Pest Megyei Hirlap, 1959. november (3. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-17 / 270. szám

Ladányi Mihály:

AZ ÚT KEZDETE

i

MEGRAPOLTAK

SugártaLan téli éj mereng.

A fák fehér csontvázain ezüst tőrökké fagyott a csend.

Mint akit csúful megraboltak, lehajtott fejjel úgy megyek, s újra érzen, ezernyi tűjét még a tegnap esti csóknak. Megláttam, hogy az ö fenyőág-testét,

— amelyhez annyi verset írtam, — ma már egy másik karjai ölelték.

A konok csendbe vonatfütty ver éket.

Gépiesen mozgó lábaim széttört rímekre lépnek.

Borsányi János

pRLaaa

ROSSI KÁROLY:

A súlyos műtét

szegte be a beszélgetést s le- húnyta fáradt szemét.

A vacsorát könnyen lehajtotta. Nem kapott egyebet, C5'3Ís£ egy csupor tejet meg néhány darab kétszeriültet. Mikor az utolsó morzsákat is felcsipegette az eléje terített szalvétáról, remegő hangon megszólalt.

— Tudom, hogy óráim meg vannak számlálva.

Kovács Zoli odafordult Szekeres bácsihoz és jóízűen felnevetett.

Éppen így eszik az, aki meg akar halni. Azt hittem, lenyeli a bögrét.

Az öreg felkönyökölt az ágyban;

— Csúfolódni akar? Vagy nem tudja, milyen nagy bajban szenvedek?

— Engem félájultan hoztak be. Az egyik vesém nem szuperált. Olyan lázam volt, hogy nem is hőmérővel, hanem coll- stokkal mérték. Mégis itt vagyok!

— No hiszen! Ha két veséből egyet kivesznek, egy még mindig marad.

— Engem hólyaggal operáltak! — rikoltotta a balsarokból Cserepes, a népboltos. — Magának hány hólyagja van, bácsi? Mert nekem csak egy. Elvégezték rajtam a műtétet, és látja, itt vagyok.

— Maga. -.. Maga a fiam lehetne. Ha én a maga idejében lennék, nem bánnám, ha az egész belső berendezésemet kicserélnék.

A vita még fél óráig csörgedezett. Az egész betegszoba részt vett benne. Palánikj a vakbelével hozakodott elő. Petras az epeköveit emelte magasra a tenyerében. Bíró bácsi a jobb lábát dugta ki a paplan alól.

— Ide nézzen, ember! Ez nem is volt láb, hanem csupa visszér. Akár hiszi, akár nem, a jövő héten megtanulok mam- bózni.

Szekeres bácsi belefáradt a vitába. Homlokáig húzta a paplant és elaludt.

Lehajolt és pihegve, nyögve felemelte az ágy alól a

táskáját.

— Tessék meggyújtani a villanyt, nem látok!

Zoli volt köztünk a legfrissebb. Villámgyorsan lelépett az ágyáról, és felkat- tantotta a villanyt. A betegszoba fehér fényben fürdőit. Kíváncsian emeltük fel felünket a párnáról.

— Nekem ezekre a holmikra már nincsen szükségem! — mormogta, miközben felnyitotta a táskát.

A tetőt felhajtotta és néhány pillanatig szótalanul nézte a táska tartalmát.

— Úgy látom, maga szereti a könyveket! — fordult hozzám s remegő kézzel nyújtott egy könyvet, Jókai Mór Aranyemberét piros vászonkötésben. — Ez a könyv volt a kedvencem. Többször elolvastam. Timár Mihály, Brazovics, Noémi, Teréza mama meg a többiek személyes ismerőseim. Most már mindennek vége. A könyvet magának adom. Fogadja el jó szívvel.

Az öreg melegen nézett rám, én nem tudtam el- lentállni és önkéntelenül nyúltam a könyv után. Szekeres bácsi csontos ujjaival belemarkolt a táskába. Kitömött mókust emelt a magasba, észre se vette, hogy molyrágott szőre a paplanra hull. Kovács Zolihoz fordult.

— Kedves barátom, maga fiatalember. Az egész világ maga előtt áll. Bizonyosan meg fog nősülni. Lesz szép csalása, remek lakása. Ezt magának adom emlékezetül. Tegye majd a szekrény tetejére vagy illessze a falra és ha néha ránéz, gondoljon arra, hogy ez a tömés annak a vén Szekeresnek az első munkája.

Zoli engedelmesen nyúlt az ajándékért. Paplanja közepére állította a kitömött jószágot. Úgy nézegette, hogy az öreg joggal hihette, hogy a fiú szívvel gyönyörködik benne.

A népboltos sportérméket kapott. Bársonnyal bevont

lemezen díszelgett hat ezüst és négy bronz medália. Mielőtt Szekeres bácsi átadta volna Cserepesnek, szeretettel megsímogatta a fémeket.

— Úgy látom, barátom, hogy maga sportember! Én is az voltam, volt is néhány sikerem. Se fiam, se vöm, akikre ráhagyhatnám ezeket a holmikat. Ezért magára bízom őket, becsülje meg szeretettel. Azt sem bánom, h évek múltán azt mondja az ismerőseinek, hogy maga nyerte őket. Mindegy, hogy mit mondunk. A szavak akkor is elszállnak, ha igazat mondunk, és akkor is, ha füllentünk.

Cserepes fellebbentette magáról a paplant és szélesen dülöngő lépésekkel odament az öregnek az ágyához. Sikeresen megjátszotta a meghatódott embert. Amikor visz- scafeküdt, maga elé simogatta az ajándékot és fehér, vérte- len ujjaival becézgette az érmeket.

Bíró bácsinak ezüst fedelű Roskopf-óra jutott.

— Akár hiszi, akár nem, ez az óra engem több mint ötven éven át szolgált. Legnagyobb hűséggel és pontossággal. Soha nem csalódtam benne.

Bíró bácsi egy kicsit szabó- dott.

— Ugyan miért herdálja a holmiját! Szüksége lehet még erre magának.

Szekeres legyintett a bal kezével s jobb kézzel odanyújtotta az órát.

— Tizenöt év körüli suty- tyó lehettem, amikor a keresztapámtól kamtom.

Biró bácsi a füléhez lapította az órát, s a járását hallgatta.

— Úgy veszem észre, elég jól jár. Nagyon finom a ketyegése

— A napot hozzá lehetne igazítani — dünnyögte Szekeres, miközben tovább matatott a táskában.

— Magát jobb embernek nézem! — mutatott az epeköves Párásra, aki már türelmetlenül várta, hogy neki jut-e valami. — Maga sokat

A foorvos három nap múlva megelégedetten nézte a vizsgálati leleteket,

— Szekeres bácsi! Maga valóságos Herkules. Ki hinné, hogy valaki hetvenéves korában így bírja magát!

— Hetvenkettő Vagyok! — nyöszörögte az öreg.

— Pláne! Rendbe fogjuk hozni. Holnap reggel megoperáljuk.

— Az lesz az én utolsó napom;

— Szamárság. Este megfürdik. Utána kap egy adag keserűsót.

Az öreg megrázta a fejét.

— Mi az? Talán nem szereti?

— Tudtam, hogy itt döglök meg a kórházi ágyon.

— Nézze, Szekeres bácsi! — mutatott rám a főorvos. — Maga nem is hiszi, hogy annak aZ embernek milyen súlyos baja volt, mégis meggyógyul.

— Elhiszem! Csak ne tessék engem ilyen taknyosokkal ösz- szehasonlítani. Ezeknek mindent ki kell bírniuk. De én meg fogok halni.

Szekeres bácsi úgy öt óra táján hirtelen felült az ágyában és szokatlanul erős hanggal riasztotta fel a szobában élő áhítatot.

— Emberek! Akár hiszik, akár nem, holnap meg fogok halni. Lehet, hogy azért vigasztalnak, mert jó szi- vűelc. De ennek semmi értelme. A műtőasztalon maradok.

— Marhaság! — fordult a másik oldalára Biró bácsi.

— Nem mondom, fáj, hogy ilyen kutya módra fejezem be. De hát kinek mi a sorsa, viselje türelmesen. Most elbúcsúzom maguktól. Sok szerencsét és jó egészséget kívánok, és azt kérem. hogy tartsanak meg ióemlékezetük- ben.

Szekeres bácsi «agyon

szomorú állapotban került a kórházba. A mentők puha, elővigyázatos mozdulatokkal emelték át a tiszta fehér korházi ágyra.

— A táskámat hová tették? — motyogta az öreg erőtlenül.

Mária nővér éppen a paplant simította el rajta.

— Mit akar a táskájával? Elhozták, legyen nyugodt.

— Köszönöm! — lehelte Szekeres bácsi halkan.

Mária nővér tájékoztatott bennünket arról, hogy az öreget gyomorfekéllyel hozták be. Valószínű, hogy a főorvos néhány napon belül meg fogja operálni.

A beteg a pépes ebédet aránylag elég jóízűen megette s két pohár víz után hozzám fordult.

— Nagyon vacak az élet, kérem! Nem érdemes élni.

Legyintettem egy széleset a balkezemmel.

— Beszél még maga másképpen is, bácsikéin! Csak türelem.

— Se kutyám, se macskám! Ugyan mit keresek itt ezen a földön?

— A nap mindenkinek egyformán süt — mondtam vigasztalásul.

— Hja! Akinek felesége és gyerekei vannak. Nekem senkim sincs és most az egészségem is elhagyott.:;

— Meg fog gyógyulni!

— Nem is nagyon kívánom a gyógyulást. De hogyan is gyógyulhatnék meg ilyen rettenetes bajból. Ha az embernek az egyik lába fáj, elbiceg a másikon. Ha a szeme fáj, azt is kibírja, mert a másikkal lát. De hallja-e, akinek a gyomra odavan, annak az élete már a kutyáké. Nekem már az az örömöm sem lehet, hogy egy jó gulyáslevest ehessek, vagy belhajintsak egy tál töl- töttkóposztát. Mit ér így az élet?

Elfáradt. Mély sóhajtással

— írja címtelen, induló versében, amely lehet, hogy csak invokáció, de lehet, hogy annál tudatosabb: ars poétikája.

Az út kezdete öt esztendő termésének legjavát foglalja magában. Negyvennégy vers, három ciklus kereteibe zárva vall a költő világáról, gazdag és finom élményeiről s nem utolsósorban határozott világnézetéről is. A fiatal költők tavaly megjelent antológiájában, a Tűztáncban, Ladányi Mihály méltán kapott szerepet. Az értékes gyűjtemény egyoldalú válogatása — annak idején megírtam — nem tette lehetővé, hogy a tehetséges fiatalok, köztük Ladányi emberi arculatát mélyebben megismerhessem. Nos, e mostani kötet bőségesen kárpótol korábbi hiányérzetemért. Az út kezdete írója rokonszenves költői egyéniség. Versei java mind emberségével, mind pedig mesterségbeli felkészültségével dobogtatja meg a szívet. Talán épp ezért is kell szigorú féltéssel szólni munkásságáról.

Ladányi költői jótulajdonságait hosszan sorolhatnám. Elsősorban azt a biztonságot, amellyel a falujából városba szakadt ifjú, számos versét átható nosztalgikus élményét, közvetíti az olvasónak. Ez a művészileg kitűnően, szenvedélyességében is mérséklete- sen megformált hangulatközlés olyan erénnyel párosul, amely mind közt a legfontosabb: az őszinteséggel. „Kit nem feledhetek, a kis pásztorgyerek ismerős bánatot terelget rajtam át.’rt

(Pásztorgyerek)

A visszaérzö ember élményét mondja el a költő Monológ című versében is. Vil- lódzó fényekkel teleszórt aszfalton, „bőgő’’ autók között is, füle tücskök dalára szomjas, és bazsalikom illatáról álmodik. S még egy erény: Ladányi bátran kimondja az igazságot, bátran leplezi le az embertelenséget, a nevetségest. Húszas című versében a parasztapát megalázó hivatalnokfiút ítélteti el, s Az este harangszavában pedig a kávéházban toliakkal és csipkékkel felcicomázott „örökfiatal” öregasszonyokat gúnyolja ki.

Idézhetnénk még a „Ko- romtalan tüzek” és az „Így vall neked” című ciklus megejtő bájú, egyszerű verseiből, amelyek nélkül mai líránk feltétlenül szegényebb lenne. Valamin azonban el kell gondolkozni: magáénak vall- ja-e őket a költő, ha a kötet harmadik ciklusának (Életünk éneke) nem egy versében elfordul a szerelem romantikájától, s politikai hitvallást téve, azokért frics- kálja meg lírikus társait, amik ugyanennek a kötetnek számos jeles darabját jelentik. Vajon helyes-e az ilyen véglet? Vajon indokolt-e azért, mert a költő az elmúlt évek atomfenyegetéseivel terhes politikai légkörében — igen dicséretes szándékkal — pártosan el-elsikoltotla a dalt a világot fenyegető veszélyről?

Ez a deklamálóan bizonygató készség Ladányinál szükségtelen, éppen mert zsellérivadék, s főleg, mert tehetséges ember. Az ilyen versek sajnos, kevesebbet mondanak a pártosságról, mint azok, amelyek külső kellékek nélkül is pártosak — és nem „a”

„Lehet, hogy megvetnek írják az álmukat, mely

Hát bizony, ezt a hűs sörként csörgő álom-írást nehéz elképzelni!...

Kár, nagy kár, hogy ilyen botlások több helyütt is előfordulnak a kötetben. Mindez azonban semmit sem von le abból, hogy az út kezdeténél álló Ladányi szép kötettel ajándékozta meg lirakedvelö

pártosak. S mert Ladányi: erre nem gondolt, nem ügyelt, j ezért történhettek meg he-1 Igenként különböző bántó \ képzavarok, mint például a i Kormos ragyogásban című, \ különben szép költeményében j is, ahol ezt írja:

majd, akik a holdsugárra

»is sörként csorog.’“

olvasóit. Nem vigaszképpen \ — erre nincs is szüksége —, j de tanulságul: a kötetet: megjelentető Magvető Könyv- \ kiadó lektorátusa több gon-j dossággal és igényességgel el-4, kerülhette volna a műre ká- \ ros szépséghibákat.

(andrás) í

„Gondol jatok meg: a mi szavunk tűz volt. és út voltunk a gazos századok tarlóin át, belőlünk nőtt az új hold. szemünkből szálltak fel a csillagok.“’

(Álmok repedt harangjc

Vagy másutt:----------„Feszülj a század keresztjére,

m

intsem menekülj, sírva és térdreborulva,

zsellérek dallai-vert ivadéka, ne leld meg már nyugalmad,

ba néked nyugalmat nem a harc ad...”

Aggályaim ellenére is meggyőződésem, hogy Ladányi Mihály pártos költő, hisz ab„Magam vagyok, pár cimborám leül poharazni vélem, derék, jő fiúk, amiért én, ők is akár halni készek. Jöttünk beindítani egy embernek való ezerévet.” —

ban az eszmében, amelynek zászlajára a jövő társadalma, a szocializmus csillaga van hímezve. Aggályom mégis az, hogy Ladányi lírája pont e legfontosabb területen hat modorosnak, spekulatívnak, deklamálónak. Minden becsülésem mellett is úgy érzem magam néhány verse, sora t/ olvasása közben, mintha azt í a színészt látnám, aki hang- £ súlyosabban a karzatnak ját- % szik. í

9

Azt hiszem, nem szokatlan, s talán nem is elsősorban szerénytelenség, ha a költő indulásakor a legmagasabb mércét tűzi maga elé, vagy megfordítva: semmit sem

vállal, ha vallomásaival nem

Versek

akarja majdan megváltani a világot.

Ladányi első önálló kötetét olvasva, verse hangulatát Ízlelgetve biztatóul, s ugyanakkor elégedetlenkedve is egyaránt, találónak érzem a fenti gondolatot.

FI LM HÍREK

Alberto Cavalcanti, a neves

filmrendező Velencei nász címmel készíti el új filmjét; A színes film nagyszerű felvételekkel mutatja be Velence minden szépségét és sajátos életét. A film főszereplői Martiné Carol és Vittorio de Sica.

A Liberation híre szerint Marokkóban novemberben megkezdik a Zolekha című olasz film forgatását. A színes produkció két olasz főszereplője Vittorio Gassman és Massimo Girotti. Rajtuk 2 kívül két szovjet színész is á szerepel a filmben.

y

$ Trentinóban nemzetközi filmfesztivált tartottak, amelyet a „hegyeknek és a fel- ^ fedezéseknek szenteltek. Az ^ első díjat a francia Marcel ^ Ichao A Dél csillagai című ^filmje nyerte el. Díjjal jutal- ^ mázták Tazief Az ördög ran- idevúi című filmjét is.

y

Rjazanov rendező érdekes ^filmet forgat a Moszfilm Stú- ^ dióban, címe: A szivárvány £ másik oldalán. A film hőse ^ egy havasi ember, akit a ren- ^ dező új beállításban — szem- ibeszállva a Tarzan-filmekkel f— antropológiai alapon múltat be.

$ Versailles-ban most, november 12—17-ig tartják meg ^ a „Fesztiválok fesztiválját’“, ^ amelyen díjnyertes filmeket ^mutatnak be. Szovjet, ameri- ^ kai, angol, csehszlovák és né- met játékfilmeken kívül négy ^francia rövidfilm is bemuta- ^ tásra kerül. A fesztivál alkal- ^ mával filmplakát-kiállítást is ^rendeznek és a legjobb pla- ^ kátot Toulouse-Lautrec-díj jal í tüntetik ki.

y

^ Az NDK tíz éve című fil- ^ met Londonban rendkívül ^ nagy érdeklődéssel fogadta a ^ közönség. A sikerre való tekintettel a fűm vetítését k-yolc nappal meghosszabbí- Í tották.