Pest Megyei Hirlap, 1959. június (3. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-11 / 135. szám
M59. JÚNIUS 11. CSÜTÖRTÖK “‘i^Cirlap Megmásíthatatlan törvény A mozgás, a változás, a fejlődés örök folyamatosságának apró, emberalkotta jelzői az évfordulók. Olyasfélék, mint a tengeren úszó bólyák, amelyek mutatják az irányt, tarkán szegélyezik a cél felé haladók útját. Metternich halálának 100. évfordulóját jelzi a mai nap óceánján úszó bolyára ragasztott címke. Metternich egyik legfontosabb oszlopa volt á „Szent Szó véts ég'’-nek, ennek a gyatra társulásnak, amelynek segítségével Európa akkori urai igyekeztek visszacsinálni mindazt, amiben a francia forradalom nyomán a népek hinni és remélni kezdtek. Metternich és Sándor cár komolyan hitték, hogy csupán ágyúkkal és papokkal újra felépítik és időtlen időkre megvédik a feudális önkényuralom egyszer már megingott és állandóan düledező tornyait és visszaszorítják a születő kapitalizmust. A bécsi kongresszusra a népeket nem hívták meg, csupán az uralkodók csőd ültek össze. Cárok, királyok, külügyi hivatalnokok csereberélték az emberek hazáját. Ad- ták-vették a nemzeteket, át- meg átrajzolták a térképet. A népek szabadságát, önrendelkezési jogát lábbaltipró önkény szuronyhegyei között pedig átsuhant a „kísértet“’, amely kezdte bejárni Európát — a kommunizmus kísértet«.. Sápadt lepleit az 1848— 1849-es esztendőikben egyre elevenebb pirosra festette az önkény elleni európai forradalmak fellángoló tüze. Az európai uralkodók, a földesurak, a születő új burzsoázia az orosz cár segítségében látták az egyedüli menekvést az öntudatra ébredő népeik, a proletariátus félelmetes ereje elől. Metternich halála százesztendős évfordulójának napjára a „kommunizmus kísér- tete” sápadt szelleméből életerős, hús-vér óriás lett. A feudalizmus változott át a múlt haiovány, síri élrnyé- kávé, s az akkor még új, friss izmokkal büszkélkedő kapitalizmus pedig a sírja felé közelgő, mindig roskatagabb aggastyán, aki már csak mimelá az egyenes fej tart ást és a szilárd léptekkel való járást. Az orosz birodalom — a reakció múltbeli egyik legfőbb támasza — pedig a világon elsőként dobta le magáiról a kapitalizmus jármát. A Szovjetunió, a szocialista világrendszer létezése ma a genfi tárgyalásoknál az emberiség jobb jövőjébe vetett hit legfőbb biztosítéka. A vezetők józansága, türelme, a szocialista országok népeinek elvhű békeakarata megmenti a földet i a fenyegető rombolástól, az atomhalál végveszedelmétől. A nép, amelyet a „Szent Szövetség” — élén Metter- nichhel — meg akart fosztani az írás-olvasás elsajátításától, a fejlődés lehetőségétől, meghódította a világűrt és lerakta a földön az osztály nélküli társadalom bázisait A „Szent Szövetség’“ és a szent szövetségek pusztulása a haladó osztályok, a mi korunkban a munikásosztály, győzelme, megmásíthatatlan törvény. Déry Károly A Zeng az erdő 12. előadása után Felkutatják és helyreállítják a műemlékeket Építőanyagként hasznosítják a nem műemlék vagy műemlékjellegű öreg, romos épületeket A váci Madách Imre Művelődési Ház Szocialista kultúráért jelvénnyel kitüntetett színjátszó-együttese a május hónapban lezajlott megyei színjátszó-fesztiválon a Zeng az erdő című daljáték bemutatásával nagy sikert aratott. Gere Géza, a megyei tanács v. b. népművelési osztályának vezetőhelyettese június 5-én felkereste a színjátszó-gárdát, és megköszönve a színvonalas játékot, értékes könyvjutalmakat adott át a daljáték szereplőinek. A művelődési ház 40 tagú színjátszó-csoportjának tagjai dolgozó emberek, akik napi munkájuk után, a művészet-iránti önzetlen rajongástól vezettetve tanulnak és szórakoztatnak minket. A Zeng az erdő öt előadásán 2200 váci ember tapsolt. Vidéken hétszer mutatták be a darabot. Nehéz a pesti színházakhoz szokott nézők szórakoztatása, az így aratott siker azonban még jobban aláhúzza az elismerést. Berczelt János Pest megye területén aránylag elég sok emléke maradt a történelmi múltnak, viszont a letűnt korszakok nemtörődömsége következtében elég sokat a végső pusztulás fenyegetné, ha az illetékes kormányzati szervek nem tanúsítanának kellő megértést és — ami talán még a megértésnél is fontosabb — áldozatkészséget a kérdés iránt. Ez a szellem hatotta át a Pest megyei Tanács építési és közlekedési állandó bizottságát is, amikor Tóth András monori tanácstag elnökletével életrehívta a műemlék- védelmi albizottságot és azt tette feladatává, hogy kutassa föl a megye területén levő műemlékeiket, állapítsa meg, melyek szorulnak helyreállításra és terjesszen megfelelő javaslatokat a végrehajtó bizottság útján a megyei tanács elé. A műemlékvédelmi albizottság már meg is kezdte a munka megszervezését. Elsősorban széleskörű aktívahálózatot épít ki a megye egész területére, kapcsolatot teremt az egyes községekben már működő „baráti kör”-ökkel, a Műemlékek Országos Felügyelőségével, a helyi tanácsokkal. Fölkutatja, a műemlékeket, szakértők közreműködésével megállapítja, hogy melyik műemlék szorul helyreállításra és gondoskodni kíván a műemlékek állandó gondozásáról is. Az albizottság munkájába belekapcsolódott Pest megye Idegenforgalmi Hivatala is, amelynek vezetője, Nagy Gyula, örömmel foglalkozik a kérdéssel. — Bennünket — mondotta — főleg idegenforgalmi szempontból érdekel mfíemlékeink sorsa, mert tisztában vagyunk azzal;' hegy a műemlékeknek milyen nagy vonzóerejük van a kirándulók egyre növekvő táborára. A legtöbb megyében, ahol van idegenforgalmi hivatal, az vette át a .helyi műemlékek felügyeletét, gondozását és kezelését. Helyes lenne, ha a helyi jellegű műemlékeket Pest megyében is az idegenforgalmi hivatal venné gondozásába. Az országos jellegű műemlékekről ugyanis a Műemlékek Országos Felügyelősége gondoskodik. A műemlékvédelmi albizottság megalakítását nagy- örömmel vettük tudomásul és bízunk benne, hogy rövidesen igen hasznos javaslatokat terjeszt a megye tanácsa eié. A kérdéssel kapcsolatban Szabó Károly elvtársat, a megyei tanács végrehajtó bi- :ottságának elnökét is felkerestük, aki a következőket mondottá: — A műemlékvédelem jelentőségét senki sem vonja kétségbe. A meglevő műemlékek helyreállításáért és megóvásáért senki sem sajnálja az áldozatot, a megyei tanács sem. Semmi értelme nincs viszont annak, hogy fenntartsuk például az abonyi kastélyhoz hasonló állapotban levő épületeket, amelyek nem műemlékek, sőt még csak nem is műem- lékjellegűek. A legnagyobb körültekintéssel fogjuk megvizsgálni a megyénk területén található hasonló állapotban levő épületeket, szakértőkkel állapíttatjuk meg, hogy van-e értelme helyreállításuknak, felhasználhatók-e helyreállításuk esetén hasznos célokra, vagy pedig a lebontásra értek meg inkább. Ha csákány' alá kerülnek, természetesen gondoskodunk arról,, hogy muzeális szempontból értékes részeiket, egy-egy faragott oszlopföt, pillért, ablakkeretet, kályhát kiemeljünk a romhalmazból és biztosítsuk megőrzésüket akár úgy, hogv beépítjük valamelyik új épületünkbe, akár úgy, hogy alkalmas múzeumban helyezzük el. Az építőanyagoknak nem vagyunk túlságosan bőviben, ezekből a lebontásra szánt öreg épületekből viszont szinte felbecsülhetetlen meny- nyiségű építési anyagot nyerhetünk és jelentősen meg- könnyíthetjük vele építő terveink megvalósítását. A műemlékvédelmi albizottság hivatása így nemcsak az, hogy föltárja igazi műemlékeinket, hanem az is, hogy számbavegye mindazokat az objektumokat, amelyeknek fenntartására nincs szükség. Az igazi műemlékeket természetesen annál nagyobb gonddal kívánjuk kezelni és elkövetünk mindent helyreállításukért, fenntartásukért. Ezek között az egyik legfontosabb valóban a ráckevei Savoyai-kas- tély, amelynek kérdését végre dűlőre kell vinni. Vannak, akik szociális otthon céljaira tartják alkalmasnak, de azt hiszem, hogy megfelelő belső átalakítással és berendezéssel igen jól beállíthatnánk az idegenforgalmi célok szolgálatába, mint szállót és éttermet. A fontos az, hogy minél előbb elhelyezhessük a jelenleg benne működő intézményeket és az ott lakó családokat. A kérdés megoldását megkönnyíti, hogy a közeljövőben felépül a Ráckevei Járási Tanács új székháza és így felszabadulnak a községi tanács székhazában eddig igénybe vett helyiségek. m. I. Nyolcszáz szovjet fiatal vesz részt a VIT-en A bécsi Vilégifjúsági Találkozón részvevő szovjet küldöttség összeállítása már megkezdődött. A szovjet fiatalokat nyolcszáz tagú delegáció képviseli a világ ifjúságának nagy összejövetelén. A küldöttség autóbuszokon utazik majd az osztrák fővárosba. A szovjet fiatalok küldötteinek sorában ott lesznek a legkiválóbb ifjúmunkások, a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok képviselői, valamint számos főiskolás és középiskolás diák. KÉTSZÁZÖTVEN SZŐLŐFÜRT EGY TŐKÉN Körmenden, a Berzsenyi utcában Szigetvári István hatvanéves mézesfehér fajtájú szőlőtőkéje rekordtermést Ígér az idén. A csaknem derékvastagságú tőke vesszei több mint 250 fürtöt nevelnek. Száz leendő gyermekápolónő készül hivatására a szombathelyi csecsemő- és gyermek- ápolónöképző Iskolában. A kétéves tanulmányi idő alatt ápolástant, anatómiát, neveléstant is tanulnak a lányok. Képünkön az elsőéves hallgatók a csecsemő pólyázását tanulják Szekér Teréz neveld irányításával, egyelőre még csak babán. ((MTI Foto — Tormai Andor felv.) K'/syysssysyyyysssyysyyysyysy/yys/ysyy//yyysssyss/yyyyyyssyys/ss/y/syssssssssysyyyssyyyssssyysssssyssss/ssyssyssssyysysysssyyssyysyyyyyyssyssys.rsssssssysyyyssyyssysssyssyfsyyyss/sy/yfysss/yyys/ssysyysssyyyssfsssssfyyfsyvy/ysssy'yssyssy//yssyssyyyyysysyyssyssyssssys/s/< Hétfő, június 15. Kossnth-rádió: 8.10; Zenekari hangverseny. — 9.00: Riportmü- sor. — 9.15: Filmzene. — 9.45: Lányok, asszonyok... — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Szívesen hallgattuk. — 12.10: Dalok, verbunkosok. — 12.50: Klasszikus operettek. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Heti Zenés Kalendárium. — 15.10: Szórakoztató muzsika. — 15.30: A Gyermekrádió műsora, — 18.10: Napirenden... — 16.15: Szít küldi... — 17.15: ötórai tea. — 17.45: Ifjúsági őrjárat. — 18.00: Népdalok. — 18.30: Hazai körkép. — 18.50: Victoria de Los Angeles és Robert Merill énekel. — 19.15: Versek. — 19.30: Könnyű dalok. — 20.30; Az intéző úr. Rádiójáték. — 22.20: Szimfonikus zene. — 22.45: Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házassága. Előadás. — 23.00: Kamarazene. — 0.1Ó: Tánczene. Petöfi-rádió: 14.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.35: Nép. dalok. — 15.00: Operarészletek. — 15.40: Indohréz költők versei. — 16.00: Kórusok. — 16.15: A világ minden tájáról. — 16.25: Báthy Anna és Palló Imre énekel. — 17.00: Vidám fúvószene. — 17.15: Boszorkánykonyha 1959. — 17.30: Hangverseny. — 18.15- Szász Károly emlékezete. — 18.30: A Kelta. Fodeba Együttes műsorából. — 19.05: Nyelvtanfolyam. — 19.15: Operettrészletek. — 20.00: Musszorgszkij-hangverseny. — 20,40: Falurádió. — 21.05: Tánczene, — 21.35: Vers. — 21.40: Arcképek rivaldafényben. — 22.00: S2erenád-est. Kedd, június 16. Kossnth-rádió: 8.10: Operarészletek. — 9.00: Számoljunk gyerekek. — 9.10: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Szórakoztató hegedűmuzsika, *— 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.25: Népi muzsika. — 11.00: ökölbe zárt szív. Kisregény folytatásokban. — 11.20: Dalok és hangszerszólók. — 12.10: Ajándékmüsor. — 13.00: Versek. — 13.10: Zenekari hangverseny. — 14.20: A Gyermekrádió műsora. — 14.40: Koloratur keringő*. — 15,10: Operettrészletek. — 15.S0: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.10: Egy falu — egy nóta. — 16.35: A barátság hullámhosszán... — 16.45: A munkásmozgalom dalaiból. — 17.15: Szív küldi... — 18.00: Balassi Bálint két verse. — 18.05: Nicaragua és az amerikai tengerészgyalogság. — 18.20: Tánczene. — 19.00: Gyári sziréna. — 19.20; Pablo Casals gordonkázik. — 20.25: Offenbach: Eljegyzés lámpafénynél. Operett egy felvonásban. — 21.15: Gyermeknevelés. — 21.30: A nevezetes mosogatólány. — 22.15: Mai szemmel ... — 22.25; Könnyűzene. — 23.20: Operarészletek. — 0.10: Verbunkosok, csárdások. Petőfi-rádió: 14.15: Fúvószene. — 14.45: Szégyenfa. Regényrészlet. — 15.00; Kórusok. — 15.20: Népi zene. — 15.45: Hangverseny. — 16.20: Csipkebokor. Novella. — 16.35: Operarészletek. — 17.15: Bartók, a népdalkutató. Előadás. — 18.05: Filmzene. — 18.30: Rádió szabadegyetem. — 19.05: Tánczene. — 19.40: Mi újság a nagyvilágban? — 19.50: Részletek Zempléni Kornél zongora-estjéből. — 20.40: Falurádió. — 21.05: Dallal, tánccal a világ körül. — 21.45: A mai halak elődei. Előadás. — 22,00: Zenekari hangverseny. Szerda, június 17. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyű dallamok. — 9.00: Rádió szabad- egyetem. — 9.30: Magyar nóták. — 10.10: óvodások ünnepelnek. — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Pillantás a nagyvilágba. — 11.15: Tánczene. — 12.10: Operarészletek. — 13.00: Katonanóták, summáé- és csikós-dalok. — 13.40: Könyvismertetés. — 14.00: Szórakoztató muzsika. — 14.30: Napirenden ... — 14.35: Németh Éva hangversenye. — 15.10: Megannyi Kolumbus. Rádiójáték. — 15.53: Szív küldi,.. — 16.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.45: Élőszóval — muzsikával. — 18.45; Ismerkedés a gyárral. — 19.00: Operettdalok. — 19.15: Ifjúsági műsor. — 19.40: Dél- amerikaj -népdalok. — 20.30: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 21.15; Nyáresti hangverseny. — 22.25: Tánczene. — 23.00: Zenés műsor. — 23.25: Operettegyvelegek. — 0.10: Madrigálok. Petöfi-rádió: 14.15: Nyelvtan- folyam. — 14.35: Nótacsokor. — 15.00: Zenekari hangverseny. — 16.00: A zsaroló. Erkölcsös játék. — 17.15; Verbunkosok, népdalok. — 17.40: Borisz Godunov. Beszélgetés. — 18.00: Operarészletek. — 18.30: Regényismertetés. — 19.05: Nyelvtanfolyam. — 19.15; Kamarazene. — 20.00: PEST MEC ■inZCiriap RÁDIÓMŰSORA 1959. június 15-től június 21-ig Állandó mCsorszamok , Kossuth-rádió: 4.40—7.59-lg: Vidáman — frissen. Zenés műsor. - § Közben: 5.30: Hírek. Sport. Idűjirásjelentes. - 4.00: Falurádió. b finn. finn --> járásjelentés. - 19.59: Időjelzés. - 20.00: Esti krónika. Időjárás- Z § jelentés. - 21.59: Időjelzés. - 22.00: Hírek. Néhány pere kill- ^ J politika. Időjárásjelentés. - 24.00: Hírek. Idójárásjelentés. - 0.30: ^ § Himnusz. Utána: Víz jelzőszolgálat. I Petófl-rádló: 6.00-8.00-lg: Reggeli zene. Közben: 6.Í0: Szín- < s házak, mozik és tárlatok műsora. - 6.50: Torna. - 8.00: Műsor-£ § zárás. — 14.00: Hírek, időjárás- és vízállásjelentés. - 19.00: Hírek. A - Idójárásjelentés. - 23.00: Műsorzárás. v. \ < >sssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssr*sssssssssssss*> Dunajevszkij-est, — 20.40: Falurádió, — 21.05: Zenés műsor. — 21.55: Vers. — 22.00: Régi velencei költők és zeneszerzők műveiből. Csütörtök, június 18. Kossuth-rádió: 8.10: Magyar népdalok. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00; A Gyermekrádió műsora. — 9.43: Könnyű zene. — 10.10: Versek. — 10.30: Az álruhás kertészlány. — 11.00: ökölbe zárt szív. Kisregény folytatásokban. — 11.20: Operettrészletek. — 12.10; Színes népi muzsika. — 13.00: Máté György karcolata. — 13.10: Zenekari hangverseny. — 14.00: Sakkmatt. — 14.10: Tánczene. — 15.10; Magyar szerzők kórusai, — 15.30: Ártatlan szív. Elbeszélés. — 16.00: Napirenden... — 16.05: Egy falu — egy nóta. — 17.15: Liszt Ferenc ifjúsága. Folytatásos életrajz. — 17.45: Lányok, asszonyok ... — 18.00: Szív küldi... — 18.40: A Tanácsköztársaság történetéből. — 19.00; Közvetítés a Kisfaludy Színházból. Egy éj az Aranybogárban. — 22.15: Magyar nóták. — 22.45: Régi operamuzsi- ka. — 23.30: Tánczene. Petöfi-rádió: zene. — 15.00: 14.15: Kamara- Könnyű fúvósmuzsika. — 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.30: Híres szopránáriák. — 15.50: Pagony Lajos együttese Játszik. — 16.10: Látogatás rokonnépeknél. — 16.40: Ifjúsági műsor. — 17.15: Utak és válaszutak. Előadás. — 17.30: Operettrészletek. — 18.10: Gurga. Elbeszélés. — 18.30: A trubadúr. Részletek Verdi operájából. — 19.05: Nyelvtanfolyam. — 19.15: Népi muzsika. — 19.45: Rekonstrukció. — 20.00: Mozart- művek. — 20.40: Falurádió. — 21.05: Tánczene. — 21.50: A já- vai rejtély. Előadás. — 22.00: Zenekari hangverseny. — 22.45: Néger spirituálék. Péntek, június 19. Kossuth-rádió: 8.10: Operettrészletek. — 8.55: Ismerkedés a gyárral. — 9.10: Történetek nagy karmesterekről. — 9.50: A Gyermekrádió műsora. — 10,10: Magyar nóták. — 11.00; Uj hajtás. — 11,30: Operakórusok. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Gazdaszcm- mel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.15: Egyveleg dalokból. — 14.35: Napirenden... — 14.40: Operarészletek. — 15.10“ Gitármuzsika. — 15.30: Fiatalok filmklubja. — 15.55: A Gyermekrádió műsora. — 16.15: Szív küldi... — 17.15: Verbunkosok. — 17.35: A zene világa. Előadás. — 18.00: Gyári sziréna. — 18.20: Tánczene. — 19.00; Hangverseny. — 19.15: Ifjú Figyelő. — 19.30: Mágnás Miska. Részletek. — 20.30: Zenés tudósítás a Margitszigetről. — 21.10: Moszkvai tudósítónk Jegyzete. — 21.20: Tiszán innen — Dunán túl. — 21.55: Előszó. Vörösmarty Mihály verse. — 22.20: Európa hangversenytermeiből. — 23.40: Régi magyar dalok és táncok. — 0.10: Könnyű zene. Petőfi-rádió: 14.15: Szórakoztató muzsika. — 15.00: Bolgár kórusok. — 15.25: Könnyű zene. — 15.45: Dalos séta egy szabolcsi tsz-községben. — 16.00: Zenekari hangverseny. — 17.15: Egy nap az országúton. — 17.25: Fúvószene. — 17.45: Könnyű zene. — 18.00: Nótaszó. — 18.30: Móricz Zsigmond. — 19.05: Nyelvtanfolyam. — 19.15: Bartók müveiből. — 20.40: Falurádió. — 21.05: Operarészletek. — 21.40: A Könyvhét néhány tanulsága. — 22,00; Operettrészletek. Szombat, június 20. Kossuth-rádió: 8.10: Lányok, asszonyok... — 8.25: Zongoraművek. — 9,00: Uttörő-hiradó. — 9.25: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Óvodások műsora. — 10.25: Rádióoperettekből. — 11.00: ökölbe zárt szív. Kisregény. — 11.20: Zenekari hangverseny. — 12.10: Népi muzsika. — 12.40: Mi újság a könyvesboltokban? — 12.55: Operarészletek. — 13.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.45: Szív küldi... 14.25: A brandenburgi kapu két oldalán. — 14.45: Martiny Lajos zongorázik. — 15.10; Fúvós népzene. — 15.25: Énekkari híradó. — 16.00; Élőszóval — muzsikával. — 18.00: Gondolat, — 18.30: Török Erzsébet és Reményi Sándor énekel. —« 19.00: Kulturális élet a tanyán. — 19.15: Könnyű melódiák. — 20.30: Vidám irodalmi műsor. — 22.15: Petőfi Sándor két verse. — 22.20: Tánczene. Petőfi-rádió; 14.15: Operakalauz. — 15.15: Bélyeggyűjtők ötperce. — 15.20; Magyar nóták. — 16.00: Vers. — 16.05: Zenekari hangverseny. — 17.20: Hangle- mezgyüjtők húszperce, — 17.50: ,.A ponyvairodalom" ismertető jegyeiről. — 18.00: Eddy Nelson filradalokat énekel. — 18.15: Hangverseny a stúdióban. ~ 18.45: Gellért Endre írálsa. — 19.05: Richard Strauss: A Rózsalovag. Zenés Játék három felvonásban, (A szünetben: 20.25; Falurádió.) Vasárnap, június 21. Kossuth-rádió: 8.10; Szív kül. di... — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Ki tud többet a nagyvilágról? — 10.20: Zenés vasárnapi melléklet. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50: Hétvégi Jegyzetek. — 13.00: Köny- nyűzenei hangverseny. — 13.40: Az űrhajózás filozófiája. Beszélgetés. — 14.00: Versenymű- vek. — 14.45: Hét nap a külpolitikában. — 15.00: Könnyű melódiák. — 15.30: A város peremén. — 15.45: Tancredi Pasero énekel. — 16.00: Nagy íróink életéből. — 16.30; Bécsi vér. Operettrészletek. — 17.10; Kincses Kalendárium. —• 18.10: A Magyar Rádió tánczenekara Játszik. — 18.40: Kardos László irodalmi levele. — 18.50: Chopin-Zongora- müvek. — 19.00: Közvetítés bajnok: labdarúgó-mérkőzésekről. — 20.10: Operarészletek. — 22.25: Földes György jegyzete. — 22.35: Tánczene. — 23.10: A Magyar Rádió szimfónikus zenekara Játszik. — 0.10: Szerelmes melódiák. Petőfi-rádió: 8.00: A római katolikus egyház félórája. — 8.30: Orgonamuzsika. — 9.00; Operettrészletek. — 10.00: Virágénekek. — 10.20: Miska bácsi lemezesládája. — 10.50: Mikrofonnal a föld körül. — 11.30: Térzene. — 12.00; Erdélyi Nóra énekel. — 12.20: A ceruzarajz. Elbeszélés. — 12.50: Müvészlemezek. — 14.15: A Gyermekrádió műsora. — 15.07: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 15,22: A Magyar Rádió gyermek- kórusa énekel. — 15.30: Zenés tudósítás a Margitszigetről. — 16.10: Bartók müveiből. — 16.40: A nevezetes mosogatólány. Elbeszélés rádióra alkalmazva. — 17,10: Könnyű zene. — 17.47: Schubert műveiből. — 18.40: Verbunkosok. — 19.00; Haydn-kó- rusok. — 19.15: Párizs varázsa. Irodalmi műsor. — 20.00: Filmzene. — 20.25; Vidám népdalok. — 20.50: Turisztográf: Debrecen. — 21.10: Egyveleg Fényes Szabolcs műveiből. — 22.15: Juhász Gyula verseiből. — 22.20: Operarészletek. (A Magyar Rádió a műsorvál- toztatáfl jogát fenntartja.) | |