Pest Megyei Hirlap, 1959. november (3. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-12 / 266. szám
»59. NOVEMBER 12. CSÜTÖRTÖK 5 Cirlap Kevés a termelőszövetkezeti stand a fővárosi piacokon Nincs megfelelő áruválaszték és egyik-másik tsz drágán is árusít Napok óta szorgalmasan látogatom a budapesti piacokat. A vevő szemével figyelem, hogy a Pest megyei termelőszövetkezetek elárusító- helyein mit és mennyiért vásárolhatnak a fővárosiak. Beszéltem háziasszonyokkal és boltvezetőkkel, a piaci felügyelőségekkel és a tsz-ek standvezetőivel. — A főváros mintegy harminc nagyobb csarnokában és piacán mindössze 13 Pest megyei termelőszövetkezet tart fenn parányi üzletecskét mutatta a kimutatásokat Palkó Andor, az Élelmezés- ügyi Minisztérium budapesti és Pest megyei felvásárlási kirendeltségének vezetője. — A megye területén csaknem ugyanezek a szövetkezetek még további 16 helyen árusítanak. Ez bizony nem valami sok, hiszen a megyében mintegy 250 tsz és tszcs működik. Hozzá kell tenni, hogy egyre több tsz termel kertészeti árukat, s növekedett a szövetkezetek gyümölcsösének területe is. Dehát hol értékesítik megtermelt áruikat a tsz-ek? — A megye tsz-ei piaci áruik jó részét a szabadpiacon adják el — közölték a Pest megyei MÉK vezetői. — Meg kell azonban jegyezni, hogy az idén mintegy 40 százalékkal több zöldáru értékesítésére és szállítására kötöttek velünk szerződést, mint 1958-ban. Ez azonban, ismerve a megtermelt áru örvendetesen növekvő mennyiségét, még mindig nagyon kevés. A főváros vezetői és lakosai — érthetően — örülnek annak, hogy a tsz-ek a pesti piacokra viszik áruikat. Mindannyiuk véleményét fejezte ki Salamon Aladár, a Garai téri csarnok vezetője: — A megye termelőszövetkezetei jelentős mértékben járulnak hozzá a fővárosi lakosság ellátásához. Szükséges lenne azonban, hogy még több tsz létesítsen standot Budapesten és azokat a jelenleginél jobban lássák el zöldáruval, gyümölccsel, tejjel, tojással, baromfival, valamint sertés- és birkahússal. — Arra törekszünk, hogy a termelőszövetkezetek jobban működjenek együtt és bőséges választékkal, olcsó áraikkal kedvezően befolyásolják a piacot — tette hozzá Menczel István, a pesti csarnokok egyik régi, ismert szakembere. — Jelenleg ugyanis rendszertelenül látják el standjaikat, nincs nagy választék, s némelyik tsz elég drágán árusít. A háziasszonyoknak, s a sorok írójának ugyanez a tapasztalata. Meglepően kevés . gyümölcsöt találni például a tsz-ek standjain. A szentmártonkátai Dózsa Tsz és a vecsési Steinmetz Tsz öt forintért kínálja azt az almát, amit mellettük a földművesszövetkezeti és Kö- ZÉRT-standok 1,80—3,20 forintért adnak. Szegényes az áruválaszték a megyei tsz-ek pesti standjain, egyedül a szigetújfalui Józef Attila Tsz a kivétel. Általános jelenség, hogy a termelőszövetkezeti elárusítóhelyek még másodosztályú áruikat is drágábban adják, mint az állami és földműves- szövetkezeti boltok. Sajnos, n m egy esetben a magánkiskereskedők és őstermelők is olcsóbban árusítják kifogástalan minőségű zöldáruikat a tsz-éknél; Ügy véljük, jogos az a kívánság is, hogy a tsz-ek, ha piacra viszik áruikat, ne az állami és szövetkezeti kereskedelemmel, hanem az őstermelőkkel és a magánkiskereskedőkkel konkurráljanak. És az sem indokolatlan kívánság, hogy az állami áruknál ne árusítsanak drágábban. Igen sok kedvezményt, támogatást kapnak az államtól, ennek fejében jogosan elvárhatják ezt a fogyasztók. Szóvá kell tenni még néhány dolgot. A 2/1956. F. M. sz. rendelet értelmében a tsz- ek csak a saját termelésű árut árusíthatják a piacokon. Ezt a helyes rendelkezést általában betartják, noha voltak', akik megpróbálták kijátszani. Az áporkai Vörös Csillag Tsz standjának vezetőjét például le kellett váltani, mert a tsz nevét és standját spekulációra használta fel. Köztudott dolog, hogy megyénk egyetlen tsz-e sem tudja ellátni elárusítóhelyét egész éven át bőséges, választékos áruval. Pedig a 3004-es rendelet értelmében jogában áll két vagy több tsz-nek — szerződés alapján — közösen fenntartani eláru- sítóheíyet. Ezzel a lehetőséggel nem élnek tsz-eink, s nincs is példa ilyesfajta együttműködésükre. Akadnak — nem is kevesen —, akik vitatják a tsz-ek pesti standjainak létjogosultságát. Azt mondják, hogy a kereskedelem eltereli a termelőszövetkezetek figyelmét a termelésről, spekulációra ösztönzi azokat. Ez a vélekedés hamis. A városi lakosság zavartalan ellátása a tsz- standok számának növelését kívánja, s nem megszüntetésüket. Természetes azonban, hogy múlhatatlanul szükséges a jelenlegi helyzeten változtatni. A tsz-ek fővárosi elárusítóhelyei csakis akkor tölthetik be maradéktalanul feladatukat, ha vezetőik gondoskodnak a standok rendszeres, bőséges áruellátásáról és arra törekednek, hogy érvényesüljön árszabályozó szerepük, Csekő Ágoston Megjelent az Agitátor kézikönyve második kötete Nagyobb lett a kultúrház A közelmúltban látott nap-£ világot az Agitátor kéziköny- ^ ve első kötete, amely hazánk ^ eredményeit ismertette. A Ma-^ gyár Szocialista Munkáspárt ^ Központi Bizottsága agitációs ^ és propaganda osztályának ki- ^ adásában most megjelent a ké-1 zikönyv második kötete is. Az ^ ízléses kötésű, csaknem 400 ol- ^ dalas könyv a szocialista tá- ^ bor országainak életével fog-| lalkozik. Tényekkel, hiteles ^ adatokkal, szemléltető grafiko-^ nokikal ismerteti a baráti or- ^ szágok fejlődését, felszabadít- ^ lásunk óta elért vívmányaikat, ^ s gazdaságuk, kultúrájuk kü-^ lönböző területeinek eredmá- ^ nyelt. á Az egyes fejezetek bevezető- f ben az általános tudnivalókról — földrajzi, természeti adottságokról, népességről — adnak tájékoztatást, a továbbiakban pedig az országok alkotmányát, politikai pártjait, társadalmi szervezeteit ismertetik, pontos képet adnak az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem és a kultúra fejlődéséről, az életszínvonal emelkedéséről. Sok érdekes adat található arra is, hogy barátaink hogyan •kívánják továbbfejleszteni népgazdaságukat, milyen új feladatokat tűztek maguk elé a legközelebbi jövőre. Pencen a községi tanács nagyrészt társadalmi munkával bővíttette a kuHúrházat. Az új épületszárnyon kapott helyet a televíziós szoba, amit már régóta hiányoltak a falu lakosai (Csekő felv.) i^V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\Ä\\\\V\^ Hat kilométer villanyhálózat; betonjárda, gyógyszertár épült Farmoson Az idei községíejlesztési terv több jelentős létesítmény felépítését határozta meg Farmoson. A községi tanács a tervet megvalósította és így nemrég elkészült a hat kilométer hosszú villanyhálózatbővítés a györgyei házhelyekhez, amire több mint 500 ezer forintot fordítottak. Megépítették az 1500 négyzetméter betonjárdát 110 ÍGY sem? Mondtam már kérem, hogy a cirkusznak nincs szüksége fakirra! ezer forintos költséggel, s ehhez járult a lakosság társadalmi munkája, amelynek értéke hatezer forint. Ugyancsak jelentős volt a társadalmi hozzájárulás a villanyhálózat bővítéséhez; az egész falu ott dolgozott, munkájuk értéke meghaladja a húszezer forintot. Ebben az esztendőben nyitották meg a gyógyszertárat, amelyre a községi tanács 150 ezer forintot költött, s a lakosság hozzájárulása társadalmi munkában tízezer forint volt. Uj sportpályát is építenek a községfejlesztési terv keretében és ebben a munkában szintén segít a falu. Elsősorban a fiatalok. A községfejlesztési alapból ezenkívül boncház és ravatalozó építésére, valamint az úttörőház további építésére is biztosítottak megfelelő ösz- szeget. A Monori Gyorsés Gépíró Iskolában kezdő és haladó növendékeket felveszünk. Cím: Monor Móricz Zsigmond u. 4. Hétfő, november 1®. Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari hangverseny. — 9.00: Riportműsor. — 9.15: Filmzene. — 9.45: Lányok, asszonyok... — 10,10: óvodások műsora. — 10:30: Szívesen hallgattuk... — 12.10: Népi zene. — M2.50: Szerelmes tenger. Petőfi Sándor költeménye. — 13.00: Daljátékok zenéjéből. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.10: Könnyű dalok. — 15.30: űttörö-híradó. — 15.50: A Gyermekrádió műsora. — 16.10: Napirenden... — 16.15: Szív küldi... — 17.15: Tánczene. — 17.45: Ifjúsági őrjárat. — 18.00: Szórakoztató zene. — 18.40: Hazai körkép. — 19.00: Zenés összeállítás. — 20.15: A Magyar Rádió szimfonikus ,.«ene- karának hangversenye. — 21.15: Gyermeknevelés. — 22.25: Hazafelé. Elbeszélés. — 22.45: Tánczene. — 23.40: A Magyar Rádió énekkara énekel. — 0.10: Népdalok. Petőfi-rádió: 14.15: A Gyermekrádió műsora. — 14.35: Magyar nóták. —* 15.00: Szimfonikus zene. — 15.40: új hősök az irodalomban. — 16.00: Csehszlovák kórusmüvek. — 16.15: A világ minden tájáról. — 16.25: Hangverseny a stúdióból. — 17.00: Fúvószene. — 17.15: Jó befektetés. Riportmüsor. — 17.30; Hangverseny a Rádióegyetem hallgatóinak. — 18.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 18.30: Népdalok. — 19.05: Tanuljunk könnyen, gyorsan magyarul! — 19.20: Beethoven: emoll vonósnégyes. — 20.00: Operettrészletek. — 21.05: Hulló levelek... — 21.40: Riportmüsor. — 22.00: Verbunkosok. — 22.20: Operahangverseny^ Kedd, november 17. Kossuth-rádió; 8.10: Operarészletek. — 8.45: Tanuljunk könnyen', gyorsan magyarul! — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.15: A budapesti István-gimná- zium zenekara játszik. — 9.40: Szórakoztató zene. — 10,10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.25: Népi muzsika. — 11.00: Mennyei páncélvonat. Részletek Földes Péter könyvéből. — 11.20: Kamarazene. — 12.10: Zenés ajándékmüsor ipari üzemek dolgozóinak. — 13.00: Versek. — 13.10: Zenekari hangverseny. — 14,20: A Gyermekrádió műsora. — 14.40: Dankó-nóták. — 15.10: Két operettnyitány, — 15.30: füst *1 E<, ünnep! menet. Rádiójáték. — 16.15: E?y falu — egy nóta. — 16.35: A barátság hullámhosz- szán . .. — 16.45: Régi munkásdalok. — 17.15: Szív küldi. — 18.00: A Szabó-család. Folytatásos rádiójáték. — 18.30: Csajkovszkij : Vonósszerenád. — 19.05: A Rádió Ipari rovata jelenti. — 19.25: Tánczene. — 20.30: A világirodalom humora. — 21.00: Kürthy Éva és Marczis Demeter énekel. — 21.25: Ver- r - ------------------s ek. — 21.35: A Brázda zenekar ^ az Állami Faluszínház műsorából. — 22.15: Mai szemmel ... — 22.25: Tánczene. — 23.00: Varsói Modern Zenei Fesztivál 1959. — 0.10: Népi zene. Petőfi-rádió* 14.15: Fúvószene. — 14.45: A kontyos lány. Elbeszélés. — 15.00: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének férfikara énekel. — 15.20: Népi együttesek műsorából. — 15.45: Chopin-mövek. — 16.20: Angel Todorov két humoreszkje. — 16.35: Operakettősök. — 17.00: Haydn művészi pályája. — 17.50: Mi újság a nagyvilágban? — 18.00: Népek zenéjéből. — 18.30: Rádióegyetem. — 19.05: Kamarazene. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Hatvani diákjai. Daljáték. — 21.35: A francia idegenlégió történetéből. — 22.45: Angliai utazás. WCirlap 1959. november 16-tól 22-ig ÄLIANDÖ MÜSORSZÄMOK: KOSSUTH-RÄDIÖ: 4.56: , Rákóczi-induló. — 5.00: Hírek, Idő- g £ járásjelentés. __ 5.05—7.58-lg: Vidáman — frissen! Zenés műsor, z ^ Közben: 5.30: Hírek. Időjárásjelen&s. — 6.00: Falurádió. Utána: 5 Szerda, november 18. Kossuth-rádió: 8.10: Szórakoztató muzsika. — 9.00: Rádióegyetem. — 9.30: Népi zene. — 10.10: Üttörő-híradó. — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Pillantás a nagyvilágba. — 11.15: Tánczene. — 11,25: A Szabó-család. Folytatásos rádiójáték. — 12.10: Operarészletek. — 13.10: Magyar tájak dalaiból. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Haydn; Medve szimfónia — C-dur. — 14.30: Napirenden ... — 14.35: Brahms és Liszt kórusok. — 15.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.00: Élőszóval — muzsikával. — 18.00: Szót kérünk ... — 18.20: Szív küldi . . . — 18.45: Ismerkedés a gyárral, kel. 19.20: Tudományos híradó. — 19.35: Magyar népi játékdalok. — 20.30: Kálmán Imre operettjeiből. — 21.05: Három év történetéből, — 21.45: Szórakoztató zene. — 22.25: Kodály: Székelyfonő. — 23.40: Fritz Kreisler hegedül. — 0.10: Selmeczi Gusztáv énekel, Orosz János zongorázik. Petőfi-rádió: 14.15: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. — 14.35* Szentirmay dalaiból. — 15.00: Zenekari hangverseny. — 16.15: Emlékezés Hernádi Györgyre. — 16.30: Öperettrészletek. — 17.15: Sosz- takovics hegedűversenye. — 18.15: Julius Caesar üzletei. — 18.45: Népi táncok. — 19.05; Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Fúvósátiratok. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Nyilvános hangverseny a stúdióban. — 21.35: Virágénekek. — 22.00: Tánczene. Csütörtök, november 19. Kossuth-rádió: 8.10: Népdalok. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Szót kérünk ... — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 9.40. Vaclav Kucera együttese játszik. — 10.10: Csak az őrdög. Elbeszélés. — 10.30: Massenet operáiból. — 11.00: Mennyi páncél vonat. Könyvrészlet. — 11.20; Operettdalok és kettősök. — 12.10: Tánczene. — 13.00* Goethe verseiből. — 13.10: Zenekari hangverseny. — 14.00; A Gyermekrádió műsora. — 14.10: Németalföldi kórusok. — 15:50: Az élet nevében. — 16.00: Napirenden ... — 16.10: Egy falu — egy nóta. — 17.15: Üj Zenei Újság. — 17.55: Lányok, asszonyok ... — 18.10: Szív küldi ... — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Az öreg hölgy látogatása. Közvetítés a Magyar Néphadsereg Színházából. — 22.20: Operettmuzsika. — 23.00: Barázdabillegető úr és neje. — 23.10: Kamarazene. — 0.10; Csá"dások. Petőfi-rádió: 14.15: Operarészletek. — 15.00: Népi zene. — 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.30: Tánczene. — 16.10: Múltszázadi nevezetes versfaragókról. — 16.40: Hangverseny gyerekeknek. — 17.15: Miért beszélünk álmunkban? — 17.30: Operettrészletek. — 18.00: Nótaszó. — 18.30: Operarészletek. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelv., tanfolyama. — 19.15: Népi együttesek műsorából. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Zenekari muzsika. — 20.45: Az adott szó becsületéért. — 21.05: Tánczene. — 21.50: Hová lesz az őszi csapadék? — 22.00: Filmslágerek. — 22,15: Élő költészetünk nagy öregei. — 22.35: Népi hangszerszólók. , Péntek, november 20. Kossuth-rádió: 8.10: Klasszikus operettek. — 8.55: Ismerkedés a gyárral... — 9.10: Könnyűzene háziasszonyoknak. — 9.50: Magyar költők versei. — 10.10: Spanyol rapszódia. — 11.10: Üj hajtás. — 11.40: Fúvószene. — 12.10: Nép) zene. — 13.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.15: Tánczene. — 14.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.35: Napirenden... — 14.40: Operakórusok. — 15.10: Lanner-keringők. — 15.30: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.00: A Gyermekrádió műsora. — 16.15: Hangverseny a stúdióban. — 17.15: Szív küldi... 17.45: Rádió-iskola. — 18.45: Népi zene. — 19.15: Gyári sziréna. — 19.30: Az operaszínpad csillagai. — 20.30: Tánczene. — 21.05: Visegrádi, utca. — 21.20: Bartók: Concerto zenekarra. — 22.20: A melódiák országában. — 23.00: Zenekari hangverseny. — 0.10: Várad! Magda énekel. Petőfi-rádió: 14.15: Népdalok. — 15.00: Zenekari muzsika. — 15,45: A szolnoki Stúdió műsora. — 16.00; Tánczene. — 17.00: Az első pesti filharmonikus hangverseny. — 17.35: Nyugdíjas értelmiségiek. — 17.45; Petress Zsuzsa énekel. — 18.00: Szórakoztató zene. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Tánczene. — 20.00: Heti hangversenykalauz. — 21.05: Az Alekszrandrov-együttes énekel. — 21.20: Nótacsokor. — 21.40: Az Egyesült Izzó képzőművész-körében. — 22.00; Hollós Hona énekel. — 22.20: Tyihonov; Én úgy szeretlek. — 22.25: Mozart operáiból. Szombat, november 21. Kossuth rádió: 8.10: Lányok, asszonyok... — 8.25: Glier: IV. vonósnégyes. — 9.00: Rádióiskola. — 10.10: óvodások műsora. — 10.30: Rádió-operettekből. — 11.00: Mennyei páncélvonat. Könyvrészlet. — 11.20: Szabó Ferenc; Ludas Matyi — szvit.— 12.10. Magyar nóták. — 12.45: Mi újság a könyvesboltokban? — 13.00: Operarészletek. — 13.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.50: Szív küldi ... — 14.25: Időszerű nemzetközi kérdések. — 14.40; Martiny Lajos zongorázik. — 15.10: Az Ifjúsági Rádió képzőművészeti műsora. — 15.30: Élőszóval — muzsikával. — 18.00: Gondolat. — 18.30: A Pjatnyickij-együttes műsorából. — 19.05: Arcképek rivaldafényben. — 19.20: Zenekari muzsika. — 20.30: Jót nevettünk. — 22.15: Versek. — 22.20: Tánczene. Petőfi-rádió; 14.15: Operakalauz. — 15.15: Autósok és motorosok ötperce. — 15.20: A Rádiószínház bemutatója. — 16.30: Magyar nóták. — 16.50: Zenekari hangverseny. — 17.50: Gondolatok filmekről. — 18.00: Filmzene. — 18.15: Bánki József zongorázik. — 18.45: Együtt a szocializmus útján. — 19.05: Szórakoztató muzsika. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Borisz Godunov. Zenés népdráma négy felvonásban. Vasárnap, november 22. Kossuth-rádió: 7.15: Egy falu — egy nóta. — 7.50. Falusi életképek. — 8.10: Vidám melódiák. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: A béke dalai. — 9.10; Pilleruha. Mesejáték. — 9.50: A Magyar Rádió gyermekkórusa énekel. — 10.00: Operett- hangverseny. — 10.45: Láttuk, hallottuk... — 11.00: Zenéről mindenkinek. — 13.00: Hétvégi jegyzetek. — 13.10: Népi zene. — 13.30: Helyszíni közvetítés a Magyarország Ausztria olimpiai selejtező labdarúgómérkőzésről. — 14.15: Osztrák és magyar népzene. — 15.30: Gyulai Gaál János: Szimfonikus vázlatok. — 15.50; Hét nap a külpolitikában. — 16.05: Szív küldi . . . 16.40: A város peremén. — 17.10: Népszerű áriák. — 17.45: Kincses Kalendárium. — 18.45: Filmdalok. — 19.00: Köznapi dolgokról. — 19.10: Tánczene. — 20.10: Bóka László irodalmi levele. — 20.20; Vasárnapi melléklet. — 22.20; Operarészletek. — 23.00: Tánczene. — 0.10: Éjfél után. Petőfi-rádió: 8.00: Az evangélikus egyház félórája. — 8.30: Pécsi Sebestyén orgonái. — 9.00: A Royal Concert-zenekar játszik. — 9.45: „Közlékeny“ tmpreszszáriók naplójából. — 10.00: Miska bácsi lemezesládája. — 10.40: Fúvószene. — 11.10: Szív küldi... — 12.OO: Népdalok. — 12.30: Zápor. Elbeszélés. — 13.00: Mű vészlemezek. — 14.15: A Gyermekrádió műsora. — 15.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. — 15.15: Az operaszerkesztő postájából. — 16.05: A győzelem napjai Jönnek. — 17.00: A hét népszerű műsor- számaiból. — 18.00: Monteux-i Nemzetközi Fesztivál 1959. — 18.50: Tüztől az atomeröig. — 20.00: Operettsikerek. — 21.00: Kamarazene. — 22.00: Csárdások. — 22.15: Miénk a század. — 22.20: Tánczene. , (A Magyar Rádió a müsorváJtoztatá« jogát fenntartja.) 2 Z