Pest Megyei Hirlap, 1959. november (3. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-05 / 260. szám
1959. NOVEMBER 5. CSÜTÖRTÖK s * _ r SZENZÁCIÓS KÍSÉRLETEK A SZOVJETUNIÓBAN Új jelenség: az energiakoncentráció A szovjet szakemberek az energiakoncentráció eddig ismeretlen és kísérletileig nem igazolt jelenségét figyelték meg. Az egyik moszkvai gyárban félvezetők felhasználásával mikroklíma-szabályozó készüléket gyártottak a lakások számára. A hálózati árammal működő készülék tetszés szerint képes meleget vagy hideget fejleszteni. Amikor a készüléket melegre állították, kiderült, hogy majdnem kétszer annyi energiát szolgáltat, mint amennyit felhasznál. A készülék a hálózatból mindössze annyi áramot használt fel, amennyi 5,5 kilokalória hőmennyiség fejlesztéséhez szükséges, mégis, a készülékben keringő víz 10 kilokalória hőt tartalmazott. A hatásfok, amely 100 százaléknál mindig alacsonyabb, ebben az esetben 182 százalék volt Az energiakoncentrációnak ez a meglepő jelensége igazolja Engels Frigyes azon feltevését, hogy a világűrbe kisugárzott hőmennyiségnek rendelkeznie kell azzal a lehetőséggel, hogy valamilyen úton-módon ismét koncentrálódjék. Konsztantyin Ciolkovszkij, a nagy orosz tudós ezt szintén előre láttam Az energiakoncentráció állandó folyamat: csillagok keletkeznek, pusztulnak, s újra keletkeznek, az intersztelláris anyag szilánkjaiból új, nagyobb képződmények alakulnak. Földünk tovább „növekszik”, súlyát naponta ezer tonnával gyarapítja. A zöld növények koncentrálják a napsugarat. A szovjet tudósok most dolgoznak annak a titoknak a megfejtésén, hogy mi is ennek a „felesleges” hőmennyiségnek a forrása. Véleményük szerint ehŐmeny- nyiség keletkezésének az oka az elektronokban rejlik. A mikroklíma-szabályozó készülékkel előfordult esetet úgy magyarázzák, hogy az elektronok a vezetők összeforrasztá- sának helyén felgyorsulva a készüléket felmelegítik. Az energiát főleg a villamos hálózatot körülvevő térből halmozzák fel. Ennélfogva az említett tény nem mond ellent az energiamegmaradás törvényének. A gyárban elért hatásfok igazolja a szovjet tudósok azon új elképzeléseit, hogy a szétszórt energia koncentrálható és felhasználható. Gyakorlati lépés történt az energia körforgásával kapcsolatos titkok megfejtése felé. Az energiakörforgás törvényeinek megismerése lehetővé teszi az emberiségnek, hogy koncentráció révén megteremtse az energiabőséget. Számíthatunk rá, hogy fokozatosan kialakul az új technika hatalmas ága — az elektronikus energetika. öt éve, .hogy hazánkban megalakultak az első Kölcsönös Segítő Takarékpénztárak. E viszonylag rövid idő alatt népszerűek lettek a dolgozók körében, s ma már csaknem valamennyi gyárban és hivatalban működik ilyen kis „házibank”. A népszerűség oka, hogy kisebb összegek havonkénti megtakarításával lehetőség nyílik értékesebb cikkek Tízmillió szőlővessző tavaszi gyökereztetésre A Duna—Tisza-közi nagyüzemi gazdaságokban és az egyéni gazdálkodók parcelláin téli pihenőre készítik elő a szőlőket: gépekkel és lovas fogatokkal megkezdték a szőlő takarását. A tavaszi telepítésekhez is most gyűjtik össze a szaporító anyagot. Az állami gazdaságokban minden évben kijelölik a legszebb, legbőségesebb termést hozó tőkéket, s ezeknek a vesszőit szaporítják tovább. Több mint tízmillió sima szőlővesszőt gyűjtenek össze ez év őszén a Duna—Tisza-közi állami gazdaságok területén, amelyeket tavasszal ültetnek ki a gyökereztető iskolákba; Az emberek olyan energiát kerítenek hatalmukba amely sokszorosan felülmúlja az atomenergiát és teljesen veszélytelen. Most egyetlen nap alatt any- nyi tüzelőanyagot égetnek el a földön, amennyit a természet ezer esztendő alatt képes szintetizálni. Többek között fel lehetne használni a föld alatti energia óriási készleteit. A legújabb adatok szerint a föld alatti energia koncentrációja okozza a földrengéseket. A föld alatti energia mennyiségéről fogaimat alkothatunk, ha számításba vesszük, hogy csupán az 1911. évi pamiri földrengés akkora erejű volt, hogy az télér 325 esztendeig szünet nélkül működő 450 ezer fcilo- wattos erőmű teljesítményével. vásárlására, valamint az is, hogy a takarékoskodóknak a KST az év folyamán részletekben visszafizethető kölcsönöket ad. A KST-k száma évről-évre nő, ezzel párhuzamosan gyarapodik a havi befizetések ösz- szege is. Ebben az évben eddig 554-gyel több KST működik, mint az elmúlt esztendő végén, s így most számuk megközelíti a 3900-at. A tagok száma közel félmillió, vagyis csaknem másfél százezerrel több, mint tavaly. A KST-tagok 1959. január 1-től szeptember 30-ig 350 millió forint betétet helyeztek el, mintegy 160 millió forinttal többet, mint a múlt év azonos időszakában. Ugyanekkor ez idő alatt több mint 300 millió forint kölcsönt vettek fel, majdnem kétszeresét a tavalyinak. Megyénkben a KST-k száma tizennyolccal növekedett, vagyis 151 működik, a tagok száma megközelíti a 16 ezret, befizetésük összege pedig csaknem a 12 milliót. Pest megyében a KST-k ez év január 1-től szeptember 30-ig csaknem 11 millió forintot kölcsönöztek tagjaiknak. Félmillió KST-tag, 350 millió forint betét Ősi népi | hangszerek készülnek | Kádár Ferenc, dévaványai \ 69 éves földműves — akit ^ nemrégiben a Népművészet ^ mestere címmel tüntettek ki ^ — szakértője az ősi népi hang- ^ szerek, a különféle kopjaala- ^ kú furulyák és náddudák fa- ^ rágásának. Kitűnően játszik ^ hegedűn, tárogatón, klarimé- á ton és fuvolán, e mellett ké- ^ pékét is fest és szobrokat, | különféle használati tárgya- ^ kát farag fából és szaruból. ^ Legutóbb ökörszarvból készí-1 tett kürtöt, amelyre pásztor- £ és vadászjeleneteket festett. ^ Az érdekes hangszert a Nép- 6 rajzi Múzeumnak ajándékoz- ^ Aszály okozta „zátony ’ a szentendrei Duna-ágban. za az idős művész. á (Gábor Viktor felv.) í Akaucsuklabda nyomában.... December 5-én rendezik meg Pest megye asztalitenisz „Tizek bajnokságát”. Érdekesség, hogy most első ízben a férfiaknál „Tizek B” osdáiyi is felállítanak a megyei második „garnitúra” versenyzői számára. Hétvégén Győrben tartják az országos vidéki „Tizek bajnokságot”. A férfiaknál a váci Pálfi, a nőknél pedig a ceglédi Kosik és Milus képviselj megyénket. ár Egyre jobban tért hódít az asztalitenisz a járásokban. A szobi járásban is bontogatja szárnyait a sportág, DC rendszerű bajnokságot írtak ki. Évek óta ez lesz az első jelentősebb ping-pong esemény A Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézet hibridkukorica-vetőmag előkészítő üzemeiben megkezdték az idei hibridkukoricatermés szárítását és fémzárolását. Az eddigi adatok szerint az idei szárított hibridkukorica mind csírázás, mind tisztaság szempontjából kiváló. Az üzemben rövidesen megkezdik a törzs, továbbá az egyszeres keresztezésű vetőmag feldolgozását is. Ez az anyag már az 1961. évi hibridkukorica-vetőmag alapját képezi, Százharminc UE 28-as traktort kapnak A Vörös Csillag Traktorgyár megkezdte a gumikerekű, négy kerék meghajtású UE—28-as típusú traktorok szállítását a gépállomásokra. Eddig öt gépet próbáltak ki és igen jól beváltak. A nagy sorozatban készülő négy kerék meghajtású traktorokat e A Textilipari Műszaki Tu- I dományos Egyesület szer- I s a kutatóintézet olyan meny- nyiségekkel rendelkezik, hogy 1961 tavaszán országszerte több mint kétmillió holdat vethetnek be hibridkukoricával. A köztermesztésben már jól ismert 5-ös, 1-es és 39- es fajtákon kívül ez év őszén már a martonvásári 40- es hibridkukorica-vetőmag alapanyagát is feldolgozza az üzem. Ezt a rövi- debb tenyészidejű, bőven termő fajtát a következő év tavaszán már nagy területeken szaporítják. négykerék meghajtású a gépállomások héttől kezdve nagyobb meny- nyiségben küldi a gyár. A korszerű, modern gépből még ebben az évben 130-at kapnak a gépállomások, jövőre pedig ennél lényegesen nagyobb szállításokra kerül sor. dán a Technika Házában an- kétot rendezett a műszálak alkalmazásáról. A tanácskozáson részvevő textilipari szakembereknek kiállításon mutatják be a szintetikus és viscosa műszálból, illetve ezek keverékeiből készült új gyártmányokat. A kiállítást Vég László könnyűipari miniszterhelyettes nyitotta meg. A kiállított, mintegy 300-féle új gyártmány tükrözi, milyen fejlődést tett meg textiliparunk a hagyományos nyersanyagokat helyettesítő, de azoknál sokszor még jobb tulajdonságú, mesterséges szálak alkalmazásával. Az ankét vitaindító előadását Poros Tamásné, a Könnyűipari Minisztérium osztályvezetője tartotta. náluk. Teljes üzemben a marlonvásári hibridüzenv 1961 tavaszán több mint kétmillió holdon vethetnek hibridkukoricát A textilipar szakembereinek ankétja a műszálak felhasználásáról Háromszáz új gyártmányt mutatnak be a Technika Házában 0: Napirenden . 16.15* Szív küldi... — 17.15: Ötórai tea. — 17.45: Ifjúsági őrjárat. — 18.00: Magyar nóták. — 18.30: Hazai körkép ... — 18.50: Uj lemezeinkből. — 19.10: A közelítő tél. Vers. — 19.30: Beethoven: C-dur zongoraverseny. — 20.30: Könnyűzene. — 21.05: Három év történetéből. — 21.45: A Munkásőrség énekkara énekel. — 22.15: Varsói Modern Zenei Fesztivál., 1959. — 23.40: Zenei műsor, — 0.10. Könnyűzene. Petőfi-rádió: 14.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.35: Népdalok és csárdások. — 15.00: Zenekari muzsika. — 15.40: Érzelmes regény. Könyvrészlet. — 16.00: Fúvószene. — 16.15: Külpolitikai kalau-. — 16.25: Kamarazene. — 17.00: Bolgár kórusok. — 17.15: Sok „profilczás“ között elvész a telefonkészülék. — 17.30: Giuseppe Verdi leveleinek tükrében. — 18.15. Emlékezés Gyulai Pálra. — 18.30: Filmzene. — 18.40: Rosier Endre-hangverseny a stúdióban. — 19.05: Népdal-hangverseny. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Opera- részletek. — 21.05: Emilio Feri- coli és Renato Carosone énekel. — 21.45: A Hosszú Békesség Városa. Előadás. — 22.00: Operettrészletek, Kedd, november 10 Kossuth-rádió: 8.10: Operarészletek. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9,20: Az Ifjúsági Rádió zenés műsora. — 9.40: Bécsi egyveleg. — 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10,25: Vidéki népi zenekarok műsorából. — 11.00: Mennyei páncélvonat. Könyvrészlet. — 11.20: Bartókmüvek. — 12.10: Zenés ajándékműsor ipari üzemek dolgozóinak. — 13.00: A kezesség. Vers. — 13.10: Zenekari hangverseny. — 14.20: A Gyermekrádió műsora. — 14.40: Cimbalom-, furulya- és gitármuzsika. — 15.10: A medve bőre. Rádiójáték. — 16.15: Egy falu — egy nóta. — 16.35: A barátság hullámhosszán... — 16.45: A nép küzd a békéért, — 17.15: Elbeszélés. — 15.00: A Román Rádió énekkara énekel. — 15,20: Népdalok. — 15.45: Dalok és hangszerszólók. — 16.20: Német munkásköltök versei. — 16.35: Rossini operáiból. — 17.10: Egy magyar tanítvány feljegyzései Liszt Ferencről. — 17.50: Mi újság a nagyvilágban? — 18.00: Operettdalok. — 18.30: Rádió szabadegyetem. A szabadságról. — 19.05: Grabócz Miklós: Szórakoztató muzsika. — 19.25: Régi kórusok. — 19.40: Falurádió, — 20.00: A Bartók Béla kamarazene- kar hangversenye a stúdióban. — 21.10: Tánczene. — 21.40: Mitol függ az időjárás? Előadás. — 22.00: Könnyűzene. Szerda, november 11 Kossuth-rádió: 8.10: Könnyű dalok és hangszerszólók. — 9.00: Rádió szabadegyetem. — 10.10: Üttörő-híradó. — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Pillantás a nagyvilágba. — 11.15: Horváth Jenő zongorázik. — 11.25: A Szabócsalád. Folytatásos rádiójáték. — 12,10. Operarészletek. — 12.50* Egy marék föld. Előadás. — 13.15* Tánczene. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Dalok, verbunkosok. — 14.30: Napirenden. — 14.35: Magyar szerzők kórusai. — 15.10: Fiatalok Zenei Újságja. — 15.35: A Gyermekrádió műsora. — 16.00: Élőszóval — muzsikával. — 18.00: Van új a Nap a att. — 18.15: Szív küldi . — 18.45: Ismerkedés a gyárral — 19.00: Honthy Hanna énekel, — 19.20: Fórum. — 19.35: Rolf Kuhl: Pinocchio kalandjai — balettszvit. — 20.30: Népdal csokor. — 20.50: A szimfonikus zene mesterei. — 21.25: Gyermek nevelés. — 22.25: Tánczene. — 23.10: Napnyugta. Elbeszélés. — 23.30. Gluck operáiból. — 0.10 Népi muzsika. Petőfi-rádió: 14,15: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. — 14.35; Robert Stolz operettjeiből. — 15.00: Zenekari hangverseny. — 16.15: „Vers 4\\\\\\\\\\\>\\\\\\\\v\\\\\\\^^^ eredj, légy osztályharcos!“ Irodalmi műsor. — 16.30: Ritkán hallott operákból. — 17.15: Föli- müvesszövetkezeti énekkarok és népi zenekarok műsorából. — 17.45. Keresztessy Hédy és Szabó Zsuzsa hangversenye a stúdióból. — 18.15: Rádióegyetem. — 18.45: Gyermekalbum. — 19.05: Parasztdalok. — 19.15: Szimfonikuszer-e. — 19.40: Falurádió. — 20.00: A néma levente. Vígjáték. Csütörtök, november 12 Kossuth-rádió: 8.10; Magyar tájak dalaiból. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: A cigánybáró. Rádiójáték. — 9.48: A Gyermekrádió műsora, — 10.10: Rádióegyetem. — 10.40: Taneredi Pasero énekel. — 11.00: Mennyei páncélvonat. Könyvrészlet. — 11.20: Dunajevszkij és Miljuty n operettjeiből. — 12.10: Könnyűzenével a világ körül. — 13.00: Madarász Emil köszöntése 75. születésnapján. — 13.10; Népi muzsika. — 14.00: A Gyermekrádió műsora. — 14.10: Tánczene. — 15.10; Forradalmak dalai. — 15.25: Ifjúsági riportmüsor. — 15.45: A Gyermekrádió műsora. — 16.05: Napirenden... — 16.19: Egy falu — egy nóta. — 17.15: Zenekari muzsika. — 17.45: Lányok, asszonyok..; — 18.00: Operettnyitány. — 18.10; Könynyüzenei-híradó. — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Mesterségek címere. — 20.30: A varázsfuvola. Dalmű. — 23.15: Párizsi este. Vers. — 23.25: Könnyűzene. — 0.10: Mjaszkovszkij: XIII. vonósnégyes. Petöfi-rádló: 14.15: Operarészletek. — 15.00; Vietnam dalaiból — 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.30: Keringöhangverseny. — 16.10: Üj hősek a múlt század irodalmából. 16.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 17.15: Egy választás tanulsága. — 17.30: Tánczene. — 18.10: Rádióegyetem. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Zempléni Kornél hangi ersenye a stúdióban. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Paul Robeson énekel. — 20.45: Auío- grammok. — 21.05: Tánczene. — 22.00- Az alkohol hatása az ideg- rendszerre. Beszélgetés. — 22.10: Népi muzsika. — 22.45: A hópehely. Elbeszélés. Péntek, november 13 Kossuth-rádió: 8.10: Daljátékok zenéjéből. — 8.55: Ismerkedés a gyárral. — 9.10: Szovjet indulók. — 9.25: Híres szopránáriák. — 9.50: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Népek muzsikája. — 10.59; Lottóeredmények. — 11.00: Rádióegyetem. — 12,10: Tánczene. — 13.00: GazdaszemHíres előadóművészek. — 21.30: Nagy gondolkodók a vallásról. Előadás. — 21.45; Az Oszipov- és a Pjatnyicklj-együttes műsorából. — 22.20: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. — 23.35: Népdalok. — 0.10: Tánczene. Petöfi-rádió: 14.15: Operettmuzsika. — 15.00: Delibes balettjeiből. — 15.45: A miskolci stúdió műsora. — 16.00: Könnyűzenei Híradó. — 16.30: Operarészletek. — 17.15: 10 perc a bíróságon. — 17.25: Mozart müveiből. —* 17.52. Filmzene. — 18.13: Szórakoztató muzsika. — 18.35: Láttuk, hallottuk ... — 18.50 Kórusok. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Magyar népdalok. — 19.40: Falurádió, — 21.05: Operarészletek. — 21.45: Néhány az ezer közül. — 22.00: Verbunkosok. — 22.20: Tánczene. Szombat, november 14 Kossuth-rádió: 8.10; Lányok, asszonyok ... — 8.25: Kamarazene. — 9.00: Rádióiskola. — 9,45: Angol Inglesia gitározik. — 10.30: Operettkettösök. — 11.00 Mennyei páncélvonat. Könyv- részlet. — 11.20: Két nyitány. — 12.10 Népi muzsika. — 12.45: M? újság a könyvesboltokban? 13.00: Operarészletek. — 13.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.50: Könnyűzene. — 14.25: Időszerű nemzetközi kérdésen. — 14.40: Túrán László zongorázik. — 15.10: Beszélgetés külföldön járt fiatalokkal. — 15.30: Élőszóval — muzsikával. — 18.00: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. — 18.45: Szív küldi . , , -— 19.15: Moszkvai tudósítónk jegyzete. — 19.25: Nagy mesterek muzsikájából. — 20.30: Fényes Szabolcs új operettje. — 22.15: Petőfi verseiből. ~ 22.20: Táncoljunk. Petőfi-rádió: 14.15: Operakalauz. — 15.15: Horgászok otperce. — 15.20: Szimfonikus-zene. — 15.45: Csinn-Bumm. Gyermekcirkusz. — Vasárnap, november 15 Kossuth-rádió: 8 10: Lehoczky Éva énekel. — 8.55; Édes anyanyelvűink. — 9.00: Zenerajongók. — 10.00: Vasárnapi melléklet. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Szív küldi... — 13.30: Rádiólexikon. — 14.00: Az operettszer- kesztö postájából. — 14.45: Hét nap a külpolitikában. — 15.00: II. félidő. Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 15.50: Hanglemezparádé. — 16.25: Or-, szágjárás. — 17.10: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. — 17.45: Kincses Kalendárium. — 18.45: Hugo Winterhalter zenekara Játszik. — 19.00: A szakma művésze: Az ezermester. — 19.15: Zenekari muzsika. — 19.45: Hanglemezek. — 20.15: Naplómból. — 20.25: Népdalest. — 21.05: A nagybácsi álma. Rádiókomédia. — 22.25- Bach-müvek. — 23.00: örökség. Rádiójáték. — 0.10Csárdások. Petöfi-rádió: Római katolikus egyház félórája. — 8.30: Orgonamuzsika. — 9.00: Szív küldi . ., — 9.45: Pécs irodalmi körében. Beszélgetés. — 10.00: Miska bácsi lemezesládája, — 10,40: Salzburgi Ünnepi Játékok, — 12,25; Békés találkozás. Elbeszélés. — 12.50: Müvészlemezek. — 14.15: Gyermekrádió műsora. — 15.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. — 15.15: Parasztbecsület. Opera. — 18.10: Yves Montand énekel. — 18.45: Tatjana levele Anyeginhez. — 18.50: Az Állami Népi Együttes énekkara énekel. — 19.15: Magyar tájak. — 19.50: Irmgard Seefried dalestje. — 20.45: Sztanyiszlavszkij- stúdió Erzsébet városban. — 21.05: Operettegyveleg. — 21.45: Zenekari muzsika. — 22.25: Balázs Béla két verse. — 22.30: Tánczene. (A Magyar Rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.)