Pest Megyei Hirlap, 1960. január (4. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-04 / 2. szám
físr MEGYEI y&Cirlan I960. JANUÄR 4. HÉTFŐ Kulturális szemle — váci munkásfiatalok nélkül A JÁRÁS PÉLDÁT MUTAT, DE... Mürészetkedvelöket nevelnek a mű vész városban Amikor a várost még nem ismertem, azt hittem, hogy a művésztelep, a művésztelepen élő és alkotó sok világ- és országos hírű nagyság vonzza Szentendrére a festőművészek légióit. Azután „felfedeztem” a várost, és rádöbbentem: ha fes- tegető ember lennék, ezt a várost, ezt a tájat választanám magamnak modellként. A Duna, a sziget, a hangulatos utcák, az ódon házak, a százados lépcsők — mindmind: Téma (nagy T-vel). és merítenek belőle évtizedek óta, és merítenek még — remélem — évszázadokig a művészek. De mindenki nem lehet művész még a művészek városában sem. Az azonban szinte kötelező, hogy ebben a városkában mindenki (vagy szinte mindenki) művészetkedvelővé és többé-ke- vésbé műértővé váljék. Elsősorban azok, akik a gimnáziumban humán műveltséget szereznek. Az igazgató, Mikulási Béla is így vélekedik: — Az egész iskola célul tűzte ki a művészettörténeti kincsek és az élő művészet megismertetését. A program így megfogalmazva tömör, rövid; és, bár nem az egyetlen, sőt nem is a legfontosabb célkitűzése a szentendrei állami gimnáziumnak, mégis alapos előkészületet, törődést igényel. Egy érdekes módszer: Az osztályfőnökök megtervezték, hová viszik kirándulni tanítványaikat. Egy nagy és több kisebb kiruccanásra gondoltak egy-egy osztály számára. Nos, ezeket a terveket átnézte — esetleges korrekciós javaslatot is tett — a gimnázium, földrajz, történelem és művészettörténet tanára. Az csak természetes, hogy az egész iskola megtekintette a helyi múzeumot, a Drezdai Képtár Budapestre hozott anyagát, hogy egy csoport meglátogatta a Nemzeti Múzeumot, két másik a Szépművészeti Múzeum szoborkiállítását, három csoport a Nemzeti Galériát... Az is természetes ebben az iskolában, hogy az idei tanév tervei között még a következők szerepelnek: Meglátogatják Aquincumot és tanulmányozzák a rómaikori leleteket. Egy vasárnapot felhasználnak arra, hogy az Esztergomi Keresztény Múzeum régi magyar gyűjteményét megtekintsék a diákok. Ha befejezik az építkezést, és zárható lesz a kapu, a folyosón szentendrei művészek munkáiból rendeznek vándor- kiállítást. Dr. Boros Lajos, a művészettörténet tanára említette: — A művészettörténetet a tanterv szerint két év múlva már nem oktatjuk ... Kell a két óra a politechnikának... Nem kenyérféltésből panaszolta ezt, hiszen nem ez az egyetlen tárgya, latint is tanít, de jogos aggodalomtól vezettetve: vajon a politechnikai képzés — azaz a tanulók sokoldalú, életre való nevelése — nem követeli-e meg, hogy az iskolából kikerült fiataloknak legalább halvány fogalmuk legyen a művészetekről?! Az egyetlen vigasz: a két év hosszú idő, az illetékesek addig még átvizsgálhatják számításaikat, javíthatnak rajta, olyan politechnikai tantervet is készíthetnek ez idő alatt, amelyik valóban sokoldalú — gyakorlati és esztétikai képzettséggel bíró — embereket nevel. A másik dolog Már az iskolán múlik. Jók ugyanis a tanulmányi kirándulások, jó az. hogy ezeket felhasználják a művészettörténet oktatás „gyakorlativá” tételéhez is, de nem jó, hogy ezeket a kirándulásokat n.em hangolják össze a művészettörténet órák anyagával. Például: a római kor anyaga már rég „lement”, amikor a diákok megtekintik Aquincumot. Az Esztergomi Keresztény Múzeum magyar gyűjteményét az anyag tárgyalása után egy hónappal nézik majd meg. És lehetne tovább folytatni a sort. Igaz, nehéz az egyeztetés, hiszen nemcsak a művészet- történet, hanem a történelem, a földrajz tanára is szeretné, ha a kirándulás és az ott látottak összhangban lennének a tananyaggal — de kísérletezni mégis érdemes. Ebben egyetértettünk dr. Boros Lajossal. És abban is, hogy helyes, ha a kimondottan művészetismereti vagy történeti vonatkozású tanulmányi kirándulásokat, látogatásokat (pl. a Szép- művészeti Múzeumba vagy a Nemzeti Galériába) ő maga, a szaktanár vezeti. Nagyon sok apró vagy jelentős momentumra felhívhatni ilj'enkor diákjai figyelmét, nagyon sok olyan dolgot percek alatt megértethetne — hisz az emberek többsége „látó”, vizuális természetű —, amit egyébként órák alatt sajátíttathat csak el. Mert az órákkal bizony takarékoskodni kell. A heti két óra művészettörténet az anyaghoz képest bizony nem sok, és mégis — ennyi idő alatt kell a művészváros középiskolás fiataljait művészetkedvelőkké és értőkké nevelni. G. L. VÖRÖS TINTA Új magyar lélektani filmdráma Tjj magyar lélektani film'd dráma — így hirdeti a MOKÉP Szabó Magda és Gertler Viktor közös alkotását, amely azonban — elöljáróban el kell mondanom — legalább annyira nem pszi- chologizál, mint amennyire nem dráma. A Vörös tinta egy tanárnő életsorsával foglalkozik, ha témáját szűkén értelmezzük. Ennél azonban többet szándékol: alakuló szocialista világunk alakuló szerelmi-házassági erkölcsének ellentmondásait példázza, helyesebben csak példázná. Kádár Mária és Ács Zoltán szerelmének története — ez csak a keret. Kádár Mária nagy-nagy akarással indul el pedagógusi útján. A tanári kar nem fogadja egységesen tárt karokkal. Néhányan kedvesen üdvözlik, segítik is az új kollégát; a többség azonban ellenérzésekkel telten viszolyog tőle. Ebben a környezetben a fiatal tanárnő és a kedves, szolgálatkész, megértő rajztanár egymásra talál. A bonyodalom is kézenfekvő: Zoltán, a rajztanár nős, sőt, nyolcadikos kislányának éppen Mária az osztályfőnöke. Adott hát a drámai-lélektani összeütközés: a boldogságot, vagy a lemondást választja-e Kádár Mária? Egyik oldalon két egymáshoz illő ember tiszta, szép szerelme. A másik oldal már nem ilyen egyszerű. Ott van Ács Zoltán kislánya, Kati; ott a feleség, Erzsi; ott egy felbom- lani készülő házasság minden terhe, következménye; a közvélemény, a hatás, amit ez az eset kiváltana a sok süldőlány között. A rövidke vázlatból is kiderül: kibontásra váró, igazi dráma ez, lélekrajzra is lenne lehetőség elég, hiszen a szerző újhoz nyúl: úttörő az, aki a még ki nem forrott szocialista házassági erkölcsről akar vallani. A z új és a régi nemcsak a At gazdasági vagy a politikai életben találkozik és ütközik meg, az erkölcsi normák is feszítik a régi kereteket, új erkölccsel vajúdik a kor, még nem tudjuk pontosan, milyen lesz, de tudjuk, hasonlítania kell ahhoz az új, felszabadult világhoz, amely majd megszüli. A régi: nem kismértékben a katolikus valláserkölcsöt tette meg alapjának. Szétszakitha- tatlannak hirdette az egyszer megkötött házastársi köteléket, és akiket egyszer a házasságközvetítő, a pénz, a föld, a rang vagy éppen a szülők elhatározása összeboronált, nem választotta el ásó, sem kapa. A szerelem legfeljebb mint a házasság „illegális” alkotóeleme szerepelt a polgári és nagypolgári körökben. Az új: az anyagi megkötöttségek megszűnésének, a szerelem szabadságán alapuló házasságnak (de nem a szabadszerelemnek) korszaka. A mi morálunk a szerelem nélkül való együttélést — ha az anyagi előnyökért történt — nem tartja egyébnek prostitúciónál. És ha egy vélt vagy kihűlt szerelmet egy igazi, nagy szerelem követ? Nos, a szocialista erkölcsi normák nem az érzelemváltozást ítélik el (itt persze nem a szalmaláng-érzelmekre gondolok), hanem a hazugságot. Aljosin az Egyedül című drámában éppen azt mutatja be, hogy mérnök hőse — bár egyedül marad, környezete, felesége, sőt gyermeke is megveti — becsületes, mert a hazug együttélés helyett a szerelmet választja, és emellett őszintén hitet is tesz. Mária, a Vörös tinta szerelmes tanárnője, más utat választ. Búcsú nélkül elhagyja az iskolát, szerelmesét, hogy másutt kezdje újra az életet és esetleg a boldogság keresését. így is lehet. Adott esetben helyesebb lehet a beletörődés, mint a szakítás. Kati, ez a bontakozó szocialista ember becstelenségnek tartja Zoltán és Erzsi házaséletének feldú- lását. A kérdés: igaza van-e? I~?zt a házasságot a film L-J kezdetben kiegyensúlyozottnak mutatja. Egymást szeszürkult művész szürke életébe az új szerelem Mária képében. Az új szerelem tárgya azonban nemcsak nő, megértő társ, partner is egyben. A még bontakozó szerelmet a kislány, Kati fedezi fel. Zoltán: a színpadi világosító, Mária: a súgó, Kati: a Csongor és Tünde iskolai előadásának címszereplője. A gyerek éppen a színfalak mögé pillant, amikor apja belecsókol Mária hajába. A hatást Kati oldaláról jól ábrázolja a film: belesül szerepébe. És ha A két főszereplő: Kádár Mária — Vass Éva és Kati Nádasi Myrtill retö emberek kicsiny vára az Ács-lakás, sőt, Zoltán még új szerelmének, Máriának is megmondja: — Én szeretem Erzsit... Igaz, mást is mond, közvetlenül ezután: — ... De ha veled vagyok, az más ... Amit tőled kaptam, az több... — és festményeire mutat. — Ebben is te vagy, ebben is, mindegyikben... A festményeknek valóban Mária az ihlető múzsája. Zoltán otthon nem tud festeni. Felesége nem dolgozik, naponta nagytakarítást rendez — ezt érzékelteti is a film —, talán ez, a közös érdeklődési kör hiánya — talán sok más hozta, hogy a két ember — bár látszólag harmonikusan él együtt —, nem találja már a közös nyelvet. És ekkor, a tizen hatodik évben, robban be a rajztanárrá lenne mersze Szabó Magdának, megmutatná a váratlan leleplezés (vaoy felfedezés) hatását a másik oldalon is. A helyzet valóban lélektani elemzést kívánna: hogyan bontakozik ki ebben a drámai pillanatban a szerelmespár válsága? A két ember azonban — a szüzse szerint —, észre sem veszi, hogy a lány mindent tud, nem figyel fel arra a számtalan apró és kiabálóan nagy jelre, amit — nem a gyerek, hanem az — író szinte egymásrahalmoz, hogy a nézőnek bizonygassa: milyen törést okoz a gyermekiélekben a házasság felbomlása. Pedig itt még hihetővé lehetne tenni azt — ami a későbbiek során hihetetlenné válik —, hogy ez a két ember. Zoltán és Mária, aki szereti, megérti és kiegészíti egymást, el tud szakadni. Később már egymásra- halmozódnak a dolgok. Kati éppen akkor nyit be az iskolai szertárba, amikor apja és osztályfőnöknője csókolóznak. Zoltán megmondja Erzsinek: elköltözik hazulról, mert mást szeret. A két ember között szövődő érzelmekre rábukkan az iskola igazgatója ... A csírából erős, életképes, véleményem szerint már elpusztíthatatlan növény fejlődött. Nos, itt a bökkenő. Azzal, hogy Mária elmegy, helyre- áll-e Zoltán és Erzsi boldogsága? Rendbehozza-e ez az összefoldozott házasság — az előre láthatólag örökösen elvágyódó, megkeseredett apával súlyosbítva — Kati világát? Fest-e Zoltán azután is, hogy múzsája itthagyta? Megtalálja-e a gyermekvárosban, ahová helyezték, a maga boldogságát Mária? A film fináléja azt érzékelteti Kati és Mária köny- nyes-édeskés (szerintem sziruposon giccses) búcsújával, hogy igen, itt minden rendbejön, aláhúzza ezt az iskola- igazgató is, aki kifejti: — Az is hős, aki le tud mondani arról, akit legjobban szeretett, hogy hű tudjon maradni önmagához... Ha minden ilyen egyszerű lenne! Ha ilyen könnyű lenne a megoldás! Nem szólnék egy szót sem, ha a forgatókönyvíró érzékeltetné, azt vetítené előre néhány jól megkomponált jelenettel, ami ezután következik. De nem. Ö azt akarja elhitetni, hogy a négy ember legyőzte önmagát és elnyerte a boldogságot. Én azt érzem; két ember helyett négy lett boldogtalanná. rj'z a lélektani filmdráma J-j bizony nem néz a lelkek mélyére. Nemcsak a fötémá- nál, a melléktémákban sem. Szabó Magda számtalan lehetőséggel labdázik, és egyiket a másik után ejti ki a kezéből. A kezdet kezdetén például összeereszti a klerikális pedagógust, a reakciós tanárt és a ponyvaregényen éldegélő nevelőt Kádár Máriával — ázután abbahagyja ezt a vonalat... Nem mutatja be, hogyan barátkoznak össze a kollégák Kádár Máriával ... Az igazgató rá akarja venni Zoltánt, hagyjon fel ezzel a szerelemmel, a férfi kijelenti: nem hajlandó. Ennek az összeütközésnek is elmarad a folytatása ... És ami még nagyobb baj: az írónő ezeket a részleteket nem úgy mutatja be, hogy lássuk, hogyan hatnák a fődologra, a két, illetőleg négy ember (Mária, Zoltán, Erzsi és Kati) viszonyának alakulására. Talán ezt pótolandó: az indokolatlan és éppen ezért nem lélektani változások egymást érik a filmben. Ez a felületen való kapirgálás az oka, hogy a hősök legtöbbje nem változik. Merev, egysíkú embereket rángat dróton a szerző: az öreg, jóságos tanárnőt; a megértő és ugyancsak jóságos igazgatót; a reakciós, rókaképű tanárt; a házias feleséget... Bizony, baj van ott a jellemábrázolással, ahol a hősöket egyetlen jelzővel lehet meghatározni! És baj van azzal a filmmel, ahol a véletlenek csak azt a célt szolgálják, hogy úgy- ahogyan továbbráncigálják a cselekményt — azaz tulajdonképpen nem a cselekmény véletlenei, hanem a szerző eszelte ki őket. Azt azonban már nem tudjuk meg ezekből a véletlenekből, hogy hőseink hogyan reagálnák, miként változnak hirtelen hatásokra; álarcot tartanak-e magukon, vagy mindig természetes énjüket látjuk?; értelmes, embernyi-emberek maradnak-e mindvégig, vagy ha kellemetlen meglepetés éri őket, ösztönlényekké változnak-e? O " sszegezve: drámára vártam — akár szakit, akár együtt marad az Ács-család, hisz mindkettő megoldás — helyette úgy-ahogyan össze- fércelt, érzelgős tanmesét kaptam, erőszakolt megoldással. Bátor igazmondás helyett a megalkuvás dícséretét. Miért? Az hiszem, hogy újho- nyúljunk, nemcsak a kezdet bátorsága szükséges. A témát merészen végig kell vinni, ismerve az életet, az emberi lelket, látni és láttatni kell nemcsak azt, ami volt, hanem azt is, ami lesz. Garami László V Az akarat azonban nem j elegendő. A József Attila olvasómoz-j galomban való részvételét ed- ; dig mindössze négy község i — Fót, Kisnémedi, Váchar-; tyán és Dunakeszi — jelentet- ; te be. Pedig ehhez különö- í sebb anyagi feltétel — mint; például a színjátszó vagy a ; népi táncosok nevezéséhez — j nem szükséges. Csupán egy j jól működő könyvtár és a ] fiatalok akarata, lelkesedése. ■ Hasonló a helyset a széllé- j mi öttusánál is. Négy jelent- \ kezés érkezett eddig ... És vajon mivel készülnek a \ szemlére a váci gyárak és : üzemek: a Forte, a Dunai : Hajó, a Kötöttárugyár, a Fi-: nomfonó, a Híradástechnika i és a Bélésárugyár KISZ- i alapszervezetei, öntevékeny \ művészeti együttesei? A válasz meglepő. — Szinte semmivel. Egye- i dűl a Híradástechnika szín- í játszói jelentkeztek eddig, Fe- ■ hér Klára: Nem vagyunk: angyalok című vígjátékával. I — És a többiek? — Hallgatnak ... (Folytatjuk.) \ Prukner Pál port nevezett eddig! A Dunakeszi Járműjavító együttese már karácsonykor bemutatkozott, Horváth Jenő: Tavaszi keringő című operettjét adták elő. A váci gimnazisták Gogol: Revizorával; az erdőker- tesiek Jókai: Kőszívű ember fiai című színművével; a csőváriak Sós György: Pety- tyesével; a kosdiak Jókai: Aranyemberével; a váci művelődési ház színjátszói Pfeiffer: Lampion-ünnepével; a fóti Gyermekváros kis művészei pedig két művel is, Móricz: Légy jó mindhalálig és Fehér Klára: Nem vagyunk angyalok című színdarabjával készülnek. — Tizenhét énekkar jelentette be részvételét... — Tizenhárom népi tánccsoport ... — Tizenkilenc községből jelentkeztek már szavalok ... — Egyedül a Dunakeszi Járműjavító öt művészeti ágban — színjátszó, foto, szavaló, énekkar és képzőművészet —, valamint két másik területen: a szellemi öttusában és a múzeumlátogatásban kíván részt venni a nagy versengésben. Szerte az országban készülődnek a fiatalok, a felszabadulási kulturális szemlére. Okkal. A cél, hogy e széleskörű megmozdulás híven tükrözze a magyar ifjúság műveltségében bekövetkezett nagyarányú fejlődést, és egyben a szemle lehetőséget nyújtson ahhoz, hogy az eddiginél is többen kapcsolódjanak a kulturális munkába. Ezért a felszabadulási kulturális szemle — eltérően csak a művészeti csoportok bemutatóiból álló korábbi seregszemléktől — a kulturális tömegmunkának olyan rendszere, amely felöleli a népművelés különböző ágait, és a fiatalok tömegeinek nyújt csatlakozási lehetőséget. A hirdetett hét versenyág: József Attila olvasómozgalom; szellemi öttusa; művészeti csoportok és szólisták bemutatója; irodalmi, képzőművészeti, népi díszítőművészeti, iparművészeti és fotopályázat; helyi felszabadulási kiállítások; daltanulási mozgalom; ismeretterjesztő előadások, színház, mozi, múzeum és kiállítások látogatása — a kultúra majd minden területére bepillantást enged. A szemle másik lényeges vonása: valamennyi részvevőtől — a bekapcsolódó művészeti! csoportoktól, szakköröktől —: egész évi rendszeres munkát kíván. Nem kampányfeladat tehát — nem egy-egy bemutatóra való felkészülés — hanem állandó, esztendős feladat. Éppen ezért nemcsak a jól szereplő egyének és csoportok, hanem a szemle célkitűzéseit legjobb eredménnyel megvalósító KISZ-alapszervezetek is jutalomban részesülnek a verseny végén. A felkészülés országos viszonylatban megkezdődött. így a váci járásban is. Erről számoltak be a váci művelődési ház vezetői. — Tizennégy színjátszó csoMiért ilyen ízléstelenül? A közelmúltban hirdetés jelent meg a lapokban, amelyben a MOKÉP tudomásunkra hozza, hogy bemutatják a Cabiria éjszakái című olasz filmet — tizennyolc éven felülieknek, s a nagyobb nyomaték kedvéért a rajzos hirdetésen egy hölgyecske emeli fel a szoknyáját úgy, hogy combja jó darabon látható legyen ... A filmet azóta bemutatták. Kiderült, hogy a film alkotójának,. Fellininek esze ágában sem volt bármit is „mutogatnia", mert ízlése í nem tűri az ilyesmit. Még í egy térd sem villan a film- ; ben, nemhogy még más... ! A hirdetés rajzolója, s az, i aki a MOKÉP-tőI további- J tóttá a hirdetést, nem látta \ a filmet? Vagy: látta, de azt ; hitte, hogy ilyen hirdetés ; láttán még jobban „dől“ a j közönség? A két eshetőség j közül bármelyik legyen í igaz, egy dolog bizonyos: ; ilyesfajta reklámra nin- ! csen szükségünk. Az ízléstelenségnek semmi ! köze a jó propagandához ... '
