Pest Megyei Hirlap, 1959. szeptember (3. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-27 / 227. szám

BOHÓCOK

(Szánthó Imre rajza)

Szentendrei vázlat

7 v^.j ■

TOKAJI QYÖRQY;

EGY LO A TUS ALATT

A villa mögött dombnak szaladó kis út második házában lakott Rézi másmi. Háza — házikó volt valójában és tényleg zsalugáteres. Félholdnyi kertje a ház végében csupa-csupa virág. Az öregasszony szinte nevezetessége volt a falunak. Nyolcvankét esztendejével a halálra specializálta magát, mintha stréberkedne a kaszás előtt, akivel illik jóba lenni, ha már körülszaglássza az embert. A temetésekről elmaradhatatlan volt. szinte gyakorolta magát az enyészethez. Olyan egyszerűen pottyant nála a könny, mint ahogyan mások nyelni szoktak, ősszel, halottak napján volt igazán elemében. A tfélliolőnyi, szakértelemmel művelt föld egyetlen krízantémum- meg őszirózsa- tábla volt, kitarkálló ciklámen-foltokkal, s közöttük óvatoskodó léptekkel osont egy örökké mozgó, szürke árnyék: Rézi mámi, szeméig húzott kendövei, ahogyan a .Névtelon Jegyzői?* alkotta meg a szobrász, ott kint a Ligetben. titokzatos csuklyával. Megemelte a széldöntötte szálakat és érdes, fonnyadt markának simgatása olyan volt. mintha az elmaradt unokáknak, dédunokáknak szánná.

Hát persze lovát is úgy hívta Rézi mámi, hogy „Virág". Kettejük kapcsolata más volt, mint lóé s gazdájáé. Valamni el nem határozott s természetszerűleg meg sem beszélt viszonyban éltek egymás mellett, bizonyos anatómiai és lelki azonosságban, a fél hold föld. a házikó és az istálló négyszögében, annak naponta megújuló felismerésével, hogy még mindig élnek, hogy egymáshoz tartoznak, érdekeik, szándékaik közösek: életben maradni, amíg éppen lehet, nyugalomban, békességben a világgal, kis feladataik vállalásával, amely megtermi a szükségeset, a betevő falatot, a meleg otthont, örülni a napnak, esőnek, hónak, szélnek, hajnaloknak, éjszakáknak, nappaloknak, s együtt botorkálni ősszel a környező falvakba halottak napja felé. virággal tömött kosarakkal a kis kocsin, mindegyik ott. ahova sorsa állította: Rézi mámi a bakon s Virág a hámban. Hogy Virág már félig-meddig vak volt s Rézi mámi a májusi égzengést is csak alig hallotta — elfogadott, természetes állapot volt. munkájukban nem zaiwrta őket. Mert ők ketten szállították a legszebb, legdúsabb sírvirágokat a környék temetőinek is.

Ennek az idillnek tőszomszédságába költözött azon a nyáron a Petőfi. Rézi mámi és a Virág egykedvűen tudomásul vették a szomszédságukban történt változást, már csak azért is. mert a tsz se nagyon törődött azzal, hogy kinek a szomszédságában ütött tanyát. A költözködés kisebb zökkenőket okozott, ami nem volt éppen kívánatos aratás előtt, de a Petőfi jól választott elnököt Juhos Béni személyében, aki egyidejűleg kőművese, gépésze, szakácsa, papírral-tintával bajlódó igazgatója s ha kellett, kocsisa, kaszása is volt a szövetkezetnek. Ember volt. férfi s jó munkás. Egy-kettőre helyén volt minden az új falak között is és betakarítás után már vidáman csosszant a táncolok lába az uszoda betonjain, a becsülettel végzett munka

A villa olyannak épült, hogy a jóhiszemű utas, aki a faluhoz közeledett, joggal gyaníthatta: arra beljebb, a falu mélyén, levelezőlapra termett falusi idillt észlel: rendezett utcákat, pazar kerteket, zsalugáteres házikókat, bégető bárányokkal, vidáman csaholó ebekkel, nyihorászó telivérekkel. búgó galambokkal, kelepelő gólyákkal s főképp derűs parasztokkal, akik pirkadatkor ébrednek, hogy mindebben minél hosszasabban elgyönyörködjenek.

A villa a falu első házaként ékeskedett a műút mellett, s építtetője nemcsak emeletet rakatott a terebélyes épületre, de még uszodát is vájatott a kert közepén, betonmedencével, tusolóval a szélére, s jó magas kerítést emeltetett az egész kis tündérkert köré, óvatosságból a kamdi szemek elé és megbocsátható gyanakvással a derűs parasztok iránt, akik talán holmi fura gondolatoktól irányíttatva bekiváncsiskodnának ebbe a kis paradicsomba. Villa-korában nem ismertem a villát, de sokat adok egy ellen, hogy üvegcserepek is voltak a magas kőkerítés tetején, ahogyan már ezt az ilyen óvatosak cselekszik.

Hogy milyen forgószél röpítette ki a tulajdonost a villájából, medencéjéből, magas kerítése biztonságából —■ aligha kétes. Nyilván a 7xirasztok szomorodtak el egy vir- kadati órán és bánatuk leborította a falakat, hogy amögött már senkit se találjanak. És hát hova is menne a szomorú paraszt egy csatakos téli hajnalon, amikor felette zeng az ég, s a világot olyan eke szántja, amely a föld hasát is kibontja? Aki mészkőből épít viskót magának, övig sárosán tapossa a házsorok közét, s húsz órát töpreng napjában: egye-e meg az igavonó barmát vagy forduljon fel éhen családostul, — persze hogy kiváSncsi a falu végén hivalkodó emeletre, s a kőkerítés mögött tele kamrákat sejt, valami csudavilágot, amit még látni is gyönyörűség lehet.

Egy textilvállalat üdülője lett a villa a háború után. hogy aztán éveken át egyetlen üdülő se lépje át a küszöbét. A gyom átfúrta a medence betonját, s kifolyt a partjára, kusza indákkal, a kert legelővé züllött, s csak a gondnok száradó fehérneműje lobogtatta valami jelét az élet lélegzésének a falak mögött. Ügy mondják, a textil- vállalat túlontúl szerénynek ítélte üdülő céljaira a Pest környéki falucskát, s a szociális felelős végül is a Balaton mellett bukkant az igazira, amit a jóisten is reprezentatív üdülőnek teremtett egy tekintélyes textilvállalat számára.

Aratás előtt költözött a villába, kertjébe s medencéjébe a Petőfi Termelőszövetkezet. Magam láttam a lovat is a tusoló tövében, a medencét bámulta, mintha tűnődnék, hogy fejest ugcrrjon-e vagy csak ereszkedjék óvatos mozdulatokkal, szerényen, a perembe kapaszkodva a hűvös vízbe? A ló vidáman nyihorászott. csak oda kellett fülelnem, hogy kihalljam belőle a mesét. Már amilyen meséket ez a mi valóságos világunk teremt.

A töprengő ló Kézi mámié volt.

X

otthonmaradóknak; S hol- ? napután ;;; Igen, holnap- ^ után majd lassan megindul a íj teljes változás a cigánysoron t is. í

Nehéz és hosszú folyamat íj ez. De a mag már a föld- ^ ben van. S ahogyan majd a ^ mag gyökeret ver a föld- ^ ben, a cigánygyerekek az is- íj kólában, úgy hagynak fel a ‘íj cigányok régi életmódjukkal, | beolvadva a nagyobb közös- | ségbe.;j 2

á

Természetesen segítség kell p ehhez, az egész homokrészi íj, társadalom összefogása. Ugye, fj segítesz ebben te is, kedves | olvasó! I

Prukner Pál |

Németh Emil:

BÖJTI SZELEK

Valahonnan messze főidről — Itt vagyunk, emberek! — az éjszaka megjöttek a nagykalapú, vastagmarkú széleskedvű mesterek.

Talpra szöktek azonnyomban

— Jó munkát, emberek! — Lerakodtak kurjongatva csatás zajjal, mennydörögve a bővérű mesterek.

Csattan a báni, zeng az ég s föld

— Kezdjük hát. emberek! —

Mit művelnek? Múltunk zúzzák, vagy a jövőt állványozzák

itt e hetyke emberek?

Senki fiát nem kérdeznek

— Bátran, fürgén, emberek! — Fittyet hányva búnak-bajnak, Világ nyugtát úgy cibálják

a fölényes mesterek ...

Reggel támadt... ablak nyílik:

— Jó munkát, mesterek! —

Ferge léggé kerekedve ácsoljátok rendületlen

a tavaszt, az ünnepet.

kői, a másodikban már nem akartak. S megindultak az asszonyok, oldalukon a gyerekekkel,

Az igazg a{Q és a tanítók---------------- szívesen fogadták őket. Ám ez a lépés forradalmi változást hozott a cigánysoron. Az iskolás gyerekeknek rendes ruha, cipő kell. Mosdaniok kell és tisz- tálkodniok. Megszokni a pontosságot, a rendet, a fegyelmet. Délben ebéddel várni haza az iskolásgyermeket.

L

átszólag apró változások. Ma még csak tudomásul veszik, holnap a gyerekek érdekes, eddig ismeretlen dolgokról kezdenek mesélni az

oldalához ülő nő támaszkodik. Haragoszöld blúza övig kibontva, mellén csöppnyi gyermek csüng; Kerek arca merengő, átszellemült. Nem is olyan régen, az Ermitázsban láttam hasonló képet, Leonardo da Vinci festette egykoron: Madonna a gyermekkel. Ha nem tudnám, hogy a nagy mester már régesrég halott, s nem látnám az ifjú anya sötétbarna bőrét, bihet- ném: ő volt a modell;..

Távolabb kalapácsok szava csilingel. Két borostás arcú férfi veri a muzsikát. A harmadik moccanatlanul áll mögöttük, lesi, vigyázza minden mozdulatukat. Penggg .; j csinggg.;; penggg..; csiinggg..: száll a különös dal a fák közé, s csak sokára hal el a sötétebb sűrűiben; ^

A cigánysor mindennapi, fj megszokott életének muzsiká- ^ jába azonban kellemetlen ^ hang is vegyül. A felvégen a íj sarkig tárt ajtajú putriból íj jajszó röppen, s a jajszót íj mindannyiszor kemény csat- íj tanás követi. De ahogy a 'j fürdő lányon, a gyermekét í szoptató anyán sem pihent í egyetlen kiváncsi tekintet, í úgy erre sem emelkednek fel ? a fejek; Itt ez is az élethez ^ tartozik, ahogy tartozott már í, hosszú évtizedekkel ezelőtt . . /j

I

Lehet, semmit sem í------L változott a cigány- íj

s

or élete az elmúlt századok íj óta? Már-már belenyugodnék, íj de ekkor különös dolgot Iá- íj tok: kis csapat cigánygyerek íj érkezik, tiszta ruhába, cipőbe íj öltözötten. A fiúk borzasak íj ugyan, de a lányok haja ke- í. mény vankocsba fonva. S va- íj lamennyiük hóna alatt könyv, í füzet.ii I

Szokatlan kép lehet ez az íj itt élőknek is, mert láttára — íj néhány pillanatra megáll az íj élet, hogy aztán annál szén- íj vedélyesebben robbanjon ki. íj A foltozó vénasszony öreges ^ mozdulatokkal feltápászkodik fj helyéről. A fürdő lány ak-' krra lendülettel fordul az ér- ^ kezők felé, hogy a rozzant^ vasváz lavorostól együtt fel- ^ borul. A lány mítsem törődik ^ most ezzel, úgy, ahogy van, | egy szál libbenő szoknyában, g futva megindul; A bogrács g őrizetlen marad néhány pilla- g natra — a körülötte ólálkodó í/ apróságok nem kis örömére ^ —, a termetes asszonyság bil- ^ legő futással lódul az egyik íj fehér blúzos leányka felé. El- íj hallgat a kalapácsok muzsj- íj kája, a három férfi egyszerre^ megindul. Jajszó sem szállt^ többé. A kunyhó ajtajában ^ kuszáit hajú lány jelenik fj meg, lefelé húzkodva övig 2 gyűrt szoknyáját. 'íj

Gyerekek érkeztek a ci- íj gánysorra. Cigánysori gyere- íj kék, akik ezen a reggelen in- ^ dúltak el innen, mint két hét íj óta mindennap, az új iskola fj felé. Iskolások.:.

Nem jóslás, ha azt állítom, hogy ezek a fiúk és leányok ^ nem sokáig maradnak meg íf már itt a cigánysoron. Vagy íj ha maradnak, hát gyökei estől íj megváltoztatják a cigánysor í. életét. íj

y

A változás megindult. Ho- fj gyan kezdődött? Hetekkel, fj sőt hónapokkal kellene visz- fj szafordítani az idő kerekét. í Ki indította el? Talán a ta- g nács, amikor kiküldte éré- 2 lyes hangú felszólítását. Le- > hét, hogy éppen Jakab Já- ^ nos volt a változás elindítója, íj amikor belépett a helyi Bé- íj ketábor Termelőszövetkezet- íj be, majd azután hátatfordí- íj tott a cigánysornak. A kis ^ Jakab Pali és Ibolya irat- íj kozott be elsőnek a homok- íj részi iskolába. Oda, ame- ^ lyet hosszú-hosszú évekig íj minden cigány messze elke- íj rült. á

y

Az esetnek hamar híre fu- fj tott az egész tanyavilágban, fj Mi sem természetesebb, hogy íj eljutott a cigánysorra is. Itt fj pedig amúgy is irigyelték fj már a „gazdává” előlépett j Jakab Jánost, aki a télen íj disznót ölt, most pedig isko- 'j lába küldi gyerekeit. Ha az fj első dologban le is marad- íj tak mögötte a cigánysor la- í

Nem tudom, jártál-e már va----------------laha is a cigánys

oron kedves olvasó. Lehet, hogy csak hírből vagy éppen könyvből ismered ezt az évszázaddal ezelőtti nyomorúságot idéző putrisort. Ha így van, engedd meg, hogy ez alkalommal idegenvezetőül csapjak fel és elkalauzoljalak a homokrészi tanyavilágnak egy távoli zugába.

Az út, amely a cigánysorra vezet, ma is éppen olyan, mint ahogyan Petőfi Sándor több mint egy évszázaddal ezelőtt megénekelte. ö... törpe nyárfaerdő sárgul a királydinnyés homokban...” S a nyárfaerdő szélén, amerre a csípős ősz eleji szél a katáng- kórók hadát görgeti, apró vá- lyogikuinyhók sora tarkóllik; A karvastagságú kémények némelyike bodor füstkarikákat pipál, mintha üzenetet küldene az erre tévedt vándornak: valaki most is itt tanyáz a putriban, talán éppen ebédfélét kotyvaszt az erdőszélen buckázó, visongató apróságoknak. A gyerekek' legtöbbjén egyetlen pendely minden ruha, az alól is elő-elővillan barna gömbölyűségük, amint fel-fellibbenti a szél. Szurto- safc, maszatosak a homoktól, a sártócsától, amelyben egy letört fadarab képviseli a ladikot. Egyszer, még évekkel ezelőtt, láttak ilyet a Dunán s azóta is a ladik maradt ábrándjaik netovábbja.

Az erdőből közelítünk a tá- kolt putrisorhoz. Ha az útról tennénk ugyanezt, néhány pillanatra dermedt mozdulatlanságba merevedne itt az élet; aztán valamiféle idegen mázt öltenének magukra ezek az emberek. Szétfoszlana e különös varázs, mást látnánk meg belőlük, nem azt, ami lényegük. S ahogy közeledünk, úgy váltja fel a játszadozó gyermekek hangját a cigánysori élet sokszínű, egyik végletből a másikba csapó hangja: Olykor az áradó jókedvé, olykor a munkáé.

A legszélső kalyiba föidkü----------------szöbén ráncosarcú, tarka ruhás öregasszony foltoz valami elvásott ruhadarabot. Hogy gyermeknadrág volt-e az újkorában vagy valamelyik leány szoknyácskája, éppen olyan nehéz kitalálni, mint akár csak megközelítőleg is megállapítani az asz- szony korát. Lehet, hogy még az ötvenen sem jutott túl; csupán a tengernyi gyerek, a nomád emberek nyomorúságos élete törte meg ennyire. De az is lehet, hogy régen elszállt már fölötte az ifjúság.

A kalyiba mögött, egy valaha festett, de mára már megkopott vasvázon csorba mosdótál billeg. Lány hajlik föléje, ruhája egyetlen égőpiros szoknya, annak is lazára engedve a korca. A déli nap szikrát vet a fiatal, izmos testén. Két tenyerével öntözi nyakára, derekára a friss vizet, amely csillogó kristálygyöngyökké szakadva gurul végig gömbölyű mellein, meggörbített hátán, hogy a szoknya korca körül gyűljön össze újra apró gyöngypatakká. Jókedvűen sikongat a déli fürdőhöz, s nincs semmi bántó mezítelenségében, inkább festő ecsetjére kívánkozik e kép, annyira üde, harmatos...

Odább, koromtól fekete bogrács lóg két erősen hajlott ágasfán, s ahogy a friss szél bele-belekap, megnyikordul, akár a kenetlen szekér. A bogrács fölött terebélyes; középkorú asszonyság áll őrt, mint katona a vártán. Kezében fegyvere, törött fakanál, azzal kavar bele olykor a bogrács mélyibe, aztán nyomban le is nyalogatja róla a zsíros lét, hangos csettintgeté- sekkel. A következő pillanatban azonban már kiáltozik valami ilyesfélét:

— Huzs te, huzs te ... — és oda-odacsap a fakanállal a bogrács körül settenkedő aprónépre. Sikerrel, sikertelenül, mikor hogyan. Látszólag nem töri magát túlságosan, hogy a kanál gyereket is érjen, inkább csak ijesztőül szánja.

A szomszédos putri vályogCIGÁNYSORON...