Pest Megyei Hirlap, 1959. május (3. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-31 / 126. szám
6 “"&Cirlap 1959. MÁJUS 31. VASÁRNAP MAJD AZ EREDMÉNY BIZONYÍT Már nincs tavasz, de még nincs itt a nyár. A határ, a mező, a fák már nem tobzódnak a virágzás színeiben. Az érésbe indult termés zöld és a gyümölcs halvány aranyszín árnyalatai terülnek Nagykőrös környékére is. A város szélén kőfalak gyűrűjében. kémények tövében, emeletes épületekben vigyázz- ban, indulásra készen állnak a konzervgyártó gépek. A szezon napokon belül kezdődik a Nagykőrösi Konzervgyárban. A guggoló borsóbokrokban már kövérednek a szemek, s órákon, napokon belül kezdődik az „aratás”. Kettőszáznegyven vagon borsókonzervet rövid két hét alatt készít el a gyár. A borsót a bab, a babot a szamóca, cseresznye, meggy, barack, paradicsom, alma_ váltja, vagy egy időben két-három- féle gyümölcsöt dolgoznak fel. Az iramot a növény érésének napja diktálja. Ezért a konzervgyártás legfőbb parancsolata: leszedni, ■feldolgozni, raktározni — egy nap alatt! — Ez a mi jelszónk! — mondja Mészáros József elvtárs. a gyári pártszervezet csúcsvezetőségének titkára. A gyár körülbelül másfélezres állandó létszámmal dolgozik. A nyári nagy szezon azonban legalább mégegyszer ennyi munkáskezet kíván. A szezonmunkára leginkább a városi és a környékbeli saját háztartásukban, kertjükben, vagy aprócska földjükön dolgozgató asszonyok és fiatalok tódulnak, sokuknak életükben talán ez az első munkahelyük. A cseresznye húsa nem hasadhat be szártépéskor. A barackon nem maradhat mák- szemmyi héj sem. A hajnalban megszedett gyümölcs estig, vagy másnapig köny- nyen penészedig A kimért súlynak grammra egyeznie kell. Azonkívül mindennek ragyogó tisztának íkell lennie. Edénynek, késnek, ruhának, különben az üzem nyakára romlik a konzerv. Hogyan nPvelifc majd pontos munkára, tisztaságra, fegyelemre az új szezonmunkásokat? Azok, akik évek során át végigdolgozták a főidényt, az idén kellemes meglepetésben részesülnek. A konzerves ládák szállítását gépesítették. A ládák háton cipelése és emelgetése helyett szalag hozza az asszonyok elébe a lemosandó és címkézendő üvegeket. Ülve dolgozhatnak. Aztán egy kézmozdulattal görgőkön továbbítják a szállító- kamrába a kész munkát, onnan pedig továbbgurul a raktárba. A borsóhüvelyek nagy részét sem kell már görnyedt derékkal kapkodni naphosszat. Az NDK-ból vásárolt borsószedő kombájn lekaszálja a növényt és kicsépeli a hüvelyeket. A gyárba csak a kifejtett szemek kerülnek. A fehérjedús szárból és friss hüvelyekből pedig azonnal kiváló silótakarmány készül. Június 30-ra pedig új és szívesen várt gép fogadására készül a gyár. Olaszországból, Pármából paradicsomkonzerváló automatagép érkezik. Az új masinába beleöntik a leszedett termést, az mossa, válogatja, préseli, sűríti, s azonnal üvegekbe töltődik a kész paradicsom. Itt emberi kézre nincs szükség. A gyártás ideje sokkal rövidebb. Nem pusztán az emberi erő kímélődik, hanem növekszik a C-vitamintarta- lom és csökken a romlandóság lehetősége is. Ez az új gép hozzájárul, hogy a gyár teljesítse a paradicsomkonzerválás kettőszáznegyven vagonos tervelőirányzatát. A nehéz munka gépesítése nagy öröm és könnyebbség. Az évi terv teljesítése, vagyis a 2200 vagon különféle konzerváru exportképes gyártása azonban a gyári pártszervezettől azt is megkívánja, hogy jól megfontolt tervvel készüljön az idénymunkások fogadására és odaadóan foglalkozzék nevelésükkel. A tervet 40—50 vagon áruval túl szeretnék teljesíteni, ha a termés megengedi és a kapacitást jobban sikerül ki- használniok, mint eddig — amint erről Antal László főmérnök, a pártvezetőség egyik tagjának munkanaplója tanúskodik. v Az idén 21 napi bérösszeget kaptak nyereségrészesedésként a dolgozók. Jövőre a maximumot, 26 napot szeretnének kifizetni. A pártvezetőség legelőször az alapszervezetek taggyűlésein kezdte meg a főszezon előkészítését. Minden kommunista pártmegbizatásként vállalkozik az idénymunkások egy-egy csoportjának betanítására, nevelésére, a gyors és pontos munka megismertetésére. A második lépés itt új próbálkozás. A pártvezetőség ösz- szehívta a pártonkívülieket, akik hosszabb idő óta dolgoznak a gyárban. Arra kérte őket, hogy vállalják egy-egy csoport új, idénymunkás bevezetését az üzem életébe, hogy a betanulási idő a legrövidebb legyen. — Ha mi azt várjuk, hogy a dolgozók bízzanak a pártban, akkor nekünk is a legteljesebb bizalommal kell hozzájuk fordulnunk. — Mészáros elvtárs szerint ez kölcsönös. A gyár törzsgárdájának pár- tonkívüli tagjai egytől egyig szívesen vállalkoztak a pártfeladat elvégzésére. A harmadik lépés, a gyár adminisztratív dolgozóinak tudatos bekapcsolása volt a kitűzött célok megvalósításába. Ezt a gyár igazgatójával együtt indították el. A bérelszámolók, könyvelők, adminisztrátorok önmaguk szervezték át a munkájukat, hogy a főszezonban a gyártás rezsiköltsége minél kisebb összeggel emelkedjék. Fokozatosan, emberről emberre terjed a készülődés láza a kommunisták tudatosító munkája nyomán. — A borsó se érik be egyszerre — jegyzi meg Mészáros elvtárs. — Ahol még gyengének érezzük magunkat, ott igyekszünk erősíteni. A Nagykőrösi Konzervgyár dolgozói a kongresszusi felajánlásban ötmillióegyszáz- ezer forintos megtakarítást vállaltak. Azóta újabb fél milliót szeretnének még hozzátol- dani. A felkészülés alapos. Órák, napok kérdése és indul a szezon. Déry Károly A Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökségének irányelvei a szocialista brigádok működéséhez A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége foglalkozott a hazánkban egyre nagyobb teret nyerő szocialista brigád-mozgalommal és irányelveket dolgozott kj a szocialista brigádok működéséhez. A SZOT elnöksége megállapítja: az ország dolgozói nap-nap után terróelési sikereikkel is kifejezik, hogy helyeslik pártunk és kormányunk politikáját, gazdasági intézkedéseit, amelyek eredményeként javulnak élet- és munkakörülményeink. Lelkesítsek a szovjet nép és más testvéri népek nagy gazdasági és tudományos eredményei és magával ragadó történelmi jelentőségű tervei ás. Üj légkör, új szellem erősödik üzemeinkben A munkáshatalom és népünk sorsáért, a tervek teljesítéséért érzett felelősség és a jól végzett munka öröme hatja át munkásosztályunkat, örvendetesen nő a dolgozók százezreiben a tettrekészség a közügyek intézése, a gazdasági feladatok megvalósítása érdekében. Ebben a légkörben született meg aa üzemekben a munkások és műszakiak új kezdeményezése: megalakultak hazánkban is a szocialista brigádok. A pártunk kongresszusának tiszteletére kibontakozó szocialista verseny idején ez a kezdeményezés mind több és több dolgozót vonz. A SZOT elnöksége helyesli 2. Orvoslakást épít Szokolya Szokolyának van orvosa, meg nincs is. A községi körzeti orvos, aki egyben a szomszédos Kóspallag orvosa is, Kismaroson lakik és naponta onnan jár ki, hogy mindkét községben megtartsa a rendelést. Ugyanis egyik község sem tud lakást biztosítani orvosának. Most azonban Szokolya tanácsa orvosi lakás építését határozta el. Az építkezés költségeire egy esztendei községfejlesztési alapja azonban nem elegendő, éppen ezért ebben az éven csupán az építőanyagot vásárolják meg, jövőre pedig megkezdik és be is fejezik az építkezést, hogy lakást biztosíthassanak az orvosnak. A szokolyaiak az orvoslakás építéséihez egyébként társadalmi munkával is hozzájárulnak. ___________ M a leplezik le Ságvári Endre mellszobrát Vasárnap nagyszabású ifjúsági találkozót rendeznek a II. kerületi fiatalok a Budakeszi út 5. szám alatt. Ebben a házban a fasisztákkal vívott tűzharcban halt hősi halált Ságvári Endre. Az egykori cukrászda kertjében, amelyet a kerületi fiatalok virággal ültettek be, leplezik le Ságvári Endre mellszobrát. Az ünnepségen részt vesznek egykori harcostársai is. akik együtt dolgoztak Ságvári Endrével az illegalitásban. és támogatja a szocialista brigádok tevékenységét. A szocialista brigádok a helyi körülmények szem előtt tartásával jelölik meg céljaikat. Tevékenységük legfőbb közös jellemvonásai alapján a SZOT elnöksége az alábbi irányelveket javasolja a szocialista... brigádok számára. "J Céltudatosan vállaljanak * • részt az üzem, a műhely legfontosabb feladatainak megoldásában. Ésszerűsítésekkel, újításokkal és a technika fejlesztésével, a munkafolyamatok jó megszervezésével érjenek el sikereket céljaik megvalósításában. Törekedjenek a minőség javítására és a lagmesz- szebbmenő takarékosságra minden területen. Gyarapítsák szakmai és általános műveltségüket, politikai tájékozottságukat. Vegyenek részt a különböző tanfolyamokon és szépirodalmi, valamint politikai művek rendszeres olvasásával is bővítsék ismereteiket. Nyújtsanak baráti, elvtársi segítséget egymásnak a munkában éppúgy, mint a szocialista jellemformálásban. Adják át tudásukat fiatalabb munkatársaiknak, segítsék egymást a legjobb munkamódszerek tapasztalatcseréjével és biztosítsák saját soraikban a szilárd munkafegyelmet. A vetélkedésben közös cél érdekében harcoló versenytársakat lássanak egymásban. A szocialista brigád cím viselésének jogát hosszabb időszak — általában féléves tevékenység — után, a vezetők javaslatainak megvitatása alapján, a termelési tanácskozás adományozhatja azoknak a brigádoknak, amelyek feladatukat sikeresen megoldották. A termelési tanácskozás félévenként bírálhatja és döntheti el azt is, melyik brigád marad továbbra is méltó e cím viselésére. Egyes brigádok már megalakulásukkor felvették a szocialista brigád címet. A 3. SZOT elnöksége javasolja: • brigádoknál is féléves tevékenységük alapján mérlegelhetik, méltók-e továbbra i» a cím viselésére. Helyes törekvés, hogy a brigádok a szakképzettség és a* öntudat különböző színvonalán álló dolgozókból alakulnak. így érhető el, hogy a baráti, elvtársi támogatással a még gyengébb képzettségű és felkészültségű dolgozók is méltóvá válhatnak a kitüntető cím elnyerésére. A szocialista brigád cím elnyerését nem helyes központilag előírt feltételekhez kötni. A szocialista brigádokról szerzett tapasztalatok ugyanis éppen azt bizonyítják, hogy tágak a lehetőségek, hiszen a kezdeményezések gazdag skálája született már eddig is, amelyek sokoldalú segítséget adnak mind a termelési feladatok megoldásához, mind pedig az emberek jellemének formálásához. Ugyancsak a helyi adottságok szem előtt tartásával lehet elbírálni, melyik brigád érdemli meg a kitüntető címet. A megítélésnél a brigád egész tevékenységét a szocialista munkaversenyben vállalt kötelezettségei teljesítését vehetik figyelembe. A szocialista brigád cím mindenekelőtt erkölcsi elismerést jelent, s erről a brigád tagjainak oklevelet adományozhatnak. Az anyagi elismerést a vállalatnál szokásos jutalmazási keretből biztosíthatják. A szocialista brigád tagját méltán övezheti társadalmunk megbecsülése, mert egész népünk felemelkedéséért is dolgozik. A vezetők azzal segíthetik őket, ha biztosíthatják számukra a termelő munkához é* a művelődéshez is szükséges feltételeket. .... A SZOT elnöksége üdvözli a dolgozók kibontakozó kezdeményezését. Felhívja a szak- szervezeteket, hogy mindenben támogassák a kezdeményező dolgozókat és más, bevált módszerekkel együtt fejlesszék tovább a szocialista versenynek bzt az új hajtását is. A JO HALÁSZLÉ TITKA Nagy titok tudója lettem! Persze, mint afféle fecsegő újságíró, dehogy tartom meg, alig várom, hogy elmondjam a rendkívül fontos titkot: a halászlé hiteles elkészítési módját ezennel közkinccsé teszem. Nehogy azonban bárki kételkedjék szavamban, elbeszélem előbb, hogy a napokban szemben Csepel szigetével, a százhalombattai Duna-parton jártam, amikor szemem láttára halászcsónak vetett horgonyt, négy halászember partra szállott, rozsét keresgélt, máglyát rakott és a ladik mélyéből bográcsot vett elő. Mindjárt rájöttem, halászlé főzéshez készülődtek, dicsérem is ezért a leleményességem. — Na, legalább meglátom, hogyan készül a jó halászlé — szólítottam meg őket és ahogy illik, bemutatkoztam. Róluk is megtudom, kicsodák. Szövetkezeti halászok; a Ságvári Endre halásztermelőszövetkezet brigádja; ahogy mostanában a halászbokrot nevezik. Ez a brigád a szövetkezeti elnöké, csakhogy Dubetz József elnök éppen valamilyen értekezleten vesz részt, itt van azonban a bátyja, László, az felel tehát a szavamra; — Megnézheti, de el is mondom szívesen. Nem vagyok olyan, mint némelyik asszony, aki elmondja a konyhai receptet, csak éppen a legfontosabbat kihagyja belőle. Már hozzá is kezdenek az ebédkészítéshez, zsebükből élesre fent négy bicsakot, a ladik mellett úszó kis bárkából négy halat; két süllőt, egy jászhalat és egy domolykót vesznek elő. — Hát először is ki kell fogni a halat — kezdi a magyarázatot Dubetz László—, de aki nem halász, a piacon is megvásárolhatja. Elő hal a legjobb hozzá, én csak abból csinálom. Ezalatt egy fejbekólintott süllő pikkelyeit lehuékodja a kése élével, a megtisztított halat pedig megmártja a Duna vizében. Utána meg konyhadeszkává lépteti elő az evezőlapátot, felm'etszi a hal hasát, kiszedi belső részeit, de csak a hólyagot meg a beleit dobja vissza a vízbe. Végül még kimetszi a kopoltyú- ját. — Ez a legfontosabb, mert a hal füle magába szív minden szennyet, megbüdösítheti az ételt. De már a mája, meg a zsírja belevaló, jó ízt ad, bűn lenne eldobni. És bűn kimosni a vért a hal belsejéből. Viszont egész sűrűn meg keÜ irdalni a testét, így a csontjai 'eltöredeznek, köny- nyeri megpuhulnak, csak a nagyja marad kemény. A lapátra fektetett és megirdalt halat három-négy darabra vágja, behajítja a bográcsba, társai ugyanezt teszik. Ketten azután gumicsizmával belábolnák a vízbe, s ahol már tisztább a Duna. falapáttal vizet merítenek az edénybe. Ezalatt az öreg hagymát metél. — Vannák, akik előbb megfőzilg, meg még át is passzíElőbb meg kell tisztítani a halat rázzák a hagymát, ami teljesen felesleges, egyszerre kell odatenni az egészet. Egyikét fej paprikával, paradicsommal ha már van. A Duna-vízzel, hallal, hagymával telt bogrács alatt már a rozsé tüze lobog. Kis idő múltán forr és habot vet a víz, ezt gondosan lekanalazzák, aztán sót és jócskán paprikát öntenék bele. — Ugye, nem is tart soká és egyszerű? — fkérdi mosolyogva Dubetz László, az öreg halász, de figyelmeztetően felteszi az ujját: — Még nem kész, jó órát forralni kell, éspedig nagy lángon, hagy bu- gyogjon, forrjon, akár a lúg. Nem baj, ha szétfő valameny- nyi hús, attól csak sűrűbb lesz a leve, és éppen az a fontos benne, végtére a halászlé — leves. Nem a hús a lényeges, mi eszünk is, meg nem is belőle, a levét szeretjük nagyon. Fontos még, hogy legalább három-négyfajta hal ússzon a bográcsban. Házi asszonyoknak, vendéglői szakácsoknak üzeni: — Fazékban vagy lábasban i.<f éppen olyan jó halászlé fő, akár a bográcsban. De ne főzzék kis tűzön, csupán húsz percig, meg az erős paprikát se sajnálják tőle. Kanalat nyújt felém, a bográcsot leemeli a tűzről és a földre teszi. Körülülik, engem is jó szívvel maguk közé hívnak. Megízlelem a halászok halászlevét, aztán csak látni kéne, hányszor merítem még a Dubeíz László öreg halász paprikát önt a forrásban levő lébe, mögötte Öcsi, a kis unokája igyekszik ellesni a halászlé-főzés tudományát meg a kanalamat! Ezek után Dubetz mester receptjét őszin. tén ajánlhatom. Ha jó halászlét akarnak enni, csinálják csak pontosan az előírása szerint. Jó étvágyat kívá- : notkl Szokoly Endre A Dunakanyar kiránduló- helyeit és üdülőit évente köTöbb autóbusz közlekedik, javul az ellátás, bővül a fizetővendéglátó szolgálat a Dunakanyarban I rülbelül négymillió ember I keresi fel. A nagyforgalmú , üdülőhely közlekedésének és 5 ellátásának javítására, a ä vendégek kényelmének nö- J vetésére a Dunakanyar Inté- í zőbizottság tervet készített. S A terv egyik legfontosabb 5 feladatnak tartja a közleke- ^ dés meggyorsítását. Ezért a 1 budai oldalon 15, a pestin $ pedig 5 farmotoros autő- í busszal többet járatnak. A | terv szerint a budapest—esztergomi műutat két méter- | rel szélesítik és hasonló mun- S kát terveznek a váci mű- ! úton is, A növekvő forga- J lom szükségessé teszi a í MÁVAUT-állomások korsze> rűsítesét. Vácott hozzákez- ; denek MÁVAUT-pályaud- i vrar építéséhez. Szentendrén i pedig garázs épül és rende- i zik a pályaudvar környékét] ! Tervezik a pomázi HÉV-állo- i más előtti tér korszerűsítését ! is. > Javulnak az elszállásolási ! viszonyok is. Az idén a tava- ! lyinál lényegesen több, kö- ; rülbelül 200 szobát igényel- : hetnek az érdeklődők a fizé- : tővendéglátó szolgálatnál. A j nógrádverőcei sátortábor he- : lyeit már az egész idényre : lefoglalták. Ezért úgy terve- | zik, hogy a Pokolcsárdánál i is létesítenek sátortábort. Az i idén a tavalyinál lényegesen ; több helyen vezetik be az előfizetéses menüt. A vendéglátóipar 1200 ülőhellyel bővítette üzemeit.