Pest Megyei Hirlap, 1959. október (3. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-11 / 239. szám
TOTO-LOTTO-ANKET ABONYBAN A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság megyei központja tció-lottó ankétot rendez október 19-én a KSK székházéban (volt ipartestület) este 6 órakor. Az ankéton a totókulcsok és bontások rendszerét, valamint a lottó variációs játékot ismertetik a részvevőkkel. A Rigában folyó nemzetközi asztalitenisz versenyen a magyar férfi és női utánpótlás válogatott eddig igen szépen szerepelt. A magyar női utánpótlás válogatott :is jól megállta a helyét, az Észt SZSZK elleni 4:l-es győzelem után a Lett SZSZK együttesét is legyőzte 5:»-ra. OLVASÓINK ÍRJAK Kerepesi gondok Krump György, kerepesi olvasónk a kerepesi sportkör gondjairól írt szerkesztőségünkbe levelet. A Kerepesi KSK vezetősége lemondott, s most nincs aki irányítsa a község sportját. A labdarúgó-szakosztály szinte „meghalt”. A járási labdarúgó-szövetség még felénk sem nézett, hogy vajon mi lesz a szakosztállyal. A csapatot benevezték az 1959/60. évi járási bajnokságba. Első mérkőzésünket a Gödöllői Vasas II ellen játALLÁS Azonnal felveszünk kőműves és ács szakmunkásokat, valamint kubikosokat és férfi segédmunkásokat a dolgozó kívánsága szerint Cegléd, Rákóczi úti bérház építkezésre, vagy Kecskemét szálloda építkezésre. Munkásfelvétel az építkezéseken, vagy Kecskemét Rákóczi város 23. ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. mar most rendelje MEG gyümölcsfaoltvány szükségletét. Rendelésre utánvéttel szállítunk nemesített alma, körte, kajszi, szilva, őszibarack, cseresznye oltványokat (különböző vadcsemetéket). Ezenkívül különböző rózsák, díszfák. cserjék, évelők állnak rendelkezésére. 50 db- oa felüli rendelés esetén árengedmény. Kérje árjegyzékünket? Kísérleti GAZDASÁG, CEGLÉD. Szolnoki út 52. INGATLAN Telekingatlanok Szentendrén. 300 n.-öl bekerítetten 120 Ft. n.rölenként. 623 n.-öl bekerítetten termő gyümölcsfákkal. 60 Ft. n.-ölenként. 820 n.-öl telek részben bekerítve 50 db. gyümölcsfa, 100 000 Ft. 961 n.-öl szőlő 40 Ft. n.-ölenként. 304 n.-öl n.-ölenként 50 Ft. Eladó házingatlanok Szentendrén. 3 szoba, konyha, pince, éléskamra, 185 n.- öl telek 90 000 Ft. 3 szoba, fürdőszoba, konyha, kamra, 206 n.-öl telek 90 000 Ft. 1 szoba, konyha, kamra, manzardszoba, pince, lVa hold telek 95 000 Ft. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat ki- rendeltsége, Szentendre, Rákóczi út 12. mindennap 8__12 óráig Felvilágosítás teljesen díjtalan. Drótfonatos használt nagykaput, szőlőpermetezőgépet vennék, Másfél kbm-nyi diófa- deszka eladó. Berczeli János. Maglód. Beköltözhető szoba, konyhás lakással, kerttel, fél ház eladó. Sóskúton, autóbusz- megálló közelben. Érdeklődni levélben Várhegyi Istvánnál, Székesfehérvár, Szűts Gyula úti iskola. Nógrádverőeén beköltözhető 8 szoba, konyha, kamra, padlás, 1440 n.-öl gyümölcsösben 60 000 Ft. Váci eladó telkek: 1643 n.-öl telek 150 db termő gyümölcsfával 20 000 Ft. 1500 n.-öl gyümölcsös 20 000 Ft. Erdőkertesen 1375 n.- öl üres telek 3 Ft. n.-ölenként. Felvü ügosítást ad. a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat ki- rendeltsége, Vác, Városi Tanácsháza, mindennap 8—12 óráig. Felviiátág díjtalan! Eladó ingatlanok Nagykátán. Beköltözhető házak: 2 szoba, konyha, fürdőszoba. előszoba 165 n.-öl telekkel, 80 ezer forint. 2 szoba, konyha, kamra, nyári konyha, istálló, 525 n.-öl szőlő és gyümölcsössel 90 ezer forint. 1 szoba, konyha, kamra, istálló, 202 n.-öl telek 50 000 Ft. Négyszer szoba, konyha, 1 előszoba, kamra, fürdőszoba, nyitott terasz, 163 n.-öl telek 190 000 forint. 1 szoba, konyha, kamra, ól 100 n.-öl telek 70 000 forint. 4 szoba, konyha, előszoba, kamra, sertésól, nyitott veranda 196 n.-öl telekkel 18 ezer forint. Telkek: 340 n.-öl telek 120 Ft. n.-ölenként. 330 n.-öl telek 30 000 forint. Tápióbicske. 2 szoba, konyha, 61, 300 n.-öl telek 28 000 Ft. 2 szoba, konyha, spejz, istálló, góré, 700 n.-öl telek 90 000 Ft. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat ki- rendeltsége, Nagykáta, Bajcsy Zsilinszky út 22. Naponta 8—1 óráig. Felvilágosítás telj esen díjtalan. házingatlanok Beköltözhető Eladó Gyálon. házak: 1 szoba, konyha, sufni, 510 n.-öl telek. — 45 000 Ft. 2 szoba, konyha, spejz 159 n.-öl telek 65 000 Ft. 1 szoba, konyha, 925 n.-öl telek 60 000 Ft. 2 szoba, konyha, veranda, mellékhelyiségek, 250 n.-öl telek 70 000 Ft. Telekingatlanok 1022 n.-öl 10 Ft. n.- ölenként. 222 n.-öl 5 db gyümölcsfa 8000 Ft. 400 n.-öl 9000 Ft. 680 n.-öl bekerítetten 11 000 Ft. 1200 n.-öl szőlő n.- ölenként 26 Ft. 800 n.-öl üres 12 000 Ft. 209 n.-öl 17 000 Ft. 250 n.-öl 8000 Ft. 170 n.-öl üres 6000 Ft. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat ki- rendeltsége, Gyál, Körösi út 4. mindennap 8 _12 óráig félfogadás. F elvilágosítás teljesen díjtalan.___________ E ladó házak és telkek Vácott: Szabadeác u 27. 4 szoba mellékhelvfséges há2 30 000 Ft — Deákvár Fürst Sándor u 3. ez 3 szobás ház 400 n -öl evömölrső'v sel. 1 szoba, kofiyha. kamra beköltözhető 100 000 Ft. — Deákváron 1643 o.-öi telek. 2 szoba, konyhás betonalap, 150 termő sryümölrefával. 20 000 Ft — Közéntörökhe- syt dűlő 1500 n.-öi bekerítetten szőlő ée gyümölcsös 20 000 Ft SzŐdliqetl eladó házak és telkek: — Bocskai u 25. 6Z. 4 szobás ház 275 n.-öl telekkel 160 000 Ft (részletfizetési kedvezmény) 2 szoba mellékhelvtsés beköltözhető. — Sárvár* u 60 ®z. 2 szobáé ház 120 n-öl telekkel. pesti la kásreerévei beköltözhető 90 000 Ft eladási ár melyből a pesti la- Káe leszámítható — Somos yf Béla u. 18 3Z 2 szobás ház 200 n -öl ^yümő'csös azonnal beköltözhető 30 000 Ft. — .lóka! o 20 92 2 szobás ház 22Ö n -öl telekkel lakáscserével beköltözhető 50 000 Ft, — Kemény József U. 21 sz. 310 n.-öl új vaskerítéssel bekerített telek gyümölcsfával és szőlővel 17 OOC Ft. — Ságvárl Endre u. 40—54 ez. 1235 n.-öl kerltetlen üres telek n.-ölönként 35—40 Ft áron eladó Felvilágosítást ad a Pest Megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat központja; Budapest, V. kér. Kálmán u. 13„ valamint a vállalat uj neiyiseqoe költözött váci klrentíeltsege: Vác. Széchenyi u. 9. sz. Félfogadás mindennap 6—12 óra Között. Felvilágosítás, eladási megbízás díjtalan. Eladó ingatlanok Gödöllőn. Beköltözhető házak. 2 szoba, konyha, veranda, íáskamra, 70 ezer Ft. Mogyoród 2 szoba, konyha, kamra, 300 n.-öl telek 70 000 Ft. Telekingatlanok Gödöllőn. 270 n.-öl házhely 9500 Ft. 150 n.-öl üres kúttal 10 000 Ft. 278 n.-öl telek 12 000 Ft. Szilasliget 2 db. 250 n.-öl bekerítve, termő gyümölcsfákkal 40 Ft n.-ölenként. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat. Gödöllő, Dózsa Gy. út 12. Mindennap 8—12 óráig. Felvilágosítás teljesen díjtalan._______________ A Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat Szob községben Árpád utca 29/a. szám alatt és Vác városban Széchenyi út 9. szám alatt új kirendeltséget létesített. Félfogadás naponta 8—12 óra között. Felvilágosítás eladási megbízás felvétele teljesen díjtalan. Igen nagy számú eladó házingatlan közül lehet választani. Du- naparti telkek olcsó áron. Eladó ingatlanok Cegléden: Beköltözhető házak: 2 szoba, konyha, spejz, kamra, borház, és mellékhelyiségek 200 n.-öl telek 50 000 Ft. 2 szoba, konyha, előszoba, fürdőszoba, spejz és mellékhelyiségek 184 n.-öl telekkel 130 000 Ft. 1 szoba, konyhás, mellékhelyiségek 200 n.-öl telek 35 000 Ft. 3 szoba előszoba, konyha, zárt . veranda, oldalszjóa és mellékhelyiségek 186 n.-öl telekkel 130 000 Ft. 2 szoba, előszoba, konyha, zárt veranda, oldalszoba és mellékhelyiségek 186 n.-öl telek 130 000 Ft. 1 szobás ház, 200 n.- öl telekkel 50 000 Ft. 2 szoba, konyha, kamra, spejz, zárt veranda, 210 n.-öl telekkel, 130 000 Ft. 2 szoba, konyha, kamra, spejz és mellékhelyiségek 200 n.öl telekkel. 90 000 Ft. Eladó telkek: 187 n.-öl 12 000 Ft. 210 n.öl artézi kúttal 30 000 Ft. 200 n.-öl 15 000 Ft. 500 n.-öl autóbusz- megállónál 15 000 Ft. 800 n.-öl 15 000 Ft. 152 n.öl 5000 Ft. 300 n.-öl 10 db. termő gyümölcsfával, 15 000 Ft. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlan- közvetítő vállalat ki- rendeltsége, Cegléd, Kossuth tér 3. Naponta 8—12 óráig. Felvilágosítás díjtalan! szőttük volna. Délután 4 őrá- ] ra tűzték ki a találkozót, de mivel megyei I. osztályú mérkőzés volt abban az időpontban (Kis- tarcsa—Ceglédi Építők) elmaradt a játék. Azt a magyarázatot kaptuk, hogy 12-kor kellett volna kezdeni, melyről mi értesítést nem kaptunk. A járási szövetség elnöke nem fogadta el kifogásunkat, hanem azt válaszo]ta: mit szólnának ahhoz, ha törölni fogom a kerepesi csapatot. « Jóllehet, nem a kerepesi vezetőség volt az oka az ügynek, hanem a szövetség, amely nem értesítette András Gyula intézőt. Az intézővel kapcsolatban meg kell említenem, hogy a közelmúltban volt az* esküvője, s most nem tud annyi időt, szentelni a sportnak. A községnek elég jó a labdarúgó-csapata s egy olyan sportteleppel rendelkezik, amelynek sok egyesület örülne. Ez év márciusában elhatároztuk, hogy egy gondnoki lakást építtetünk, amely öltözőt, fürdőt és klubhelyiséget is magában foglal. Az alapot el is készítették, a munka azonban abbamaradt. Minden szükséges kellék megvan az építkezéshez, melyet most az utcán az eső, a sár, az időjárás pusztít. A sportköri vezetőségnek nem volna szabad így elfecsérelni az anyagot. Galda Jánosnak, a- jól ismert játékvezetőnek megígérték, a gondnoki lakást. Az Ígéret azonban évek óta Ígéret maradt. Jelenlegi lakása is a Kerepesi KSK-é. A ház, amelyben lakik, olyan, hogy az esős időjárás könnyen elpusztíthatja. A kerepesi sportkörnek mintegy 50 igazolt labdarúgója van, s a szakosztály mégis tétlenül áll. ősszel még nem szerepelt az együttes, pedig jó- játékosállománnyal rendelkezik a csapat Kérjük a kerepesi szurkolótábor nevében a járási labdarúgószövetséget, hogy nézzen körül portánkon, nyújtson segítséget. Az elmúlt idényben edző nélkül, rosszul rajtolt a KSK, tavasszal viszont csak e.gy Az a csapat kezd Belgrad ban - Fenyvesi kivételével amely a Szovjetunió ellen játszott A magyar laibdarúgó ,,A” válogatott szombaton a déli óráikban külön repülőséiben megérkezett Belgrádiba. A repülőtéren a Jugoszláv Labdarúgó Szövetség elnökségének tagjai, a belgrádi magyar nagyikövetség képviselői és a sajtó munkatársai fogadták az együttest, amely az érkezés után társasgépkocsin a Metropol-szállóba hajtott. Délután a vasárnapi találkozó színhelyén, a Néphadsereg-stadionban rövid edzést tartott a gárda. A vezetők árgus szemekkel figyelték Tichy Lajos mozgását, aki kijelentette, hogv már nem érez fájdalmat és vállalja a játékot. Ezután Bar ót i Lajos szövetségi kapitány közölte, hagy a jugoszlávok ellen az a csapat kezd, amely kéthéttel ezelőtt a Népstadionban, a szovjetunió válogatottja ellen végigjátszotta a 90 percet — azzal a változtatással, hogy Fenyvesi helyett Szimcsák I a balszélső. A vasárnap kezdődő kétfordulós,, tíztáblás Magyarország—Bulgária Európa Kupa sakkcsapat mérkőzésen részvevő bolgár együttes szombaton reggel a Nyugati- pályudvarra érkezett. Poznanban pénteken délután megkezdődött a többnapos lengyel belügyi nemzetközi atlétikai verseny. amelyen a vendéglátó lengyeleken kívül a Szovjetunió, Bulgária, a Kínai Népköztársaság, Csehszlovákia, Koreai NDK, Mongol Népköztársaság, NDK, Románia és Magyarország sportolói is indulnak. Már az első versenynapon is igen jó eredmények születtek. A szombaton kezdődő kétnapos római nemzetközi atlétikai versenyen, amelyet az olimpiai stadionban bonyolítanak le _ az a lábbi 18 ország sportolói indulnak: Lengyelország, Anglia, Franciaország, Norvégia, Bulgária, Ausztria, Finnország, Svájc, Jugoszlávia, Magyarország, Belgium, NDK, Görögország, Románia, Svédország* Hollandia, Irán és Olaszország. Magyarország színeit Csutorás, Rózsavölgyi, Iharos, Szécsényi, Klics és Varjú képviseli a szombat-vasárnapi versenyen. Vasárnap rendezik meg huszon- kilencedszer a kassai nemzetközi marathoni futóversenyt, amelyen mintegy 100 csehszlovák és külföldi versenyző vesz részt. Az indulók között van a szovjet Popov, a finn Viskari, a csehszlovák Kantorek, s a {apán Kosikava és Jositaka is. Az idei versenyt a kassai marathoni futóverseny négyszeres győztese, a magyar Galambos nyitja meg azzal, hogy tiszteletkört fut a stadionban. A szovjet súlyemelő-bajnokság küzdelmei során Alekszandr Kuri- nov, a váltósúlyú kétkaros szakításban elért 134 kg-os eredményével új világrekordot állított fel, amely 0.5 kg-mal jobb az amerikai Kono régi világcsúcsánál. A III. Földközi-tenger! Játékok vasárnap kezdődnek meg Beirut- ban. Az október ll-tői 23-ig tartó versenysorozaton Törökország, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Jugoszlávia, Malta, Monaco, Libanon, Görögország, Tunézia és Marokkó sportolói indulnak. A legtöbb versenyt a 60 000 néző befogadására alkalmas Chamoun-stadionban bonyolítják I«. Értekezlet a ráckevei járásban Az MSZMP ráckevei járási bizottsága megbeszélésre hívta össze a járás sportkedvelőit. Mintegy ötvenen gyűltek össze a ráckevei JTST helyiségében. Szóka László, JTST-elnök nyitotta meg az értekezletet, majd a járási pártbizottság nevében Gulyás Károly ismertette a párt sportra vonatkozó téziseit. A beszámolót sok értékes hozzászólás követte. Az ápor- kai felszólaló elmondta, hogy iskolájában , nincs olyan férfi testnevelő, aki segítséget tudna adni a helyi sportkör munkájához. Az egyik peregi pedagógus a sportolók nevelésének kérdéséről beszelt. Helytelenítette, hogy a pályán a játékosok sportszerűtlen jelzőkkel illetik egymást, s gyakran kifogásolják a játékvezető ítéletét. A közönség, helytelenül, biztatás helyett szidalmazza kedven ceit, ha azoknak nem megy a játék. Míg azelőtt a labda rúgok kerékpáron, sőt olykor gyalog mentek a mérkőzésekre, most túlzott követelésekkel állnak elő. Igen helytelen az is, ha a csapatnak nem sikerült a várt eredményt elérni, a vezetőket, az önzetlen társadalmi aktívákat szidják em'iatt. Az egyik kiskunlacházi sportvezető azt javasolta, hogy ne csak a labdarúgással való törődést tekintsék fő célnak. A járásban vannak községek, ahol más sportágakban is alakítanak szakosztályt, amely egy darabig működik, majd anyagiak hiányában feloszlik. Megfelelő anyagi fedezetet kell biztosítani ezek fenntartására. Csak azok a PEST MEGVÍD HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkasnárt Pest .regvei Bizottsága és a megyei tanacs la ma Feleli« szerkeszti! Szánté Mikiié Kiadta a Htrlaokladó Vállalat Feleli? kiadó: Csollanv Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal Budaörsi. VHL. Blaha Lutza tér Telefon- S4S_10« 142—SM. Előállnia- Szikra Laonyomda. Budaoest Teiiesztl » Magvar Posta Előfizetheti a hé!vt postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dH 1 hónaljra 11 forint CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK EGYEB A Ceglédi Hunyadi Mg. Tsz. a Cegléd Csengerlszél 440. sz. alatt működő kádár- műhelyében, hozott anyagból javításokat és új munkát vállal. Tsz-eknek megrendelő alapján munkaegységre. INGATLAN Mezőtúr Újváros XIX út 5 szám alatti 1 szobás mellékhelyiségekből álló családi ház sürgősen eladó, azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet Cegléd. Sajtó utca 7. Lenténé. Sürgősen vennék kis családi azonnal beköltözhető házat 50 000 forint készpénzzel a többit megegyezés szerint. Cím: a ceglédi nyomdában. Eladó 140 n.-öl porta Béke út 16 szám alatt. sportkörök töltik be igazán szerepüket, melyek törődnek a tömegsporttal, s a falu lakosságát a labdarúgáson kívül más sportágakba is bevonják. A többi hozzászóló is hangsúlyozta, hogy a párt tézisei igen hasznos útmutatást adnak munkájukhoz. A hozzászólásokra Gulyás Károly adta meg a választ, s igen eredményesen értékelte az összejövetelt, hozzászólásokat Bundies Péter 1 Nagyobb lelkesedéssel I \ Megyénk ifjúsági és fel- \ < nőtt labdarúgó-csapata ma í A Székesfehérvárott a Fejér A 2 megyeiek ellen veszi fel a í, küzdelmet. A két c.apat *A kevés eséllyel utazik a ^ Dunántúlra. Elsősorban vo- $ 'A natkozik ez a felnőtt váló- $ ff gatottra, amelyik Ve esésen í ^ csupán keserves döntetlent í ^ tudott kiharcolni a tol- í A na lakkal szemben. Nem-f A csak játékuk akadozott, | A hanem a lelkesedéssel is ^ % baj volt. Ma csak úgy áll- $ 'A hatjak meg helyüket, ha $ í, szívvel-lélekkel küzdenek, $ $ s még ha kikapnak is, el- $ ^ mondhatjuk, hogy becsű- £ í letes küzdelemben marad-,4 £ tak alul. g | Felkészülésük nem volt £ A kedvező, hiszen a héten ^ ^ nem tarthattak közös ed- % ^ zést. Emellett sérülés, s á ^ egyéb okok miatt más ősz- ^ $ szeállításban lép a csapat $ fj pályára, mint Vecsésen. Bár Fejér megye az első $ % fordulóban vereséget szén- % ^ vedelt, a mai találkozó A ^ után valószínűleg ők lesz- % A nek pontokkal gazdagab- £ A bak. 'a % Ifjúsági csapatunk sike- $ $ résén, 6:2-es győzelemmel £ 'A rajtolt, míg mai ellenfelük £ £ 4:0-ás vereséggel kzztVe a £ fj tornát. Nem szabad, hogy f $ ez a tény megtévesztő le- A $ gyen, hiszen a Fejér me- J ^ gyeiek komoly tudást kép- 'a viselnek, s mellettük szól \ a hazai pálya előnye is. A 'a A/ Pest megyei fiataloknak 'a ^ lelkesen és jól kell já'sza- í; A niok, hogy ma is sikere- '/t 'A sen állják meg helyüket. í Z i ^XXX\XXVVXXXXXXXXXXVVNXXXXXXX\X\XVNNN^Vs. f Képünk Nagymarosit (baloldalt) munkatársa, Majorovics József társaságában ábrázolja, amikor a születésnapon felelevenítik a régi sportélményeket (Gábor Viktor felvétele) vereséget szenvedett a csa- ' pat, a többi mérkőzését mind ; megnyerte. Az a véleményem, hogy ! kár volna ezért a falusi sport- ; körért. í Olyan vezetőség kellene, í amely nemcsak ígér, ha- \ nem cselekszik is. Ha meglenne az öltöző és a j gondnoki lakás, az igen meg- j könnyítené az együttes mun- j kaját. Jelenleg a gondnoki j lakás a XX játékos öltözője s • ez a körülmény bizony egyál- ! talán nem kedvező. Tyúkok a pályán Egy dunakeszi szurkoló a i következőket irta. Figyelemmel olvasom lap- i jukat, s szemembe ötlött a | sportrovat „Liba a pályán” | című írása. A cikk adott ősz- < tönzést, hogy,néhány sorban \ beszámoljak a Dunakeszi Ki- ' nizsi Sporttelepen uralkodó állapotról. A régi telepgondnok, bár a : funkciója megszűnt, még a ; sporttelepen lakik. Az egye- i sóletnek fejlődése szempont-: jából szüksége lenne az álta- i la lakott lakrészre, öltözők és ' iroda céljaira. Jelenleg az egyesület négy csapatot tart fenn, s előfordul, hogy egy-egy vasárnapon több idegen együttes szerepel nálunk. Ilyenkor az ifi vendégcsapatnak a bíróöltözőt kell adni, míg a bírók a szomszédban, a jelenlegi gondnoknál öltöznek. A volt gondnok, kecskét és tíz-húsz tyúkot tart, melyek az egész pályán szabadon garázdálkodnak, piszkítanak. ami a játékosok szempontjából egészségtelen, a nézőközönségben pedig visszatetszést kelt, . A tyúkok kifürdik. kikaparják a pálya talaját. Az állatok óljai közvetlen a bejárat mellett vannak, holott ide inkább park, virágágyak kellenének. Egy- egy vasárnapon több száz néző veszi tudomásul ezeket. A sportköri vezetőség — tudomásom szerint — még a műit évben írásban szólította fel a volt gondnokot az ólak lebontására, s az állattartás megszüntetésére, de ez még a mai napig sem történt meg. Nagymarosi 40 éves Nagymarosi Mihály, az egykori sokszoros válogatott ; labdarúgó e héten töltötte be 40. születésnapját. A kitűnő í hátvéd a nagymarosi gépgyár dolgozója. 26 éves sportpáiya- ! futás után- tavaly tavasszal akasztotta szögre cipőjét. Utol- ! jára a nagymarosi csapatban játszott. Dé azért most sem ! teljesen hűtlen a sporthoz, részt vesz az öregfiúk mérkőzésein.