Pest Megyei Hirlap, 1959. március (3. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-03 / 52. szám
Az éllovas Kistarcsa kikapott Albertirsán, Pilis pontot hozott el Vácról ■* a megyei lahdarúgó-bajnokság else fordulójában Meglepetéssel kezdődött a megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye. Az éllovas Kistarcsa vereséget szenvedett Albertirsán, s meglepetésnek számít még Pilis váci pontszerzése is. A forduló az otthon játszók sikerét hozta. ALBERTIRSA—KISTARCSA 3:0 (2:0) Albertirsa, 1200 néző. V: Húszak. Az első 10 perc kiegyenlített játéka tstán nagy irsai fölény következett. Csupán az utolsó negyedórában jött fel a vendégcsapat. A 20. percben Bárányi 20 méteres szabadrúgásból szerzett gólt, majd Lehóczki talált a hálóba. Szünet után Fekete volt eredményes. A hazai ötösfogat szíwel-lélekkel játszott, akár nagyobb arányban is győzhetett volna a csapat. A védelemben Jánosi és Konta tűnt ki, míg az ellenfélnél a kapus és középhátvéd jeleskedett. TÖKÖL—SZIGETSZENTMIKLÖS 1:1 (1:0) Tököl, 1200 néző. V: Tihanyi. Kezdés után a tököllek mintegy 20 'percen át állandóan támadtak. • Rozgics I. a 13. percben egyedül kitört, s a kapus mellett gólt lőtt. Húsz perc elteltével feljöttek a .vendégek. A 61. percben egy szi- getszentmiklósi támadás során '.Clatz gyengén eltalált labdája a ’kapus mellett a hálóba került. Az egyenlítés után a vendégek szép kapufát lőttek, amelyből majdnem gól lett. Két ellentétes félidőt látott a nagyszámú közönség. Az első félidőben Tököl, szünet után fis SZTK játszott jobban. A hazai csapatban négy játékos meglepően gyengén szerepelt. Jó: Tolnai, Török, ill. Földi, Kocsis. Bundies Péter VÁCI VASUTAS—PILISI KSK 2:2 (2:0) Vác. 600 néző. V: Rende. Első félidőben a Vasutas, szünet után Pilis játszott jobban. A Mikesen küzdő vendégcsapat 0:2-ről egyenlített; A hazaiaknál néhány játékosból hiányzott a lelkesedés. G: Balogh (2), ill. Turcsin (2). Jó: Balogh. Borzák. ill. Turesán, Perjés!. Földvársziki. GYÖMRÖ—FŐT 2:0 (2:0) pattant, áld közelről a hálóba lőtt. A félidő befejezése előtt a fóti középhátvéd rosszul találta el a labdát, s Farkas gólt lőtt. Ezután ellaposodott a játék, helyenként durva belemenések adódtak. A 60. percben a gyömrői Guthot, a 63. percben pedig a gyömrői Kiest utánrúgásért kiállították. Utóbbi esetnél három percig állt a játék. Jó: Csatlóch, Csepeti, Szabó S.. ill. Fényi. MONOR-VECSÉS 2:1 (1:0) Monor, 1200 néző. V: Bucsányi. 400 vecsési szurkoló jött át. Mindkét csapat idegesen kezdett, főleg a csatársorok. Első félidőben a vendégek sok helyzetet teremtettek, de a 16-os vonalnál csődöf mondott tudományuk. A monoriak ritkább rohamai veszélyesebbek voltak. A 28. percben váratlan vezetéshez jutott Monor. Berónyi négy-öt méteres lesen kapta a labdát, majd a leálló vecsési védelem mellett a hálóba lőtt. Fordulás után kiegyensúlyozott játék folyt, a 67. percben Csendes le&gyanús helyzetből növelte az előnyt. Ve- csés hatalmas iramot diktált, s a 75. percben Trasszer ll-esből szépített. Az utolsó negyedórában óriási küzdelem folyt, levegőben lógott az egyenlítés. A vecsési Trassier, Krész és Leimetter II, a másik oldalon Csendes és K. Nagy hagyott ki helyzetet. A vendégek legalább döntetlent érdemeltek volna. Jó: Somodi, Stiettner, Monoid, Csendes, Petrovics, iE. Földi (a mezőny legjobbja). Molnár, Ha- nek, Leimetter I. A játékvezetőhármas gyengén működött, Tóth partjelző nagy hibát követett el az első gólnál. Fekete *=? SZENTENDREI HONVÉD— SZIGETUJFAI.U 2:0 (2:0) Szentendfe, 400 néző. V: Ábrahám. Helyenként csapkodó mérkőzésen., a tervszerűbben játszó, többet támadó Honvéd megérdemelten nyert. Szigetujflalu végig Mikesen küzdött, elsősorban védelme jeleskedett. G: Pinner, Kiss. Jó: Székely, Gyetván, Gajdos, Varga, ül. Vigh Ferenc, Mészáros. GÖDÖLLŐI VASAS—CEGLÉDI ÉPÍTŐK 4:1 (3:0) utasítására ismét visszatért. Közben a ceglédi Máté megsértette a játékvezetőt, s ezért a kiállítás sorsára jutott. A büntetőt Molnár értékesítette. Mátis fej esgólj ával, majd Kiss L. balsarokba küldött lövésével 3:0-ás vezetésre tett szert a Vasas. Szünet után Mátis szerzett újabb gólt. A ceglédiek ekkor csak szépíteni tudtak. Jó: Cseresznye, Kovács, Sárréti, Kiss, Katona, ill Hedüs, Csendes, Gyenizse. Csiba József ULLÖ—DUNAKESZI KINIZSI 2:1 (1:1) Üllő, 800 néző. V: Lauber. A 2. percben k.ezezé® miatt 11-est ítélt a játékvezető a hazaiak javára, s ezt Gyarmati értékesítette. Továbbra is ÜEő támadott többet, de a Kinizsi védelme jól hárított. A 37. percben Varga József csavart lövését Szekeres kiejtette, ® Tormai a hálóba lőtt: 1:1. A n. félidő első 25 percében nagy lendülettel rohamozott Üllő. A 83. percben az egyedül kitörő Kollósi pont Szekeresbe rúgta a labdát. A 88. percben az üllőiek lesgólját nen adta meg a bíró, s a közönség emiatt tüntetett. Hosszabbítás következett, a 94. percben, ezögüetrűgás után az üllői Varga védhetetíenül fejelt a hálóba, majd fél perccel később lefújták a mérkőzést. A többet támadó helyi együttes megérdemelten nyert. Dunakeszi lelkesen küzdött. Jő: Bátiki, Sári, Haraszti, W. a védelem. Suchard Tibor Meglepetésekkel indult az NB I Tatabánya—MTK 2:1 (0:1), Tatabánya, 15 000 néző. Ferencváros— Szombathely 2:0 (2:0). Üllői út, 35 000 néző. Győr—Csepel 0:0, Győr, 12 000 néző. Vasas—Miskolc 0:0. Népliget. 12 000 néző. Dorog—Diósgyőr l:l (1:1). Diósgyőr. 16 000 réző. Salgótarján—Újpesti Dózsa 3:2 (2:1). Salgótarján, 5000 néző. NB ll-es Gyömrő, 700 néző. V: Pusztaszeri. Jó talajú pályán a megfiatalított hazai csapat már a mérkőzés elején támadásba lendült. Esv gyors lefutás után Szabó beadás- Rterű lövése a kapufáról Kiss elé Gödöllő. 800 néző. V: Vincae dr. Rövid ünnepség után gödöüőt fölénnyel indult a játék. A 24. percben a játékvezető 11 est ítélt a hazaiak javára. Az Építők erre levonult a pályáról, majd edzőjük labda rúgó-eredrfiónyek Nyugati csoport: Mosonmagyaróvár—Szállítók 2:0, Szitálinváros— Székesfehérvár 2:1, Zalaegerszeg— PVSK 5:2, Budafok—Délbudai Spartacus 0:0, KISTEXT- -Oroszlány 2:2, Lánggyár—Komló 1:2. Keleti csoport: Miskolci MTE— Bp. Spartacus 3:1, Jászberény— Szolnok 1:0, Kecskemét—Debrecen 4:1, Egyetértés—S zegedi EAC 1:3. Pénzügyőrök—UTTE 2:1, Előre— Salgótarjáni SE 1:0, Szegedi VSE— Borsodi Bányász 2:0 Ceglédi VSE— Özd 3:0. Ml TÖRTÉNT AZ NB III-BAN? Az Észak-közép csoportban szereplő két Pest megyei csapat döntetlenül végzett. A Délkeleti csoportban — mint várható volt — Nagykőrös elvérzett Békéscsabán. NY. VIS COS A—PILISI BÁNYÁSZ 0:1 Nyergesujfalu, 800 néző. Vezette: Schmuck. P. Bányász: Herczegh — Hau, Peiler, Spamberger — Gémesi, Wiszt — Gál, Marjai, Gechter, Vízvári. Kimmel. Mintegy 200 bányász szurkoló is elkísérte csapatát az erős iramú, közepes színvonalú mérkőzésre. A védekező taktikával játszó vörösváriak ellen az első negyedórában a Visco&a támadott többet. Ezután három előretolt csatára révén I többször veszélyeztetett a Bányász, Kimmel lövéséi csak nehezen mentette a hazai kapus. Szünet után feljött a Pest megyei csapat, több veszélyes helyzetet teremtett. A 68. percben Sparnberg er összecsapott az egyik hazai játékossal, mindketten elterültek, a bíró csak Spambergert áEította ki. Az utolsó percben Gechter nagy helyzetben hibázott. A játék képe alapján a Bányász győzelmet érdemeit volna. Jó: a közvetlen védelem, Gémesi, Gál, Kimmel. PÉCELI MÁV—HATVANI VSE 1:1 (1:1) Pécel 1000 néző. V: Oláh. P. MÁV: Leugyfí — Minké Sári, ; Mikes — Csendes, Holló II — Tóth. j Kalmár, Bat?, Farkas, Daróczi. Közel 300 hatvani néző érkezett ! Pácelre. Az első félidőben ki egyén* I súlyozott küzdelem folyt, Pécelmek több, helyzete akadt, ebből egyet Daróczi értékesített, nem sokkul később eg^renlíi ettek a vendégek. Szünet után a hazaiak állandó fö- J Tényben voltak, de ezt nem tudták j gólokra váltani. Végig narr:/ küzdelemben, helyzetei alapján győzelmet érdemeli I volna a hazai csapat. Jó: Daróczi, } Farkas. Mikes. I BÉKÉSCSABAI ÉPÍTŐK—NAGYKŐRÖSI KINIZSI 3:0 (1:0) Békéscsaba, 3000 néző. V: Szeled. N. Kinizsi: Gömöri — Szabó II, Soós, Erdei — Csikós I, Kovács — Komyik, Bakonyi, Bélteki, Csikós II, Decsf. A 26. percben szerezte meg a vezetést az Építőik, a gól előtt fed, lökték Csikós I-et és így került a | labda a hálóba. A 65. és 75. perc- j ben újabb két helyzetet értékesített a hazai csapat. Míg Békéscsaba hat kínálkozó helyzetéből csak hármat hagyott ki, addig h Kinizsi mindhárom nagy helyzetét elrontotta. A Kinizsi idényeleji formát mutatott, különösen a csatársor. Mindent összevéve, vállalkozáson alul szerepelt a csapat. Csupán Gömöri és Csikós II említhető. A játékvezető igen jól működött, az í első gól előtt azonban hibázott. Induljunk el a csillaggal jelzett kockából és lóugrás szerint haladjunk tovább. A végén megtudjuk, hogy „ezek’’ jelentős összeget tesznek ki a rejtvényversenyben. tr//r,„m,s,srssssssssssssssssssssss/sfsssfsssssssssssssssssssmsssssssss.'/s*sssssssA *■ a ( Megfejtés:-----A Pest—Bács—Nógrád megyei MÉH Vállalat és a Pest megyei Hírlap 5000 forintos rejtvényversenye. 2. í Beküldő (név és pontos cím): ■ Népes mezőnyök, színvonalas küzdelmek a spariakiád döntőn Valamennyi járás képviselői, mintegy 150 sportoló vonult fel vasárnap reggel a Gödöllői Ganz kultúrtermében a Pest megyei őszi-téli spartakiád asztalitenisz- és sakkdöntőjének megnyitójára. Huszár János, a megyei ISB elnökének üdvözlő szavai után kezdődtek el a küzdelmek. Az asztaliteniszezők a Ganz, a sakkozók Pedig a Tessedik Sámuel Diákotthon kultúrtermében vetélkedtek. A verseny méreteire jellemző, hogy az asztalitenisz-küzdelmek 12, a sakkversenyek pedig 22 asztalon kerültek sorra. A döntő nemcsak meny- nyiségi, hanem minőségi szempontból is felülmúlta a tavalyit. Igaz, azoknak az asztaliteniszezőknek, akik több számban indultak, igen sok mérkőzést kellett játszaniok, s így az eredmények elérésénél nagy szerepe volt a jó erőnlétnek. Az asztaliteniszküzdelmek a ráckevei járást képviselő szigetszentmikló- slak sikerei jegyében zajlottak. A férfi egyes és páros, valamint a női páros is az ő zsákmányuk lett. Ezenkívül mindkét csapatszámot is megnyerték. Érdekesség, hogy a ráckevei járás férfi csapata csak két játékossal állt ki, mert a harmadik tagnak nem volt rendben az igazolása. Ugyanakkor vitatható, hogy a rendező bizottság helyesen engedte-e indulni őket. A sakkozóiknál nagy küzdelem után dőlt el az elsőség sorsa. A csővári lányok csak nehezen diadalmaskodtak. Eredmények. Asztalitenisz. Férfi egyes: 1. Pelsőczi (ráckevei járás), 2. Dankó (váci), 3. Kovács (szentendrei), 4. Szőnyi (monori). Férfi páros: 1. Pelsőczi, Erős (ráckevei), 2. Szőnyi—Szemők (monori), 3. Hambalkó—Pándli (szentendrei), 4. Schmidt—Béres (budai). Női egyes: 1. Mayemé (váci), 2. Szalóki (budai), 3. Szabadsziki (gödöllői), 4. Juhász (aszódi), Női páros: 1. Eszes Erzsébet—Eszes Katalin (ráckevei), 2. Szűcs— Vecsei (nagykátai), 3. Poló- nyiné—Mészáros (ceglédi), 4. áöld—Magyar (szentendrei). Vegyespáros: 1. Huszticska— Szafoatky (gödöllői), 2. Berki—Lelkes (váci), 3. Pelsőczi—Eszes (ráckevei), 4. Retkes—Polónyiríé (ceglédi). Férfi csapat: 1. Ráckevei járás (Pelsőczi, Erős), 2. váci járás (Berki, Dankó, Debreceni), 3. monori járás (Szőnyi, Szemők, Kardos). Női csapat: 1. Ráckevei járás (Eszes Erzsébet, Eszes Katalin), 2. ceglédi járás (Po- lónyi, Mészáros), 3. váci járás (Hercsuth, Papp). Sakk. Férfi csapat: 1. Abonv (ceglédi járás) 22,5 pont (id. Lőrinczi László, Szabó József, Lőrinczi Gábor, Soós), 2. Visegrád (szentendrei járás) 21,5 (Fónyad, Madas. Schmidt), 3. Főt (váci járás). 21 (Tóth, Gódor, Elek, Juhász). Női csapat: 1. Csővár (váci járás; Lestyánné, Dián Zsuzsa, Dián Teréz, Tóth), 2 szentendrei járás. R. L Cegléd legyőzte özdot „Egyharmad" sikerrel rajtoltak NB ll-es csapataink Az NB tavaszi első fordulójában kevés sikerrel rajtoltak' a Pest megyei együttesek. Mint várható volt, a Váci Petőfi, és a Csepel Autó kikapott idegenben, a Ceglédi Vasuias viszont értékes győzelmet aratott. KAPOSVÁRI KINIZSI—VÁCI PETŐFI 3:1 (0:0) Kaposvár, 3000 néző. V: Horváth. Vác: Kohlmann — Jeszenszky. Neugan, Czuczor — Varga, Farkas — Kálóczi, Steidl, Bábi, Rásó, Cservenák. A tartalékos Petőfi, mint várható volt, alulmaradt a helyzeteit jobban kihasználó [ Kinizsivel szemben. A hazaiak j többet és veszélyesebben tá- I madtak. j G: Márkus (ll-esből), Acs, I Kelemen, ill. Bábi. Jó: Márkus I (a mezőny legjobbja), Mózsav | Gergely, ill. Neugan, Kálóczi* í Bábi. PÉCSI DŐZSA—CSEPEL AUTÓ 4:0 (1:0) Pécs, 6000 néző. V: Pillér. Cs. Autó: Vági — Vigh, Kulcsár, Goda — Kiss, Tajti — Kalász, Nagy. Kreisz, Kerekes, Pásztor. A mérkőzés nagy részében a Dózsa játszott fölényben. G: Opova (2) Hegyi, Szűcs. Jó: Hegyi, Schvara (a mezőny legjobbja), Garami, ill. Kulcsár, Tajti, Kerekes. CEGLÉDI VASUTAS—ÓZDI KOHÁSZ 3:0 (2:0) Cegléd. 2000 néző. V: Soós G. Gyönyörű napsütéses időben került sorra az első ba.inoki mérkőzés. melyre a Ceglédi VSE a következő összeállításban lépett pályára: Madarasi — Baranjn, Gyikó. Pintér — Csontos. Lengyel — Kökény I.. Halász. Anka. Gyura, Botos. A ceglédi csapat azonnal támadólag lépett fel,, a védekezésre berendezkedett vendégek ellen. Kezdetben sokat bizonytalankodtak a I játékosok és ekkor még csapkodó j volt a játék. Egyre jobban bele- j melegedtek azonban a hazaiak és j egyik támadást a másük után ve- • rették. A szén ezámr, közönség élvezte a nagyiramú játékot. Az első gól eg-" szógietrúgátból eseti, mélyet az ózdiak egyik játékosa továbbított a hálóba. Szép támadás eredményeként született, a második PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja; Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VIH.. Blaha Lulza tér 3 Telefon: 343—100 142—220. Szikra Lapnyomda. Fetelős vezető: Kulcsár Mihály gél. amikor is Kökény, a jobb szélről keresztberúgott labdáját Gyura továbbította a hálóba. A második félidőben sem esett a játék irama. A ceglédiek továbbra is irányították a játékot és hatalmas lelkesedéssel küzdöttek. Több gólhelyzetet dolgoztak ktf azonban nem volt szerencséjük. A második félidő egyetlen gólját Kökény nagyszerű labdájából Boto* szerezte. így végeredményben 3:0—ra alakult a találkozó. 41 telitalálat a totón A legutóbbi totó-fordulóban 45 pályázó ért el telitalálatot. A nye- j reményösszeg egyenként: 11524 ! forint. Tizenegytalálatos szelvény 1144, tíztaláJatos pedig 9924 akadt. Előbbiekre 437, utóbbiakra 67 forintot fizetnek. A 12 találatos tippszelvény: 1, 1* x, 1, x, 2, 1, 1, 1, 1, 1. 1. A RÁCKEVEI JÁRÁSI LABDARUGÓ SZÖVETSÉG ma délután öt órakor megbeszélést tart az intézők és szakosztály- vezetők részére a JTST helyiségében. Amerikai és angol férfi győzelmekkel befejeződött a műkorcsolyázó világbajnokság. ‘ÁLLAS É, M. 45. síz. Állami Építőipari Vállalat felvesz kőműves és ács ipari tanulókat. J eLentk eshetnek 14— 16 éves korig olyan fiatalok. atkiknek 8 általános iskolai végzettségük megvan. Jelentkezés személyesen vagy levélben, Budapest. VI., Szív u. 60. 9z. alatt, ahol részletes felvilágosítást kapnak. ’ Érd község tanácsának végrehajtó bizottsága. felvételre keres KÖZSÉGI MÉRNÖKÖT. Az állás betöltése büntetlen előélethez van kötve. Jelentkezés lehetőleg személyesen Érd. Tanácsháza, elnöki szoba. A Ganz Árammérőgyár. Gödöllő (HÉV megálló mellett), keres lehetőleg gyakorlattal rendelkező szerszámszerkesztőket. - Ajánlatokat a gyár címére kérjük megküldeni. INGATLAN Leányfalu és Szentendre környékén eladó házalt 60 000 forinttól, telkek 10 000 forinttól. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat központja mindennap 8-tól 4 óráig. Budapest. V.i Kálmán u. 13 és a szentendrei kirendeltség, szerdán 8—12 óra között. CEGLÉD Törteién 5 hold föld Végh Dániel-féle, minden elfogadható áron eladó. — Érdeklődni: Szeged, Klauzál tér 2. Bogdán Tibor. Ceglédi és nagykőrösi eladó ingatlanok. Házak 4:0 000 forinttól telkek 8000 forinttól. Tájékoztatást ad a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat ceglédi kirendeltsége. Cegléd Kossuth tér l. Hivatalos órák 8— 12 között. kedden, pénteken és szombaton. Monoron és Monori Erdőn eladó házak 40 0-00 forinttól, telkek 8000 forinttól. Érdeklődni lehet és a címek megtudhatók a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat ki- rendeltségén. Monor. Petőfi u. 10. Hivatalos órák hétfőn, szerdán és szombaton 8—12 óra között. Vác és környéki eladó ingatlanok. Házak már 50 000 forinttól. telkek 10 000 forinttól. Felvilágosítási ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat kirendeltsége. Vác. Tanácsháza. Félfogadás 8—12 óra között, minden kedden, pénteken és szombaton. Érdi és érdligeti eladó ingatlanok: házak 25 ezer forinttól, telkek 6000 forinttól, gyümölcsösök 15 000 forinttól, Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat érdi kirendeltsége Érd. Diósdi út 34. Félfogadás reggel 8—12 között, kedden, csütörtökön és szombaton. I APRÓHIRD Idősebb nőt bentlakással háztartási alkalmazottnak azon- nalra felvesz: Báes- kainé, Szőlő utca 31. Ráckevei járásban házak 40 000 forinttól^ telkek 6000 forinttól. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat tíu- na haraszti kirendeltsége: Dunaharaszti* Dózsa György út 1. Felvilágosítás adás reggel 8—12 óra között, hétfőn, szerdán és szombaton. ________ E ladó ingatlanok Gödöllőn: házak már 30 ezer forinttól, telkek 4000 forinttól. Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat kirendeltsége. Gödöllő. Dózsa György út 12. Félfogadás 8—12 óra között minden kedden, csütörtökön és szombaton _______ B eköltözhető kétlaká- sos családi ház eladó Sződligeten, Somogyi Bacsó u. 9. Horányiné Pilisen, főútvonalon 4 szobás villaház eladó, fél ház beköltözhető. Érdeklődni: Pilis, Rákóczi u, 9._________ E ladó szoba, konyha^ m ellékhely iségekből, pince, é® 6 lónak való istálló, góréval, 360 n.- öles telekkel, benne 100 n.-öl szőlővel, külön kerítve, eladó. — Ceglédbercel, Kossuth Lajos utca 16. szám alatt. Érdeklődni lehet a helyszínen, Bállá Lajosnál. VVA/XX\A^\A^VW\A^VV Hirdessen a PISI migyei HÍBLAP-ban TÉSEK Eladó IX.. Szajkó ut- ca 7. számú ház, beköltözhető és egy 125- ös motorkerékpár. Érdeklődés a fenti címen. Hirdetéseket a Ceglédi Hírlap részére felvesz a Ceglédi Nyomda, evangélikus templom mellett.