Pest Megyei Hirlap, 1959. szeptember (3. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-19 / 220. szám

A nyolcadik forduló előtt... A héten ismét teljes bajnold fordulót bonyolítanak le a labda­rúgó NB I-iben. A nyolcadik for­dulóra kertit sor szombaton és vasárnap, mégpedig Csepelen, Új­pesten, Pécsett, Dorogon, Tata­bányán, Diósgyőrött és Salgótar­jániban. A mérkőzések heves küzdelmet ígérnek. Két-két veretlen (Ferenc­város és MT'K) és nyeretle.n (Va­sas, Salgótarján) található a me­zőnyben s mind a négy együttes­nek olyan mérkőzése lesz vasár­nap, amelyen megtörhet eddigi sorozata. Nagy érdeklődés előzi meg a listavezető Bd. Honvéd tatabányai vendégszereplését a feljövő bányászcsapattal szemben. Nehéz percek várnak a KK győz­tesre! Érdeklődés kíséri a tabella első négy helyén álló Bp. Hon­véd, U. Dózsa, Ferencváros és MTK további átlát. Szombaton délután Csepelen, 13.30 órai kezdettel kerül sor a Csepel—Szombathely mérkőzésre, Kösztner bíráskodása mellett. Az Isztanbult megjárt bajnokcsapat szereplését élénk érdeklődés előzi meg, úgyszintén a Szombathely budapesti játékát is. A vidékiek — bár az utolsóelőtti helyen kul­lognak — az idén Budapestről már három pontot hazavittek, nem kisebb ellenfelek, mint a Be. Honvéd, MTK és Vasas elleni mérkőzésekről, A javuló Csepel az esélves. de a döntetlennel fel­tétlenül számolni kell. Minden esztendőben megrende­zik az európai és földközi-tengeri országok kosárlabda szövetségei­nek kongresszusát, az idén erre szeptember 2S-án és 29-én Buda­pesten kerül sor. A konferencián itt lesz a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség elnökségének több tag­ja, William Jones főtitkárral az élen. Eddig már 27 ország jelezte részvételét. A kínai spartakiád pekingi ver­senyein Hu Hsziarig-hsziumg, a 100 m-es férfi mellúszásban 1:11.1 perccel új világrekordot állított fel. A hivatalos világcsúcsot ezen a távon a szovjet Mtnaskin tartja 1:11.5 perccel. A moszkvai nemzetközi vízi­labda-torna pénteki, harmadik versenynapja, megint nem sok si­kert hozott a magyar vízilabdá­zóknak. A magyar együttes ellen­fele a Szovjetunió B-válogatotíja volt, A megyei asztalitenisz CSB rajtja, Gödöllő—Szentendrei Honvéd labdarúgó-mérkőzés HÉTVÉGI SPORTMŰSOR A hét végén megkezdődnek a megye! asztalitenisz csapat- bajnokság 1959/60. évi küzdel­mei. A vasárnapi első forduló csonka lesz, elmarad ugyanis a dunakesziéi; mérkőzése. * A budapesti kispályás kézi­labda-bajnokságban ismét he­ves összecsapások várhatók. Az 1. osztályban rangadóra kerül sor, a Beloiannisz és Csömör együttese közt. A ta­lálkozón könnyen eldőlhet a bajnokság sorsa. A II. osz­tályban is rangadót bonyolí­tanak le, a listavezető Ceg­léd. a 3. helyezett Ganz MÁVAG otthonában próbálja megszerezni a két pontot. A női mérkőzések közül már ma lejátsszák a Testvériség—Váci Kötött mérkőzést. Az ősszel kiválóan szereplő Kötött, újabb győzelme esetén to­vábbra is versenyben marad a bajnoki címért. ★ Vasárnap bonyolítják le az aszódi járás 20 kilométeres férfi, illetve 10 kilométeres női kerékpáros bajnokságát az aszód—hatvani műúton. A já­rási TST értékes tiszteletdija­kat ajánlott fel a versenyre. Az egyéni verseny mellett csapatversenyt is lebonyolíta­nak. A győztes együttes' a JTST emlékzászlaját nyeri el. * A Váci Petőfi NB II-es labdarúgó csapata vasárnap isnaét otthon szerepel. Bár a vendégcsapat a 3. helyen áll a Nyugati csoport táblázatán, valószínűleg a váciak most A Pest megyei öt NB Ill-as csapat közül csak a Pilisi Bá­nyász szerepel otthon. A vörös- váriak az annavülgyi együttest fogadják, s esélyesként veszik fel a küzdelmet. A Pilisi KSK már ma pályára lép a Test­vériség ellen. Nem valószínű, hogy a pilisiek ponttal gazda­gabban térnek haza. A Nagy­kőrösi Kinizsi Kecskeméten, a Ceglédi Vasutas pedig Hód­mezővásárhelyen vendégszere­pei. Valószínű, hogy az él­lova? Cegléd mindkét pontot megszerzi, s hasonlóképp Nagy­kőrös is. A Csepel Autó a Székesfehérvári MÄV ellen játszik. A megyei labdarúgó-bajnok­ság műsorából a Gödöllő— Szentendrei Honvéd össze­csapás emelkedik ki. Az él­lovas Szentendre még veret­len, s valószínű, hogy a kitű­nően szereplő gödöllői fiata­lok most megszakítják ezt a sikersorozatot. Két veretlen csapat találkozik Szigctszent- miklóson is. az SZTK és a Dunakeszi Kinizsi. Az ered­mény sorsát döntően befolyá­solja a hazai pálya előnye. Nyíltnak ígérkezik még a Ceglédi Építők—Szigetújfalu mérkőzés is, a többi találkozó általában hazai győzelmet ígér. ★ A Fóti Vasutas ökölvívói ma este a fóti „Mozdony” vendéglő fedett kerthelyiségé­ben mérkőznek a Munkaügyi Minisztérium csapatával. RÉSZLETES MŰSOR soviet együt*cSne“eSseikerüuek* j kiköszörülni a múlt rí,ni a győzelmet. Szovjetunió-B »«rdttloban elszenvedett csor- Majyarország 3:2 (1:1). I bát, a hazai panÍTesztést. INGATLAN Etádé házingatlanok Gyálon. Beköltözhető házak: 1 szoba, konyha, suf­ni. 510 n.öl telek. _ 45 000 Ft. 2 szoba. Konyha, spejz 159 n.öl telek 65 000 Ft. I szoba, konyha. 925 n.öl telek «0 000 Ft. J szoba, konyha, ve­randa. mellékhelyisé­gek. 550 n.öl telek 70 000 Ft. Telekingatlanok 1052 n.öl 10 FI n.ölen- k ént. 222 n.öl S db gyü­mölcsfa 8002 Ft. 400 n.öl 9030 Ft. 830 n.öl oekeritetlen II 900 Ft. 1290 n.öl szőlő n.ölen­ként 26 Ft. 800 n.öl <jres 12 900 Fi 509 n.öl 17 900 Ft. 550 n.öl 8000 Ft. 170 n.öt (ire= soon Ft Felvilágosítást ad a Pest meevel Ingatlan közvetítő Vállai«' Gvál. Kőrös! ót 4 mindennap 8—12 óráié félfogadás. Felvilágo­gff-fic ♦p'Hpsbm fglsrt Eladó házingatlanok Szentendrén. S szoba, konyha, pin­ce, éléskamra. 185 n.­öl telek 90 000 Ft. 3 szoba, fürdőszoba, konvha. kamra. ?0F n.-öl télek 90 000 Ft. 3 szoba, konyha, kam­ra, manzardszoba. pince, 1V2 hold telek 95 000 Ft. Telekingatlanok Szentendrén. S00 n.-öl bekerítetten 120 Ft. n.-Ölenként. B23 n.-öl bekerítetten termő gyümölcsfák­kal. 60 Ft. n.-ölenként. 820 n.-öl telek részben bekerítve 50 db. gyü­mölcsfa. 100 000 Ft. 861 n.-öl szőlő 40 Ft. n.-ölenként. 304 n.-öl n.-ölenként 60 Ft. Felvilágosítást ad a Fest megyei Ingatlan­közvetítő Vállalat ki- rendeltsége, Szent­endre, Rákóczi út 12. mindennap 8—12 óráig. Felvilágosítás teljesen díjtalan. Eladó ingatlanok. Ceg­léden: Beköltözhető házak: 3 szoba, konyha, spejz, kamra, bőrhöz és mellékhelyiségek 200 n.öl telek 50 000 Ft. 2 szoba, konyha., elő­szoba, fürdőszoba spej2 és mellékhelyi­ségek 184 n.öl telek­kel 130 000 Ft. 1 szoba, konyhás. mellékhelyiségek 20C n.öl telek 35 000 Ft. 3 szoba, előszoba konyha, zárt veran­da. oldalszoba és mel­lékhelyiségek 186 n.ö' telekkel J30 000 Ft. 2 82oba. előszoba konyha, zárt veran­T«. í Felvilágosítást ad a tétek ylso Mi Ff8 ö' Pes* megyel ingatlan- í szobásMz. tói n.öl 1 Vállalat Gő­tétekké! 50 000 Ft. j dollő. Dózsa v,y. Ut 12. 2 szoba. konyha, i ^ 8 12 óráig, kamra, spejz. zárt veranda. 210 n.öl te­lekkel. 130 000 Ft. 2 szoba konyha kamra, spejz es mel- lékhelyiségek 200 n - öl telekkel. 90 000 Ft Eladó telkek: 187 n öl 12 000 Ft. ?10 n.öl artézi kúttá 30 000 Ft. 300 n.öl 15 000 Ft. 500 n.öl autóbusz megállónál T5 ono Ft. 800 n.öl 15 000 Ft. 152 n.öl 5000 Ft. 300 n.öl 10 db. termi gyümölcsfával, 15 0(K Ft. Felvilágosítást ad * Pest megyei ingatlan közvetítő Vállalat kt '•endelt«é«e. Cegléd Kossuth tér 3 Napon­ta 8—12 óráig. Felvi­lágosítás díjtalan 1 Szódon egy szoba, konyha, kamra, istál­lóból álló ház szabad­kézből eladó. Mártírok út.ia 51. Érdeklődni a helyszínen Olasz Ist­vánnál. A Pest megye» Ingat­lanközvetítő Válla;«' Szob községben Ár­pád utca 29 a szám alatt és Vác városban Széchenyi út 9 szám alatt Ű1 kirendeltsége* létesítőt. Félfogadá nanonta 8_12 óra kö­pött. Fel világosít 5- eladási mcgbfzá0 fel­vétele tettesen dtt*a ’an fgen nagy aráw-- M7lneatiqr> kö 7üi leha* ráia<57»an­TVinaparti telkek áron. Eladó ingatlanok Gö­döllőn. Beköltözhető házak. 2 szoba, konyha, ve­randa, fáskamra, T0 ezer Ft. Mogyoród 2 szoba, konyha, kam­ra. 300 n-öi telek 70 000 Ft. leieKingatlanok Gö döllón. 270 n.öl házhely/ 9501 Ft 150 n.öl üres kúttai 10 000 Ft. 278 n.ö! telek 12 000 Ft Szilasüget 2 db. 250 n.öl bekerít­ve, termő gyümölcs­fákkal 40 Ft n.ölen­ként. Felvilágosítás teljesen díjtalan. SZOMBAT: KÉZILABDA. Budapesti kis­pályás-bajnokság. Női I. osztály: Testvériség—Váci Kötött (Pest­újhely, Autótaxi-póiya, 14.15). LABDARÚGÁS. NB III. Észak­közép csoport: Testvériség-Pilisi KSK (Pestújhely, 15.30, Kovács). ÖKÖLVÍVÁS. Fóti Vasutas— Munkaügyi Minisztérium (Fót, ,,Mozdony”-vendéglő. 18). VASÁRNAP: ASZTALITENISZ. Megyei baj­nokság. Délelőtt: Nagykőrösi Pos­tás— Gödöllői Agsráregyetem, Sződ- liget—Túra; Monot—Ceglédi Vas­utas II, A bony—•váci Kötött. Dél­után: Nagykőrösi Kinizsi __Gödöl­l ői Agráregyetem. KERÉKPÁR. Az aszódi iárás országúti bajnoksága (Aszód—Hat­van közötti mű út. 9.30). KÉZILABDA. Budapesti kis­pályás-bajnokság. Férfi I. osztály: Beloiannisz—Csömöri KSK (XI.. Bár tfal u., 8. a». BRESC—'Váci Spartacus mákosfa Ív*. 10). Váci Kötött—.Turbó (Vác, Sállai utca, IO). Férfi II. osztály: Budakalász —Finommechanika (Budakalász- felső, 10), Ganz-MA VÁG—Ceglédi Építők (Népliget. 10.30), Bp. Vasas —Nagymaros (Népliget, Vasas­pálya, 10). Női I. osztály: Tele­fongyár—Váci Forte (Sportcsar­nok, 18.30), Bp. Kábel—Ceglédi Építők (XT.. Budafoki u., 11). LABDARÜGÄS. NB II. Nyugati csoport: Váci Petőfi—Székesfehér­vár (Vác, 15.30. szkokén). NB III. Északközép csoport: pi­lisi Bányász—Anmavölgy (Pilis- vörösvár, 15.30. Ujj). Délkeleti csoport: ETE—Nagykőrösi Kinizsi (Kecskemét, 13.30. Szeghalmi). MÁV HMTE—Ceglédi Vasutas (Hódmezővásárhely, 16. Balczó). ALIAS Ipolyvölgyi Állami Gazdaság felvesz gya­korlattal rendelkező képesített anyagköny­velőt és kontírozó könyvelőt. IUetménj- 1360 __Ft és természet­b eni járandóság. Je­lentkezni lehet f. hó 27-ig személyesen vagy írásban a gazda­ság központjában, Szob. Galvanizálásban jár­tas vegyésztechnikus keres felvételre MA V Dunakeszi Jár­műjavító U. V. (Duna­keszi Gyártelep.) — Munkakör és fizetés megbeszélése szemé­lyes jelentkezéskor 1.f óráig a személyzeti- munkaügyi osztályor Azonnal felveszünk kőműves és ács szak­munkásokat ÉM. Bács megyei Állami Építő­ipari Vállalat Kecske­mét. Rákóczi város 23 szám. EGYÉB Sötét, modern háló­szoba bútor eladó. Vác, Széchenyi utca 31. (Emeleten.) f Délnyugati csoport: Sz. MÁV— Csepel Autó (Sz.-fehérvár, i€, Stadler). Megyei I. osztály: Váci Vasutas —Kistarcsa (Vác, 16, Vincze dr.), Gödöllő—Szentendrei Honvéd (Gö­döllő, 16, Húszak), SZTK—Duna­keszi Kinizsi (Szigetszentmiklós, 16, Virágh), Ve esés—Péteri (Ve- csés. 16, Gombás), Fót«—Monor (Fót, 16, Bende), GyömrŐ—Érdi Traktor (GyömrŐ, 16, Müller), Pécel—Kartal (Pécel, 16, Kőhal­mi), Ceglédi. Építők—Szigetújfalu (Cegléd, 16, Bucsányi). Jó! sikerült ünnepség a spartakiádosok tiszteletére Az MSZMP Pest megyei bizottsága, a Pest megyei Ta­nács végrehajtó bizottsága és a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség Pest megyei bizottsága a falusi dolgozók VIII. orszá­gos sparlakiád döntőjén sikeresen szerepelt sportolók és a jó munkát végzett sportvezetők részére péntek délután fogadást rendezett a megyei tanács dísztermében. Az elnöki emelvényen Murai István, az MTST elnökhelyettese. Házi Árpád, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Somodi Gyula megyei KISZ-titkár, Szabó Sándor, a megyei tanács v. b< elnökhelyettese, Barna József, a megyei TST elnöke. Bako­nyi Károly, a megyei ISB elnöke, Czirják István. Huszár János. Kutasi László, az OISB munkatársai, valamint Lő- rinczi Géza, az MTSII munkatársa fogla't helyet. Megjelent az ünnepségen Szabó Károly, a megyei tanács v. b. elnöke, s Nagy Elemér, a Hazafias Népfront megyei titkára is. At emelvény szélén díszelgett az első hely jutalma, a KISZ vándorzászlója. Bevezetőben Szabó Károly üdvözölte a megjelent spor­tolókat, sportvezetőket, s kitért a felszabadulás óta elért sporteredményekre. Somodi Gyula, megyei KISZ-titkár fel­szólalásában hangoztatta, hogy a sportolók vonják be tár­saikat is a testedzésbe, s így elérjük azt. hogy az eddiginél is többen sportollak, többen vesznek részt a snartakiád küzdelmeiben. Ezután ajándéktárgyakkal kedveskedtek a spartakiádo­sok, valamint a sportvezetők részére. Egymás után szólítot­ták a megjntalmazottakat az emelvényhez: Balázs Margilot, Sántha Magdolnát. Benedek Zsófiát. Huszár Jánost. Zink Ferencet, Király Antalt, Szabó Ferencet. Konecsni Miklóst, Kirchoffer Józsefet, Tompaeh Jakabot. Szűcs Jánost, Wagner Bélát, Kormány Gézát. Az abonyi férfi kézilabda-csapat melegítőt kapott. A jutalomkiosztást követően sem széledtek szét a foga­dás részvevői. Uzsonna következett, s jó hangulatban, zene­szó mellett töltötték el ezt a kellemes estét. R. L. Éles küzdelmek a kézilabda-bajnokságban Vége felé közeledik a buda­pesti kispályás kézilabda-bajnok­ság. Hétről hétre egyre nagyobb küzdelmek jellemzik a mérközé­Járási labdarúgó-eredmények Budai járás. Sóskút—Bia 2:2, Törökbálinti TC—Páty 5:1, Pilis- S/’.cni; v;in—Budaörs 2:5, Pilisvörös- vór—Budakeszi 2:1, Torbásty—Pilisi Bányász II 2:0, Tárnok—Érdi Épí­tők i:0, Dicsd—'Törökbálinti Hon­véd 4:1, Solymár—Piliscsaba 0:0. 1. Bia « S 1 — 17: 9 11 2. Torbágv 5 4 1 __ 20: 4 9 3. Pilisvörösvár 5 4 1 — 32: 5 9 4. Budakeszi « 4 1 1 18: 8 9 3. Pilisi B. II 6 2 2 2 lfi:10 6 6. Diósd 6 3 __ 3 16:12 6 7, Tárnok fi 3 _ 3 11 : 9 6 8. Érdi Éoít. 6 2 1 3 17:12 5 9. TTC 5 2 1 2 13:14 5 10. Budaörs 5 2 _ 3 11:14 4 11. Sóskút fi 1 2 3 6:13 4 12. P.-szentiván 5 2 _ 3 9 :2)0 4 13. Solvmá.r 6 1 1 4 7:23 3 14-15. T. Honvéd 2 1 _ 1 2 : 4 2 14-15. Páty 5 1 — 4 7:14 2 IS. Piliscsaba 6 _ 1 5 5:1 8 1 Aszódi járás. Túra—Hévízgyörk 8:0, Aszódi Honvéd—.Aszódi KSK 7/ részvevő az aszódi járás atlétikai bajnokságán Az aszódi járás, ifjúsági és feimőtt atlétikai pályabajnok­ságát hét sportkör 71 ver­senyzőjének részvételével bo­nyolították le Aszódon. A rossz pálya ellenére is szüle­tett néhány jó eredmény. Az idén első ízben kiirt pontver­senyt nagy küzdelem után a gimnázium csapata nyerte. Férfiak. Ifjúsági. 100 m: 1. Kékesi (Bag) 12.2, 2. Dányi (Galgahévíz) 12.3, 3. Ács (ITSK) 12.8. 200 m: 1. Dánvi 25.8. 2. Deme (Bag) 26.2, 3. Kálmán (ITSK) 26.6. 400 m: 1. Kálmán 61.4, 2. Ecsedi (ITSK) 62. S. Hikáj (gimn.) 63.8 tnp. 800 m: 1. Kovács K. (gimn.) 2.20.4, 2. Kovács T. (gimn.) 2:32.1, 3. Sziráiki. 1500 m: 1. Gólya (gimn.) 4.57.2, 2. Verebély (gimn.) 5:05.3, 3. Dudás (Bag). 4x100 m: 1. ITSK 51 mp, 2. Gimnázium 55.5. Tárol: 1. Deme 518. Hármasugrás: 1. Nyitrai 10,59, 2. Kékesi 10,35, 3. Szigeti (gimn.) 9,40. Magas: 1. Vár- konyi (gimn.) 155, 2. Pálya PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkásnárt Pest megyei Bizottsága és a mesvei tanács laoia Felelős szerkesztő: Szántő Miklós Kiadta a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Csollány Ferenc Szerkesztőséé és kiadóhivatal: Budapest. VIIJ , Blaha Lutza tér 3 Telefon- sas _too tM—Ztti. E lőálltba- Szikra Laonvomda Budapest Terlesztl a Maevar Posta Elő­fizethető a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dii 1 hónapra ll forint (gimn.) 150, 3. Varga 150 Diszkosz: 1. Vádkonyi 29,40,2. Kovács (Tkiad) 26,70. 3. Pálya (gimn ) 26,10. Súly: 1. Várko- nyi 9,80, 2. Kovács 9,10, 3. Jernye (ITSK) 8,30. Felnőtt. 100 m: 1. Milos (Honvéd) 12.1, 2. Kumi (Hon­véd) 12,5. 400 m: 1. Szűcs (Galgahévíz) 57.2, 2. Nagy J. (Bag). 1500 m: 1. Szűcs 4:34, 2. Szigeti (Honvéti) 4:53. 4x100 m: 1. Aszód—Galgahévíz ve­gyes 50.8, 2. Honvéd 50.9, 3. Bag 54 mp. Távol: 1. Nagy Jenő (Bag) 567, 2. Mi’.os 557, 3. Nyitrai (Honvéd) 555. Hármasugrás: 1. Milos 11,30. 2. Rumi 1 í,20, 3. Lipcsei 10,50. Magas: 1. Szali (Honvéd) 150, 2. Balázs (Bag) 145, 3. Hőgye (Honvéd) 140. Súly: 1. Szali 9.20, 2. Sóbujtó (Honvéd) 8,60, 3. Nyíri (Aszód) 8,10. Nők (csak ifjúságiak indul­tak, valamennyien az aszódi gimnázium versenyzői). 100 m: 1. Gombkötő Klára 15 mp, 2. Sztrebó Irén 15.4. 200 m: 1. Ritzl Mária 29 mp, 2. Kékesi Ilona. 400 m: 1. Kumicb Katalin 79.9. Magas: 1. Rup- nert Mária 135, 2, Gombkötő 125, 3. Sztrebó 120. Súlv: 1. Kovács A. 8,64, 2. Matts? Zsuzsa 7,04. 3. Heckenast 0!> via 6,96. Diszkosz: 1. Rupperl 28,73. 2. Ritzl 22,14, 3. Kovács A. 20.44. Gerely: 1. Molnár Katalin 28,86, 2. (Vmbkötr 26,59, 3. Ruppert 26,39. Pontversenyben: 1. Aszód’ Gimnázium 93, 2. Aszódi Hon­véd 87. 3. Bag 72, 4. Aszódi ITSK 52, 5. Gnlsahévíz 28. 6. Aszódi KSK 13, 7. Iklad .10. 1:2. Galgahévíz—Domony 3:3, Bag —Ipari Műszer gyár 10:2. Szentendrei járás. Tahitótfalu— Szentendréi Építők 0:3, Leányfalu —Szigetmonostor 3:l, Dunabog- dány—Visegrád 1:2, Pomázi Va­ses—Kisoroszi 5;1 (barátságosán játszották). . Szobi járás. II. forduló: Kis­maros—-S-obi Törekvés 1:2, Nó-g- rádveröce—Szobi Építők 5:1, Zebe- v—Na'fé v-ma re« 2:2. Sz okolva— M árién oszt ra 2:2, . in. forduló: Szobi Törekvés—Szokolya ,3:1, N:v:.;-/maros—Nógrád verőce 0:1, Márianoszíra—Zebegcnv 2:l (félbe­szakadt). A 8?. percben a zebe- Hányi csapat két játékosának ki­állítása miatt levonult. A Szcbi Ép/tcíc—Kismaros mérkőzésre ? vendégcsapat nem jelent meg. Dabasi .járás. TI. forduló: Kér­néd—Bugyi i :4. Kakucs—Tatár­szentgyörgv 6:1, Üjhartyán—Üjlen- gyel (barátságos, a látékvezető nem jelent meg 3:0), Inárcs—Tá­borfalva 2:1, Dabas—Ócsa 6:3, ör- kény—Alsónémedi 8:1. Ül. for­duló: Ináres—Kaücucs 2:6, Dabas— Hcrnád 6:1, Örkény—Tatárszent- györgy 7:1, Alsónémedl—Újlen­gyel 0:3, Öcsa—Táborfalva 3:0, Bugyi—Üjhartyán 4:1. Hétfőn kü!önrepö'őgéppel érkezik a Fenerbahcse Egyre nagyobb érdeklődéssel várja a magyar közönség a Népstadionban szerdán dél­után sorrakerülő Csepel—Fe­nerbahcse Európa Kupa visz- szavágó labdarúgó-mérkőzést: Erre lehet következtetni kü­lönben a jegyelővételből is. Devecseri Sándor, a Csepel labdarúgó szakosztályának ve­zetője szerint 50 000—60 000 nézőt várnak szerdán délután — kedvező időben — a Nép­stadionba. Az EK-találkozó egyébként 15.45 órakor kezdő­dik s előtte nemzetközi kézi­labda-mérkőzésre kerül sor a Csepel és egy csehszlovák csa­pat között. A (örök bajnokcsapat hétfőn 25 személyes különrepülőgén- pel érkezik Budapestre. A já­tékosokon és vezetőkön kívül tíz török újságíró is jön a ma­gyar fővárosba. séket és sok váratlan eredmény születik. így volt ez a legutóbbi fordulóban is. Bp, férfi I. osztály: Csömör— Illatszer J6:4 (6:0). Csömör, &00 néző. V: Kovách A. Fölényes győzelmet aratott a hazai csapat a szétesően játszó Illatszer ellen. Győzelmük nagyobb arányú is lehetett volna. G: Kiss <•*). Ta­más, Spreitzer M. (3—3), Rrdo- csányi, solymár II i-—2), Spren- zer L., Vasúti. A 161 iátszó csö­möri csapatból Solymár XI emel­kedett ki, aki a mezőny legjobb­jának bizonyult. OFOTERT—Váci Kötött 18:13 (11:6). Vác. V: Simon. A tartalékos Kötött váratlan te­reséget széttvéüett. Bp. Postás- Váci Spartacus 13:10 (7:5). Egresi út. V: szabó I. A tartalékos, cserenélkül kiálló váciak a máso­dik félidő közepéig vezettek, de a hajrában kifulladtak, s a Pos­tás a maga javára fordította az eredményt. Bp. férfi II. osztály: Egyetértés —Vecsés 9:6 (6:3). Félbeszakadt. Vecsés. V: Neményi. A hazai csapat nagyon álmosan játszott, a második félidő 19. percében a játékvezető a mérkőzést lefújta, mert az Egyetértés egyik játéko­sát bántalmazták. Beleki i.ászlót véglegesen kiállította a játék­vezető. G: Strohmayer (3), Beleki (2). Drebek. Traktor Erdész—Nagy­maros 16:6 (8:3). Nagymaros. V: Koszonits. A Ceglédi Építők— MTK mérkőzést az MTK, játékos- hiányra hivatkozva lemondta. Bp. női I. osztály: Váci Forte__ Ceglédi Építők 4:3 (0:1). Cegléd. V: Magyar I. Végig kemény já­ték folyt Előnyét Cegléd a má­sodik félidőben is tartani tudta: s csak az utolsó 10 percben tudta a Forte a maga javára fordítani a találkozó sorsát, két távoli lö­véssel. A ceglédi Lengyel Magda sorsdöntő helyzetben hétméteres büntetőt hibázott. A találkozó-vé­gén a pálváról levonuló cssoatck között csűnva jelenetek játszód­tak le, ebben, sajnos a nézők is részt vettek. Váci Kötött _Egy et­é rtés 10:3 (2:1). Vác. V: Vánkonyl. A bemelegítés nélkül kiálló Kö­tött, Jármok, csak a második fél­időben tudták r.rsverányú győ­zelmüket megszerezni. Balogh László A nyugatnémet atlétaválocatott Japánba utazik. Az együttes ok­tóber 3-tól három városban ver­senyez. Norvégia! versenyen Herrmann, az ismert német atléta 3-.IM.8 nerc­cel nyerte a 3000 m-es síkfutást. Vác és Vidéke Körzeti Földművesszc vetkezet \ - gyes- és zöldségboltjai részére szakképzett, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező boltvezetőket keres. Jelent­kezés a központi irodában • Vác, Beloiannisz utca 3 CEGIEDI APRÓHIRDETÉSEK Szülők figyelem? a Cegléd-Csemői Álla­mi Gazdaság rnezőga?- dasági szakmába ta* nulókat szerződte* Tanulmányi idő 3 év Jelentkezési határití' szeptember 30. Érdek lődni lehet a Cegléd Csemői Állami Gazda­ság vezetőséfténé1 Cegléd. Tört éli út. Generálozott. dukk*- ’Ott 330 kern BM'V ol- íalkocsival ela.1*1 rim: Cegléd. Szőlő u 23. íüíadó egy műbütu '■áló (génvesnek. Ces léd. Batthyány utca $ -«■r.cfpVinthető szorr és vasárnap dél után. Lebontásra eladó 5 he1 vjégből álló orima '•oület. usvanott esy “érfi zsinóros. fekete ■*uha. Ces,1ád. Berc^é­ív. z>t . IKK. ül,-»orkorcsolva. karma- inrdó. «ólva­'"ak. a eladó. Teleki u+ca 33.

Next

/
Oldalképek
Tartalom