Pest Megyei Hirlap, 1959. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-20 / 195. szám

Autód! 7fír CEGLÉD, ALBERTI RSA, CEGLÉDBERCEL, TÖRTÉL ÉS CSEMŐ RÉSZÉRE A tanácsi vállalatok tíz éve III. ÉVFOLYAM, 193. SZÄM 1959. AUGUSZTUS 20. CSÜTÖRTÖK Alkotmányunk 10. évfordulóján Tízéves népköztársaságunk alkotmánya. Ezen az ünne­pen megelégedéssel tekintünk vissza a megtett útra, az elért eredményekre, s büszkék va­gyunk alkotmányunkra, amely a dolgozók harcának, győzel­mének nagyszerű vívmánya. A felszabadulástól az al­kotmány születéséig, törvény­be iktatásáig nehéz és fá­radságos utat tettünk meg. Ez a küzdelem meghozta a maga gyümölcsét és 1919. augusztus 20-án törvénybe rögzítettük az elért eredmé­nyeket, meghatároztuk a szo­cializmus építésének további feladatait. Ma, 10 év távlatá­ból elmondhatjuk, hogy cél­kitűzéseinket sorra megvaló­sítjuk. Az ellenforradalom sú­lyos kártételei sem tudtak eb­ben megakadályozni, első­sorban azért, mert ebben a harcban nem voltunk egye­dül. Velünk voltak a Szovjet­unió és a baráti országok né­pei,*'akik felé ezen a történel­mi évfordulón szálljon kö­szönő szavunk. A 10 év alatt végzett áldo­zatos munka eredményei foly­tán a mi városunkban is alap­vető változások mentek vég­be. Emlékezzünk, hogy Ceg­léden nem volt számottevő Ipari üzem. Ma olyan üze­mekkel büszkélkedhetünk, mint a Közlekedésépítési Gép­javító Vállalat, a Május 1 Ru­hagyár, a Talajjavító Válla­lat. A nyolc nagyszerűen dol­gozó tanácsi vállalat száz­nyolcvanmillió forintos ter­melési értékkel dolgozik és több mint ezerkettőszáz em­bert foglalkoztat. A mezőgazdaság szocialista átszervezése terén elért erd- ményeinkre is büszkék lehe­tünk, hisz városunk termelő­szövetkezeti város, ahol a művelhető terület 90 százalé­ka már a szocialista szektor­hoz tartozik. Biztosak va­gyunk abban, hogy az a lel­kes, fáradhatatlan munka, mely városunk területen e té­ren folyik — további sikere­ket hoz és rövid időn belül teljes sikerrel fejezzük be az átszervezés nagy munkáját, mely új távlatokat nyit vá­rosunk mezőgazdaságának fejlesztése terén. A városfejlesztés feladatai­nak megoldásában is értünk el eredményeket. Most rak­juk le azokat az egészséges alapokat, amelyek nyomán megindulhat a korszerű vá­rosfejlesztés, a csatornaháló­zat építése, a vízhálózat, az úthálózat fejlesztése, a fürdő építése, kulturális intézmé­nyeink korszerűsítése, új la­kóházak építése. Ezek § mind fontos feladatai a kö- ^ zcljövő terveinek, melyek elő- ^ készítése már a ma feladatát $ képezik. A közös munka nyo- ^ mán évről évre újabb és ^ újabb létesítményekkel gaz­dagodik városunk, mely szebbé és gazdagabbá teszi életünket. Ma egész dolgozó népünk — így a mi városunk lakos­sága is lelkesedéssel ünnepli alkotmányunkat. E napon kö­szöntjük mi is a párt és a ta­nács nevében városunk min­den becsületes dolgozóját. Biztosak vagyunk abban, hogy alkotmányunk ünnepe még lelkesebb, odaadóbb munká­ra serkent bennünket cél­jaink megvalósítása, hazánk szocialista építése érdeké­ben. BABINSZKI KAROLY, a városi pártbizottság titkára. SZELEPCSÉNYI IMRE, a városi tanács vb-elnöke. BIZTOSÍTOTTAK AZ ÚJ TERMELŐSZÖVETKEZETEK GAZDASÁGOS MŰKÖDÉSÉNEK FELTÉTELEI A városi tanacs ulesene* szünetben felkerestük Babinsz- •ki Károly elvtársat, az MSZMP városi bizottságának első titkárát és néhány kér­dést intéztünk hozzá. — Hogyan látja biztosított­nak Babinszki elvtárs a ta­nácsülés azon korábbi határo­zatának végrehajtását, mely szerint Cegléd területén a me­zőgazdaság szocialista átszer­vezését október 1-re be kell fejezni? Biztosítottak-e az új termelőszövetkezetek eredmé­nyes működésének alapfeltéte­lei? — Véleményem szerint a feltételek adva vannak. A je­len pillanatban a földterület 90 százaléka a szocialista szektor­hoz tartozik. A XIII. és XIV. kerületben megtörtént a föld- rendezés. Ezeket a területeket átadtuk a termelőszövetkeze­teknek és az állami gazda­ságnak. Előreláthatólag még szeptember 1 előtt a XII. ke­rület átszervezése is befejező­dik. A népnevelők zöme a hét folyamán már a XI. kerület­ben kezdheti meg a munkát, illetve csatlakozhatnak a ke­rületben már eddig is dolgozó termelőszövetkezeti népneve­lőkhöz. — Megállapításom szerint, az új termelőszövetkezetek gazdaságos működésének fel­tételei is adottak. Minden ter­melőszövetkezetnél több üzem­ág kialakítása lehetséges: szán­tóföldi termelés, állattenyész­tés, gyümölcs- és szőlőterme­lés. — Egy-egy termelőszövet­kezet területe elég nagy, Jji- szen kettő kivételével, mind ezer holdon felüli területtel rendelkezik. így a szövetkeze, teknek módjukban áll a nagy­üzemi gazdálkodás minden előnyének kihasználása. Ter­mészetesen, sok múlik a szövetkezetekbe tömörül dolgo­zó parasztok .munkához való viszonyán. De úgy gondolom — nem lesz probléma, mert a tsz-ekbe belépett parasztok ed­dig is lelkiismeretes, odaadó munkát végeztek egyéni par­celláikon. — Fontos feltétel, hogy ki­alakuljon a megfelelő szilárd vezetés. Kellő szakképzettség­gel, gyakorlattal rendelkező vezetők kerüljenek a termelő- szövetkezetek élére. E szem­pontból termelőszövetkeze­teink biztosítottak. Körülbe­lül 10 városi szinten moz­* Építkeznek a termelőszövetkezetek ^ A Zrínyi és a Petőfi tsz 48 ^ férőhelyes, magtárpadlásos te- 5 hénistállót, a Vörös Csiüag 1 Tsz két sertésfiaztatót építtet. í A Vörös Október Tsz belső 5 villamosítást rendelt meg, a $ Hunyadi Tsz pedig 50 féröhe- $ lyes tehénistállót építtet. 5 A tanács mezőgazdasági 5 osztálya most kapta meg az $ értesítést az 1960. éves beru- $ házast keretekről. A teljes 5 program még nincs készen, de 5 annyi mar biztos, hogy első- ] sorban az állattenyésztés tej-; lesztése, a baromfinevelés nö-S vetése érdekében használják i fel a jelzett 2,2 milliós pénz- í ügyi ?-=>---vet. < ____ _________ \ M ialatt az új szövetkezetek szervezése nagy léptekkel ha­lad a teljes befejezés felé, a régi tsz-ek egymás után építte­tik meg új gazdasági épületei­ket. HETI TOTO-TANÁCSADONK Lengyel Magda, a Ceglédi Épí­tők női kézilabda csapatának ve­terán játékosa »dja meg tippeit a soronkövetkező mérkőzésekre: 1. Csepel—Budapesti Honvéd. A Honvéd játékát bizonyára be­folyásolja, hogy szerdán is erős mérkőzést játszik. A Csepel ott­honában nem igen veszít pontot 1, x 2. Vasas—MTK. A Vasas még nincsen formá­ban, de a rangadó mérkőzésen ezt nem tehet alapul venni. Tipp: 1, x 3. Pécsi Dózsa—BVSC. A pécsiek eléggé jól szerepel­nek és közelebb is állnak a győ­zelemhez. de a döntetlen a leg­valószínűbb x 4. Dorog—Tatabánya. Törölve. 5. Salgótarján--Diósgyőri Vasas. A salgótarjániak az esélyesek, s minden bizonnyal odahaza mind­két pontot megszerzik. 1 6. Szombathely—Szeged. Az otthon játszó Szombathely győzelme biztosnak mondható 1 7. Oroszlány—Budafok. A^ oroszlányiak odahaza veszé­lyes ellenfelek, pontot elhozni igen nehéz lesz a Budafoknak x, l 8. EVTK—Zalaegerszeg. Odahaza az erzsébetiek jól ját­szanak és most is győznek 1 8. Pápa—Székesfehérvár. A pápai csapat pályaelőnyével kiegyenlíti a fehérváriak na­gyobb tudását x, 1 10. Jászberény—Kecskemét. A3 otthon játszó jászberényiek az esélyesek 1 11. Orosháza—Szegedi VSE. Ha nem akar leszakadni az Orosháza, mindkét pontot meg kell szereznie 1 12. Diósgyőri Bányász—Budapesti Spartacus. Sokkal jobb csapat a Spartacus, még Diósgyőrben is nagy esélye van 2 13. Borsodi Bányász—Egyetértés. A listavezető bányász biztos győzelme várható 1 A pötmérkőzéseken az otthon játszók az esélyesek. -----------------------r.. . -----­— A DŐZSA NÉPE ÉS A PETŐFI termelőszövetkezet patronálja a Talajjavító Vál­lalat. Alkotmányunk ünne­pén közösen vesznek részt a nagygyűlésen és kultúrrendez- vényeken. ssssssssssssssssssssss/sss//-. • Anya és tanácstag — NÉGYSZÁZÖTVENEZER FORINTOT forgalmazott má­jus 28 óta a földművesszö- vetkezet 6. számú önkiszolgáló boltja, A terv 360 ezer forint volt. — ÜNNEPI KÖZGYŰLÉST tartottak tegnap délután a Kossuth Termelőszövetkezet­ben. A közgyűlésre meghívták az újonnan belépő közel har­minc családot, akik megte­kintették a gazdaságot, majd közös vacsorát kultürmü- ■ és tánc követte. ^ —SZÁZTÍZ SZÁZALÉKRA I teljesítette július havi tervét I az Építőipari Ktsz üveges 5 részlege. Jelenleg a városban 8 lévő iskolák üvegezési mun- § kálatait végzik. I —SZÄZHARMINCÖTSZA- ^ ZALÉKRA teljesítette a II. § negyedévi tervét a Talajjavító ^ Vállalat. Két F—80-as lánctal- ^ pás vontató és négy dömper ^ nagyjavítását végezték el ha- ^ táridő előtt. I — ILONA-NAP alkalmával ^ 2100 forint értékű cserepes ^ és vágott virágot adott el a ^városi tanács virágüzlete. § — A 34-IK JÁTÉKHÉTRE ^ 6000 lottószelvényt adott el $ a ceglédi totó-kirendeltség. ^ — TEGNAP este 7 órai ^kezdettel tartotta a Cipőipari ^ Vállalat élüzemavató ünnep- őségét a Kossuth Étteremben. Ő Harminchárom dolgozót iutal- ^ maztak meg, három dolgozó Ő kapott Szakma Kiváló Dol- Ő<'ozóia kitüntetést és eirv',“ti ^ fizetést, a többi dolgozó pe- &dig 150—200 forint jutalmat. Cikkünk nroiiiiíii Nemrégiben htunk a föld­művesszövetkezet kultúrcso- portjának a működéséről. Megírtuk Takács János, az akkori vezető panaszát is, mely szerint munkájukhoz nem kapnak megfelelő se­gítséget 4, városi tanácstól és a művelődési háztól. A cikk megjelenése után a tanács, Megyeri Jánosnak, az új kultúrfelelősnek megígér­te, hogy lehetővé teszi a színjátszó csoport ceglédi fel­lépését és a legmesszebbme- nően segítségére lesz. Ugyan­csak segítséget ígért a műve­lődési ház igazgatója, aki előadási anyagot ígért a kul- túrgárdának. — HATODSZOR is élüzem lett a Pest megyei Tőzegki­termelő Vállalat. A ceglédi telep kedden este tartotta va­csorával egybekötött iuta- lomkiosztó gyűlését. Kele­men Pál. Halasi László szál­lító. Habony Ferenc tisztí­tómunkás kilenc dolgozótár­sával együtt pénzjutalomban részesült._________ T izenkilencesek kitüntetése Azoknak a ceglédi volt 19-es vüröskatonáknak, akik még eddig néni kapták meg kitüntetésüket, augusztus 20-án reggel fél 9 óra­kor a Tiszti Klubban ünnepélyes köpött adia a* R^^’n^zki Károly elvtárs, a városi párt- bizottság titkára az emléklapot és emlékérmet Bócsai Pálné csoportvezető és brigádja női ruhákat varr 1949-ben, az alkotmány születésekor városunkban mind­össze két kis tanácsi vállalat működött. A vágóhíd főleg bér- vágással, a szeszfőzde bérfőzéssel foglalkozott. Foglalkozta­tott munkásaik száma a 100 főt sem érte el. A szeszfőzde idényüzem jellegénél fogva csak a téli hónapokban dolgozott, s utána az alkalmazottai új munkahelyet kereshettek. Az elmúlt 10 év sorsdöntő fordulatot hozott ezen a téren is. A két régi kisüzem helyén modern üzemek alakultak ki. A vágóhíd Húsipari Vállalat néven a legszebb üzemek közé nőtte ki magát és a most folyó szárazárugyár őszi üzembe­helyezése után termelése újra megkétszereződik. A Szeszipari Vállalat a legutóbbi két év beruházásai során az ország leg­nagyobb gyümölcsszeszfözdéjévé fejlődött. Mellettük megalakult a hétszeres élüzemkitüntetéssel dicsekedhető Cipőipari Vállalat, a konfekciórészleggel most megnőtt Rendeltruhaiipari Vállalat. A tanácsi vállalatok kö­zött találjuk a Sütőipari Vállalatot, amely Cegléden modern gőzkemencés üzemével szinte kifogástalanul végzi el a kenyér- ellátás kényes feladatát. A Törteti úti kis műhelyből fejlő­dött ki a Gépüzem és Vasöntő. de meg kell említeni a ház_ kezelést végző, ivóvízellátást biztosító és erős növekedés előtt álló Községgazdálkodási Vállalatot. Az elmúlt évben növeke­dett a helyi vállalatok száma a tanácsi Építőipari Vállalattal, amelyiknek szemünk előtt folyó építkezései segítik a város és járás fejlesztését. A tíz év előtti bérüzemek helyéh mai 1200 munkást fog­lalkoztató helyiipar nőtt ki. melyeknek egyéves termelési értéke meghaladja a ISO milliót. Tanácsi vállalataink az elmúlt években átestek a gyer­mekbetegségeken. ma már termékeik exportra is kikerülnek. s a most folyamatban levő beruházások révén a további növekedés közvetlenül újabb eredmények felé halad.' eredményesen töltötték be a! motor szerepét a szövetkezet J gazdálkodásában. — Hogyan áll a termelőszö-i vetkezeteknek ipari üzemek! által történő patronálása? — Mind a tizenhárom ceg-i lédi termelőszövetkezetet á vá-i ros ipari üzemei patronálják.) Az új szövetkezetekhez igye-i keztünk a lehetőség szerint a! legnagyobb létszámú üzeme-! két beosztani, mivel a szövet ! kezetek innen várhatnak leg-! eredményesebb támogatást. A! patronálási mozgalom szerve-; zési kérdései után a tényleges] munka éppen most, az augusz-1 tus 20-án megrendezésre kerü-i lő munkás-paraszt találkozó! megszervezésével indul be. i Bár, meg kell mondani, hogy! egyes üzemek már ezt megelő-i zősn is szoros kapcsolatot tar-] tottak a termelőszövetkezetek-] kel és hatékony politikai se-] gltséget nyújtottak a részük-] re, ezen kívül kulturális és! sport kérdésekben, de bizo-i nyos értelemben gazdaságilag] is segítették azokat. ' | gó szakembert küldtünk a szövetkezetek segítségére. Né­hány területen a későbbiek során még további szakember beállítására lesz szükség: fő­ként a szőlőkben és kertésze­tekben. — Hogyan látja Babiaszki elvtárs a termelőszövetkezetek­ben a pártszervezetek kiala­kítását és fejlődését, a kom­munista tsz-tagok tevékeny-, ségét? — A termelőszövetkezeti pártszervezetek létrehozásá­nak előfeltételeit biztosítot­tuk. A Hajnalcsillag Tsz áll leggyengébben, a többiben a közeljövőben megalakul a pártszervezet. November 1-én a Hajnalcsillagban is. — A jelenleg működő ter­melőszövetkezeti pártszerveze­tek megerősítésére is sor ke­rül november 1-ig. Ugyanis néhány helyen gyengék a szer­vezetek. Alacsony a létszám, kellő képzettség nélküliek a vezetők. Ezért a régi termelő- szövetkezetekhez is igyek­szünk jobban felkészült párt­titkárokat beállítani. Több ter­melőszövetkezet, így a Vörös Csillag, a Petőfi, a Táncsics, most tárgyal a kiküldendő tsz- párttitkárok gazdasági munká­ba állításának feltételeiről. Az eddig működő szövetkezetek­ben — ott ahol a létszám na­gyobb volt, a pártszervezetek Vé.gh János és Nyilas Lajos, a Sütőipari Vállalat 2001-es üzemegységének dolgozói ke­nyeret raknak át is meg kell érteni, hogy nemi megy minden egyszerre. T abányi Ferencné mindent< megtesz, hogy választói\ jogos követelései teljesülje nek. Tudják ezt a körzet ía-j kői, s szeretik is érte. Estén-; ként be-betérnek hozzá egy ; kis beszélgetésre, nem egy-; szer családi ügyeiket is feltár-; ják előtte. S ö türelmesen; végighallgat mindenkit, ahol; tud. segít. Pedig van dolga; elég; Mindezeken kívül ö is; feleség és két gyermek anyja.; A kisebbik, Évike még csak; három éves, s még nagyon fcö-< veteti az anyukát. A nyáron a; hetedikes Tibor és Évike mel-\ lé magukhoz vették az ötödik; osztályos Gyurikát. Tahányina; húgának kisfiát is. aki ave: nélkül maradt három testvér- \ kéjével együtt. Most már ne-; ki is jut Tabányi Ferencnél szeretetéből, gondoskodásából. \ —Ke— § javították a Köztársaság ut­cát, az Ady Endre utca máso­dik útszakaszát és megszüntet­ték a Teleki utcai szeméttáro­lót. A Szabadság mozi újjá­építésében is részük van. Az egyik tanácstagi bezsámolón Nagy József, a mozi gondno­ka vetette föl az építkezés szükségességének kérdését. Én is osztottam nézetét és kéré­sét továbbítottam a vb-hez. Így jutott el Nagy József ké­rése egész az illetékes szer­vekig. — A legutóbbi beszámoló után is felterjesztettem a bá- lasztókerület három kérését a tanácshoz, de sajnos, mind a háromra nemleges választ kaptunk. Éppen ma jött a le­vél — mutatja. — Pedig fon­tos volna a Kéz utca és a ká- belezök által megrongált út­szakaszok kiiavitása is A hí- ziszemét elszállítása egészsea- ügyi szempontból sürgős. Per­sze nekem is és választóimnak / • TKjincs szombat ugyan mégis ! 1 » a nagytakarítás kellős kö- : zepén találjuk Tabányi Fe- : rencnét, a földművesszövetke- l zet mezőgazdasági üzemágá- : nak adminisztrációs dolgozó- | ját. A csengetésre férje nyit j ajtót, aki a vikszelésnél és az ! ágybetétek porolásánál segéd- ! kezik. Az asszony szabadsága ] utolsó napjait tölti, s ezt az ; időt használja fel az őszi nagy- j takarítás elvégzésére. ; öt éve tanácstag már ez a ; komolyszemű, fiatalos asszon y- | ka. A városi nőtanácsban és ; a vállalati nőbizottságban vég- ; zett munkája mellett, becsü- í lettel látja el járási szakszer- ; vezett üdültetési felelősi tisst- \ ségét, s szívén viseli körzeté \ nek problémáit is. • — Milyen kérdésekkel, pa- \ naszokkal keresik tel leggyaic- I rabban választói? ; — Többnyire az utak javí­; fását sürgetik, s nem is ered- ! rnénytelenül. Kérésükre meg­November 1-ig minden tsz-ben megalakul a pártszervezet Babinszki Károly, a városi pártbizottság titkára nyilatkozott lapunknak I

Next

/
Oldalképek
Tartalom