Pest Megyei Hirlap, 1959. május (3. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-31 / 126. szám
Gondolatok a gödöllői ünnepi napok után VONATON Tulajdonképpen nem ki_ vülről hallom a muzsikát. Amire fülelek, a cincogó hegedű hangja, még nem az, más nem zene. Itt bennem, belül muzsikál valami. Talán a lélek. Meleg, lágy hangok kelnek, ringatnak és meghatnak nagyon. A iiegedűszó váltotta ki mindezt. Cincög a hegedű Sörös Pisti kezében. Pöttöm gyerek (másodükos), kicsiny hegedű. De ismerős dallam kapaszkodik ki belőle: Gluck Iphigenia Aulisban című operájának egy kedves részlete. Iphigenia Aulisban — ócsán, a kopottas toultúrházbam, egy nyolcesztendős fiú hegedűjén... f A pián inó mellett a Pestről lejáró két tanár. Körülöttük vagy tucatnyi gyerek. A helyi zeneiskola tanulóinak egy része, kis része. Mert összesen vagy hetven gyerek ismerkedik Ócsán a muzsikával, a hangszeres zenével. Gyerekek. Legtöbbjük még 'elemista. Ülnek a nagyteremben, harangoznak a lábukkal, türelmesen várva, hogy a kis Sörös befejezze a gyakorlatot és reájuk is sor kerüljön. Türelmesen — és izgatottan várakoznak. Ma. mire ezek a sorok napvilágot látnak, vizsgáznak a kis zeneiskolások. Mit tanultak novembertől júniusig?-— erről adnak számot hegie- dűszóval, zongora mellett, csellón vagy éppen a tangó-, harmonikát húzva. És ez, ez ami itt folyik, az utolsó- próbák legutolsója talán. Sörös Pisti leenged í álla alól a hegedűt. Lélegzetnyi szünet. Sorra kérdezem a gyerekeket: «— Mi az édesapád? •— Vasutas. *— Ég a tiéd? — Raktárnok... aki vigyáz a szerszámra, az anyagra... — És a tiéd1? Sorra válaszolnak! vasutas, máig egy vasutas, asztalos, munkás, megint munkás... És csak egy akad köztük olyan, akinek édesapja is muzsikál. Ez papírból való motorszemüveget visel nagybüszkén. Neve: Barkóczi Sanyi (csellózni tanul), édesapja, trombitás. A többiek szülei nem ismerik, talán csak szeretik a zenét. De szeretnék, sőt akarják, hegy fiuk már többet tudjon, mint ők. Többet tudjon? Azt hiszem, ez így nem fedi mindazt, ami az ócs-ai zeneiskola létesítése mögött meghúzódik. Á szülők azt aikarják, hogy gyermekeik a világ több szépségét ismerjék meg, mint amennyit ők megismerhettek. Mert ezek a kis növendékek nem művészeknek készülnek. Egy, egyetlenegy nyilatkozta: — Be szeretnék jutni a zeneakadémiára. A többi... a többi talán ugyanazt felelné, ha megkérdezném, miért tanul zenét, mint a kis motorszemüveges csellista, a Sanyi: — Olyan szép is az, ha valaki hangszeren játszik! Szép bizony. De van még szebb, még jobb dolog ennél. Olyan jó azt tudni, hogy ilyen kis községben, mint Ócsa, vagy hetven gyerek érzi: szép dolog a muzsika! Idén hetven. Ls jövőre ? vajon hányán kaptak kedvet a hetven példájára a hegedűhöz, tangó- harmonikához, zongorához? Egy kislány: — ősztől a testvérem is fog járni... Egy kisfiú: — Nekem azt mondta a Sebők, hogy hegedülni akar maja..: Egyik hozza a másikat. Csak a kezdet nehéz. Amíg felnyílnak a szemek (elsősorban a szülők szeme), amíg az első felismerhető dallamfosz- lány ki nem nyekeredik a vonó alól.,, Azután már csak váOdaát (Román Zoltán Visegrád), bronzéremmel jutalmazva a váci fotókiállításon '^S/S/S//S////////S/f///SS//SSS/S/SSS/SSSSSS/fS?fS//SS//SSSS/S/S///SSSS/S///SSS/fSSSSS/SSS/S////S/S//SS////f///S/SS//SS/f/////SSSSS/S//////S/S/S//SS/S/S/////SSS/SS/S,:.-./////S////S///////SSfS/////S/////SS/////fSSSf/S//SSSS/S. 1 MILYEN VOLT - CSÚNYASÁGA... elhitetni olvasóival, hogy Juhász Gyula visszataszító külsejű, rongyos, piszkos, gusztustalan figura volt. A barátok — hogy a Szegeden élő testvérekről ne is beszéljünk — mélységes felháborodással szemlélték azt az irigy gyűlölettől izzó képet, amely még karikatúra sem lehetne. hiszen szemernyi köze sincs a valósághoz. Most aztán jelentkezett és nyilvánosságot kért a halott nagy költő tiszta emlékének védelmében egy igen fontos koronatanú: Étsy Emília, a nagyváradi, majd a szegedi színház egykori hősnője, aki még Váradon ismerkedett meg a fiatat Juhász Gyula verseivel, később Szegeden magával a költővel, és aki a költő tiszta barátságát élete legértékesebb emlékeként őrzi. — A tízes évek elején figyeltem fel először Juhász Gyula verseire Nagyváradon. Élt itt egy Solymossy nevű képkereskedő, aki időről időre irodalmi matinékat rendezett a váradi írók, színésznők közreműködésével. Egy ilyen matinén több verset szavaltam, köztük Juhász Gyula három költeményét. Személyesen csak Szegeden ismerkedtünk meg, 1919 tavaszán, mégpedig a színházban. A költő a Szent- ivánéji álmot rendezte. Én voltam Titánia. Lelkesedése, rajongása ránk, színészekre is átragadt. Rendezésében új, szebb értelmet kaptak Shakespeare igéi. Ettől kezdve meleg barátság alakult ki közöttünk. Étsy Emilia budapesti lakásában nagyon sok emléket őriz Juhász Gyulától és Juhász Gyuláról. Ágya fölött, vékony keretben, üveg alatt, egy eredeti verskézirat, azé a versé, amelyet 1920. december 29-én. Étsy Emíliához címmel írt. és amely így kezdődik: „Emilia, szeretném új rímeknek arany kalitkájába zárni most a hangodat...” A másik- falon egy remek fénykép, alatta a sajátkezűleg írt ajánlás: I A szőke erdőt bíborral borítja A csöndes ősz, míg a levél pereg A végtelen ködét vígan hasítja Örök tavaszba suhanó sereg. R. Étsy Emíliának. Japáno- san: Juhász Gyula 1929. A legféltettebben őrzött kincs talán mégis egy szakadozott, megviselt papírszelet é* rajta tintaceruzával írt vers. Névjegy Egy látogatás viszonzásaképpen Étsy Emíliának Köszönöm, hogy szemeiben Itália derűjét hozta nékem, Magyar mezők búzavirágát, A művészet ragyogó melegét, A szeretet örök sugarát. A lélek tündöklő üzenetét, És fáj, hogy nem tudom már többé Méltó szavakkal megköszönni, Csak fáradt, fájó félő agyam Bús lüktetésének ritmusa mellett E néhány sorban küldöm ezt a pár szót: Nagyon köszönöm, nagyon köszönöm! És kérem, tolmácsolja gyönyörű Szívének hangján a jó embereknek A költő igéit, ki megszenvedett, Minden sorát leikéből tépte ki. Aki én voltam ... Szeged, 1929. december 22. Juhász Gyula. A szomorú vers történetét így mondja el Étsy Emília: — 1929 decemberében Szegeden járt Tabéry Géza, közös váradi barátunk. Juhász Gyula akkor éppen az idegiklinika lakója volt. Együtt mentünk ki < lógatni kell a jelentkezők között. Mire nőnek fel ezek a gyerekek? A gyerekek, akik beleestek a válogatásiba? A jó- : fülűek, jóhangúak? . : Két hete húszukat operába ; vitték. Pestre. Lehet, hogy mire kiserked ; a fiúk bajusza, mire hosszú j szoknyát kötnek a leányok, j zeneértőfcké, operalátogatókká | lesznek valamennyien? Lehet, hogy a rádión már \ nemcsak a cigánymuzsikát, a j magyar nótát.- hanem Bartó- ! kot és Verdit. Mendelssohn! 1 és Muszorgszkijt is 'hallgat- j nafc majd? Lőhet, hogy félsz istennek; a Károlyi-kertben ülve. hogy ! Jaj! rossz hangot fogott az! énekes?.., Ilyen gondolatok muzsl. j káliíak bennem és bármilyen i valószínűtlen a kép, hogy í ezek a esikófrizurás, kócos i fiúk, copfos leányok zene- í értőkké, operakedvelőkké lesz- j nek, nem tudom elhessegetni ; a jövő rajzát. ; Nem csoda. Itt, előttem fes- \ tegetik ezek a gyerekek, ép- í pen Sörös Pisti, hegedűjének í vonójával. Garami László ' MUZSIKA Amikor egy egész hetet betöltő, kulturális műsorokban gazdag ünnepi hét végére érünk — számvetést szokás csinálni. Valami ehhez hasonlóval szeretnék én is foglalkozni e cikk keretein belül. Gödöllőn az első kísérlet volt, a mögöttünk levő hét. Énekkarok ünnepi találkozója, irodalmi est, két kiállítás megnyitása, opera—balett-est, és az ünnepi napok koronája, a Pest megyei népi táncosok II. fesztiválja. Vizsgázott ezen a héten az ünnepi napok intéző bizottsága és vizsgázott egész Gödöllő. A kultúra szeretetéröl tettek tanúbizonyságot a nézőtéren azok, akikről még nem is olyan régen azt próbálták bizonygatni, hogy nem törődnek semmiféle kulturális megmozdulással. Az énekkarok találkozóján az egésznapos eső ellenére, május 17-én közel 2000 néző tapsolt a kórusok sikereinek. Az irodalmi estet 170 ember hallgatta meg. A képzőművészeti kiállításon a vendégkönyv 800 aláírással gazdagodott. (A ki- i állítást egy hétre meghosz- ! szabbítottuk.) A helytörténeti j kiállításon nem adtak belé- ! pőket, így pontos adat erről ! nincs. A kísérletként megren- \ dezett opera—balett-estnek ! 160 hallgatója volt. A népi- : tánc-fesztiválról már előző- : leg is közölt adatokat a sajtó. ] „Huszonnyolc tánccsoport, j tízezer néző” címmel. így fest a statisztika, ilye- i nek a számadatok. Persze, ez nem azt jelenti, j hogy mindenben eleget tel- \ tünk a közönség igényeinek, j Az ünnepi hét műsorában — j bármennyire is sokrétűnek. \ színesnek bizonyult —, nem \ kapott helyet például a szín- í játszás. Pedig a járás terű- j létén ebben az évben sok értékes darabot mutattak be. olyan színjátszókkal, akik Gödöllőn is megállták volna a helyüket. összegezve a tanulságokat, tapasztalatokat, megállapíthatjuk, hogy az ünnepi napok vizsgája jó eredménnyel zárult. Az első volt Gödöllőn, amit a következő esztendőkben még színesebb, még tartalmasabb hetek követnek majd. Az ünnepi napok végei értek. Munkás, dolgos hétköznapok következnek utánuk. A színpadon, ahol 24-én még tíz órán át huszonnyolc tánccsoport csillogtatta tudását, most kőművesek folytatják a bővítési munkálatokat. A plakátragasztó végigmegy az alkonyaiban Gödöllő utcáin, és kiragasztja a június elején bemutatásra kerülő Váljunk el! című zenés vígjáték plakátjait. Az Állami Népi Együttes szervezője a művelődési otthon igazgatójával tárgyal a júliusi szabadtéri előadásról. Mi pe-; dig a járási könyvtár dolgozóival a megyei tanácshoz yiegyünk, hogy a szeptemberben megnyíló Gödöllői Irodalmi Színpad nyitó műsoráról beszélgessünk. Ladányi István ■ tudósító Falu Tamás: A MAG TUDJA Madár dala égbe röppen, Mag érik a barna rögben, Szerte eltűnnek a mezsgyék, Alakul a nagy szövetség. Érik a mag, a föld álma. Dús kalász lesz Péter-Pálra Mert a mag tudja a törvényt. Tán még azt is, hogy mi történt. ! Másodosztályú kocsiban ülök, Sár ablak mellett, kezemben l könyv. Halk zsibongás terjeng körülöttem. Oldalt nedvesen csillogó rétek, szántók J suhannak. Árad a nyugalom, Ifélálomba ringatnak a zörrenö J kerekek. \ Az útitársak: vegyes nép. JHivatalnokok, öreg bácsika pi- J pávai, egy asszony és rakoncátlan gyermeke, fiatal lányok, Jújságolvasó vasutas, sváb pa- irasztasszonyok négyszögletes ; kosarakkal. J Hirtelen kivágódik az ajtó és \a fülkébe berobban egy kiilö- J nős figura. Barnaarcú, feke- \tehajú fiatalember, piszkos i ing nyaka kihajtva, az elnyűtt \sportruhát mintha vasvillával Jhányták volna rá, kezében he- Jgedű. Minden szem feléje for- J dúl. i — Jjjónapot kívánok, tisztelt |hölgyeim és uraim! A csányi \harminctagú cigánybanda meg- \ érkezett. Sajnos, a többiek disz- \szidáltak, csak egyedül maradiam. Banda vigyázz! J És rázendít: J — Vándorfelhő megy az Jégen ... J Becsukom a könyvet. Olvas- J ni úgyis lehetetlen. | A fickó énekel — de hogyan! ^ A hangja: két regiszter. Az \alsóból a felsőbe dalsoronként J vált, sőt később már — látha- \ tó, illetve hallható élvezettel J — minden sorban kétszer vagy $ többször is. Rossini mondása Jjut eszembe: „Az énekeseket J három csoportba sorolom: az felsőbe azok tartoznak, akiknek J van hangjuk, de nem tudnak Jénekelni: a másodikba. akik Jtudnának énekelni, csak hangijuk nincs; a harmadikba, akikinek nincs hangjuk és énekelni \sem tudnak.” A mi emberünk 5a harmadik csoportba tartozik. $ Hegedülni, igaz, jobban tud, iami abból is látszik, hogy minidig két taktussal előbb jár a Í kísérettel. i Ügyes fordulattal átcsúszik Ja zokogó magyar nótából egy ^másikba, ami vidámabbnak iáidul, de végül mégis csak a Í„csalfa leánynál” a „jóistennél” Jós az „édesanyjánál” köt ki, Jaki „éjjel-nappal sír a teme- i tőben”, őutána, a fiú után, i aki „kocsmába jár minden i szent vasárnapon”. ‘ De ez még nem elég. Minden átmenet nélkül moderné változik, s a világsikert aratott angol sláger mélyen át- érzett tolmácsolásával örvendezteti meg a kupé szerencsés utasait: .......bárhogy lesz, úgy l esz ... ahogy lesz, úgy lesz...” Végignézek a hallgatóságon. Figyelnek, az bizonyos, de csak úgy, ahogy én is: tekintetünk másfelé jár. Csupán az eddig állandóan izegő-mozgó kisfiú áll most lecsillapodva és tág- ranyílt szemmel bámulja a cigányt. Emberünk végre kidalolta és zenélte magát; most következik a tányérozás, helyesebben kalapozás. S most derül csak ki, hogy szinte egyedül állok a véleményemmel: a többségnek tetszett a produkció. Hullanak a húsz- meg öt- venfilléresek, sőt a forintosok is. — Aztán megossza ám « bandával! — kedélyeskedik a pipázó öreg bácsi. . Egy nénike kétforintost ejt a micisapkába. — Nesze, megérdemled, ha már így megríkattál... A barnabőrű művész nagyokat hajlongva köszöngeti az adományokat. A sor végén megkérdezi az egyik bőszoknyás sváb pa- rasztnéne; — Hány éves vagy te? Nagyon régen csinálod ezt már, ismerlek egész kiskorod óta. — Huszonhat, kezitcsókolom. Tizenegy éve szolgálom állandóan a vasutat. De a kanizsai vonalon szoktam én járni, csak tapasztalás végett jöttem a vácira. Azzal kilibeg, hogy a következő kocsit boldogítsa. Hm, huszonhat éves... életerős fiatalember... bizonyára jó étvágyú is ráadásul... De hát van miből: a „vasút szolgálata” jól jövedelmez... S életében még soha nem dolgozott ... Azért furcsa. Mert akadnak bénák, vakok, hadirokkantak, elaggottak, akik koldulásból élnek. Vannak egyelőre. Nem vagyunk olyan álszentek, mint az angolok, akik büszkén hirdetik: „Angliában nincs koldus!” — s ugyanakkor a National Gallery előtt százszám lézengenek munkanélküliek, akiknek az a „foglalkozásuk”, \ hogy az alamizsnáért színes $ krétával rajzolnak a. kövezet- $ re, kézenállnak, vagy illatos % wécépapírt osztogatnak. % De hogy huszonhat éves, ^ egészséges fiatalemberek a £ mások munkával szerzett garasait kunyerálják — ennek £ véget kellene vetnünk. Bulgá- íriában az elmúlt évben kam- fpányszerűen munkatáborokba í gyűjtötték össze a csavargókat í és a huligánokat. Azt hiszem, $ valamit nálunk is ki lehetne % találni az efféle „művészek- í nek” és más munkakerülőknek. A Csala Karoly. $ Szegény Juhász Gyuláról $ annyi visszás szó hangzott el J az utóbbi időben ... Nem ar- J ról. ami ma már mindennél J fontosabb, verseiről, költé&ze- J tárol, egész csodálatos életmű- J véről és hősi magatartásáról, J hanem emberi félszegségeiről, J külső megjelenéséről. És a J legtöbbször olyanok szólaltak J meg, fontoskodva és jól ér- J tesül ten. akik vagy egyálta- J Iában nem ismerték, vagy J csak alig-alig jutottak életé- J ben a közelébe. J A barátok, a tanúk, a kor- J társak, eleinte szerényen és J szégyenkezve félrehúzódtak a J méltatlan piaci lármától, de i aztán, amikor betelt a mérték, J egymás után kiálltak a költő J védelmében, és a való tények J föltárásával cáfolták sorra a J rágalmakat. A rágalomhadjá- J ratot tulajdonképpen egy § szerencsétlen könyv indította ^ meg: Eörsy Júlia Juhász Gyu- J Iáról írt Tiéd a sírig című J könyve. J Eörsy Júlia különös képét s festett a költőről. Azt akarta