Pest Megyei Hirlap, 1959. március (3. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-04 / 53. szám

1959. MÁRCIUS 4. SZERDA rrsi I lEGtEI JCirlap Utolérik-e az időt ? I Amikor meghallottam, mire !---------------------------ké­szü lnek, majd a bőrömből bújtam ki örömömben. — Végre valahára! — gp«- tíoltám. — Végre nemcsak a vezetők, hanem egyik tertóelő- &/Wvetkezetten k emberei mond­ják ki: — A termelőszövetkezeti fej­lesztés nemcsak a gazdasag erősítése, hanem kulturális fej­lesztés is. Botka Kálmán mondta ezt, a ceglédi Dózsa Népe Termelő­szövetkezet könyvelője. És mondott még sok mindent, ter­veket sorolt, elképzeléseket vá­zolt fél, rajongó hittel és lel­kesedéssel. Amikor megírtam a cikket .— Botka Kálmán szavaival kezdtem —, azt hittem: no, ma február negyediké van, a ri­port holnap megjelenik, hol­napután már a ceglédi és a környéki kulturális munkások ott lesznek a Dózsa Népe iro- elá,tálban, és kifaggatják az újon­nan alakult kulturális bizottság öt tagját, hogyan és mint csi­nálják, mit tervezgetnek és természetesen felajánlják se­gítségüket is. Hát nem így történt! Egy nap híján egy teljes hó­nap műit el azóta és bizony a ceglédi művelődésügy zászló- hordozói nemigen tolongtak, tülekedtek az említett kulturá­lis bizottság körül. Sőt, mond­jam ki nyíltan? A város nép­művelési felügyelője, a városi művelődési ház vezetője és munkatársai azóta se fordultak meg a Dózsa Népe Termelő- Bzövetkezet környékén. I Pedig lett volna mit tapasz­!------------------- talniok, se­g íthettek volna az új, tapasz­talatlan bizottságnak két kéz­zel. Botka Kálmán azóta már nemeseik a terveket, a tetteket Üf* sorjázza: — Tizennegyedikén jól sike­rült bált rendeztünk, megala- ktiltjar’kultái^^dfmkr; "a"s*" játszók a Otorvftm-üdö'qt és a Galamb a D^ratSBan cfmü egy- ffelvötoiáöiost próbálják,, a teuL- tórházait is felépítjük, ahogyan terveztük... lengyel Károly, a bizottság másik tagja is erősíti az előtte szólót, és képekeit mutogat a bálról, az egyiken őt magát fe­dezem fel egy sereg fiatal ka­réjában, — Igen. ez tényleg én va­gyok ... Éppen tizénkilencas élményeimről beszéltem ak­kor . . ; Nézem a fiatal lányokat, fiú­kat a képen. Termelőszövetke­zeti paraszt mindahány, de ele­gánsak, sötét ruha feszül a le­gényeken, nyakkendő simul a mellükre. És a lányok ... Mind­annyian szépek, elegánsak. De ez a kevésbé fontos *- bár ez is nagyon lényeges. Ami megkapó: a tudásra vágyó ér­telem fénye csillog a gyerekek szemében, annak az értelem­nek a ragyogását látom, amely­re ez a kulturális bizottság épült. Egy sereg felemelkedni, tud­ni vágyó ifjú és öreg él, dolgo­zik itt, a ceglédi tanácsháztól négy kilométerre. De ez a négy kilométer olyan óriási távolság, amelyet nem tud bejárni az a néhány ember, akikre legalább olyan nagy szüksége lenne a termelőszövetkezetnek, mint azokra a traktorokra, amelye­ket Radosza Miklós, az elnök nagybüszkén mutat: — Ezek már a mieink! Bizony, nem hímezek-hámo- zok, leírom kereken: a város művelődésügyének irányítói nem érzik még olyannyira sem magukénak a város legnagyobb termelőszövetkezetének tagsá­gát, mint a tagság az élettelen gépeket!..; Kérdései», amelyekre rö- --------------. vid „nem-’ a vá lasz: — Járt már itt valaki a mű­velődési háztól? — Beszélgetett már a bizott­ság tagjaival Killyéni Pál, a népművelési felügyelő? — Segítik-e valamivel a színjátszókat? Nem, nem és nem. Pestre bizonyára könnyeb­ben eljut Killyéni Pál, a nép­művelési felügyelő, Cinege Im­re, a művelődési ház igazgató­ja, P. Kovács Sándor, a művé­szeti vezető, mint ide, a város perifériájára. — Nincs kocsi — mondja P Kovács Sándor. — A termelőszövetkezet szí­vesen küld kocsit a segítségért! — felelem, mert Radosza Mik­lós, az elnök szíves-örömest ad járművet, cserébe a segítségért. De ezt honnan is tudnák a kultúrházbeliek? ~ Nem jutót; eszébe ez a nép­művelési felügyelőnek sem. Pedig‘hány aktívaülésen, ér­tekezleten hallottam már: — Cegléden halódik a kultu­rális élet. ’ — Tenni kell valamit, elv- társak! — Bújjanak már végre ki a kultúrotthon falai közüli Nos, a „kibújás“ bizony ne­hezen megy. Keresem a szavakat... Itt. Cegléden, négy ki­kulturális funkcionáriusok, pe­dagógusok (néhánynak autója is van), úgynevezett kiművelt emberfők, akik csendesen tu­domásul veszik, hogy ilyen van, és ezzel azután — úgy vélik — megtettek minden tő­lük telhetőt. Ha legalább egy rendezőt küldtek volna, aki segítené a kis színjátszó együttest!.:. De nem... A MEDOSZ-kultúr- otthon vezetője, Rév János ugyan havi 300 forintért ál­lított volna rendezőt, de ez Igazán nem mondható segít­ségnek (azóta ez az álláspont megváltozott, és Király Sán­dor gazdasági vezető szerint havi 300 nélkül is akad majd segítség), P. Kovács Sándor szerint sem lehet elvárni, hogy valaki hetenként kétszer dol­gozzék — ingyen. De azt se lehet kívánni, hogy egyszer egy7 hónapban meglátogassák és szakszerűen irányítsák ezt a csoportot? Vagy elhiszi bár­ki, hogy ezekben a napokban egy gyermekelőadás. A ha­szontalan királylány bemuta­tása fontosabb, mint a terme­lőszövetkezetek kulturálódási­nak elősegítése? Mert — alig akartam hinni a fülemnek — ez volt egyik indoka annak, hogy a város kultúrottshonából senki, még a művészeti vezető sem jutott ki ez ideig a Dózsa Népe Ter­melőszövetkezetbe. Fogom a fejem, és tűnő­döm: hogyan tűrhet el a vá­ros vezetősége, a megyei ta­nács v. b. népművelési osztá­lya il^ten nagy fokú politikai vakságot, tehetetlenséget?! És éppen abban az időben, ami­kor városban és falun minden második szó az, hagy „terme­lőszövetkezet”. ha balra né- - zem, a ceglé­di művelődési munkások csú­ful elmaradtak. Annit nekik kellett volna megszervezniük mint például a kulturális bizottságot a Dózsa Népe Tsz- ben —i' megszervezték helyet­tük. Amikor segíteniük kel­lene — nem segítenek. Most aztán szaladhatnak, hogy be­fogják a rohanó időt. a fej- lődést. Mimdez megkeseríti a szá­jam ízét. Mert amennyire lelkesítő, amikor egy egyszerű tsz-köny- velő észreveszi a nagy igazsá­got, hogy7 a termelőszövetke­zeti fejlesztés: kulturális fej­lesztés is — annyira szomorú, hogy ugyanezt a város kultu­rális életének irányítói nem Saj iólájékozia ín a fásítási hónapról Kedden délelőtt a MUOSZ székházóban sajtótájékoztatót tartott Balassa Gyula minisz­terhelyettes, az Országos Erdé­szeti Főigazgatóság vezetője. Ismertette a fásítási hónappal kapcsolatos feladatokat. Hang­súlyozta, hogy az ország-fásí­tásban a társadalmi erők ösz- szefogásával eddig is jelentős sikereket értek el. A városok, községek fásításában különö­sen nagy számban vettek részt a fiatalok. Az Országos Erdé­szeti Főigazgatóság az idén is támaszkodni kíván a társadal­mi erőkre. Balassa Gyula kér­te, hogy ahol csak lehet, minél több nyárfát telepítsenek ezen a tavaszon. Aj, „elfelejtett“költi arcképe * HOGY A DABAS1 határ- /i ban elsuhan az út mellett a helységtábla és rajta a rövid név: Gyón, megelevenedik a költő emléke, a már csaknem elfelejtetté, aiki ebben a pará­nyi falucskában született és valahol messze, a krasznojarsz- ki fogolytáborban halt meg fia­talon, alig harminchárom éves korában: Gyónt Gézáé. „A háború egyetlen igazi költője volt“ — állapította meg róla az irodalomkritika hosszú esztendőkkel később, amikor már elcsitultak a harcdk, tisz­tázódtak némiképp a mértékek és a fogalmak, és amikor már Ady Endre nagysága megvív- hatatlan és ledönthetetlen oromként emelkedett az irodal­mi porond fölé. Nagy mennyiségű mezőgazdasági munka­eszközt gyártanak a kisipari szövetkezetek lométerre a város központjától született valami új, valami nagyszerű. Egy sereg, közös munkára szövetkezett ember kimondta: mi a műveltséget is közösen szerezzük meg ma- j tudják vagy nem akarják fel- gunknak. ' I ismerni, És ebben a városban élnek * Garami László Az OKISZ-ban kedden kiál­lításon mutatták be a keres­kedelem szakembereinek azok­nak a mezőgazdasági munka­eszközöknek egy részét, ame­lyeket a kisipari szövetkezetek készítenek. Gyártanak többek között vízágyút, önitató barom­finevelőt, bérkafürösztőt, met- szőollókat, stb. Évenként álta­lában 100—150 millió forint értékű vas-műszaki cikket ké­szítenék a mezőgazdaság szá­mára és közölték a kiállítás al­kalmával, hogy ennél jóval többre is vállalkoznak. Jobb együttműködést szándékoznak kialakítani' a gazdaságokkal, elsősorban az új termelőszö­vetkezetekkel, hogy számukra a legmegfelelőbb célgépeket készíthessék és megszervezzék a rendszeres javítószolgálatot is. Lényegesen jobb lesz az ecetellátás Elegendő hordó jut a kiskereskedelemnek Tavaly sokan panaszkodtak, (hogy rossz az ecetellátás. A szakemberek megvizsgálták, mi okozza a zavarokat. Megál­lapították, hogy a kiskereske­delemben a hordóhiány miatt fordul elő több helyütt átme­neti zavar az ellátásban. Az állami és a szövetkezeti kiske­reskedelem utasítást kapott, hogy a hordóigényét jelentse be a Belkereskedelmi Minisz­térium élelmiszeripari főigaz­gatóságién, illetve a SZÖVOSZ élelmiszer- és háztartási cik­kek forgalmi főosztályán. ‘XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX'XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX’ Dumaparti sütkérezés A háború vérgőzében ugyan­is a konzervatív reakció min­denképpen a forradalmi Ady ellenében szerette volna kiját­szani Gyónit és „nemzeti költőként' rákényszeríteni az irányt vesztett közvéleményre (Éppen úgy, mint háromnegyed évszázaddal előbb Petőfi elle­nében Hiadort.) S ZEGÉNY Gyónj Géza sem tudott a nevével űzött csalafintaságokról, amelyeknek értelmi szerzői Rákosi Jenő re­ceptjére gyártották pesti re­dukciók biztonságos fedezéké­ben kusza elméleteiket és ál- szent, sallangos ítéleteiket. Gyóni Géza akkor már a kö­rülzárt Przemysl poklában, sínylődött sok ezer honfitársá­val, öreg magyar népfölkelők- •kel, vágóhidra parancsolt csa­ládapákkal együtt és egyre kínzóbban érezte az elhárítha­tatlan katasztrófa szörnyűsé­gét. Itt ért igazi költővé — ál­lapították meg később életrajz­írói, itt termékenyítette meg lelkét az embertelen szenvedés és itt látta meg a népre kény- szeritett háború minden aljas­ságát. A przemysli várból együtt indult el Gyóni Géza közlegény a többi közlegénnyel együtt a messzi fogolytáborba és szaba­duló fogolytársaival, a betegek­kel, rokkantakkal küldözte ha­za a keserű rabságban írt újabb verseit. Szülőfaluját so­hasem. láthatta többé, az any­agira várt békét sem érhette meg: 1917-ben meghalt, de fo­golyversei még évekig szállin­góztak haza. Emlékszik-e még rá szülő­faluja? Persze, hogy emlékszik. ^ZÜUÖHÁZÁT emléktábla »3 jelöli, nevét viseli az énekkar és a tanácsházán egy fiatal nő ezeket mondta: — Mindenki emlékezik a községben, hogy a második vi­lágháború végéig a községhá­zám volt a költőnek egy nagy­méretű, olajfestésű portréja. A háború utáni összevisszaság­ban ezt a képet féltette, haza­mentette az egyik helybeli tar nító. Most már mindenki sze­retné, ha visszakerülne a port­ré, mégpedig a kultúrotthonba, ahol természetes helye lenne. A község népe dédelgeti a tragikus sorsú költő emlékét. Az öregebbek idézgetik egy- egy sorát, legtöbbször a hábo­rús borzalmaknak olyan bát­ran hadatüzenő verséből, amelyben „csak egy éjszakára'’ invitálja ki a háború véres poklába a háborúcsináló politi­kusokat és a nagy mészárlás haszonélvezőit. A kép megvan, épségben, sértetlenül és valószínű, hogy rövidesen valóban a kultúrott­honba kerül. (m. 1.)------------------------„-----------..... T ÁYA Uj tavasz jött. Éhező nem­zet, háborús sebek, jajok töl­tötték meg a napokat, nincs- telenség, alig dolgozó gyárak, vetetlen földek, s mégis más tavasz volt, ott vibrált benne minden boldogsága és öröme egy ismeretlen, de csodaszép életnek. A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom visszhangja hatalmas volt ebben az or­szágban. Beleremegtek a vén monarchia falai. S jött az őszirózsás forradalom, de nem váltotta valóra a remé­nyeket. Mindenki tudta vagy érezte, hogy jönnie kell az igazi, a proletár forradalom­nak. Erről beszéltek az embe­rek, ettől rettegtek a polgári politikusok, az áruló szociál­demokrata vezetők, s erről a várva-vórt végső harcról éne­keltek a költők. Az a hatalmas erő, amely a népet jelentette, ott vibrál ezeknek a költeményeknek is minden sorában, szavában, ott dörömböl, fenyeget, akik­nek ez kell, s cirógat, simo­gat, akiknek ez jár. A kor egyik leghíresebb versét Várnai Zseni írta, s azóta is friss s élő maradt, ott lüktet benne a vörös ta­vaszt váró ország minden ér­zése: S a forradalomra készülő szovjet állam felé a költők is, nemzetben szeretettel és Komjót Aladár Orosz testvé- örömmel tekintettek a fiatal rek elé című versében írja: Felétek kiállunk! Kik jöttök téren s véren át Megtartózhatlan S váltig előbbre: mint a hógulya. A voltakról lepállott a hazugság. S itt még bitangok fognák az időt. Most roppannak a roppant eresztékek; Most bomlanak a bárgyú babonák. Vágják már. vágják a szent kések A zabolát, a zabolát. Retteg a hajcsár; megfordult a csorda; Papok, poéták, fel az oltárokra. Zengjen a völgy és minden bús halom: Forradalom, Téged szomjúztunk eleitől fogva. De nem foghatták, bár- lítsa. S a csendes, halkszavú mennyire is szerették volna, költő, Tóth Árpád már az Uj Istenről énekelt: Nem, mert ha egy nép meg­indul, nincs erő, mely megál­Én magzatom, szép katona fiam, Szíve vérével ír neked anyád. Mióta a csiszár kenyerét eszed. Vörösbe fordult itthon a világ. Most készülünk a döntő nagy csatára. S ti lesztek ellenünk majd a sereg. Ha ráuszítnak önnön véreidre: Ne lőj, fiam, mert én is ott leszek Most még csak háborog az óceán S a kevély hajót már tépi, dobálja, Mi lesz, ha majd ős medréből kicsap Ha úrrá lesz a tenger akarása; Mi lesz, ha minden katonafiú Szülőanyjától kap egy levelet. Mely lázit, gyújt, vérbeborít: Ne lőj, fiam, mert én is ott leszek. A véres földnek vére szülte Őt, A sok kiomlott, sűrű, keserű Vér összeállt a fájó földeken, Testté tapadt, alakká tornyosult, Vérszínű, nagy mezítelen alakká, Ki országlépő-tágra tárja lábát S földet rengésre tépő, hangja ze-ng Piros Keletről a sápadt Nyugatnak: „lm eljöttem! Eljött a Vörös Isten!" Hozsánna néked új Isten! Hozsánna! Legyen szavad teremtés új igéje. Formáld át sáros, bűnös, ócska bolygónk Mit elrontott sok régi, úri Isten, Te istenek közt új és proletár Formáld boldoggá pórölyös kezeddel, — Emelj minket roppant tenyeredre Es a magad képére gyúrj át minket! Az Új Isten végigdübörgötí mikor hullanak le a rozsdás a világon, s várta, torkotszo- bilincsek, mikor lesz a nép az rífó izgalommal várta a ma- úr. Utolsó tánc címmel Gyóni gyár nép is, mikor jut el ebbe Géza így ír a forradalmat a sokat szenvedett országba, váró országról: A várt, áhított forradalom beteljesedik. A nép lerázza az utolsó láncokat is, s kezébe veszi a maga sorsának ková­csolását. Üj rend, új holnap épül, s bajok, nélkülözések ellenére örülnek az emberek, valami soha nem hallott, ér­zett, vidámság csapong végig a magyar föld felett, s va­rázsvesszejével érintgeti az emberek szívét, s fülükbe súgja: új tavasz jött, soha nem látott, érzett boldog ta­vasz, a kisemmizettek tava­sza. Azok tavasza, akik csak igát hordhattak, akik csak robotolhattak, de oly kevés jutött nekik az élet örömei­ből. Akiké csak a bánat volt, s akik nem ismerték az örö­met. Erről az új tavaszról énekel Lányi Sarolta Tavasz 1919-ben című versében: Ropognak a tavaszi csontok. Boldog az ember, máris boldog. Fakadnak a tavaszi nedvek, jegy nélkül adják a jókedvet. Fésziket keres vidor madárhad, fészke lesz embernek, madárnak Didereg a zsugori vénség, fütyörész a dolgos szegénység. Üresek még és már a boltok. Az ember seft nélkül de boldog Mindenkié az üres osztag. Mindenkié a teli asztag. Piros lobogók lobognak, piros katonák robognak. Gyerekek játszanak, dalolnak, szent szemükben ragyog a holnap Igen. ezen a tavaszon ott nap. az egyszerű emberek or- ragvogott az emberek szemé- szagának boldog, gondtalan ben a holnap. A legszebb hol- holnapja. Mészáros Ottó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom