Pest Megyei Hirlap, 1959. március (3. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-18 / 65. szám

ni. Évfolyam, es. szám ARA SO FILLÉR Megnyitották a Magyar Tanácsköztársaság emlékkiállítást A munkásmozgalom veteránjainak 18 tagú küldöttsége elindult Moszk vából a budapesti ünnepségekre Szombaton ünnepli az egész ország a Magyar Tanácsköz­társaság megalakulásának 40. évfordulóját. Az ümnepssigso- rozat már most elkezdődött. Megyénkben és az egész or­szágban sorra nyílnak az em­lékkiállítások, számos helyen előadásokat szerveznek, ame­lyeken a Tanácsköztársaság veteránjai számolnak be emlé­keikről. A Művelődésügyi Miniszté­rium és a Legújabbkori Tör­téneti Múzeum rendezésében kedden a Magyar Nemzeti Múzeum termeiben megnyílt A Magyar Tanácsköztársaság emlékkiállítás. Az ünnepségen megjelent Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Fock Jenő, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára, valamint az MSZMP Politikai Bizottságá­nak számos tagija és miniszte­rek. A megnyitóra eljöttek a munkásmozgalom veteránjai, a Tanácsköztársaság vörös- katonái és a mártírok hozzá­tartozói közül számosán. Je­len voltak Kun Béla család­jának a Szovjetunióból haza­látogatott tagjai. A Magyar Nemzeti Bank Rosenbcrg-bázaspár út 4. szám alatti művelődési termében a Tanácsköz­társaság bankjegyeiből és bélyegeiből nyílt hétfőn kiállítás, amely magában foglalja a pénzintézetek, a megyék és városok vezetői, továbbá a na­gyobb ipari és kereskedelmi vállalatok által annak idején kibocsátott pénzeket. Megyénkben a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Pest me­gyei Bizottsága és a Pest me­gyei Tanács rendezésében március 21-én, szombaton tar­tanak díszünnepséget i megyei tanács dísztermében, ahol díszülésen emlékeznek meg a Magyar Tanácsköztár­saság 40. évfordulójáról. Az ünnepségen Szabó Károly, az MSZMP Pest megyei Bizott­ságának tagja, megyei tanács­elnök elnököl. A díszülés előadója Zsa- dony Miklós, az 1919-es Tanácsköztársaság vete­ránja, a ceglédi direktó­rium volt titkára lesz. A műsorban szerepel az Abonyi Földművesszövetkezet Szocialista kultúráért címmel kitüntetett együttese, Ascher Oszkár Kossuth-díjas kiváló művész és Jancsó Adrienné. Az MSZMP aszódi járási végrehajtó bizottsága és a Ha­zafias Népfront járási emlék- bizottsága március 22-én, va­sárnap' emlékezik meg a Ta­nácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulójáról. A gazdag program már reggel 9 órakor elkezdődik A vendégek megtekintik a járási könyvtár kiállítását, majd 10 órakor díszünne­pélyt tartanak a járási mű­velődési ház nagytermé­ben. Külföldön is megemlékeznek a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulójá­ról. Moszkvából, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására, ma érkezik Budapestre a mun­kásmozgalom veteránjainak 18 tagú küldöttsége. A küldöttség tagjai 40 évvel ezelőtt Magyarországon részt vettek a Tanácsköztársaság megteremtésében és védelmé­ben. A héten az egész Szovjet­unióban megemlékeznek a Magyar Tanácsköztársaság megalakulásának 40. évfor­dulójáról. Március 20-án, a jubileum elő­estéjén a szakszervezetek há­zának oszlopcsarnokában, a Szovjet—Magyar Baráti Társa­ság rendezésében, ünnepi estet tartanak. Március 21-én a moszkvai Komszomol Színház ünnepi előadáson mutatja be Fejér István Bekötött szemmel című drámáját. Ugyancsak ezen a napon kezdődnek a Szovjetunióban a magyar film­hét ünnepségei. Bemutatják a Razzia, a Vasvirág, az Éjfél­kor, a Sóbálvány és az Égi ma­dár című filmeket. A Csehszlovák Párttörténeti Intézet az utóbbi hónapokban felkutatta az 1919-es harcok, események ma is élő csehszlo­vák részvevőit és visszaemlé­kezéseiket könyvalakban meg­jelenteti. Március 20-án, a Csehszlo­vák Nemzeti Front a régi prágai munkásház törté­nelmi üléstermében ünnep­séget rendez a Magyar Tanácsköztársaság megalakulásának 40. évfordu­lója alkalmából. Kolarovgrádban március 16 és 22 között bolgár-magyar baráti hetet rendeznek a Magyar Tanács- köztársaság kikiáltásának 40. évfordulója alkalmából. A ba­ráti hetet hétfőn este a városi színházban ünnepi nagygyűlés­sel nyitották meig. A Magyar Rádió ünnepi mű­sorokat sugároz a Tanácsköz­társaság 40. évfordulóján. Egy­órás műsor készül Történetek a tavaszról címmel, amely 1848. 1919 és 1945 tavaszának töretlen forradalmi ívét mu­tatja meg. Vörös Csepel—Váci út’címmel régi harcosok emlé­kezéseiből, a munkásmozgalom dalaiból hangzik el összeállí­tás. Magyar Germinál címmel verses összeállítás lesz a már­ciusi forradalomról. Több mű­sor ismerteti a Tanácsköztársa­ság emlékeit kutató úttörő őr­sök munkáját. A Sioviet-Magvar Baráti Társaság | küldöttsége Kiss Károlynál ^ Kiss Károly, az MSZMP Po-1 litikai Bizottságának tagja, a ^ Központi Bizottság titkára, ^ hétfőn délután Orbán László és ^ Aczél György, a Központi Bi- !; zottság tagjai, valamint Szilé-1 gyi Dezső, a Központi Bizott-s ság külügyi osztályának veze-| tője társaságában fogadta a§ magyar—szovjet barátság hó-| napja alkalmából hazánkba ér- $ kezett szovjet küldöttség tag-S jait: L. Sz. Szoboljevet, I. T. $ Ogorodnyikovot, G. N. Bocs- ^ karjovot, B. Sz. Nyik'íorovot, $ J. K. Boriszovát és P. I. Pro-^ nyint. A baráti hangulatú fo-^ gadás közben megérkezett Ká-^ dár János, az MSZMP Politikai^ Bizottságának tagja, a Köz- ^ ponti Bizottság első titkára és ^ szívélyesen elbeszélgetett a & KIKÖLTÖZÖTT A DINNYÉS vendégekkel. Tóth Sándor, a szent már t on ki tál Kossuth Tsz dinnyése és felesége a minap kiköltözködött a 10 holdas dinnyeföld végére. A kunyhón az utolsó simításokat végzi a gazda, s felesége csakhamar otthonossá varázsolja ideiglenes szál­lásukat Helyi erőforrásokból 362 művelődési ház épül hazánkban A statisztikák tanúsága sze- ^ rint Magyarországon átlago- s san 2000 emberre jut egy- % egy művelődési otthon, mű- 5 velődési terem, klub és ol- s vasókör — a legutóbbi ada- § tok szerint — 5200 ilyen in- § tézmény működik hazánkban. § Ezek száma, bár az építési § költségeket nem az állam fe- | dezi — hónapról hónapra gya- * rapszik. A megyékben most ^ 362 helyen emelnek otthont $ I a művelődésnek. Mezőgazdasági gépjavító szolgálatot | állít fel a Csepel Autógyár A Csepel Autógyár nemcsak terven felül készített traktor­motorokkal segíti a mezőgaz­daságot, hanem közvetlenül is támogatja a gépállomások ta­vaszi munkáját. Nemrég a Gödöllői Gépállomásra küld­tek négy motorszerelőt. Az autógyáriak terve szerint a Vörös Csillag Traktorgyár­ral együtt vándorszervizt állí­tanak fel az ország mező- gazdasági központjaiban. A műhelykocsikkal felszerelt brigádok a helyszínen hozzák majd rendbe a hibás traktoro­kat. Győr hoz. Az első vándorszerviz ^ megyében lát munká- § Tóthék legféltettebb kincse az a hat zacskó, amelyekben a dinnyemagot őrzik. Mihelyt elkészültek a kunyhóval, elhelyezték holmijukat, első dolguk volt átválogatni a sokat érő dinnyemagokat (Csekő felv.) ■//y/>y/////.v.w/y///////////Jw/////yy///////yy/////////////////w////////////y//,w,// Kormányrendelet a termelőszövetkezetbe lépő egyéni termelők szerződéses kötelezettségeinek rendezéséről Negyvenmillió tégla és nyolcmillió cserép terven felül a termelőszövetkezeteknek TájékoztatóT ad ki az Építésügyi Minisztérium i szénpuros tégla előállításáról Az Építésügyi felügyelete alá és cserépgyárak Minisztérium tartozó tégla- nagy munkát vállaltak az újonnan alakuló termelőszövetkezetek megsegí­tésére. Határidő előtt elvégez­, ték az üzemi nagy javításokat wnwmmmmmwg ■ „ . ­j es a szokásosnál kora oben k sz­^ dik meg a termelést. Az idei g felemelt gyártási terv előirány- ^ zalainál 40 millióval több téglát 4 és nyolcmillióval több tető- | cserepet gyártanak. Például a |Zala megyei Téglagyári Egye- í sütés már márciusban egymil- j Hóval több 'téglát és ihárom- ^ százezerrel több cserepet szál- 4 lit. A készlet jelenleg 100 mil- |lió tégla. £ Több szövetkezet tagsága £ maga préseli és égeti ki az ^ építkezésihez szükséges téglát. £ Az Építésügyi Minisztérium ^ téglaipari igazgatósása az ^ ilyen helyi kezdeményezések ^ támogatására tájékoztatót ad g ki. ebben ismerteti a szánporos £ tégla készítésének módját. Helyreállították a Tanácsköztársaság idejéből megmaradt egyetlen repülőgépet a MALÉV kiszcsei. A gép roncsai eddig a Közlekedési Múzeumban voltak. A helyreállított repülőgépet a Tanácsköztársaság évfordulójára megnyílt kiállításon mutatták be. Képünk az újjáépített repülőt a Ferihegyi repülőtéren a Tu—104 szomszédságában mutatja be A termelőszövetkezetök el­í látásán kívül, a megnövekedeU több, ^ bát és tíz centiméteres, válasz- ^ fal téglát is készítenek a gyá­rak A Magyar Közlöny 27. szá­ma kormányrendeletet közöl a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetbe lépő termelők szer­ződéses kötelezettségének ren­dezéséről. A rendelet kimondja, hogy az egyéni termelő által kö­tött növénytermelési és ter­ményértékesítési szerződéseiken alapuló jogok és kötelezett­ségek — ha a szerződést kötő gazda időközben termelőszö­vetkezetbe lépett — a terme­lőszövetkezetre szállnak át. Le­hetőséget nyújt a rendelet ar­ra is. hogy a szerződést a ter­melő egyénileg teljesítse. A rendelet előírásai szerint erre akkor van lehetőség, ha a szerződést a belépő háztáji gazdaságából tudja teljesíteni, vagy ha a termelőszövetkezet hozzájárul, hogy a belépő ter­melő a leszerződött terményt bevitt földterületéről egyé­nileg takarítsa be. Amennyi­ben a termelőszövetkezet nem vállalja át a szerződést, akkor arról a belépéstől számított 30 napon belül írásbeli nyilatko­zatot kell adnia. Nem tagad­hatja meg a termelőszövetke­zet a szerződés teljesítését, ha a belépő tagtól már a szerző­dés feltételeinek megfele­lően bevetett földterületet vett át. Az egyénileg kötött állat­nevelési és hizlalási szerződé­sek teljesítéséért — mint a rendelet előírja — a termelő- szövetkezetbe lépő térin elő to­vábbra is egyénileg felelős és azt háztáji gazdaságából köte­les teljesíteni. Ilyen esetben a belépő tag jogosult a szer­ződéssel lekötött állatokat a nevelésükhöz, hizlalásukhoz szükséges takarmánnyal együtt háztáji gazdaságában megtar­tani még abban az esetben is, ha állatállománya így meg­haladja a törvényesen megál­lapított kereteket. Lehetősé­get nyújt a rendelet arra is, hogy a belépéstől számított 15 napon belül a termelőszövetke­zet átvállalja a szerződéses kö­telezettséget. de abban az esetben a tag köteles az álla­tokkal együtt azok nevelésé­hez, illetve hizlalásához szük­séges takarmányt is átadni a termelőszövetkezetnek. Intézkedik a rendelet az előlegek rendezéséről, a lebo­nyolítással kapcsolatos eljárás­ról. Kimondja, hogy átvállalt szerződés esetén a törvényes rendelkezéseknek megfelelő nagyüzemi felár Illeti meg a termelőszövetkezetet. A kormányrendelet intézke­dései nem vonatkoznak a belé­pést megelőző gazdasági évek­re. E szerződésekből eredő esetleges hátralékos kötelezett­ségek továbbra is a szerződést kötő feleket terhelik. Ausztriában veszélybe került ? sajtószabadság A bécsi törvényszék a na­pokban egy politikai hátterű sajtóperben egyhónapi sza­badságvesztésre ítélte George Auert, a Voiksstinimé című kommunista lap felelős szer­kesztőjét, és az ítéletet még külön is súlyosbította azzal a testi fenyítésnek is beillő ren­delkezésével. hogy az elítélt újságíró töltsön hetemként egy éjszakát kemény fekhe­lyen. Az osztrák lapkiadók szövet­sége és az osztrák újságírók szakszervezete ezzel kapcsola­tosan a következő nyilatkoza­tot tette közzé: „1945 óta most első ízben fordult eiő Ausztriá­ban. hogy egy lap felelős szer­kesztőjét fogházbüntetésre ítélték és ezenfelül olyan mó­dos súlyosbították az ítéletet, amilyent csak közönséges bűn­tettekkel szemben szokás al­kalmazni. Az osztrák lapkia­dók szövetsége és az osztrák újságírók szakszervezete ebben a rendkívül súlyos ítéletben az újságírói hivatás szabadságá­nak aggasztó korlátozását, és egyben a sajtószabadság ko­moly veszélyeztetését látja.” \i Tgiesiiit Államok ntäiLiiijyi minis-lériumának közlése d iüimKanéHíiiiiségríil Az Egyesült Államok mun­kaügyi minisztériuma közölte, hogy a munkanélküliek száma még ho6szú hónapokig magas Usz az országban Még a gazda­ság] helyzet javulása esetén is számítani lehet rá, hogy a mun­kanélküliek szama egy évig meghaladja a négymilliót. G Y El. T A N Á C S LA P JA 1959. MÁRCIUS 18. SZERDA PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom