Pest Megyei Hirlap, 1959. november (3. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-26 / 278. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! M S Z M P PEST M E G Y El B I Z 0 T T S A G A A jéirt» heti teljes rádióműsor (5. oldalon) M E GYEI TANÁCS L APJA m. ÉVFOLYAM, 278. SZÁM ARA 50 FILLER 1953. NOVEMBER 26. CSÜTÖRTÖK Az első harminc Nagykovácsiban Múlhat-e el nap, hogy ne történnek valami nagy esemény megyénkben? Hozzászoktunk már a jelentős változásokhoz. Érkezik a hír: teljesítették kongresszusi felajánlásukat a gyárak. És felel rá a falu: Pécelen megmozdult a föld. Azaz sokan kérik a papírt: tsz-be akarnak lépni. Tegnap azt kapta szárnyára a szél: Nagykovácsiban harminc dolgozó paraszt mondott nemet a maradinak és választotta az újat. Harmincán léptek be a termelőszövetkezetbe. Közöttük: Kar- Iik János 8, Kriston Faust 12, Kali Pál 10, Belkény János 12, Nagy Antal 11, Csíz- mar Gáspár 15 holddal. A belépettek nem ülnek otthonukban ölhetett kezekkel. Járják a községet. Hívják gazdatársaikat is. Tegnap még csak harminc dolgozó paraszt lépett be a termelő- szövetkezetbe, amelynek előnyeiről volt alkalmuk saját szemükkel meggyőződni. De holnap vagy holnapután minden bizonnyal követi őket, az első harminc belépőt, az egész falu. Mert tudják, ha egyesítik erejüket, nem találnak legyőzhetetlen akadályra. Tranzisztoros nedvességmérő, magyar perzsa, új divatcikkek a Pest megyei Vegyi- és Kézműipari Vállalat kiállításán Érdekes bemutatót nyitott meg tegnap délelőtt dr. Lakatos Imre, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese, a Pest megyei Tanács dísztermében. Helyi iparunk legjelentősebb vállalata, a Pest megyei Vegyi és Kézműipari Vállalat a már hagyományos és legújabb gyártmányait állította itt ki azzal a szándékkal, hogy a kereskedelem és a vásárlóközönség közelebbről is megismerkedhessék a fontos közszükségleti cikkekkel. — Az utóbbi három év során helyiipari vállalataink nagyon sokat fejlődtek — hangoztatta megnyitójában többek között Lakatos elvtárs. — A korábbi öt-nyolc-tízmilliós évenkénti termelési érték helyett ma már ötven-hatvan- nyolcvanmillió forint értékű közszükséigleti cikket gyártanak. 'Nemcsak a lakosság, még a kereskedelmi vállalatok sem ismerik eléggé nagy fejlődésnek indult helyi iparunkat. Ezért határoztuk el, hagy kiállításán mutatjuk be egy-egy A megyei pártbizottság kongresszusi versenyzászlója Cegléden Az MSZMP Pest megyei Bizottsága, mint ismeretes, értékes selyemzászlóval tünteti ki azokat a megyében működő üzemeket, amelyek a legjobb eredményeket érik el a kongresszus tiszteletére indított munkaversenyben. A legjobb helyi ipari vállalat számára készített zászlót is sorra bemutatják az üzemek dolgozóinak. Elsőnek a Pest megyei Vegyi- és Kézműipari Vállalatnál volt néhány napig, kedden délután pedig Szabó Károly elvtárs, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke Ceglédre vitte, ahol a Ceglédi Gépüzem és Vasöntő Vállalat dolgozóinak adta át. A vállalat vezetőinek és dolgozóinak képviselői előtt rövid beszédben ismertette a kongresszusi felajánlások és a verseny jelentőségét és a megyei pártbizottság, valamint a megyei tanács végrehajtó bizottsága nevében örömmel állapította meg, hogy a zászló egyik igen komoly esélyese a Ceglédi Gépüzem és Vasöntő Vállalat, amelynek 241 dolgozója közül 141 vesz részt a kongresszusi munkaversenyben, konkrét felajánlást hetvennyolcán tettek, a brigádversenyben pedig négy brigád indult. A vállalat dolgozói felajánlották, hogy az év hátralevő részében 0,5 százalékkal javítják a termelékenységi mutatót, a műszaki intézkedési tervet százszázalékosan teljesítik, a szürkeöntöde dolgozói pt-dig azt ajánlották fel. h-'-ty- hat százalékra csökkentik a selejtet. A felajánlások teljesítése esetén a vállalat 109 ezer forintot takarít meg Szabó Károly ezután felmutatta a nagyméretű, nehéz selyemből készült, s arany- rojttal szegett zászlót, amelyen ugyancsak aranybetűi' kel a következő szöveg olvasható: „Az MSZMP Pest megyei Bizottsága a VII. pártkongresszus tiszteletére indított versenyben az üzem kiváló eredményéért A vállalat dolgozói lelkesen megtapsolták a versenyzászlót, B. Kiss Imre párttitkár pedig kijelentette, hogy azt nemcsak az üzem egész munkásságának mutatják be, hanem gondoskodnak arról is, hogy a Cegléden működő más helyi ipari vállalatok dolgozói is megtekinthessék. A Ceglédi Gépüzem és Vasöntő dolgozói mindent elkövetnek a kongresszusi versenyben tett felajánlásuk teljesítéséért és a zászló elnyeréséért. helyiipari vállalat, vagy iparág eddigi fejlődését és termékeit. Ez a kiállítás nyitánya az elkövetkezendő bemutatóknak. Arra kérem a kereskedelem és a különböző vállalatok itt megjelent képviselőit, véleményeikkel. tanácsukkal is segítsék helyi ipari vállalataink munkáját. A látogatóknak Váradi László igazgató mutatta be az impozáns kiállítás gazdag anyagát. A vállalat ma már évenként több mint 50 millió forint értékű közszükségleti cikket termel. Részlegei a megye legtávolabbi részeiben is megtalálhatók, gyártmányai 17 iparágat képviselnek. A szentendrei részlegben készülő Stylus elnevezésű töltő-, golyós- és átíró- tollat országszerte ismerik már. Az alumíniumgrafikai részleg szakkörökben szerzett nagy elismerést alumínium műszertábláival. A kiállítás szemléltető módon mutatja be a részleg legújabb készítményeit, így a speciális logarlécekhez szükséges számtáblákat, valamint az óralapokat. A látogatók megismerkedhetnek az ugyancsak a szentendrei részlegben készülő tranzisztoros nedvességmérő műszerrel is. Az univerzális készülék a fa-, bőr-, textiliparban egyaránt alkalmazható. Lépést tartani a divatigényekkel, új mintákkal, formákkal gazdagítani a meglevő kollekciót — ezt a célt szolgálja a bőrdíszműrészleg. Mint a kiállított női táskák, pénztárcák és egyéb divatcikkek is bizonyítják, ezek a gyártmányok a külföldi készítményekkel is felveszik a versenyt. Különösen a női látogatók körében arattak osztatlan sikert a részleg legújabb vonalú, műanyagból készült táskamodelljei. A selyemfestőrészleg mintás Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága A Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága szerdán délelőtt dr. Dajka Balázs elnökhelyettes elnökletével ülést tartott. Fő napirendi pontként megtárgyalta a megyei tanács 1960. évi összesített költségvetési javaslatát, melyet egyetértőleg terjeszt a soron következő tanácsülés elé. A tanácskozáson megjelent és felszólalt a Pénzügyminisztérium meghívott szakképviselője is. A végrehajtó bizottság ezután meghallgatta a megyei tanácsülés korábbi több határozatának végrehajtásáról készített beszámoló jelentést s azt jóváhagyólag tudomásul vette, majd egyéb ügyeket tárgyait. Átadták az albán nagykövetségnek magyar filmesek Albániáról készült dokumentum-filmjét A Budapest Filmstúdió operatőrjei, Fehéri Tamás és Farkas Kálmán szeptemberben több hetet töltöttek az Albán Népköztársaságban és filmet készítettek a testvéri albán nép életéről, élményeiről, eredményeiről, hazájának szépségeiről. A 18 perces színes dokumentumfilmet az Albán Népköztársaság felszabadulásának 15. évfordulója alkalmáb-i szerdán délelőtt adták át az albán nagyköveiSégnek a Kulturális Kapcsolatok Intézetében. Dénes Leó. az intézet al- elnöke hangoztatta, hogy ez a film hozzájárul az albán nép országának még alaposabb megismeréséhez, a magyar és az albán nép barátságának elmélyüléséhez. Petri Dishnica. az Albán Népköztársaság magyarországi nagykövetségének első titkára mondott köszönetét a film elkészítőéért a Kul- túrkapcsolatok Intézetének és a Budapest Filmstúdiónak, a film operatőrjeinek, nylonkendői és stólái ugyan- £ csak nagy elismerést szerez- J tek. A filmnyomó részleg pom-J pás esőkabátjait mutatta be. ^ A kiállítás egyik legérdeke-^ sebb részét kétségkívül a crep- ^ pelő üzem készítményei alkot- ^ ják. Ez a részleg műanyagból £ készít különböző falikárpitot J dombornyomással. Ezeket ^ nemcsak a laboratóriumokban, j hanem fürdőszobák és lakószo- ,f, bák burkolására is lehet hasz- nálni. í í Jovore a részleg 360 ezer í négyzetméter creppelt fó- liát készít a legkorszerűbb gyártási eljárással. Nagy tetszést arattak az abo- 'j nyj részlegben készülő magyar^ perzsák és a síkkötőrészleg kö- ^ tött kardigánjai, pulóverei is. ^ A vállalat 1960-ban háromezer^ négyzetméter perzsát készít ^ exportra, a hazai kereskede- ^ lem részére pedig több mint ^ negyvenezer nylon- és selyem- ^ kendőt gyárt. ^ A különféle töltőtollakból 2 y 580 ezret állítanak majd ^ elő. á z Az érdekes kiállítást a nagy- £ közönség is megtekintheti, de- ^ cember 1-ig tart nyitva, na- ^ ponta 8-tól délután 4 óráig. á ---------------------------------------- 1 2 Felvételünk állaton végzett kísérleti operációt mutat be .W\V\VNN\V^\\Vs>ííNVy\\\\V\\\\\\^^ „Londoni köd" az ország nagy részén Szerdai Jelentés a HÉV-, a MÁV- és a MÁVAUT-forgalomról Kedden este sűrű, szinté áthatolhatatlan köd ereszkedett az ország nagy részére. Mi okozta ezt a valóban „londoni ködöt”? Keleten — mondották a Meteorológiai Intézetben — nagy kiterjedésű, nagy nyomású, úgynevezett anticiklon alakult ki, amely lassan délnyugat felé terjeszkedett, s hideg levegőt szállított hozzánk. Ebben a hideg levegőben a leszálló légáramlás uralkodik. A hétfői budapesti sötétséget is ez okozta: ebben a helyzetben ugyanis nincs légáramlás, s így a talajra szorult por és korom nem tudott eltávozni. Ezt váltotta fel kedden az ország nagy részében a köd. A levegő lehűlt és a harmatpont közelében (ha a telítettségét eléri a levegő) a benne levő nedvesség köd alakjában kicsapódott. Ez a helyzet tegnap este és ma reggel is fennállt, tehát a sűrű köd megismétlődött. A HÉV vonalain kedden este a ködben két helyen történt összeütközés: a törökőri elágazás és a Róna utcai megállóhely között a HÉV-szerel- vény horzsolt egy teherkocsit, amely már korábban az árokba fordult. Személyi sérülés itt nem történt. Ellenben a Sárbogárdi úti megállóhelynél az egyik helyiérdekű vonat utolérte a villamost és beleszaladt. Szerencsére csak kis erővel, úgyhogy csupán a kalauz szenvedett kisebb sérülést a betört ablak szilánkjaitól. A HÉV-en sikerült a forgalmat a kedd éjszakai, és a szerda hajnali órákban is fenntartani. átlagosan azonban 20—25 perces késések voltak. A köd még a szerda reggeli csúcsforgalomban is sok gondot és késést okozott. A rendkívüli időjárás a MÁV vonalain már kedden reggel nehézségeket okozott, s emiatt Budapesten és Budapest környékén 27 vonat késett. Különösen nehéz volt a forgalom lebonyolítása kedden este, éjjel és szerdán hajnalban. Előfordult, hogy a vonalakon a mozdonyvezetők a sűrű köd miatt a jelzőket sem látták, s ennek megfelelően természetesen a jelzők előtt leálltak, hogy meggyőződjenek, szabad-e az út. A MÁV időben kiadta az utasítást: a legmesszebbmenőkig meg kell tartani az óvatossági rendszabályokat és mindent meg kell tenni a balesetek megelőzésére, még akkor is, hogyha a szerelvények nem érkezhetnek be pontos időre a pályaudvarokra. A vasutasok nagy erőfeszítésének köszönhető, hogy a sűrű köd ellenére baleset nem történt a MÁV vonalain. A menetrendet azonban nem lehetett megtartani. Kedd hajnaltól szerda reggelig 213 vonat késett, köztük több 15—20—30 percet, de akadt olyan is. amelynek késése egy óra volt. Általában a legtöbb késés közvetlen Budapesten, a pályaudvarok bejáratánál. továbbá Budapest környékén fordult elő, de nehéz volt a közlekedés a sre- gedi térségben is. Szerdán délelőtt már lényegesen javult a helyzet. A MÄVAUT forgalmi osztálya is kellő időben kiadia a rendelkezést kedden, a kora délutáni órákban: a sűrű ködben a legnagyobb elővigyázatossággal vezessenek a gépkocsivezetők és inkább lépésben haladjanak, késve érkezzenek, semhogy baleset történjék. Az utasítást a legmesz- szebbmenőkig megtartották az érdekeltek, s mindössze egy esetben csúszott az árokba autóbusz, sérülés azonban itt sem történt. Kedden este a távolsági járatok zöme késett. általában 30—50 percet, volt azonban, amely egy-egy és negyedórás késéssel futott be az Engels téri pályaudvarra. Különösen Főt és Törökbálint környékén volt körülményes áthatolni a ködfüggönyön. A MÁVAUT egész éjjel teljes készenléti szolgálatot tartott, hogy szükség esetén azonnal segíthessenek. Szerdán hajnalban azonban a MÁVAUT távolsági járatok már mind idejében elindultak, helyreállt a forgalmi rend. Új erdők a Dunakanyarban Az idén ősszel nagyarányú erdősítéshez kezdtek a Dunakanyar vidékén gazdálkodó erdészetek: facsemeték tízezreit ültetik el a kopár területeken. Szentendre környékén a mezőgazdasági művelésre már nem alkrimas, meredek hegyoldalra fenyvest és tölgyeserdőt telepítenek, a sóskői barlang felett erdei fenyő- és cserfa-csemetéket ültetnek el. Szigetmonostoron 8 hektár homokos területre kerül kőris, juhar és fehérnyár és erdősítések indulnak Esztergom környékén is. Ezzel eavidobén a pilisi és a váci erdőgazdaságok területén pótlásként mintegy hatmillió tölgy- és fenyőfa-csemetét ültetnek el. SZÍVMOTOR Az István Kórházban működő Országos Kardiológiai i Intézet szívsebészeti osztályának munkatársai és a Buda- j pesti Orvosi Műszergyár szakemberei — a KGST megbízá- \ sára — csaknem két évi kísérleti munkával elkészítették az í első magyar szívmotort, a mesterséges szív-tüdő készüléket. Eddig az orvosnak mindössze 6—8 perc állt rendelkezé- í sére a szív operálásához. Ez azonban rövid idő volt számos szövődményes, komplikált műtét elvégzéséhez. A mestersé- í ges szív-tüdő készülék időkorlátozás nélkül ad lehetőséget a sebésznek az operáláshoz. A berendezéssel történő operáció- $ nál az altatott beteg szivébe folyó összes vért a szívmotor í elszívja és továbbítja a mesterséges tüdőbe. Ott a vér fel- í frissül és az úgynevezett artériás vért a motor felnyomja í a test főütöerébe és így továbbra is fenntartja a szüksége. } vérnyomást. Az operált betegnek ez alatt az idő alatt saját í légzése leáll, tüdeje nem működik, a szíve nem dobog, s a % sebész a mozdulatlan, vértelen szívet operálja. A berendezés segítségével eddig nem gyógyítható, komp- í. likált szívműtétek végezhetők el.