Pest Megyei Hirlap, 1959. december (3. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-10 / 290. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PEST MEGYEI .4 jöró hfti trljrs rádióműsor (5. oldalú«) N ÁCS L A P J A m. ÉVFOLYAM, 290. SZÄM Ara őo fillér 1939. DECEMBER 10. CSÜTÖRTÖK Abonyban az új szövetkezeti tagok is agitálnak A csordakúti, a kisbalatoni, a piócási, a Táborhegy és a Sarokhatár dűlő gazdái már valamennyien az új útra léptek Abony, megyénk egyik leg­kiterjedtebb határú és egyik legtöbb lakost számláló közsé­ge eddig sem kullogott hátul a haladás útján. Tanúsítja ezt az a tény is, hogy mostanáig a községben működő nyolc ter­melőszövetkezet tagsága a ha­tárnak majdnem a felét, vagyis több mint 40 százalékát mű­velte meg évről évre gyümöl­csözőbb eredménnyel. Ha ma valaki a község veze­tőitől az iránt érdeklődik, hogy a régi tsz-ek közül mű­ködésük óta melyik vitte többre, egy ideig zavartan hallgatnak, majd azt felelik, hogy erre ne­héz válaszolni, mert ma már valamennyi termelőszövetke­zetük komoly, megalapozott gazdasággal rendelkezik, és eredményes múltra tekinthet vissza. A község egyik legrégibb szövetkezete, a József Attila Tsz például 1954-ben még nya­kig úszott az adósságban, most pedig — Gáspár József elnök, s a. tagság legjobbjainak odaadó munkája eredményeként — ez a tsz az egyik legjobban és legpéldásabban gazdálkodó szövetkezet. Állattenyésztése, aprómagtermesztése, kertésze­te kiváló; ebben az évben bú­zából 16, őszi árpából pedig 18 mázsás holdanként! átlag­termést takarított be. Ugyan­akkor jelentős beruházásokat, építkezéseket hajtott végre. Vele szinte fej-fej mellett ha­lad a Kossuth Tsz, amely pél­dául tavaly is 54 forintot fize­tett munkaegységenként s e két kiváló termelőszövetkezet mögé az elmúlt két év alatt s .orosan íelzárkózott az Uj Világ Tsz is. E termelőszövet­kezet eredményei között vil­lanyvezeték, bekötőút, új istál­lók, baromfiólak egész sorának létesítése szerepel. Szépen fej­lődik a Lenin Tsz is. ahol a munkafegyelem megszilárdult, a gazdálkodás belterjesebb lett, istállói pedig zsúfolásig vannak állatokkal. Az évről évre növekvő ered­mények természetesen nem maradtak hatástalanok Abony egyénileg gazdálkodó paraszt­jaira sem, hisz a tsz-ek fejlő­dése, a szövetkezeti tagok anyagi gyarapodása előttük, a szemük láttára ment végbe. A termelőszövetkezetek kézzel­fogható eredményei az elmúlt napokban olyan kiváló hely­beli gazdákat győztek meg a nagyüzemi gazdálkodás elő­nyeiről, mint a 15 holdas Du­dás Mihályt, a 24 holdas Szrap- kó Józsefet, a 14 holdas Kru- pincza Jánost és másokat, akik felvételüket kérték a termelő- szövetkezetekbe. A jó példa ragadós — tartja a közmondás — s ez ezúttal is igaznak bizonyult, mert az abonyi gazdák, akik nap-nap után arról értesültek, hogy már ez is, meg amaz is termelőszövetkezetbe lépett, kezdték jobban fontolóra venni a dolgot és végül is mind többen jutottak elha­tározásra. A mintegy 22 ezer holdas, nagy kiterjedésű ha­tárban szép számmal vannak olyan dűlők, amelyeknek földtulajdonosai már egytől- egyig termelőszövetkezeti ta­gok. így például az elmúlt napokban a sarokhatári, a kisbalatoni, a csordakúti, a piócási, valamint a tábor­hegyi dűlő gazdái kivétel nél­kül az újat, a nagyüzemi gaz­dálkodást választották. Sokan az új belépők közül nem elégednek meg csupán azzal, hogy maguk aláírták a belépési nyilatkozatot, ha­nem a hozzájuk legközelebb álló és még egyénileg gaz­dálkodókat is igyekeznek meg­győzni döntésük helyességé­ről és rábírni őket a példa követésére. Ezt tette a többi között Nagy István idősebb dolgozó paraszt is, aki, miután a döntő lépésre elhatározta magát, öt ismerősét is meggyőzte: ők is beléptek az Uj Világ Tsz-be. ahová maga is tar­tozik. A két Fehér — Fehér István és fia, Fehér János — öt hold szántóval és két hold szőlővel szintén az Uj Világba kérte felvételét, majd ezt követően a községi hangos híradó útján felhívással for­dultak gazdatársaikhoz. El­mondották, hogy ők már ré­gen töprengenek a belépésen, s úgy vélik, elhatározásuk megérett a döntésre. Bátran és bizakodva lépnek* az -új- útra, mert a maguk boldo­gabb jövendőjét akarják szolgálni. Kérték barátaikat, ismerőseiket, kövessék példá­jukat. Kiszely Mihály három és félholdas gazda, a minap két lovával, szekerével együtt ál­lított be a Kossuth Termelő- szövetkezet udvarára, s azt mondta az elnöknek: „Fel­vesztek-e így, ahogy vagyok, mert máshová is hívnak?” felvették és Természetesen - Kiszely Mihály nyomban munkát kért a tsz vezetőségétől. Azóta mindennap látni, hogy két lovával, szekerével hol a ta­gok tüzelőjét fuvarozza, hol meg a trágyát hordja ki ' a közös gazdaság földjére. Ki­szely bácsi ugyanis a saját lo­vainak gondozójaként a Kos­suth Tsz fogatosa lett. szabad idejében pedig komái és is­merősei házait járja és meg­győző érvekkel agitál a kö­zös gazdálkodás ügye mellett. A. K. KÉPESKÖNYV, MESEKÖNYV A könnyűiparban minden kilencedik dobozó újító Az újítómozgalom helyzetéről tanácskozott a minisztérium kollégiuma A ráckevei szövetkezeti könyvesboltba Is megérkeztek a legújabb könyvek. Másnap már a falusi könyvbizomá­nyosok is megkapták a csomagokat, a sok képeskönyvet, nicsekönyvet, valamint tudományos cs szépirodalmi müveket A Könnyűipari Miniszté­rium kollégiuma foglalkozott az újítómozgalom alakulá­sával és megállapította, hogy bár közvetlenül 1956 után esőkként az —újítások száma; azóta és különösen a kong­resszusi verseny időszakában jelentős eredmények születtek. Míg 1957 második félévében a benyújtott újítások várható értéke 29 millió forint volt, ez az összeg ez év első hat hónapjában több mint 40 millió forintot tett ki. A könnyűipar minden kilence­dik dolgozója részt vesz az újítómozgalomban. A mun­kások műszaki kultúrájának Egyre több halálos áldozata van a nyugat-európai viharos időjárásnak Rendkívüli hideg a lengyel fővárosban A rendkívül viharos idő­járás folytatódik Nyugat- Európában. A viharos eső­zéseknek, az árvizek, a tenge­ri viharoknak sok halálos ál­dozata van. ROMA Mint a Reuter jelenti, Kö­zép- és Észak-Olaszországban a több napos esőzéseket kö­vető viharos szél hirtelen áradásokat okozott. A Fi­renze és Róma közötti fő­útvonalat kedden elöntötte a Turano-folyó és a jármű­vek mérföldes oszlopokban torlódtak az országúton. Az olasz rádió szerint több százra emelkedett az árvizek következtében hajléktalanná vált lako­sok száma. LONDON A nyugati hírügynökségek hosszú jelentésekben számol­nak be az Északi-tengeren és a Nyugat-Britannia körül dúló viharokról. Egymás után futnak be a jelentések a süllyedő hajókon élet-halál harcot vívó tengerészek küzdel­méről. A szerda reggeli órákban egy norvég hajó je:entette, hogy feladta a küzdelmet és a legénység mentőcsónakon igyekszik menekülni. Egy nyugatnémet hajó is hiába igyekezett elérni egy nor­vég kikötő biztos révjét. Koppenhágai jelentések sze­rint a Dánia és Svédország között fekvő Kattegat-szoros térségében is több hajó el­tűnt. Skócia sziklás partjai kö­zelében elszánt küzdelem fo­lyik a Mona nevű hajó le­génységének megmentéséért. A hajót, amelynek műszaki berendezése felmondta a szolgálatot, a viharos szél a sziklás partok irányába so­dorja. Egy mentőcsónakot már vízrebocsátottak.^z azon­ban elsüllyedt és nyolc ten­gerész fulladt a tengerbe. PANAMA CITY Panamában a vasárnapi áradások után lassan hely­reáll a vasúti és országúti közlekedés. Megfigyelők sze­rint ez volt az első eset, hogy természeti katasztrófa következtében egyszerre állt le mindenfajta forgalom. VARSÓ A lengyel fővárosban a rendkívüli hideg következ­tében sok helyen befagyott a csatornahálózat. A vízszol­gáltatásban komoly zavarok vannak. A lakossággal kö­zölték, hogy a város közpon­ti helyein láthatják el ma­gukat vízzel. A varsóiak vödrökben vi­szik haza az ivóvizet. A hatóságok gondoskodtak ró­la. hogy a vízszolgá tatás a kórházakban.^ a sütödékben és más közintézményekben za­vartalan legyen, növekedését mutatja, hogy ez § év első felében az újítások 55 $ százalékát fizikai dolgozók? nyújtották be. $ A könnyűiparban azért is| különös jelentősége van az? újítómozgalomnak, mert sok | a régi, elavult gép. amelyeket § egy-cgy újítással korszerűbbé g tehetnek és növelhetik telje-f sítőképesságét. A Csillaghegyig Lenárugyárban például újítás ^ segítségével automatizálták az ? „üreg” gépeket. A kollégiumi megállapította, hogy áltálé-1 ban jó az újítások műszaki § irányítása. Az üzemekben ? feladattervekkel hívják fel a | figyelmet arra, hegy milyen & megoldásokat várnak az újí- § tőktől. Egyes üzemekben, I mint például a Budapesti j Lenfonóban és a Kártszalag-j gyárban a feladattervek leg-1 több pontjának megvalósítá- i sara a kongresszusi verseny-! ben felajánlást tettek a dolgo- i zók. A célkitűzések azonban I nem mindig a legfőbb felada- j tok megoldására mozgósíta- j nak, ezért a kollégium szűk- | ségesnek tartotta felhívni a: figyelmet arra, hogy fokozot­tabb gonddal hozzák össz­hangba a műszaki intézkedé­si és újítási feladatterveket. Több száz képeskönyvet, meszkönyvet a-Rak már el Gombán, a töldmüvesszövetk^zet boltjában. A szülök már karácsonyi ajándékul vásárolták a sok érdekes, szép kiállítású könyvet gyermekeiknek (Csekó felv.) Vízgőz a Vénuszon Amerikai tudósok beszá­moltak arról a felfedezésük­ről, hogy a Vénusz atmoszfé­rájában vízgőzt találtak. Ez a megállapítás fokozza a való­színűségét annak, hogy a Vé­nusz bolygón élőlények létez­nek. Három évre elegendő az idén felkutatott bauxitvagyon Bsfejezte évi tervét a Bauxiikutjtó Vállalat A Bauxitkutató Vállalat szakemberei az idén igen eredményes munkát végeztek az érctelepek rétegtani szer­kezetének vizsgálatával. Veszprém megyében, a bako­nyi térségben nagyobb érc­mezőket harántoltak és el­enyészően kevés a sikertelen Magyar—nyugatnémet kereskedelmi megállapodást írtak alá Magyarország és a Német Szövetségi Köztársaság kép­viselői Budapesten aláírták az Í96Ö-as évre "vonatkozó áru­csereforgalmi megállapodást. A megállapodás mintegy 35 százalékkal emeli a kölcsönös árucsereforgalmat. A magyar külkereskedelem többek kö­zött vágómarhát, baromfit, tojást, gyümölcsöt, bort. mező­gazdasági magvakat és más mezőgazdasági termékeket, valamint hengerelt árut, izzó­lámpát, elektromos cikkeket, gépeket és közfogyasztási cik­keket szállít Nyugat-Német- országba, - ahonnan vegyiáru­kat, textil nyersanyagokat, hengerelt árut, gépeket, elekt­romosipari készítményeket vá­sárol. A megállapodást magyar részről Nyerges János, a Kül­kereskedelmi Minisztérium fő- ->c7tályvezetőie. német részről Walter Steidle miniszteri ta­nácsos írta alá. kutatás. A bauxitban gazdag megye halimbai, nyirádi és nagytárkányi térségében a ré­gebben vázl.. an feltérképe­zett nagyobb lelőhelyeket az idén több mint kétszáz réteg­tani vizsgálattal részleteiben is felkutatták; új munka­helyeket nyitottak Magyar- polány és Fenyőfő közelébe.., ahol eddig nem ismert érc- vagyont találtak. Igen nagy sikerrel alkal­mazzák a szovjét füróberen- dezéseket, amelynek segítsé­gével nem egyszer négyszáz méte. mélységből is felhoztak mintákat. A Bauxitkutató Vállalat december első nap­jaiban befejezte idei tervét és jelentékenyen csökkentette a kutatás költségeit. Az idén három évre bőségesen elegen­dő ércet találtak, s a bányá­szok jövőre már megkezdhe­tik a minőségileg kifógásta- lan bauxitvagyon kitermelé­sét. , S Újabb pártküldöttségek ^ utaztak el hazánkból ? ? Szerdán délután elutazott Budapestről Jörgen Jensen, a ^ Dán Kommunista Part Köz- 5 ponti Bizottságának tagja, ^ Van Turhaut Lambeitus, a| Holland Kommunista Párt $ küldötte, Antonio Mige, a J Spanyol Kommunista Párt? Politikai Bizottságának tagja, ^ valamint a paraguayi test-1 vérpárt delegátusa. A vendé- ? geket, akik az MSZMP VIIJ kongresszusán vettek részt ^ pártjuk képviseletében. — a? s Ferihegyi-repülőtéren dr. Néz-5 vál Ferenc és Szilágyi Dezső,? az MSZMP Központi Bízott-? ságdr.ak tagjai, valamint Ba- ? rinkai Oszkár, az MSZMP I VII. kerületi Pártbizottsága-3 I nak első titkára búcsúztatták. ]

Next

/
Oldalképek
Tartalom