Pest Megyei Hirlap, 1960. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-23 / 45. szám

A TEJÜZEMBŐL KULQNXIA IV. ÉVFOLYAM, 45. SZÁM 1960. FEBRUÁR 23. KEDD Tsz-parasztságuttk hazafias kötelessége Á termelőszövetkezetek ve­zetőségei szervezik a többszö­rösen megnagyobbodott gaz­daságokat. Ennek a munká­nak a megvalósítása során az újonnan belépett tagokból ki­bővítették, újjászervezték a termelőszövetkezetek vezetősé1- geit. Kialakították a munka- szervezeteket, összegyűjtötték az állatállományt, s az álla­tok eltartásához szükséges ta­karmánymennyiséget, a gaz­dálkodáshoz szükséges felsze­reléseket. Az eddigi munka eredményeként tehát lénye­gében megtörtént városunk­ban a szövetkezeti nagyüze­mek kialakítása. A nagyüzemi gazdaságok ki­alakítása után városunk pa­rasztsága azt várja, hogy a jövőben nagyobb jövedelemre tegyen szert. A jobb élet lehetőségei a tsz-ben valóban adva van­nak. Pártunk és kormá­nyunk a nagyüzemek ki- ' alakulását, gazdálkodá­sunk jövedelmezőségét sokoldalúan elősegíti. Az állam által nyújtott segít­ség azonban egymagában nem elegendő. A jól jövedelmező termelőszövetkezetek kialakí­tásához a tagoknak is teljes erejükkel hozzá kell járulniok. Családtagjaikat is ugyanúgy be kell vonni a munkába, mint ahogyan ezt az egyéni gazdálkodás idején tettéle, _ Miután a termelőszövetke­zetek ez évi gazdasági tervei elkészültek, most már haladéktalanul hozzá kell kezdeni az időszerű mezőgazdasági munkák elvégzéséhez: az Istállótrágya kihordásához, a melegágyak készítésé­hez, a műtrágya kiszó­rásához, a kora tavaszi növények vetéséhez. Á tavaszi munkák idejében való elvégzésén nagyban mú­lik, hogy milyen jövedelem­re tesznek szert a szövetkezet tagjai. A tavaszi vetésekhez ele­gendő mennyiségű és jó mi­nőségű vetőmagra van szük­ség. Az 1959. évi 7. számú tör­vényerejű rendelet értelmé­ben a termelőszövetkezetekbe beadott föld után a vetéshez szükséges vetőmagot a ter­melőszövetkezetbe földdel be­lépett tagoknak kell biztosí­taniuk. A vetőmagvak össze­gyűjtését a termelőszö­vetkezet vezetői meg­kezdték. A tagok több­sége a részére előírt ve­tőmagmennyiséget a szö­vetkezetek vezetőinek át­adta. Vannak azonban olyanok is, akik a törvényben előírt ve­tőmagátadási kötelezettsé­geiknek nem akarnak eleget tenni. Ezekre a késlekedőkre méltán néznek rosszallóan azok a szövetkezeti tagok, akik kötelezettségeiket becsü­lettel teljesítették. A késlekedőknek be kell látni, hogy aratni, jöve­delmet várni csak úgy lehet, ha idejében ve­tünk. Ehhez pedig vető­magra van szükség. Ve­tés nélkül a szövetkeze- - tekben sincsen aratás! Azok az újonnan belépett szövetkezeti tágbk, ákil?w be- tőmagátadási kötelezettsé­güknek még ez ideig nem tettek eleget, még csak arra sem hivatkozhatnak, hogy tavaly nem termett meg a vetőmag. Tudva levő, hogy az elmúlt gazdasági év az utóbbi éveket tekintve, a leg­gazdagabb termést adta és most ne lenne vetőmag? Helyesen járnak el szövet­kezeteink vezetőségei, ha a késlekedőket az egész tagság és a népgazdaság érdekében az ide vonatko­zó törvényre támaszkod­va az eddiginél határozot­tabban felelősségre von­ják, és kötelezik a szük­séges vetőmagvak átadásá­ra. Hiszen a vetés minden dolgo­zó parasztnak családjával és az egész társadalommal szem­ben is hazafias kötelessége. Szűcs Zoltán, a városi tanács vb-elnöke Jancsi Ferenc vajmester a laboratóriumban ellenőrzi az áru minőségét. Csak a gondos vizsgálat után mehet az a csomagolóba, majd a raktárba Bérleti hangverseny: II. estje Értékcs áruval, vajjal rakják meg az autót. A megyében sokfelé szállítják a közkedvelt táplálékot kodó zongorakíséretéért — külön köszönetét érdemel. Még valakit, illetve vala­kiket megdicsérünk: váro­sunk közönségének azt a maroknyi részét, aki végig­hallgatta, sőt végigélvezte a műsort. Nagykőrös mai ze­nekedvelő közönsége úttörő, és már csak azért is dicsére­tet érdemel, hogy a szín­házterem sok költséggel épí­tett, akusztikailag helyre nem hozott helyiségében méltá­nyolja a megjelenő művé­szek és a helyi zeneiskola igyekezetét. Az—elmúlt- előadásokon alig. volt üres .hely. De az addigi tapasztalatokon okulva az o véleményem, hogy — pesti mintára — legközelebb csak jegyüzértől fogunk jegyet kap­ni az „Aranyszív” — eredeti­leg „Sündisznó mint vőle­gény” — című gyermekoperára. F. M. — A MÜLT HÉT KÖZE­PÉN befejezte negyedévi ter­vét a téglagyár. A téglaége­tést januárban 55 százalék­kal túlteljesítették a dolgo­zók. Ha az időjárás is ked­vez, minden reményük meg­van rá, hogy 10 százalékkal éves tervüket is túlszár­nyalják, s ezzel biztosítva lenne a kemence kapacitá­sának egész évi kihasználá­sai Örömmel láttuk tavaly azt a 12 új lámpát, amelyet a vá­ros főterén állítottak fel a DÁV dolgozói. Városunk fej­lesztésének ez évi tervébe a közvilágítás gyorsabb ütemű korszerűsítése céljából na­gyobb összeget hagyott jóvá a városi tanács, nagyobbak tehát a lehetőségek. Ennek megfelelően még ebben az év­ben sor kerül az egész főtér­nek színkorrigált fényű lám­pákkal történő megvilágításá­ra. A Hősök terén például kandelábereket helyeznek el, és korszerűsítik a Ceglédi, Kecskeméti, Szolnoki és a Kossuth Lajos utcák köz-; világítását is. A cél érdekében a városi: tanács illetékesei a múlt hé-: ten csütörtökön folytattak tár- : gyalásokat a Délmagyaror-; szági Áramszolgáltató Vál­lalat helyi igazgatóságával, s a munkálatok kivitelezésére: egyezséget is kötöttek. A meg-: állapodás szerint a DÁV mű-; szaki értelmiségéből alakult: munkaközösség április 1-ig! elkészíti Nagykőrös közvilágí-i fásának korszerűsítési tervét. A tervek alapján — a váro­si tanács határozatának meg­felelően — ebben az évben mintegy 400 000 forintot köl­tünk erre a célra, s emellett jelentős értékű társadalmi munkára is számítani lehet. — A SZŐLŐVEL belépett és szőlővel foglalkozni kívánó tagjai részére 24-én dél­után 4 órakor előadást tart a Szabadság Tsz vezetősége az eredményességi jövedelem­elosztásról. Az értekezlet szín­helye a Kinizsi sportotthon. Korszerűsítik Nagykőrös közvilágítását Az új fények szerelési mun­kálatait a DÁV dolgozói szű- kebb hazájukban különösen szívügyüknek tekintik, s elő­reláthatólag — ha kell, ter­ven felül is — az ősz folya­mán elvégzik. GYÓGYSZALVÉTÁK \ Halványsápadt, sovány arcán •nem annyira az idő, mint in- ! kább a betegség szántott mély barázdát. Arcán most kettős fájdalom vibrál. Ag­gódva kérdezzük tőle: mi baja, Erzsiké? Felelet helyett a Nők Lapját nyújtja felénk. Ez áll benne: „Durva szülők, boldogtalan gyermekek”. Tekintetünk végigpásztáz a cikk sorain, amelyben a töb­bek között ezt olvassuk: „... a mindennapi élet gyakorlata még nem alkalmazza a felfe­dezett törvényszerűségek ta­nulságait. Ez az eset akkor is, amikor a szülők nem akarják tudomásul venni, hogy brutalitással, embertelen durvasággal, megalázó testi fenyítéssel nem lehet gyer­meket jól nevelni”. Aztán több testi fenyítés leírása után rábukkanunk a „fino­mabb formákba öltöztetett kegyetlenségek” példázatára. Dióhéjban: egy 9 éves kis­lány 140 darabból álló papír- : szalvéta-gyűjteményét a dü- I hős apa tűzbe dobja. A kis- i lány lelkében vihar dúl, két \ napig meg sem szólal, s a ; súlyos depresszióban levő ; gyermeket csak nehezen lehe­ltett megvigasztalni. í — Én szerzek neki vagy 40 szalvétát — szólalt meg Erzsi. Majd kisegít unokahú­gom, Jutka is. — Én meg szólok Adinak — felelt a másik Erzsébet, a melegszívű anya, akinek a cikk elolvasása szinte köny- nyeket csalt a szemébe. Másnap a kis Juhász Ad­rienne a nagyszünetben fel­olvasást tartott a Petőfi is­kola 6/a. osztályában. A kis­lányok szomorúan hallgatták ismeretlen kispajtásuk törté­netét, s nyomban megszüle­tett az elhatározás: küldenek a szalvéták helyett egy má­sik gyűjteményt! Megkezdő­dött a lázas gyűjtés, mert a kis brigád: Juhász Adrienne, Tóth Lidiké, Páhán Évi és Pálfi Ibolya 110 tarka szal­vétát gyűjtött össze az elége­tett „kincs” helyett. Megszületett a levél is: „Kérjük, mondják meg kis­pajtásunk édesapjának, hogy ezeket a szalvétákat ne tü­zelje el...” S összesen 170 tarka papírszalvéta kopogta­tott a Nők Lapja szerkesztő­ségében, hogy utat találjon a kis boldogtalan leikéhez, hogy visszaadja a derűt, a szalvé­ták rakosgatásával iáró ön­feledt szórakozás édes ízét... R. L. A MA TANYASI ISKOLÁJA Kis szorongással gondoltam arra, hogy meg kell látogat­nom a homolytáji általános iskolát. Messze van, hogyan találok oda és hasonló aggo­dalmak töltöttek el. Könnyen elértük, megtalál­tuk, noha nem tartozik a leg- megközellthetőbbek közé. A tulajdonképpeni célomat, saj­nos, nem értem el, hogy friss könyveket juttassak az elég sokat kölcsönző fiókkönyvtár­ba. De megvigasztalódtam, annyi szépet és jót tapasztal­tam ott. A gyerekek éppen színházi előadáson voltak, amikor tan­termeikbe pillantottunk. Gyer­mekkorom hideg, rideg iskolái után megtorpantam az osztály ajtajában, olyan otthonos, kedves kép fogadott. A kály­ha nem duruzsolt ugyan, de a gyerekek készítette kis gipsztányérok, dekoráció me­lengetőén mosolygott. S nini! Az egyik szekrény tetején név­vel ellátott üvegekben be­főttek, savanyúságok. — Szakkörön készítették — magyarázza vezetőm, Biró József —, majd év végén egy kirándulás alkalmával elfo­gyasztják. Egy másik szekrény zsúfo­lásig tele úgynevezett „szem­léltető eszközökkel“: kukori­ca-, búza-, egyéb növénygyűj­temény, állatfogak. — Ezeket mind, mind a gyerekekkel közösen készít­jük — magyarázza tovább. Másik meglepetés: mikrosz­kóp! Tanyai iskolában! (Ha ezt Móricz Zsigmond, Móra Ferenc megérhette volna!) — Vannak hiányosságok is, kevés a padunk, néhány gye­rek székre kényszerül. Nem kényelmes megoldás, de nem­sokára kapunk helyettük meg­felelő padokat. Jóleső érzéssel nézek kö­rül. Mindenütt ott a nyoma a gyerekek és a pedagógusok közös, szeretettel végzett munkájának. Azt hiszem, eb­be az iskolába szívesen jár­nak a tanulók, pedig — mint hallom — soknak több kilo­métert kell naponta megten­nie. Szembefordulok az üres padokkal, odaképzelem a gyerekfejeket, gondolatban további jó tanulást, igyekvést kívánok nekik, és hogy tart­sák men ezt a megnyilvánuló szeretetüket iskolájuk iránt. K. M. A városi tanács vb egészségügyi osztályának közleménye A gyermekbénulás elleni Sabin-féle immunizálás (ete­tés) február 23-án, 24-én, 25- 'én ' lesz a város belterületén, 26-án és 27-én pedig a kül­területén. Az immunizálást a Városban ismét a sportotthon­ban eszközöljük. Felkérem a szülőket, hogy erre 15 éven aluli gyermekeiket vigyék el, vagy küldjék el, tekintet nél­kül arra, hogy idézőt kaptak-e. Azok is megjelenhetnek, akik decemberben és januárban nem kaptak oltóanyagot. Az oltásokat, illetve eteté­seket a megjelölt napokon a ’Kinizsi Sporíotthonban dél­előtt 9 órától délután 2 óráig folyamatosan végezzük. A gyermekek kanalat hozzanak magukkal, mert az anyagot kanalas orvosság módjára ad­juk be. Az iskolákban és óvodákban ezt az immunizálást az iskola­orvosok végzik el 23-án és 24- én. — Állataival kárt oko­zott a szomszédoknak Pozsár Balázs Gógány dűlő 26. szám alatti lakos, ezért a szabály­1 sértési hatóság száz forint " pénzbírsággal sújtotta. — MUNKAÉRTEKEZLETET ’ tartanak 26-án az állami gazdaságban; amelyen megtár- 1 gyalják az ez évi termelési feladatokat és megszervezik a 1 szocialista munkaversenyt. ' — A KÖZÉPKORI művé­’ szetről tart előadást ma este ‘ hét órai kezdettel a kultúr- ■ otthonban a Tudományos Is­ii meretterjesztő Társulat köz- , ponti előadója. ; Sport LABDARÜGÄS r Nagykőrösi Kinizsi—Ceglédi Építők L 2:0 (1:0) J Cegléd, 300 néző. Vezette: Tóth. t Nagykőrösi Kinizsi: Gömöri __ . Vass, Béltöki, Szabó II — Csikós I, Csikós Ii — Kornyik I, Pécsi, Decsi, Bakonyi, Tarjányi, l Ceglédi Építőik: Somod! — Csendes, Milus, Kumicz _ Kor­‘ nyik II, Halmi — Nagy B., Nagy . L., Bella, Laborcz. Gyenizse. Sáros, nehéz talapjú pólyán ceglédi támadásokkal indult a sy mérkőzés, de az első negyedóra ^ után kidomborodott a Kinizsi z jobb erőnléte. Átvette a játék iró- ? nyitását és végig támadva, biz- 4 tosan nyert. A ceglédiek csak ^ ritkán veszélyeztettek. A Kinizsi- ^ nek még mindig nincs balszárnya. í Az Építők csapatáiban is lesz még Vy változás. ^ Góllövő: Kornyik I, Decsi. á J Ceglédi Építők ifi_Nagykörösi Kinizsi ifi 1:1 I -—. ^ ANYAKÖNYVI HÍREK ^ Születtek: Barna Károly mező- > gazdasági munkás és Urbán Er- ^ zsébet leánya: Julianna, Kovács í György traktorvezető és Maksa ^ Margit fia: Kálmán Sándor, dr. ^ Papp Gyula orvos és Olasz Má- 4 ria fia: Gyula, Kolompár Erzsé- ^ bet fia: Péter, Katona Ferenc 7 tsz-földműves és Mészáros Mar- ^ git fia: Ferenc. ^ Házasságot kötöttek: Danka Ba- í lázs tsz-földműves és Pásztor Ju- 7 liánná, Halász Ambrus műtőse ^segéd és Szintai Major Irén ápo- 4 lónő, Kíséri Balázs tsz-földműves ? és Takács Éva, Dobos József bá- ^ dogossegéd és Sütő Margit gyer- ^ mekgondozó, Beniczki Gyula se- ^ gédmunkás és Bálint Sarolta* ^ Danka Pál traktorvezető és Bod- ^ zsár Terézia. ^ Meghaltak: Dr. Gubodi János ^ nyugalmazott pénzügyi tanácsos ^ 62 éves, Forgács József földműves ^ 56 éves, Ragó István asztalos lds- ^ iparos 54 éves. Pászti Mihály föld- 4 műves 52 éves, Kurucz-Váradi ^Károly nyugdílas MÁV nályaőr ^ 83 éves. Reggel Sándor szociális á gondozott 85 éves, Nyerges Balázs * földműves 70 éves. < < Ha mindenki ilyen volna : a A múlt héten történt a Rá- ; kóczi utcában. A nagy sár, a j sok víz szinte mocsárrá tét-; te már az úttestet is, meg a ^ járdát is. Alig lehetett köz- j lekedni. Ráadásul eldugult\ a levezető csatorna aknája is. j Akkor egy vállalkozó em- ^ bér, Horváth László se szó, j se beszéd, nekiállt, kitisztí-; tóttá az aknát, árkot csinált, f levezette a vizet az útról, jár- j dáról. Nemcsak a saját háza j előtt! önzetlenül mások por- j tája elől is. Miért tette? Nem mondta, $ nem is kérdezték tőle, de { biztosan nem utasításra cse- J; lekedett. Csak dicséret illeti ^ őt érte. £ Ha mindenki ilyen volna... f _________________________ t. N agykőrösön egy maroknyi ember érthető izgalommal néz havonta egy-egy este elé. A zeneiskola által kezdemé­nyezett zenei estékről mon­dom ezt. A legutóbbi igen változatos műsorral kedveskedett ne­künk. Az est fénypontja a két hangszeres művész játéka volt. Várnagy Lajos hegedű- művész behízelgő, lágy tó­nusával és kiforrott techni­kájával szólaltatta meg olasz mesterhangszerén Schubert: Paganini, valamint Sains Säins egy-egy remekét. Lajos” Judit zongoramű­vésznő sokoldalúan árnyalt játékában1 ■‘kifogástalanul ér­vényesült a cantilena, Cho­pin és Debussy nehézségek­ben bővelkedő préstől, öröm­mel láttuk a zeneiskola leg­jobb zongoráját a pódiumon. Egyébként szívesen hallgat­tunk volna több zongora- és hegedűszámot. Berki Irén énekesnő, aki Kienzl-, Verdi- és Schübert- áriákat énekelt, kedves meg­jelenésével és mély átérzésé- vel gyakorolt a nagykőrösi közönségre hatást. Sebestyén Sándor Händel-, Mozart-, Rossini-, Schubert-, Verdi-művekből adott elő hatalmas hangjával. Decres- cendói kiválóan sikerültek. A szegedi opera korrepe­titora, dr. Kerényi Elemér­né — tökéletesen alkalmaz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom