Pest Megyei Hirlap, 1959. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-11 / 161. szám

fimUAl Tfi CEGLÉD, ALBERTIRSA, CEGLÉDBERCEL, TÖRTÉL ÉS CSEMŐ RÉSZÉRE Hl. ÉVFOLYAM, 159. SZÄM 1959. JÚLIUS 11. SZOMBAT KISZ-HIRADO — 90 FIATAL KÉRTE fel­vételét a múlt héten a városi KISZ alapszervezetekbe. — MÁSODIK HELYEZÉST ÉRT EL a járási spartakiádon az albertirsai területi KISZ- szervezet. Ugyanakkor har­mincán letették a VIT-próbát Is. — 3100-AN TETTÉK LE a VIT jelvényszerző próbát a járásban, közülük több, mint ezer fiatal; — A TÖRTELI TERÜLETI KISZ-SZERVEZET pénteken összehívta a sportkör tagjait ■ értékelte munkájukat. — 200 CSEMÖI FIATAL vesz részt a július 26-i megyei honvédelmi napon és a ceg­lédi ifjúsági fesztiválon, — JÖL SIKERÜLT a vas­utas fiatalok pirosrózsa bálja, amelyen több, mint 350-en vet­tek részt. A vasutas fiatalok már megkezdték az előkészü­leteket az Anna-bálra. — A CIPŐIPARI VÁLLALAT KISZ-SZERVEZETE a jövő héten értékeli a szakma ifjú mestere címért folyó verseny eddigi eredményeit. Vasárnap délután fél S-kor a Ceglédi Vasutas-sportpályán a b adsereg labdarúgó-bajnokságon bettil a helyi tüzér-válogatott csapata játszik a kiskunfélegy­házi alakulat csapatával. Több új belépő a nemrég alakult Rákóczi Termelőszövetkezetben Segítenek aa állatni gaadaság szakemberei Segítséget várunk Alig két hete alakult meg a Rákóczi Termelőszövetkezet a XII. kerületben, mintegy 40 taggal, 300 katasztrális hold földdel. Azóta több új be­lépő csatlakozott hozzájuk, így lehetségessé válik, hogy a XII, kerület Gerjecsa- torna, Törtei, Nyársapát is a Körösi út által hatá­rolt területén egy termelő- szövetkezet, a Rákóczi Tsz területe legyen. (Ebben az esetben a Kossuth Tsz területi igényeit máshol kell kielégíteni.) E területen lehetséges lesz a különböző üzemágak gaz­daságos létrehozása, mert a Gerje árok melletti jó legelőterülct az állatte­nyésztés kialakítására és fejlesztésére nagy lehe­tőségeket nyújt. A legelőterület mellett szán­tóföldi művelésre alkalmas föld a szemestakarmányok ter­melésére, takarmánybázis biztosítására kiválóan alkal­mas. Ezt követően a nyársapáti határ felé a szőlő- és gyümölcskultúra ápolására nyílik kiváló le­hetőség. A jelzett terület nagyüze­mi kialakítására a Kísérleti Gazdaság, Nyújtó Ferenc ve­zetésével most készíti a ter­veket. A fejlettebb állami, szo­cialista szektor ily módon is segíti a most szövetkezeti út­ra lépett dolgozó parasztokat, a Rákóczi Tsz vezetőit és tag­jait. Babinszki Károly, az MSZMP városi bizottságának titkára Mindent megmagyarázunk?! Radosza elvtárs, a Dózsa Termelőszövetkezet elnöke jó szakember, többször örömmel hallgattam előadását. — A tarló legeltetésének csak látszólagos előnye van — mondotta. Most egy kicsit fordult a koc­ka: a Dózsa Tsz-ben a leara­tott kalászosok területének csak- harminc százalékán vé­gezték el a tarlóhántást. Radosza elvtárs nem jön za­varba, szakszerűen „megma­gyarázza”: „legeltetéssel jól tudjuk hasznosítani”. Szilágyi Dezsőt, a szellemes vitatkozót juttatja eszünkbe, amikor Darányi Ignácnak, az akkori földművelésügyi mi­niszternek mondta: „Nácikám, állíts valamit, majd megcáfo­lom.” Úgy gondoljuk, hogy a „magyarázat” mögött az a sze­rény igazság húzódik meg, hogy a Dózsa Tsz a saját gé­pével szeretné elvégezni a tarlóhántást és nem győzi. Ugyanakkor a gépállomásnak öt traktora és egy újfajta tár­csás ekéje pihen. —Zs— A ceglédi sportkedvelők tájékoztatása Szomjas vagyok jyr em tudom, ki ■L * hogyan van vele, én estefelé szoktam vacso­rázni. Télen ka- lóriadúsabb éte­lek, nyáron tköny- nycd főzelék vagy egyszerű felvágott szerepel az étla­pon. Lehet azon­ban a vacsora bármilyen válto­zatos, valahogy mindig megszom­jazom evés köz­ben. Hiába minden: inkább lemondok az evésről, csak egy pohár friss vizet ihassak. Hát éppen itt van a veszedelem. Mostanában egy­re sűrűbben for­dul elő. hogy a vízcsap szárazon ásít a pohár fö­lött. Kutattam már az okát. Biztosan sokan locsolnak vagy talán kihagy a szivattyú. Eset­leg valami fonto­sabb helyre veze­tik el a vizünket? Víz nem lévén, átmentem a szom­széd kisvendéglő­be egy pohár hi­deg sör irányában. Majd szomjan haltam, amikor a hosszú sort látván, szörnyű gyanú fogamzott meg agyamban: nem kötöttek titkos szerződést a víz­mű és a vendég­látó? A vízdíjat áta­lányban fizetjük, a sört meg hab­bal együtt tél po­hárral mérik. Ami jó a vendéglátó­nak, nem árt a vízmű tervtelje­sítésének. Kedves Vízmű­vek, gondoljanak az V. kerületi szomjas emberek­re is. szerződni. Segítsék az egyesületet az elhelyezésükben. Gál József. a Vasutas Sport Egyesület elnöke Az igazolási kampány a végé­hez közeledik. Az elterjedt sok­féle hírrel szemben örömmel kö­zölhetjük, hogy a CVSE-oöl más sportegyesül ethez egyetlen játé­kost sem igazoltak le. Kökény Tolván, akit a BVSC mindenáron le akart igazolni, itt maradt. Tehát a teljes csapat már!« já­tékban van: Kökény, Halász, Oyura, Botos, Csontos. Lengyel, Baranyi. Gyikó, Pákozdi. Pintér, Kaltenecker. Madaras*. Üj igazo­lás Gyikó Benő csatár. A csapatot a budapesti észak­közép NB IIT. csoportba osztot­ták be, amelyben kilenc buda­pesti csapat: Kerámia, Elektro­mos, Vörös Csillag Traktor, IIT. kér. TVE, Törekvés. Budapesti Helyiipar, Testvériség. itfC. Jó­zsefvárosi Szállítók, Valamint a CVSE-n kívül még hat vidéki csapat: Pilisi Bányász. Anna­völgy, Tokod. Nyergesájfalu, Sári sáp és a Pilisi Kinizsi sze­repel. A csoportbosztás kedvező, mert aránylag nem nagy távolságokra kell utazni és az erőviszonyok is olyanok, hogy ha a csapat lel­kesen küzd és ha a közönség is támogatja, egy év múlva NB II- ben lehetünk. Kérésünk is lenne a közönség­hez. Ifjúsági csapatunk hat tagja ipari tanulónak Ceglédre szeretne Tegnap délután 5 órakor a földművesszövetkezet 21-es boltjában lett volna dolgom. Azért írom, hogy lett volna, mert a boltba se elölről, se hátulról nem tudtam bejutni. Mi az oka ennek és meddig tart még ez az állapot a 1V1Ü- NŰSZER-bolt körül? Az Építőipari Vállalat már három hónapja a bolt mellett dolgozik a MONIMPEX Válla­lat ceglédi üzemegységénél és előreláthatólag még jövő év áprilisig ott lesz. Egy körül­belül 1 500 000 literes hordót készítenek a vállalat pincé­jében. Ehhez a pincét ki kell bővíteni, ami azt jelenti, hogy a kora délelőtti óráktól egy szállítószalag a gyalogjáróra ömleszti a mélyből kitermelt salakot, földet és tégladara­bokat. Ez a halom délutánra házmagasságra emelkedik, s eltorlaszolja a szomszédos bol­tok és kapuk bejáratát. Öt óra körül rosszabbodik a már amúgyis aggasztó helyzet, mert ekkor megérkeznek a Belsped lovaskocsijai és elviszik a sa­lakot. így aztán az üzlet ajtaja úgy eltorlaszolódik, hagy lélek az ajtón se ki, se be. A föld­művesszövetkezeti vasbolt helyzete sem különb. Mekkora kárt okozott eddig a 21-es boltnak ez a helytelen építkezési módszer? Májusban 300 000, június­ban 200 000 forinttal forgalma­zott kevesebbet a MÜNŐSZER bolt, mint a múlt év hasonló időszakában. Pedig Takács Já­nos üzletvezető a pártkongresz- szus tiszteletére növelni sze­rette volna forgalmát. Csak­hogy a vevők kétszer is meg­gondolják, hogy kockára te­gyék testi épségüket. A kellemetlen helyzet meg­szűntetése egyszerű volna: Mint másutt, például Pesten is láttuk, csak egy keskeny alul­járót kellene készíteni, ami le­hetővé tenné a közlekedést a gyalogjárón. Takács János eb­ben az ügyben már kétszer is telefonált a tanácsra. Meg is ígérték a segítséget..: amely egyelőre késik. Vajon meddig? Ab 3MBS jelenti — Az MHS lövészklub jú­lius 12-én délelőtt lövészklu­bok közötti lóversenyt ren­dez a Törteli úti lőtéren. Ceg­léd, Kecskemét-. Baja, lö­vészcsapatainak részvételével. — A ceglédi és csemői MHS motoroskor hallgatói július 11-én délután vizsgáznak az MHS járási elnökség tanter­mében. — A honvédelmi alapismere­ti kör sorköteles fiataljai jú­lius 12-én délelőtt kézigránát cél- és távdobó gyakorlatot végeznek. Készülnek a járá­si verseny döntőjére, valamint a honvédelmi nap alkalmából megrendezésre kerülő verse­nyekre. Közérdekű tájékoztató a kereskedők és iparosok részére A Pest megyei Tanács v. b. pénzügyi osztályának a 16 0-73— 1/1959. I. sz. utasítása alapján a városi tanács v. b. pénzügyi osz­tálya felhívja a kereskedők és az iparosok figyelmét, hogy az 1959. I. félévi általános jövedelemadó végleges megállapítása érdekében Mkésírc került a pénsielvaj Szüle Andrásné már rég­óta tervezte, hogy vesz ma­gának egy-egy nyári ruhát, de még nem volt elég pénze. Jú­nius 18-án már összejött 600 forintja, amikor elhatározta, hogy bemegy a városba. Előbb a Szabadság téri kon­fekció üzletbe ment be, ahol vásárlás közben ismeretlenül melléie szegődött Szabó Ist­vánná abonyi lakos, aki min­den megkérdezés nélkül kalau­zolta, hogy melyik ruhát ve­gye meg. Szüle Andrásné semmi rosz- szat nem vélt benne, sőt még a földművesszövetkezeti áru­házba is együtt mentek. Sza­bó Istvánná állandóan a nyo­mában volt áldozatának s ész­revette, hogy a pénztárcát a kosarában tartja. Majd Szü- léná ruhát próbált és a ko­sarát a benne levő pénzzel együtt a széken helyezte el. Szabóná ezt az alkalmat arra használta fel, hogy a pénztár­cában levő 600 forintot ellop­ta és az áruházból eltávozott. Nem sokáig lehetett zsákmá­nyának birtokában, mert a rendőrség a ceglédi vasútállo­máson elfogta, amikor Abony- ba akart hazautazni. A járási ügyészség lopás bűntette miatt nyújtott be vádiratot ellene a járási bí­rósághoz. Már nem első ízben áll ^Szabóné a bíróság előtt, mert ^hasonló cselekmény miatt 400 |forint pénzbüntetésre ítélték. s __________________ a következő esetekben kell az adóbevallásukat benyújtani: Ha az adóköteles tevékenységü­ket az 1959. I. félév folyamán kezdték vagy szüntették meg. Ha az 1958. II. félévi jogerős adó alapján megállapított és az adó­előleg (1939. I.) alapjául is szol­gáló jövedelmük az 1959. I. fél­év folyamán _ legalább 25 szá­z alékkal emelkedett. Ezenkívül önként is adhatnak újabb beval­lást és kérhetik adójuknak újabbi megállapítását. Bevallást kell még abban az esetben is adni. ha erre a pénzügyi osztály a kereskedőt, ^ vagy az iparost írásban felszólít-^ ja, illetve felhívja. A bevallást az 1959. január 1-tól, 1959. június 30-ig elért jövedelem­ről stb. kell kitölteni és benyúj­tani. A bevallás megtételéhez szüksé­ges nyomtatványokat térítés men­tesen a városi tanács v. b. pénz­ügyi osztályának 26-os számú he­lyiségében lehet beszerezni, uivart­ól t kell leadni a pontosan kitöl­tött és aláírt' bevallásokat. J Jenihni lehet technikumi levelező tagozatra A ceglédi Mezőgazdasági Tech­nikum igazgatósága közli: ha legalább ötven jelentkező lesz a technikum levelező tagozatára, a Földművelési Minisztérium a sze­mélyi és tárgyi feltételeket biz­tosítja a tagozat megindításához. A jelentkezők írásban nyújtsák be kérelmüket a Mezőgazdasági Technikum igazgatóságának. (Szé­chenyi út 16, postafiók 25), leg­később július 20-ig. (5) — Oh kérem, a mi asszo­nyaink mindenütt ott vannak. Tréfának szánták ezt a fér­fiak, de sok igazság rejlik ben­ne, ami természetes is egy Olyan üzemben, ahol az ötszáz- húsz dolgozó 70—75 százaléka nő. A NÖBIZOTTSÁG ELNÖKE A pártirodában találkoztunk a legilletékesebbel, aki az asz- szonyok dolgáról tájékoztathat; az üzemi nőbizottság elnöké­vel. Szerény, csendes asszony Bartók Barnáné. Szinte hihe­tetlen, hogy szorult annyi energia, munkabírás ebbe a tö­rékeny asszonyba. Tagja a vá­rosi nőtanácsnak, az üzemi pártvezetőségnek. Hét . éve, amióta a nömozgalomban dol­gozik, megszokta, hogy a ma­gáéról megfeledkezve, mások gondját, baját orvosolja. Pedig néha ő is szívesen kipanasz- kodná magát. Bár keveset beszél magáról, társai mégis ismerik helyzetét, s mert szeretik, nem hagyják magára. Három hónapig fe­küdt gyomorbajjal, de min­dennap akadt látogatója. Jöt­tek az asszonyok főzni, takarí- tani. Ez persze nemcsak a nő­bizottság elnökének jár, hanem minden beteg asszonynak az üzemben. ASSZONYOKNAK, ASSZONYOKRÓL Szépen megállják a helyü­ket az asszonyok a gyárban. Igyekeznek megkönnyíteni a dolgozók munkáját, melegeb­bé, barátságosabbá tenni a munkakörülményeket. Az üzem vezetői is tudják, bízhat­javaslatait a tavaszi munkás- felvételeknél is. Másfél évvel ezelőt az asszonyok javaslatá­ra vásárolta meg a szakszerve­zet a két mosógépet. A hasz­nálati díjakból a nőbizottság vissza is fizette az árát. Most egy harmadikra gyűjtenek. Örülnek az asszonyok, sokat segít ez a két gép a második műszakban. Az üzem vezetősé­ge rendelkezésükre bocsátotta a vállalati húzókocsit, amivel könnyen hazafuvarozhatják a mosógépeket. Solcan fordulnak az asszo­nyok Bartóknéhoz személyi problémáikkal. Nemrég férj- hezment egy lány az üzemből és kimaradt a gyárból. Rövide­sen megszületett a kisbaba, de a durva, részeges férj egy év múlva otthagyta a fiatalasz- szonyt, pénz nélkül a kicsinyé­vel. Hová fordulhatott panaszá­val? Az üzemi nőbizottsághoz, s nem hiába. Egy héten belül visszavették a gyárba. Még hosszan sorolhatnánk az ilyen és ehhez hasonló esete­ket. De ezzel nem merül ki a nőbizottság munkája. Ök gon­doskodnak az üzem gyerekei­ről. Karácsonykor, Mikuláskor, gyermeknapon megvendégelik őket, s a maguk készítette tex­tiljátékokkal kedveskednek a kicsinyeknek. — Ha látná, milyen szorgal­Reggel Pálné is géppel mos már. Épp most fuvarozza haza a nőbizottság mosó­gépét. nak az asszonyokban. Ezért kérik ki gyakran a véleményü­ket, meghallgatják javaslatai­kat. Szűcs Lajos telepvezető figyelembe vette a nőbizottság — A ZRÍNYI tsz épitö- BRIGÁDJA a napokban fe­jezi be az apaállatistálló épí­tését az Alszegi úti régi istálló helyén. — 3500 FORINT ÉRTÉKŰ konyhai felszerelést vásárol­tak a szociális otthon részére. Pénteki piaci árak A tegnap! piacon a kilónkénti, csomónkénti. illetve darabonkénti árak a következőképpen alakul­tak: a termelőknél: zöldbab 1,50, borsó 5.—, burgonya 2.—, sóska 3,—. tök 0.50. fejeskáposzta 1.50, kelkáposzta 2.— uborká 1.60. pa­radicsom 7.— karfiol 8,—, kara­lábé 1.50, vöröshagyma 1,—, fok­hagyma —.80. spenót 8,—. zöld­ség 1,20.- sárgarépa 1.—, retek 1. —. saláta —.40. zöldpaprika 0 40—0.30, tej 3.30, tejfel 20,—, vaj 50.—. tojás 1.30, tehéntúró 12,—, juhtúró 24.—. juhsajt 26.—, alma 2. — és 4.—. sárgabarack 2.30, őszibarack 6.—. körte 4 —. sua- nv'olmeggy 5.—. körösi mégey 3.59, Diszké 4.—. málna 20.—. ri- b'zli v.—. szamóca 5,—, ringíó 3,30 forint. Viszonteladóknál zöldbab 3.—* borsó 6.—. burgonya 2,50. tök 0 60. fejeskáposzta 2.—. kelká­poszta 3— uborka 2,60. paradi­csom 10.—. karfiol 8.—. karalábé 1.30. vöröshagyma kilója 4—, fokhagyma 1.—. zöldség 1.50. sár­garépa 1.20, zöldpaprika —.60 és 1.20 forint. MEZÖKEH-nél zöldbab 2—, burgonya 2.—. tök —.40. fe.ies- káposzla 0.30. kelkáposzta 1,50, uborka 1.80. karalábé kilóia 1.80, vöröshagyma 1.—. zöldség 1.20, sárgarépa 1.20. zöldpaprika ki­lóin 20.—. alma 3.50. őszibarack 7—, körte 4,—, spanyolmeggy 5,50. másán dolgoznak ilyenkor az asszonyok néha késő estig is. Csak az a baj, hogy kissé sab­lonosak a játékok. Nálunk nincs hulladék, mert kiszabva kapjuk a kabátokat, így aztán Pestről kapjuk a kiszabott tex­tiljátékokat is. Kár, pedig a mi asszonyaink nagyon ötletesek, sok új szabásmintát hoznának. többféle játékokat készíthet­nénk. Anyák napján értékes aján­dékokkal lepte meg a nőbi­zottság a sokgyermekes anyá­kat. Kivették részüket az üzemavató ünnepség megszer­vezésében is. ök töltötték be a háziasszony szerepét. A nöbi- zottság osztja szét a utalvá- nyos mosógépeket, az üzem ve­zetősége kikéri véleményükéi a szakszervezeti beutalók és a segélyek kiosztásánál is. öl határozzák meg. melyik szüle a legrászorultabb, kinek c gyermekét kell elhelyezni c városi bölcsödében vagy óvo­dákban. — Nagy gond ez nekünk — sóhajt Bartókné —, ahol nincs nagymama vagy egy jó nagy­néni, az anya nem tudja mii kezdjen kicsinyével. A leg­egészségesebb megoldás eg% üzemi bölcsőde, felállítása len­ne, de erre nincs helyünk Kaptunk ugyan egy házat a ta­nácstól. de az tele van lakók­kal. akiket nem tehetünk ki as utcára. Nagyon fájó probléma ez. különösen most. liomi töbl mint 220 új dolgozónk van De reméljük, hogy az üzem vezetősége és a -tanács támoga­tásával megoldódik ez a kér­dés is. (Vége) | — A LEGELTETÉSI BI­^ZOTTSÁG a helyi ejtőernyős- | klub tagjai segítségével még a ^ hét folyamán megkezdi a vá- | ros legelőjének gerlice-tövistől | való megtisztítását. $ — 256 SZÁZALÉKRA tel­^ jesítette második negyedévi ^ tervét a Csepel cikkek önki- ^ választó bolt ja. | — A TANÁCS KÖLTSÉG­^ VETÉSÉBŐL július végéig ^ 6 102 000 forintot használtak ^ fel szociális és egészségügyi cé- & lakra. | — A KISIPAROSOK első ^ félévi adóbevallásainak feliil- | vizsgálatán, valamint az álta. ^ Iá nos jövedelemadó bevallások | elleni fellebbezések elbírálá- | sán do'gozik a városi pénzügyi í osztály. | — MA ESTE NYOLC ÓRAI $ KEZDETTEL barátsági bált $ rendez a törteli KlSZ-szerve- ^ zet a párthelyiségben a VIT | tiszteletére. ^ — 3 358 000 FORINTOT ^ TESZ KI a második negyedévi ^ piaci felhozatal értéke. Ez 42 ^ százalékkal haladja túl az $ 1958. második negyedévi sza- ^ badpiaci felhozatal értékét. | — DR. KALMÁR ZSU­^ ZSANNA. állami közegész- ^ ségügyi felügyelő hathónapos § szakmai továbbképző tanfo- ^ lyamról hazaérkezve, meg- ^ kezdte munkáját a városi tisz- i tiorvosi hivatalban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom