Pest Megyei Hirlap, 1959. november (3. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-03 / 258. szám

mrlapfgm Hazai sikerek, csak Szigetújfalu győzött Érden Szentendre öt gólt lőtt Monornak a megyei labdarúgó- bajnokságban A megyei labdarúgó-bajnokság 11. fordulóját hazai sikerek jel­lemezték, csupán Szigetújfalunak sikerült mindkét pontot elhozni idegenből. Több biztos győzelem született, az éllovas Szentendrei Honvéd öt gólt lőtt Monornak, vetélytársa a Gödöllői Vasutas 3:0-ra nyert. Meglepetés Kistar- csa Kartal felett aratott 3:0-ás győzelme, valamint az, hogy az újonc Péteri kétvállra fektette Pécelt. GÖDÖLLŐI VASAS—SZIGET- SZENTMIKLÓS 3:0 (2:0) Gödöllő, 600 néző. V: Húszak. Nagy küzdelmet, sportszerű já­tékot hozott a találkozó, melyen i gödöllői csapat a helyzetek tlapján nagyobb arányban is győzhetett volna, a nagy lendület­ül kezdő, tartalékos SZTK ellen. G: Najjy (2), Bátori. Jó: Bátor! 'a mezőny legjobbja). Kovács, -Távorszki, Kassai, ill. Földi, Aradi, Fiala. , . Csiba József VÁCI VASUTAS—VECSÉS 2:0 (1:0) Vác, 200 néző. V: Miklós. Jól kezdett a Vasutas, a 15. i>ercben Jakab I megszerezte a vezetést. A vecsésiefk csak rit- cán és erőtlenül támadtak. A 30. merőben Kuruczot (Vác) után- nígás miatt kiállították. A IT. fél­időben a vecsésieknek több hely­zetük akadt, de a csatárok nagy •'^százalékkal látszottak. A Vasutas támadásai veszélyesebb­nek bizonyultak, s a 65. nercben Tfkab I növelte az előnyt. Az utolsó percben a váci Jakab II a kiállítás sorsára jutott, feleselés miatt. A játékvezető több eset­ben nem alkalmazta az előny- szabályt. Pál Jáno9 KIST ARCS A—KARTAL 3:0 (1**0) Vecsés, 300 néző. V: Tóth. A hat ifjúsági játékossal kiálló Kistarcsa. idei legjobb teljesít­ményével, még ilyen arányban is megérdemelten nyert. Az 5. perc­ben Fogd szerezte meg a veze­tést, majd kiegyenlíteté vált a játék. A kartal! csatársor biztos helyzeteket hagyott kihasználat­lanul, igaz a tárcsái védelem ki­tűnően állt a lábán. Szünet után fokozódott az iram, melyet a tár­csái fiatalok lobban bírtak. Az 50. és 87. nercben Sáska lőtt eólt. Kartal csalódást keltett, igaz a szerencse is elpártolt tőlük. Jó: Schléger, Pecsenyiczky. Kovács, s a fiatalok, ill. Tasnádi. Rózsa­völgyi. Fekete József PÉTERI—PÉCEL 2:1 (1:1) Péteri. 200 néző. V: Halász. Végig nagy iramú, sportszerű küzdelmet hozott az utolsó és utolsóelőtti helyezett tahV.l:;.. Péceli támadások vezették be a játékot. A 10. percben Kalina a büntetőterületen belül szabályta­lankodott, a bíró túlszigorúan ll-est ítélt, melyet Kiss értékesí­tett. Ezután Péteri sokat táma­dott, de csak a kapu mellé kül­dött lövések jelezték fölényét. A 40. percben kapu előtti kavaro­dásból Szenyán egyenlített. Szü­net után. hol az egyik, hol a má­sik kapu forgott veszélyben, de a hazai kapus mindent védett, míg a péteri csatároknak semmi sem sikerült, a 80. nercben, szög­let után Fodor lőtte a hazaiak győztes gólját. Ezután a vendé­gek hiába rohamoztak az egyen­lítésért. Egy kis szerencsével Pé­teri győzelme nagyobb arányú is lehetett volna. Jó: István T.. Ma­gyar, Fodor, Szenyán. Hrutka J.. ill. Talapa, Hegedűs, Dobos, Kalocsai. Kiss Ernő DUNAKESZI KINIZSI _GY ÖMRÖ 3 :1 (2:1) Dunakeszi. 460 néző. V: Kő­halmi. Az első félidő közepes iramú játékot hozott, ekkor a hazaiak kezdeményeztek többet. A 67. percben egy vetődésnél a gyöm- rői kapus megsérült, ettől kezdve csak io emberrel játszottak. A vendégek dicséretére válik, hogy csonka csapattal m-ní-i; x-J ^ ki­harcoltak ki. Ekkor a Kinizsi csa­társor nem tudta tartani a lab­dát, mert a fedezetektől nem kap­ták meg a kellő támogatást, az utolsó 10 percben ismét Duna­keszi irányította a játékot a ki­fáradt vendégek elen. A Kinizsi jól kihasználta helyzeteit, s meg­érdemelten nyert. G: Sipos, Félix. Merk. ill. Kiss. Jó: Lin- niczky. Kalvach, Sipos, Merk, ill. Bori, Kiss, Vincze, Békeffí. Suchard Tibor CEGLÉDI ÉPÍTŐK—FÓTI SE 2:2 (1:1) Fót, 400 néző. V: Kaiser. Az első perceikben Fót két kapufát lőtt, majd a 15. percben váratlan gólt szerzett a ceglédi Milus. Ezután is állandóan a ha­zai csapat támadott. Pektor egyen­lített, majd az 56. percben ugyan­csak ő lőtt gólt. A 05. percben, szabadrúgás után a fóti kapus, Kárpáti, saját hálójába ütötte a labdát, s 2:2 lett. A 75. percben Kuruczot (Cegléd) utánrúgásért kiállították. A látottak alapján Fót többgólos győzelmet is elér­hetett volna, de a csatárok sok biztos helyzetet kihagytak, vagy a szerencsés napot kifo-gó ceglédi kapus mentett. Jó: Nagy, Pektor, Szűcs, Szabó, ill. Somodi, Halmi, Deli, Jósa. Kalma János SZIGETÉTJFALU—ÉRDI TRAKTOR 2:1 (1:0) Érd, 500 néző. V: Ábrahám. A 3. percben Dobos, az érdi bal­fedezet, egy szerencsétlen össze­fej elésnél agyrázkódást kapott, ezután csak statisztált, mérkőzés után pedig kórházba szállították. A vendégek ll-csből jutottak előnyhöz, majd Érd sokat táma­dott. de nem tudott eredményt elérni. A II. félidő is hazai roha­mokkal kezdődött, a 47. percben az érdi Vermes kihagyott egy ll-est. A 63. percben egy elfutás során Vigh Z. lőtt újabb gólt. Ezután átforgatták a Traktort, de csak két kapufát lőttek az érdiek, s somlai csupán szépíteni tudott. Jó: Vigh Z. és a védelem, ill. Somlai, Pluhár. SZENTENDREI HONVÉD—MONOR 5:0 (2:0) Szentendre, 400 néző. V: Bende. A tartalékos Honvéd biztosan nyert. Monornak is sok helyzete volt, de nem használták ki eze­ket. G: Kiss (2), Madácsi, Gyet- ván, Bodnár. • • Ot csapat — hét pont A Isepcl Autó ismét az élre került 1. Sz.-endrei H. 11 8 2 1 30:10 18 2. Gödöllő 11 8 2 1 29:11 18 3. Ceglédi Ép. 11 6 2 3 33:22 14 4. SZTK 12 4 5 3 18:19 13 5. Monor 12 5 2 5 16:19 12 6. Szigetújfalu 11 4 3 4 24:19 11 7. Dunakeszi K. 11 2 7 2 17:14 11 8. Váci VSE 11 4 3 4 20:17 11 9. Kartal 11 4 3 4 18:18 11 10. Vecsés 11 3 4 4 22:18 10 11. Kistarcsa 11 4 2 5 13:18 10 12. Fóti SE 11 2 5 4 14:18 9 13. Érd 11 3 3 5 7:13 9 14. Péteri 11 2 4 5 10:23 8 15. Gyömrő 11 2 3 6 11:31 7 16. Pécel 11 2 2 7 13:25 6 A vasárnap az otthonjátszó Pest megyei BN lll-as csa­patok sikerét hozta. A CVSE, a Csepel Autó és Nagykörös győzött, míg a Pilisi KSK döntetlenül vég­zett. Cegléd három pontra nö­velte előnyét az élen, s a Cse­pel Autó ismét az első helyre került csoportjában. Nagy­kőrös idei második győzelmét szerezte, s nőst az utolsó előtti helyen áll. Csupán a Pilisi Bá­nyász kapott ki a Kerámia otthonában. Északközép csoport: TRAKTORGYAR—PILISI KSK 1:1 (0:0) Pilis. 800 néző. V: ifj. Láng. P. KSK: Varga — Jánosi, Per- jési, Duhaj — Várszegi, Szél — Földvárszki, Turcsán, Fekete, Kuszenda, Osztos. Az első 45 perc gól nélkül telt el, majd szün-et után a Traktor­gyár jutott vezetéshez, melyet a 86. percben Földvárszid egyenlí­tett. A Traktorgyár nagyobb tudá­sát, Pilis lelkesedésével egyensú­lyozta. s igazságos eredmény szü­letett. " Jó: Perjési, Földvárszki, Osztós. KERÁMIA—PILISI BÁNYÁSZ 3:0 (2:0) Gergely utca, 400 néző. V: Sza­lontai. P. Bányász: Kovács — Petruska. Fazekas, Spambergcr — Hau, Víz­vári — Barabás, Gechter, Gál, Ferbert, Kimmel. A Bányász vezette az első tá­madást. de Ferbert a kapus ke­zébe lőtt. Ezután a Kerámia vette át az irányítást, s az 5., majd É.M. 45, sz. Állami Építőipari Vállalat fel­vesz kőműves szak­munkásokat, férfi se­gédmunkásokat, bu­dapesti munkára. Vi­dékieknek munkásszál­lást biztosítunk. Ebéd napi 3.30 Ft. térítés ellenében. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Bp. VI., Szív utca 60. sz. alatt naponta V28—2 óráig. Szállítók—Váci Petőfi 3:1 A Váci Pe­tőfi kevés eséllyel uta­zott a második helyezett Szál­lítók otthoná­ba. Sajnos, -,em borult fel a papírforma, >ár az első félidőben fölény­jen volt a nagy lendülettel cezdő váci együttes. Szünet itán erőteljesen feljött a Szállítók, s a maga javára ordította az eredményt. A 82. lercben tíz főre olvadt a vendégcsapat, mert Jeneit ki- illították. A Petőfi újabb vé­tségével veszélyes zónába rerült, a Nyugati csoport 14. íelyén áll a csapat. Fóti út, 1500 néző. V: Váli. V. Petőfi; Kohlmann — Je­lei, Palásti, Czuczor — Neu­gan, Farkas — Varga, Kálózi, Andriska, Frick, Sebestyén. G: Serényi (2), Cserháti, ill. Andriska. Jó: Sebestyén, Bajzák, Sza- lontai, Serényi ill. Palásti, Farkas, Neugan. Keleti csoport: Bp. Sparta­cus—Ózd 2:4, UTTE—SZVSE 1:3, Egyetértés—Kecskemét 2:1, Pénzügyőrök—DVSC 0:0, MVSC—Jászberény 3:1, Diós­győri Bányász—Orosháza 3:0, Szolnok—Bp. Előre 2:2, Nagy- bátony—Borsodi Bányász 1:0. Nyugati csoport: Budafok— Mosonmagyaróvár 1:1, Zala­egerszeg—Győr 0:1, Komló— Láng 2:0, Oroszlány—Budai Spartacus 3:3, PVSK—Sztá­linváros 2:2. Kaposvár—Pápa 0:0, Székesfehérvár—EVTK 4:1. Hivatalos totónyeremények A sportfogadás 1959. novem­ber 1-i, 44. heti fordulójára 852 726,5 db kéthasábosnak megfelelő tippszelvény érke­zett be a Sportfogadási és Lot­tó Igazgatósághoz. Felosztás­ra került összesen 1 534 907,70 Ft. Az I. és II. nyerőosztály­ban egyformán 383 726,92 Ft a III, nyerőosztályban pedig 511 635.90 Ft kerül kifizetésre. Vigaszdíjra ezen a héten 655 817.95 Ft ot fordítanak. Az I. nyerőosztálvban 36-an értek e! Í2 találatot A nvere- ményösszev estenként 10 658 forint 75 fillér. A II. nyerőosztályban 672-en értek el 11 találatot. A nyere­ményösszeg egyenként 571,25 forint. A III. nyerőosztályban 6287- en értek el 10 találatot. A nye­reményösszeg egyenként 81,25 forint. A 10 és 11 találatos nyere­mények kifizetése november 9-én, a 12 találatosoké pedis november 12-én kezdődik A 42. fogadási hét 9 találatos szelvényei részesülnek vigasz­díjban. Egv-egy vieaszdíira jo­gosult szelvényre 71.25 forint nyeremény összes iut. A 12 találatos tippszelvény 1, 2, 1, 1, 1, 2, x, x, x, 2, x, 1, Felvételre keresünk lakatos, asztalos, vil­lanyhegesztő szakmun­kásokat. A dolgozók­nak és családtagjai­nak MÁV utazási ked­vezményt adunk. Szál­lást biztosítani nem tudunk. MÁV Duna­keszi Járműjavító Ü. V. Dunakeszi. Eladó Ingatlanok Ér­den: Beköltözhető há­zak: 1 szoba, konyha. 295 n.-öl telek 70 000 Ft. 1 szoba, konyha, pin­ce, mellékhelyiségek 387 n.-öl telek 67 000 Ft. l szoba, konyha, élés­kamra, ólak, 200 n.-öl telek 75 000 Ft. 1 szoba, kamra, 110 n.-öl telek 35 000 Ft. 2 szoba összkomfort, 578 n.-öl telek gyü­mölcsössel 160 000 Ft. 1 szoba, konyha, spejz, nyárikonyha, ólak, 150 n.-öl telek 60 000 Ft. 2 szoba, konyha, spejz, előszoba, mel­lékhelyiségek, 330 n.- öl telek 100 000 Ft. 1 szoba. konyha, kamra, nyárikonyha, ólak. 1100 n.-öl gyü­mölcsös 120 000 Ft. 2 szoba, nyárikonyha. kis szoba, pince, 540 n.-öl telek 30 000 Ft. 2 szoba, konyha, spejz. előszoba, mel­léképületek 720 n.-öl telek 180 000 Ft. 3 szoba, konyha, spejz, veranda, mel­lékhelyiségek, 480 n.öl gyümölcsössel 150 00G Ft. Telekingatlanok Ér­den: 300 n.-öl üres telek 3600 Ft. 200 n.-öl bekerítetlen 10 000 Ft. 200 n.-öl üres 1600 Ft. 664 n.-öl bekerített gyümölcsös 65 000 Ft. 200 n.-öl bekerített gyümölcsös 15 000 Ft. 174 n.-öl bekerített gyümölcsös 8000 Ft. 1600 n.-öl gyümölcsös 20 000 Ft. 660 n.-öl üres bekerí­tetlen n.-ölenként 20 Ft. 155 n.-öl bekerített közművesített 20 000 Ft. 200 n.-öl üres n.-ölen- ként 30 Ft. 202 n.-öl üres 7500 Ft. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlan­közvetítő Vállalat. Érd. Diósdi út 34. min­dennap 8—12 óráig. Felvilágosítás teljesen díjtalan. Rákoskerten, Perec u. 103. magaslati telek, állomás közelében, 175 négyszögöl eladó. Le­velet Zsámbék. Dene. Eladó beköltözhető házak Nagykőrösön 2 szoba, konyha spejz, zárt veranda, istálló, pince, 5 hold szántó (ebből 400 n.-öl szőlő) és mellékhelyi­ségek. 65 000 Ft. 2 szoba, konyha, nyá­rikonyha, oidalszobn kamra, pince és mel­lékhelyiségek, 214 n.- öl telek 140 003 Ft. 1 szoba, konyha, mel­lékhelyiségek 240 n.-öl lelek 50 000 Ft. 3 szoba, konyha mellékhelyiségek, 8C n.-öl telek, 150 000 Ft 2 szoba, konyha, kam­ra, mellékhelyiség 100 000 Ft. 1 szoba, konyha spejz, mellékhelyiség 200 n.-öl telek, 70 000 Ft. 2 szoba összkomfort 100 n.-öl telek 200 000 Ft. I szoba, konyha, hold (részben szőlő) telekkel 50 000 Ft. 1 szoba, 1 konyha, is­tálló 40 000 Ft. Felvilágosítást ad i Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat ki- rendeltsége Nagykő­rös, Encsi út 1. na­ponta 8—12 óráig. Fel­világosítás teljesen díj­talan. Mag var levelezőnek ajánlkozom. Zsámbék, Dene. Fejőgulyásokat tagnak felveszünk. Lakást adunk. Váci Kossuth Termelőszövetkezet. Vác, Rádl út 12. sz. Eladó a Zsíros hegy­ben Máté Ferenc szomszédságában 3 vékás szőlő és vete­ményesföld. Érdeklőd­ni IX. kér. Bállá Ger­gely u. 54. Harsányi Sándor. Azonnali belépésre keresünk két bádo­gost, akik víz- és cső­szereléshez is értenek. Finomoamutfonó- és Cémázógyár Vác, Vám utca 1. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Sürgősen eladó egy Singer varrógép, Ár­pád u. 29. Kétszemélyes fodrász­berendezés eladó, Ceg­léd, Sugár utca 45. alatt. Beköltözhető ház el­adó IX., Tükör utca 37 szám alatt. Vályog eladó. IX. kér. Percei utca 9. szám alatt. Dózsa György utca ’ szám alatti ház eladó. Értekezni lehet Pus­kin u. 7. Azonnal beköltözhető ház eladó IX. kér. Rét utca 6 szám alatt Haszonbérbe kiadó 5 hold szántó és rét. Ér­deklődni: V. kér. Bes- nyő u. 22. sz. Komplett ebédlőbútor eladó. Puskaporos ut­ca ll. Azonnal beköltözhető ház eladó. Nyúl utca 13. NAGYKŐRÖSI APRÓHIRDETÉSEK A Nagykőrösi Kon­zervgyár kőműves szakmunkásokat fel Eladó vm. kér. Ná- dasdi u. 8. sz. beköl ház. Eladó Szakái Gvuls péle ház Szolnoki u 7? tSJqo^P-Aröf!. vesz , azonnali alkai maztRtjicri} Jelen4 k*»* 1 2/ ni-lehet naponta a gyár munkaügyi cso­port jánáL Eladó Ll kém Pásztó/ U 23 S7árr«> opköltő? nető ház és a Kárvr- utcában 200 négyszög­öd kert. Eladó IV Csonka u 4 sz. há? beetles fe- leré^ze is. Értekprni kedden és vasárnap délután 2—4 között. a 12. percben védelmi hibából gólt ért ei. Később a Bányász rohamozott többet, ez a II. fél­időben is folytatódott, de a csa­társor meddőnek bizonyult. A 85. nercben Fazeíkas kézzel nyúlt a labdához, s 11-esből szerezték a harmadük gólt a fővárosiak. Lanyha iramú mérkőzésen meg­érdemelten nyert a Kerámia, bár a gólarány túlzott. A Bányász 6zétesően játszott, csupán Pet- riuska teljesítménye említhető. Délnyugati csoport: CSEPEL AUTO—PÉCSI BTC 4:1 (0:1) Dunahaxaszfti, 1000 néző. V: He­gyes. Cs. Autó: Bláboli — Vigh, Kreisz, Hochrein — Huszár, Kul­csár — Kárpáti, Handó, Bakó II, Kerekes, Bogdán. A Cs. Autó nagy vetélytársát, a veretlen PBTC-t fektette két­vállra. A hazaiak végig nagy fölényben játszottak. Az első fél­időben a pécsiek kitűnően véde­keztek, veszélyesen támadtak. A PBTC szünet után Holló sérülése miatt csak i0 emberrel játszott, s ekkor gólokká érett az autó­gyári fölény, a visszaesett, ide­gesen küzdő ellenféllel nemben. G: Kerekes (-2). Kárpáti, Handó, ill. Oskó. Jó: Vj?h, Kreisz, Hu­szár. Kerekes, ill. Siklósi, Katona. Szigeti, Holló. Délkeleti csoport: CEGLÉDI VASUTAS—SZEGEDI ÉPÍTŐK 1:0 (1:0) Cegléd, 900 néző. V: Simon. NAGYKÖRÖSI KINIZSI- SZARVAS 3:2 (1:1) Nagykőrös. 400 néző. V: Khun. N. Kinizsi: Gömöri — Vass, Soós, Szabó II — Csikós I, Ko­vács — Szabó I, Bakonyi, Aszódi, Csikós II, Decsi. Már az első percben ártatlan­nak látszó. 35 méteres szabad­rúgásból gólt ért el a szarvasi csapat. Gömöri melléről pattant a labda a hálóba. Lassan feljött a Kinizsi, a 12. percben Csikós II csúsztatott fejesét Szabó bukdá- i esolva fejjel a hálóba juttatta. Ezután a körösi csapat még- inkébb átvette a játék irányítását és több helyzetet alakított ki. A II. félidő az elsőhöz hason­lóan kezdődött. A harmincadik másodpercben Gömöri. Kerekes erős lövését kiütötte, de az össze­kötő helyezett rúgásával szemben már tehetetlen volt. A gól letörte a Kinizsit. Ügy látszott, ezzel a mérkőzés sorsa el is dőlt. A kö­zönség harsányan bíztatta a csapa­tot, s egy ártatlan helyzetből, Szabó I ügyes góllal kiegyenlí­tett. Később Csikós II egy hátul­ról eló'revágott labdára nagysze­rűen emelkedett ki a bolyból, a kapus is elhagyta helyét, de a labda a léc mellé szállt. Csikós H közben a földre esett. Mindenki súlyos sérülésre gondolt. A játé­kost levitték a pályáról, 5 per­cig ápolták, kiderült, hogy való­ban súlyos zúzódasa van, de hősiesen tovább vállalta a játékot. A 80. nercben Csikós II 20 mé­terről kapura lőtt, mindenki a tizenegyes pont tájékán volt, s a kiugró Csikós I belsővel a hálóba továbbította a labdát. A szarvasiak azt vitatták, hogy lesről érték el a körösiek a győztes gólt. A iá­ték vezető azonban hat méterről látta az esetet és határozottan ítélt. Az utolsó percek mezőny­játékkal teltek el és a mérkőzés végét jelentő sínszó után nagy taossal köszöntötte a közönség a boldog játékosokat. Nagy küzdelmet hozott a mér­kőzés. A gólok általában védel­mi hibákból estek. Nagyon akar­tak a körösi fiúk é-s végered­ményben a lelkesedés, a szív dia­dala volt a győzelem. Labdarúgó NB I Ferencváros—Bp. Honvéd 3:2 (1:2). Népstadion, 40 000 néző. V: Virágh. Szeged—Tat bánya 1:0 (1:0). Szeged, 10 000 néző. Üjpesti Dózsa—Salgótarján 1:0 (0:0). Megyeri út, 10 000 néző. Szombathely—Pécs 2:0 (1:0). Szombathely, 8000 néző. Vasas —Dorog 3:1 (2:0). Béke utca, 5000 néző. MTK—Diósgyőr 1:0 (0:0). Hungária út, 4000 néző. Csepel—BVSC 1:0 (1:0). Nép- stadion, 20 000 néző. Sárosi az „A”, Novak a „B -keretben Hétfőn délelőtt a prá­gai Csehszlovákia—Olasz­ország válogatott labdarúgó­mérkőzésről visszaérkezett Baróti Lajos szövetségi kapi­tány megbeszélést tartott az NB I. osztályú labdarúgó-csa­patok edzőivel, majd utána kijelölte az NSZK elleni ke­reteket. Az „A” keretben nincsen különösebb változás, legfel­jebb az, hogy a betegségé­ből felépült Sárosi ismét he­lyet kapott, Novák viszont a „B” együttessel utazik Saar- brückenbe. Az „A” keret a következő: Grosics, llku, Mátrai, Si­pos, Sárosi, Bundzsák, Ko- tász, Szojka, Bozsik, Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Va­sas, Szimcsák 1. Az „A” csapat kedden dél- I előtt 11 órai kezdettel a nép- ligeti Vasas-pályán tart ed- | zést, szerdán délután 14 óró- I tói a Czabán Samu téri pá- j lyán első félidőben a XV. ke- í rületi Vasassal, a második I félidőben pedig a Növényolaj ellen szerepel. Saarbrtickenbe az NSZK B elleni mérkőzésre az alábbi keret utazik: Faragó, Török, Dudás, Vár- hidi, Novák, Dalnoki l, Nagy, Borsányi, Kovács 111, Groz- dics, Rákosi, Orosz, Bodor, Pál, Molnár. A „B” keret ugyancsak ked­den délelőtt az MTK-pályán edz, majd szerdán Mátyásföl- dön 14.15 órakor az Ikarus ellen lép pályára. Az együt­tes csütörtökön utazik a mérkőzés színhelyére. A szombaton Miskolcon mérkőző utánpótlás-csapat az alábbi keretből kerül ki: Szentmihályi, Gelei, Werner, Orbán, Fellegi, Jenei, Solymo- si, Nyiri, Szepesi, Kökény II, Göncz, Monostori II, Dunai, Halápi, Nemes. Az utánpótlás keret ked­den délelőtt az Elektromos- pályán tréningezik, szerdán Miskolcon az MVSC ellen játszik. Anglia is televíziós közvetítést ad a iMagyarország—!\ISZK válcgatfilt labdarúgó-mérkőzésről Mint a Daily Telegraph angol lap jelenti, november 8-án először televíziós összekötte­tés létesül Magyarország és Anglia között, közvetítést ad ugyanis az angol televízió a Népstadionban sorra kerülő Magyarország—NSZK váloga­tott labdarúgó-mérkőzés két félidejéről. Anglián kívül még a követ­kező országok közvetítik te­levízión a válogatott talál­PEST MEG VEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkásoári Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapia Felelős szerkesztő: Szántó Miklós Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Csollánv Ferenc Szerkesztőség é<? kiadóhivatal1 Sudaoest. Vili.. Blaha Lulza tér 7 Telefon 343-160 142—226 Előállítja Szikra Laonvomda Budapest Terjeszt a Megvár Posta Elő­fizethető *■». hglvt oo^-'hiva 1alokná! és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 11 forint kozót: Csehszlovákia, NDK, NSZK. Dánia, Olaszország, Jugoszlávia. A mérkőzés második félidejét Svédor­szág és Franciaország is köz­vetíti. Kézilabda férfi NB II váci foxo_miskolci mte 13:13 (7:3) Vác, 200 néző. V. Radics. Jó iramú mérkőzésen a vendégek szerezték meg a vezetést, majd szoros küzdelemben a tartalékos Fonó csak egyszer tett szert kétgólos előnyre. Befejezés előtt egy perccel 12:11 volt az eredmény A Fo­nó győzhetett volna, de a já­tékosok ..eladták” a labdát, s kiegyenlített a miskolci együt­tes. Már csak kezdésre volt idő. A játék*." * jól bírásko­dott. P. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom