Pest Megyei Hirlap, 1959. november (3. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-26 / 278. szám
1959. NOVEMBER 26. CSÜTÖRTÖK »tat MEt.tt VífCirlap Nagy mennyiségű tenyészállatot, több ezer vagon vetőmagot adnak át 1960-ban a tsz-eknek az állami gazdaságok Petőházi Gábor földművelésügyi miniszterhelyettes nyilatkozata Az Állami Gazdaságok Fő- 'fiaZfc-3-tóságáii elkészültek a tervek arra vonatkozóan, hogy 1960-ban milyen meny- nyiségű tenyészállatot és minőségi vetőmagvat bocsátanak a termelőszövetkezetek rendelkezésére. A segítés mértékéről Petőházi Gábor miniszterhelyettes tájékoztatta az MTI munkatársát: — Az új 3004/2-es kormányhatározat az állami gazdaságok feladatává teszi, hogy a korábbinál is jelentősebb mértékben támogassák a termelőszövetkezeteket. A segítésnek legfontosabb módszere a nagyüzemi gazdálkodás tapasztalatainak átadása. Az állami gazdaságok körzetükben igyekeztek már ebben az esztendőben minél jobban kiépíteni az üzem- szervezési tanácsadást, jövőre pedig elsősorban a fiatal, most kezdő szövetkezetek vezetőségét segítik helyszíni tanácsokkal. — A jó tanácsokon kívül természetesen igyekszünk a közös állatállomány kialakítását nagy mennyiségű tenyészállat átadásával is előmozdítani. Növeljük ezenkívül a központi készletre termelt vetőmag mennyiségét, s így lehetőség nyílik kocát és kocasüldőt biztosítunk a termelőszövetkezetek számára. A közös juhásza- tok állományának megjavítása érdekében 34 000 tenyészkost, anyát és jerkét adunk át. A baromfitenyésztés területén különösen nagy támogatásra számíthatnak a közös tenyészeteket kialakító termelőszövetkezetek. Amellett, hogy 78 000 tenyészbaromfit szállítunk, még csaknem egymillió naposcsibét is a termelőszövetkezetek rendelkezésére bocsátunk. — A felsorolt vetőmag- és állatmennyiségen felül a helyi kívánságoknak megfelelően további vetőmagcserével, gépkölcsönzéssel és egyéb módon is támogatják az állami gazdaságok a fiatal termelőszövetkezeteket. A tavalyihoz hasonló összegű nyereségrészesedésre lehet számítani az idén Csak a múlt évinél jobb gazdasági eredményekért jár jutalom Megkezdődtek az év végi leltározások A Péznügyminisztérim, az első három negyedév eredményei alapján a többi között értékelte, hogy a különböző iparágak mit tettek eddig az évvégi nyereség- részesedésért. Kitűnt, hogy a kongresszusi versenyben negyedévről negyedévre javult a munka, s ha a termelés gazdaságossága továbbra is az eddigi ütemben fejlődik, úgy a tavalyihoz hasonló, vagy annál valamivel nagyobb összegű nyereségrészesedést érhetnek el a vállalatok. Nyereségrészesedést csak a múlt évinél jobb, s a ténylegesen elért gazdasági eredményekért fizetnek, a papíron kimutatott, de a valóságban el nem ért fejlődésért sehol sem kaphatnak jutalmat. Az eddigi gyakorlathoz hasonlóan iparágon bejül sem egyforma a vállalatok nyereségrészesedése, a jobb munkáért nagyobb összeg jár. A kongresszusi verseny hatására az idén kevesebb a rosz- szul dolgozó üzem. A nyereségrészesedés végső összege az évi mérlegbeszámolók felülvizsgálása után dől el, ezért a részesedés kiosztására körülbelül a jövő év áprilisában kerül sor. A felülvizsgálatok a termelői árak rendezése miatt az eddiginél is nagyobb feladatot jelentenek. Az évvégi leltározások már megkezdődtek és pénzügyi szerveink a lehető legnagyobb alapossággal igyekeznek végrehajtani feladatukat. A Földművelésügyi Mii>istlériumban szerdán értekezletet tartottak a megyei tanácsok mezőgazdasági osztályvezetői. Tömpe István, a földművelésügyi miniszter első helyettese ismertette a 3004/2-es kor-\ mányhatározattal kapcsolatos gyakorlati tennivalókat. A megyei tanácsok mezőgazda- sági osztályvezetői beszámoltak a termelőszövetkezetek idei eredményeiről, a gazdasági megerősítés további le- hetőségeiről. ________ C serjeültetés Zaniárdiban A Pest megyei KlSZ-bizott- ság és az úttörő-szervezet kezdeményezésére önkéntes brigád alakult. A brigádban úttörő- és KISZ-vezetők, a Csepel Autógyár fiataljai, a Testnevelési Főiskola kisze- sei vettek részt. Az önkéntes csapat vasárnap a za- márdi úttörőtáborba utazott és társadalmi munkában 2900 cserjét, valamint 150 fát ültetett el. Budapesten tartja legközelebbi ülését a nemzetközi vegyipari szakmai bizottság LESZ JO IVÓVÍZ Az Irodagépipari és Finom- mechanikai Vállalatnál egy újtípusú gyorsmásoló készüléknek, az úgynevezett dokumentációs fotokészüléknek a mintapéldánya készült el. A berendezés a vállalat két sokszoros újítójának, Pál Sándornak és Kámori Ferencnek találmánya. Segítségével bármely nyomtatott szövegről, könyvről, rajzról, vagy térképről másfél perc alatt tökéletes fotómásolatot lehet készíteni és automatikusan elő is hivja és megják meg, hátha alkalmas ivózíz- re. Néhány an javasolták, s annál többen szorgalmazták. Azt mondják, hogy a Budai Járási Tanács apparátusa, köztük Hernádi és Kozma elvtárs nevéhez nagyon sok fűződik. Hosszú ideig vizsgálták: orvosok, más szakemberek. Az eredmény biztató. Másfél hónapja már dolgoznak is az előmunkálatokon, hogy megszűnjön majd három község víztelensége. A perbáli tanács- titkár mondotta: két hét múlva hozzákezdenek a csövek fektetéséhez. A költségek? Perbálon a községfejlesztés megtakarításából negyvenezer fogi Köztársaság, Olaszország és a Szovjetunió küldöttei vesznek részt. A tanácskozáson többek között megvizsgálják a vegyipari dolgozók helyzetét, a termelésben alkalmazott új technikai eljárások kérdéseit és a vegyipari szakszervezetek közötti szakmai kapcsolatok kiterjesztésének módjait. Az Antarktisz valamikor összefüggött az afrikai kontinenssel ? amelyeket két évvel ezelőtt Fuchs expedíciója a Déli-sarkon talált, azonosak dél-afrikai szénfajtákkal. Ezenkívül egy másik dél-afrikai tudós bebizonyította, hogy a Délisark közelében valamikor olyan nagylevelű növényfajta élt, amelyhez hasonló Dél- Afrikában is található. Nagata professzor, a japán küldöttség tagja az Antarktisz és az afrikai kontinens összefüggésének hipotézisét azzal támasztotta alá, hogy rámutatott, hogy a két terület mágneses erőtereinek tanulmányozása ugyanerre a következtetésre vezet. Hétfő, november 36. Kossuth-rádió; 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.00: Riport-műsor. — 9.15: Filmzene. — 9,45: Lányok asszonyok.,.. — ÍO.IO: óvodások műsora. — 10.30: Szívesen hallgattuk . . ; — 12.10: Ma. gyár nóták. — 12.50: Versek. — 13.00: Klasszikus operettek. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.10: Hangjegyek tánca. — 15.30; jűttörő-híradó. — 15.50: A Gyermekrádió műsora, — 16.10: Napirenden... — 16.15: Szív küldi..,. — 17.15: ötórai tea. — 17.45: Ifjúsági őrjárat. — 18.00: Népi zene. — 18.20: Beethoven: Eroica-variációk. — 18.45: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 19.00; Népszerű operaáriák. — 19.30; Vers. — 19.35: Zenei műsor. — 20.30: Bartók-kórusok. — 20.55: A Rádiószínház bemutatója: Százházas lakodalom. — 22.15: Könnyűzene. — 22.40: Barátoknál vendégségben. — 23.00: Esti hangverseny. — 0.10: Szenti Edit énekel. Petőfi-rádió* 14.15: A Gyermekrádió műsora.. — 14.35: Népdalok. — 15.00: Operarészletek. — 15.40: Szabad vállalkozás. Elbeszélés. — 16.00: Fúvószene. — 16.15: A világ minden tájáról. — 16.25: Hangverseny a stúdióból. — 17.00: Kórusok. — 17.15: A Gyermekrádió műsora. — 17.30; Hangverseny a Rádióegyetem hallgatóinak. — 18.15; Tanuljunk könnyen, gyorsan magyarul. — 18.30; Ope- tettrészl.etek. — 19.20; Tánczene. — i9.40: Falurádió. — 20.00: Zenés üdvözlet a Dunától a Spree- ig. — 21.05: Könnyűzene. — 21.40: Beszélgetés az ,.örökségről“ . j, — 22.00: Zenekari muzsika; Kedd. december 1. Kossuth-rádió: 8.10; Operarészletek — 8.45: Tanuljunk köny- nyen, gyorsan magyarul. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.20: A bajai Állami Zeneiskola tanulóinak hangversenye. — 9.40: A Jiskra-zenekar játszik. — 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.25: Szovjet népek zenéjéből. — 11.00: Mennyi páncélvonat. Regényrészlet. — 11.20: Kamarazene. — 12.10: Zenés ajándékműsor ipari üzemek dolgozóinak. — 13.00* Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 13.20: Zenekari hangverseny. — 14.20: A Gyermekrádió műsora. — 14.40: Könnyűzene. — 15.10: Operettrészletek. — 15.30: Kutató Sámuel. Ifjúsági rádiójáték. — 16,10; Egy falu — egy nóta. 16.35: A barátság hullámhosszán .. . — 16.45; Nyíri Pál énekel. — 17.15: Szív küldi.., — 18.00: A Szabó-család. Folytatásos rádiójáték. — 18.30: Tánczene. — 19.25: Lazarij Berman zongorázik. — 20.30: Operettrészletek, nevelés, pok szems letek, Szóraki Lorenz Petőfi-rádió; 14.15: Fúvószene. — 14.45: Elbeszélés. — 15.00: Orosz kórusok. — 15.20: Skót népdalok. — 15.50: Kosa György: V. vonósnégyes. —- 16.20: Az első libám. Elbeszélés. — 16.35: Operafinálék. — 17.00; A Fideliótól a Fidelióig. — 17,50: Mi újság a nagyvilágban? — 18.00; Kodály- mtivek. — 18.30: Rádió szabad FEST UEC WCh-iap RÁDIÓMŰSORA 1959. november 30-tól, december 6-ig ALIANDÖ MCSORSZAMOK: KOSSUTH-RÁDIÓ: 4.56 Rákóczi-induló. — 5.00: Hírek, idő- ^ ■"■ * ' " 4 ^ 12.00: Déli harangszó. Hírek. Időjárás jelentés. 14.59: Időjelzés. V 2— 15.00: Hírek. — 16.08: Időjárásjelentés. — 16.59: Időjelzés. — í % 17.00: Hírek. — 19.50: Jóéjszakát, gyerekek! __ 19.59: Időjelzés. — J E sti krónika, idöjárásjelentés. _ 21.59: Időjelzés. — 22.00: ^ Néhány •'“i’“ IriUnnlítílra lein iúríciol/mfAe ___ 91 66 • lUml.- V V j •j 20.00: O I í Hírek. Néhány perc külpolitika. Időjárásjelentés. — 24.00: Hírek. í $ Idő járásjelentés. — 0.30: Himnusz. Utána: Vízjelzőszolgálat. $ egyetem. — 19.05: Ferrucció Tag- £ vízállás jelentés. — 19.08; liavini énekel. — 19.25: Filmda- ^— 22.00: Hírek, lók. — 19.40: Ezüstkalászos gazda- ^ PETÖFI-RADIÓ: 6.00—8.00-ír: Reggeli zene. — Közben: S.20: £ g Színházak, mozik és tárlatok műsora. — 6.50: Torna. — 8.00: 4 4 Hírek. Időjárásjelentés. — 8.10: Műsorzárás. _ 14.00: Időjárás- és í Hírek, Idő járás jelentés. — 21.00: Hírek. tanfolyam. — 20.00: Népi zenekarok műsorából. — 20.30: Hang- versenynaptár. — 20.45: Ezer titok; a levegő és az ember. — 21,05: Beethoven; IX. szimfónia. — 22.20: Cigánydal. — 22.25: Tánczene. Szerdaj december 2. Kossuth-rádió; 8.10: Könnyű melódiák. — 9.00: Rádió szabad- egyetem. — 9.30: Burka Sándor tárogatózik. — 10.10: űttöröhíradó. — 10.30; Fúvószene. — 11,00: Pillantás a nagyvilágba. — 11.15: Túrán László zongorázik. — 11.25: A Szabó-család. Folytatásos rádiójáték. — 12.10: Operarészletek. — 12.50: Költészet és korszerűség. — 13.10: Népi zene. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Ajándékhangverseny nyugdíjasoknak. — 14.30: Napirenden ... — 14,35; Kamarazene. — 15,10: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.00: Élőszóval, muzsikával. — 18.00: Szót kérünk . . . — 18.20: Szív küldi... —- 18.45: Ismerkedés a gyárral ... — 19,00: Két opersttnyitány, — 19.35: Népi zene. — 20.30; Szimfónikus zene. — 21.10: Moszkvai tudósítónk jegyzete. — 22.30: Tánczene. — %23.00: Kórusok. — 23.20: Régi magyar operettekből. — 0.10: Szóló- i művek. Petőfi-rádió: 14.15: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. — 14.35: Régi magyar muzsika. — 15.00: Händel-hangver- seny. — 16.00; Lement a Hold. Rádiójáték. — 17.15: Verbunkosok. — 17,40: Hogyan lett Kongó „mintagyarmat“? — 18.00; Zara Doluhanova énekel. — 18.10: 1919, május. — 18.45; A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. — 19.05: Az ifjúsági Rádió nyelvtan- folyama. — 19.15: Emlékezés Faragó Györgyre. — 19.40: Falurádió. — 20.00: A Varsói Rádió zenekara játszik. — 21.05; Nótacsokor. — 21.45: Regényismertetés. — 22.00; Petrarca költészete és a zene. Csütörtök, december 3. Kossuth-rádió: 8.10; Kórusok. 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00- Szót kérünk. — 9.20; A Gyermek, rádió műsora. — 10.10: Debreceni írók műveiből. — 10.30: Zenekari operarészletek. — 11.00; Mennyi páncélvonat. Regényrészlet. — 11,20: Farkas Ferenc daljátékaiból. — 12.10; Népi együttesek műsorából. — 13.00: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 13.20: Zenekari hangverseny. — 14.00: A Gyermekrádió műsora. — 14.10: Tánczene. — 15.10: Kórusok. Országjárás. — 16.00; Na pirenden ... — 16.05: Egy falu — egy nóta. — 17,15: Üj Zenei tJjság. — 17.55: Lányok, asszonyok ... — 18.10: Szív küldi . . . — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Magyar szerzők könnyűzenei estje. — 20.25: Közvetítés a Nemzeti Színházból: Kormos ég. — 23.00: Népi zene. — 23.25: Muszorgszkij operáiból. — 0.10; Erdélyi Nóra énekel. Petőfi-rádió: 14.15: Kamarazene. — 15.00: Fúvószene. — 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.30; Híres baritonáriák. — 15.50: A pécsi stúdió műsorából. — 16.10: Elbeszélés. — 16.40: A Gyermekrádió zenés műsora. — 17,30; Operettmuzsika. — 18.00: Nótaszó. — 18.30* Bánk bán. Részletek Erkel operájából. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelv- tanfolyama. — 19.15: A Keita Fodeba afrikai népi együttes műsorából. — 19.40: Ezüstkalászos gazda tanfolyam. — 20.00: Tiszay Magda és Melis György énekel. — 20.45: A halasi gyárépítők. — 21,05: Tánczene. — 21,50: Hová lesz az őszi csapadék? — 22.00: Zenekari muzsika. — 22.45: Három dal. Péntek, «lecember 4. Kossuth-rádió: 8.10: Operett- részletek, — 8.55: Ismerkedés a gyárral. — 9.10: Emlékezetes hangversenyek. — 9,50: Magyar költők versei. — 10.10: Népek muzsikája. — 11.00: Versek. — 11.30: Kádár Kata. — 12.10: Tánczene. —■ 13.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.15: Szórakoztató zene. — 14.15; Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.35: Napirenden ... — 14.40: Vígoperákból. — 15.10 Jir Hu- dec: Rapszódia zongorára és zenekarra. — 15.30; Dinamit a páholyban. — 15.55; A Gyermekrádió műsora. — 16.15: Népdalok. — 17,15: Szív küldi... — 17,45: Rádióiskola. — 18,45; Csanita csókja. Miljutyin operettje. — 19,30: Zenekari muzsika. — 20.30: Tánczene. — 21,00: Az asszony komédiája. Rádiójáték. — 22.20: Szimfónikus zene. — 23.13: József Attila verseiből. — 0.10* Könnyűzene. Petőfi-rádió: 14.15: Könnyű melódiák, — 15.25: Táncdalok. — 15.45; Látogatás a Zsolnai Múzeumban. — 16.00; Smetana: Hazám — szimfónikus költemény. — 17,15: Családi ünnepély. — 17,25: A műsort összeállította: David Ojsztrah. — 18,30; Fúvószene. — 18.45; A teaszedőnő keze. — 19.00; Az ifjúsági rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Magyar nóták. — 19.40: Falurádió. — 20.00; Heti hangversenykalauz. — 21.05: Hangverseny a stúdióból. — 21,35* Látogatás alkotóműhelyekben, — 21.55: Operettrészletek. Szombat, december 5. Kossuth-rádió: 8.10; Lányok, asszonyok ... — 8.25: Kamarazene. — 9.00: Rádióiskola. 1— 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Babavásá*. Részletek Nádor daljátékából. — 11.00; Mennyi páncélvonat. Regényrészlet. — 11,20: Zenekari muzsika. — 12.10; Népi zene. — 12,45: Mi újság a könyvesboltokban? — 13.00; Ope. rarészletek. — 13.40: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.50: Szív küldi... — 14,25: Időszerű nemzetközi kérdések. — 14.40: Tánczene. — 15.10: Énekkari híradó. — 15,40; Élőszóval — muzsikával. — 18.G0: Gondolat. — 18.30: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 19.20 Daljátékok zenéjéből. — 20.30; Mikulási ajándékcsomag. — 22.30: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.15: Operakalauz. — 15.15: Bélyeggyűjtők ötperce. — 15.20: Népi zene. — 16.00; Télapó. — 17.00: A foci közbeszól. — 17,25: A zene világa. — 17,50: Nógrádi képzőművészek között. — 18.00; Filmzene. — 18.15: Schumann: Kreisleriana. — 18.45: Néprajzi kutatóúton Bulgáriában. — 19.05: Bayreuthi ünnepi Játékok. 1959. — 21,45: Két vers. Vasárnap, december 6. Kossuth-rádió: 7.15; Egy falu — egy nóta. — 7.50: Falusi életképek. — 8.10: Szív küldi..« — 8.55; Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Sportindulók. — 9.10: Kíváncsiak klubja. — 9.55: Luzerni ünneni Játékok, 1959. — 12.10: Népi zene. — 12,50: Hétvégi Jegyzetek. — 13,00: Hanglemezparádé. — 13.30, Százados szenzációk. — 14.00: Könnyűzene. — 14.30: Hét nap a külpolitikában. — .v 14.45: Krisztina kisasszony. — 15.45: A város peremén. — 17,10: Beethoven: C-dur. — 17,45: Kincses Kalendárium. — 18.45: Népszerű filmdalok — 19.00: Amiről beszélni kell... —- 19.10; Tánczene. — 20.10: Lutter Tibor irodalmi levele. — 20.20: Gigli-hang- verseny. — 21.20: A világirodalom humora. — 22.25: Tánczene. — 22,53. Szokolai Sanda»*: A Tűz Márciusa — oratórium Ady Endre verseire. — 0.10: Hugo Winterhalter zenekara játszik. Petőfi-rádió: 8.00: A Magyar Orthodox Egyház órája. — 9.00: Magyar művészek operetthangversenye — 10.00* Miska bácsi lemezesládája. — 10.40: Mikrofonnal a föld körül. — 11,20: Népdalok, — 11.30: Fúvószene. — 12,00: Tánczene. — 12,20: Eibe- szélés. — 12.50; Müvészlemezek. — 14.15: Muzsikáló fazék. Mesejáték. — 15.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 16.15* Láttuk, hallottuk. — 17,10; Nevető irodalomtörténet. — 17,30: Hanglemezek. — 18.10: Schubert- müvek. — 19.00: Prenn Ferenc hányatott élete. Rádiójáték. — 20.00: Az Állami Népi Együttes énekkara énekel. — 20.20: Népi zene. — 20.50: Tilalomfák a gondolat világában — 21.10: Vasárnapi zenealbum. — 22.15: Versek. — 22.20: Nagy zeneszerzők ritkán hallott operáiból. (A Magyar Rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.) I :vttXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\NXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVVXXXXXXXXXXXXXX>^XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX^ A nemzetközi geofizikai év Buenos Aires-i tudományos ankétjén, amelyen 12 ország tudósai vesznek részt, kedden olyan vélemények hangzottak el, hogy az Antarktisz valamikor az afrikai kontinenshez tartozott és a Föld történetének abban a korszakában vált le, amikor bolygónk jelenlegi felszíne kialakult. Raymond Adie dél-afrikai születésű geológus, az ankéten részvevő angol küldöttség tagja ennek az elméletnek alátámasztására rámutatott, hogy azok a szénfajták, \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\VÄ\\\\\\\\\\\\\\\\ rintot tudnak ráfordítani és még egyéb költségből 105 000 forintot. Ehhez számolják a lakosság társadalmi munkáját. A községbeliek ugyanis nagy örömmel vállalják a sóderbordást, a fogatos- munkát és mindent, amire felkérik őket. Hiszen a saját ivóvizükről van szó! Azt is tervezik; ha a forrás bírja, a későbbiek során a környező termelőszövetkezeteket, a gépállomást is innen látják majd el vízzel. Perbálon fürdőt is létesítenek. Ez természetesen egyelőre csak terv. Most az a fontos, hogy a lakosság mielőbb bőséges ivóvizet kapjon. S. A. A Vegyipari, Kőolajipari és Rokonszakmabeli Dolgozók Szakszervezetei Nemzetközi Szövetségének vegyipari szakmai bizottsága 1959. december 1-től 3-ig Budapesten tartja legközelebbi ülését. Az ülésszakon Ausztria, Csehszlovákia, Franciaország, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, a Német Szövetséarra, hogy a termelőszövetkezeteknek kellő mennyiségű vetőmag jusson. A tavaszi hibridkukorica vetéshez már 2300 vagon hibridmagot adunk át. Hat régi és három új hibridüzemünkben jó fajtájú, magas termőképességű, kalibrált vetőmagot állítunk elő, s ez lehetővé teszi, hogy a termelőszövetkezetekben mind nagyobb mértékben alkalmazzák a négyzetes termesztési módszert. Cukorrépából és takarmányrépából 500 vagonnal, lucernából, lóheréből és egyéb aprómagvakból pedig 120 vagonnal adunk át. Kenyérgabonából 4005 vagon, takarmánygabonából pedig 1789 vagon vetőmag átadását tervezzük. Az állami gazdaságokban most mentesítik a gü- mőkórtól a szarvasmarhaállományt, és ehhez nagy mennyiségű, saját nevelésű tenyészfiszőre van szükségünk. Ennék ellenére 1960-ban 3500 tenyészüszőt és bikát adunk át a közös gazdaságoknak. Sertés tenyésztörzsek átadásával előmozdítjuk a közös gazdaságok tenyészeteinek mielőbbi kialakítását, összesen 65 000 tenyészkant, Megkezdték az új magyar dokumentációs fotokészülék sorozatgyártását Fényképez, előhív és meg is szárítja a fotókópiát szárítja a fotókópiát. A régi készülékkel ez a munka több órát v©tt igénybe. Mivel az új készülék iránt belföldön és külföldön egyaránt igen nagy az érdeklődés, az Irodagépipari és Finommechanikai Vállalat megkezdte az első sorozat — 50 berendezés — gyártását. A készüléket Moszk*jj>«n, a hét végén megrendelésre kerülő irodagépesítési kiállításon is bemutatják, jövőre pedig a tavaszi lipcsei vásáron állítják ki. \ Csak az tudja \ igazán megérteni, \ mit jelent ez a | kérdés, akit már j kínzott a szom- í júság. Aki már í nézte, mint apad í a forró nyárban í a kút. í A perbáliak, tel- ; klek, budajenőiek í nézték. Az is elő- ! fordult, hogy a \ perbáli két kö- \ zös kútnál a nyá- \ ron hajnali négy- \ tői álltak sor- ’ ban, csakhogy \ vízhez jussana k. \ Mert kút ugyan \ van a község- \ ben, csak éppen I egészségileg ár- ! talmas, ivásra l használhatatlan. \ Sóik gondot oko- 1 zotf ez már a la- \ köss ágnak. A ta- \ nácsnak és a \ pártszervezetnek. \ A községben van egy bővizű for- \ rás. Percenként : S00—1000 litert : ad. Néhányan ja- ! vasolták, vizsgál-