Pest Megyei Hirlap, 1959. április (3. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-18 / 90. szám

’"ilJCirttW 1959. ÁPRILIS 18. SZOMBAT A VIT jelvényszerző versenyekről Az OISB kezdeményezésére és javaslata alapján a Magyar Testnevelési és Sport Tanács, a KISZ Központi Bizottsága, a Szakszervezetek Országos Ta­nácsa és a Magyar Honvédel­mi Sportszövetség, az érintett sportágak országos szövetsé­geivel egyetemben. 1959-ben a VII. Világifjúsági Találkozó tiszteletére jelvényszerző ver­senyeket rendez. A VIT szellemében megren­dezett versenyekkel azok ré­szére is emlékezetesebbé akar­juk tenni a világ ifjúságának nagy találkozóját, akik azon közvetlenül nem vehetnek részt, de a jelvényszerző versenye­ken elért eredményeikkel is ki akarják fejezni egyetértésüket a VIT leg­főbb célkitűzésével, a béke és barátság elmélyítésével fe világ ifjúsága között. A verseny egyik célja újabb tömegek bevonása a sportolás­ba, valamint az, hogy a köve­telmények teljesítésével a részvevők megismerjék a sportolás örömeit. A jelvény- szerző versenyt felhasználják arra is, hagy ennek tanulsá­gai alapján egységes jelvény- szerző mozgalmat alakítsanak ki; A viadalokon részt vehet minden 13. életévét betöltött fiú és leány, illetve férfi és nő, ha — a sakk kivételével — valamely sportágban nincs II. osztályú vagy annál jobb minősítése. A VIT jelvényszerző verse­nyekre a munkahely, iskola, helység sportköreiben lehet . jelentkezni. Ott, ahol sportkör nem működik, a, jelentkezés a munkahely, iskola, helység út­törőcsapatánál, KlSZ-szerveze- ténél vagy szakszervezeti üzemi bizottságánál történik. VIT jelvényszerző versenye­ket lehet rendezni ifjúsági tá­borokban is. . A versenyszámok kiírásával kapcsolatban a felhívás meg­említi, hogy azokat teljesíteni lehet a VIT jelvényszerző ver­senyeken, ahol jelen van a járási, kerületi, városi TST megbízottja. A jelvényt meg lehet szerezni a falusi sparta- kiád községi versenyein, vala­mint az üzemi viadalokon is, itt is azonban csak az illeté­kes TST helyi megbízottja je­lenlétében. Tanintézetekben csupán a VIT-jeívény meg­szerzése céljából rendezett versenyeken lehet eleget tenni a követelményeknek. Az a részvevő, aki első al­kalommal nem éri el a kor­csoportjában előírt pontszá­mot, ismételten elindulhat ver­senyeken, s többször megkísé­relheti a jobb eredmény eléré­sét. A versenyszámokat legké­sőbb 1959. október 1-ig kell teljesíteni. A részvevőknek három sportágban — . atlétika, torna, úszás vagy kerékpár — kell indulniuk. Az eredmények értékelése pontozásos rendszerrel törté­nik, az egyes versenyszámek- ra meghatározott pontérték- táblázat szerint. Három különböző (fokozatú jelvényt lehet szerezni. Az I. fokozatú jelvényt az a sportoló éri el, aki e.gy sportágiban vagy három sportágban összesen 20 pontot szerzett. A II. fokozatú jelvény annak adható, aki leg­alább két választott sportág­ban vaigy mind a három sport­ágban összesen 40 pontot ér el. A III. fokozatú jelvény birto­kosa az lesz, aki mind a há­rom sportágiban elindult, sport­áganként legalább 20—20 pon­tot, tehát összesen 60 pontot szerzett. A különböző fokozatú jel­vények megszerzéséhez, minden korosztályban egy­forma pontszámot kell el­érni, a követelmények azonban korcsoportonként és nemenként változnak. A férfiaknál és nőiknél egy­aránt a következő korcsoporto­kat állították fel: I. 13—14 évesek (az általá­nos iskolák 7—8 osztályos ta­nulói). II. 15—16 évesek (I. és II. éves középiskolás és ipari ta­nulók). III. 16 éves kortól (középis­kolátok, ipari tanulók, egyete­mi, főiskolai hallgatók). IV. Üzemi és falusi fiatalok (15 éves kortól). Vidéki ifjúsági birkózó-bajnokság Cegléden, a MEDOSZ mezei futóbajnoksága Gödöllőn, természetjáró találkozó, Pest megye—Békés megye felnőtt, Pest—Kógrád ifjúsági mérkőzés tiéiréffi spartműsor Megyénk hétvégi sportmű­sora ismét gazdagnak ígérke­zik. Több országos eseményt is lebonyolítanak. Így Cegléden, szombat-vasárnap kerül sor a vidéki ifjúsági szabadfogású birkózó-bajnokságra. A küz­delmekre hatalmas mezőny, 48 sportkör, kétszáz versenyzője nevezett. Ilyen nagyszámú in­dulóra a közelmúltban nem is volt példa birkózó viadalokon. Az ország legjobb vidéki ifjú­sági birkózói lépnek szőnyegre a két napon a Ceglédi Vigadó­ban. Több ifjúsági magyar baj­Az aszódi járási válogatott a BVSC ellen játszik Észak—dél mérkőzés Dunabogdányban nők is van közöttük. A jelentős esemény iránt nagy érdeklődés mutatkozik a városban. A MEDOSZ sportkörök me­zei futóbajnokságát vasárnap a gödöllői Palotakertben bo­nyolítják le. A viadalra mint­egy 150 nevezés érkezett. Nagy küzdelmek, színvonalas verse­nyek várhatók. ★ Labdarúgásban bajnoki szün­nap lesz. Ez alkalommal rende­zik meg a megyei felnőtt és ifjúsági válogatottak tornáját. | Felnőtt csapatunk Vecsésen, Békés megye ellen játszik, míg a Pest—Nógrád találkozóra vasárnap Foton kerül sor. A bajnoki szünnapot kihasz­nálva a járások különböző vá­logatott mérkőzéseket rendez­nek. Aszódon, az aszódi járási válogatott a BVSC NB I-es csapatát fogadja 16 órai kez­dettel. Ez előtt a járási ifjúsági válogatott az Aszódi TE csapa­tával mérkőzik. A BVSC ellen szereplő járá­A magyar labdarúgó-válogatott 354. mérkőzése előtt A magyar labdarúgó-válogatott idei, változatos műsorát vasárnap a jugoszlávok elleni mérkőzéssel kezdi meg a Népstadionban. Ez lesz a magyar labdarúgó-válogatott 354. hivatalos, országok közötti mérkőzése, s ebből 241-et játszot­tak a felszabadulás előtt és 112-öt a felszabadulás utáni években. Az eddigi 353 válogatott találkozó mérlege: 196 győzelem. 70 döntetlen, 87 ve­reség, 1013 adott és 617 kapott gól. A vasárnapi összecsapás a jugo- szlávok elleni 15. válogatott-mév’- kőzés lesz. Az eddigi 14 mérkőzés „VÁLOGATOTT ” A ma Vecsésen sorrakertilő Pest megye—Békés megye felnőtt találkozó előkészüle­teit kellemetlen esemény za­varta meg. Szeder és Bátki sérülése miatt lemondta a játékot, s így helyettük két más labdarúgót kellett meg­hívni. i— A vecsési Krausz játéka Is kétes — mondotta Kapu­vári Béla, a válogatott edző­je. — A Pest megyei Hírlap­ból értesültem ugyanis, hogy a Vecsési MTK volt edzője a fiatal játékost magatartása miatt nem ajánlja a váloga­tottba. Mindenesetre tisztá­zom ezt a kérdést a vecsé- siekkel, s ha ők nem tartják helyesnek szerepeltetését, ak­kor Krausz kimarad a csa­patból. Az edző elmondta még, hogy VASESZTERGÁLYOSOKAT LEMEZLAKATOSOKAT SZERKEZETI LAKATOSOKAT keres felvételre a váci Dunai Hajógyár Jelentkezni lehet: e vállalat üzemgazdasági osztályán. Szállást biztosítani nem tudunk. közül hetet nyertek 9 magyarok, kettőt a jugoszlávok, ö találkozó döntetlenül végződött. 28 magyar gólra a jugoszlávok hússzal vála­szoltak. A jugoszláv válogatott utoljára 1931. május 21-én győzött a magvar csapot elten, 3:2 arány­ban. Azóta tíz mérkőzést játszott a két csapat, de döntetlennél jobb eredmény — a jugoszlávok számá­ra — nem született. Utoljára az elmúlt évben, októ­ber 5-én, a zágrábi Makszimir- stadionban mérkőzött a két válo­gatott. Már-már úgy látszott, hogy a jugoszlávok megtörik a jeget, de a vesztésre álló mérkőzést a ma­gyar válogatott elsősorban Sándor ragyogó játékával és gólerőESégé- vel kiegyenlítette. 4:4 volt a vég­eredmény, s a gólok szerzői: Ze- bec (2). Pete,kovics, Veszelinovics, illetve Sándor (3) és Tichy voltak. A jugoszlávok ellen szereplő ma­gyar játékosok rangsora az eddigi válogatottságokat tekintve a követ­kező: Groslce 54. Budát 37, Sándor 33, Tlchy 27, Fenyvesi és Berendi 21—21. Kotász 18, Csordás 17, Mát­rai és Sípos 16—16. Sáros! 13, Burad- zsák 12, Göröcs 5, Ilku 3. Pál és Rákosi még egyszer sem volt tag­ja az „A” válogatott csapatnak, il­letve keretnek. si válogatott a következő: Ádám (Bag) — Lévai (Túra), Ficzere (Aszódi Honvéd), Braun (Iklad) — Beme (Kar­tól), Győri (Túra) — Rózsavöl­gyi (Kartal), Nagy (Bag), Macz- kó (Túra), Varga (Kartal), Tóth (Hévízgyörk), Tartalékok: Pod- laviczky (Iklad), Tuka (Galga- hévíz), Ondrik (Aszód), Tasná- di (Iklad). A BVSC előreláthatólag a következő összeállításban lép pályára: Mészöly — Fábián, Rendek, Kapuszta — Szalai, Bárkányi — Borbély, Murár, Csernai, Nagy, Gerencsér. Nemcsak Aszódról, hanem a környező községekből is sok érdeklődőt várnak a találko­zóra ★ Vasárnap Dunabogdányban a szentendrei járás északi és déli felnőtt és ifjúsági váloga­tottja méri össze tudását. Észak válogatottjában visegrá­di, kisoroszi, tahitótí'alui, szi­getmonostori, dunabogdányi és leányfalui, míg a délieknél Pomáz II, Csobánka, Budaka­lász II és a Szentendrei Építők játékosai szerepelnek. A dunabogdányi pálya va­sárnapi műsorát Dunabogdány —ízbég úttörő mérkőzés vezeti be 13 órakor. Ezután 14,30-kor az észak és dél ifjúsági ta­lálkozó következik, majd 16,30-kor a felnőtt összecsapás. Május első napjaiban a Népstadionban rendezik meg a iVlagyarország—Szovjetunió férfi kosárlabda-mérkőzést Az elkövetkezendő napokban egymást követik majd az. érdekes nemzetközi kosárlabda találkozók. Fő eseményként hazánkba készül a világhírű szovjet férfi kosár­labda-válogatott. amely május első napjaiban az Európa-bajnokságra készülő magyar együttessel ját­szik. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a mérkőzésre a Nép­stadion fiíszlelátója előtt felállítan­dó fapadlós pályán kerül sor. Budapestre érkezett a Kínai Néo- köztársaság férfi és női utánpót­lás kosárlabda-válogatottja, amely hosszabb ideig vendégszerepel majd Magyarországon. EREDMÉNYEK Hat csapat részvételével sakk- toma folyik a ceglédi járásban a Tanácsköztársaság 40. évfordulója tiszteletére. Eddig három fordulót bonyolítottak le. Az élen a Nagy­kőrösi Munkás Klub csapata áll, amelyik a megszerezhető 18 pont­ból 13.5 pontot szerzett. Meglepe­tés Kocsér szép szereplése, ők 12 ponttal a második helyen állnak. Mögöttük 7.5 ponttal a Nagykőrösi Ládagyár következik. Abony és Cegléd egyaránt 5—5 pontot szer­zett. a Nagykőrösi Postás pedig 3-at. A torna — melynek második felét Cegléden bonyolítják le — esélyese a Nagykőrösi Munkás Klub csapata, színeiben Harci Jó­zsef, Horváth Lehel. Bűz Gyula, Lahancz Árpád; Bale > Sándor; Páhán látván és Hatvani Sándor szerepel. ★ labdarúgó Budapest-bajnokság. I. osztály: Csillaghegy—Budakalász 5:0 (2:0). II. osztály: Gödöllői Ag- ráregvetsm—Műszáléi Gumi 3:1 (0:1). Budakeszi—Közgazdasági 5:0 (4:0), Pomáz—Zrínyi Nyomda 6:0 (2:0), Törökbálinti Vasas—Bp. Erő­mű 2:2 (1:1), ínncn-onnan Teke NB II. Ceglédi Építők— Nyíregyházi Spartacus 7:1. Ld: Tü­rei 433. pákozdi R. 426. Bács—PEST —Szolnok megyék közötti emlék­verseny: C. Bányász—Szolnoki Dó­zsa 8:0. Kecskeméti TE—C. Postás 6:2, Szolnoki Spartacus—Ceglédi Vasutas 5:3. Kecskeméti BARNE- VÁL—C. Építők II 5:3. ★ A Ceglédi Bányász két csoport­ban rendezte meg felszabadulási teke-emlékversenyét. A-psoport: Gács 411, Pákozdi 410. Nyíri 408. Mester 402. B-csoport: Nagy P. 433. Torday 390, Cselényi 370. Varg:a 365. Mindkét csoport első négy helyezettje szép tiszteletdíjat ka­pott. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadta a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest Vili.. Blaha Lujza tér 3 telefon: 343—UK)- 142—220. Szikra Tannyomda. Felelős vezető: Kulcsár Mihály, Több érdekes, barátságos-mér­kőzést is lebonyolítanak. ★ A Pest megyei Természet- járó Szövetség ma rendezi a megyei turista találkozót a Ságivári-menedékházban, majd vasárnap tartják a megyei III. osztályú bajnokság első for-. dulóját. ■k A felsoroltakon kívül teljes kézilabda-forduló lesz vasár­nap. Az ökölvívó NB II kereté­ben a Szentendrei Honvéd a Nagykőrösi Kinizsit fogadja. A Ceglédi Vasutas NB I-es női asztalitenisz-csapata szombaton és vasárnap a fővárosban ját­szik, az FTC, illetve a Budai Egészségügy ellen. IIESZLETES MŰSOR: SZOMBAT: ASZTALITENISZ. NB I, női: FTC—Ceglédi Vasutas (Hernád utca 45. sz., 14.30). BIRKÓZÁS. Vidéki ifjúsági sza­badfogású-bajnokság (Ceglédi Vi­gadó, 13). LABDARÚGÁS. Megyei felnőtt válogatottak-tomája. Pest—Békés (Vecsés, 17, ifj. Schoopp). Előmér- kőzés: Vecsés—Üllő (13). VASÁRNAP: ASZTALITENISZ. NB I, női: Bu­dai Egészségügy—Ceglédi. Vasutas (Május 1 út 23. sz.. 9.30). ATLÉTIKA. A MEDOSZ SE 1959. évi országos mezei futóbaj­noksága (Gödöllő, Palotakert, 10). BIRKÓZÁS. Vidéki ifjúsági sza­badfogású-bajnokság (Ceglédi Vi­gadó. 9). KÉZILABDA. Nagypályás férfi NB I. Tatabánya—Dunakeszi Ma­gyarság (Tatabánya, 17. Bácskai). Kispályás Budapest-bajnokság. Férfi I. osztály: Váci Kötött—Bu­Építők—Orvosegyetem (Cegléd, 10.30) . Budakalász—Kábel- és Mű­anyag (Budakalász, 10.30), Rádió­technika—Nagymaros (III., Hévízi út, 10). Vecsés—Hűtőgépgyár (Ve­csés. 9.30). Női I. osztály: Váci Kötött—Nöiruhagyár (Vác, Sallal utca. 9.30), Váci Forte—m. kér. TVE (Vác, • Gépipari Technikum, 15.30) , ceglédi Építők—Magyar Gyapjú (Cegléd, 9.30). LABDARÚGÁS. Megyei ifjúsági válogatottak tornája. Pest—Nógrád (Fót. 16.30. Mike). Előmérközés: Fóti SE, Dunakeszi Kinizsi vegyes —Váci járási válogatott (13). Barátságos mérkőzések: Aszódi járási válogatott—BVSC (Aszód, 16). Szentendrei járás északi válo­gatott—déli válogatott fDunabog- dány, 16.30). Az ifimérkőzés 14.30- kor kezdődik. Váci Petőfi—Bp. Spartacus (Vác, ?). Bia—Sziget­halmi Vasás (Bia. 16.30). Tököl— Bp. Aluminium (Tököl, 16.30). ÖKÖLVÍVÁS. NB. II. Szentendrei Honvéd—Nagykőrösi Kinizsi (Szent­dai Pamut (Vác, Sallai utca, 10.30), Váci Spartacus—Beloiannisz (Vác, end re. 13.30. Bányai). Gépipari Technikum. 16.15), Postás TERMESZE I JAR AS. —Csömöri KSK (Spoirtcsamoki pá- j III. osztályú bajnokság lya, 17). Férfi II. osztály: Ceglédi l dulója. A megyei első forr BUDAI JÁRÁS: 1. Torbágy 19 14 3 2 61:19 31 2. Bia 19 13 2 4 50:16 28 3. Érdi Traktor 19 11 6 2 38:15 28 4. Érdi Építők 18 12 3 3 42:25 27 5. Tárnok 19 11 3 5 25:23 25 6. T.-toálinti H. 19 9 3 7 51:45 21 7. Pilisvörösvár 19 io 1 8 42:26 21 8. Pilisi B. II 19 7 3 9 19:33 17 9. Sóskút 19 8 1 10 18:27 17 10. Páty 19 6 2 11 25:32 14 11. Pilis csaba 18 6 1 11 24:31 13 12. P.-iván 19 4 3 12 16:58 11 13. Solymár 19 3 3 13 17:42 9 14. Üröm* 19 1 — 18 10:46 2 visszalépett. Nagykátai járás: RÁCKEVEI JÁRÁS: 1. K.-lacháza 15 11 2. Cs. Autó II 15 8 3. Ráckeve 15 10 4. Szigethalom 15 9 5. Halásztelek 15 9 6. Taksony 15 7 7. Dunavarsány 15 6 8. Sz.-márton 15 6 9. Pereg 15 3 10. Dömsöd 15 3 11. Makád 15 2 12. Áporka 15 3 4 — 59:16 2« 5 2 57:19 21 4 25:16 21 4 41:13 20 5 33:28 19 7 39:27 15 6 14:23 15 8 20:23 9 9 25:41 9 1 11 12:46 5 1 12 12:58 3 3 9 20:47 1 Kóka—1Tápió- j Az ifjúsági csapat meg nem jele­szentmárton 3:2. 'Pánd—Tápióság ! . Ä 4 ^ ^ ... 2:2. Tápiószele—Farmos 3:1. Tápió- | nese miatt Szigetszentmártontol 4, szecső—Nagykáta 2:1, Tóalmás— i Dömsödtől 2, Makádtól 2, Áporká- Szefitmártonkátn 5:0 (barátságos), i tói 8 büntetőpont levonva. ALLAS Vácon, vagy Vác kör­nyékén lakó fiatal autószerelőket Diesel­munkára felvesz a TEHERFUVAR váci főnöksége. Jelentkezni lehet: Vác, Törökhe­gyi út 5. INGATLAN Szentendrei járásban eladó ingatlanok: Szentistvántelcpcn 2 szoba, konyhás, 150 n.-öi gyümölcsösben 90 000 Ft, 3 szoba, összkomfort 1600 n.-öl gyümölcsös, 250 000 Ft. 2 szoba összkomfor­tos, 15b n.-öl telekkel 140 000 Ft. Szentendrén: 4 szoba, összkomfortos 2311 n.- öl gyümölcsös és sző­lő 250 000 Ft, 1 szoba, konyhás (nem beköl­tözhető) 750 n.-öl gyü­mölcsös 40 000 Ft, 425 n.-öl gyümölcsös 12 ezer forint, 700 n.-öl gyümölcsös n.-ölen- ként 75 Ft, 810 n.-öl gyümölcsös 28 Ft ölenként, 1200 n.-öi kerítetlen gyümölcsös 12 000 Ft. Leányfalun 2 szoba, összkomfortos 280 n.- öl telekkel 125 000 Ft. 800 n.-öl üres telek n.- öienként 80 Ft. 640 n.- öl telek ölenként 30 Ft. Felvilágosítást ad a! Ház eladó: Mártírok Pest megyei Ingatlan-I útja 44. számú, beköl­közvetitö Vállalat ki- rendeltsége, Szentend­re, Rákóczi út 11. Váci és szobi járásban eladó ingatlanok: Dunakeszi, 3 szoba, összkomfortos, 400 n.- öl gyümölcsös 150 000 Ft, 453 n.-öl üres telek 12 000 Ft, 000 n.-öl gyümölcsös 15 000 Ft. Sződligeten, 150 n.-öl üres telek n.-ölenként 23 Ft, 1235 n.-öl üres telek n.-ölenként 35 Ft, 3 szoba összkom­fortos, 365 n.-öl telek­kel 160 000 Ft. Felsőgödön 240 n.-öi üres telek 10 000 Ft. 750 n.-öl üres telek 20 ezer forint. Egy szoba, konyhás ház 230 n.-öl telekkel 50 000 Ft, 2 szoba, konyhás 200 n.- öl telekkel 85 000 Ft. 2 szoba összkomfort, 175 n.-öl saroktelekkel 130 ezer forint. Erdőkertesen, 300 n.-öl gyümölcsös 50 000 Ft. Nagymaroson, 2 szo­ba, 2 konyha, kőpin­ce, gazdasági épületek 300 n.-öl telek 110 000 forint. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat ki- rendeltsége, Vác, vá­rosi tanács. tözhető, szerint. megegyezés EGYEB Figyelem! Rekamiék* fotelek, székek, fotel­ágyak, sezlonok készí­tése jó minőségben. Több havi könnyítés­sel, Bp., Festetich u. 11. Keletinél. Építők figyelem! Bá­dogosmunkát és víz­vezetékszerelést, rész­letre is vállalok. — Bresztyenszky, Bd„ V. kér. Párizsi u. 6/b. — 186-134. ________________ A paállatgondozást vál­lalnék „Lehetőleg Pest környékén 20463” jeligére, Felszabadulás téri hirdetőbe. ______ K onyhabútort kisipia- roe'.ó] fizetési ked- ’’°r/ménnyel. Bpest, Üllői út 5. (Kálvin térnél). Hirdessen a PISI MEGYEI KÍRlAP-ban vnvvvvvv'v/vó/v'v/v a válogatottat csak a mérkő­zés előtt állítja össze. Az utólag meghívott két játékost nem számítva a ke­ret a következő: Monori, Sza­bó, Stettner, K. Nagy (Monor), Pektor (Főt), Haraszti (Üllő), Túrái (Ecser), Krausz, ifj. Strasszer (Vecsés), Pecse- nyiczky II (Kistarcsa), Báthori (Gödöllő), Kovács Sándor (Al- bertirsa). Az előjelek tehát nem a legkedvezőbbek. Ennek elle­nére bízunk abban, hogy a csapat sikeresen helyt áll majd a nagyobb tudást kép­viselő békésiekkel szemben, és élvezetes, szép játéknak szur­kolhat a nagyszámú közön­ség. AZ IFI-VÁLOGATOTT KÉSZÜLŐDÉSE A Pest megyei ifjúsági vá­logatott csütörtök délután Foton tartott edzést, s a csa­pat 4:3 arányban diadalmas­kodott a fóti vegyes felett. A válogatott biztatóan moz­gott, különösen a csatársor. Laczkó két gólt szerzett, Ja­kab és Viczkó pedig egyet. A Pest megyeiek előrelát­hatólag a „szolnoki összeállí­tásban” lépnek pályára. Szol­nokon, mint ismeretes 3:0 arányban nyertek az első for­dulóban Szolnok megye el­len. Nemcsak Foton, hanem a környező községekben is je­lentős érdeklődés mutatkozik a válogatott találkozó iránt. Már csak azért is, mert az elő- mérkőzésen a Fóti . SE, Duna­keszi Kinizsi vegyes a váci járí'ü válogatottal tr’?’’'0zik'.' A Nóerád megyeiek értesí­tést küldtek, hogy a három­órás vonattal érkeznek Fótra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom