Pest Megyei Hirlap, 1959. április (3. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-02 / 77. szám

Férfi és női asztalitenisz-csapatnak bejutott a középdöntőbe, a sakkozók miién mérkőzésen nyertek a spartakiád-döntő első' napján Pontban 9 órakor a Sport­induló hangjai mellett vonult be a Sportcsarnok nagytermé­be az őszi-téli spart aktád or- iszágos döntőjének megnyitó­jára a 19 megye csapata. A kék melegítés Pest megyei külö­nítmény élén Dankó József vitte a táblát. A sportolók a terem közepén sorakoztak fel, majd a Himnusz elhangzása után Sándor László, az Országos Ifjúsági Sport- bizottság elnöke mondott meg­nyitó beszédet. Kiemelte, hogy ez első ízben kiírt őszi-téli epartakiádon népes mezőnyök vetélkedtek. A 19 megye 1488 községében 54 417 fiatal vett részt a küzdelmeken.. Hét. sportág szerepelt műsorom, s a két legnépesebb számban, asz­taliteniszben és sakkban tarta­nak országos döntőt. Elmondta, hogy ott folyt igazán eredmé­nyes szervezőmunka, ahol az ál­lami és társadalmi sportveze­tők összefogtak a siker érdeké­ben, így Pest és Szolnok me­gyében. Végezetül megnyitotta az őszi-téli spartakiád országos döntőiét, 0:2-ről 5:3 Az asztalitemiszezők a nagy­teremben, s az egyik alagsort helyiségben, míg a sakkozók az emeleten kezdtek el a küzdel­met. A Pest megyei férfi asztali­tenisz válogatott első ellenfele­ként Vas megyét kapta. A felsőgödi pingpongozok hatal­mas, két és félórás küzdelem­ben szerezték meg a győzelmet. A pankasziak már 2:0-ra ve­zettek, majd ezután nemcsak kiegyenlítettek, hanem a veze­tést is megszerezték megyénk képviselői. Később 3:3-ra ala­kult az eredmény. Ezután Dan­kó közel félórás meccset vívott Kováccsal, az első játszmát 17:20-röl, a másodikat pedig 16:19-ről nyerte. 4:3-as vezetés után Debreceni biztosította b« a felsőgödiiék sikerét. A talál­kozón Dankó három, Debreceni pedig két győzelmet szerzett. Sokkal simábban vették a második akadályt, 5:0-ia nyer­tek Komárom megye ellen. Dankó és Debreceni 2—2. Berki pedig egy győzelmet, szerzett. Már a Pest megye—Vas me­gye férfi mérkőzés alatt elkez- ' dődött női asztaliiteniszezőink találkozója is. Az Eszes-testvé­rekből álló szigetszentmiklósi együttes 3:0-ra verte Szabolcs megyét a rozsólyiakat. El kel) azonban mondani, hogy az Eszes-lányok győzelme nem volt biztos, többször elemi hi­bákat vétettek Jól kezdtek a csővári lányok is. Nemcsak az asztalítenisze- r,ők, hanem a női sakkozók is jól rajtoltak délelőtt. A Tóth Zsuzsanna, Halász Zoltánná, Petrovies Mária, Dián Zsuzsan­na összeállítású csővári csapat 4:0 arányiban diadalmaskodott a Hajdú megyét képviselő sá- rámdiaik felett. Az abonyi férfi sakkozók délelőtt szabadnaposak voltak. — Két testvér is van a csa­Minden asztal „foglalt1’, folynak a délelőtti küzdelmek a Sportcsarnok nagytermében. Az első asztalon (jobboldalt) Berki József mérkőzik Vas megyei ellenfelével. patban, Lőrinczi László és Gá­bor — újságolta az 58 éves Soós Bé’a, csapatvezető. — Az ecfyüttes negyedik tagja Szabó József. Soós Béla elmondta még: 1925 óta sakkozik, s azóta ő az abonyi sakkélet „Mke“. Szurkol a család A Pest megyei férfi csapat „maratoni” asztalitenisz-mér­kőzéséről sok szó esett délelőtt a sportolók és vezetők köré­iben. A szóbeszéd tárgya volt az is, hogy a Pest megyeieknek van a legtöbb szurkolójuk. Valóiban több felsőgödi fiatal jött el délelőtt a Sportcsarnok­ba megnézni sporttánsai küz- cttelmét. Az Eszes-testvérek szülei is ott voltak a nézők sorában. Eszes János és Eszes Jánosné kíváncsian figyelte, a két cse­mete játékát. „Jól léptek" a férfi sakkozók is Az abonyi férfi sakkcsapat, amelyik az első fordulóiban erő- nyerő volt, délután bekapcsoló­dott a küzdelembe. Első mérkő­zésükön biztosan, 4:0-ra nyer­tek Veszprém megye ellen., a Zala megye elleni találkozó pedig 3.5:0.5 arányban végző­dött. A Pest megyei férfi sakk­csapat, amelyik 7.5 ponttal áll, ma délelőtt Fejér és Borsod el­len játszik, délután az elődön­tőre kerül sor. A csővári lányok délután folytatták sikeres szereplésüket: Pest—Szabolcs 3.5:0.5, Pest— Szolnok 3:1. Cslóuári lányok kitűnően szerepeltek eddig, boütversenyben állnak az élen Baranya megyével 10.5 ponttal. Mai ellenfelük Cscingrád, Veszprém és Vas megye lesz. Egy győzelem, egy vereség A férfi és női asztalitenisz- csapat délutáni mérlege egy győzelem, egy vereség. A felső- gödi férfi együttesben Szolnak megye ellem, csupán Dankó tu­dott győzni, így 5:l-re alakult a végeredmény. A Fejér megye elleni taláüíkozót viszont 5:l-r** nyerték Debreceni (2), Berki (2) és Dankó győzelmével. A szigetszentmiklósi lányok Eszes Erzsi (2) és Eszes Katalin győzelmével 3:2 arányban dia­dalmaskodtak Heves megye felett, a somogyiaktól viszont 3:1 arány ban kikaptak. Ezen a találkozón csak Eszes Katalin nyert játszmát A Pest megyei női és férfi asztalitenisz csapat tehát az első napon három győzelmet szerzett, csupán egyszer kapott ki, így bejutottak a ma scirra- kerülő középdöntőbe, ahol nyolc csapat küzd majd a dön» tőbe jutásért. Szöveg: Dr. Reitter László Foto: Gábor Viktor Korai, de nem időszerűtlen esélylatolgatás KISS JÓZSEF EDZŐ LEVELE Bár még 11 forduló van hátra a megyei labdarúgó-baj­nokságban, máris folyik a ta­lálgatás: vajon ki lesz az első, kik jutnak a kiesés sorsára? A kérdéssel kapcsolatban Kiss József, a Fóti SE edzője leve­let küldött szerkesztőségünk­be, amelyet az alábbiakban ismertetünk. De legelőször is lássuk csak a labdarúgó-bajnokság táblá­zatát. 1. Szentendre 19 11 2 6 47:30 24 2. Fóti SE 19 9 5 5 30:27 23 3. Kistarcsa 19 10 3 6 31:28 23 4. Pilis 19 9 4 6 31:26 22 5. Sz.-miklós 19 8 5 6 34:29 21 6. Gyömrő 19 9 3 7 30:26 21 7. Vecsés 19 9 2 8 40:33 20 8. Monor 19 8 4 7 32:27 20 9. Ceglédi Ép. 19 8 4 7 36:31 20 10. Váci VSE 19 7 4 8 27:29 18 11 Gödöllő 19 8 2 9 31:38 18 12. Dunakeszi 19 6 5 8 33:37 17 13. Ul'lő 19 7 3 9 27:33 17 14. Albertirsa 19 7 1 11 36:39 15 15. Szigetujfalu 19 6 2 11 27:42 14 16. Tököl 19 4 3 12 22:39 11 A levél írója két kérdés- csoporttal foglalkozik. I. Kik lehetnek a bajnokok? II. Kik lesznek a kiesők? I. Meglátásom szerint Kistarcsa és a Szentend­rei Honvéd a legesélye­sebb a bajnoki címre. Kis­tarcsa valamennyi nehéz mérkőzését odahaza játsz- sza. A tárcsáink az őszi forduló­ban otthon nem vesztettek pontot, feltételezem, hogy ta­A magyarok méltóan kép viselték Európa asztalitenisz sportját a japánok ellen A belgrádi lapok bő terjedelem­ben foglalkoznak a dortmundi asz­talitenisz világbajnokság csapat­versenyeinek döntőjével. A Borba sporttudósítója többek között megállapít ja: A magyarok becsülettel helyt­állónak a döntőben. Jóllehet, nagy küzdelemben 5:1 arányú vereséget szenvedtek a japánoktól, mégis el­mondhatjuk róluk,, hogy a legha­tározottabb és legerősebb ellenál­lást tanúsították a japánokkal szemben. Világbajnoki döntőhöz méltó küzdelem folyt a két csapat között. Sidó, Bérezik és Bubonyi oly keményen ellenálltak japan ellenfeleiknek, hogy áztok kényte­lenek voltak minden tudásukat harcba vetni és csak elkeseredett küzdelem és rendkívüli erőfeszítés arán tudták megszerezni a világ­bajnoki címet. Minden egyes játszma ..egyedül­álló” élmény volt. Helyenként úgy látszott, hogy a magyarok képesek a lehetetlenre is és legyőzik a ju- pán válogatottat. Ez volt az érzé­sünk még a japánok 3:0 arányú vezetésénél Is. A magyarok ugyan­is nem adták fel a küzdelmet, a valóban úgy látszott, hogy vannak is esélyeik, de sok más csapatból» hasonlóan nekik sem volt erejük ahhoz, hogy az utolsó pillanatok­ban összpontosítsanak, 0 nem olyan kitűnő az erőnlétük sem, amellyel legyőzhették volna nagy ellenfelüket. Az Ogimura—Bubo­nyi mérkőzés föllelkesítette, az Ogimura—Sidó találkozó pedig talpra állította a közönséget. Mégis a Murakami—Sidó összecsapás voli a legszebb. A magyarok 9 Japánok eüleni döntőben s a kínaiak elleni élő* döntőben méltóképpen képviselték Európa asztalitenisz sportját. Sidó és Bérezik úgy játszott, minit leg­jobb napjaiban. Azonban — sajnos r- a magyaroknak nincs megfelelő harmadik játékosuk, mert sem Földi, sem Bubonyi nem tudott Sidóhoz és Berczikhez felnőni. Azt is meg kellett azonban állapíta­nunk, hogy a japánokat most nem lehet legyőzni. Két csővári sakkozó, Tóth Zsuzsa és Halász Zoltánná Hajdú mogye elleni mérkőzésen. IOTÖ-TANACSADÖ 1. Szegedi VSE—Szegedi EAC. A I szegedi rangadó az éllovas SZEAC győzelmét ígéri. Tipp: 2. 2. Bp. Előre—Debrecen. A pálya- előny a hazaiak pontszerzésér« mutat. Tipp: 1, x. 3. Miskolci MTE—Kecskemét MiskoUci győzelem várható. Tipp: 1. 4. Jászberény—-Egyetértés. Itt is hazai győzelem áll előtérben. Tipp: 1, x. 5. Ceglédi Vasutas—Bp. Sparta­cus. A kiesés ellen küzdő Cegléd­nek nagy szüksége van a két pont­ra. Tipp: 1, x. 6. Pécsi Dózsa-—Pécsi VSK. A helyi rangadón a második helyen álló Dózisa az esélyes. Tipp: 1. 7. Alessandria—Lanerossi. A ki­esés ellen küzdő Alessandria győ­zelme várható. Tipp: 1, x. 8. Bologna—Fiorentina. Az év lovas Fiorentina nehéz feladat előtt áll, mindhárom eredmény lehetsé­ges. Tipp: x, 2, 1. 9. Sampdoria—Intemazionale. Ha­zai győzelem várható. Tipp: E 10. Udinese—Genoa. A genovai csapat, bár lényegesen jobb helyen áll a táblázaton, nehezen hoz el pontot Udinéből. Tipp: 1. 11. Rennes—Nice. Az éllovas Nice egy pontnál többet nehezen szerez- Tipp: x, 1. 12. Sochaux—RC Parts. Mind­három eredmény lehetséges. Tipp; 1, 2. x. PÓTMÉRKÖZÉSEK: 13. Kaposvár— Sztálinváros (1, x). 14. KISTEXT—Székesfehérvár (x. 1). 15. Mosonmagyaróvár—Zalaeger­szeg (1, x). 16. Budafok—Szállítók (1, 2). Ballorin megkezdte edzését Ballarin, a középsúlyú francia profi ökölvívó ked­den edzésbe állt, hogy felké­szüljön a Papp László ellen Párizsban, április 13-ra ki­tűzött mérkőzésre. A francia ökölvívó mened­zsere, Jean Brentonnel az Equipe hasábjain válaszolt Papp menedzserének, aki legutóbb nyílt levélben kö­zölte, hogy Papp csak akkor áll ki Ballarin ellen, ha a szerződésben 500 000 frankos „bánatpénzt” kötnek ki Bal­larin újabb visszalépése ese­tére. A francia menedzser leszögezi nyilatkozatában, hogy Ballarin április 13-án minden körülmények között találkozni fog a szorítóban Papp Lászlóval és győzni is akar. „Földrengés vagy pol­gárháború” esetét kivéve, az 500 000 frankos bánatpénz kifizetésére nem kerül sor. Barátságos labdarúgó-mérkőzés Gyómrö—Kispesti Húsos S:1 (0:1) Gycmrő, 300 néző. V: Soós Gábor. Jó iramú mérkőzésen hullámzé játék folyt, mindkét kapu egyfor­mán forgott veszélyben. A vezetést a vendégek szerezték meg Fekecs révén. Szünet után a hazaiaknál Csepeti helyett Kiss állt be, aki felgyorsította a csatársor játékát, s a félidő elején Tóbiás *5 méteres lövéssel egyenlített. Gyömrő fö­lénybe került, s ez újabb gólban jutott kifejezésre Kiss révén. Jó: Kanéba, Szabó, Kiss, ill. Fekecs, Prokop. Fodor István dr. vaszi hazai mérkőzéseiket is megnyerik. Idegenben Mono- ron, Szigetújfalun, Pilisen, Cegléden és Dunakeszin sze­repelnek, s ha legalább öt pontot elhoznak, akkor a baj­nokság végére 40 pont lenne tarsolyukban. A Szentendrei Honvédről nem lehet elmondani, hogy minden hazai mérkőzését meg­nyerte, viszont a Honvéd sze­repelt a legjobban idegenben. Ha hat hazai találkozóját megnyeri és idegenből a kis- tarcsai, ceglédi, albertirsai, monori és tököli mérkőzésről legalább négy pontot elhoz, akkor ők is 40 ponttal rendel­keznek. Ebben az esetben te­hát a gólarány dönti el a sor­rendet. Tehát döntő az idegenbeli jó szereplés. Kettőjük közül, amelyik több pontot hoz el „vidékről”, valószínűleg az lesz a bajnok. II. Biztos kiesőnek meg egy csapatot sem lehet nevezni, de a jelenlegi helyzet arra mutat, hogy a Szigetújfalu és Tököl kevés pontot szed majd össze, különösen nem idegen­ben. Amit papírra vetettem, azok csak elképzelések. Könnyen felborulhat a „papírforma”, mint ez a mérkőzéseken is szokás. Többen felvetették, hogy a Fóti SE is megnyerheti a baj­nokságot. Nem kétséges, hogy a csapat is versenyben van, de vélemé­nyem szerint nem olyan ütő­képesek, hogy idegenből hat pontot elhozzanak, amikor olyan nehéz ellenfeleik van­nak, mint a Váci Vasutas, Szentendrei Honvéd, Vecsés, Kistarcsa, Szigetszentmiklós. A hat idegenbeli pont meg­szerzésén kívül természetesen valamennyi hazai mérkőzést is meg kellene nyerni, A fótiaknak nem is a baj­nokság a vágyuk. Mege’égsze­nek azzal, ha az élcsoportban maradnak, s nem rémíti a csapatot a kiesés veszélye, mint az előző években. Sokan meglepetésként könyvelték el a Fóti SE váratlan, jó szerep­lését. A siker magyarázata az, hogy a játékosok S7‘ vel-lélek- kel küzdenek minden mér­kőzésen, megfogadják az utasításaimat, szorgalma­san látogatják az edzése­ket. Gárdonyi Géza elnök kemé­nyen és nagy hozzáértéssel, Kaszner Feri bácsi szakosz­tályvezető pedig nagy lelkese­déssel biztosítja a csapat jó szereplését. Kiss József, a Fóti SE ed­zője felvetette még, hogy valószínűleg a bajnoki küz­delmek élesednek majd. Ezzel kapcsolatban az a vélemé­nyünk, hogy legyen bármilyen nagy is a tét, a játékosok el­sősorban a sportot nézzék, g ne a minden áron való ered­ményre törekedjenek. Ha eset­leg mégis adódnak sportsze­rűtlenségek, a szövetség a leg­határozottabban, szigorú bün­tetésekkel vegye elejét, ne­hogy az ilyen jelenségek e’.- harapódzanak. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VTO.. Blaha Luiza tér S, Telefon: 343—100 142—220. Szikra Lapnyomda. Felelős vezető: Kulcsár Mihály, INGATLAN Eladó ingatlanok Gö­döllőn: házak már 30 ezer forinttól, telkek 4000 forinttól, Pest megyei Ingatlanköz­vetítő Vállalat kiren­deltsége, Gödöllő, Dó­zsa György út 12. Fél­fogadás 8—12 óra kö­zött minden kedden, csütörtökön és szom­baton. Ceglédi és nagykőrösi eladó ingatlanok. Há­zak 40 000 forinttól, telkek 8000 forinttól. Tájékoztatást ad a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat ceg­lédi kirendeltsége, Cegléd, Kossuth tér 1, Hivatalos órák 8-12 között, kedden, pén­teken és szombaton. Vác és környéki el­adó ingatlanok. Há­zak már 50 000 forint­tól, telkek 10 000 fo­rinttól. Felvilágosítást ad a Pest megyei In­gatlanközvetítő Válla­lat kirendeltsége, Vác, Tanácsháza. Félfoga­dás 8—12 óra között, minden kedden, pén- j teken és szombaton. I Monoron és Monori Erdőn eladó házak 40 000 forinttól, telkek 8000 forinttól. Érdek­lődni lehet és a ci- mek megtudhatók a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat ki- rendeltségén, Monor, Petőfi u. 10. Hivata­los órák hétfőn, szer­dán és szombaton 8—12 óra között. Érdi és érdligeti eladó ingatlanok: házak 25 ezer forinttól, telkek 6000 forinttól, gyümöl­csösök 15 000 forint­tól. j Pest megyei In­gatlanközvetítő Válla­lat érdi kirendeltsége, Érd, Diósdi út 34. Fél­fogadás reggel 8-12 között, kedden, csü­törtökön és szomba­ton. Abonyi beltelek eladó, azonnal átvehető, ket- tőezerkettőszáz öles. — Dr. Egedy ügyvédnél, Abonyban. Ráckevei járásban há­zak 40 000 forinttól* telkek 6000 forinttól. Felvilágosítást ad , a Pest megyei Ingatlan­közvetítő Vállalat du- naharaszti kirendelt­sége: Dunaharaszti, Dózsa György út 1. Felvilágosítás adás reggel 8—12 óra kö­zött, hétfőn, szerdán és szombatom ________ L eányfalu és Szent­endre környékén el­adó házak 60 000 fo­rinttól, telkek 10 000 forinttól. Felvilágosí­tást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vál­lalat központja min­dennap 8-tól 4 óráig, Budapest, V., Kálmán u. 13 és a szentend­rei kirendeltség, szer­dán 8-12 óra között. Hirdessen a mi MEGYEI HlRLAP-ban NAGYKOROS! A P RO H I R D E T E S E K INGATLAN Eladó Kálmánban 1X70 n.-öl príma fiatal szőlő. Érdeklődni le­nét: Ady F„ u. 4. Ceg­lédi u. 8. Népbolt. EGYEB Eladó bontási fa­anyag, III. kér. Örké­nyi u. 28. Nagykőrös. Eladó épületfaanyag és gömbvashuzal. — Ádám László u. 6. — Nagykőrös. Eladó 2 db 100x160 cm vas ablakráma. Nagy­kőrös, X. kér. Abonyi u. 22. _______________ Gazdák részére a tör­köly után a pálinka kiadását megkezdtük a téglagyári szeszfőz­dénkben. Kiadó feléből 6 vékás szőlő, Zsírosban 1 vé­kás föld. Érdeklődni: Losonczi 98, Nagykő­rös. Elvállalna jobb család egy idős férfit vagy nőt házáért. „Biztos ns'ugalom” jeligére nagykőrösi hirdetőbe. Eladó versenykerék­pár, Nagykőrös, X. kér. Zrínyi 48. Bérelnék rövid zongo­rát. Sürgős! Dr. Vass Andrásné, Nagykőrös, Széchenyi tér 22. Keresek kislétszámú tehén mellé pásztort. Lehet idős férfi is. X., Gyopár 12. Nagykő­rös. Eladó nagyobb meny- nyiségű 2 éves gyöke­res szőlővessző, vas­kapu és kerítés, — Nagykőrös, I., Ceglédi 24. Apró* és keretes hirdetéseket (adás-vetei állast és munkást ke­reső. részvét- és köszönetnyilvám tás, értesítés, cseie. házasság, stb.) felveszünk Felvétel: Csabai Istvánné. Nagykőrös, rv.. Hunyadi u. 24., a Ma­gyar Hirdető hely* kn ende1 tsée énéi és a postahivatalban. Hirdetés; ár: hétköznap szavanként l,— Ft, vasárnap 2,— Ft. Min­den kezdösz-*) duola. Keretes hirdetés l hasábos mm-ként 2,50 Ft, vasárnap 3,-» Ft. ""iífC írlap 1959. ÁPRILIS 2. CSÜTÖRTÖK

Next

/
Oldalképek
Tartalom