Pest Megyei Hirlap, 1959. december (3. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-10 / 290. szám
t9S9. DECEMBER 10. CSÜTÖRTÖK "“vMCirlap A tervezettnél többet osztanak a munkaegységekre az alsógödi Egyesült Törekvő Tsz-ben Bokáig érő sárban, csillogó víztócsák; között bukdácsolunk Albert Mihály agronómussal az alsógödi Egyesült Törekvő Tsz hatalmas udvarán. Az elnök nincs most idehaza, így hát ő kalauzol végig a gazdaságban, s közben magyaráz, én meg szaporán jegyezhetek. Régi majorságra emlékeztet ez a tanya, de csak külsőleg! — Ott — mutat Albert Mihály az egyik ósdi épületre — 104 férőhelyes, magtsrpadiáscs istálló lesz. Belülről kezdtük az átalakítást .;. Az meg — int kissé tovább haladva egy emeletes épület felé —, valamikor szeszfőzde volt, de tönkrement. Mi raktárt csináltunk belőle. Az istállókban gondosan ápolt szarvasmarhák és jól táplált lovak sorakoznak. Az ötszázegynéhány birka is fedett, meleg istállóban vészeli át a hidegebb időt. A borjúk sem „panaszkodhatnak”, nekik külön borjúnevelőt épített a termelőszövetkezet. A gazdaság szomszédságában terül el a virágkertészet. Már csak kegyelemből maradt meg erre az évre itt is a favázas üvegház. Jövőre ezt is átépítik s olyan lesz, mint a nemrégiben átadott új szomszédja: tágasabb, világosabb és vasvázas rendszerű. — Mi egyébként azt az elvet valljuk — folytatja később a felvilágosítást Albert Mihály ■—, hogy inkább markoljunk kevesebbet, de alaposan. Ám, hogy megértse, mit is akarok mondani, talán röviden néhány szót a kezdetről. — A mi szövetkezetünk még 1949-ben alakult. Nehezen ment a kezdés. Bizony, még később is eléggé rögös volt az út. Ennek ellenére a jó közepes színvonalat minden évben elértük. Most kezd érni a gyümölcse eddigi munkánknak. Kezdetben kertészettel meg növénytermesztéssel foglalkozott a termelőszövetkezet, ez évtől fogtunk alaposabban az állattenyésztés fejlesztéséhez. Eredményeink e téren máris biztatóak; a nyári hónapokban a fejési átlag például megközelítette a 20 litert. Igen, áz eddigi eredmények amellett tanúskodnak, hogy jól gazdálkodott az alsógödi termelőszövetkezet. Júliusban már 4.1 holdra jutott egy számosállat. Jelenleg a tsz-nek — a tavasszal belépett felsőgödi új településsel együtt — 1230 hold földje van, s 168 tagja. Idáig a növénytermesztési tervét 98 százalékra, a kertészetét 110 százalékra, az állattenyésztését 146 százalékra teljesítették. Eredetileg munkaegységenként 33 forintot terveztek, s eredmények alapján, a jelek szerint nyolc forinttal még többet is osztanak egy-egy munkaegységre. Volt idő, amikor az egyéni gazdák lekicsinylőén szóltak a szövetkezetiekről, most pedig a legnagyobb tisztelet és elismerés hangján nyilatkoznak. Ez magyarázza, hogy az idén a felsőgödieken kívül 49 új tag lépett be. Akik eddig kételkedtek, most már kénytelenek tudomásul venni, hogy ez a termelőszövetkezet is biztos megélhetést ad tagjainak. Havonként rendszeresen osztanak már előleget, munkaegységenként 20 forintot. Miből tudnak rendszeresen fizetni ? A tehenészet meg á virágkertészet állandó bevételi forrást biztosít. Havonta a két termelési ág 100 000 forint készpénzt hoz a tsz konyhájára. Pesten már két üzlete is van az alsógödi termelőszövetkezetnek. (Újpesten zöldségféléket, a Lehel téri piacon virágot árulnak.) Saját Zetorjuk is van. Három és féltonnás Csepei-teherautó bonyolítja le a nagyobb szállításokat, a friss zöldséget, meg a zöldségfélét pedig % tonnás kis tehergépkocsi hordja Pestre. Jövőre további javulás, fejlődés várható ebben a szövetkezetben is. Fejlesztik az állattenyésztést, sőt, mi több, törzsállattenyésztő szövetkezetté akarnak fejlődni. A tavaszra rizstelepet is létesítenek és még egész sor olyan hasznos elgondolást megvalósítanak, ami hozzájárul árutermelésük és jövedelmük további növeléséhez. (sz. p.) Hanghullámból — elektromosság Gyors gépjavítás Egy kis floridai elektroni- kus berendezéseket gyártó ^ cég vezetője sajtókonferen- ^ cián bejelentette, hogy a vél- ^ lalat olyan készüléket szer- ^ készlett, amellyel helyettesít- ^ hető a gépkocsik generátora. ^ A n t-1 _ 4 fj r A berendezés a gépkocsi za- j, ját átalakítja annyi ener- ^ giává, amennyi elegendő a ^ fényszórók és a kocsiban fel- ^ szerelt egyéb, árammal mű- ^ ködő berendezések üzemelte- ^ tésére. í Kilenc mezőgazdasági szakfiim készült az idén Szakfilmjeinknek egyre nagyobb a jelentősége a mezőgazdasági propagandában. Különösen az ezüstkalászos- gazda-tanfolyamok keretében egyre több termelőszövetkezeti és egyénileg dolgozó paraszt ismerkedik meg a szakfilmek bemutatása során a szocialista nagyüzemi gazdálkodás legfejlettebb módszereivel. Az idén — a megnyilvánuló nagy érdeklődésre való tekintettel — kilenc mezőgazdasági szakfilmet készítettek. A Silókukorica-termesztés című film bemutatja a növény egész termelési folyamatát, a talajelőkészítéstől a betakarításig. Bemutatja azonkívül a négyzetes vetés gépi ápolását. Az Élet a lucernásban című film a lucerna kártevőivel és az ellenük való védekezéssel foglalkozik. A színes film kiváló felvételeivel igen szemléltetően mutatja be a rovarok kártételét és a különböző védekezési eljárások hatását. A Ha sokan összefognak című film a Győr megyei termelőszövetkezetek alakulásának időszakát örökíti meg. Hírt ad a belépés utáni időszakról is, amikor a megye termelőszövetkezeti parasztsága a nagyüzemi gazdálkodás alapjait rakja le: istállókat, ólakat épít, villanyt vezet, alakítja a nagyüzemi gazdálkodást. 1 ......* < H a jól kezdjük címmel a szili Győzelem Tsz első közös lépéseit örökíti meg, egy másik film, abból a célból, hogy az üzemszervezésben nyújtson segítséget az új termelő- szövetkezeteknek. A Közös erővel című film a Szolnok megyei termelőszövetkezetek életéről szól. A Mezőgazdasági Kiállítás < című film hű képet ad a ki- ? állításról. A kukoricatermeléssel két ^ másik film is foglalkozik. A ^ hibridkukorica vetőmagter- ^ mesztés és előkészítés, vaía- ^ mint A silókukorica gépesitett á betakarítása címmel. Az előb- á bi bemutatja a hibridkukori- ^ ca agrotechnikája mellett ^ azt, hogyan készül a hibrid-^ kukoricagyárakban a vető- (; mag, az utóbbi viszont az| Sz. JS—1, 8 jelű magyar í gyártmányú silókombájnt, to- 4 vábbá az US—1, 2 jelű siló-í kombájn és szecskagyűjtő ko-& esi működését ismerteti. A kilencedik mezőgazda- sági kisfilm A gyapjú és a juhok élősködői címmel bemutatja azokat a kártevőket, betegségeket, amelyek megelőzése. az ellenük való védekezés feltétlenül szükséges az eredményes gyapjútermeléshez. Az érdeklődők a megyei tanács mezőgazdasági osztályán kapnak felvilágosítást, hogyan tudják a filmet falujukban vagy termelőszövetkezetükben bemutatni. Ikladon, a Petőfi Tsz-ben dolgozott Poros István traktorvezető. Váratlanul elromlott a traktora, de alig óra leforgása alatt megérkezett .Aszódról a szerelő, I»emet- rovics Károly, aki három óra alatt kijavította a gépet. Poros István társával együtt újra hozzákezdhetett a mélyszántáshoz, amit december 12-re he akarnak fejeani (Cseltő fetv.) Á martonvásári tudományos konferencia második napja ..Hócsináló“ tánc Squaw Valleyben Squaw Valleyben, az 1960. évi téli olimpiai játékok színhelyén 12 indianus, régi szertartásukhoz híven „hóc§ináló” táncot járt. " fáradozásukat1 ném kísérte sheer, mért még mindig nem esett le az első hó. Az olimpiai játékok szervező bizottsága a „baljós” jelek ellenére is nyugodt, mert biztosra veszik, hogy a sokéves tapasztalat alapján az olimpiai játékok megkezdéséig elegendő hó áll majd rendelkezésre. A martonvásári Mezőgazda- sági Kutató Intézet fennállásának 10. évfordulója alkalmából rendezett háromnapos tudományos konferencián, szerdán délelőtt dr. Rajki Sándor, a biológiai tudományok kandidátusa, a kutató- intézet igazgatója, a búza genetikai és nemesítési csoport vezetője „közönséges búzafajták tenyészideje és megváltozatatásuk egyes módjai” címem tartott előadást. Ismertette azokat a búzane- mesítési módszereket, amelyeket az intézet az új intenzív búzafajták nemesítése érdekében alkalmaz. Az előadást a búzatermesztés tárgyköréből érdekes korreferátumok egészítették ki, amelyek búza- termesztésünk legidőszerűbb feladataival, a műtrágyázás helyes alkalmazásával és a búzatermesztés gazdaságosságának kérdésével foglalkoztak. A tudományos konferencia további részében R. Cicer Erna tudományos munkatárs ismertette a vegetatív hibridizáció kérdésének tanulmányozása érdekében végzett kutatásait. Beszámolt az intézetben előállított tojásgyümölcs vegetatív hibridekről, előállításuk módszereiről és a vegetatív hibridekben mutatkozó örökletes változásokról. A vegetatív hibridekkel kapcsolatos biokémiai vizsgálatok eredményeit Dévai Márta, a biológiai tudományok kandidátusa ismertette, Ezután' dr. Gáspár László, az intézet biokémiai osztályának vezetője tartott előadást a kukorica heterózis jelenségének fiziológiájával kapcsolatos vizsgálatokról. A tudományos konferencia második napján a részvevők megtekintették az intézet növény genetikai, biokémiai és fiziológiai osztályait. í Hétfő, december 14 Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.00; Riportmü- nor. — 9.15: Filmzene. — 9,45: Lányok, asszonyok ... — 10.10: óvodások műsora. — 10.30: Szívesen hallgattuk... — 12.10: Népi zene. — 12.50: Versek. — 13.00: Francia operettekből. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.10: Húsz perc polka. — 15.30: Üttörő-híradó. — 15.50: A Gyermekrádió műsora. — 1,6.10: Napirenden ... — 16.15: Szív küldi... — 17.15: ötórai tea. — 17.45: Ifjúsági őrjárat. — 18.00: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik. — 18.30; Hazai körkép. — 18.50: Fényes Szabolcs operettjeiből. — 19.25: Vörösmarty Mihály verseiből. — 19.35; Szórakoztató muzsika. — 20.30: Téli utazás. Rádiójáték. — 22.15: Künneke: A virágcsoda — szvit. — 22.40: A két szerető. — 23.05: Kórusok. — 23.31: Tánczene. — 0.10: Bach: G-dur gordonkaszvit. Petöfi-rádió: 14,15: A Gyermekrádió műsora. — 14.35; Nótacsokor. — 15.00: Zenekari dalok. — 15.40; Márta. Könyvismertetés.— IS.00: Magyar szerzők kórusmüvei. —< 16.15: A világ minden tájáról. — 16.25: Hangverseny a stúdióból. — 16.50: Fúvószene. — 17.15: Terven feiül . . . Riportmü- sor. — 17.30: Hangverseny a Rádióegyetem hallgatóinak. — 18.15: Elbeszélés. — 18.30: Operarészletek. — 19.05: Tanuljunk könnyen, gyorsan magyarul. — 19.20: Üj Kína zenéjéből. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Szórakoztató muzsika. — 21.05: Magyar nóták. — 21.40: Országúton és falusi színpadon. — 22.00: Verdi—Wagner est. — 22.40: A Román Rádió esztrádzenekara játszik. Kedd, december 15 Kossuth-rádió: 8.10: Operarész- letek. — 8.45: Tan iljunk köny- nyen, gyorsan magyarul. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Alfons Bauer együttese játszik. — 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.25: Színes népi muzsika. — 11,00: Üj szelek szárnyán. Li Csun kínai író kisregénye folytatásokban. — 11.20: Hangverseny. — 12.10: Zenés ajándékmü- sor ipari üzemek dolgozóinak. — 13.00: Ezüstkalászos gazdatanfe- lyam. — 13.20: Zenekari hangverseny. — 14.20: A Gyermekrádió r*.rr mtctei műsora. — 14,40: Népi zene. — y 15.10: Az úrfi. Ifjúsági rádiójá- fi ték. — 16.10: Egy falu — egy fi nóta. — 16.35: A barátság hűl- £ lámhosszán. — 13.45: A munkás- mozgalon dalaiból. — 17.15: Szív 4 küldi... — 18.00: A Szabó-csa- fi Iád. Folytatásos, rádiójáték. — fi 18.30: Zenekari muzsika. — 19.05: ^ A Rádió Ipari rovata jelenti. — f 19.25: Tánczene. — 20.30: Kutya- f vásár. Rádiójáték. — 21.00: Régi g jarasjelentes. _ sláger — új siker. — 21.30: Gyermeknevelés. — 21.45: Népdalok. — 22.15: Mai szemmel... — 22.25: Richard Strauss: Elektra. Egyfelvonásos dalmű. — 0.10; Magyar nóták. 7s&Ciriap RÁDIÓMŰSORA 1959. december 14-tól 20-ig ÁLIANDÚ MGSORSZÁMOK: f KOSSUTH-RADIO: 4.5«; Rákóe/.l-induló. _ 5.00; Hírek, idő- ^ 5.05—7.58-ig: Vidáman — frissen! Zenés műsor. fi fi Közben: 5.30: Hírek. Időjárás jelentés. — 6.00: Falurádió. Utána: fi fi az Állami Faluszínház és a vidéki színházak műsora. _ 6.35: fi — 11.40: Fúvószene. — 12.10: Népi zene. — 13.00: Gazdaszcm- mel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.15: Tánczene. — 14.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.35: Napirenden ... — 14.40: Operakórusok. — 15.10: Könnyű zene. — 15.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.50: Kétzongorás muzsika. — 16.30; Somogyi irodalmi riportmüsor. — 17.15: Szív küldi... — 17.45: Rádióiskola. — 18.45: Tánczene. — 19.15: A Rádió Ipari RoPetöfi-rádió: 14.15: Fúvósmuzs!. ka. — 14,45: Elbeszélés. — 14.55: Kórusok. — 15.20: Az Oszipov Együttes műsorából. — 15.45: Ka„ rnarazene. — 16.20: Peterdi Andor versei. — 16.35: Thomas operáiból. — 17.00: Haydn művészi pályája. — 17.50: Mi új6ág a nagyvilágban? — 18.00; Szórakoztató zene. — 18.30: Rádió szabad- egyetem. — 19.05: Magyar nóták. — 19.25: Tiszay Magda énekel. — 19.40: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 20.00: Operettrészletek. — 20.20: Hangverseny a stúdióból. — 21.05: Politikai műsor. — 22.05: Könnyű szimfonikus zene. Szerda, december 16 Kossuth-rádió; 8.10; Szórakoztató zene. — 9.00; Rádióegyetem. — 9.30: Kórus énekel. — 10.10: Üttörő-híradó. — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Pillantás a nagyvilágba. — 11.15; Pat Bonne énekel. — 11.25: A Szabó-család. Folytatásos rádiójáték. — 12.10: Operarészletek. — 12.50: Varázsló, segíts. — 13.10: Népdalok. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00; Könnyű orgonamu- zsika. — 14,30: Napirenden ... — 14.35: Romantikus kórusok. — 15.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.00: Él-iszóval — muzsikával. — 18.00: Szót kérünk. Az Ifjúsági Rádió műsora, — 18.20: Szív küldi... — 18.45: Kerekasztal. — 19.00: Amelita Galli-Curci énekel. — 19.20: Nagy gondolkodók a vallásról. — 19.40: Népi zene. — 20.30; Közkívánatra. Jót nevettünk. — 21.46; Zenei műsor. — 22.25: Szimfonikus hangverseny. — 23.40: Holdas éjszakán ... Petőfi-rádió: 14.15; Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. — 14.35: Magyar nóták. — 15.00: Operettmuzsika. — 15.45: Üj 8.00: Műsorismertetés. — 9.59: Időjelzés, fi 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás jelentés, « 11.59: y 12.00: Déli harangszó. Hírek. Idd járás jelentés. _ U.59: Időjelzés, fi fi — 15.00: Hírek. — 16.08: Idöjárásjelentés. — 16.59: Időjelzés. — fi fi 17.00: Hírek. _ 19.50: Jóéjszakát, gyerekek! _ 19.59: Időjelzés. —• fi fi 20.00: Esti krónika, időjárás jelentés. — 21.59: Időjelzés. _ 22.00: fi fi Hírek. Néhány perc külpolitika. Időjárásjelentés. — 24.00: Hírek, fi ^ Időjárás jelentés. — 0.30: Himnusz. Utána: Vízjelzőszolgálat. fi_ PETÖFI-RADIÖ: 6.00__8.00-ig: Reggeli zene. — Közben: 6.20:^ fi Színházak, 0 í mozik és tárlatok műsora. — 6.50: Torna. __ 8.00: fi fi Hírek. Idő járás jelentés. — 8.10: Műsorzárás. __ 14.00: időjárás- és fi V na. - »— . n- í ...■ . i - _ n, AA _ — - v_ f. 19.0 Hírek, idői árás jelentés. _ 21.00: Hírek. fi vízállás jelentés. — í — 22.00: Hírek. < /■ 5 v\\\\\\v«v\\\\v\\\\\\\\\\\\\\y«^^ szomszédok. — 16.00: Zenekari hangverseny. — 17.15: Hispánia zenés krónikája. — 18.15; Két világ mezsgyéjén. — 18.45: Lakatos Lajos cimbalmozik. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Három magyar fúvósátirat. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Hangverseny a stúdióból. — 20.40: Nótaszerző prímások. — 21.20: Könnyűzene. — 22.00: Operarészletek. — 22.25: Duhamel: Floren- tin Prinier balladája. — 22.30: Tánczene. Csütörtök, december 17 Kossuth-rádió: 8.10: Népele dalai. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Szót kérünk. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: I-Iorváth Tivadar énekel. — 10.10: Otthon. Elbeszélés.- — 10.30: Csehszlovák operákból. — 11.00: üj szelek szárnyán. — 11.20: Operettrészletek. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 13.20: Kamarazenekari hangverseny. — 14.00: a Gyermekrádió műsora. — 14.10: Szórakoztató zene. — 15.10: Könnyű fúvósátiratok. — 15.30: Országjárás. — 16.00: Napirenden...— 16.05: Egy falu — egy nóta. — 17.15: ÚJ Zenei Üjság. — 17.55: Lányok, asszonyok ... — 18.10: Szív küldi... -- 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Közvetítés a Katona József Színházból. Tánya. Színmű négy felvonásban. — 22.15: Operettrészletek. — 22.50: Pohár, köszöntő. — 23.00: Kamarazene. — 0.10: Katonadalok. Petöfi-rádió; 14.15: Operarész- lefcek. — 15.00: A Tátrától a Balti-tengerig. — 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.30: Tánczene. — 16.10: Férfiút. — 16.40: Kórustanítás az iskolában. — 17.15: Tudományos könyvkiadásunk újdonságai. — 17.30: Daljátékok zenéjéből. — 18.00: Nótaszó. — 18.30: A nyugat leánya. Részletek Puccini operájából. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelv- tanfolyama. — 19.15: Mezei csokor. — 19.10; Ezüstkalászos gaz- datanfolyani. — 20.00: Haydnmüvek. — 20.45: Jegyzőkönyv három házról... — 21.05: Tánczene. — 21.50: Előadás Bánki Do- náthról. — 22.00: Filmindulók. — 22.15; Elbeszélés. — 22.35: Magyar nóták. Péntek, december 18 Kossuth-rádió; 8.10: Daljátékok zenéjéből, r— 9.10: Könnyűzene. — 9.50: Magyar költők versei. — 10.10: Nagy szerzők utolsó müvei. — 11.10; Üj hajtás. Versek. Magyar népdalok. — 21.15; Moszkvai tudósítónk jegyzete. — 21.25: Az operaszinpad csillagai: Nazareno de Angelis. — 22.20: Szabó József zongorázik. — 22.40: Versek. — 22.45: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. — 0.10: Záray Márta és Vámosi János énekel. Petöfi-rádió; 14.15: Népdalok.— 15.00: Zenekari muzsika. — 15.45: A Miskolci Stúdió műsora. — 16.00: Tánczene. — 16.53: A munkásdalok történetéből. — 17.28: Riportmüsor. — 17.38: Sarokház. Zenés vígjáték. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Disznótor Kalocsa környékén. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Heti hangversenykalauz. — 21.05: Kórushangverseny. — 21.25: Hár- famuzsika. — 21.40: Pécs színházi életéről. — 22.00: Tánczene. — 22.20 Lortzing operáiból. — 22.45: Magyar nóták. Szombat, december 19 Kossuth-rádió: 8.10: Lányok, asszonyok ... — 8.25: Kamarazene. — 9.00: Rádióiskola. — 10.10: Mesedélelőtt az óvodában. — 10.30: Operettrészletek. — 11.00: Üj szelek szárnyán. Kisregény folytatásokban. — 11.20: Az' Argentin Rádió szimfonikus zenekara játszik. — 12.10: Népi zene. — 12,45: Mi újság a könyvesboltokban? — 13.00; Operarészletek. — 13.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.50; Szív küldi . . . — 14.25: Időszerű nemzetközi kérdések. — 14,40: Tánczene. — 15.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.30: Élőszóval — muzsikával. — 18.00: Gon’dolat. — 18.30: Népi zene. — 19.05: A Vasas-színpad programjából. — 19.20: Brahms- Kettősverseny. — 20.30: Kisjó Sándor szerzői estje. — 22.15: Ovidius: Beszélgetés a cirkuszban. — 22.20: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.15: Operakalauz. *— 15.15: Autósok és motorosok ötperce. — 15.20: Kórusok. — 15.45: Haláltánc. Rádiójáték. — 16.40; Zenekari hangverseny. — 17.50: Gondolatok filmekről. — 18.00: Filmdalok. — 18.15: Hangverseny. — 18.45: A Lenni-fíúk. — 19.05: Könnyűzene. — 19.30: Jiri Hudec: Nyitány egy vígjátékhoz. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Delibes; Lakmé. Kétfelvonásos opera. — 22.45; Életünk napjai. Vasárnap, december 26 Kossuth-rádió: 7.15: Egy falu — egy nóta. — 7.50: Falusi életképek. — 8.10: Népszerű melódiák. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Csili-csala csodál. — 10.00: Klasszikus operettek. — 11.00: Láttuk, hallottuk ; . — 11.15: Zenéről — mindenkinek. — 12.55: Hétvégi Jegyzetek. — 13.05; Népi zene. — 13.40: Tudományos híradó. —- 14.00: Szív küldi . .. — 14.30: Hét nap a külpolitikában. — 14.45: Híres keringők. — 15.15: A szakma művésze: Az aranyérmes újító. — 15.30: Népi zene. —• 15.45: A következő tanú. Selmeczi Elek rádiódrámája. — 16.30: Könnyűzene. — 17.10: Legszebb operalemezeinkből. — 17.45*. Kincses Kalendárium. — 18.45: Film- dalok. — 19.00: Pándy Pál irodalmi levele. — 19.10: Tánczene. — 2-0.15; Köznapi dolgokról. — 20.25: Zenés hétvége a Holdon. — 22.25: Pique Dame. Részletek Csajkovszkij operájából. — 23.00: Tánczene. — 0.10: Éji zene. Petőfi-rádió: 8.30: Sebestyén János orgonái. —- 9.00: Könnyűzene. — 9.45: Három találkozás. — 10.00: Miska bácsi lemezesládája. — 10.40: Szív küldi... — 11.30; Fúvószene. — 12.00: Cigánydalok. — 12.55: Az öröm szimfóniája. — 13.55: Müvészlemezek. — 14.15: A dió^örő. Mesejáték. — 15.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 15.15: Az operaszerkesztö postájából. — 16.20; Zenekari muzsika. — *17.15: A világirodalom humora. — 17.45: André Zola és zenekara Játszik. — 18.00: Montreuxi Fesztivál 1959. — 19.40: Hangszerszólók. — 20.00: Operettmuzsika. — 20.50: TüztöJ az atomerőműig. — 21.10: Kamarazene. — 22.00: Népi zene. — 22.15: Tóth Árpád verse. —22.20: Tánczene. (A Magyar Rádió a mfisorváltoztaíás jogát fenntartja.) !