalmaz­za. Egy ilyen tör­vény a sok közül az, hogy csak futó vagy repülő állat­ra szabad lőni. A pihenő, figyelő, mozdulatlan vad nem lehet célt pont. De hogyan lehet ellenőrizni, hogy az elejtett vad futtában kap­ta-e a lövést? En­ország pillanatnyi gazdasági helyzete sem engedi meg a szakmák tagoltabb elméleti oktatását. Tehát Igen kívánatos lenne, hogy legalább a vállalatok vezetői keres­nék a kapcsolatot az is­kolával. így összehangolhatnák az el­méleti és gyakorlati munká­nak legalább egyes részleteit. Tájékozódnának a mesterek, hogy hol elengedhetetlen az ő aktív közbelépésük az eset­leges hiányok pótlásában. Megismernék a tankönyveket és ezekhez szabnák saját maguk egyéni elgondolásait. Az ilyen összefogásnak végső fokon a tanuló látná hasznát, hiszen összhangban végzett oktatással, közösen szorgalmazott tanulással kény­telen volna a lehető legtöbb ismeretet elsajátítani. Mezősiné számtant tanítani. így az alapműveleteket, az alapeljá­rásokat tanítják az iskola ta­nárai. Ezek továbbfejlesztése és gyakorlativá tétele a mes­terek, a gyakorlati szakembe­rek feladata. A tapasztalat azt is bizo­nyítja, hogy a jő pedagógiai mód­szer, az előírt szakköny­vek alapján végzett mun­ka mellett a tanulóknál mégis hiányok tapasztal­hatók. Nem szabad elsiklani amel­lett a tény mellett, hogy a jelenlegi helyzetben ipari ta­nulónak a gyenge, közepes és elégséges rendű tanulók je­lentkeznek. Gyenge alapra, közepes képességre és mini­mális szorgalomra épít tehát az ipari iskola. A tanulók nagy része csak bizonyos százalékban sajátítja el azt az elméleti anyagot, amelyet számára előírnak. Természe­tes, hogy a mester is hiányo-, kát tapasztal, amelyért azon- J ban nem csupán az oktatást^ terheli a felelősség. | Mi volna a teendő a jelen- J légi helyzetben, hogy javulást^ érhessünk el? Az iskola kéz- ^ deményező lépéseket már J tett, hogy í y az elméletet részben ősz- J szeegyeztesse a gyakor- J lattal, hiszen a faárugyá- j rat rendszeresen felkere- J sik a nevelők, tanulók. ^ A minisztérium által előírt £ anyagot tanítják és a fel- J ügyelet elismerően nyilatko- ^ zott a végzett munkáról. A munkaadó viszont nem J sok érdeklődést mutatott ed- J dig az elméleti munka iránt. £ Nagyon kevés mester olvasta J el a tankönyveket. Mivel nem J ismert az előírt kívánalom, J amit az iskolának változtatni nincs is módja, a szakember g többet kíván jószándékból aj tanulótól, mint ahova az ta- J nulmányai során eljutott. Azí A legutóbbi vb-ülésen az egyik gyakorlati szakember­nek azt a megállapítását tol­mácsolták, hogy a helyi ipari- tanuló-iskolában nincsenek a tanulók megfelelő egységes tankönyvekkel ellátva. Ennek következtében az elméleti és gyakorlati oktatás egymástól bizonyos mértékig elszakadt. A megállapítással kapcsola­tosan a 224. számú helyi ipari tanulóiskola igazgatója a kö­vetkezőkben adott felvilágosí­tást. Az ipari tanulók kép­zése hazánkban kétféle mó­don folyik. Vannak tanműhellyel el­látott szakirányú iskolák és vannak a minden szakmát felölelő helyi ipari iskolák. Itt a tanulók tanműhely nél­kül, üzem, vállalat, kisiparos oktatása útján sajátítják el a gyakorlati ismereteket. Ez a tény már maga után vonja az elmélet és gyakorlat bizo­nyos mértékű szakadását. Az Iparügyi Minisztérium által jóváhagyott és egyben elrendelt tankönyvekből, elő­írt tantervek alapján végzi az iskola az elméleti oktatást. Minden tanulót ellátnak az előírt és az iskolának meg­küldött szakkönyvekkel. A gyakorlati oktatás szintjei, vagyis az egyes évfolya­mokban kötelező szakmai gyakorlat mértékét azon­ban nem állapítja meg a rendelkezés. Éppen ezért természetes, hogy a helyi kívánalmakat kielé­gítő iparos, vállalat többet kíván tanulójától, mint az elő­írt elmélet. A szakmai ismeretek okta­tása mellett az általános is­meretek, így a szakszámtan tanítása és a gyakorlat kö­zött szintén hézag mutatko­zik. Mi ennek az oka? Egy- egy osztálykeretben 10—12 különböző szakmájú fiatal tanulja együtt a számtant. Heti egy órai előírt oktatás mellett lehetetlenség minden szakmának megfelelő szak­Felületes-e az ipari tanulók elméleti oktatása? * Általános iskolák tornaversenye lődési ház termeiben kerül bemutatásra. Április 3-án este a szín­házteremben városi ünnep­ség lesz, amelynek ünnepi szónoka — előreláthatólag — Horváth András elvtárs, az MSZMP megyei titkára, országgyűlési képviselőnk lesz. Április 4-én délelőtt ko- szorúzzuk meg a hőst em­lékművet. Ugyanezen a napon halad keresztül városunkon a Moszkvába indított hálasta- féta, amelyet mi is üdvöz­lünk. Az ünnepségsorozatot sportműsor zárja le. A részletes műsor idejé­ben nyilvánosság elé kerül majd. sét. Űj létesítmények, mint például a gépállomás terme­lési adatait hasonlítják ösz- sze a múlt nehézségeivel. Az iskolákban olvasó- és szavalóversenyeket rendeznek és már a műsorok is készül­nek az április 4-i ünnepsé­gekre. A 15. évforduló legjelentő­sebb városi ünnepségének tervezetét a Hazafias Népfront városi emlékbizottsága készí­tette. A tervezet feladatul jelöli meg, hogy az ünnepségek po­litikai tartalmában a pártkongresszus határo­zatai érvényesüljenek. Már az előkészítés során is erősíteni kívánjuk a ma­gyar—szovjet barátságot. Szükségesnek látszik, hogy az elmúlt 15 év jelentősebb eredményei ismertté váljanak a vá­ros minden lakója előtt s ezek a szocializmus további építésére serkentsenek. A tervezet szerint az ün­nepségsorozat április 1-én ünnepi tanácsüléssel kezdő­dik. Ugyanezen a napon meg­nyílik a 15 éves fejlődést bemutató dokumentációs ki­állítás. A város egész éle­tét, a minden munkaterüle­tet felölelő anyag a műve­Jelentős ünnep, az ország felszabadulásának 15. évfor­dulója közeleg. Hónapok óta és még jó pár hétig minden­nap a szabadság hajnalha­sadásának évfordulóját je­lenti egy-egy falu vagy vá­ros részére. Erről helyileg mindenütt megemlékeznek és emellett készülnek az április 4-i országos ünnepségekre. Nálunk is megkezdődött a felkészülés. Munkásságunk, üzemeink a kongresszusi munka- verseny továbbvitelét ha­tározták el. A felszabadulási munkaver­seny keretében egyre-másra alakulnak brigádok, amelyek a szocialista brigád cím el­nyerését tűzték ki célul. Ilyen brigádok egészséges kezde­ményezéséről adtunk már hírt a konzervgyárból, a lá­dagyárból, a DÁV-tól. A KISZ a felszabadulási kulturális seregszemle meg­rendezésére készül. Az út­törők az elmúlt 15 év küz­delmeit, szép eredményeit kutatják. összegyűjtik a földosztás, az analfabetizmus fel­számolásának adatait. Vizsgálják városunk üzemei­nek, intézményeinek, terme­lőszövetkezeteinek fejlődé­Készülünk április 4-re Elkészült a Hazafias Népfront városi emlékbizottságának ünnepségtervezete

Next

/
Oldalképek
Tartalom