Pest Megyei Hirlap, 1959. június (3. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-25 / 147. szám

""tSfCirlao 1939. JttNlUS 23. CSÜTÖRTÖK A FRESNESI BÖRTÖN al­gériai rabjai — a Monde érte­sülése szerint, ötszázan már hatodik napja folytatják éh­ségsztrájkjukat. Az éhség- sztrájk szervezésével vádolt algériaiakat más fegyintézetbe szállították át, köztük Bechir Boumazat, az algériai Vörös Félhold franciaországi meg­bízottját is. Védőügyvédje, a Nemzetközi Vöröskereszthez fordult. A SZOVJETUNIÓ Legfel­sőbb Tanácsának elnöksége magas kitüntetésben részesí­tette az észiki flotta három matrózát, akik februárban éle­tük kockáztatásával mentettek meg a Barents-tengeren tizen­öt szerencsétlenül járt halászt. A NORVÉGIÁI Stalheimben kedden tűz ütött ki az üdülő­hely híres, fából épült szállo­dájában. A három emeletes épület két óra alatt porrá égett. A szálloda 157 vendége közül huszonnégyen meghaltak, ti­zenheten eltűntek, tizenötöt kórházba szállítottak. VISNYEVSZKIJ „Optimista tragédia” című müvének elő­adásával mutatkozott be a pá­rizsi Nemzetek Színházában a leningrádi Puskin Színház. A párizsi sajtó az előadást az idei színházi fesztivál kima­gasló eseményeként üdvözli. Az Humanité cikke a Francia KP kongresszusáról döntő kérdésekre kell vála­szolnia. A pártkongresszus megvilágítja a célt és a hozzá vezető utakat. A monopóliu­mok ellen, a mindennapi ke­nyérért, a világi gondolatért, a demokratikus jogokért, az al­gériai békéért, a nemzetközi helyzet enyhüléséért folyta­tandó közös harc fejlődését se­gíti majd elő a kongresszus és újabb szakasz lesz a szabad­ság nehezen, de biztosan meg­születő győzelmének útján. Fajon végül a kommunista- és munkáspártok küldöttségeit köszönti, amelyeknek jelenlé­te a kongresszuson a nemzet­közi proletár-szolidaritás le­győzhetetlen erejét jelképezi. Fokozódik a feszültség Argentínában Roman Jimenez, az AP tu­dósítója jelenti, hogy Isaac Rojas ellentengernagy, volt al- elnök kedden este tartott sajtóértekezletén felszólította Frondizi elnököt, hogy mond­jon le és ezzel vegye elejét az esetleges katonai államcsíny­nek. Rojas ellentengernagy haditengerészeti vezetője volt | annak a felkelésnek, amely j 1955-ben megdöntötte Peyon \ diktatúráját. ! ____________ A kormány szóvivője — folytatja a tudósító — nyom­ban válaszolt az ellentenger­nagynak és kijelentette, hogy Frondizi nem távozik, s a kor­mány minden erejével meg fogja hiúsítani a felkelést. Rojas ellentengernagy hang­súlyozta, ha Frondizi nem mond le, akkor néhány navon vagy néhány héten belül fel­kelés tör ki Argentínában. mai nap 1959. június Vilmos napja. A Nap kél nyugszik 19,45 A Hold kél 25, csütörtök, 3,47 órakor, órakor. 22,38 órakor, A Liberation De Gaulle olaszországi útjáról Harter külügyminiszter az amerikai kongresszus előtt nem titkolta pesszimizmusát a csúcsértekezlet esélyeit ille­tően — írja a Gazette de Lau­sanne. — Figyelemre méltó - azpnban, hogy az angol alsó- háwián MaemiHán mxafeter- elnük. angolos derűlátással mondott ellent a pesszimizmus­nak. A lap ezután rámutat: ter­mészetesen a csúcsértekezlet nem az egyetlen forma, ame­lyen a Kelet és a Nyugat tár­gyalásokat folytathat egymás­sal. Ilyen alkalomként szol­gálhatnak az atomkísárletek „MEGFORDUL A SZÉL' Svájci lap cikkt — Könnyen érthető azonban az is, hegy a kelet—nyugati kapcsolatoknak eme új irány­ba való terelése heves ellenál­lásba ütközik. Ellenfelei kö­zött ott vannak azok, akik jö­vőjüket a hat európai ország közös piacára alapozták. Ei-< sősórban Adenauer kancel- i lárra és De Gaulie elnökre ! gondolunk, ök már rossz | szemmel tekintettek Macmil- j lan moszkvai útjára is, két- j ságkívül ugyanabból az okból, amely miatt Genfben leg- i utóbb a legengesztelhetetle- j nebb hangot ütötték meg. A j szél azonban megfordul — fe- I jeződik be a svájci lap cikke. nyugszik 9,13 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: fel­hőátvonulások, néhány he­lyen kevés eső. Mérsékelt északi, északkeleti szél. Az éjszakai lehűlés kissé erősebb lesz. A nappali hőmérséklet nem változik. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 8—11, legmaga­sabb nappali hőmérséklet csütörtökön 25—26 fok kö­zött. Távolabbi kilátások, az időjárás jellege nem válto­zik. — LELTÁROZZÁK Vá­cott az állami kezelésben le­vő házakat. A Községgazdál­kodási Vállalat már meg­kezdte a hozzátartozó épü­letek ingóságainak számba­vételét. A leltározási munka előreláthatólag több hónapig tart. — KILENC EMBER mun­káját végzi el a Ganz Áram- mérőgyár most készülő fél­automatikus agregátja. Az új gép szerelését június vé­gére befejezik. — KIÁLLÍTÁST rendez­tek az Érd-Uj telepi Általá­nos Iskolában. A kiállítás az iskola politechnikai oktatás­ban részt vett tanulóinak a munkadarabjait mutatja be. mét a nemzetközi politikai színpadon. A Bonn—Párizs— Róma-háromszög szóvivőiéként De Gaulle azt reméli, hogy na­gyobb súlya lesz a másik bá­rom „naggyal" szemben, ami­kor eljön a csúcsértekezlet órája. Nem bizonyos azonban, hogy olasz részről is hasonló­képpen vélekednek. Az olasz diplomácia nem hajlandó arra, hogy elismerje De Gauelle nyugat-európai vezető szere­pét. A haladó lap tudósítója az olasz külügyminisztérium fon­tos személyiségének magánjel­legű közlését idézi. Eszerint Olaszországban a franciaorszá­gi parlamenti demokrácia fel­adása láttán, az V. Köztársaság algériai akciói nyomán és sze­szélyes atlanti-politikája miatt, nem csökkent az óvatosság a de- gaulleista rendszerrel szemben. Siker koronázta az argentin banktisztviselők sztrájkját Sikerrel zárult az argentin banktisztviselők 69 napos sztrájkja. A bankok igazgató­sága beleegyezett a tisztvise­lők bérének emelésébe. A banktisztviselők szakszer­vezetének titkára kijelentette, hogy egyéb követeléseikért még tovább harcolnak. Flamingót ejtettek foglyul a Fehértó határában A fehértói rezervátummal határos Sövényházán vadá­szok egy csoportja flamingót ejtett el. A gólya nagyságú, rózsaszín tollazatú, hosszú nya­kú, piros csórd madár csupán a szárnyán sérült meg. A pompás tollazatú, mediterrán éghajlatú vidéken fészkelő szárnyas ritka vendég ha­zánkban, a fehértói védett te­rület felett még egyet sem lát­tak eddig. A foglyul ejtett fla­mingót a budapesti Állatkert­nek ajándékozták. — SZOVJET VENDÉGEK látogattak az Örkényi me­zőgazdasági gépszerelő szak­iskolába. A vendegek bemu­tatták az iskola hallgatóinak, hogyan kell kezelni a négy- hengeres dieselütemű Belo­rusz traktort. — ÁLLAT- ÉS KIRAKO­DÓVÁSÁRT rendeznek va­sárnap a váci alsóvórosi vá­sártéren. A vásárra vész­mentes helyről mindenfajta állat felhajtható. — BRONZKORI edényeket találtak a nyíregyházi északi temetőben. Felszínre került egy csaknem teljesen ép. kéz­zel formált és szépen díszí­tett kétfülű agyagbögre és egy urna. Mindkettő hamut tartalmazott. Ebből arra kö­vetkeztetnek, hogy a mai te­mető helyén már 3500 évvel ezelőtt is temetkeztek. — KÖZEL ÖTMILLIÓ fo­rint értékű takarékbélyeget vásároltak megyénk iskolás tanulói. Tavaly 31,29 forin­tot. az idén 45,39 forintot gyűjtött össze egy-egy diák. A tanulók egy része nyári tá­borozásra, kirándulásra gyűj­tötte a pénzt, de sokan vásá­roltak kerékpárt és más ér­tékes tárgyat. — 32 KILOMÉTERES víz­vezeték építését kezdték meg Tapolcafő és Ajka között. A vízvezeték építésénél Közép- Európa legkorszerűbb rozsda elleni védőeljárást alkalmaz­zák az építők. — A SZENTENDREI Ce- mentáruipari Vállalat KST- fiókjának 200 tagja és 100 000 forint betétállománya van. Az egyre gazdagodó KST- fiók rendszeresen kölcsönöz pénzt a dolgozóknak. — JÜNIUS 27-ÉN, az óz­di Liszt Ferenc Művelődési Házban rendezik meg a fú­vószenekarok országos talál­kozóját és szakmai tanácsko­zását. A találkozóra 15 fú­vószenekart és 100 karnagyot hívtak meg. — A MAGYAR ÚTTÖ­RŐK Szövetségének meghí­vására a szomszédos orszá­gokból július elején úttö­rők érkeznek hazánkba. Tá­bori karneválok, művészeti fesztiválok várják Csille­bércen a vendég pionírokat. Rctfő, június 29. Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari hangverseny. — 9.00: Riportmü- sor. — 9;15: Filmzene. — 9.45: Lányok, asszonyok... — 10.10: óvodások műsora. — 10.30: Szíve­sen hallgattuk... -- 12.10: Ma­gyar nóták. — 12.50: János vitéz és Csínom Palkó. Részletek. — 13.45: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 14.00: Heti zenés kalen­dárium. — 15.10; Koloratúr-ke­ringök. — 15.30: A Gyermekrádió műsora. — 16.10: Napirenden. — 16,15: Szív küldi. — 17.15: ötórai tea. — 17.4-5: Ifjúsági őrjárat. — 18.00: Vidám népdalok. — 18.12: Bach müveiből. — 18.40: Hazai körkép. — 19.00: Operettrészle­tek. — 19.20: Az Alföld. Petőfi Sándor verse. — 19.25: Péterek és Pálok zenés köszöntése. — 20.30: A tartalékos vőlegény. Kisvárosi komédia. — 21.35: Zenei műsor. — 22.20: A Magyar Rádió ének­kara énekel. — 22.45: Szép Ernő verseiből. — 22.55: Tánczene. — 23.45: Virágcnekek. — 0.10; He- gedűmuzsika. *• Pctőfi-rádió: 14.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.35: Magyar tájak, magyar népdalok. — 15.00: Zenekari hangverseny. — 15.40: Énekóra, árveréssel. Regényrész­let. — 16.00: Szabó Ferenc: Nóta­szó. — 16.16: A vűlág minden tá­járól. — 16.26: Liszt-müvek. — 17.00: Fúvóssene. — 17.15: A vá­roska ,,új lakója“. — 17.30: Hangverseny a Rádióegyetem hall­gatóinak. — 18.15; Vidám versek. — 18.31: Könnyűzene. — 19.05: Nyelvtanfolyam. — 19.15: Schu­mann müveiből. — 20.00: Varázs- fuvola. Részletek Mozart operá­jából. — 20.10: Falurádió. — 21.05: Verbunkosok, népdalok, isárdások. — 21.40: Kerekasztal. — 22.00: Szimfonikus könnyűzene. Kedd, június 30. Kossuth-rádió: 8.10: Operarész- ,etek. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.20: Hangverseny. — >.40: Zentai Anna énekel. — 10.10: Válaszolunk hallgatóink­nak,.— 10.25; Zenés műsor. — 11.00: Emlékezés a Magyar Ta­nácsköztársaságra. — 11.20: Ka­marazene. — 12.10: Ajándékmü- sor. — 13.00: Versek. — 13.10: Zenekari hangverseny. — 14.20- A Gyermekrádió műsora. — 14.40: Szendlay László és népi zenekara játszik. — 15.10: Operettegyvele- gek. — 15.30: Bonifác bácsi pipá­ja. Ifjúsági rádiójáték. — 16.10: Egy falu — egy nóta. — 16.35: A barátság hullámhosszán ... — 16.45; A munkásmozgalom dalai­ból. — 17.15: Szív küldi... — 18.00: Az öreg Szabó. Folytatásos rádiójáték. — 18.30; Magyar nó­ták. — 19.00: Gyári sziréna. — 19.20: Zenekari hangverseny. — 2Ö.3G: Komor ló. Rádiójáték. — 21.00: Gyermeknevelés. — 21.15: Zenés műsor. — 22.15: Mai szem­mel .. . — 22.25: Puccini: A li- dércek. Kétfelvonásos opera. — 23.35: Tánczene. — 0.10: Verbun­kos muzsika. Petöfi-rádió. 14.15: Könnyű fú­vósmuzsika.— 14.40: Az elhagyott szerető, — 15.00: A Belgrádi Rá­dió kórusa énekel. — 15.20: Népi muzsika. — 15.45: Kamarazene. — 16.20: Mongol költők versei. — 16.35: Egy téma — két szerző. — 17.15: Nagy zeneszerzők első mü­veiről. — 18.05: Operettrészletek. — 13.30: Rádió szabadegyetem. — 19.03: Nyelvtanfolyam. — 19.15: Olasz népdalok és táncok. — 19.30: Falurádió. — 19.50: Hang­verseny. — 20.45: Mi újság a nagyvilágban? — 21.35: Műszaki Baedeker. — 22.00: Hangszerek parádéja. — 22.35: Népszerű da­lok — népszerű előadók. Szerda, július 1. Kossuth-rádió: 8.10; Könnyű zene. — 9.00: Rádió szabadegye­tem. 9.30: Népek zenéje. — 10.10: A Gyermekrádió műsora. — 10.30: Az Állami Tűzoltóság fúvcszenekara játszik. — 10.50: Pillantás a nagyvilágba. — 11.05: Tánczer.e. — 11.25: Az öreg Sza­bó. Folytatásos rádiójáték. — 12.10: Operarészletek. — 13.00: Verbunkosok, népdalok, csárdások, — 13.40: Deszkakolostor. — 14.00: Szórakoztató zene. — 14.30: Napi­renden ... — 14.35: Kórusok. — •13.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15,55: Szív küldi... — 16.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.45: Élőszóval — muzsikával. 18.45: Ismerkedés a gyárral. — 19.00: Ebe Stignani énekel. — 19.15: Ifjúsági műsor. — 19.40: Lakatos Lajos cimbalmozik. — 20.30: Tánczene. — 21.25: Európa hangversenytermeiből. — 23.25 Bing Crosby énekel. — 23.45: Bartók müveiből. — 0.10: Tánc­zene. Petöfi-rádió: 14.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. 14.35: Az Állami Nép: Együttes zenekara játszik. — 15.00: Zenekari hangverseny. — 16.15: Gábor Andor írása. — 16.30: Operettiészletek. — 17.15 Erkel sikereinek tetőpontján. —. 18.15; Európa vigyázz. Irodalmi MEG s Közben: K^Ciriap RÁDIÓMŰSORA 1959. június 29-tól július 5-ig Állandó mosorszamok Kossuth-rádió: 4.10— ?.59-igr: Vidáman — frissen. Zenés műsor, , 5.3Ui Hírek. Sport. Idójárásjelentes. - 8.00: Falurádió. -í $ 8.30: Sport- és totóbirek. - S.S0: Időjelzés. - ».00: Hírek, sport. Idő- ? S járásjelentés. — 7.10: Uj könvsek. — 7.25: Színhazak műsora. — í N 7.45: Naptar. — 7.55: ill it főzzünk? — 7.59: Időjelzés. - turn, \l pisnr- /j \ ismertelés, % jelentés. ­5 időjárásjelentés. - t5.59s ( - 16.56: Műsorismertetés. - 17.59: 5; járásjelentés. - 19.59: időjelzés. ­'. - 7.55: Mit főzzünk? - 7.59: Időjelzés. - 8.00: Műsor* í Időjárásjelentés. - 10.00: Hírek, lapszemle, időjárás- j 11.59: Időjelzés. - 12.00: Déli naransszö. Utána: Hírek. # - 16.00: Hírek. Időjárásjelentés. á Időjelzés. - 18.00: Hírek. Idő- J 20.00: esti krónika. Időjárás- j § jelentés. - 21.59: Időjelzés. - 22.00: Hírek. Néhánv pere kül- í ( politika. Időjárásjelentés. - Í4.00: Hírek. Időjárásjelentés. - 9.30: Z % Himnusz. Utána: Vizjelzőszoleálat. i 1 í v Petőfi-rádiő: 8.00-8.00-ie: Ressell zene. Közben: 6.20: Szín- í (házak, mozik és tárlatok műsora. - 6.50: Torna. - 8.00: Műsor- 4 S zárás. - 14.00: Hírek, időjárás- e« vízállásjelentés. - 19.00: ( - Időjárásjelentés. - 23.00: Műsorzárás. V/Z///////////Z///////////////////Z//////////////////////////Z//////Z//ZZZ/////Z///. Hírek.f összeállítás. — 18.45: Ukrán és örmény népdalok. — 19.05: Fúvós­zene. — 19.25: Néger spirituálék. — 20.00: Filmdalok. — 20.20: Ga­bos Gábor zongorázik. — 20.40: Falurádió. — 21.05: Három a tánc ... Előadás. — 22.05: Tánc­zene. Csütörtök, július 2. Kossuth-rádió: 8.10: Népi mu­zsika. — 8.55: Édes anyanyel­vűnk, — 9.00: Bonifác bácsi pi­pája. Ifjúsági rádiójáték. — 9.40: A Császár—Groll harmonikakettös látszik. — 10.10: Van esse úr, André Stil elbeszélése. — 10.30: Olasz operák. — 11.00: Szabó Pál visszaemlékezése a Magyar Ta­nácsköztársaságra. — 11.20: Vi­dám játékok zenéjéből. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Jankovich Fe­renc versei. 13.10: Zenekari hang­verseny. — 14.00: A Gyermekrá­dió műsora. — 14.10: Szórakozta­tó zene. — 15.10:.Romantikus kó­rusok. — 15.30: Sztrájktanyán. Novella. — 16.00: Napirenden j — 16.05: Egy falu — egy nóta. — ‘17.15: Liszt Ferenc' ifjúsága. — 17.55: Lányok, asszonyok... — 18.10: Szív küldi... — 18.40: Ván új a Nap alatt. — 18.55: Közvetítés Szegedről, ßeserbaesov. Dohányon vett kapitány. — 21.27. Láttuk, hallottuk. — 22.25: Zenei műsor. — 23.00: Interjú magam­mal. — 23.10: Kamarazene. — 0.10: Csárdásmuzsika. Petöfi-rádió: 14.15: Operarész­letek. — 15.00; A pécs-belvárosi általános leányiskola kórusa éne­kel. — 15.20: A külföldi sajtó ha­sábjairól. — 15.30: Tánczene. — 16.10: Irodalmi összeállítás. — 16.40: Ifjúsági műsor. — 17.15: A természet titkai. — 17.30: Ope­rettrészletek. — 18.00: Filharmo­nikus zene. — 18.10: Egy négy- százéves kalandregény. — 18.30: Lehoczky Éva és Antalffy Albert énekel. — 19.05: Nyelvtanfolyam. — 19.15: Népdalok. — 19.45: Az ipar követei a földeken. — 20.00: Zenekari hangverseny. — 20.40: Falurádió. — 21.05; Tánczene. — 21.50: Híres ősember leletek Kí­nában. — 22.00: Irmgard Seefried énekel. — 22.20: Tabán. Irodalmi műsor. — 22.40: Jiri Hudec: Rap­szódia zongorára és zenekarra. Péntek, július S. Kossuth-rádió: 8.10: Operett­részletek. — 8.55: Ismerkedés a gyárral. — 9.10: Könnyűzene. ).50: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Történetek nagy karmes­terekről. — 11.10: Versek. — ti.40; Tréfás fúvószene. — 12.10- vlagyar nóták. — 13.00: Gazda­izemmel a nagyvilág mezőgazda­ságáról. — 13.15: Tánczene. — 14.10: Úttörő híradó. — 14.35: Napirenden;., — 14.40: Lotte Lehmann énekel. — 15.10: Túrán László zongorázik. — 15.25: Uj Helikon Társaság. — 16,15: Ka­marazene. — 17.10: A beszélőgé­pek }övö mestereinél. — 17.20: Szív küldi ... — 18.00: Gyári szi­réna .. . — 18.20: Operettrészle­tek. — 18,50: Verbunkosok, csár­dások. — 19.10: Ifjú. Figyelő. — 19.30; Chopin zongoramüvek. — 20.30: Vidám aratás. Népdaljáték. — 21.10: Illúzió és valóság az amerikai gazdasági életben. — 21.25: Az operaszinpad csillagai. Lily Pons. — 22.20: Könnyűzene. — 22.45: A Magyar Rádió szim­fonikus zenekara játszik. — 0.10: Keméndi András énekel, Herrer Pál zenekara játszik. Petöfi-rádió: 14.15: Verbunko­sok. népdalok, csárdások. — 15,00: Zenekari hangverseny. — 15.45: Tanczene. — 16.40: A szolnoki stúdió műsora, — 16.55: Operett­részletek. — 17.15: Monteverdi madrigáljai. Előadás. — 17.50: Az idegenvezető és vendégei. — 18.00; Nótaszó. — 18.30: A ma­gyar ’ irodalom története ... — 19.03: Az Ifjúsági Rádió nyelv- tanfolyama. — 19.15: Régi ma­gyar dalok és táncok. — 20.40: Falurádió. — 21.05: Könnyűzene. — 21.20: Az Észt Állami Akadé­mia férfikara énekel. — 21.40: Mikrofonnal a képkiállításon. — 22.00: Tánczene. — 22.20: Opera­részletek. Szombat, július 4. Ko«suth-rádió: 8.10: Lányok, asszonyok ... — 8.24: Zenés mű­sor. — 9.00: Rejtvények úttörök- nek. — 9.25: A Gyermekrádió mű­sora. — 9.40: óvodások műsora. — 10.10; Riportmüsor. — 10.25: Operettrészletek. — 11.00: Vissza­emlékezés a Tanácsköztársaságra. — 11.20: Zenekari hangverseny. — 12.10: Magyar nóták. — 12.45: Mi újság a könyvesboltokban? — 13.00: Operarészletek. — 13.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.50: Szív küldi ... — 14.30: Idő­szerű nemzetközi kérdések. — 14.45: Könnyű zene. — 15.10: If­júsági műsor. — 16.00: Élőszóval — muzsikával. — 18.00: A Rádió irodalmi hetilapja. — 18.30: Nép­dalok és verbunkosok. — 19.05: Amit a katalógus nem tartalmaz. — 19.20: Operettrészletek. — 20.30: Vidám irodalmi műsor. — 22.15: A kútnál. Vers. — 22.20: Tánczene. Petöfi-rádió: 14.45: Operakalauz. — 15.20: Dórié. Rádiójáték. — 16.45: Régi nóta, híres nóta. — 17.10: Fúvóstáncok. — 17.30: Hanglemezgyüjtök húszperce. — 17.50: Illés Jenő színházi levele. — 18.00: Obuhova- és Ivanov film­dalokat énekel. — 18,15: Kovács Dénes és Zempléni Kornél hang­versenye. — 18.45: Az Amazonok földjén. — 19.05: Szórakoztató or­gonamuzsika. — 19.20: Falurádió. — 19.40: Wagner; Tannhäuser. Háromíelvonásos dalmű. Vasárnap, július 5. Kossuth-rádió: 8,10: Népszerű melódiák. — 8.55: Édes anya­nyelvűnk. — 9.00: A munkásmoz­galom dalaiból. — 9.10: A hóhér és a gyermek. Elbeszélés. — 9.25: Részletek a Magyar Rádió Gyer­mekkórusának hangversenyéből. — 9.55: Petőfi Sándor verseiből. — 10.00: Magyar művészek ope­retthangversenye. — 11.00: A re­ményhez, Csokonai Vitéz Mihály verse. — 11.05: Európa hangver­senytermeiből. — 12.50; Hétvégi jegyzetek. — 13.G0: Népi muzsika. — 13.30: Százados szenzációk. —­14.00: Szív küldi... — 14.45: Hét nap a külpolitikában. — 15.00: Népszerű dalok, világhírű énekesek. — 15.15: Johann Strauss-keringök. — 15.30: A szakma művésze: a kutató. — 15.45: Maros Rudolf: Ecseri lako­dalmas. — 17.10: Don Carlos. Részletek Verdi operájából. ~ 17.45; Kincses kalendárium. — 18.45: Filmdalok. — 19.00: Köz­napi dolgokról. — 19.10: A Ma­gyar Rádió tánczenekara játszik. — 20.10: Vasárnapi melléklet. — 22.25; Népszerű áriák. —- 23.00: Tánczene. — 0.10: Éji melódiák. Petöfi-rádió: 8.00: A református egyház félórája. — 8.30: Jan Va- lach orgonái. — 9.00: Könnyű zene. — 9.45: Történetek Robert Volkmannról. —■ 10.00: Miska bá­csi lemezesládája. — 10.40: Szív küldi... — 11.30: Térzene. — 12.00: Népi muzsika. — 12.20: ősi várak mesélnek. — 12.50; Mü­vészlemezek. — 14.15: Ali khod- zsa és a bölcs kisfiú története. — 15,00: Gazdaszemrael a nagy­világ: mezőgazdaságáról. — 15.15: Az operaszerkesztő postájából. — 16.15: Utazás a Balaton körül. — 17.00: A hét műsorából. — 17.50 Közvetítés Manchesterből, a Free Trade Haliból. — 18.48; Humo­reszkek. — 20.00: Operettrészle­tek. 20.50: A ttiztol az atomerő­műig. Előadás. — 21.15: Dimitri j Sosztakovics szerzői estje. —- 22.05: Balázs Árpád dalaiból. — 22.20; Két vers. — 22.25: Tánc­zene. (A Magyar Rádió a műsorvál­toztatás jogát fenntartja,) k Az Humanitá hasábjain Etienne Fajon köszönti a párt- kongresszust. A cikkíró rámu. tat, hogy a kongresszust szé­leskörű és heves vita előzte meg. A tézisek tervezetét meg­vitatták az alapszervezetek­ben éppen úgy, mint gyűlése­ken. A XV. kongresszus komoly, a kommunistákra súlyos fele­lősséget rovó helyzetben ül össze. Az előző kongresszus óta súlyos csapást szenvedett el a munkásosztály és a de­mokrácia. A monopóliumok­nak sikerült lercmholniok a köztársasági intézményeket és létrehozmiok a tőke diktatúrá­ját gyakorló elnöki hatalmat, l amely magában hordja a fasiz-1 mus veszélyét. A Francia Kom­munista Párt a múlt év viha­raiban világosan látott, a sza­badság legbiztosabb bástyá­jaként az ellenzék leglényege- ; sebb eleme volt és marad. A j legutóbbi községtanácsi vá-! lasztások megmutatták, hogy j a dolgozók, a demokraták nö-! vekvő számban vetik bizalmu­kat a pártba. Hogyan lehet minél hama­rabb tömöríteni minden erőt arra a hosszú, kemény csatá­ra, amelv a demokrácia hely­reállításához, megújhodásához, a szocializmus felé haladás­hoz szükséges? Hogyan lehet átalakítani a kezdődő egység lehetőségeinek forrásait olyan hegyipatakká, amely élág erős lesz minden akadály elsodrásá- | ra? A XV. kongresszusnak ilyen I De Gaulle tábornok olaszor- ] szági útjával foglalkozva, a Li­beration felemlíti a ténylege­sen meglevő francia—olasz ba­rátságot, de felveti a kérdést, I hogy a jelenlegi politikai ve­zetők szerint e barátság milyen értelmet nyerhet. De Gaulle számára e barátságnak azt kell jelentenie, hogy Olaszország hajlandó legyen rábízni Fran­ciaországra érdekeinek védel­megszüníetéséről jelenleg Géniben folytatott tárgyalá­sok, továbbá Nixon szovjet­unióbeli és Kozlov amerikai látogatása. — A Nyugat kezd ráébred­ni. a szovjet ipari potenciái hatalmas fejlődésére, ami ép­pen akkor következik be, I amikor saját gazdasági gépeze- j tében fennakadások mutatkoz- ; nak. Érthető teáiét, hogy az Egyesült Államok felvilágoso- j dott pénzemberei és nagy- i iparosai miért tekintenek j azok felé az új piacok felé, j amelyeket a Szovjetunió nyit- 1 hat meg előttük. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom