Pest Megyei Hirlap, 1959. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-13 / 189. szám

III. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM 1959. AUGUSZTUS 13. CSÜTÖRTÖK S Tizenöt új helépő a Kossuth Tszcs-ben A most egy éve alakult nyársapáti Kossuth Termelő­szövetkezeti Csoport eddigi munkájával beváltotta a hoz­zá fűzött reményeket. A nyá­ri munka során túlszárnyalta még a tízéves József Attila Termelőszövetkezetet' is. A csoport vezetősége jó szer­vezéssel elérte, hogy az ara­tást és cséplést teljesen befe­jezték már, sőt a tarlóhántás nyomán szépen zöldülnek a másodvetések is. Azokon a földeken, ame­lyeknek jó része tavaly még ál­lami tartalék volt, a csoport árpából és rozsból nyolc má­zsás átlagot ért el. Kukoricá­ból — amelynek tekintélyes részét négyzetesen vetették — negyven mázsás átlagot vár­nak. Ezeknek az eredmények­nek nagyon jó hatásuk van, vonzzák az új belépőket. A kö­zelmúltban tizenöten léptek be a csoportba. Viszkok Ferenc Ötmillió helyett közel tizenkétmillió forint megtakarítás! A kongresszusi verseny tiszteletére tett vállalások értékelése a konzervgyárban A konzervgyár tervosztálya augusztus elsején értékelte az üzemrészeknek a pártkong­resszus tiszteletére tett válla­lásait. A raktár dolgozói a kilónkénti értékesítési költ­séget négy fillérrel csökken­tették. A gyár ládaüzeme 524 000 forintos megtakarítást ért el a selejtkár csökkentésével. Ezenkívül tavaly minden lá­dát darabonként 10,94 forin­tért javítottak az üzem mun­kásai, idén mindössze 5,54 forintba kerül a javítás. A termeltetési osztály dol­gozói a borsó felvásárlása és beszállítása jó megszervezésé­vel, a tervezett kétszázalékos kálót 1,1 százalékra csökken­tették és ezzel 118 000 forint megtakarítást értek el. Az alkotmány és az új kenyér ünnepére készül városunk Országszerte — így városunkban is — lázas készülődés előzi meg augusztus 20-át, az alkotmány ünnepét. Az ünnep­ség politikai tartalmát a munkás-paraszt szövetség erősítése adja. Ezt a célt szolgálják a munkás-paraszt találkozók. Az ismételten élüzemmé való avatását ezen a napon ünneplő konzervgyár a Rákóczi, Petőfi és Hunyadi termelő­szövetkezeteket látja vendégül. A Délmagyarországi Áram­szolgáltató Vállalat a Dózsa és a Vörös Október tsz tagjai­val, az állami gazdaság pedig a Mintakert Tsz tagjaival együtt ünnepel. A gépállomás és a Szabadság Tsz közös programot dolgozott ki. Munkás-paraszt találkozókra készül­nek a gazdakörök is. A Petőfi Termelőszövetkezet munkásbarátainak részvé­telével augusztus 19-én avatja a korszerű. 98 férőhelyes, önitatásos rendszerű új istállóját. Gazdagnak ígérkezik a nap kultúr- és sportműsorban Is. Reggel 6 órakor zenés ébresztő köszönti a város lakos­ságát, majd délelőtt 10 órakor a cifrakerti szabadtéri szín­padon megkezdődik az ünnepi műsor. Köszöntőt mond Hor­váth Lehel, a Hazafias Népfront-bizottság elnöke. 18 órai kezdettel változatos kultúrműsor mellett szóra­kozhat a közönség. A műsort az egyesített népi zenekar, a kultúrotthon kisegyüttese, a Pálfi tánczenekar, Simon István zenetanár és a földművesszovetkezet tánccsoportja szolgál­tatja. A fennállásának tízéves évfordulóját ünneplő állami gazdaság bemutatja fejlődésének eredményeit és a legjobb dolgozók számára jutalmakkal, illetve kitüntetésekkel teszi emlékezetessé az ünnepet. A helyi földművesszövetkezet és a vendéglátóipari válla­lat jó fajairól és hűsítő italról gondoskodik. S hogy az ünnep igazán jól teljen, már csak jó időre van szükség. Reméljük, hogy abban sem lesz hiány! Hol vannak a pettyeskendős asszonyok? Amikor tavaly nyáron a Pe­tőfi Termelőszövetkezetben jártam, uborkatáblájuk köze­pén egy asszony-virágcsokorra lettem figyelmes. Valameny- nyien pirospettyes kendőt vi­seltek. Vidám terefere, hun­cutkodás közben dolgoztak, kezük alatt mégis égett a mun­ka. A kendőkkel a tsz vezető­sége kedveskedett szorgalmu­kért; Ezzel szemben ma mi a hely­zet? Hol vannak a pettyes­kendős asszonyok? Mert a hu­szonnyolcból rendszeresen csak öt-hat vesz részt a közös mun­kában. Pedig a dolog ma sem keve­sebb, mint tavaly volt. Sőt! Munkaegységet is magasabbat terveztek, mint az elmúlt év­ben. Bojtos gazda, a szövetke­zet elnöke aggódva mondja: —A jövő héten is annyi munka vár ránk, azt sem tu­dom, hogyan győzzük. Jól fizet a paradicsom, paprika, ubor­ka. Szedni kell a termést. Ez­zel egyidőben hordunk, csé­pelünk és már silózni is kell. Sok a dolog, kevés a munka­erő; Aztán mintegy önmagát vi­gasztalva hozzáteszi: *— Az a szerencse, hogy de­rék fiataljaink vannak. A múlt héten két nap alatt 114 mázsa paradicsomot szedtek. Igaz, akkor rugaszkodtak neki igazában, amikor szóbakerült, hogy ettől függ a napokban sorra kerülő előlegosztás. Mindegy. Mégiscsak derék fia­talok! Rájuk lehet számítani! Lehet az asszonyokra is. — Ez az én véleményem. Csak legyen ami és aki lelkesítse őket. Az „ami”-ben nincs hiány, hiszen az idei év szép jövedelmet ígér és melyik az az asszony, aki ne szeretné a a sok pénzt? És nem hiányzik most már az „aki” sem. Nem­régiben alakult meg ugyanis a tsz-ben a nőtanács. Most már csak munkához kell látnia! Dolgozzanak ki programot, amely gondoskodik az asszo­nyok házimunkájának meg­könnyítéséről (például valóra lehetne váltani a tavalyi, üborkaföldön született mosoda létesítésének gondolatát, van már villanyuk hozzá!) Törőd­jön a nőtanács az asszonyok szórakozásával is, egyszóval tegye tartalmasabbá életüket. Aztán majd megláthatja akárki is, hogy az asszonyok is „derék” asszonyok! P. I. Túlteljesítették a felvá­sárlási tervüket is: 42 va­gon borsót és 27 vagon babot gyűjtöttek be ter­ven felül. A szállítási cso­port dolgozói a borsó mázsánként! fuvarköltsé­gét 10,60 forinttal csök­kentették, s ezzel a bor­sónál 332 000 forintos megtakarítást értek el. A konzerv I. üzem dolgo­zói az anyagfelhasználás jobb megszervezésével 494 000 fo­rintot takarítottak meg. A segéd- és cscmagoló-amyagok- ból 36 367 forint megtakarí­tás az eredmény; A konzerv II. üzem 152,9 százalékra teljesítette a ter­vét a gépkapacitás jó kihasz­náláséval, a hibássá lett gé­pek azonnali kijavításával. A nyersanyag, segédanyag és csomagoló-anyag felhasználá­sának norma szerinti betartá­sával és a terv túlteljesítésé­vel 873 497 forint önköltség­csökkentést értek el; összesítve: a vallalat éves1 felajánlása száz forint ösz- szes bérre eső értéknél 110 százalékos, az egy főre eső termelési értéknél 104 száza­lékos javulás elérése volt. Ezzel szemben az előbbinél 149,7 százalékos, az utóbbinál 141 százalékos eredményt ért el. A naptári éves tervét 117 százalékra teljesítette, úgy, hogy a túlteljesítés kizáiólag a bel- és külkereskedelemben keresett cikkekből tevődik össze. Az első féléves terv­teljesítés 168,8 százalékos. A konzervgyár vállalásá­ban 5 017 000 forint megtaka­rításra telt ígéretet, melyet a gyártástechnológia fokozot­tabb betartásával és külön­böző költségtényezők csök­kentésével szándékozott el­érni. Az üzemi pártszervezet, a szakszervezet és a gazda­sági vezetők irányításával, a műhelyekben folyó kongresz- szusi munkaverseny nagymér­tékben járult hozzá, hogy az első féléves mérleg szerint 11 726 000 forint eredményja­vulást ért el a gyár. E kiváló eredmény el­érésében annak is része van, hogy a gyár KISZ- bizottsága csatlakozott a Csepel Vas- és Fémmű­vek KISZ-bizottsügának kezdeményezéséhez. Ver­senyt indított a szakma ifjú mestere címért és versenyre hívta ki min­den konzervgyár KISZ- szervezetét. A verseny két részből áll. Gyakorlati részből, mely hat hónapig tart (az ez idő alatt végzett munkát havanként ér- ^ téksli az illető üzemrész ve- zetője) és elméleti részből, I amely a szakmai tudás bőví­tését tűzte ki célul. Az első három legjobb eredményt el­érő fiatalt külföldi tapasztac latcserére küldi ki a gyár, ezenkívül emeli az órabérü­ket. A gyár szakszervezeti bi­zottsága mellett működő mű­szaki tanács fiatal mérnökei vállalták a vizsgák megtartá­sát és a havonkénti értéke- léstj Konrád Zoltán Százhúszezer forint félévi nyereség a Szabóipari Ktsz-ben Jövőbeni terveikről nyilatkozik a szövetkezet elnöke Ki ne ismerné városunkban a Szabóipari Ktsz-t? Ugye mindenki? Nekem azonban az a gyanúm, hogy kevesen is­merjük jól. Ezért hát látogas­sunk el a szövetkezetbe most, az első félévi zárás után és kí­váncsiskodjunk. — Milyen részlegek működ­nek a ktsz-ben? — teszem fel az első kérdést Hajdú János­nak, a szövetkezet elnökének. — A mértékutáni szabóság női és férfi részlegeiben össze­sen tizenöt személy dolgozik, negyvenhét munkatársunk pe­dig a konfekció-munkákat ké­szíti. N — Melyik részleg a jelentő­sebb? — A férfi konfekció. Termé­keit a Budapesti Férfiruha Nagykereskedelmi Vállalatnak szállítjuk. — A nők igényeit számítá­son kívül hagyták? — Szó^sincs róla! Női kon­fekciórészlegünk fél év alatt 120 000 forint értékben ugyan­csak Budapestre, a belvárosi üzletekbe szállította a finom konfekciót. Visszatérve a férfi részleg munkájához: félkész férfiöltönyeinket a helybeli ruházati boltban árusítják. — Újdonságokkal is kedves­kedünk a közönségnek. Extra méretű női ruhákat készítünk mérték után, konfekció árban, a kivá­lasztott anyagból — ha a vevő nem talál megfelelőt a boltunkban. A ruhát egy hét alatt varrjuk meg. Ennek a kezdeményezésnek nagy a sikere. Két hónapja működik a fehérnemű és fel­sőruhajavító részlegünk is. Egy férfiinggallér cseréje pél­dául anyaggal együtt 15 forint. Ezt még nem ismeri eléggé a közönség. I — Vannak új terveink is. $ Megnyitjuk a férfi fehérneműt S készítő részlegünket A mér-1 ték utáni ingek ára csak ke- ^ véssél lesz magasabb a kon-$ fekciónál. A kidolgozása és ^ formája természetesen sokkal ^ szebb lesz. Szeretnénk két ^ fióküzletet nyitni a mértékutá- ^ ni szabóságnak. A Széchenyi ^ téri üzletünk portálját és be- i§ rendezését pedig modernizál-^ juk, megszépítjük. • — Honnan biztosítják az új\ részlegek munkaerőit? s — Sok kisiparos kéri fel- § vételét szövetkezetünkbe. $ 1951 óta pedig rendszere- $ sen szerződtetünk ipari ta- $ nulókat és azokat bent $ tartjuk a szövetkezetben. í Már hat szövetkezeti tag neveltünk van, Soós Józsefné és Erdei Irma tanuló korában is megyei ver­senyek győztese volt. Koncz Gézával együtt azóta is je­lentős fejlődést mutatnak. — Még egy kérdés: érdemes ktsz-ben dolgozni? — Tapasztalatunk szerint igen. Félévi nyereségünk 120 000 forint. A férfi munká­sok átlagkeresete 1500, a nőké 1100 forint. , M. I. Az alszegi szérűskertben dolgozik a 13-as cséplőcsapat. Búg a gép, hogy zsákba kerülhessen a kenyértermő nyár áldása: a gabona Déli harangszókor megáll a munka. Megjelennek az asz- szonyok, hogy az otthonról hozott ebéddel... no, meg csókkal... adjanak további erőt a férjeknek a nehéz •munkához Por, törek lepi be az izzadó testet, de jó is felfrissíteni a hűvös vízzel!..j aztán meg jöhet az ebéd! A boglya hűvösében jólesik az otthon főztje! Palócz István, a cséplőcsapat vezetője és Sáfár Sándor ebédelnek ^ . j. és a képriport mellett hadd kapjon helyet még egy-két ^ szó: a múlt héten pénteken a csapat néhány tagjának a § Szabadság Termelőszövetkezetben volt még befejeznivaló ^ dolga. S ezen a napon a. „csonka” 14 tagú csapat 205 mázsa k gabonát csépelt el. Dicséretes teljesítmény! § ysSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJYSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSS* AZ ÉLET KÜSZÖBÉN A Nagykőrösi Konzervgyár ÉRTESÍTI SZERZŐDÉSES TERMELŐIT, hogy a teljesen bepirosodott 1. osztályú ceeei paprikát 2,50 Ft/kg áron átveszi. A tanácsháza emeleti fo­lyosóján, az ipari és műszaki osztály előtt, szombaton reg­gel szokatlanul nagy volt a forgalom. Az ügyfelek nem felnőttek; tizennégy-tizenöt éves forma fiúk várnak so­rukra, izgatottan suttogva. A faárugyár fejlődésére gondol, mester-utánpótlásról gondoskodik. Most nyíló tan­műhelyében— az Ady Endre utcai Somocli Dezső-féle ház­ban — tizenkét ipari tanulót foglalkoztatnak. Tíz fiatalem­bert vettek fel s itt az ajtó mögött kötik meg velük a há­rom évre szóló szerződést. A szerződéskötés gyorsan halad. Amint a papír-munkát bevégezték, Bélteki Pál, a vállalat művezetője szól né­hány atyai szót az ifjakhoz. — Fiatal barátaim, mától kezdve már a faárugyár fiai is vagytok. Most, amikor szak­ma tanulásához fogtok, lép­tek be igazán az életbe, meg­kezditek a felelősségteljes munkát. Hazánknak jól kép­zett, öntudatos, becsületes, fegyelmezett dolgozókra van szüksége. Mi ilyenné szeret­nénk nevelni benneteket. A vállalat rendje most már rá­tok is vonatkozik, s aki ezt megbontja, felbontjuk szer­ződését. Vannak köztetek olyanok, akiknek sajnos, már nincsen édesapja. Ezekre a fiúkra mi jobban vigyázunk, s az atyai szigort és szerete- tet egyformán igyekszünk pótolni majd ... Látni kellett volna az üzem* vezető szavait hallgató tíz fiú arcát! Le lehetett róluk ol­vasni; nagyon komolyan ve­szik e szavakat. S ha a jó szót megfogadják és nem felejtik el, biztos va­gyok benne, állják is ezt a néma fogadalmat! P—n

Next

/
Oldalképek
Tartalom