Pest Megyei Hirlap, 1959. június (3. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-14 / 138. szám

Kocsis János:

A HEGEDŰ

í

re, ha a föld alól teremtem

elő a rávalót, akkor is veszek egy hegedűt.

öccse örül. Látszik a szemén. Nem szól;

Citerájával foglalatoskodik. Közelveszi, s hüvelykujjával mélázva megpendíti kétszer- háromszor. Unottan. Alig jön hang.

Aztán csend lesz.

Akkor elővonja a pengetőt; Hajlékony, vörös cseresznyefakéreg, kifényesedett, kisíkoso- dott már á sok használattól.

Fejét felveti, szeme fölvilá- gol.

A pengetőt keményen beleakasztja a húrokba: megkattan. sziszereg, búg, fejdong a drót... ujjai szétcikáznak, vékony gyerekkeze kúszik, hullámzik a citera testén: le-föl! le-föl!... talpa dobogja a ritmust és veri a húrokat, veri sebesen, még sebesebben ... Már felpattan a székről, rágörnyed az öt jajongó acélszálra. két válla ráng, i'áng. zeng vad iramban a zeneszerszám..; Már két talppal dübög a padlón, patkója csattan, karja táncol, könyöke szökken, veri a. húrokat, veri diadallal, veri sebesen, veri. pengeti a tomboló nótát egyre sebesebben...!

Már fele pénze összegyűlt, míg ráakadt a kedvére való hegedűre.

. A város túlsó részén lakott, de ahányszor csak tehette, mindig elment, hogy gyönyörködve köszöntse a kecses hangszert.

Eljátszott a gondolattal, tervezgette; miként adja majd át a hegedűt öccsének.

Gondolta: hazaküldi csomagban és nem tünteti föl a ; feladót. Hadd csodálkozzanak, ; találgassák, hogy vajon ki le- ä hét az ajándékozó, milyen jó ä tündér: égi-e, vagy földi? ... 5 Sok minden eszébe ötlött ! még.

S Egyszer távoli muzsika csen- ! dűlt. halk, ezüstös, az álom j küldte talán ... s 'vele jött a j gondolat is:

í ... Ha hazamegyek, akkor 5 adom oda ... Este van, ülünk 5 az udvaron mind a hárman ..; ! S kérem majd öcsit: citeráz- j zon ... Anya örülni fog ... S Aztán odaszólok: „Várj csak j— s kihozom a hegedűt. — A í tied ... nesze, ezen játszd el j anyának a nótáját... Na, mi ! van, kezdd már?”

; Lement a nap a maga ; járásán,

! Sárgarigó szól a Tisza S partján ..;

S ......Na, mi van, kezdd

! már!”

k

; Száz forintja hiányzott már ! csak. Pénteken lesz fizetés ... ! Fütyülve mennek majd a srá- J cok az Ezüstpohárba. Ó! most ! megiszik velük egy pohárral, j így ünnepel.

í A vegyésztechnikusok se ér- j nek rá pénzcsinálással foiglal- ! kozni, csak a fizetésből élnek, j s annak meg annyi helye van.

! Le kell mondani valamiről.

! Mindig beosztotta: ez a ! szoba bére, ez az ebéd, majd j ebből ruha lesz. cipő ... Tél ! óta meg: ez pedig hegedűre S kell!

! Most megteheti: együtt megy S a fiúkkal, csendes áldomást j iszik ... Aztán irány a hang- j szerbolt.

• A szép elárusító lányhoz j megy oda (már vég kifigyelte,

> hogy kik vannak a boltban).

> Kéri a hegedűt a kirakatból.

• — Melyiket? — kérdezi majd

> a lány.

! — Melyiket? ... hisz’ csak

! egv van, nem tetszik tudni?

! Leszámolja az érte járó ! oénzt, s viszi a megszerzett

! kincset.

•

! Nyár van. Messze-messze, az j égbe futó puszták szélén, falut [kerülget a szél. Kis fészek: két ; sor ház. egy utca csak az ; egész.

! Ha este támad, hegedűszó ! fut végig a fehér falak közt,

! s megül a dallam mindenütt.

: Hallgatják a megfáradt embe- i rek.

: Az asszony csöndesen éne- i kel, fia húzza, úgy húzza,

: olyan varázslatos szépen, hogy i megállnak hallffatózni oda- !fönn a fényes csillagok.

VIHAR ELŐTT

ajándékot kaptak újból: a hóvattás utca képét.

Fenségesen kavargóit a hulló hó, mintha szürke cérnaszálak lobogtak volna odakünn.

Megbabonázva dolgoztak a fehérköpenyes lányok, ajkukon csöppke •titokzatos mosollyal. Elmerengve rakosgatták a csillogó üvegholmikat, eloltották, fellobbantották az asztalok felett zúgó kék gázlángot, s csak nagyritkán szóltak. Vékonyka üveg'bottal ■ ka- varászták fényes főzőpoharaikban a vizsgálati mintákat.

És újból és újból odakíváncsiskodtak az ablakhoz.

A vöröslő trolik lomhán kanyarodtak be a sarkon a hópúpok mellett, nekidűltek az útnak, s meg-megiramodtak az egyenesben, A fal tövén sórikázó szél néha felszaladt az emeletig, havat hajított az ablakra ... Halkan csörrent az üveg.

... Nálunk ... a faluban, nagyobb marka van a télnek ..; És irdatlan messziről jön ... — a fiú belefeledkezett, hazagondolt. — Dühöng és bömböl vastag, zúgó hangon: Zú ... ú ... ú!... És pofonveri a házakat, hogy lehull hókucsmájuk az átelleni kapuk elé! Csak úgy zeng bolondul minden, ha vihar van! Belemászik a szél a kéményekbe, kilopja a kemence hevét is... Igaz. néha megenyhül. Sckmillió gyöngy pereg olyankor a havon széjjel: a holdvilág tiszta fénye az...

Otthoni volt már minden.

Halkan csendíti egy hang a csendet: az anyja beszél:

— Valami muzsikát kéne tanulni ,a gyereknek. Jövő ősz| Fölötte csillagfény és rekiám5 láng ölelkezett.

; Állt a hangszerbolt tükrös j kirakata előtt, mint már any- ; nyiszor, s nézte a hegedűt. Ott ! függött a sáfrányszínű, becses ! jószág az ügyesen formázott, ! csillogó, nikkeldrót tartón. Kő- ! rülötte nagy, fehér dobok pöf- ; feszkedtek, erezett, márványos ! sípházú tangóharmonikák fe- [ küdtek összezártan, odébb ! ezüstös pisztonok sorakoztak ! fel az öblös Jcürtök között. ! Békésen lapult meg a cintá- ! nyél' a szép testű gitárok mel- ! lett. Az egész társaságra fel- ! ügyelt a sarokból egy mogor- ! va bőgő.

! Hegedű — a csoda tudja ! mért —, nem volt több kinn ! a kirakatban csak ez az egy.

■ Ha lett volna, se kell más!

: A fiú úgyis csak ezt akarta ! megvenni kisöccsének. A mo- : solygós kereskedő hiába kínált I volna vélt szebbet, vagy job- j bat: — Nem kell!

.. . Most már, csak száz fo- ; rintja hiányzott.

Egyszer ... egy hétfőn határozta el; gyűjteni fog hegedűre. Szabadságról jött vissza, eltelve otthoni ízekkel, emlékekkel, meleggel. Üjév után volt már... A karácsonyt is odahaza töltötte.

— Együtt lesz a pénz — gondolta — fél év alatt... Legalább annyi kell. ha nem több. Nyárra megveszem ...

Halk beszéd járta a laboratóriumban, csöndes szívvel örültek az éjjel újonnan feltámadt havazásnak. Mindenkiben élt már egy-egy hajdanvolt, bűbájos téli táj. s most

helyzetbe kerülnek a jobb manuális képességűekkel szemben.

A tananyag helyesebb elosztásával, egyes tantárgyak anyagának, tömörítésével — és nem csökkentésével — módot lehetne találni arra, hogy a rajzot megfelelő óraszámmal felvegyék a gimnáziumok tantervébe is.

Mi sokoldalúan képzett embereket szeretnénk nevelni. Az életre alkarjuk nevelni fiainkat. Ne nyögje felnőtt korában senki, hogy nem neveltük látóérzékét! Ne érezze hátrányát egyetlen ember sem, hogy kézügyességét négy hosz- szú esztendőn keresztül a rajz gyakorlásával nem fokozhatta! Perez János iparitanuló-isko- lai tanár éppen azt panaszolta. hogy érettségizett, .tanítványai közül sokan még a ceruzát sem tudják rendesen kihegyezni! És ha nem műveljük — éppen a rajzzal — gyermekeink kézügyességét, az életben ők látják kárát.

Még fennmarad egy kérdés: ha bevezetik és kötelezővé teszik minden iskolatípusban a rajztanulást, ugyan mi lesz a különböző rajz és képzőművész szakkörök sorsa?

Nos, hát továbbra is lesznek olyan fiatalok, akiknek j nem elegendő az iskolai rajz-; óra. Lesznek olyanok, mint j ahogyan vannak is, akik te- j hetséget éreznek magukban, j akik a ceruza, a tus. a paletta | vagy az agyag mesterei sze- • retnének lenni. Ezek a fiata- j lók ez ideig csak a legelemibb ! alapot sajátíthatták el a szak- : körökben, hiszen ezt a szüksé-! ges alapot az iskola nem j nyújtotta nekik.

Ha elfogadja a művelődés- \ ügyi kormányzat a rajzpe- \ dagógiai kongresszus ja- \ vaslatait, ha bevezetik a ; gimnáziumokban is a rajz- j oktatást, egységessé téve j a vizuális nevelést, a \ szakikörök már tovább j léphetnék eggyel. Az is- j kólában tanult alapokra \ építve, már magasabb fo- j kú művészi képzést adhat- \ nak tagjaiknak.

Az új középiskolai tanterv, j az iskolák képét megváltozta- ! tó reform ezekben a napokban ] és hetekben formálódik. A ] rajzpedagógusok megbeszélő- : se. az ott elhangzott és az : azt követő vita bizonyára : nem kicsiny segítséget nyújt : ahhoz, hogy a sokoldalú, művelt emberek fegyvertárából a rajzkészség, a helyes térlátás, a művészi ízlés se hiányozzék.

Garami László

A térlátás, ábrázolás és művészi ízlés ábécéje

hezebben, mint azok, akik erre a középiskolában megkapták a megfelelő útravalót.

De mindez — a tér és forms helyes látása és ábrázolása. £ rajz olvasása, a szakmunkások és műszaki értelmiségiek képzése — csak az érem egyik oldala. A másik oldalt a művészettörténész Vájná Éva világította meg.

— A képzőművészetek helyzete nagyot változott nálunk az elmúlt 15 év alatt — mondja. — Az állam vette át a mecénások szerepét, és mivel nem ötletszerűen, hanem tervszerűen és állandóan támogatja a művészeket, hasonlíthatatlanul több alkotó dolgozik, több kiállítást rendez, mint a felszabadulás előtt. És habár a közönség nőtt az utóbbi évek alatt, nem nőtt arányosan a művészet terebélyesedésével. Különösen kevés -a fiatal tárlatlátogató. A középiskolai rajzoktátás nemcsak a tanulók kézügyességét fejlesztené, hanem elültetné a fiatalok leikébe azt a magot, amelyből a képzőművészetek szeretete és megértése hajtana ki.

Látóbb szemmel látni — ez a hallottak summája.

És nemcsak a szakrajzot kell jobban, látni és olvasni, nemcsak egy művészi képet vagy grafikát kell megérteni... Ennél sokkal többet- jelent az egységes rajzi-vizuális nevelés.

Az az ember, aki kora gyermekkorától kezdve tanulta a tér és forma tantárgyát, a rajzot, aki már az iskolában megismerkedett a színek összhangjával, aki nemcsak ösztönös ízléssel válogat ízléses és ízléstelen között, hanem tudatosan — szebben rendezheti be az életét.

A lakás, az otthon berendelése nemcsak pénzkérdés. ízlés dolga is. A bútorok formája és színe, elhelyezésük rendje, a falat díszítő képek, j szőnyegek, kárpitok, kerámiák. vázák kiválogatása nem r forintokon múlik. És ezeken túlmenően: az öltözködés, a ruhadarabok összeállítása, a helyes színérzék kilőj lesztése nem kevéssé attól függ, hogy mit hoz magával a tanuló az iskolából.

Néhány szülő és néhány tanár — természetesen nem ■ajzszakos nevelő — véleményével ellentétben tehát meg «eil állapítanunk: a rajzokta- ás bevezetése a középiskolában nem azt jelentené, hogy még jobban meg kell terhelni a fiatalokat, azt sem, hogy a kevés- 3é ügyes gyerekek hátrányos

Éppen három héttel ezelőtt ültek vonatra, autóbuszra azok a tanárok, akik meghívást kaptak a pedagógusszakszervezet országos rajzpedagógiai kongresszusára. A három napig tartó tanácskozás során a részvevők négy bizottság köré tömörülve vitatkoztak. Az első bizottság a vizuális nevelés kérdéseivel, az egységes rajzoktatással foglalkozott, a második a gyakorlati élet és az iskolai rajzoktatás összefüggéseit kereste, a harmadik a rajztanítás pedagógiai kérdéseit tárgyalta, a negyediket pedig a rajztanárképzés és továbbképzés ügye foglalkoztatta.

Sokféle vélemény talált egymásra vagy ütközött össze a vita során, a leglényegesebb kérdésben azonban egyhangú vélemény alakult ki, amelyet a kongresszus javaslata ilyenféleképpen rögzített:

„A vizuális — tehát helyes — látásra való nevelés egységes és oszthatatlan folyamat. A megismerésnek, a művészeteknek, a termelő munkának alapfeltétele a csiszolt látás és fejlett ábrázolókészség.”

És e tételből kiindulva, így folytatja a határozat:

„Az általánosan képző középiskolákban — azaz a gimnáziumokban — megszakad a vizuális nevelés folyamata, ezért a kong- resszus egyértelműen állást foglal a rajzoktatásnak a gimnáziumaikba való bevezetése mellett.”

A nagy tanácskozás óta több mint két hét telt el. Eny- nyi idő alatt rendes medrükbe terelődnek az indulatok, ki- kristályosodnak a vélemények, megérnék az érvek és ellenérvek. Ez az idő elegendő volt arra is, hogy a kongresszus javaslatairól tudomást szerezzenek az ott részt nem vevő pedagógusok, sőt a tanulók és a szülők is. Vajon mi az általános vélemény a határozatokról, a rajzoktatás kiterjesztéséről?

Egy mondatban összefoglalva: teljes az egyetértés.

A tanulók a saját bőrükön érzik, a nevelők szintúgy, a szülők pedig gyermekeik tanulmányait figyelve,» tapasztalják, milyen

nagy hiányt okoz az. hogy az óvoda és általános iskola helyes és egységes rajzoktaló. helyes látásra és ábrázolásra nevelő munkája a gimnáziumban egycsapásra megszűnik, és az érettségi bizonyítvány-, nyal rendelkező, életútjuiknak ^ nekiinduló fiatalok emiatt ne- $ hezen birkóznak meg az üze-$ mek vagy a főiskolák által5 támasztott követelményekkel. $

Igen, az üzemben is hát- $ rányos helyzetbe kerülnek a í rajzoktatás hiánya miatt a í tanulók.

Perez János tanár, a buda-; pesti 30. sz. műszaki intézet^ (azaz érettségizett fiatalokat ^ nevelő iparitanuló-iskola) rajz- ^ tanára kereken kimondja, hogy ; a középiskola rajzi nevelésé- j nek hiánya miatt igen nagy j nehézségekkel küszködnek ta- ;

nítvámyai.

Mintegy 250 növendékkel | foglalkozik, és általános ta-! pasztalat át így foglalja össze: $

— Ezek, a gimnáziumból ki- j került fiatalok nehezen tud- ! nak valamit maguk elé kép- j zelni. A legfogékonyabb idő-! szakban,' 14—18 esztendős ko- ! rukban elmaradt vizuális ne- > velésük. Márpedig ezek a gye-! rekek esztergályosok, lakato-1 sok, műszerészek, szerszámké- ! szítok lesznek. Úgy kell ol- j vasniok a rajzot, mint a fo-! lyóírást. De olvashat-e az,! aki írni nem tud? A rajzolva- ! sás tulajdonképpen annyit je- ! lent, hogy a rajz síkjáról a: térbe kell áttenniök az ábrá-1 zolt tárgyat. És itt jelentke-1 zik a képzelőerő hiánya! Ezek- j kel a tanulókkal az a legna- j gvobb baj, hogy nem tud-! ják a rajzolt munkadarabot: maguk elé képzelni, tehát j nem :s tudják elkészíteni azt,; vagy ha igen, hát sokkalta neJjaiútó

írta: Móricz Virág

— Nem hiszem en azt, ■maga engem úgy néz, mint aki töri a fejét, honnan ismer engem,

— Maga jó nő — mondta

komolyan az öreglegény és megigazította a vállán a zsákdarabot, ment az utolsó kosár szénért.

A tanító néni úgy érezte, mintha elpirult volna. Mozdulni nem volt kedve a konyhasorokból, édesen elmerült a kedves örömben, mint valamikor lánykorában, ha neki valaki ilyenfélét mondc-tt.

— Csodálatos, csodálatos — gondolta —, milyen aranyosak az emberek.

Mikor az utolsó kosár

szén is bent volt a kamrában, szerette volna megkínálni a vendégeit, de sajnos, már elfogyott a betcglá- togatók pálinkája. Habozva számítgatta, mennyi borravalót adjon ezeknek a kedveseknek. Ki se kellett mennie az esőbe, azt mondták: tessék csak ránk bízni, nem lesz károsodása. És igazán, olyan nagy halom ez a szén. alig hisz a szemének, csak tíz mázsa volna? Nem károsították meti ezek az ö javára az államot? Csendesen nevetgélt

í.

és az ujja játszott a köténye, ^ zsebében kikészített tízforin- ^ tossal. Mit adjon, istenkém, ^ hogy is adjon többet abból a § parányi nyugdíjból? Hatszáz ^ forintot fizetett ki a telepen \ a fáért meg a szénért.

— Dehát ez nem vizes, ez \

a szén, egy cseppet sem — $ mondta azon az édes kis $ kedves hangján. — Hagy esi- $ nálták maguk ezt, hogy ne- § kém ilyen nagyszerű szenet S hoztak? \

A főkolompos összehúzta a § száját, hátravetette a fejét, \ kidüllesztette sovány hasát és ^ összecsapta a tenyerét: ^

— Űj kupacot bontottunk, ^

kérem! Gyorsan raktuk, a ^ szekeret ponyvával letakartuk, | nem szabad abba kérem egy ^ morzsa esőnek bebújni! Ha én 5 nem akarom. \

A tanító néni előbb neve- ^ tett, aztán soká sírdogált a \ meghatottságtól. Eleinte ettől § remegett a keze, mely a la- ^ pátot fogta, később a fáradt- ^ ságtól. Magánál magasabb \ kupacba hányta a szenet, kö- ^ rülbástyázta a fadarabokkal. ^ Ez meg nem mozdul őszig. ^ Alapos munka, így szokta i mindig. $

$

Négy órát aludt uidTJa> | végképp kimerültén. Még ak- \ kor is vert a szíve, kóvály- § gott a feje. Kiment egy ki- ^ csit a kertecskébe. Gyönyör- ^ ködve nézte a zöld lombot és ^ a sárga utat, melyen egy ^ morzsa szenet se szórtak el a § barátai, '

ment, a két öregecske mérgesen kipanaszkodta magát erről a szekatúráról.

Nemsokára megérkezett

a szekér. Hát bizony a fa elég vizes, de a szénnek mit árt az eső? A tanító néni összecsapta finom kis piszkos kezét és az emberekre kacagott:

— Jaj de örülök, hogy megint maguk hozták! Hanem hol a hosszú? Egy hosszú ember volt magukkal tavaly, ugye kedveseim?

A kocsis nagyot nevetett:

— Hát maga még erre is emlékszik?

A tanító néni boldogan kacagott és mind elmondta, amit tavaly töliik hallott. A kettő megtoldotta az azóta történtekkel, a harmadik csak állt és rém komolyan nézett.

— Ismer engem? — kérdezte a tanító néni. Az öregember csak a fejét rázta. — A Krisztinában lakott? Ott tanítottam.

— Nem én! — mondta a tömzsi szénhordó és keményen megrázta a fejét. — Vidékről jöttem.

— Maga dunántúli — mutatott rá örömmel. — Én is dunántúli vagyok. Hová való?

— Nem ismerem én magát, sose láttam.

§

^ Mindig májusban szokta § megvenni a téli tüzelőjét. Ezt § már régesrégen megszokta, fennek így kell lenni. Az idén §nehéz volt összerakni a pén- ^ zees kél, mégis elment a te- ^lepre és megrendelte.

^ Tavaly ilyenkor még élt az § ura, ő állt kint a kapuban a | mázsánál. A harmadik kosár [Sszéji után az egyik ember azt $ mondta neki rosszkedvűen:

$ — Tessék kijönni, az úr

5; nem bízik bennünk. Nagyon \ bizalmatlan.

^ — Nem bizalmatlan — fellelte elhalványodva — hanem \ nagyon beteg ember. Nagyon, ^ nagyon beteg ember.

§ A szénhordók megnyugodjak és a végén egy kupica §pálinka mellett hagyták, hogy ^ a tanító néni kikérdezze őket ^ismeretlen családjuk felöl.

| Ma reggel esett az eső. Ö kamrát készítette elő. Az | ócska ládákat, stelázsikat, a § mindenféle limlomot bezsú- \folta a hátsó sarokba. Olyan \piszkos lett szegényke, a § könnye is kicsordult. A házi- \ úr. aki bátyja a tanító néni § öreg társbérlőnőjének — és \ jobban szeretné már mind a ^kettőjüket a pokolban látni, ^ hogy az unokái költözhessenek a kedves, kertre nyíló ^ lakásba — bekiabált a kony- § hába:

^ — No ez a szerencsétlen,

^ >ó( megázik a szene. Mi a fednének vesz ez már tüzelőt, \most jól metmzik neki.

\ A tanító néni meotörUlte a »szemét, Mikor a háziúr el-