Pest Megyei Hirlap, 1959. december (3. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-02 / 283. szám

1959. DECEMBER 2. SZERDA "‘i&Cirlaft 3 N. Sz. Hruscsov beszéde a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusán Testvéri köszöntés (Folytatás a 2. oldalról.) nában enyhült a nemzetközi feszültség. Mindenesetre jó- szándékkal, azzal az óhajjal megyünk az ilyen találkozók­ra, hoígy megvitassuk a meg­oldásra megérett kérdéseket, hogy helyes, kölcsönös megér­tésre jussunk, és ami a leg­főbb, megtaláljuk az ésszerű megegyezést a béke megszilár­dítása érdekében. De Gaulle tábornok, Fran­ciaország elnöke meghívására a jövő év márciusában sor ke­rül a franciaországi találkozó­ra. A külföldi sajtóban most itt-ott jelentkeznek olyan hangok, hogy mi elvetettük a kormányfői értekezlet közeljö­vőben való összehívásának gondolatát. Az ilyen állítások nem felelnek meg a valóság­nak. Mi mindig azt vallottak, hogy a kormányfői találko­zók hasznosak és mi­nél előbb megszervezik ezeket a találkozókat, an­nál jobb. De ez a mi álláspontunk. Más tárgyaló felek, akiknek részt kell venniök ezen a találkozón, bizonyos mértékig más véle­ményt vallanak. Nekünk természetesen nem kell Csehov: Három nővérének főszereplőihez hasonlóan vi­selkednünk, akik bármilyen áron szerettek volna eljutni Moszkvába. Mi már régen Mindent megteszünk, hogy meggyorsítsuk a hideglháború jegének olvadását. A nemzet­közi helyzetben most világo­san jelentkezik két irányzat: egyfelől nemcsak a népek, ha­nem sok államférfi és politikus is elismeri a hidegháború meg­szüntetésének szükségességét, másfelől megfigyelhető a nyu­gati hatalmak bizonyos körei­Az egyik rendellenes je­lenség az európai helyzet. Eu­rópában összevontan megta­lálhatók mindkét tábor — a kapitalista és a szocialista tábor csapatai. Itt, Európában mindennél inkább gondoskodni kell a rendezésről, mindazok­nak, akiknek érdekük fűződik a békéhez, akik valóban meg akarják ja­vítani az államok kö­zötti viszonyt. Ismeretes a Nyugat-Berlin- ben kialakult rendellenes helyzet. Különböző a felfo­gásunk a berlini zsákutcából kivezető utak tekintetében, de azt, hogy a berlini helyzet rendellenes, minden állam elismeri, kivéve egyetlen ál­lamot és egyetlen politikust — Nyugat-Németországot és Adenauer urat, Nyugat-Né- metország kancellárját. A kancellár különösen aktívan ténykedik Nyu- gat-Berlin kérdésében, bár, mint ismeretes, semmiféle jogalapja nincs ahhoz, hogy beavat­kozzék ennek a város­nak az ügyeibe. A kancellár úr beszédeiben azt hangoztatja, hogy a kormányfői találkozón meg­oldandó legfőbb kérdés a leszerelés kérdése. Teljes mértékben egyetértek a kan­cellár úrral. Valóban, a le­szerelés fő kérdés, amelynek óriási nemzetközi jelentősége van, mert a leszereléshez a szó szoros értelmében min­den országnak, az egész em­beriségnek érdeke fűződik, örömmel nyugtázom, hogy Adenauer kancellár ezt most megértette. Ha azon­ban a kancellár nem sajnál­ná a fáradságot és tanulmá­nyozná 1955-ben Genfben ki­fejtett álláspontunkat, meg­győződnék arról, hogy ép­pen a szovjet küldöttség ve­tette fel a leszerelés kérdé­sét, mint fő kérdést. Igaz, akkor ránk kénysze­rítettek — elsősorban Ade- aauer kancellár a maga megmondtuk, hogy a kor­mányfői értekezlet összeülhet Genfben, vagy bármely más • helyen. Mi akarjuk ezt a talál­kozót, de azt akarjuk, hogy gyümölcsöző legyen, hasznot hozzon a népeknek. Ésszerűen kell megközelíte­nünk azonban az értekezlet összehívásának kérdését és figyelembe kell vennünk a többi tárgyaló fél óhaját is, számolnunk kell velük. A szovjet kormány kész erre a találkozóra abban az időpont­ban és azon a helyen, amely mindegyik részvevőnek megfe­lel. Az, hogy De Gaulle elnök­kel való találkozóm időpontja március 15., egyáltalán nem jelenti, hogy a kormányfői ta­lálkozóra nem kerülhet sor e találkozó előtt. A kormányfői találkozó összeülhetne franciaországi utazásom előtt is, de De Gaulle tábornok a kor­mányfői értekezlet előtt akar eszmecserét folytatni velem. Ez az óhaja nem alaptalan. Mi megértjük ezt, és a kellő figyelmet ta­núsítjuk kívánságai iránt. Ez talán előmozdítja a kor­mányfőd értekezleten a jobb kölcsönös megértést. Minden lehetőséget fel kell kutatnunk, hogy a vitás kér­déseket ésszerű alapon oldjuk meg és ezért számolni kell tárgyalófeleink kívánságaival. nek az a törekvése, hogy meg­állítsák a nemzetközi feszült­ség enyhülésének megindult folyamatát és fenntartsák a hi­degháborús állapotot. Erről tanúskodnak pl. olyan tények, mint az a kísérlet, hogy újból az Egyesült Nemze­tek Szervezete elé vigyék meg­vitatás végett az úgynevezett magyar kérdést, szövetségesein keresztül — egy másik „fő kérdést” — a német kérdést. Sőt, mi több, ő azt mondotta, hogy a le­szerelés problémáját csak az úgynevezett „német kér­dés” megoldásával egyide­jűleg lehet megoldani. Ezt a kérdést viszont ő így értel­mezte: a Német Demokrati­kus Köztársaság megszünte­tése és a nyugatnémet kor­mány hatalmának kiterjesz­tése egész Németországra. Vagyis arról volt szó, hogy ebben az országban meg kell erősíteni a kapitalista rend­szert és meg kell szüntetni a szocialista rendszert. Nos, ezt akarta és ezt akarja Ade­nauer kancellár! Ismeretes azonban, hogy a szocializmus ellen har­colt Hitler is és mi lett belőle?! Hitler megölte magát, a szocializmus pe­dig virágzik! Adenauer kancellárnak illik tudnia, hogy ő most Nyu- gat-Németország kormányát képviseli, amelynek kötelessé­ge emlékezni Hitler gaztet­teire. A kancellár azt mond­ja, hogy ő nem felel a hitle­ri Németország tetteiért. De hol vannak azok az emberek, akik fasiszta katonákat ve­zettek a Szovjetunió ellen, akik Sztálingrádban voltak, akik háborút folytattak más országok ellen? Nem kell távcső vagy egyéb optikai eszköz a megtalálásukhoz. Mindenki tudja, hogy ezeket az embereket nem a Német Demokratikus . Köztársaság­ban kell keresni: Nyugat-N émetországban találnak talajra és so­kan közülük tekintélyes tisztséget töltenek be. Néhányan a nyugatnémet hadsereget szervezik, mások már NATO-csa- patok parancsnokai. Ilyen a helyzet, ha józanul vizsgáljuk, mi, kommunisták pedig mindig józanul nézzük az életet. A nemzetközi légkör észre­vehető felmelegedése és a szov­Kinek van szüksége erre a provokációs kérdésre? Va­jon azok, akik ezt a kér­dést felvetik, valóban azt hiszik, hogy e kérdésnek az Egyesült Nemzetek S zervezetében való megvi­tatásával el lehet érni Ma­gyarországon a szocialista vívmányok megszüntetését és a Horthy-rendszer visz- szaállítását? Úgy gondolom, hagy a nyu­gati hatalmaknak azok a kép­viselői, akik felvetik ezt a kérdést, maguk sem hisznek javaslataik ésszerűségében. Aliik ilyesféle kérdésekkel ho­zakodnak elő, a régi, elavult szellemhez ragaszkodnak. De minél hamarabb megéftik az ilyen politikusok, hogy kivén- üied-t lóra rakták a tétet, annál gyorsabban megszűnik a fe­szültség és ez elősegíti majd a jobb, kölcsönös megértést, a béke megszilárdulását. Bizonyos nyugati politiku­sok megsiratják a magyaror­szági ellenforradalom leveré­sét. De csak sírjon az ellen­ség. hullassa könnyeit a re­akció képviselőinek marok­nyi csoportjáért. Ettől még diadalmaskodik a munkás- osztály, a dolgozó parasztság, az egész dolgozó magyar nép, amely megerősítette szocialis­ta vívmányait. Mi pedig örü­lünk és lelkesen tapsolunk ezeknek a sikereknek. Elvtársak! Most minden reálisan gondolkodó politi­kus elismeri, hogy mérsék­lődött a nemzetközi feszült­ség. Minden politikusnak és minden országnak tovább­ra is azon kell munkálkod­nia, hogy javuljon a nem­zetközi helyzet, megszűnjék a feszültség. Ki kell bontani a csomókat, el kell távolítani az útból azokat a torlaszo­kat, amelyek a hidegháború következtében képződtek, és amelyek gátolják a nemzet­közi helyzet normalizálását. jet kormánynak a béke meg­szilárdítása érdekében tett ak­tív erőfeszítései nyilvánvalóan nem tetszenek a Német Szö­vetségi Köztársaság jelenlegi vezetőinek. Mindennel meg­próbálkoznak, hogy gátolják az államok közötti viszony javulását, befeketítsék a Szov­jetunió külpolitikáját. Ebben a vonatkozásban különös akti­vitást mutat Adenauer kancel­lár. Legutóbbi beszéde, ame­lyet a napokban a Rajnai Tar­tományban, a Keresztény- demokrata Unió helyi szerve­zetének kongresszusán tartott, azt mutatja, hogy Adenauer úr nem riad vissza a nyilván­való koholmányoktól, a köz­ismert tények egyenes eltorzí­tásától sem. „Ebben az év­században — jelentette ki a kancellár — egyetlen ország sem folytatott annyi háborút, nem hódított meg annyi orszá­got. mint a Szovjetunió.” Ha Adenauer kancellár be­szédét olvassa az ember, azt gondolhatja, hogy nem a hit­leri Németország, hanem a Szovjetunió robbantotta ki a második világháborút, amely emberéletek tízmillióiba és megszámlálhatatlan anyagi ál­dozatba került a népeknek. Azt gondolhatná az ember, hogy a Szovjetunió támadt Németországra és nem a hit­leri Németország követett el rablótámadást országunk ellen. Vagy talán Adenauer kan­cellár azt próbálja állítani, hogy 1918—1920-ban Szovjet- Oroszország tört be Német­országba, Angliába, Francia- országba, az Egyesült Álla­mokba és Japánba? De ki hi­szi el ezt neki, amikor min­denki tudja, hogy annak ide­jén éppen ezek az államok tá­madtak fegyverrel a fiatal Szovjetországra, amely síkra- szállt az egyetemes béke mel­lett. Ezek az országok részt vettek abban a külföldi in­tervencióban. amelynek során tizennégy állam csanatai tör­tek országunkra. A nyugatnémet kancellár, megpróbálván eltorzítani a Szovjetunió politikáiét, nemcsak a logikát veti fél­re. hanem az elemi én gon­dolkodást is. Ez érthető, hiszen a valóságban Ade­nauer kancellárnak a Né­met Demokratikus Köztár­sasággal szemben tanúsí­tott szándékait semmikép­pen nem lehetne békesze­retőnek minősíteni. Legutóbbi beszédé újból ezt bizonyítja. Mit ér például a következő kijelentése: „Újra­egyesítés helyett most más ki­fejezést kell használnunk, mégpedig: a szabadság vissza­adását 17 millió németnek.” A „szabadság” szócskával véghezvitt zsonglőrösködés senkit sem téveszt meg. Arról van szó, hogy Adenauer sze­retné az NDK dolgozóit arra kényszeríteni, hagy ismét tő­késekre és földesurakra dol­gozzanak, ugyanakkor szeretné az NDK területén kiépíteni a NATO atom- és rakétatámasz- pontjainaik hálózatát, ahogyan ezt Nyugat-INémetországban már megtette. Csak így tudja elképzelni Németország újra­egyesítését. De világos, hogy az ilyen tervek homokra épül­tek. Nem azért hozták létre a Német Demokratikus Köztár­saság dolgozói az elmúlt tíz év alatt az új szocialista társadal­mat, és nem azért erősítették népi államukat, hogy valaki­nek is megengedjék embermil­liók fáradságos és önfeláldo­zó munkája eredményeinek tönkretételét. Soha nem fogjuk támogat­ni azt a követelést, hogy a • Német Demokratikus Köz­társaságban mondjanak le a szocialista vívmányokról. Mindenki előtt ismeretes, hogy nemzetközi értekezleteken és találkozókon csakis akkor le­het megoldani a kérdéseket, ha figyelembe vesszük mind­két fél érdekeit. Egyoldalú megoldás csak há­ború útján lehetséges, tárgya­lások útján a viták csakis az érdekek kölcsönös figyelem­bevételével oldódnak meg. De hol van itt az érdekek figye­lembevétele, amikor ultimá­tumszerűén követelik a Né­metország történetében első munkás-paraszt állam szocia­lista vívmányainak megsem­misítését, a Német Demokrati­kus Köztársaság felszámolá­sát? Ez enyhén szólva irreális megítélése a dolgoknak. Maga Adenauer úr helyesen állapí­totta meg, hogy az erőpolitika a háborús fenyegetőzés politi­kája. Változnak az idők, vál­tozik a nóta is. Ade­nauer úr most más kot­tát vesz elő, már látja, hogy háborúval és erőpo­litikával semmit _ sem ér el, az ilyesféle politika re- csegve-ropogva összeomlott. A fenyegetőzés és a zsarolás politikája e politika fő kar­mesterének halálával, sőt már halála előtt kilátásta­lan zsákutcába jutott. A fő karmester segédei, tanítvá­nyai azonban, akik vele együtt húzták a hidegháború nótáját, húzzák továbbra is, karmester nélkül. Ez a nóta Hogyan valósítható meg ez? Az egyetlen eszköz a német békeszerződés aláírá­sa. Ilyen javaslatot tettünk. A békeszerződés elől senki nem térhet ki, ha a többi or­szág, amelytől a békeszerző­dés aláírása függ, a béke és az együttélés álláspontját vallja. Végül is meg kell szüntetni a második világ­háború maradványait, mi­vel azok táptalajt jelentenek a harmadik világháború gyújtogatói számára. Mi nem sürgetjük időbelileg a nyu­gat-berlini kérdés megoldását, nem tűzünk ki semmiféle ha­táridőt, nem küldünk ultimá­tumokat, de ugyanakkor nem csökkentjük erőfeszíté­seinket abban az irányban. ■ hogy megegyezésre jussunk szövetségeseinkkel. Ha minden eszközt kipró­bálunk és a5|ok nem hozzák meg a kívánd eredményeket, nem lesz számunkra más kivezető út. mint hogy alá­írjuk a békeszerződést a két német állam közül azzal, amelyik ezt akarja. Ebben az | esetben a békeszerződés alá­írásának elutasításáért nem nyilvánvalóan disszonáns és kezdi idegesíteni a makacs szólista szövetségeseit is. Mi az együttélési politika elveiből indulunk ki. A Szovjetunió előterjesztette a leszerelési javaslatot és mi készek vagyunk bármely percben aláírni a leszerelé­si egyezményt, hozzálátni végrehajtásához az ENSZ vagy bármely más nemzetkö­zi szerv égisze alatt meg­szervezendő legátfogóbb és legmélyebb ellenőrzés alap­ján. Mi az igazi leszerelés hívei vagyunk, igazi ellen­őrzéssel, amely mellett egyet­len állam sem támaszthatja fel titokban hadseregét és nem kezdhet háborút. Ahhoz azonban, hogy mindkét fél részéről meg legyen a bizonyosság, meg kell oldanunk Nyugat-Ber- lin kérdését. Miért vetjük fel Nyugat-Berlin kérdését? Azért, mert Nyugat-Berlin most konfliktusok forrása, a viszály almája lett. Amikor azt mondjuk, hogy meg kell oldani a nyugat-berlini kérdést, ez azt jelenti, hogy ja­vasoljuk a második vi­lágháború után az egész­séges testben maradt utolsó tüske kihúzását és a megszállási rend­szer gócának felszámo­lását. minket fog terhelni a felelős­ség, hanem azokat, akik ész- szerűtlenül ítélik meg e kérdés megoldását, nem az államok közötti feszültség enyhítésének útját járták, hanem ellenkezőleg, azt akarták, hogy megmaradjon a harmadik világháború ki­törésével fenyegető veszélyes tűzfészek. Ezért mondjuk Adenauer kancellárnak: ha ön valóban szemben áll a revansszellem- mel és a hitlerizmussal — ezt gyakorta hangoztatja —, bizonyítsa be ezt a gyakor­latban, ne ellenezze a hitle­ri háború maradványainak megszüntetését. Vagy talán fel akarja újítani? Nyilatko­zataiból ítélve, ön ezt nem akarja. Akkor a hitleri Né­metország elleni háborúban volt szövetségeseink szövet­ségeseként mozdítsa elő, hogy a kormányfői találkozón ez a kérdés minden nép érde­kében oldódjék meg, hogy senki ne nyerjen és senki ne veszítsen, hogy a béke ügye nyerjen. Alá kell írni a békeszer­ződést és szabad város státuszt kell adni Nyugat- Berlinnek. A jelenlegi helyzetben tel­jes képtelenségig mehetnek a dolgok Nyugat-Berlin ben. Is­meretes, hogy elvben minden ország helyeselte leszerelési javaslatainkat. Paritásos bi­zottság alakult és az ENSZ határozatával e „tízes” bi­zottság ele utalták a leszere­lés kérdését. Vegyük a job­bat, amire törekszünk "“- ja­vaslatainkat elfogadjak, előbb vagy utóbb elfogadják. A vi­lág ebben az irányban halad, mert az emberi értelem fej­lődik" és az emberi értelem győzedelmeskedik. A leszere­lési javaslatok a legésszerűb­bek, minden ember, az egész emberiség óhajait fejezik ki. Nos, és mi lesz akkor Nyu- gat-Berlinnel?! Volt szövetségeseink ra­gaszkodnak határidőhöz nem kötött megszállási jogaikhoz, örökre fenn akarják tartani a megszállási rendszert, ott akarják hagyni csapataikat. Ha tehát megtörténik a le­szerelési egyezmény aláírása, ha mindenki megkezdi a le­szerelést, s az összes hadse­reget megszüntetik, — mit csinálnak a Nyugat-Berlin- ben állomásozó csapatok? Ha ragaszkodnak ahhoz a logi­kához, amelyhez most a nyu­gati országok tartják magu­kat és amelynek különösen lelkes híve Adenauer kancel­lár, a földön az egyetlen hely Nyugat-F.erlin lesz, ahol meg kell tartani a csapatokat. Ez azonban már nyilvánvalóan képtelen kívánság, amely el­lentmond az értelemnek. Ez, hogy úgy mondjam, szamár­logika. Nos, ilyen logikával ho­gyan oldjuk meg a leszerelés kérdését? A megszállási rendszer fenntartása alapvető ellentétben áll a leszerelés gondolatával. Ezért minden ép gondolkodású ember meg­érti, hogy ez illogikus, éssze­rűtlen politika, ellentmond az ép értelemnek. A szovjet kormány azt a célt tartja szem előtt, hogy a né­met békeszerződés aláírásával megszüntesse a hadiállapotot. Mi az együttélés álláspont­ját valljuk és ez helyes irányvonalat sugalmaz ne­künk a nemzetközi kérdé­sekben. Ismét és ismét hangsúlyozzuk: az együtt­élés — az államok be nem avatkozása más államok belügyeibe — annak a jog­nak elismerése, hogy min­den nép maga választhatja meg azt a rendszert és azt a társadalmi rendet, amelyben élni akar. Éppen ebből kiindulva java­(Folytatás a é. oldalon.) Kinek hasznos? Józanul kell vizsgálni a nemzetközi helyzetet A német békeszerződés és Nyugat-Berlin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom