Pest Megyei Hirlap, 1959. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-15 / 191. szám
JO FÜRDŐ Gyere bátran — nem ér, csak ha térdig... Harminc lévés és derekadat Mosogatom. Lépegess nyugodtan A partról, te pipogya alak. Úszni nem tudsz. Ülj belém derékig. Akár kádba ülsz odahaza. Ily nagy kádja isteneknek sincsen. ■ Legyen ez rossz kedved vigasza. Darázs Endre Lelketlenség! Falu végén kurta kocsma... Az Attila utcában két 6 éves kisfiú játszott. Játékukat a postás bácsitól tanulták — bekiabáltak egy házhoz, hogy ..posta”. Ez a ház az Attila út 10. szám alatt van. A gyermekek közben be is léptek a kapun, ahol Annusné asszony ostort ragadott és azzal akarta megverni őket. A gyerekek megijedtek, hogy igy fogadja őket a szomszéd, —■ hiszen játé1 «S/z. Mohácsi L. György illusztrációja Kereskedelmi hálózatunk Kristályvizet vettem volna, mert a hőség tombolt Ez irányú kérésemre nevetett a Népholt: «— Vizet? szörpöt? málnát Endrén? Hol él kedves vendég? Kánikula óta mindez balatoni emlék! Horváth Levente Ismétlés közóhajra Nagyon helyes, hogy a szomorú hátterű temetkezési vállalat elköltözött a főtérről — azonban emberbaráti célt szolgálna, ha valahol sokak által látogatott helyen, kifüggesztenék a legújabb gyászjelentéseket, temetési értesítéseket. Hetenként, lapunk anyakönyvi rovatából tudjuk meg sokszor, ki volt az, akinek mi is megadtuk volna a baráti végtisztességet. A városi tanácsháza sarkán levő hirdető táblán kifüggeszthető lenne az ilyen értesítés. MEGÉRDEMELT KÜLFÖLDI MEGHÍVÁS Közel tíz esztendeje, hogy Szentendre város és járás sportját lelkiismeretesen és becsületesen irányítja Tom- pach Jakab járási TST-elnök. Jó munkája jutalmául a Magyar Sporthivatal az NDK-ba utazó sportdelegációba osztotta be. Erre a kitüntetésre igen büszke minden járási sportvezető és sportoló, mert a Magyar Sporthivatal fennállása óta még ilyen kitüntetés nem ért egy járási szinten dolgozó sportvezetőt sem. Járásunk és városunk sporttársadalma nevében Tompach Jakabnak jó szórakozást és sok látnivalót kívánunk. kukban nem találtak semmi rosszat. Bizony, ha ki nem ugranak a kapun, szemükbe vágott volna az ostorral. Sajnos, ugrás közben az egyik kisfiú, Józsika egy arra bicikliző kislány elé ugrott, aki már nem tudott megállni, olyan hirtelen ugrottak ki a kapun. A kerékpár keresztülment Józsika lábán. Kiabáltak szegénykék, de az asszony becsukta a kaput, lelketlenül otthagyta őket. Józsikát kórházba vitték, négy helyen eltört a lába, (Szegényke pedig, hogy várta szeptember 1-ét, hogy iskolába mehessen.) Azt üzente a kórházból édesanyjával: ,.mondd meg Bözsi néninek, ha nem bántott volna az ostorral, nem tört volna el a lábam, — mert máskor én nem szoktam ugrálni”. Az édesanya nem fogja Annusnénak ezt megmondani, mert a történtek után hogy is tudna hozzá szólni? Mi megírjuk neki, Józsika! — roméljük, el fogja olvasni és okulni fog belőle, hogy kisgyerekeket nem szoktak ostorral szerencsétlenségbe zavarni. Olvassuk Petőfi Sándor közismert, szép versét — s Szentendre levéltári emlékeiből tudom meg, hogy a kurta kocsma megjelölés a bűnös fogalmát takarta: az italmérési engedély nélkül törvényellenesen üzemelő italboltot jelentette. Ugyanis Szentendre mezőváros 184$. december 23-i közgyűlésében felolvasták Pest vármegye körleiralát, mely szerint: „Több helyeken tapasztaltainak egyének, kik a világos törvény és tulajdoni jog szentségtelen megsértésével úgynevezett kurta kocsmát tartanak. Ezért határoztatott, hogy aki egy izbeni megintés után törvénytelen tettében továbbra is megmaradna, azonfelül, hogy a kimért bor vagy hús elkoboztatik, rögtön a törvényszék elébe állítandó.” Kellemetlenül nehéz feladat lehetett, a már kimért és elfogyasztott bort elkobozni, — de Szentendrén nem is tudunk kurta kocsmáról. Itt más bajok voltak akkoriban. Eajok voltak a mészárosokkal és a pékekkel. 1849. január 17-én a városi képm- selőség „a húsnak rossz mértéke, az utcák rendetlensége és a zsemlyék bámulandó kicsinysége iránt megnyilvánuló mindennapos panaszokra felOLVASÓNK ÍRJA Kánikula idején fokozottabban szomjazunk mint egyébként. Jólesik a lehűtött szódavíz vagy sör. Helyesebben jólesett volna, de nem volt. Hiába jártam a várost, egy pohár szódavizet sem kaptam, sört pedig csak borsos áron, palackozottan, azt is elvétve. Tegnap az állomás felé tartva megszomjaztam, egy pohár szódát akartam inni. Nem kaptam. Se baj — gondoltam, majd kapok máshol. Tévedtem. Sehol az egész városban nem kaptam egy pohár szódavizet. Számoljanak az illetékesek a közönség igényeivel. Figyelő szólitja a városi kapitány urat, Maximovits Györgyöt, hogy a felvállalt hivatalának jobban megfelelni igyekezzen és jobb és nagyobb rendet tartson”. De a városi képviselőség (az adózó polgárok nagyobb létszámú testületé, a későbbi képviselőtestület) és az öttagú városi tanács „felesel” és vitatkozik egymás között. 1848. december 20-án a tanácsban felolvassák a képviselőség végzését s eszerint: „a képviselőség méltó megil- Vetődéssel tapasztalja miként Főbíró úr oly egyéneket nevez ki tetszés szerint helyettes tanátsnekoknak, kik esküt sem tettek le (Borzalom!!), tovább rendeli, hogy a tanáts- béli és jegyző urakon kivüü tanátsi asztaloknál más egyént a tanátsülés ideje alatt főbíró ülne ne engedjen!!” Schömhardt János városi főbíró elnökletével azonban a tanács mindezekre kijelenti, hogy „a képviselőséget fe- lyebbvaló hatóságnak el nem ismervén tőle rendeleteloet el nem fogad.” Puff neki! Forró, forradalmi napok lévén, a tanács komolyabb dolgokkal foglalkozik. Következő napirendi pontként kihallgat hat tanút és bűnügyben Ítélkezik. Horváth Levente TANMESE A „KIVIRÁGZÓIT CSÉPLŐGÉPRŐL H ol volt, hol nem volt, volt egyszer a nagy Duna mentében egy ódon kis város, amelyiket még jó két évezreddel ezelőtt azok a római légionáriusok alapítottak, akik Pannóniát védték a barbárok ellen. Ezek a légionáriusok várat emeltek maguknak, amit Ucisia Castra-nak, azaz farkas- várnak neveztek. Idők múltán elpusztult a vár. A köveket beépítették a házakba és helyén csak rét maradt. Évekkel ezelőtt aztán emberek jelentek meg a réten. Méricskéltek, tárgyaltak, és elmentek. Amikor újra megjelentek, már építőanyagot is hoztak magukkal és falakat emeltek. Azokat szépen befedték. Midőn ezzel is elkészültek, szörnyű lármával trakto&yrfifSfSSSf/SSSSfSSSSSSS/SfSS//SS/fSSfSSSS/S//S/S/SS//S/f/SSS/SSSS/SSSSS/SSS/SS/SSfSS/SSSS/SSSSSSSSSSS/SSS/SSSSSS/SSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSS/SSSSS/SSSSS*SS/S//SSSSf/SSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSS\ ' A VII. VIT színhelye Bécs, a szép osztrák főváros volt. A „semleges” Ausztria és annak, fővárosa, Bécs, a VIT ideje alatt is vizsgát tett arról, hogy mit neveznek náluk semlegességnek és szabad demokráciának. Például augusztus 2-án reggel a Szépművészeti Múzeum megtekintése után kimentünk sétálni és egy repülőgépet pillantottunk meg. Messziről úgy tűnt, mintha a béke és barátság találkozóját akarná népszerűsíteni. Azt hittük, hogy a VIT-en részvevő nemzetek és a VIT zászlaját húzza a gép maga után, azonban nagyot csalódtunk, mert a gép után a következő felirat állt: „Denk an Tibet, Denk an Ungarn” (Gondolj Tibetre és gondolj Magyar- országra — már mint az ellenforradalomra). ‘ Az osztrák „semlegességhez” tartozott az is, hogy a VIT információs irodáinak ablakaira olyan plakátokat ragasztottak, amelyben sajnálattal köz- lik, hogy ezt a kommunista találkozót Bécsben rendezték meg. ‘ Az osztrák sajtó is aláhúzta meggyőződésünket, ugyanis a fesztivál alatt hét nyelven, természetesen magyarul is megjelenő újság nagy betűkkel igyekezett olvasóit emlékeztetni Magyarországra. Olyan híradásokat közölt, hogy a kommunisták ismét verekedést provokáltak a fesztiválon és két francia fiatalt úgy megvertek, hogy a mentők vitték el őket. A valóság az, hogy a francia fiatalokkal éppen úgy, mint a többi nemzet fiataljaival a legjobb barátságban BÉCSI KÉPEK rókát és más ehhez hasonló gépeket helyeztek el az épületekben. Tették pedig mindezt azért, hogy a földet túró emberek munkáját megkönnyítsék, felszántsák földjeiket, elcsépeljék gabonájukat. Az emberek örültek is ennek, meg mérgelődtek is néha. Mérgelődtek pedig azért, mert a gépek állomásának nagy főnöke ígérete ellenére sem küldötte el a gépeket oda, ahová azok-, nák el kellett volna menniök. De mérgelődtek ezenkívül azért is, mert voltak helyek, ahová elmentek ugyan a gépek, de azokról annyira megfeledkeztek, hogy a nagy főnökségen már nem is tudtak tán létezésükről sem. Ilyen történetet hallottam én és a múltkoriban — nem az ükapámtól, hanem — egy tahi- tótfalui földet túró embertől. De hadd idézzem az ő szavait. Éppen eltakarodni készült a hó, amikor megjelent falunkban egy cséplőgép — bizonyosan azzal a szándékkal, hogy a nyáron a learatásra kerülő gabonánkat elcsépelje. A gépet egy szakadozott ponyvával szépen letakarták s rábízták a jóistenre, hadd viselje tovább gondját ő, gondolván, aki az ég madarairól gondoskodni tud, bizonyára nem feledkezik meg a cséplőgépről sem. És teltek a hetek, hónapok. A gép szomorkodott egymagában. Bánatában egyre mélyebbre süllyedt a földben. A ponyva is megelégelte a szél és eső örökös civódását és szépen foszladozni kezdett. Ugyannyira, hogy már-már teljesen meztelenül hagyta a gépet, amelyen eleinte csodálkoztak a sarjadzó fűszálak, később, amikor felcseperedtek, gúnyolódni kezdtek rajta. Az áldozat szegény pedig nem tehetett mást, mint az országutat leste, ahol naponta száguldoztak motorkerékpárjaikon a névek állomásának orvosai. Hiába nézegette azonban őket, mert azok, amint közelébe értek, menten az út másik olda- | Ián fekvő temetőben találtak | maguknak néznivalót. így tör- \ tént aztán, hogy szegény csép- \ lőgép is megelégelte ezt a I mostoha bánásmódot és sűrű \ könnyhullatás közben gyökeret i eresztett. Hamarosan ki is | lombosodik, de a motorkerék- ! párosok mindig csak a temetőt ! nézik arra jártukban és nem | jut el szívükig a szerencsétlen i gép sóhajtása: • ! Én is a nép vagyona vagyok, i ne engedjetek ilyen hitványul 1 elpusztulni. valtunk. Az ilyen hírek csupán a nyugati propaganda uszító hadjáratát szolgálták, meg kell mondani, nem sok sikerrel, mert a lapot, amit 30 grosen-ért kellett volna eladni, ingyen osztogatták. A fesztivál részvevői azonban legtöbb esetben elolvasás nélkül méltó helyére — a szemétkosárba juttatták, vagy meggyújtották. * Úgy gondolom, ez a néhány rövid tény is mutatja Ausztria „semlegességét”, a „szabad” demokráciát és egyben a nyugati propaganda kudarcát is. > II. A bécsi utcán találkoztam magyar disszidensekkel is. Volt olyan, aki meg akart győzni arról az „igazi szabadságról”, ami Ausztriában van. — Magyarországon — mondotta — mióta ők disszidáltak, nincs előrehaladás, mert a villamosok még az utcán fekszenek. A másik fiatalember a magyar Ikarus-kara- ván előtt álldogált és Egerbe való fiatalt keresett. Elmondta, hogy közel hat éve jött el a szülői háztól. Hegyeshalomban volt katona és onnan disszidált. 0 bizony nem tudja miért. Elmondta, hogy nem tetszik neki ez a rendszer, de fél hazamenni, mert az osztrák hatóságok úgy tájékoztatták, hogy hazamenetele esetén 10—15 évig terjedő börtönt kap. Ez a fiatal sok száz másikkal őrlődik és céltalanul él a „szabad demokrácia” hazájában. ' Mi a bécsiek, az egyszerű emberek véleménye a magyarokról? Az Egerből való disz- szidens elmondta, hogy bizony nem nagy közszeretetnek örvendenek. Beszélgettünk egy magyarul tudó osztrák rendőrrel is. Elmondta, hogy sok baj van ma is a disszidensekkel. ‘ — Mi, egyszerű emberek, mindennek ellenére ismerjük a becsületes, szorgalmas, hazáját szerető magyar népet. ! III. Mi volt a legszebb a VII. VIT-en? Ezt nehéz lenne megmondani. A fesztivál rendezvényei közül kiemelkedett a téli sportcsarnokban rendezett szovjet est, ahol 19 000 ember tapsvihara és valóságos tombolása közepette ismételte meg a szovjet együttes a különböző ének- és táncszámokat. Majd az est hivatalos befejezésekor a szovjet szimfonikus zenekar kíséretével 19 000 ember több mint száz nyelven, de egy szívvel énekelte, hogy „Egy a jelszónk, a béke", ezt követően pedig a „Frieden Freundschaft” (békét-barátságot) jelszóval zárult a hatalmas sikert aratott előadás. ' A pekingi opera előadása olyan tömegeket vonzott, hogy a jegy nélkül maradt bécsiek 80—100 schillinget kínáltak egy jegyért. Az előadás végén a tömeg nem az ajtók felé, hanem a színpad elé igyekezett, hogy onnan üdvözölje a kiváló művésze- \ , két. | Ilyenkor egy-egy ilyen, |, mindenkit magával ragadó § ( rendezvény után a bécsiek is felvidultak es örömmel inte- \ gettek a fesztivál küldöttei- ^. nek. | IV. ' A különböző nemzetiségű és \ különböző nemzeti öltözékek- % ben megjelent fiatalok közt ^ a kapcsolat és a beszélgetés ^ kialakításában nagy szerepe § volt a jelvénycserének. A ma- \ gyár fiatalok a francia kislá- § nyoknak udvaroltak egy-egy ^ Eiffel-toronyért. Nagy kelet- \ je volt a fesztivál legszebb ^ jelvényének, a kínai békega- ^ lambnak, amit a jószívű ki- \ nai fiatalok csere nélkül is ^ odaadtak, ha hallották, hogy ^ Hungary. Persze fesztivál-§ kendőért szívesen adtunk \ csókot egy csehszlovák kis- \ lánynak is. Disszidensek, provokátorok § a barátságot is meg akarták $ zavarni. A záróünnepélyen ^ egy disszidens-társaság a ma- | gyár turista-csoporthoz tartó- $ zó egyik lányt akarta elhur- colni, de a részvevők meg- \ mentették. Megtörtént, hogy ^ autóbuszunk után nagy Kos- ^ suth-cimerrel felszerelt gép- \ kocsival hajtottak. Mikor \ megálltunk és látták, hogy ^ nem tárgyalunk velük, to- $ vábbálltak. s Egybevetve azonban: a za- § váró körülmények ellenére is ^ a VII. VIT elérte célját. A \ fiatalok összefogása megmu- | tatta azt az egységet, ami a ^ világ népei között él a béké- ^ ért és barátságért. í| Arató András KISZ járási titkár '
