Pest Megyei Hirlap, 1959. május (3. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-01 / 101. szám

1959. MÁJUS 1. PÉNTEK

«ff

éltül

k&irlap

HINT CSEPPBEN A UNGER

Ecser. Kis község a megyében, a főváros tőszomszédságában, semmi különössel nem hívja fel magára a figyelmet, hacsak az Ecséri lakodalmassal, az ecseriek híres táncával nem. Lakói ugyanolyan szogalmas parasztok, bejáró munkások, mint a többi falu népe. Találomra választottunk ki neveket, embereket azok közül, akik pár esztendeje, vagy egy évtizede eltávoztak a községből, hogy más munkaterületen, másutt kamatoztassák tudásukat, szerezzenek elismerést és megbecsülést maguknak és falujuknak, még akkor is, ha nem tudják róluk, hogy ecseriek.

gattak volna rá a falujában, mint az olyan szerencsésre, akinek sikerült végre kitörni a szegénységből. Ma az ecseriek a legtermészetesebbnek veszik, hogy Gattyán János az * aki.

K. M.

$S>^XNXXXXXXxXXVXXXXxXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVv\XXXXXX\XVXXXXXXXVvXXXXXV*

Iglódi őrnagy

Édesapja segédmunkás

Azt mondja a nagymama, Pista nagymamája, hogy Klári nem normális feleség. Legalábbis a nagymama észjárásához mérve a dolgokat, nem az. Klári többrendbeli főbűnt követett el: kereskedelmi iskolába járt, külkereskedelmi szakmát választott, exportfelelőse egyik nagy külkereskedelmi vállalatunk textilműszer osztályának. Kislányát, Ágit, az édesanyja neveli, ő maga dolgozni jár, tanul, olvas, szabad idejében táncolni tanítja az ecseri KlSZ-szerve- zet népi táncosait. A férje, Pista, most utazott el Németországba. A nagymama szerint ezért sem normális feleség, mert nemcsak hogy elengedte fél évre, hanem küldte, zavarta ki a nagyvilágba, együtt örült vele a kínálkozó alkalomnak.

volt

a vasútnál. így nevezték azt a munkát, hogy seprővel, lapáttal a kezében görnyedt az elegáns pullmankocsik bársony- huzatos ülései között, s takarított. Felesége felesben-har- tnadában művelte a nagygazdák földjét. Szegényes lakásért, meg egy kis gabonáért a két gyereknek. A vasúti kocsitakarító még így is irigyelt ember volt Ecseren. Azt mondták róla: jó neki, állami ember, nyugdíja lesz. Ami azt illeti, lett is. Huszonöt évi szolgálat után annyi, hogy éhen- haláshoz sok volt, megélhetéshez kevés.

Úgy nőtt fel, hogy sohasem volt új ruhája. Pedig mennyire szeretett volna. Hogy gyűlölte néha apja vasúti illetmé- nyes ruháit, amelyek mindig nagyok voltak.

Hat elemi után inasnak adták. Kellett a kenyér. Három évig tanulta a karosszérialakatos mesterséget, heti két pengő fizetésért. Nem is futotta másra, jóformán csak „abs- niclire”. Mert abból 10 fillérért egy félkilós zacskóval adtak.

1943-ban úgy látszott, rámosolyog a szerencse: a MÁ- VAG-ba került. Csakhogy a háború mind több és több ágyútölteléket követelt. Még meg sem melegedett az új helyén, máris behívták. 13 napig volt frontkatona, aztán fogságba esett, vagyis amint ő

mondja: felszabadult. Két és fél év fogság után hazajött, vissza a MÁVAG-ba. Ettől kezdve más lett az élete. Párttag lett, s a párt tanulni küldte. Először agitátoriskolát végzett, aztán — mert jól dolgozott — tiszti tanfolyamra küldtük. Egy felejthetetlenül szép napon özvegy édesanyja boldogan várta haza az ecseri kis házba — főhadnagy fiát.

Utána ismét munka következett. s ismét tanulás. Mindent tudni akart, amit gyerekfejjel elmulasztott. Minden érdekelte: az irodalom és a hadtörténet, a politikai gazdaságtan és a magyar nyelvtan szabályai. A Zrínyi Akadémiáról már úgy engedték ki. mint fegyverneme egyik legjobb szakemberét. Sokat és szívesen dolgozott. Ott volt mindenütt, ahol a nép hadseregét szervezni, erősíteni kellett.

Jó ideje már, hogy komoly, felelős beosztásba dolgozik, de arra is marad ideje, hogy segítsen az ecserieknek. Tagja a helyi pártvezetöségnek és a népfront-bizottságnak, s a községi sportkörnek is ő az elnöke.

Néha ölébe veszi óvodás kisfiát — a másik már szakmát tanul — és a gyermekkoráról beszél nekik. A két fiú úgy hallgatja, mint a mesét. Mesét a szegény gyermekről, aki nem járhatott iskolába és sohasem volt új ruhája...

Ny. É.

FÉRJ ÉS FELESEG

tandíjamért egy hónapig kellett dolgoznia. Tényleg elmondhatom. hogy krumplilevesen tanultam.

— Mihez kezdett a felszabadulás után?

— 1948-ig Ecseren Jegyzős- ködtem. utána néhány hónapra Váckisújfalura helyeztek, ezt követően Piliscsabára kerültem. Majd huzamosabb ideig Érden voltam vb-títkár.

Fogd Mihály szorgalmas és lelkiismeretes munkája eredményeként tokról fokra jutott feljebb a közigazgatás ranglétráján. 1954-ben a Népköztársasági Érdemérem bronz fokozatával tüntették ki, s nem sokkal ezután a Monori Járási Tanácshoz került. Különben most is Ecseren lakik, annak idején parasztlányt vett feleségül, most négy szép gyerekük van. Szabad idejében állandóan tanul, még két éve van vissza az egyetemen.

S. P.

A MŰSZAKI EMBER

Pista, azaz Szlífka István, az AGRIMPEX üzletkötője tanulmányúton van a Német Demokratikus Köztársaságban. Felsőfokú német nyelvvizsgával tér haza.

Klári először otthon dolgozott a faluban, a földműves- szövetkezet pénztárosa volt, majd: AGRIMPEX, Külkereskedelmi Minisztérium, MET- RIMPEX — sorakoznak munkakönyvében a bejegyzések.

Szeretik, megbecsülik Klárit a vállalatnál, akárcsak férjét a másik helyen. Két külkereskedelmi szakember — egy család. Es hogy a férj mögött Klán sem marad el, arra mindennél nagyobb biztosíték ezernyi terve, álma, amelyeket tűzön-vizén keresztül megvalósít.

B. V.

Városrészek és családi fészkek építője

Ami Gattyán Tiborral történt, csakis ott eshetik meg, ahol a munkásoké, a parasztoké a hatalom. Az ecseri kőműves fia huszonhét éves korában, néhány esztendővel a diploma megszerzése után új, szocialista városunk, Komló egyik vezető építésze lelt. Igaz, ha ő maga választja meg a pályát, élete talán nem a városrészek és otthonok építésével telik, hanem magyar irodalom szakos tanár vagy művészet- történész lett volna. S hogy nem tévedek, azt elsősorban nem tőle tudom. Meggyőzött erről az a másfél óra, amit budapesti otthonában — verseket mondva és ízlelgetve — vele töltöttem. Nyíltan vallotta meg, hogyan lett építészmérnök. Édesapja, a kis építkezések jókezű mestere, szerelmese volt szakmájának. Ö maga nem futhatta be azt a pályát, amelyet egyetlen fiának szánt. Almát — úgy vélte — Tibornak kell valóraváltania. Apja nem csalódott fiában) — és Tibor hivatásában. A nagyon zárkózott, szűkszavú és szemlélődő fiatal mérnök, lelkiismeretesen végezte és végzi munkáját. A sok oklevél és jutalom mellett ,.Az építőipar kiváló dolgozója” s a „Kiváló műszaki dolgozó” cím elnyerése is erről tanúskodik. Hdsz- szú beszélgetésünk alatt elmondta vándordíjának összes állomását, kezdve a Somogy megyei Taszártól jelenlegi munkahelyéig, Budapestig. Ahogy szavaiból kivettem, legszivessebben Komlóra emlékezik. Nem arra, amelyet több ezer dolgozótársával már felépített, hanem arra a hősi és nagyon nehéz korszakra, amelyet az egykori kenderföldi dombo7i átélt az építkezés megkezdésekor. Derűsen említette, hogy hevenyészett szállásukon az első hetekben ötödmagával feküdt keresztben egyetlen vaságyon. Most a fővárosi Építőipari Beruházó Vállalat építkezésein dolgozik. Ol'P-öröklakások építését ellenőrzi, jelenleg is 282 család közeli otthonát.

Gallyán Tiborról még el kell mondanom valamit. Munkásai nagyon szeretik. Vidéki vándorút ja során egy szálig követte 300 tagú stábja, a szakmunkás törzsgárda. Amikor a komlói építkezéseket megbénította az ellenforradalmi sztrájk, a tröszt vezetője öt kérte meg: beszélj az emberekkel, terád hallgatnak. A fiatal mérnök, mint már mondottam, kevésbeszédü ember. Nyilván nem vágott ki nagy szónoklatot, nem is volt rá szükség. Azokhoz szólt — teljes sikerrel —, akik évek óta vele éltek és ismerték. A „sztrájktörő” stáb végül is magával sodorta a sztrájkolókat.

Visszahúzta a szíve a mamához, aki most is a kis faluban lakik. Mert bármennyire is szerették távoli munkahelyein, az otthon meghittségét, a szil lőfalu szépségét számára semmisem pótolhatja.

A. E.

Akkor oldódik még igazán Gattyán János mérnök nyelve, amikor Ecserre terelődik a szó, s már kérdezni sem kell, meséli emlékeit'.

— Nem vagyok lokálpatrióta — mosolyog —de azért Ecser valahogy más, mint a többi falu. Vagy csak nekem? Hosszú évek óta pesti vagyok már, de azért nincs jobb érzés, mint hazamenni a szüléimhez. Itt is, ott is megállítják az embert, mindenki és minden szöglet ismerős. Itt voltam elemista fiú, jó tanuló, de nem nagy lehetőségekkel. Apám szegénypa- raszt, háborús rokkant, a négy hold tőidre öt gyerek jutott. A taníttatás nagyon eszünkbe sem jutott. Amikor a hatodikat befejeztük, az én jó kántortanítóm, Dilány Ernő kérte apómat. próbálja meg, taníttasson, megéri. Annyira szívügye voltam, hogy még a taníttatásomat is vállalta. Ecseről jártam be az első és második polgáriba. Aztán abbahagytam. Ta- nonc lettem Kőbányán Szabó Ernő szerszámgépgyárában. Szabadulni már nem ott szabadultam, mert közbejött a háború, hanem a Csonka-féle gépgyárban. A felszabadulás után egyszerre megnyíltak a kapuk. Három évig jártam a dolgozók gimnáziumába, nappal dolgoztam, mert nagyon kellett otthon a pénz, délután és este tanultam.

— A gyárban volt több kommunista mérnök, akik felfigyeltek rám. Bíztattak, hogy ne álljak meg. Elküldték a műszaki főiskola esti tagozatára. Nagyon nehéz évek voltak. De végül 1952-ben elértem álmomat, gépészmérnök lettem. Az egyetem után azonnal gyakorlati munkára kerültem a Gödöllői Gépgyárba. S itt megtörtént velem az az eset, amit dalban is megénekeltek, csakhogy ott a Tiszáról van szó.

— Hallgassa csak. Kétévi gyakorlat után Fehérvárra kerültem. lényegesen jobb beosztásba. Nem akartam menni, de küldtek. Egy évet becsületből kihúztam, de utána rohantam vissza Gödöllőre. Utána újra elvittek, szintén vezető állásba. Egy év után: irány a Gödöllői Gépgyár. Szóval, aki „annak vízét issza, vágyik annak szíve vissza” — énekelhetném.

— Úgy érzem itt magam, otthon vagyok. Egymáshoz tar- tazunk, én meg a gyár. A MEO vezetője vagyok, fiatal koromra olyan fizetéssel, amit az ecseri napokban nem is álmodhattam.

— És most? Itt megáll?

— Dehogy álltam! Tele vagyok tervekkel, elképzelésekkel. A napi munkán túl is sok feladat van, ami izgat, amit meg kell oldanom. Dehót megnősültem, van egy húsz hónapos Tamáskám, a családdal is törődnöm kell. S van egy nagy problémám nekem is, mint a legtöbb fiatalnak: a lakás. A feleségem is ecseri lány, ő is műszaki. Az anyóséknál lakunk. Megvagyunk, megvagyunk, de dolgozni otthon mégsem tudok. így aztán bentmaradok a gyárban. Nemrég beválasztották a gödöllői járás népi ellenőrzési bizottságába, több ellenőrzésen vettem részt, sok tanulsággal szolgált.

Húsz esztendeje újjal mutoA PÁRTMUNKÁS

Éppen tíz éve annak, hogy Iglódi Ferenc 39 éves korában elkerült falujából, Ecserről. Életének nagyobb részét a főváros és Ecser között töltötte. Ugyanis lakatosként dolgozott a Keleti Műszaki Hivatalban és 15 éven át minden reggel és este rázta a vonat Ecser és Budapest között, oda-vissza.

Tengernyi munkája volt fiatal kora óta. A munkásmozgalomban már kora ifjúságától részt vett. s az egyesülés után pártvezetőségi tagként tevékenykedett falujában, munkahelyén is. Később, 1949-ben, ahogy visszakerült a pártiskoláról. függetlenített pártmunkás lett. Járási párttitkárként Monoron, Cegléden, Pétervásá- ron dolgozott, s most a hatvani járás párttitkára. Nem végzett rossz munkát, amiről tanúskodik kitüntetése, a Népköztársasági Érdemérem arany fokozata. Mindenütt megállta a helyét, nem hozott szégyent falujára.

Ahogy Iglódi elvtárs mondja, nem is tudna elszakadni Ecsertől, ott élnek szülei, rokonai, barátai, ezernyi emlék láncolja a faluhoz, amelyhez

★

hűséges marad, bárhová is kerül. Évente három-négy alkalommal is hazalátogat, felkeresi hozzátartozóit, barátait, elvtársait. Elkerült a falujából, de faluja a magáénak vallja Iglódi elvtársat. Amikor hazatér, egymást váltják a látogatók, akik tanácsát, segítségét kérik. Messze van a községtől, mégis úgy ismeri Ecser minden gondját, baját, örömét és problémáját és az ecseric- ket, mintha köztük élne.

— A faluból sokan elkerültünk a felszabadulás óta — mondja- — Az ország különböző részein vagyunk, mégis nemegyszer összeakadtunk egymással a fővárosban, vagy az ország valamelyik helységében. Csak éppen Ecseren találkozunk ritkán. A Sztancsik- gyerekkel például nagyon sokszor találkoztam már Pesten, s ilyenkor természetes, hogy Ecser kerül szóba. Már régóta tervezzük, de talán ebben az évben meg is valósítjuk, hogy baráti találkozót tartunk. Eesé- , ren. amelyre hazahívjuk mindazokat. akiket a faluból a felszabadulás óta elszólított a nép szolgálata, a kötelesség.- Cs. Á.

Sokat változott és fejlődött Ecser is a felszabadulás óta. A megkérdezettek egy része időnként hazalátogat falujába. Egy-egy közülük ma is ott lakik, segíti a helybelieket. De mindez nem pótolhatja a rendszeres, hatékony segítséget. Ezért tartjuk érdekes gondolatnak és tőlünk telhetőén támogatjuk is Iglódi Ferenc elvtárs tervét, az Ecserről elszármazottak baráti találkozóját. Érdekes lenne maga a találkozó is, de még érdekesebb lenne, ha a találkozó eredményeként megszületne az Ecserről elszármazottak olyan elvtársi közössége, amely hatalmas lendületet adna, új utakat nyitna a szülőfalu, a gyermekévek faluja, Ecser előtt.

Amikor idősebb Fogd Mihály ecseri szegényparaszt eltemette szüleit, mindössze másfél hold földet vallhatott magáénak. Egy ideig még gürcölt, fogadkozotl, húzta az igát, de miután látta, hogy semmiképpen sem boldogul a földműveléssel. elszegődött Pestre segédmunkásnak. Sorra kilincselte az üzemeket, végül is a Ruggyantában kötött ki. Az itt keresett csekély segédmunkási fizetőséből iskoláztatta fiát, a jófejű Miska gyereket. Arra azonban nem 'ndott megoldást, hogy mihez k"zd majd a fia, ha leérettségizik.

figyeltem beszélgetéseiket, amelyek leginkább a munkásság sorsára vonatkoztak. Ez nagyon tetszett nekem és vonzódtam ezekhez az emberekhez. Aztán magam is bekapcsolódtam vitáikba. Felfigyeltek rám, s egyszer magukkal vittek a szakegyletbe is. Így kezdődött. Majd beléptem a Szociáldemokrata Párt földmunkás tagozatába. M'pt vidéki kubikosok, részt vettünk a fővárosi szervezett munkások minden megmozdulásában. Május 1. nélkülünk sose zajlott le, erre a napra már jóval előtte készülődtünk, szerveztük munkástársainkat, hogy minél többen részt vegyünk a tüntetésen. Egyéb napokon még a Duna fenekére is lementünk volna pénzt keresni, de május 1-én nem tudtak munkára bírni bennünket. Sajnos — teszi hozzá elszomorodva —, az idei május 1-én már nem tudok kivonulni. Majd csak a rádión hallgatom meg a közvetítést...

Búcsúzunk Pintér bácsi---------------- tói. Kint az

u

dvaron az új kapu, az új kútkáva és a megreperált kerítés ötlik szemembe.

— Magam csinálgattam —■ mondja —, mióta tsz-nyugdí- jas vagyok. Van egy hold háztájim, tehenem, két anyadisznóm. Amikor jobban érzem magam, ezek körül dolgozgatok.

Elköszön. Aztán indul a kamrába horv a bográcsai visszategye a helyére...

Ari Kálmán

t

Regénybe kívánkozó életutak, sorsok ezek. Valamennyit a népi demokrácia, a nép hatalma írta. Vezetőkké, irányítókká váltak posztjukon ezek az emberek. Közülük nem egy olykor-olykor hazalátogat falujába, megnézi, mi történt a többiekkel, hogyan boldogulnak a komák, ismerősök. S az emberben akaratlanul is felvetődik a kérdés? Ha az Ecsetről elszármazottak rendszeresen pártfogolnák községüket, segítenék a község vezetőit tanácsokkal, útmutatásokkal, elvtársi kezet nyújtatának a gondok megoldásához?

A megoldást a történelem : pontosabban a szovjet hadsr- ; reg hozta meg. Fogd Mihálv í 1944-ben befejezte középiskola» : tanulmányait, s a követkéz?* ; év márciusában a nemzeti bi : zottság őt választotta meg ; Ecseren vezető jegyzőnek. En- j nek már tizennégy esztendeje, i s az egykori szegényparaszt ma : 18 község közigazgatását irá- : nyitja, mint a Monori Járási ; Tanács végrehajtó b’zottságá- I nak titkára.

— Különösen a szüleinek volt nehéz — emlékezik vissza Fogd elvtárs gimnáziumi éveire. — Apámnak csak az évi

1945 előtt: szegényparaszt Most: járási tanácstitkár

— Jövök már, jövök ... —----------------------- hallom a

h

angját a hátulsó épületek felől, s várakozás közben azon .töprengek, vajon miért is, nem siet jobban, hisz’ már öt perc is eltelt azóta, hogy a tárva- nyitva tartott konyhaajtó előtt így kiáltottam: „Van-e itthon valaki?”

Végre lassú csoszogás és ziháló lélegzés jelzi közeledését, majd a ház sarkánál alakja is feltűnik. Sovány, szőke, nyírott bajuszú öregember, reszkető lábakon, görbe botra támaszkodva, kifulladt, de ugyanakkor okos, vizsgáló tekintettel. Megpillantásakor önkéntelenül arra gondolok: íme, ez az ember Pintér András; az egykori abonyi kubikos, az agrárszocialista mozgalmak egyik régi harcosa.

Beljebb invitál a konyhába, hellyel kínál, majd — miközben kérdő pillantást vet rám — maga is leereszkedik az I egyik székre.

; — Életéről, meg a régi har| cokról szeretnék írni- — kez- I dem.

; — Az nem élet volt —

'• mondja, még mindig levegő j után kapkodva —, csak kinló- I dás, meg küzdés a betevő fa- • latért. íme az eredmény — I mutat magára —. 66 éves va- ! gyök, oszt’ se lábam, se tü- !döm.

; — Mikor kezdte a kubikolást?

— Tizenhat éves koromban vitt el magával apám Tarna- örsre. Attól kezdve a felszabadulásig úgy hozzám ragadt a talicska, mint csigához a háza. Mindig vándoroltunk.

Bejártuk Erdélyt, Zom--------------- bort, Miskolcot,

D

iósgyőrt... Sokan közülünk még külföldre is elmentek dolgozni. Én nem jártam más országban. Egyszer ugyan Törökországba ki akartam menni, de nem sikerült, mert a magyar kormány olyan magas „fejdíjat” kért értünk, amit a törökök nem adtak meg és így erről is lecsúsztam. Egyébként a kiindulási helyünk a budapesti Teleki tér volt. Egy földszintes, padlás nélküli cserepes épületben táboroztunk. Emeletes priccseken aludtunk, s kinek milyen ágyneműje volt, olyan helyet készített magának. A legtöbb nehézséget a főzés okozta, mert a beépített tűzhelyen mindössze 18 lyuk volt, ami azt jelentette, hogy egyszerre csak 18 ember főzhetett rajta, ugyanakkor több mint háromszázan voltunk rá. Úgy segítettünk a bajon, hogy Összeálltunk és öten-hatan főztünk egy bográcsban. Még megvan az én kis öreg edényem is ..; Kint tartom a kamrában, mindjárt behozom ...

Azzal feláll, s — tiltakozásom ellenére — kisántikál az ajtón;

— Ehuro van-e, az én bográcsom — hallom nemsokára Pintér bácsi hangját, s amint becsoszog, egy porlepte, fekete bográcsot tesz a konyha kövére. — Sokfelé járt ez velem — néz rá meghatott tekintettel. — Most már nem használom. Tűzhelyen főzünk, lábosban. De azért vigyázok rá, akár a két szememre, mert nehéz idők tanúja ez a kormos kis edény. Bizony, gyakran előfordult, hogy nem volt mit apírtani bele, mert munkanélküliek' voltunk és ebéd idején csak néztünk a szalonnás zacskóra, hogy mennyi van még benne. Takarékoskodtunk az ennivalóval, arra az időre, amikor majd munkát kapunk mert akkor kell az erő. Megtörtént, hogy hat-nyolc hétig is tétlenül rostokoltunk a Teleki téren. Mi Pesten, odahaza pedig az asszonyok és a gyerekek éheztek.

1— Hogyan kapcsolódott be a munkásmozgalomba?

— Még gyerek fejjel.

Amint az idősebb kubikosok közé kerültem, mindjárt feltűnt nekem, hogy az emberek szaktársnak, meg elvtársnak szólítják egymást. Eleinte furcsán hangzott a fülemnek, mert Abonvban ilyen megszólítást sosem hallottam, és kezdtem érdeklődni irántuk.

PINTÉR BÁCSI EMLÉKEZIK