Pest Megyei Hirlap, 1960. január (4. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-06 / 4. szám
I960. JANUÁR 6. SZERDA Hft mtt. <c/Cirlap Kulturális szemle — Aáci munkásfiatalok nélkül Húzódoz nak a fia ta lok ? A Kötöttárugyár egyike legnagyobb váci üzemeknek. .Mintegy ezerkétszáz embert íogl-lkoztai. A gyáriak mégsem neveztek a kulturális szemle versenyeire. Az üzemi bizottság elnöke szerint: — Húzódoznak a fiatalok A havi ismeretterjesztő előadásokra is csak húsz-harminc jár. Van, aki úgy vélekedik: „Nekünk elég a nyolc óra a gyárban!” Egy másik „Nagyon elkényeztettek bennünket, azért nincs kedvünk semmihez!” Hiába próbáljuk összefogni a fiatalokat... Az igazgató: — Egyelőre még csak általában beszélhetek a gyár kulturális életéről. Üj ember vagyok ezen a poszton ... Brellos Ferenc, a színjátszó csoport vezetője: — Nehéz, nagyon nehéz. A szalagrendszer, a váltott műszak gátolja a munkát. A szakmányvezetők nem szívesen veszik, ha valaki cserél. Azért így is dolgozunk. A Tavaszi keringőt próbáljuk, közösen a hajógyári fiatalokkal. De versenyre operettel nem nevezünk... \ aló ban. a színjátszó csoport él, dolgozik. A csoport naplója a legjobb tanú erre. És sok másra is. „1959. május 1. A Mélyszántás című színmű egyik jelenetét mutattuk be, nagy sikerrel. Az üzem igazgatója felkérte a kultúrcsoport rendezőjét, hogy bővítse a csoportot, s ehhez megkap minden segítséget mind az üzem vezetősége, mind a tömegszervezetek részéről.” „Május 15. Csiky Gergely: Ingyenélők című színművét próbáljuk. Sokan jelentkeztek a csoportba, de sokan el is mennek, amikor rájönnek, hogy a rivaldafényes előadásig szorgos, megfeszített munkára van szükség.” „Május 20. Az üzemi bizottság á szakszervezeti sportünnepek befejezése alkalmából műsoros estet kér tőlünk. Addig félretesszük az Ingyenélőket.” „Július 8. Az előadás sikerült. Az Ingyenélőkkel még mindig baj van. S.-né visszaadta szerepét. A férje nem engedi játszani.” „Július 20. Még mindig csak -az előadás páros jeleneteit próbáljuk. A szereplők közül sokan hiányoznak.” „Július 29. A váci állomás dolgozói műsort kérnek a vasutasnapra. Ismét íélretesz- szük az Ingyenélőket.” „Augusztus 5. A vasutasnapra készülünk. Augusztus 30-ra műsort kér a nőtanács. Az Ipigyenélők marad.” „Augusztus 12. Műsorral készülünk az alkotmány ünnepére.” „Szeptember 7. Végképp feladjuk az Ingyenélők bemutatásának tervét. A Tatjana Je- gorovna című egyfelvon-ásos- sal készülünk november 7-re.” „Szeptember 16. Ebből sem lett semmi. Két női főszereplőnket elküldték a gyárból.” „Szeptember 23. Elfogadjuk a Dunai Hajó javaslatát. Közösen mutatjuk be a Tavaszi keringő című operettet.” így már érthető és vi’ágos Brellos Ferenc magyarázkodása: „Nehéz, nagyon nehéz...” Valóban az. De a hiba kétoldalú. Az egyik oldal;., grár ve_ zetősége. Nem ad olyan segítséget a fiataloknak, ahogyan azt tehetné. Valahogy így fest a kép: „Csináljátok, de nélkülünk .;.” Nem az anyagi támogatásra gondolunk. (Bár a sportra a dupláját költik!) De: Tíz-tizenkét ember a’.kotja a színjátszó csoport magját. Nem hisszük, hogy olyan lehetetlen feladat lenne e,gy műszakba tenni őket! Azután: Jó dolog, ha az üzemi színjátszók szereplésükkel színesebbé, gazdagabbá teszik az ünnepek műsorát. Kevesebb azonban, ebben az esetben, is több lett volna. A másik oldal: a színjátszók. Túlbecsülték erejüket akkor, amikor minden alkalmi megbízatást elvállaltak. És nem mérték fel kellőképpen az erejüket akkor sem, amikor mindjárt a kezdet kezdetén négyfelvonásos színmüvet tűztek műsorukra. A csoport áprilisban alakult és a Mélyszántás egyik jelenetével mutatkozott be. Utána nyomban az Ingyenélőkre esett a választás. Túl nagyot markoltak! Egy alakuló csoportnak az alapoknál kell kezdenie ahhoz, hogy valóban művészi élményt nyújthasson a közönségnek. Ez is egyik oka annak, hogy a bemutató elmaradt. Ha pedig mégis az Ingyenélők mellett döntöttek, előbb is gondolhattak volna a kooperációra, nemcsak most, a Tavaszi keringő esetében. De a színjátszás csak egyik nevezési ága a kulturális szemlének. És a többi? Jelenleg tíz táncost tartanak számon. Próbáik, szerepléseik alkalomszerűek. A repertoárjuk két tánc. Ha egy műszakban dolgoznának . .. Ha szakképzett oktatójuk lenne ... (Nemcsak a sportcsapatnak szükséges az edző!) Énekkar nincs. Nem is próbálkoznak vele. A három műszak miatt. Évi tíz-tizenkét ismeretterjesztő előadást rendeznek. A látogatók átlagos száma húszharminc. Ezerkétszázhoz viszonyítva szinte semmiség. Persze, ha gondosabb lenne a szervezés ... Ha nem tized- rendű feladat lenne a szak- szervezet munkájában ... Ha megkérdeznék a fiatalokat is, hogy milyen előadásokat szeretnének ... A könyvtár többé-kevésbé jól működik. A szakszervezet az elmúlt esztendőben háromezerötszáz forintot fordított új könyvek vásárlására. (Csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy a Fortegyárban, ahol fele annyi a dolgozók száma, hat és félezer forintért vásároltak könyvet!) Az üzemi bizottság elnöke csak beszélgetésünk után tett ígéretet arra, hogy utánanéz, mi is van a József Attila olvasómozgalommal. Két hónappal a megindulás után ... Mindezzel nem akarjuk mentegetni a fiatalokat, azokat, akik ä „készre” várnak. A többség azonban szereti és igényli is a kultúrát: Stadler Ervin, Mag Tiborné, Kovács Anna, Farkas Magda, Matyik Irén, Teiszler Ferenc, Nagy Erzsébet és a többiek. A felszabadulási kulturális szemle sikere nemcsak a fiatalok ügye. Az egész gyáré! Ha pedig így van, akkor a gyár vezetőinek módot kell találniok arra, hogy a termelési feladatok mellett megbeszéljék a kulturális élet feladatait. Nem feledhetik: a nagyobb műveltség, a kulturáltság visszahat a gyér termelésére is! (Folytatjuk) Prukner Pál Zenés vakáció Zebegényhen Társadalmi munkával szabadtéri színház épül a nyárra A budapesti I. István gimnázium szimfonikus diákzenekara, amelynek figyelemreméltó sikereit a művelődés- ügyi miniszter, mint ismeretes, azzal jutalmazta meg, hogy ' Zebegényhen takaros üdülőt bocsátott a diákmuzsikusok rendelkezésére, a karácsonyi vakációt Zebegény- ben töltötte. Közel hatvan fiatal zenész ütött tábort a nyáron társadalmi munkával gyönyörűen kitatarozott épületben. Záborszky József zenetanár-karnagy irányításával naponként, többször megismételt próbákon öt zenemű feldolgozásával kiegészítették már amúgy is elég gazdag és változatos műsorukat: Mozart Esz-dur szimfóniáját, Beethoven VII. szimfóniáját, Mendelssohn Szentivánéji álom nyitányát, Rossini Teli Vilmos nyitányát és Händel Concerto Grossojá-t tanulták be. Karácsony másnapján pedig a község kultúrtermében rendezett nagysikerű hangversenyükön Záborszky karnagy vezényletével részleteket játszottak Bizet Carmenjából, Verdi Trubadúrjából és több klasszikus operettből. Zebegény népe más vonatkozásban is érzékeltette sze- retetét a muzsikáló diákok iránt. A családok valósággal versenyre keltek, hogy az ünnepek alatt megvendégelhessék a diákokat és minél kellemesebbé tehessék a községben töltött vakációjukat. Különösen Szalai Károly né, a zebegény! nőtanács vezetője fáradozott sokat. Az István gimnázium zenekara új színfoltot vitt a község életébe, ahol szinte máról-holnapra divatba jött és komoly szükségletté vált a zene. A zenekar tanárjelölt tagjai már az ősszel kis zeneiskolát nyitottak üdülőjükben és megkezdték a jelentkező zebegényi gyerekek zeneoktatását. Hallgatóik száma már 33-ra emelkedett és állandóan újak jelentkeznek. Az ősszel vetődött fel Ze- begényben, ugyancsak a diákzenekar kezdeményezésére, a szabadtéri színpad magépítésének gondolata. A községi tanács és annak végrehajtó bizottsága egyhangú lelkesedéssel fogadta a tervet és sikerült megszereznie hozzá a megyei, a járási vezetők, a Dunakanyar Intéző Bizottság, valamint a Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal támogatását is. A terv szerint a vadregényes környezetben kijelölt helyen társadalmi munkával 1S90 férőhelyes szabadtéri színházat építenek, amelynek szikla-színpadán a diákzenekar már a nyári szezonban rendszeres hangversenyekkel kívánja gyönyörködtetni a zebegényi üdülőket. m. 1. ZSEBPÉNZ: HAVI 1500 Hányszor halljuk,; mondjuk: a mai fiataloknak semmire sincs gondjuk. Megvan mindenük, azt sem tudják, mire költsék a pénzüket. Könnyelműek, nem takarékoskodnak, nem gondolnak a jövőre. Igaz és igaztalan vádak keverednek, de egy bizonyos: valóban akadnak olyan fiatalok, akik a jó anyagi körülményeket közel sem jól használják fel. Sokágú, nehezen bogozható dolog. Mire költik, miért nem becsülik? Valóban nem gondolnak a jövőjükre? Erről kérdezett, erre kutatta, kereste a választ az újságíró. A takarékbetétkönyv Júniusban lesz tizennyolc esztendős. Szép szemű, szép arcú kislány, csodálom, hogy még nem kötötték be a fejét. Mert mindehhez még: pénze is van. Nem lottón, nem is másként nyerte. Gyűjtötte, mint méhecske a mézet. Két eszténdeje dolgozik egy kísérleti gazdaság adminisztrátoraként. Fizetése 900 forint, Szülei tsz-tagoik, nem kérik haza a fizetést, ő gazdálkodhat vele. — Beosztja? — Be. Minden elsején. Mennyi megy a takarékba, mennyi arra, ami kell. — És? — Eddig minden hónapban eltettem ötszáz forintot. — Akkor az tizenkettőezer. Igaz? — Annyi. Mutatja a takarékkönyvecskét. Minden hónapban ott a pecsét. Betét. Kivétel nincsen. Szép summa. Főként akkor, ha az ember tizennyolc esztendős. — A többi? — Erre-arra. Mikor mi kell. Szeretem a könyveket, majd minden hónapban veszek nyolcvan-száz forintért. Meg gyűjteni is kell, apámnak, anyámnak születésnapra, ünnepekre. Ajándéikra. Mert én is mindig kapok tőlük valami szépet. — És mennyi az. ami .csak úgy megy el? Süteményre, mozira, erre-arra, azaz menynyi az igazi zsebpénz? Nevet. — Ha akarnám, akkor az egész. Van itt olyan lány, A gyökér meg az önelszámolás A jó pap is hóttig tanul — ezzel a tanulsággal csuktam össze azt a vaskos kötetet, amellyel a Nagykőrösi Ládagyárban hozott össze a véletlen, A kötet fedőlapján ez áll: Fűrész-, Lemez- és Ládaipari Szakmunkások Tananyag-vázlata 1958. Kiadja: az Országos Erdészeti Főigazgatóság. A könyv szerény külseje mitsem árul el azokból a mélyenszáníó gondolatokból, amelyeket bévül tartalmaz, íme, egy kis ízelítő — például — a Számtan című fejezetből. „A számtan célja: Ha meg akarjuk tudni, hogy egy máglyában hány rönk van, akkor a rönköket megszámoljuk ...’* Örrrriási! Azt hiszem, erre még Bolyai János sem gondolt... A Faanyagismerettan című fejezet még ennél is alaposabb. Kereken és korrektül megmagyarázza az összes elemi fogalmakat. Imigyen: „Gyökér: a növény legalsó, a földben levő része. Ha egy fiatal fát (csemetét) a földből kihúzunk, akkor a földben levő részen különféle elágazásokat találunk s ezeket az elágazásokat gyökérnek nevezzük.’* Hát nem gyönyörű? Az ember egészen elérzékenyiil s mohón lapoz tovább, hogy választ kapjon korunk egyéb, égető kérdéseire. Mint például: mi az a láda, miért hegyesek a fűrészfogak, mit nevezünk fakéregnek, s miért kell a szegnek a fejére ütni és nem a hegyére? Mondom, ilyen kérdésekre kerestem a választ, s ehelyett — nagy meglepetésemre — egészen mást találtam. A könyv második feléből ugyanis kiderült, hogy csak az lehet jó ládaipari szakmunkás, aki tisztában van a kúp felszínének és köbtartalmának kiszámításával, tudja, mi az a körgyűrűcikk, s hogyan kell kiszámítani a deltoid területét?! Sőt: külön témakör foglalkozik a bútorlap alapanyagával s a hámozott belső bútorlappal, ami már csak azért is fontos tudnivaló a Nagykőrösi Ládagyárban, mert itt még az életben bútort nem gyártottak és nem is fognak! A legszebb talán — mégis — az utolsó tematika. Ez „mindössze’* azt a követelményt támasztja a fűrész-, lemez- és ládaipari szakmunkásokkal szemben, hogy legyenek tisztában a vállalati szervek fogalmával és felépítésével, a folyamatos gyártás megszervezésével, az irányító szervek feladataival s a vállalati önelszámolás problémáival ... Tiszta szerencse, hogy megírták és kiadták ezt a tananyag-vázlatot. Most már csak egy hézagpótló mű kellene hozzá. Egy olyan tankönyv, amely kitölti a csecsemők és a vállalati főkönyvelők tudása közötti hézagot. Nem kétséges ugyanis, hogy a könyv első részét — ahoi megmagyarázzák a gyökeret — csecsemőknek írták. A végét pedig, ahol az önelszámolás rejtelmeit taglalják — bizonyára főkönyvelőknek. Most már csak azt szeretném tudni, mit és miből tanuljanak a gépmunkások, meg a szegezők?! Ny. É. akinek minden holmiját az anyja vette. Mert elfolyik a pénze, maga sem tudja, mire. Dehát én gondolok egy kicsit előre is. Neki is van ... Röstellkedve elhallgat. — Neki? Kuncog. — Neki. Kitelik kettőnkéből a bútor... Megegyezünk, hogy ősszel hivatalos vagyok náluk. A lakodalomra. ,,Magának ennyi is elég' K. Istvánnal a rendőrségnek már háromszor is volt dolga. Részegeskedő, duhaj fiatalember, nem törődik beteg, dolgozni nem tudó édesanyjával. A Kismotor- és Gépgyárban dolgozik, havonta megkeresi a kettőezret, ötszázat ad haza az anyjának. Annak fejében — kosztot követel! Amikor hazamegy. Mert sokszor ki tudja hol tölti az éjszakát. A mama sír: — Nem volt rossz gyerek. Csakhát egyedül nevelni egy fiút! Az apja elesett a háborúban. Magam maradtam. Rájött, hogy rá vagyok szorulva, olykor egy-két hetet tudok csak dolgozni, akkor a napköziben segítek. — A többi pénzzel mit csinál? — Az a zsebpénze. Havi 1500 forint. Tudja, mennyi pénz az? Mit lehetne abból venni, gyűjteni? — Öltözik belőle? — Ügy-ahogy. Italra megy el, meg lányokra — gondolom. — Kért tőle többet? Fáradtan leejti a kezét: — Nemegyszer. Azt mondta, hogy: magának ennyi is eiég. Ha meg nem, akkor azt se adja. — Ajándékot vesz magának? Most karácsonyra ... A szemét ismét elfutja a könny: — Nem ... nem ... nem is volt itthon, nem is láttam három napig... — Nem maga kapatta el, amikor dolgozni ment? Kétségbeesetten ingatja a fejét: — Mi mindig szegény emberek voltunk. Nagy foga volt a pénznek. Én is arra tanítottam. De már az első hónapban nem adta haza. Hiába kértem, hiába magyaráztam neki... A sparhelt hideg. Valahol az ivópultra csörrenve hullnak a fiú forintjai ... „Nekünk semmink nem volt" Kihívóan öltözködik, már tanárai sem állhatták meg szó nélkül. Tanítás után meghívja a barátnőit egy duplára, s ga- vallérosan ö fizet. Ismert vendége a cukrászdáknak, olykor leereget egy-egy fél rumot is. (És kiszolgálják!) Harmadikos gimnazista. Közepes tanuló. A lelkesedése nem valami nagy. Muszájból tanul. Valamivel agyon kell ütni az időt. Mert dolgozni nincsen kedve. Mindezt az osztályfőnökétől tudom. — A szülők tömik pénzzel. Azt sem tudják, hogyan kényeztessék, hogyan járjanak kedvében. Arra nem gondolnak, hogy mindez egyszer keservesen visszaüt! Apa és anya egyszerű emberek voltak. Nemegyszer munkán nélkül, nemegyszer betevő falat nélkül. Mint a többi nincstelen. A felszabadulás után tanulni kezdtek, vitték valamire, nagyon szépen berendezett otthonuk van, jól esznek, ruházkodásra nem sokat költenek, mert ami van, azt a lány viszi el. — Nekünk semmink nem volt — mondja a mama —, legalább neki legyen meg minden. Az élet olykor a legfrappán- sabbul illusztrálja a látszatra igaz, de alapjában hamis érvet, — A lányuk, ha jól öltözik, nem lesz feltűnő. De ha valakinek nyolc pár tűsarkú cipője van ... — Ahhoz azután senkinek semmi köze, hogy mit veszünk a gyerekünknek ... Magfagy körülöttünk a levegő. A papa. igyekezvén enyhíteni a .mama felcsattanását, közbeszól: — Nem is adunk neki sokat ... mi Vásárolunk mindent ... alig kap zsebpénzt... — Számonkérik, mire költötte? — Azért zsebpénz, hogy maga gazdálkodjon vele. — Nem látnak benne semmi kivetnivalót, hogy tizenhét éves fejjel duplát iszik, cukrászdákban tanyázik? A mama megint ingerülten felcsattan: — Mégsem bukott meg semmiből! E'hallgatok. Mit is vitatkozzam? Amit az igazgató, az osztályfőnök nem tudott elérni, én vajon elérhetem? Útközben azon morfondírozok: mi lesz ebből a lányból, ha a szülők már nem tudják így pénzelni? Vagy addig jó partit csinál...? Igazságot tenni Bár a három eset közül kettő negatív, a jellemző mégsem ez. De nem könnyű igazságot tenni. Mert a felnőttekben, a szülőkben is sok a hiba. Magukra hagyják a gyereket, nagyon is szabad kezet engednek neki, költse csak a pénzt, s inkább összehúzzák magukat, de mindennel ellátják, ahelyett, hogy a gyerek keresetét ésszerűen beosztva, mindenre megfelelő összeget biztosítanának. Nem lehet ezt megszabni. Függ a gyerek érdeklődésétől — mert az nem baj, ha barkácsol otthon, s arra költi minden zsebpénzét — sok mindentől. Csak egyet nem szabad tenni: hagyni, hogy megszokja a könnyű pénz- dobálást, a pénz lebecsülését. Mert ami ma még "eiég, holnapra kevés lesz. S akkor, ha munkával nem megy. másként akarja megszerezni. De akkor már hiába kapkodja a fejét a szülő! Ezt is. mint mindent, az elején kell kezdeni. Az első fizetésnél, az első forintoknál. Mert keressenek csak jól ezek a mai fiatalok. De tegyék is jó helyre azt, amit kerestek. Mészáros Ottó Magyar—szovjet együttműködés korszerű, színes televízióközvetítésre is alkalmas mikrohullámú berendezés kialakítására A Távközlési Kutatóintézetben a múlt év végén készült el az újtípusú szélessávú mikrohullámú berendezés, amely egyszerre televízióműsor és egyidőben 600 telefonbeszélgetés továbbítását teszi lehetővé. A munkához jelentős segítséget kaptak az intézet munkatársai szovjet szakemberektől. A magyar—szovjet híradás- technikai tudományos együttműködés a jövőben tovább erősödik, a Távközlési Kutató- intézet ugyanis a múlt év végén szerződést kötött a szovjet postaügyi minisztérium híradástechnikai kutatóintézetével. A szerződés értelmében a két kutatóintézet a jelenleginél lényegesen korszerűbb, nagyobb teljesítményű, szélesebb sávú mikrohullámú berendezést fejleszt ki. 1963-ig az új mikrohullámú berendezés ugyancsak televízió-műsor és telefonbeszélgetések egyidejű továbbítását teszi lehetővé. A szélesebb sáv folytán azonban már színes televízió és egyidőben 1920 telefon- beszélgetés közvetítésére lesz alkalmas. Felfedezték a „legöregebb" csiilagcsoportot ? Dr. Allan Sandage, a Mount Wilson és Mount Palomar csillagvizsgálók munkatársa, az Amerikai Fizikai Társaságban megtartott előadásában közölte, hogy új csillagcso» portot fedezett fel, amely — ha a számítások és feltevések helyesek — a legősibb eredetű csillagcsoport. Az új csillagcsoport jelzése NGG 188, s mintegy 300 fényévre van naprendszerünktől, az Északi Sarkcsillag irányában. A csillagcsoport a távcsőben sötétvörös színben jelenik meg, amiből a tudós megállapította, hogy „életkora” körülbelül 24 milliárd év,
