Pest Megyei Hirlap, 1960. január (4. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-10 / 8. szám
SZAKONYI KÁROLY: A város felett a begyet-------------------------- süti a n ap. Ritka, borszínű a fény. Szédült legyek zuhannak a bronzlevelekre. És émelyítő már a fű szaga. A hideg Duna fölött ősszel nagyon meztelen az ég. A város utcái hűvösek. De itt fenn még érezni a napot. S a vadkörtefákon is van még levél. Csak a fehér, száraz kenyérhez hasonlatos kövek tudják, hogy hideg lesz. A kis alagutakból, a fű között, már nem mászkálnak a hangyák. ★ A lány előreszaladt; útközben levetette kötöttkabátját és a négy bokorral határolt kis tisztáson ledobta a fűre. Rákuporodott. — Siess haza! — kiáltotta a fiú felé. Az kényelmesen jött, belerúgott a kőtörmelékbe; felpillantott a Citadellára, bosz- szúsan köpött, mert az ólomkatonának látszó őr megint távcsövezett. De a bokornál kisimult az arca, megkopogtatta a levegőt és cipőtalpát a fűbe törölte. — Nyitva van! — kacagott a lány és felugrott. Fekete haja sötét madzaggal egy- csomóba volt kötve a hajtövénél, jobbra, balra csapódott a vállán. Tette, mintha ajtót nyitna a fiú előtt; széttárta karját és összecsókolóz- tak. Sokáig csókolták egymást -— sarkuk kivájta a füvek gyökerét. Aztán pirosán és nevetve ráültek a kötöttkabátra; a lány tenyerével kockás szoknyáját simítgatta felhúzott térdén. — Nem volt itt senki? — kérdezte a fiú. Pipára gyújtott, félkönyökére dőlt. Csíkos trikót viselt a zakó alatt. A lány körülnézett. Mellettük apró kövekből két betű volt kirakva; a lány és a fiú nevének kezdőbetűi. Érintetlenül világítottak a fű között. — Senki — mondta a lány. — Mit vacsorázunk? — Na mit?... — nézett rá a lány. Felállt, bontogatni kezdte a nylonhálót, de hirtelen abbahagyta. — Hohó, fiatalúr!... Várjunk csak, hiszen ma szombat win! ■— Pontosan. — De ha szombat van, akkor takarítani kell, hm? Minden rendes lakásban ez a szokás. A fiú hanyattdőlt, úgy nyúlt két kézzel a másik után. A lány állt fölötte, elnéző kedvességgel, lassan lecsúsztatta a nylonhálót a földre és a párja mellé térdelt. — És ki takarít? — kérdenie a fiú. — Hát nem megígérted? A fiú a meztelen világos eget látta s benne a fekete lányt. Érte nyúlt. Arcához húzta a selyemblúzba rejtett kebleket. — Te! — mondta csendes figyelmeztetéssel a lány. — A katona ott fönt!... De a fiú nem akarta meghallani. Később mégis ««WMt-----------------------— tak a takarításnak. A vadkörtefáról, meg a tüskés bokrokról kis száraz levelek hullották tele a tisztást. Térdenállva kotorták egyhalomba és a fiú elvitte egy gazzal benőtt, aknavájta gödörbe. Aztán a lány terített: füstölt sajtot bontott ki egy kendőre, hosszú, pirosra sült zsúrkenyeret és almát. Kis huszárokat csináltak. Egymás szájába dugdostak a falatokat. Az árnyék lentről lassan felkúszott a hegyoldalon. Hűvösebb lett. Egymáshoz bújtak; a fiú kigombolta a zakóját s a lány odadölt a mellének. — Egész nap erre várok — mondta csendesen a lány. — Járok a gépek között és egyszeresük elgondolom, hogy itthon vagyunk a mi kis l a- kásunkban. Csend van... a rigónk is megjön ... füty- työg és felszedi a morzsát.. . Ma is selejtet csináltam. — Halkan kuncogott, száraz fű szárával piszkálgatta a fogát. — Az egyik gépemen elfogyott a szál, másfél méter gyapjút kellett levágnom és újra Jelvernem. Kicsit megijedtem, de láttam az órán, hogy már tizenkettő... A fiú nem válaszolt, karjával átfogta a lány meleg nyakát. — A mi kis lakásunk — mondta később. Egyre csak simogatta a lány karját, derekát. Szelíden, melengetőn. — Az előbb, hogy a száraz leveleket söprögettük össze, arra gondoltam, mi lesz, ha minden levél lehull... ha... A lány ijedten tapasztotta tenyerét a fiú szájára. — Miért akarod kimondani? ... A fiú gyengéden lefejtette szájáról a lány tenyerét. Hallgatott. — Négy hónapja a miénk — mondta a lány. Megállt szájában a fű száraz szára. — Négy hónap, az egy egész élet — tette hozzá. Később továbbfűzte: — Emlékszel, amilyen--------------------------fenyes, pici szálak voltak tavasszal ezek a füvek? — Előrehajolt és karcsú tenyerét végighuzta egy fűcsomón. — Amikor először jöttünk ide, egy szombat délután, mindjárt megtetszett ez a hely. Csendes. A háztetőket is látni innen, —■ s ahogy ültünk, arról beszéltünk: mennyi háztető és alatta mennyi lakás. Vajon melyik lesz egyszer majd a miénk?... Tréfáltunk, te válogattál, i,Nincs is olyan, ami jó lenne nekünk!” — mondtad. Ott nagy a füst... azok az utcák fénytelenek... emez drága környék... amazok meg nagyon kiesnek a forgalomból... S akkor választottuk ezt a helyet... ingyen, nem volt senkié. Minden délutánra, este tizenegyig vagy még tovább ... A fiú bólogatott és megint rágyújtott a pipára. Kaviccsal nyomkodta el a parázsló gyufát. — Mondd — kérdezte hir- \ télén a lány, s közben merőn\ nézte a várost —, mondd, \ lesz egyszer valóban igazi \ lakásunk?! — Lesz! Majd gyűjtünk... i — Gyűjtünk! — mondta csendes indulattal a lány. — S közben eltelnek az évek!... — Aki valamit akar, annak türelmesnek kell lennie — felelte a fiú. Az árnyék apránként elérte a Citadella tövét, már csak a mészszínű kövek villogtak s a város fölött pára bomlott. Odafent felváltották az őrt. — Emlékszel, hogy rendeztük be? Még össze is vesztünk rajta egy picit — mondta a lány s egészen bebújt a fiú hóna alá. — Te azt mondtad, az a gyeprész, ott, a két bokor széltiben: kétszemélyes re- kamié. Én azt, hogy jó lesz egy deszkapriccs is, leterítjük csergével, ki látja? Te dohányzóasztalt akartál: ez a kő itt, ni! Én azt mondtam, inkább szekrény kellene, hová rakjam a ruhákat? De megegyeztünk: szekrény is, az a bokor, s dohányzóasztal is. — Felemelt egy csigát. — Mikor is hoztad? Hamutartónak ... S az a cserépdarab ott?... Majolikaváza... A fiú szívta a füstöt és lassan simogatta a lány karját. — Nem fázol? — Nem. Emlékszel mennyit veszekedtem veled, hogy a Citadella felőli bokor mellett gyere be a lakásba? Az az ajtó. Te mindig nevettél és az ablakon, a falon át akartál közlekedni.,. A lány kacagott, de ab-----------— bahagyta. Maga i s észrevette, üvegcsengéshez hasonlított a hangja. A fiú hallgatta és nem vette ki a pipát a szájából. Az árnyék már felmászott a Citadella falára, az ég kezdett sűrűsödni. Lent a város magas tornyain vörös neonok gyűltök. — Egy szúnyog! — csapott a lábszárára a lány. Pici véry pacni maradt a sipcsontja j mellett. % — Nézd ... még van szú- $ nyög! £ — Talán ez az utolsó — ^ mondta a fiú. Nézte a lány $ ujjain szétmorzsolt apró tes- % tét. $ — Fáradt vagy? — kérdezte a lány. — Talán megágyaz- í zak? £ De a fiú nem mosolygott. % — Mennünk kell. Libabö- $ rös a karod. Fázol. — Dehogyis fázok! — ijedt % a lány. — Hiszen még olyan % jó idő van! — Hűvös van — mondta % szomorúan a fiú. — Igen, $ már hűvös van. — Ö, hát hányszor volt hű- ^ vös esténk? összebújtunk és ^ kész! Es másnap megint $ olyan meleg volt... Elakadt. Könnyes lett a ^ szeme. De nevetett. ^ — Nem hagyhatjuk itt... $ — Megfázol és beteg leszel. % — Nem. Olyan korán van... Ilyenkor még mozdulni sem % lehet nálunk. És a veszeke- ^ dés ... apa kiabál a társbér- £ lővel, nincs hova menekülni í előle ... Csak tízkor feksze- í nek le. ? — Majd beülünk egy presz- ^ szóba. — Presszóba?! — fordult $ hirtelen a fiú felé. — Presz- ^ szóba, amikor itt a lakásunk? $ A fiú gyengéden magához $ húzta, de nem szólt semmit. $ „Novemberben már az eső $ is esik ... hideg eső ...” ez $ járt az eszében. — Majd holnap... ha süt % a nap... kijövünk — mondta. ^ Csendben összeszedték u í holmikat. Hallgattak. A lány £ nem tudott beszélni, mert % égett a torka, A fiú meg csak £ szíttá a pipát. £ Már sötétedett; hideü í----------------------------- pora J e reszkedett az égből. Az úton 0 megfogták egymás kezét. % A hegy lábánál a fiú meg- % állt. A lány érdeklődve fi- ^ gyelte. De csak a pipájából £ verte ki a parazsat egy kiálló £ kövön. ' WW OSI ROW PROFESSZOR KfStRLETS' ................................................ J elen voltak nevezetesen: a belügyminiszter, az igazságügyminiszter, a rendőrfőnök, néhány országgyűlési képviselő, néhány magasrangú tisztviselő, sok kiváló jo- i gász, sok nevezetes tudós és ! persze, a sajtó képviselői, \ mert az utóbbiaknak min- : denütt ott kell lenniök. — Uraim! — kezdte hazánk : neves szülöttje, C. G. Rouss, a \ Harvard-egyetem professzora. — A kísérlet, amelyet ; önöknek fogok mutatni, az ; enyém kollégák és munkatár- \ sak hosszú sorának öreg \ munkáin nyugszik: indeedn, \ az egész dolgon semmi új j sincs, és eh, really az egész... ! régi vicc — bökte ki, s szem- j melláthatóan örült, hogy \ eszébe jutott a helyes kifeje- \ zés. — Csak a felhasználás \ metódusét és eh, némely teo- i retikus experiences gyakor- ! lati felhasználása volt az én ; munkám abdzsektje. Én ké- ! rém legföleg a kriminalista l urakat, hogy a dolgot megítél- ! jék az ő practice-iik szerint. \ Well. \ — Tehát az egész dolog ez: ! én önöknek mondok egy szót, ! és önök nekem mondanak egy { másik szót, amelyik abban a pillanatban eszükbe jut, még akkor is, ha az nonsens, eh, í hülyeség, úgy gondolom, J hogy értelmetlenség. És a | végén önöknek azokból a sza; • Hetven esztendővel ezelőtt : (1890. január 9-én) született Karel í Csapek, a modern cseh irodalom í és publicisztika kimagasló egyé- ; nisége. A magyar olvasóközönség ! a (elszabadulás után ismerte meg ! öt, az utóbbi években hat jelen- ! tös művét és valamennyi utiraj- ; zát megjelentette könyvkiadá- ! sunk, sőt. megrázó színmüvét (Az ! anya) is adta a Néphadsereg Szín- ; háza. Az itt közölt frappáns, ' gunyorosan szellemes elbeszélés a ' „Betörők, bírák, bűvészek és társaik” című kötetben jelent meg. vakból, amiket nekem ódnak, megmondom, hogy mi jár a fejükben, mire gondolnak és eh, hogy mit takargatnak. Értik ezt? Én ezt nem fogom önöknek theoretically magyarázni: ezek asszociációk, elnyomott képzetek, egy kis szadzsesztn, meg ilyesmi. Én leszek nagyon rövid: ki kell — eh, well, ki kell kapcsolni az akaratot és gondolkodást: ezzel kibontakoznak a tudatalatti connexions, és én ebből megismerem, hogy ... mi.. i mi.., A híres professzor a megfelelő szavakat kereste. — Well, what’s on the bottom of your mind. — Hogy mi van a lelkűk mélyén! — súgta valaki a hallgatóságból. — Pontosan úgy! — jegyezte meg C. G. Rouss megelégedetten. — Önöknek csak automatically ki kell mondani, ami abban a pillanatban a nyelvükre jön, minden control és rizörv nélkül. Az én bizniszem aztán az lesz, hogy analájzáljam az önök képzeteit. That’s all. Hát én ezt meg akarom önöknek mutatni egy kriminál kejzen, eh, eseten, és aztán valakin a hallgatóságból, aki jelentkezik. Well, az igazgató úr a rendőrségtől megmondja nekünk, milyen kejz az azzal a férfival. Én kérem. A rendőrfőnök úr jei. állt és beszélni kezdett: — Uraim, az az ember, akit itt néhány perc múlva látni fognak. Csenek Suchánek zá- behlicei lakos, kisbirtokos és kitanult lakatos. Egy hét óta előzetes letartóztatásban van, mert azzal gyanúsítjuk, hogy meggyilkolta Josef Csenelka taxitulajdonost, aki tizennégy nappal ezelőtt eltűnt. A gyanú okai a következők: az eltűnt Csepelka autóját a letartóztatott Suchánek fészerében találtuk meg, a kormánykeréken és a sofőrülés alatt vérnyomok vannak. A letartóztatott persze mindent tagad: az autóra vonatkozólag azt állítja, hogy hatezer koronáért vásárolta Csepeliedtől, mert át akarta venni tőle az ipart. Megállapítottuk, hogy az eltűnt Josef Csepelka valóban beszélt arról, hogy búcsút mond az egésznek, eladja kocsiját és elmegy valahová sofőrnek, egyéb nyomra nem sikerült rábukkanni. Mivel több anyagunk nincs, a letartóztatott Suchaneket holnap át kell adnunk a bíróságnak, vizsgálati fogságba. Engedélyt körtem arra, hogy tiszteletreméltó hazánkfia, C. G. Rouss professzor, kísérletet végezhessen rajta, ha a professzor úr úgy kívánja ... — Well — mondta a professzor, aki előzőleg szorgalmasan jegyezgetett. — Engedje őt bejönni. A rendőrfőnök intésére elővezették Csenek Suchaneket: Suchánek sötét tekintetű ember volt, és arckífejezésével tudtul adta a jelenlevőknek, hogy mindnyájan tehetnek neki egy szívességet: ami őt illeti, szilárdan eltökélte, hogy nem hagyja magát. — Jöjjön ide maga _ szólt rá szigorúan C. G. Rouss — én magát semmiről se fogok kérdezni. Én csak szavakat fogok mondani, és maga mindjárt mondja rá az első szót, ami eszébe jut, érti maga? Hát idefigyeljen! — Pohár. Suchánek konokul hallgatott. 'r— Idehallgasson, Suchánek \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\ví — mondta gyorsan a rendőrfőnök —, ha nem fog rendesen felelni, mindjárt elvezettetem kihallgatásra, érti?! És ott marad egész éjszaka, érti?! Hát vigyázzon! No, mégegy- szer! — Pohár — mondta újból Rouss professzor. — Sör — mormogta Sucha- nek. — Na látja, maga ember — mondta a tiszteletre méltó professzor —, így nagyon jól van. Suchánek bizalmatlanul nézett rá. Nincs ebben valami csalás? — Utca — mondta a professzor. — Kocsik — felelte Sucha- nek. — Magának kell gyorsabban mondani. Ház! — Mező. — Esztergapad. — Sárgaréz. — Nagyon jó — úgy látszott, hogy Suchaneknek már nem volt kifogása ez ellen a játék ellen. • — Mama! — Néni. — Kutya! — Bódé. — Katona! — Tüzér. így ment ez egy-kettő, egy- kettő, egyre gyorsabban, és Suchaneket láthatóan szórakoztatni kezdte a játék: a tromfolásra emlékeztette a kártyában. Istenem, mi minden jutott futólag eszébe a pattogó kérdésekre! — Gyalogút — vetette oda neki C. G. Rouss megszakítatlan tempóban. — Országút. — Prága. — Beroun. — Elrejteni. — Elásni. — Tisztítani. — Foltok. — Rongy. — Zsák. — Kapa. — Kert. a — Gödör — Kerítés. A TITOKZATOS BIRTOK Alain.Fournier regénye A lain-Fournier megírta 99 ” azt a regényt, amelyet a német romantika szeretett volna megírni, de nem tudott, mert a német romantikának csak érzékenysége fejlődött ki, hiányzott belőle az epikus forma adománya” — ezt írja Szerb Antal a XX. század francia regényirodalmának erről a legérdekesebb kísérletéről. A meghatározás pontossága és szellemessége szinte parancsoló szükségszerűséggel kényszerít rá, hogy FESTÉS KÖZBEN ezzel az idézettel kezdjem az ismertetést. Valóban Alain- Fournier, ez az első világháború kezdetén tragikus hirtelenséggel fronton elesett fiatal író, ezzel a könyvével megindítója lehetett volna annak az újromantikus francia regénynek, amely a modern lélekelemzés módszereivel teremtette volna újjá a romantikát. De előfutára volt Proust múltat keresésének is, ha nem is azonos módon. Augustin Meaulnes, a regény hőse fiatal korában, . bolyongása közben egy titokzatos birtokra kerül, részt vesz egy csodálatos, álombaillő kerti ünnepélyen, azután valahogyan hazajut, és éveken át keresi az elveszett paradicsomot. Később megtalálja, de egészen más körülmények között. mint ahogy emlékeiben él. Ennyit a történetről. Érezhető, hogy a regény a romantikus elvágyódás nagy alapérzését dolgozza fel, a , kamaszvágy a „nagy kaland” £ után párosult egy leheletfi- £ noman megírt szerelemmel, £ szóval egy évszázad késéssel \ újra eljut a német Novalis £ témájához, a kék virágot ke- £ reső Heinrich von Ofter- {dingenhez. De a német ro- ^ mantika érzésbő formátlan- \ ságával szemben ez a mű \ a francia regényalkotás adott- \ ságainak pontos, minden misztikumtól mentes zártsá- 2 ga jegyében készült. A nosz- í talgia regénye, de ennek a í nosztalgiának — mint ké- 'j söbb kiderül — reális alap- 'tt ja van, csak nem egészen \ olyan, mint ahogyan Meaul- \ nes emlékeiben él, és hőse \ nem is keresi hiába egész ‘>f életén át, mint Ofterdingen £ a kék virágot, hanem megta- £ lálja, sőt szerelme tárgyát J feleségül is veszi. J Alain-Fournier újromanti- \ kus kísérlete termékenyítő erővel hatott a modern fran- cia prózára. Azoknak az út- (törő kísérleteknek egyike a \ század elején, amelyekhez Gide, Claudel vagy Proust Í művei tartoznak. Lázadás a $ XIX. század polgári világá- nak egyre embertelenebbé vá- } ló valósága ellen, sajnos 'f nem egy új, igazabb világ '( megvalósítása, hanem a gyer- í mekkor tündérvilágának visz- Í szavarázsolása útján. Költői f szépsége azonban ennek el- $ lenére a modern francia pró- í za egyik legjelentősebb alko- \ tásává teszi. (Európa Könyv- í, kiadó) í Máté Iván
