Pest Megyei Hirlap, 1960. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-24 / 46. szám

^ír^irlap I960. FEBRUAR 24. SZERDA BIZONYOS BÉNYEI JÁNOS A járási tanács ütött-kopott Skodája sivalkodva fékezett a községi tanács sárgára mázolt épülete előtt. Az elnök a nagy csikorgásra kitekintett az ab­lakon, s odaszólt a szomszéd asztalnál körmölő titkárnak: — No, megérkeztek. Pár napja, amikor éppen a járásnál volt benn egyik ba­rátja, két mondat között oda­vetette: , — Te kerülsz sorra. Az Öreg hozzátok megy. Az öreg a járási elnököt je­lentette, meg a csoportját, az igazgatási osztály vezetőjét és egy-két szakelőadót, akik „megszálltak” egy-egy tanács­házát, s addig nem tágítottak, míg végig nem néztek minden papírt, bele nem ütötték min­denbe az orrukat. Az ered­mény egy testes jegyzőkönyv, meg éjszakába nyúló meg­beszélés lett, ahol az öreg alaposan leszedte a kereszt­vizet mindenkiről, aki meg­érdemelte, igaz, azt is meg­mondta, amit jól csináltak, meg azt is, hogyan kell a töb­bit jól csinálni. Mire mindezt végiggondolta, már ki is nyílt az ajtó, s az öreg dugta be a fejét: — Itt lennénk, komám. Té­ged nyúzunk egy kis ideig, ha nem leszünk terhedre — s hamiskásan csippentett a sze­mével. Az öreg tulajdonképpen nem is volt öreg, mindössze negyven esztendős, de a szo­kás, hogy a főnök mindenütt öreg, reá is ráragasztotta a jelzőt, még ha nem is illett hozzá, mert örökké barátságos mosolya, tréfás, hamiskás mo­dora, beszéde egyáltalán nem predesztinálták erre a jelzőre. Del is elmúlt mire a beszél­getésnek vége lett, s az Öreg befejezésként annyit mondott: — Szeretném komám dél­után átnézni a lakosság beje­lentéseit. Meg a panaszokat. Készíttesd már össze a kimu­tatást, meg a dossziékat. Ma­gad meg csináld csak a dol­godat, nehogy megálljon az élet, mert a nyakatokra ül­tünk. Nyitrai Juliska, az admi­nisztrátor behozta a kék, fű­zős dossziékat, meg a kimu­tatást, de az öreg csak a dossziékat fogta vállalóra. A többiek elszéledtek a dolguk­ra, a titkár határszemlére ment, az elnök meg a tsz-be, a vezetőséggel volt eligazí­tani váló dolga, az óvoda meg a napközi ügyében, s az öreg magára maradt. Figyelemmel olvasta végig a leveleket, fel­jegyzéseket, s olykor tömpe piros ceruzájával valamit fel­jegyzett a viharvert, öreg noteszba. Amikor harmadszor találko­zott már olyan feljegyzéssel, hogy „A mai napon bennjárt a községi tanácsházán bizo­nyos Bényei János, s előadta, hogy” . -.., abbahagyta a rend­szeres olvasást, s csak az első mondatokat figyelve, lapozott gyorsan tovább. Számítása be­vált. További három feljegy­zést talált, azzal, hogy: bizo­nyos Bényei János ... Hatszor járt fél év alatt a tanácsházán. Hatszor emelt szót a legkülönbözőbb dolgok érdekében. Például: az óvodát festetni kellene, mért piszkos. Azután: az iskolás gyerekek hazafelé végigverekedik a falut, miért nem lehet a szü­lőket felváltva -megbízni az­zal, hogy figyeljék őket? Meg: le kellene bontani a Virányi­féle düledező kastélyt, van ab­ban annyi anyag, amennyi elég lenne a tervezett autó­buszmegálló felépítéséhez, így meg csak az idő rágja. A hat feljegyzésből csak kettőn találta ott az elnök kékceruzás, szálkás betűit, hogy: elintézve, a többin sem­mi nyoma a cselekvésnek. Pedig látatlanban is igazat adott ennek a bizonyos Bényei Jánosnak, szinte sütött az igazság a szavaiból. Drága ember az ilyen, bárcsak min­den faluban lenne belőlük száz, s kapta is holmiját, el­megy ő, megnézi magának ezt a bizonyos Bényei Jánost. A sarkából kifordult kapuban ütközött össze az elnökkel. — Megcsináltathuthátok már ezt a kaput, nem válik diszé­gatlan szájával. —> Láttam én már magát! — Hol? — Amikor a veteránok já­rási ünnepsége volt. Maga szónokolt, igaz-e? — Igaz. — No látja, onnét emlék­szem magára. Letörölte a lcezét, a fé­szer falára komótosan fel­akasztotta a fűrészt, arréb nyomta a bakot, hogy ne le­gyen útban, azután befelé tessékelte a két embert. Ami­kor már bor is került az asz­talra — van száz négyszögöl szőlőm, annyi az ingatlanom — megeredt a beszélgetés. Bényei bácsi nem rakott fé­ket a nyelvére, csípett, amit mondott: —- Valamiféle látogatás a veteránoknál? — Nem ... nem — tiltako­zott az öreg —, szó sincs ró­la. Nem munkaterv ez. Hanem a községi tanács — s itt úgy hangsúlyozott, hogy a mel­lette szorongó elnök . értsen belőle — felhívta a figyel­münket magára, Bényei bá­csi. Hogy sok hasznos javas­lata van, hogy törődik a falu dolgával... Az öreg, élve a korával, belevágott: — Csak kevés lett belőle meg ... akkor én hiába java­solok ... A harc azonban csak afféle látszat volt, hiszen a kis öreg tudta, hogy a járási elnök nem véletlenül jött hozzá. Büszke is volt rá. Lám, nem hagyják az embert magára. Lám, ha a község nem, ak­kor a járás. Ha az ember . jót akar, megtalálja azokat, akik segítenek. Az öreg az elnökre nézett, az meg megköszörülve a tor­kát, megtörte eddigi nagy hallgatását: — Igaza van, Bényei bá­csi... dehát tudja, nekünk is sok a dolgunk, sokszor nem jut annyi türelem, ameny- nyi kellene ... — Ez a baj — kontrázott az öreg —, a türelem. Pedig ti azért vagytok ott... ha va­laki szamárságot mond, mondjátok meg neki, de ha valaki segíteni akar, nektek akar segíteni, az legalább a jó szót kapja meg, a türel­mes végighallgatást, ne azt, amit az a csitri, a Nyitrai Jul­csi mondott, hogy: na, már megint mi baj van, öreg! Meg­taníthatnád az embereidet tiszteletre! Az elnök már beletörődött abba, hogy ma csak reá jár a rúd. Szó nélkül nyelte Bé­nyei bácsi szavait, nem volt mi ellen protestálnia, hiszen igazat mondott. Magában meg is jegyezte, hogy a kis Nyitrai Julisra tényleg töb­ben panaszkodtak már... be­szélni kell vele ... Elhallgatott. Egy pillanat­ra végig villant benne a negy­ven esztendő, amit az üzem­ben végigcsinált. S hirtelen meglelte a magyarázatot is, miért nem nyugliatik itthon: az hiányzik neki, az~rlizem, a munka, a tanács, amikor a fiatalok jöttek, hogy Bényei bácsi, mondja már meg... Kicsit reszelős volt a hang­ja, amikor odafordult a járási elnökhöz: — Nézze, elnök elvtárs ... én üzemben dolgoztam, most meg eszem a keserű kenyeret, nyugdíjas vagyok, ráérek, hát ezért törődöm a község dolgával... az ember nem vár érte köszönetét, hiszen nem érdekből csinálja, dehát még akadnak, akik nem ér­tik, hogy ilyen is lehet... Amikor a búcsúzkodásra került a sor, az öreg Bényei jó alaposan megszorongatta a járási elnök kezét: — Köszönöm, hogy eljött. Jólesik a magamfajta öreg­nek ... mert hónapokig sen­ki felém se néz... Ahogy a tanácsháza felé ballagtak, s az égen kigyúlt csillagokat nézegették, az Öreg, engedve a hivatalost hangból, odaszólt az elnök­nek: — Látod komám, mennyi körülöttetek az arany, de ti hagyjátok heverni... pedig ha összeszednétek, mi min­dent lehetne vele csinálni... miért nem látogatjátok meg időnként... megérdemli... nem kötelessége, -mégis nek­tek igyekszik segíteni... ti meg csak okvetetlenkedöt lát­tok, benne. Pedig itt .kezdő­dik a iömegkapcsolat ... az a sokat hangoztatott, amiről annyit beszéltünk... Tudom,, hogy sok a gondotok, de hidd el, ennél nem lehet fonto­sabb — bátorítani, biztatni az embereket, segítőket sze­rezni ... Elhallgatott. Majd egészen elváltozott hangon, pillanat­nyi szünet után hozzátette: Két héten belül pedig ne­kem személyesen jelentsd, hogy milyen elintézést kap­tak bizonyos Bényei János javaslatai... Mészáros Ottó A KM OST ifi í»f/iis.ví|íí (f«, elég kisiparos falun Másodállásként is végezhetnek javító, szolgáltató munkát a szakképzett falusi lakosok Dr. Gervai Béla, a KIOSZ elnöke a falusi lakosság kis­ipari ellátottságáról a követ­kező nyilatkozatot adta az MTI munkatársának: — A KIOSZ megyei titká­raival értekezleten vitattuk meg a kérdést. Tapasztala­tunk az, hogy a lakosság szempontjából az utóbbi idő­ben nem történt különösebb változás kisipar-ellátottság­ban. Noha néhány ezer kis­iparos beadta iparengedélyét, a volt kisiparosok a helyi ipar szocialista szektoraiban ma­radva, nagy számban szövet­kezetekbe vagy tanácsi vál­lalatokhoz léptek be. Közülük sokan állami vál­lalatokhoz mentek, s akad­nak olyanok is, akik még nem helyezkedtek el. Több száz­ra tehető azoknak a falusi kisiparosoknak a száma, akik mezőgazdasági termelőszö­vetkezetek tagjai lettek. Ezek a mesterek jól meg­találják számításukat, szí­vesen dolgoznak ott és ezenkívül a lakosság szá­mára továbbra is vál­lalnak javításokat. — A KIOSZ vezetősége el­határozta, három hónapon be­lül az ország valamennyi községében megvizsgálja, hogy van-e minden hely­ségben elegendő olyan szak­ember, elsősorban szabó, fodrász, cipész és más szak­mabeli, akire szükség van; Azokban a kisebb közsé­gekben, ahol egyáltalán nincs, vagy nem elegen­dő a kisiparos, felkutat­juk a szakmákban jár­tas, hozzáértő embereket, s a tanács működési en­gedélyt ad ki számukra, még akkor is, ha más ál­lást is betöltenek. Szakmai képzettségük növe­lésére a megyeszékhelyeken tanfolyamokat indítunk, a KIOSZ szakkönyveket ad ki, ha szükséges, ellátjuk őket anyaggal, szerszámmal, eset­leg hitelt is nyújtunk — mondotta a KIOSZ elnöke. A MÉH űj kezdeményezése Vegyenek részt a hulladékgyűjtésben a tsz-ek is A Pest—Bács—Nógrád me­gyei MÉH Vállalat új kezde­ményezése a három megye te­rületén levő termelőszövetke­zeteket kívánja bekapcsolni a hulladékgyűjtésbe. A tapaszta­latok szerint a termelőszövet­kezeteknél is sok értékes hul­ladékanyag és melléktermék meiäy veszendőtje. A megyei MÉH összeköttetésbe lépett mintegy 600 termelőszövetke­zettel, felajánlva, hogy szerző­dést köt velük a hulladék- anyagok és melléktérmékek átvételére. A vállalat a ter­melőszövetkezetektől átvesz mindenféle állati melléktermé­ket; tollat, szőrt, szarufélét, hulladékzsírokat, állati be­let, valamint egyéb hulladé­kokat is, ócskavasat, papírt, rongyot. A vállalat a tsz-ek által kijelölt hulladékfelelőst a gyűjtés munkájára betanít­ja, tevékenységéért megfelelő jutalékban részesíti, s egyben vállalja az összegyűjtött hul­ladékok és melléktermékek el. szállítását. A MÉH Vállalat már meg­kezdte a nagyszabású munka szervezését, amely 600 ter­melőszövetkezetet fog össze, s tekintélyes mellékjövedelem­hez juttatja a tsz-tagságot, ugyanakkor jelentős erőforrá­sokat tár fel a népgazdaság számára. Amennyiben' a kez­deményezés beválik, vala­mennyi termelőszövetkezetben meg kívánják valósítani azt EZ MAR IGAZ Bíró: Honnan tudja, hogy a vádlott részeg volt? Tanú: Onnan, hogy szentjá­nosbogártól kért tüzet... CSANG és ENQ A SZIÁMI IKREK IGAZ TÖRTÉNETE Az ikrek általában sok gondot okoztak a jogászoknak .XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXV V A nővérek sajnos nem fér­tek meg egymással olyan jól, mint az ikrek. Ezért Csang és Eng három mérföld távolság­ra külön házat építtetett szá­mukra és három napig ennél, három napig a másiknál lak­tak. Harminc évig tartott boldog házaséletük. Számos szép és egészséges gyermekük szüle­tett, összesen 22 fiú és leány. Hatvanhárom éves koruk­ban egy este a fivérek aludni tértek. De Csang nem tudott aludni, fájdalmakról panasz­kodott. Reggel felkeltek, leül­tek a kandalló mellé, különle­ges kétszemélyes karosszékük­be, de fáradtak voltak és is­mét aludni tértek. Eng mé­lyen elaludt. Amikor fel­ébredt, testvére holtan feküdt mellette. Eng kétségbeesett zokogásban tört ki, feleségét hívta. Hogyan lehet külön vagyonuk, mikor mindig együtt vannak? Ha az egyik bűntényt követne el, hogyan mentesítik a má­sikat a büntetés alól? Szeren­csére semmiféle bűncselek­ményre nem került sor. Az ikrek egyébként arái>ylag ke­veset beszélgettek. „Mindig ugyanazt látjuk, ugyanazt érezzük, miről beszélgessünk?” — mondották. Politikai nézeteik mégis kü­lönböztek. Az 1847. évi kong­resszusi választáson más-más jelöltre szavaztak. (Közben amerikai állampolgárok let­tek.) Csang és Eng folyéko­nyan beszéltek és írtak ango­lul, amerikai öltözéket visel­tek, egyedül a hagyományos kínai copfot őrizték meg. Később visszavonultak a szerepléstől és békésen élde­géltek, mint jómódú, dolgos farmerek. Egyik útjuk alkal­mával immár boldogan vég­ződő szerelembe estek. Ezút­tal két nővér szeretett beléjük Csang Adelaidát vette felesé­gül, Eng pedig nővérét, Sárát. tatlanul egybeforrott, mégis mindkettő fizikailag és szelle­mileg normálisan fejlett volt, mindössze 9 cm széles és 20 cm kerületű „híd” kötötte össze a mellkasukat. Csak karonfogva túdtak járni és egymás felé fordulva aludni, de mégis jól megtanultak futni, úszni, sőt golfozni és vadászni* is. Ha éjjel alvás közben meg akartak fordulni, egyiknek keresztül kellett for­dulnia a másikon, de ezt úgy megszokták, hogy fel sem éb­redték. Szokásaik sok mindenben különbözőek voltak. Egyikük például nem vetette meg az italt, a másik viszont csak a teát szerette. Amikor az egyik részeg volt. ,a másik színjózan maradt. Amerikába visszatérve, a híres Barnum cirkuszhoz szer­ződtek és öt évet töltöttek New Yorkban. Ezalatt 60 000 dollárt kerestek. Ekkor már túl voltak első szerelmi kalandjukon is. Ang­liában beléjük szeretett bizo­nyos Miss Sophia, előkelő, tár­sasághoz tartozó fiatal hölgy. Boldogságuk akadálya csak az volt, hogy az angol orvosok az ikreket külön személynek nyilvánították és kettőjükhöz férjhez menni bigámia lett volna. Sophia pedig nem tu­dott választani. Eljött az utolsó órám — mondta. Attól a pillanattól kezdve, hogy halott testvérét meglátta, súlyos ideglázba esett. Két órával később meg­halt. A philadelphiai orvosok boncolták fel az ikrek holt­testét. Bebizonyosodott, hogy életükben semmiféleképpen nem lehetett volna szétválasz­tani őket. Megállapították azt is, hogy Csang szélütésben halt meg. Eng halálának oka azonban ismeretlen maradt. Feltételezték, hogy a rémület és a megrázkódtatás ölte meg. Az „igazi” sziámi ikrek, akikről az orvosi nyelven „duplex bilaterialitas”-nek ne­vezett ritka tünemény nép­szerű nevét nyerte, 1811-ben születettek Sziámbán (Thai- földön) egy kis halászfaluban a Mekong folyó partján, Ban­kok közelében. Nevük Csang és Eng volt. Ezt később a felvett Csang-Eng Bunker névre cserélték fel. Kínai származásúak voltak. Felnőtt korukban Csang 155 cm. Eng 157.5 cm magas volt. Ezért Csangnak egész életé­ben magasított sarkú cipőt kellett viselnie, hogy kiegyen­lítse a különbséget. Fiatal korukban egyáltalán nem jelentettek terhet szü­leik, vagy falujuk számára; baromfit tenyésztettek, tojást árultak a piacon. Az árusítás­ban mindenkit felülmúltak, mert felváltva beszéltek úgy, hogy az egyik megkezdte a mondatot, a másik befejezte. Tizennyolcéves korukban az ikreket egy amerikai hajós- kapitány Bostonba vitte, in­nen amerikai és európai kör­útra indultait; százezrek bá­multák meg őket: I A londoni királyi sebészkol- > légium meghívta a sziámi ik- | reket és alaposan megvizs- ! gálta őket. | Esetük példátlan (volt az orvostudományban. A ' két testvér teste elválasztha­■e a tanácsnak... — lökte ida a szót nyersen, bár mo­solygott hozzá, s ez tette leg- lyersebb szavát is meleggé, olyanná, ami nem bánt. — Meg... megcsináljuk már.'.. — Komám, ezt már har- nadszor hallom tőled... esz­tendeje mondod ... aztán ez s elintézetlen marad, mint Bényei János dolga.., Szándékosan ejtette el a nondatot, az elnök fel is kapta a fejét: — Honnét tudod, elnök elv- :árs, a Bényei dolgait? — Lám, hiszen te adtad oda, nekem csak annyi dol- jom volt vele, hogy olvas­nám... hozzá megyek én most... — Minek? — Mert látom, hogy nyom bennünket egy vétek. Hogy imit mondott, azon nem ka­punk két kézzel, sok dolgát válaszra sem méltattátok .. Az elnök lesúnyta a fejét. Kezdődik, gondolta magában, 5 pont onnét, ahonnét nem is számította. Ez a minden lében kanál Bényei éppen elég gondot okozott nekik, s most ráadásul még orrot is kap miatta. — Hiszen mi... Az Öreg végig sem várta, mit akar mondani, belevágott. — Tudom. Ti minden alka­lommal készítettetek egy ta­karos feljegyzést, amit azután elnyelt a dosszié feneketlen gyomra ... inkább ne csinál­tatok volna papírt, de lenne meg, amit javasolt... no, gyere velem! Az elnöknek legszívesebben az szaladt volna ki a száján, hogy menjen az ördög, de hát a felsőbbség az mégiscsak felsöbbség, így hát az öreg hez igazította lépteit, akinek percre be nem állt a szája: — Ki ez a bizonyos Bényei János? — Nyugdíjas. — Rendes ember? — Mindennel törődik. — Állampolgár, nemde? Az elnök csak hümmgetett. Hiszen ha minden állampol­gár ilyen, akkor bolondokhá­za lenne a tanácsháza. De ezt lenyelte. — Tanácstag? — Nem. — Ismered jól? — Ismerem. — Akkor meg mi a fenének „bizonyos”? — Hát... hát ez olyan formula.., — Ami mögött elvész az ember, mi? A szúrás telibe talált. Az elnök érezte, hogy az öreg­nek igaza van. Mert tényleg jókat mondott az az öreg. A Virányi-kastélyból kitelne az autóbuszváróterem, s akkor a pénz mehetne másra, a piac betonozására, amit jövőre hagytak... Benyomta a kiskaput az Öreg előtt, az meg máris ma­gához édesgette az apró szőr­vakarcsot, amely azonnal ab­bahagyta a fülsértő csaholást. A rozzant konyhaajtón öreg, ősz hajú nénike kukkantott ki, s amikor meglátta az el­nököt, megszeppenten sie­tett eléjük: — Isten hozta, tanácselnök elvtárs ... kerüljenek már beljebb ... szólok mindjárt az embernek, fát fűrészel há­tul ... Az öreg csak a nevét mor­molta el, azután hátrafelé in­dult: — Hagyja csak, néném, ma­gunk is odatalálunk... A fészer alól csikorogva köszönt a fűrész, s apró, élénk szemű emberke sietett elő, arcán az ezernyi ránc örökké változó térképével. Először az elnöknek adott kezet, kemény jó napotot kö­szönve. utána meg az öreg­nek, akinek kíváncsian vizs­gálta az arcát, majd hirte­len felderült: — Jaj, de örülök. Maga c járási elnök, igaz-e? — Honnét tudja maga, Bé­nyei bácsi? — Én ne tudnám? Tudói én mindent — nevetett fo

Next

/
Oldalképek
Tartalom