Pest Megyei Hirlap, 1959. szeptember (3. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-23 / 223. szám

♦ HÍREK * zászlót ajándékozott Mi­Kovács István kecskeméti gazda feljelentést tett Ismeretlen tettes ellen, aki tőle 4680 forintot ello­pott. Elmondta; hogy a péceli vásárból hazafelé tértében hozzá csatlakozott egy kerékpáros fiatal­ember. aki. fáradtságára hivat­kozva, engedélyt kért tőle, hogy lovaskocsijára felülhessen ^ és ke­rékpárját is feltehesse. Később a gazda elálmosodott, a lovak haj­tását átengedte az ismeretlen fiatalembernek, s ő maga lefe­küdt a kocsiderékba aludni. Al­vás közben lopta el tőle a fiatal­ember az állateladásból szármá­zott pénzét, s leugorva a kocsi­ról eltűnt. Mindez Monor hatara- ban történt. A rendőrség rövide­sen megtalálta a tettest K. János péceli 18 éves fiatalember szemé­lyében. Kiderült, hogy K. János a opott pénzzel egyenesen Buda­pestre kerékpározott; s ott a Kelen pályaudvaron és környékén tanyázó cimboráival az egész ősz- szeget elitták, másnap mindössze e«y százas maradt belőle. K. Já­nos 2 hónappal ezelőtt pécelen 800 forintot lopott el; amelyből két »karórát vett. ‘ A közelmúltban összeismerke- datt F. Ferenc, 15 éves gyömrői fiúval _ akivel együttesen kö­vette el legújabb lopását. F. Fe­renc néhány napig nem ment be munkahelyére, emiatt apja meg­verte. s az üzembe sem mert be­menni. de haza sem tért. Telje- sen pénz nélikül állott, s K. Ja* jnossal összeszövetlkezeve elmen­tek Csévharasztra.* F. Ferenc ro­konaihoz, hogy tőlük szerezzenek pénzt. Nagynéniénél, Varga Ist­ván nén ál csak egy 10 éves kis­Zengő dallal, vidám haddal... A vecsési KISZ-szervezet kedves kötelességének tett eleget, amikor az ácsi kiszesek meghívására kultúngárdájával ellátogatott Ácsra. Némi izga­lommal — de szereplésünk biztos sikerében bízva — in­dultunk új barátainkhoz. A Keleti pályaudvaron kü­lön kocsirész állott rendelkezé­sünkre. Pontos időben indult vonatunk, a villamos mozdony szinte repült velünk. A hangu­lat vidám, emelkedett volt. Zenészeink az út nagy részén játszottak, s mi velük dalol­tunk, énekeltünk; Ácson, a a gyömrői pártszervezet és községi tanács a tízéves Petőfi Tsz-nek. Képünkön: Gronszki János tsz-elnök átveszi az ajándékzászlót Klics Gyuláné községi tanács­elnöktől (Furuglyás Géza felvétele) S ■ P 1« O 11 II ■ T vasútállomáson kedves, s me­leg fogadtatásban volt részünk. A falusi és a cu'korgyári kisze- sek virágcsokorral üdvözöltek minket. A kölcsönös bemutat­kozás után csoportosan men­tünk a szállásunkra. „Tarkabarka” címmel vi­dám egyfelvonásosokat adtunk elő, fűszerezve azt tánccsopor­tunk számaival. Műsor után reggelig — kivilágos-kivirrad- tig — táncmulatság volt. melynek során zenészeink jól megállották helyüket; Vasár­nap délelőtti sétánkon megis­mertük a ‘községet. Közösen kivonultunk a temetőbe, ahol a DIVSZ-indu!ó és az Interna­tionale éneklése közben elhe­lyeztük a koszorút a szovjet hősi emlékműre; Autóval mentünk ki a közeli állami gazdaságba, ahol vendéglá­tóink kíséretében megtekintet­tük a parkot, utána pedig bő­séges ebéd várt bennünket. Az autó vidáman repített to­vább: a cukorgyár klubjába, ahol vonatindulásig kelleme­sen elszórakoztunk. Az állomásra sokan kísértek el minket és a vonatablakból sokáig integetve hagytuk el új barátainkat, kedves vendéglá­tóinkat. Mi is szeretettel vár­juk viszontlátogatásukat; Ságvári Endre KISZ-szervezet Vecsés KALMÁRSZELLEM \ járási ifjúsági találkozó sportversenyeinek eredményei A gyömrői sportegyesület elnök­sége 500 forintért adta volna oda autóbuszát vasárnap a gyömrői kiszeseknek, hogy a járási ifjúsá­gi találkozóra átmehessenck. An­nak a KISZ-szervezetnek, amely­től a sportkör már két ízben ka­pott jelentős összegű kölcsönt hosszabb időre, amelytől ebben az évben 900 forintot kapott „aján­dékba”, s amelytől... De ne rész­letezzük. A kiszisták átjutottak Monorra. TEFU-kocsit rendelt szá­multra a járási KISZ-bizottság, Azon a pénzen, amelyet a találko­zó költségeinek fedezésére a me­gyei KISZ-bizottság adott. Az a megyei KISZ-bizottság, akitől a gyömrői sportkör a közelmúltban több mint ötezer forint értékű fel­szerelést kapott ajándékba, jól van ez így, tisztelt sportköri elnökség? A monori-erdei labdarúgócsapat is benevezett a járási ifjúsági ta­lálkozón a labdarúgó-tornára és a harmadik helyen végzett. Az elő­döntőt budapesti csapattal játszot­tuk, mely 0:0-ás eredménnyel ért véget és sorsolás útján a pestiek jutottak a döntőbe. Sajnos, megint akadtak felelőtlen játékosok ná­lunk, mint máskor is. Például: Szemők József és Bartalos meg­ígérték, hogv eljönnék, de mégis inkább búcsúba mentek. Ha ezek a játékosok is eljöttek volna, va­lószínűleg jobb helyezést is elér­hettünk volna. Monofi-erdő csapa­ta: Ester I — Magócsi II, Veszelka Eeé - Tóth. Halasi — Pete. Es­ter n, Kassa. Szikora Szemők II. (Tóth) Labdarúgásban 9 Induló közül 1. a XIII. kerület, 2. Monori Kerti­mag Vállalat, 3. Monori-erdő csa­pata. Férfi 100 méteres síkfutásban el­ső Fóris Sándor, (Gyömrő) 12 mp. Női 100 méteresen 1. Somodi Klá­ri. 2. Kupecz Erzsi (Monori Gim­názium). Távolugrás, férfi: 1. Fó­ris Sándor (Gyömrő) 665. 2. Ko­neesni Miklós (Gyömrő) 662 cm. Szülői szemmel: Milyen lelkesedéssel készül az a 11 ember egy-egy mérkőzésre, akik a mi tanyai csapatunk színeit képviselik! Paraszt- és munkásfia­talok ők, és a futball-labda, a sport szeretetétől hevítve sok erőt fejtenek ki, hogy ez a ma még nem dédelgetett kis csapat győze­lemmel térjen haza. Milyen boldo­gok egy-egy sikeres mérkőzés után! Edzőik: Tóth és Magócsi sporttársak, hányszor szakítják ki magukat a boldog családi körből, s végzik, fáradtságot nem ismerve, hálásnak éppen nem mondható munkájukat. De a szülők, főleg az édesanyák vagy a fiatal feleségek, az utóbbi időben szorongó szívvel engedik útjukra kedveseiket, Hányszor só­hajtanak fel. míg tart a mérkő­zés: vajon visszakerül-e a fiú vagy a férj ép kézzel, lábbal, máj­jal, vesével. Mert a Kucsera. Hal­ler. Halasi Eisler-édesanyák is se­besülve látták viszont a fiaikat. A helyi csapatnak jelenleg is öt sé­rült játékosa van. A legutóbbi msai mérkőzésen is a sport szeretetének nagyszerű ta­Tavolugrás, női: 1. Ványi Irén (Monor) 485, 2. Németh Ilona (Tá- piósáp) 450 cm. Súlylökés, férfi: f. Lázár István (Tápiósáp) 870 . 2. Cseh István (XIII. kér.) 860 cm. Súlylökés, női: 1. Tóth Sarolta (monori KISZ) 782, 2. Csonka Erika (gimnázium) 765, 3. Dobosi Ildikó (gimnázium) 760 cm. Röplabdában a férfi és női versenyen is a mo­nori KISZ csapata lett a győztes. <HJ) labdarúgó-pályán nűjelét adta Eisler, aki már előző­leg sérült oldalába kapott egy erős nyomást, úgyhogy össze is esett. De amikor látta, hogy a he­lyette beállított kapus nem tud kellőleg védeni, azzal a feükiáltás- • sál, hogy: .Inkább belehalok, de nem engedek berúgni több gólt!” — beállt nagy fájdalmai ellenére is védeni a monori-erdei kaput. A sport legyen az önfegyelem nevelője, és az ellenfél ne a dur­vaságok* árán nyerjen mérkőzést, hanem lelkesedéssel, fegyelmezed játékkal arasson diadalt! Vadászné Fél pont Ä fél siker, örömmel hallják a monori szurkolók, hogy csapatuk javuló formában játszott vasárnap Fótpn, s elhozta onnan az egyik pontot. Javult a csatár­sor támadószelleme. Ez annak tu lajdonítható. hogy ismét játszót Szabó Sándor s ő irányította e csatársort, örömmel hallják azt is hogv Körmendi, a fiatal jobbszél­ső is eredményes tudott lenni. A SZERENCSE-VADÁSZATBAN én a lottózókkal tartok. Csak rit­kán térek at más vadászterületre, vagyis veszek totószelvényt. A na­pokban mégis csaknem átpártol­tam a totózók közé. A dolog úgy történt, hogy a gyömrő-tófürdői iBUSZ-nál a heti lottószelvény vásárlás alkalmával megpillantottam egy köteg totó- szelvényt. Csinos, zöldbetűs papír­szalagai volt átkötve, melyen ez a felírás yolt: „1 kg 22 Ft. Szava­tossági iaő 160 nap”. Ez igen! Kaptam az alkalmon és kértem egy kiló totószelvényt. Az árus közölte, hogy annyit nem is tudna adni. és a szalag' a felirat­tal nem a totóra vonatkozik, ha­nem — a szaloncukorra. Lám. ilyen az én szerencsém! Egy kilogram szelvénnyel az ösz- szes esélyeket variálni tudtam volna. Lett volna két tízesem és legalább egy tizenegyesem — de aí is lehet, hogy tizenkettes is akadt volna a kilóban. De ha a 39. héten nem is nyertem volna, még meg* maradt volna az esélyem öt hóna­pig, amíg a totó-igazgatóság sza­vatolta volna potom 22 forintért Már azt is elképzeltem, ha néni nyerek, visszaadják a 22 forintot. Tévedtem. Úgy látszik, «ok ké* szült a szaloncukros dobozok záró* szalagjából, és az Itelyes, ha fel­használjak - de csak karácsony­kor. Mert így félő. hogy a szalon* cukor háromharmincért kerül for­galomba, olimpiai hozzájárulási kell utána fizetnünk, a szavatos­sági idő csak egy hét lesz. de vi­déken már legkésőbb csütörtökön „be kell dobni.. Tarró József — EREDMÉNYES fásítási munkájáért dicsérő oklevéllel tüntette ki az Országos Er­dészeti Főigazgatóság a járási KISZ-bizottságot, valamint a csévharaszti, gyömrői, úri, üllői és vecsési KlSZ-s/erve- zeteket. — A KÖLTSÉGVETÉSRŐL és az őszi mezőgazdasági munkákról tárgyal szeptem­ber 26—i ülésén a vecsési ta­nács. — A SZÜRET KEZDETE Monoron: szeptember 25. A szőlőlopások megelőzésére hozta ezt a határozatot a ta­nácsülés. A lopásoknak elejét tudják venni, ha táblánként a tulajdonosok egyidőben kez­dik meg a szüretet. — ÜGYELETES ORVOS Monoron szeptember 27-én, va­sárnap: dr. Kovács Jenő. — ÖREG EMBER — nem vén ember. Az elmúlt héten házasságot kötött Gombán a 88 éves Rosztás Pál és a 78 éves özv. Bömbö Istvánná. — GRATULÁLUNK! Hö- römpő József országgyűlési képviselő felesége egészséges lánygyermeknek adott életet. Az újszülöttnek az Erzsiké nevet adták. A VECSÉSI BÚCSÚ SZÍNES VOLT A vecsésiek már napokkal előtte készülődtek a búcsúra. A jókedvben és hangulatban nem volt hiány. A mézeska­lácshuszárok és tükrös szívek hamar gazdát találtak. Messzi földről adtak találko­zót egymásnak a búcsúfia áru­sok. Cegléd, Albertirsa, Inárcs és Budapest árusai egymáson igyekeztek túltenni az áruk vá­lasztékosságával. Volt ott min­den, ami egy jó búcsúból nem hiányozhat: fakanál, karika­gyűrű, emlékpohár, nájlonsza- tyor, kacsa-léggömb, hajasba­ba, simiíabda és a jó ég, illeg a vecsésiek tudják, hogy mi minden; A cirkusz és a szórakoztató ipar sem maradt távol. A ha­lálkatlanban szédületes gyor­sasággal, halálmegvető bátor­sággal vágtatott a motorkerék­pár a hengerfalon. A „majom­parádéban” Európa legna­gyobb csimpánz majma volt látható. A körhintán vidáman sikongattak a lányok és kur­jongattak a íiúk. Nagy sürgés­forgás volt a hajóhinta körül, melyek szinte megállás nélkül repültek új szputnyikként a légben. A látványosságban elfárad- takat frissen csapolt sörrel és halászlével várta a Halászta­nya, sz;—cs MOZIMŰSOR Monor. Szept. 23: Itt oroszlánok vannak, szept. 25_^7: 18-as év. Szept. 28—30: Megmentettem az életemet. Matiné szept. 27-én: Dollárpapa. Gyömrő. Szept. 23: Múló évek. Szept. 26 27: Érettségi után. Szept. 29 30: Csodagyerekek. Matiné szept. 27-én: Tizenkettedik órában. Gomba. Szept. 23—24: Bum a katona. Szept. 26—27: Nercbunda. — VEZETŐSÉGI ÜLÉST tartott az elmúlt héten a mo­nori KIOSZ. Fő napirendi pontként foglalkoztak a téli szakmai előadások megszerve­zésével, valamint egyes ván­doriparosak tagdíjhátraléká­nak rendezésével. Egyöntetűen foglaltak állást abban, hogy a tagdíjukat nem rendezőktől bevonják az iparengedélyt. — EGYÜTT POHARAZOTT a pilisi cigányokkal Kiss Gyula pilisi lakás. Nézeteltérés tá­madt köztük, ami odafajult, hogy Kiss Gyulán a cigányok több késsziírást ejtettek. A mentők súlyos tüdőszúrással szállították kórházba. — A CSACSIFOGAT című vígjátékot mutatta be nagy sikerrel szeptember 18-án a Pest megyei Petőfi Színpad együttese. Gombán. — ANYAGTORLÓDÁS miatt mai számunkból több olyan cikk kimaradt, melynek köz­lését a múlt héten jeleztük. Olvasóink elnézését kérjük, s a jelzett cikkeket jövő heti számunkban közöljük. TRAKTOROS-BALESET Agócs István, a Monori Gép­állomás traktorvezetője az úri Béke Tsz-ben vetett gépével szep­tember 14-én. A vetés befejezése után Nagy Ferenc tsz-tag laká­sára fuvarozott babot és takar­mánytököt. Ütközben Oláh Illés traktoros is felszállt a pótkocsi­ra. Mielőtt a meredek útra tért, fi­gyelmeztették Agöcsot, hogy nagy a lejtő. Arra hivatkozott, hogy ismeri az utat. Alacsonyabb se­bességre kapcsolt és a meredek úton haladt lefelé. Az út végé­hez közel a kerekek belecsúsztak az út mellett levő vízmosásba. A traktor megbillent és a pótkocsi rászaladt. Az ülésből kiugró Agócs István a kerekek alá került. A pótkocsin ülők az úttestre estek, azonban nem sérültek meg. Agó- csot a mentőik belső zúzótíással a Koltói Anna-kórházba szállították. Anyakönyvi hírek MONOR Születtek: Pasteán Mihály és Kajli Mária Julianna fia Mihály István, Gyenes László és Kristóf Katalin fia László Nagy László és Tóth Borbála fia László. Szabó' József és Tóth Terézia leánya Te­rézia, Szabó Sándor és Molnár Margit fia Sándor, Oláh Gábor és Nagy Margit leánya Gizella, Valkó László és Rácz Mária fia László, Hörömpő József és Lonti Terézia leánya: Erzsébet. Szurok András és Szabó Magdolna leánya Judit, Dudás Ferenc és Csontos Terézia fia László. Házasságot kötöttek: Léé Károly és Somogyi Ilona Anna, Darázsi Károly Mátyás, és Szolga Magdol­na. Tóth Lajos és Szőnyi Erzsébet Monor. VECSES Házasságot kötöttek: Losonczi István és Vörös Katalin. Falusi Fe­renc és Mózer Teréz, Kázmér La­jos és Rákóczi Judit. Elhaltak: Fejér Imre 79 éves, Bemstoffer István 80 éves, Kovács József 78 éves. Kemniczer Mihály- né 74 éves. GOMBA Született: Csizmarik Antal és Sziics Mária leánya Mária. GYÖMRŐ Született: Kovács István és Sze- nyán Erzsébet fia János. Házasságot kötött: Szabó László és Unyi Erzsébet. MAGLÓD Elhúnyt: Garamszegi György 72 éves. Bartos Pálné Miklós Zsu­zsanna 75 éves. MONORI APROHIRDETESEK Azonnal beköltözhető 3 szoba, mellékhelyisé­gekből álló ház eladó. Monor, Ady Endre út 43. volt: Pesti utca. 960 n-öl szőlő, egy 150 kem Zetka motorke­rékpár eladó. Knul István. Monor, Strá- zsahegy. Bejáratott Berva el­adó. Megtekinthető ■'TonoT. Bajcsy Zs. 11 lélután. Eladó vasajtó 80x70 tokkal, Monoron. Ba­ross G. 23. Albertirsai telepünkre rakodókat és hajtóka* felveszünk. Munkás- szállás biztosítva. Fi­zetés teliesítménytő’ Fügfeően 1500—2000 Ft Állami Fuvarozás^ Vállalat szállítási fő­nöksége. Nagykőrös Kossuth Laioa u. Eladó bútor tűzhely ruhanemű Monoron Petőfi u. 30. 500 kg-os mérleg el­adó. Monor, Andrássy U. 21.______________ 960 négyszögöl szőlő. 150 kem Zetka motor eladó. Knul István, VTorinr RórcphegV. Eladó diófa náló i ré­szes. ebédlőasztal 6 személyes, konyhaasz­tal. nagy bőrfo«el* asztali tűzhely. 50 li­teres rézüst. Megte­kinthető egész nap: Monor, Petőfi S. u. 42. Mindennemű apróhirdetéseket, rész vér és köszönetnyilvánításokat-, c-or»t9y: hirdetéseket közlésre felveszünk Fürdetés* dft szavanként % forint »első -szó duplának számít! Ke- va?v szövegoldali hirdetés 1 hasábon mm-ként 2.50 forint Felvétem he:y Szabó Ferenc benzinkútkezeiónél. Diád naooo a mázsaháznai la Emlékek a mezőgazdasági kiállításról A 63. Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár szeptember 20-án becsukta kapuit. Az ott szerzett élmények azonban még ele­venen élnek. Két ilyen élménybeszámolót adunk most közre: Kollektív kirándulás Gomba ez év tavaszán ter­melőszövetkezeti község lett. Az új tsz-tagoknak sok új nagyüzemi géppel kell megis­merkedni. Sok problémát oko­zott, hogyan tudjuk megmu­tatni nekik szocialista ipa­runk kiváló termékeit, mely- lyel a mezőgazdasági munkát segíti. Egyik délután három mun­kásember kereste fel a köz­ségi tanácsot azzal, hogy pat­ronálni, segíteni kívánják ter­melőszövetkezeti községünket. A bemutatkozásnál kiderült, hogy ezek az elvtársak a MÁV AU T vezetői. Rövid be­szélgetés után úgy határoz­tunk, hogy az első segítség az lesz, hogy lehetővé teszik a ki­állítás kollektív meglátogatását. Közlekedésünk, éppen a kiál­lítás látogatottsága miatt, túl­zsúfolt, s ezírt kértük, hogy különjáratot adjanak. Ezt 6k szívesen megtették. Szeptember S-án reggel egy 60 férőhelyes, farmotoros, tiszta új Ikarus jelent meg a tanácsháza előtt. A járókelők megcsodálták a hatalmas épít­ményt, a kirándulók, félve ugyan, de elfoglalták a he­lyüket benne. Többéin fel is vetették: nem lesz-e drága ez az utazás? Mosolyogva nyug­tatta meg őket a gépkocsi- vezető: „Rezsiben jöttem. A feladatom csupán az, hogy az önök kollektíváját elvigyem a kiállításra és amikor óhajt­ják, este visszahozzam". Rob­banásszerűen emelkedett a közö’tek után a hangulat: „Hiszem akkor hat forintba kerül az egész kirándulás, no meg amit megeszünk, meg­iszunk!" A vásár kapuja előtt úgy határoztunk, hogy mi, gom­baiak végig együttmaradunk. Belépve a kapun, a nagy lát­ványosság hatására, mint a kis foglyok a réten, iígy sza­ladtunk széjjel: ki a gépek­hez, ki az állatokhoz, kinek éppen a lacikonyha tetszett meg először. Este agyonfáradva találkoz­tunk újból. Egy idős paraszt- ember ezzel a mondókával kezdte: — Ügy elfáradtam, hogy így még soha. Gondolom, ne­kem már az őszi szántás­vetés ezek után pihenés lesz! Az etcsodálkozásból feléb­redve, ujjongva, szinte bábeli zűrzo,varban mondtuk el egy­másnak tapasztalatainkat. Szinte egyhangúlag megálla­podtunk abban, hogy a be­mutatott gépek képesek lesz­nek kérges kezünkből kira­gadni a munka nehezét. A lá­tottak után bátran hozzáfogha­tunk a nagyüzemi gazdálko­dáshoz, mert most tapasztal­hattuk, hogy nem vagyunk egyedül: velünk van az egész munkásosztály. Ezúton mondunk köszönetét a MÁVAVTnck, amiért le­hetővé tette számunkra, hogy ilyen kényelmes körülmények között tekinthettük meg a ki­állítást. Kovács József a községi tahiács v b. elnöke Ismerősök a vásáron Vasárnapi napon jártunk a kiállításon, keresve, az isme­rősöket a nagy forgatagban. A főpavilonban, közel a ki­járathoz, szerényem, húzódott meg a gyömrői ifjú termé­szetkutatók állomása jó mun­kájának bizonyítélza: a nö­vénytermesztési kísérletekért kapott első dij, a kristály­serleg és kertészetük büszke­ségei: a primulák és a begó­niák. A kertimag-termesztés pa­vilonjában találkoztunk — igaz, csak fényképem — Tóth Károllyal, a monori fajta- megállapító telep vezetőjével és munkatársaival, amint a fajtakitermelő parcellákat ér­tékelik. A kisipari szövetkezetek csupaüveg pavilonjában Sze­ged és Mélykút között buk­kantunk rá a Gyömrői Vés­és Fémipari Ktsz készítmé­nyeire. A szövetkezét épület­szerelvényeket, villamossági cikkeket, sörállványt és pezs- gősvödröket állított ki. Fulláinkos kollégánkkal a brüsszeli világkiállításon di­jat nyert cipőkreációk vitriné előtt találkoztunk, amint ép­pen a lábnyomorító tűorrú cipőket fulláhikolta. A rádiónál Öcsi üzent Gyömröre, Győrffy Imrének és családjának, a Klapka ut­cába ... sz. d. Sok feladatot vállalt és teljesített a vecsési vöröskereszt-szervezet A megyeszer te nagy elisme­résnek örvendő vecsési vörös­kereszt-szervezet szeptember 17-én tartotta meg negyed­éves beszámolóját; Dr; Simon Sándor orvos- titkár megnyitó szavai után Bittner József titkár beszá­molójából megtudtuk, hogy egy éve 225 volt a létszám, ma 426. A véradók száma 32-ről 5J-re szaporodott. Eb­ben az évben hat filmvetíté­ses egészségügyi előadást tar­tottak; Három szül övizsgálat volt, melyen 12 aktivista vett résit. A továbbiakban elmondotta, hogy a mezőgazdaság szocia­lista átszervezésében a szer­vezet is segít. Első lépésként állatorvosi előadással és egész­ségügyi filmvetítéssel keres­ték fel a falu gazdálkodó la­kosságát a gazdakörben. Is­mertette a szervezet munká­ját a napközik, bölcsődék megteremtésében, a felvilágo­sító egészségvédő és betegség- megelőző munkában. Kérte a párt, a tanács és a tömeg­szervezetek további hathatós támogatását. Gál Jánosné járási titkár értékes hozzászólása építően hatott. Megállapodtak, hogy tag­gyűlést negyedévenként, hiva­talos órát minden csütörtökön este hétkor, vezetőségi ülést minden hó második csütörtök­jén tartanak. Az ismeretter­jesztő előadássorozatban pe­dig a hónap második péntek­jén a vöröskereszt adja a filmvetítéses egészségügyi elő­adást. Eddigi munkájáért megyei és, járási titkári elismerést kapott a szervezet, díszokleve­let a kiváló aktivisták. A ga- lamibösz Zárnfoó Imre bácsi­nak elismeréssel adózott a vezetőség fáradhatatlanságá­ért. A Belgiumban tartózkodó Jávori néni aktivitását — aki onnan küldte üdvözletét — nem szeretnék soká nélkülöz­ni. Munkája megbecsülésének jeleként utána küldik okleve­lét;. , Fekete Józsefné Lopással és csavargással vádolt fiatalokat vett őrizetbe a rendőrség lányt találtak otthon, akit F. Fe­renc kivitt az udvarra látszani, eközben K. János „megszerezte" a pénzt. A rendőrség már Vasad határában elfogta őket. K. István 18 éves vecsési és T. Ödön 17 éves gyónj fiatalem­bert szeptember 9-én 23 órakor az osztrák határon fogták el. Ál­lításuk szerint T. Ödön Ausztriá­ban élő cukorgyáros rokonához akartak kiszökni. A két fiatal­korúnak mintegy két hónapja nincs állandó munkahelye, csa­vargásból és alkalmi munkákból éltefc D. János 18 éves fcókai fiatal­ember augusztus 3tl-én a Kőkéről 4 óra 49-kor a sülysápi vasút­állomásra induló autóbusz pót­kocsijában ellopta a jegykezelő' táskáját a bennelevő 11 676 forint értékű menetjegyekkel együtt. Egyet a jegyekből elhasznált, a többit a rendőrség megtalálta a lakásán. A táskát eladta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom