Pest Megyei Hirlap, 1959. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-07 / 157. szám

2 '““hfCirla p 1959. JŰLIUS 7. KEDD Magyar jegyzék az USA budapesti követségéhez ELBOCSÁTÓ SZÉP ÜZENET A hang hivatalos, de a szavak mégis meghatottságot bujtatnak. A Váci Járási Tanács elbocsátó levelet ad adó­ügyi csoportvezetőjének, Dölle Attila elrtársnák. Negyven évi szolgálat után vonul nyugalomba a járási tanács idBs dolgozója, s a negyven évből huszonhármat itt töltött Vácott, népszerűtlen munkája ellenére is nagy megbecsülésben. — Azt hiszem, szerettek az emberek — mondja. Én is szerettem őket. Ha azelőtt népszerűtlen is volt az adóügyi szakemberek munkája, én mindig nyugodtan kimehettem a járásba. Nem mutogatott senki úgy rám. hogy: na ez uszí­totta ránk a végrehajtót. Űgu ismertek, mint ember az embert, tudtál:, hogy rám. megértésemre számíthatnak. — Nehéz, de szép volt ez a negyven év. Jó lesz meg­pihenni. Ha elmegyek is, az sem végleges. Ha sok munka lesz a tanácson, ha szükség lesz rám, csak szólnak és jövök. Mert nehéz dolog elbúcsúzni a kollégáktól ennyi év után. Nehéz lesz a búcsú nemcsak Dölle elvtársnak, de a tanács minden dolgozójának. Szép. de egy kicsit szomorú percek lesznek, amikor átadják a közigazgatás idős munká­sának az elbocsátó üzenetet és megérdemelt boldog, békét öregkort kívánnak. ' A NEMRÉGEN üzembehe­lyezett savinesti relongyár ezekben a napokban megkezd­te az új román mürost szál­lításait. Ezt a műrostot gyap­júval keverve, férfikabát- és ruhaszövetek, női ruhaszöve­tek, sőt szőnyegek gyártásá­ra fogják felhasználni. A gyapjú keverése műrosttal jelentős mértékben növeli a szövetek ellenállóképességéti A BOLGÁR—JUGOSZLÁV határon levő Gyusevo falu kö­zelében hagyományos találko­zót rendezett vasárnap a két ország környékbeli lakossá­ga. Kölcsönösen felkeresték egymást a bolgár és a jugo­szláv lakosok. BEN GURION izraeli mi­niszterelnök vasárnap este benyújtotta lemondását Ben Cvi elnöknek: Ben Gu- rion tíz éve miniszterelnök. Mint ismeretes, a kormány­koalícióban támadt széthúzás miatt kényszerült, lemondásra. Ezt a nézeteltérést a nyugat­német hadseregnek szánt iz­raeli fegyverszállítás kérdése okozta. HÉTFŐN hattagú kubai nö- küldöttség indult útnak re­pülőgépen Kínába. A küldött­séget Violetta Casal, a kubai forradalmi hadsereg neves rá­dióbemondója vezeti. 'SZOMBATON este bombát dobtak a haiti belügyminiszter és a hadügyminiszter la­kásába. A hadügyminiszter éppen lakásának erkélyén tar­tózkodott, amikor a bomba fel­robbant. A politikus kisebb sérüléseket szenvedett. A rendőrség egy személyt letar­tóztatott. A Szakszervezeti Világszö­vetség titkársága a következő táviratot küldte Karamanlisz görög miniszterelnöknek: „A Szakszervezeti Vttágszö- vetség 95 millió tagjának ne­vében mélységes felháboro­dással és a leghatározottab­ban tiltakozunk a Manolisz Glezosszal szemben emelt ha­(Folytatás az 1. oldalról) gyár nép életrendje ellen ál­landó aknamunkát folytassa­nak. Ezzel kapcsolatban a ma­gyar Külügyminisztérium szá­mos figyelmeztetést közölt már az Egyesült Államok buda­pesti követségével, az akna­munkák mégis tovább foly­nak. Titkos amerikai szervek újabb ügynököket dobtak Magyarországra. A követség egyik attaséja az utóbbi idő­ben már arra ragadtatta ma­gát, hogy egy másik NATO- ország követségének az atta­séját is bevonta és magával vitte illegális hírszerző útjára, ezzel kellemetlenséget okozva egy másik követségnek is. Az' utóbbi időben egyenesen foko­zódtak nemcsak Budapesten, hanem vidéken is az Egyesült Államok követsége egyes dip­lomatáinak olyan illegális tá­jékozódási manőverei, ame­lyek sértik a diplomáciai kap­csolatokat: Az akciók minőségét sú­lyosbítja, hogy ezek nem­csak kémtevékenységre — amelyek önmagukban sem egyeztethetők össze a dip­lomáciai kapcsolatokkal —, hanem az államrcnd ellen is irányulnak. Vasárnap éjfélkor megszün­tették a vámhatárt Nyugatné­metország és a Saar-vidék kö­zött és úgy két és fél évvel a politikai egyesítés után végbe­ment a Saar-vidék gazdasági bekebelezése a Német Szövet­ségi Köztársaságba. Dr. Röder saarvidéki miniszterelnök jú­lius 5-én éjfélkor a 209 kilomé­ter hosszúságú határ eltörlésé­nek jelképezésére Eichel­scheid határállomáson fel­emelte a vámsorompót. A saarvidékiek a hivatalos beváltási helyeken hétfőtől •kezdve megkapják az új fize­mis vád és a görög hazafi katonai bíróság elé állítása ellen. A Szakszervezeti Világ- szövetség csatlakozva a világ demokratikusan gondolkodó tömegeinek széleskörű tilta­kozó mozgalmához, követeli az antifasiszta nemzeti hős szabadonbocsátását,” létesített Vosztok nevű szovjet kutatóállomással. Jakov Baranov, a déli-sarki állomás rádiósa közölte, hogy a rövidhullámú vétel a rop­pant távolság ellenére jó volt. Ilyen előzmények után és ilyen helyzetben, miután az eddigi tapasztalatok alapján nem lehet remélni, hogy az Egyesült Államok kormánya intézkedéseket tesz a magyar r.ép elleni akciók megszünte­tésére, a Magyar Népköz- társaság kormánya kényte­len a Magyar Népköztársa­ság államrend.ie és a magyar nép védelmében az Ameri­kai Egyesült Államok buda­pesti követsége személyzetének az ország területén való köz­lekedését részleges korlátozás­nak alávetni. Az intézkedés részleteit a követség ezzel a szóbeli jegyzékkel egyidőben megkapja. Az intézkedés megtételében a Magyar Népköztársaság kor­mányát a két ország kapcso­latai megjavítására irányuló jóakarat vezeti. Meg kívánja ugyanis akadályozni az intéz­kedéssel azt, hogy a követség egyes tagjainak a népköztár­saság érdekeit sértő akciói a két ország kapcsolatainak to­vábbi romlásához vezesse­nek. Ebben az intézkedésben és további .törekvéseiben is a Magyar Népköztársaság kormányát a különböző rendszerekben élő orszá­gok békés kapcsolatainak politikája vezeti a nem­zetközi feszültség enyhíté­se érdekében. Éppen ezért kormánya meg­bízásából szükségesnek tartja a Külügyminisztérium hatá­rozottan kifejezni, hogy a Magyar Népköztársaság kor­mánya kész a most bejelentett intézkedést abban a pillanat­ban feloldani, amint kétség­telen jeleit látja annak, hogy az Egyesült Államok kor­mánya ' az abnormális« tünetek megszüntetésére intézkedése­ket tesz a kapcsolatok norma­lizálása érdekében. Az erre irányuló, s a vitás kérdések tárgyalások útján való ren­dezésére vezető kezdeménye­ző lépést a Magyar Népköz­társaság kormánya az Egye­sült Államok kormányától szívesen várja és bármikor el­fogadja. Ezt az alkalmat is megra­gadja a Magyar Népköztár­saság Külügyminisztériuma, hogy nagyrabecsülését fejezze ki az Amerikai Egyesült Ál­lamok budapesti követsége iránt,” A Reu ter-hírügynökség tu­dósítója megjegyzi, hogy áruk­kal megrakott német teher­autók sora várakozott a határ­nál, hogy éjfélkor benyomul­hasson az új piacra. !!$mai nap 1959. július 7, kedd, Cirill napja. A Nap kél 3.54 órakor, nyugszik 19.44 órakor. A Hold kél 5.26 órakor, nyugszik 20.15 órakor. Várható időjárás: nappali felhőképződés, elsősorban nyugaton több helyen zápor- eső, zivatar. A Dunántúlon megélénkülő északnyugati, északi szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 25—30 fok között. Távolabbi kilátá­sok: napos, száraz idő. — JÁRÁSI TANÁCSEL­NÖKÖK havi munkaértekez­letét tartják július 8-án reg­gel fél 9 órai kezdettel a bu­dai járásban. — 25 000 TERVEN FELÜLI munkaórát vállaltak az év elején a Csepel Autógyár szerszámgyárának dolgozói azért, hogy fel tudják szer­számozni az első koreai szer­számgépgyárat. A fogazószer­számok, felfogó- és húzótüs­kék, vésőkések, valamint más speciális szerszámok még ebben az évben elindul­nak távoli rendeltetési he­lyükre. A gyár dolgozói fel­ajánlásuknak háromnegyed részét már június 30-ig telje­sítették. — MEGJAVUL a K1SZ- SZERVEZET munkája Hé- vízgyörkön. A KlSZ-szerve- zet új vezetőséget válasz­tott, s hogy munkáját jobban végezhesse, a község vezetői két helyiséget is biztosítottak a KISZ-szervezetnek a köz­ségi kuliúrotthonban. — 2400 NÉGYZETMÉTER alapterületű kőút épül Galga- hévizen. Az út építési költsé­gei 160 000 forintot tesznek ki, de a község lakossága is részt vesz az építésben. — NÉGYHÓNAPOS mű­ködése után hatezer forintot fizetett vissza tagjainak az abonyi Pedagógus KST. A múlt hónapban megtartott zárszámadási közgyűlésen a pedagógusok meghatározták jövőbeli működésük célját is. Havi betétállományukat 40 százalékkal emelték s a KST már meg is kezdte tagjainak az új kölcsönök folyósítását. — MÉG EBBEN AZ ÉV­BEN megkezdik a községi kultúrotthon építését Úriban. ANKÉT VÖRÖS PEST MEGYÉRŐL A megyei pártbizottság és a TIT megyei szervezete a Magyar Tanácsköztársaság megalakulásának 40. évfor­dulója alkalmából a Vörös Pest Megye című tanulmány­kötet megjelenésével kapcso­latban ankétot rendez július 11-én délelőtt 10 órakor Bu­dapesten a TIT Kossuth Klubiában. A vitaindító be­vezetőt dr. Vigh Károly, a TIT Pest megyei szervezete történelmi szakosztályának elnöke tartja. Az ankét után a részvevők megtekintik a Nemzett Múzeumban a Ma­gvar Tanácsköztársaság Em­lékkiállítást, — SZERZŐDÉSES HIZLA­LÁSRA ötven hizói vett • kosdi Szabadság Termelőszö­vetkezet. — 340 KATASZTRÁLIS HOLD őszi árpa vetés volt a váci járásban. Az őszi árpa aratása még a héten befeje­ződik, s a 340 holdból 312 holdon kombájn vágja le a termést. — KÜLSEJE IS FŐVÁRO­SI JELLEGŰ LESZ a ceglédi szélesvásznú filmszínháznak. A technikai átalakítások után most sor kerül a mozi kül­sejének átalakítására is. — ÖTVEN BORJÚ NEVE­LÉSÉRE kötött szerződési a sári Kossuth Termelőszövet­kezet. Az állatokat a jövő év­ben adják át az értékesítő vállalatnak. — BETONJÁRDÁT épí­tenek a vasútállomástól a tanácsig vezető úton Túrán. A 800 méter hosszú járdasza­kasz építését már megkezd­ték, az építési költség 28 000 forint. Az építkezéshez a köz­ség lakossága is hozzájárul társadalmi munkával. — 700 000 FORINT BEVÉ­TELT ért el eddig az inárosi Március 21 Termelőszövetke­zet burgonyából, spárgából és a tavaszi primőrökből. — JÖL JÖVEDELMEZ a kakucsi Lenin Termelőszö­vetkezet kertészete. Korai zöldpaprikából eddig a tez- nek több mint 10 000 forint bevétele volt. — BEFEJEZŐDÖTT A MÜVEZETÖ-KÉPZÖ tanfo­lyam a Csepel Autógyár mo­torgyárában. A mintegy két évig tartó tanfolyamon a gyár huszonegy dolgozója szerezte meg az előírt műve­zetői képesítést, kapta meg a minisztérium erről szóló ok­levelét. A tanfolyam nyolc tantárgyából a hallgatók ne­gyedrésze kitűnően vizsgá­zott. — FEJLESZTI TÖRZS­KÖNYVEZÉSRE ALKAL­MAS szarvasmarhaállomá­nyát a sződi Aranykalász Termelőszövetkezet, Ebben az évben hat továbbtenyész- tésre alkalmas állatot vásá­roltak. — A NAPOKBAN BEFE­JEZIK az őszi árpa aratását a fóti Béke Termelőszövet­kezetben és az előzetes becs­lések szerint 18 mázsás hol­danként átlagtermésre szá­mítanak. — ÉRTEKEZLETET TART ma reggel 9 órai kezdettel a Magyar Honvédelmi Sport- szövetség megyei elnökségé­nek nevelési szakosztálya. Az értekezleten értékelik a ne­velési szakosztály eddig vég­zett munkáját és megbeszélik a további feladatokat. a televízió műsora ma délután 18.30 órai kezdet­tel: Varázsszem. Iskolások műsora. 19,30 órakor: TV Híradó. 19.50: Lányok, as­szonyok. 20.30 órakor: R. Keni amerikai festőművész kiállítása a moszkvai Puskin Múzeumban. Szovjet kisfilm. 20,40 érakor: Közígazsratási történetek. Mikszáth Kálmán karcolatai. 21.00 órakor: Ál­matlan évek. Magyar film. Közvetlen rádió kapcsolat az Északi- és Déli-sark között Nyikolaj Kotlomanov és Pa­vel Borovikov, az úszó jég­táblára telepített Északi-sark -—8 szovjet tudományos állo­más rádiósai közvetlen rádió- kapcsolatot teremtettek a dé­li-sarki szárazföld belsejében Karikatúrát készített De Gaulle-ról - bíróság elé került Á szélsőjobboldali Rivarol című hetilap karikaturistáját, Bent bíróság elé állították a hetilapban megjelent és De Gaulle-t ábrázoló rajza miatt. A vád ellene: az államfő sze­mélyének megsértése. A karikatúra szabadságának Hőhullám Nyugat-Európában A DPA jelentése arról szá­mol be, hogy vasárnap hőhul­lám borította el Nyugat-Euró- pát. A hőmérő higanyszála csaknem minden nagyobb nyu­gat-európai városban túlsza­ladt a 30 fokon. Párizsban 35,7, Milanóban 33, Rómában 29, Bonnban 30, Hágában 33, Bécs- ben 30, Brüsszelben 28, Lon­donban pedig 32,7 fokot mér­tek árnyékban. i |.| j Vasárnap éjfélkor megtörtént a Saar-vidék és Nyugat-Németország gazdasági egyesítése védelmében a szélsőjobboldali rajzoló mellett tanúskodott a bíróság előtt Jean Effel, a vi­lághírű francia baloldali kari­katurista is. Az ügyben a Szajna megyei bíróság egy hét múlva hirdet ítéletet. Rádiós- és televíziós- sztrájk Franciaországban Vasárnap 24 órás sztrájkot rendeztek a francia rádió és televízió technikusai. A fran­cia rádióállomások egész nap hanglemez-műsort sugároztak és a televíziós készülékek er­nyője szürke maradt. A tech­nikusok sztrájkjukkal tiltakoz­tak ellene, hogy a kormány — többszöri ígérete e’!en"re — adós marad fizetésük rendé- j zésével. tésá eszközt, a német márkát. Az 1956. szeptember 29-én megkötött saarvidéki szerződés értelmében a Saar-vidék és Franciaország között nagyrészt vámmentes marad a kereske­delem. Nyugati lentése szerint az indonéziai kormány hétfőn lemondott, hogy lehetővé tegye az alkot­mányjogi reform végrehajtását. Sukarno elnök felkérte a Djuanda-Jeormányt, hogy az új kormány megalakulásáig ma­radjon hivatalában, Djuanda lemondása után Sukarno héfőn délelőtt az elnöki palotában sajtóértekez­letet tartott. Kijelentette, „mostantól kezdve én leszek az állam és a kormány feje. De nem leszek diktátor. Kiké­rem majd a legfelső tanács­adó testület véleményét,” Lemondott az indonéziai kormány hírügynökségek je­A moszkvai rádió magyar adásainak nyári rendje A moszkvai rádió magyar yelvü adásaiban képeket ad Szovjetunió életéből. Heten- ént egyszer külön műsort ad z ifjúság, a nők és a falusi allgatók számára. A szovjet jdomány, művészet és sport jdonságairól szóló riportokon ívül nemzetközi kommentá- ekat és híreket is közvetít, iyakran jelennek meg mikro- »nja előtt a Szovjetunióban legforduló magyar küldött­égek tagjai, magyar turisták i. A moszkvai rádió a nyári ónapokban a következő’ idő- ontokban ad magyar nyelvű lűsort: 7.15—7.30 között a 16, 9, 25 és 41 méteres, 17—17,45 űzött a 19, 25,31,41 méteres rö- idhullámhosszokon és a 337 npijsrm; k n'/i'nhlll líÍTnh nssZOH Holta után is... Az isteni Tenno nem té­vesztendő össze az isteni Lottóval. Az utóbbira a nép egyszerű gyermekei — hiva­tásos parkettámeosok, ka­maszfiúk, egzaltált sztárfoto- gyűjtők és egyebek — aggat­ták az „isteni” jelzőt, az előb­bire pedig — ő maga. Az isteni Lotto — vagyis Lollobrigida — foglalkozásá­ra nézve filmszínésznő; az isteni Tenno — vagyis Hi- rohito, a japán nép kegyel­mes császára — ezzel szem­ben háborús bűnös. Az előb­bihez tehetség kell, az utób­bihoz lelkiismeretlenség. Nem sorolom tovább a különbségeket, ehelyett el­mondom, miként kívánt be­vonulni az isteni Tenno a halhatatlanságba. Legkcgye'mesebb szájá­val parancsot adott, hogy 12 millió yen költséggel emelje­Az elnök hangsúij'ozfca, as új kormány njegalakiiásár.áí a leglényegesebb követelmény az lesz, hogy „a megfelelő em­bert tegyék a megfelelő hely­re.” Közölte, hogy nem tart megbeszéléseket » pártok ve­zetőivel. Mint mondotta, az 1945. évi alkotmányhoz való puszta visszatérés nem lenne elegendő. „Ha el akarjuk érni céljainkat, az 1945. évi szel­lemnek kell áthatnia bennün­ket. Remélem, hogy az Indonéz Köztársaság visszaszerzi hír­nevét és felépíti virágzó és békés társadalmát.” 20—20.30-ig és 21-10-tó! 22-ig a 25 és 41 méteres rövid hul­lámhosszon, valamint a 337 méteres középhullámhosszon. Megérkezett a román tengerpartra ai első magyar turista-csoport A magyar csoport tagjai tár­sasgépkocsin megtekintették Bukarest nevezetességeit, majd délután Constantába, onnan pedig a tengerparti Eforiába utaztak, ahol tíz napot tölte­nek. Szintén vasárnap utazott át a román fővároson egy ma­gyarországi ifjúsági csoport, amelynek tagjai 12 napot tölte­nek a mamaiai sátortáborban. nek fényűző, kétemeletes palotát Tokióban. Természe­tesen fürdőszobákkal, napo­zókkal, kvarclámpákkal és a technika egyéb csodáival. A fényűző palotában pedig — szólt tovább a parancs — tíz kutyát kell elhelyezni. Csak tízet, hogy jó tága­san legyenek. Őfelsége nem szereti, ha kedvenc kutyái nyomorognak. Csak kedvenc- népe nyomoroghat, de az aztán nagyon! Jól számított az isteni Tenno: sok éves uralkodás sára — amelyet a legfelsőbb beleegyezésével végrehajtott amerikai megszállás, mun­kanélküliség és hasonlók fémjeleztek — ezzel feltette a méltó koronát. Ha semmi másról, erről bizonyára holta után is megemlegeíiU! — néva — A Szakszervezetek Világszövetsége Glezoszért

Next

/
Oldalképek
Tartalom