Pest Megyei Hirlap, 1959. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-03 / 28. szám

1959. FEBRUAR 3. KEDD «n ál EG) hírlap ÚJ VEZETŐSÉG A GYÖMRŐI SE ÉLÉN Több mint hatheti szünet után vasárnap, .a vezet őség vá­lasz tó közgyűlés bevezetése ké,ppen került sor az év első barátságos labdarúgó-mérkőzé­sére Gyomron, a „zöldek“ és a „pirosak“ között. Kellemes időben, közel 200 ember tekin­tette meg a nehéz talajon le­folyt mérkőzést, amely a zöl­dek 2:1 arányú győzelmével végződött. A mérkőzés után szinte min­den szurkoló az ifjúsági szék­ház felé vette útját, ahol az egyesület vezetőségválasztó közigyűlését tartották. Kelle­mes. fűtött terem, zeneszó fo­gadta az érkezőket és minden­ki feszült érdeklődéssel várta a közben megérkezett rákos- palotai tornászok bemutatóját. A várakozás indokolt volt, hi­szen a közelmúltban nem volt ilyen sportesemény Gyömrőn. S meg kell mondani, hogy a tornászok megfeleltek a várakozásnak. Egymásután mutatták be szebbnél szebb gyakorlataikat. Különösen kitűntek Vértesi Hona, Papp Ferenc, Bende Gusztáv I. o. versenyzők, akiknek gyakorlata sokszor ragadtatta tapsra a nézőket. A bemutató után Kiss Lajos Üdvözölte a megjelenteket és javaslatot tett a közgyűlést le­vezető elnökség megválasztá­sára. A közgyűlést levezető el­nöknek Engli Zoltánt, a Zalka Máté KISZ-szervezet képvise­lőjét választották meg a je­lenlevők. A lelépő elnökség nevében Ör. Fodor István tartotta meg beszámolóját, az egyesület el­múlt kétévi munkájáról. Be­számolójában kitért a nemzet­közi politikai helyzetre és megemlítette, hogy a sportoló magyar ifjúság, közöttük a gyömrői fiatalok is, nagy örömmel és megnyugvással ta­pasztalják, hogy mind erő­sebb a népek között a vágy és a törekvés a békés egymás mellett élés megvalósítására. Beszámolójában megemlítet­te. hogy 1957 elején szinte teljesen elölről kellett kezdeni a sportélet szervezését, ami nem volt könnyű feladat. Ebben a munkában nagy segít­séget jelentett a község sport- kedvelőinek lelkes, odaadó tá­mogatása. Sajnálatos volt az elmúlt két évben, hogy rend­szeres szakosztályi élét csak a labdarúgóknál volt, ott sem hiba nélkül. Más sportágaknak csak egy-egy képviselője vett részt időnként megyei vagy országos versenyen. Hiba volt, hogy az elmúlt két évben többször történt elnökváltozás. Beszélt a labdarúgó-csapat két­évi eredményeiről, s megemlí­tette, hogy az első csapat a legutolsó bajnoki fordulóban jobb eredményt is elérhetett volna. Dicsérte a második csa­pat lelkes, odaadó munká­ját, amelynek hű kifejező­je a járási bajnokságban elért negyedik hely is. önkritikát gyakorolva elismer­te, hogy az ifjúsági csapat nem kapta meg azt a támogatást, amire szüksége lett volna. Be­számolt röviden az elmúlt két év edzőinek, Barbacsi Imré­nek és Fazekas Józsefnek munikájárói, megemlítve, hogy mindketten tudásuk legjavát nyújtják. A helyi szervek és a sportkör közötti kapcsolatról szólva megemlítette, hogy tavaly már kedvezőbb volt a helyzet, mint az előző évben, de a szervek nem merítették ki a jó együtt­működés lehetőségét, örvendetesnek tartja, hogy a KISZ-szervezettel különösen azóta élénk a kapcsolat, ami­óta eldőlt a vezetés kérdése a INGATLAN Ráckevei járásiban há­zak 40 OOO íorinttól, tedlk.dk ©000 fto<rinttól. Felvilágosításit ad a Pesit megyei Ingatlan­közvetítő Vállalat du- naharaszti kirendelt­sége: Dunaharasztá, Dózsa György út 1. Felvilágosítás adás reggel 8—12 óra kö­pött, hétfőig szerdán és sziombaitdai. ________ L eányfalu és Szent­endre környékén el­adó házak 60 OOO fo­rinttól, telkek 10 000 forinttól. Felvilágosí­tást ad a Pest megyei Insgatlaníközvetítő Vál­lalat központja min­dennap 8-tól 4 óráig, Budapest, V„ Kálmán v. 13 és a szentend­rei kirendeltség, szer­dán. 8—12 óra között. Vác és környéki el­adó ingatlanok. Há­zaik már 50 000 forint­tól, telkeik 10 OOO fo­rinttól. Felvilágosítást ad a Pest megyei In­gatlanközvetítő Válla­lat kirendeltsége, Vác, Tanáosháza. Félfoga­dás 8 _12 óra között, m inden kedden, pén­teken. és szombaton. Eladó ingatlanok Gö­döllőn: házak már 30 ezer forinttól, telkeik 4000 forinttót, Pest megyei Ingatlanköz­vetítő Vállalat kiren­deltsége, Gödöllő, Dó­zsa György út la. Fél­fogadás 8—12 óra kö­zött minden keddien, csütörtökön és szom­baton.________________ M onoron és Monori Erdőn eladó házak 40 000 forinttól, telkek 8000 forinttól. Érdek­lődni leheit és a cí­mek megtudhatók a Pest megyei Ingatilaii- közvetftő Vállalat ki- rendeltségén, Monor, Petőfi u. 10. Hivata­los órák hétfőn, szer­dián és szombaton 8—*12 óra között. Érdi és érdligeti eladó ingatlanok: házak 2ö ezer forinttól, telkek 6000 forinttól, gyümöl­csösök 16 OOO forint­tól, Pest megyei In­gatlanközvetítő Válla­lat érdi kirendeltsége.. Érd, Diósdi út 34. Fél­fogadás reggel 8_12 között, kedden, csü­törtökön és szomba­ton. Ceglédi és nagykőrösi eladó ingatlanok. Há­zak 40 000 forinttól, telkek 8000 foränttol. Tájékoztatást ad a Pest megyei Ingatlan­közvetítő Vállalat ceg­lédi kirendeltsége, Cegléd, Kossuth tér L Hivatalos órák 8— 12 között, kedden., pénteken és szomba­ton. EGYES Esküvőre női és férfi- ruhák kölcsönzése vi­dékre is. Újpest, Vi­rág u. 46. 292—12L Fapálcikás, színes ro- lettát megrendelésre készítek. Bán is La- josmé, Felsőgöd. Hirdessen a PEST MEGYEI HÍRLAP ban CEGLÉDI APROHIRDETESEK Eladó 2 kát. hold föld. ÉrdeMődmd llehet Cegléd, VU. kér. Ná­dor utca 6. vagy Ugyer 18 dűlő. Szesz­főzde. Felhívjuk az egyéni termelők és vállala­tok figyelmét, hogy mindenféle fuvaro­zást változatlan árak mellett végzünk. — Ceglédi Gépállomás. 1 db 12 kalapácsos daráló eladó és egy hold szőlő az öreg­hegyben a városhoz közel. Erdetdődini le­het: X., Bajesy-Zsi­linszky u. 29. Cegléd. Hirdetéseket a Ceglédi Hírlap részére felvesz a Ceglédi Nyomda, evangélikus templom mellett. ABONYI APROHIRDETESEK Idősebb, magános, esetleg idősebb há­zaspár gondozását és ellátását vállalja jó­lelkű, gyermektelen középkorú házasoár. Cím: Abony. V.. Nagy- kötröisá út fö. Eladó Abonyban csa­ládi ház 1400 négy­szögöl kerttel, mel­léképülettel, VI. kér. Táborhegy d. 45. sz. alatt. Erdeklodnd a helyszínen Csáki Jó­zsefnél. Kiadó. vagy eladó Nyársapát, Nyilas d. 170. sz alatt Aradi­féle földből 8 hold föld. 5 hold szántó. 3 hold rét. Értekezni: Varga Károly, Abony. VU., Mütelaka d. 10. község sportéletében: Annak a reményének adott kifeje­zést, hogy ez az együttműkö­dés csalk fokozódik a jövőben. Az egyesület anyagi helyze­tére vonatkozóan közölte, hogy a legutolsó őszi bajnoki fordu­lóban a pályabevételek 17 ezer forintot tettek ki. Beszámolója végén köszöne­tét mondott mindazoknak, akik az elmúlt két évben mun­kájukkal segítették Gyömirő sportjának fejlődését: A vitában kiemelkedett Rad- ványi Barna, a KlSZ-szerve- zet elnökének hozzászólása. Megemlítette, hogy a KISZ- irányításf sokain rosszul ér­telmezik; nincs szó az egyesü­let önállóságának megszünte­téséről, csupán az történik, hogy a tanács helyett a felügye­letet a KISZ-szervezet fog­ja gyakorolni és a KISZ oda fog hatni, hogy a gyömrői fiatalok minél jobb lehetőségek között sportolhassanak. A hozzászólások után a köz­gyűlés megadta a felmentést a lelépő vezetőségnek. Az alapszabályok ismerteté­se után annak elfogadását sza­vazásra bocsátották. A jelenle­vők egyhangúlag fogadták el az alapszabályokat; A jelölő bizottság beterjesz­tette jelölését és a közgyűlés a Jelölő bizottság javaslatának megfelelően megválasztotta az egyesület elnökségét. Az el­nökség tagjai a következők: Fudere István. Farkas Ferenc, Gyöngyösi Rüdolf, Kiss Lajos, Blaskó Mihály, Fodor Mihály, Szevcsik Ede. Bak Imre, Engri Zoltán, Hegedűs István és dr. Fodor István. A megválasztott elnökségben négy fővel van képviselve a fiatalabb nem­zedék. Remélhető, hogy lel­kesedésük magával ragadja majd az idősebbeket is. Az újonnan megválasztott elnök­ség rövid időre elhagyta a köz­gyűlés színhelyét, hogy megvá­lassza az egyesület elnökét. A terembe visszatérve. Fudere István, a megválasztott elnök foglalta el az elnöki széket, megköszönte a bizalmat és ígé­retet tett arra: minden erejé­vel azon lesz, hogy tovább fej­lesszék az elmúlt két év ered­ményeit A közgyűlés berekesztése után a jelen voltak az egyesületi klubházban fehér asztal mellett még sokáig tárgyalták a köz­gyűlés eseményeit és általános volt az a véle­mény, hogy jól sikerült a veze­tőségválasztás, bizalommal néznek a jövőbe. A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa által kiírt 1959. évi alapfokú asztalitenisz és sakk csapat- bajnokságokkal kapcsolatban a versenykiírásokban feltün­tetett nevezési határidők té­vesek. A két sportág verse­nyeire a nevezési határidő: 1959. február 15. Az üzemek, vállalatok, hivatalok a neve­zéseket tehát a fenti időpontig küldjék meg a Pest megyei sakk-, illetve asztalitenisz szövetség címére (Budapest, XI., Karinthy Frigyes út 3. III. 3.). A versenyek előrelát­hatólag 1959. március eleién kezdődnek. A TOTO 5. heti nyereményeiről hétfő estig csak tájékoztató jelentés készült. 12 találatos szelvény nem akadt. 11 találat (18 db) =■ 24 075 forint. 10 találat (434 db) =* 998 forint. 9 ta­lálat (3943 db) = 146 forint. A vi­gaszdíj a 3. héten 9 találatot elér­teknek jut. NÉVVÁLTOZÁS MONORON Az utóbbi Betekben sokat vitatott kérdés volt Monoron, hogy mi legyen a sportkör­rel. maradjon-e a közalkalma­zottak szakszervezetének égi­sze alatt, vagy vonják le a tapasztalatokat és alakuljon át községi sportkörré. A kér­dés eldőlt, a jövőben községi sportkör néven fog működni a Monori Petőfi. A község egészséges sport­életének megalapozása és fej­lesztése érdekében az elmúlt napokban összeültek a párt, a tanács, a KISZ és a sportkör ve­zetői. hogy megtárgyalják a feladatokat. A tanácskozáson Gál János, a községi pártbizottság titkára. Kupecz Ferenc, a községi ta­nács elnöke, Spenger István járási KISZ-titkár és Hunyadi László vezetésével több inté­ző bizottsági tag is megjelent. Hunyadi László a megjelen­tek előtt ismertette a Petőfi Sportkör eddigi működését é» rámutatott azokra a nehézsé­Szinvonalas küzdelmek az ifjúsági birkózó-bajnokságon Vasárnap Cegléden a Vigadóban Pest megyei birkózó-szövetség rendezésében került lebonyolításra a keleti területi Ifjúsági szabad­fogású egyéni birkózó-bajnokság. A bajnokságon közel 60 versenyző Indult Nyíregyházáról. Debrecen­ből, Szolnokról, Ceglédről és még több alföldi helységből. A bajnok­ság szép számú közönség előtt került lebonyolításra és élvezetes, színvonalas küzdelmeket hozott. Részletes eredmények: Lepkesúly: 1. Balogh (Szolnoki MÁV), 2. Oláh (Jászberény), 3. Szlkszai (Dunakeszi ITSK). Lég­súly: i. Szabó (Szolnoki MÁV), 2. Deák (Nagykőrösi Kinizsi), 3. Bajkó (Dunakeszi ITSK). Pehely­súly: ti Kiss rpebreceni VSC). 2. Nagy (Turkeve) 3. Peti (Szolnoki MÁV). Könnyűsúly: 1. Farkas (Dunakeszi Magyarság), 2. Vágó (Szolnoki MÁV), 3. Kovács (Duna­keszi ITSK). Kisváltósúly: 1. Bo­dor (Abonyi MTE), 2. Sinka (Jász­berény), 3. Szabó (Dunakeszi ITSK). Nagyváltósúly: 1. Csontos (Turkeve). 2. Rab (Dunakeszi ITSK), 3. Herz (Dunakeszi ITSK). Kisközépsúly: 1. László (Szolnoki MÁV), 2. Király (Abonyi MTE), 3. Kecskés (Nagykőrösi Kinizsi). Nagyközépsúly: 1. Furcsa (Szol­noki MÁV), 2. Jáger (Abonyi MTE), 3. Muhart (Jászberény). Félnehézsúly: 1. Ments (Dunakeszi Magyarság). 2. Schmidt (Debre­ceni VSC), 3. Szlkszai (Abony). Nehézsúly: 1. Tóth (Püspök­ladány). 2. Kép 11 (Dunakeszi Ma­gyarság). A pontverseny eredménye: 1. Szolnoki MÁV 24 pont, 2. Duna­keszi Magyarság 13 pont, 3. Ábony 12 pont. 4. Debreceni Vasutas 8 pont. Barátságos labdarúgó-mérkőzések ALBERTIRSA—PILIS 3:* Mintegy 400 néző övezte az albertirsai pályát, amikor el­kezdődött a két szomszéd csa­pat barátságos mérkőzése. Az irsaiak már az ötödik edzésük után álltak ki a mérkőzésre s ez megmutatkozott erőnlétü­kön is, a pilisiek csupán há­romízben találkoztak még. Az albertirsai csapat rácá­folt őszi gyengébb szereplésére és már az első félidőben két­gólos vezetésre tett szert az erősen tartalékos pilisiekkel szemben; VECSÉS—ECSER 6:5 (2:3) Sok vecsési szurkoló volt kiváncsi az ősszel jól szere­pelt csapat ez évi első barát­ságos mérkőzésére. Közel 300 szurkoló kísérte el a csapatot Ecserre. Nehéztalajú pályán bonyolították le a két csapat között hosszabb szünet után sorrakerült mérkőzést. Hullámzó vezetés mellett folyt a játék és elég kiegyensúlyo­zott képet mutatott a küzde­lem. Bár a vecsésieknek jobb volt az erőnléte, a játék alap­ján nem volt észrevehető a két csapat közötti különbség. Sajnálatos, hogy a vecsé- sieknél Földi sportszerűtlenség miatt a kiállítás sorsára ke­rült. Glózik játékvezető jól vezette a játékvezetői szem­pontból nehéz mérkőzést; gekre, amelyek akadályozták • tömegsport fejlődését; Meg-« említette, hogy a sportkör szűkebb veze­tőségét magára hagyták. Nem volt erejük ia szép tervek megvalósítására. Anyagiak tekintetében is szű­kös volt a helyzet s ez nem tette lehetővé a szakosztályok eredményes működését. Az a reményük — és mindent meg­tesznek megvalósulásáért —•, hogy mindez' megváltozzék. Bíznak abban, hogy a sport­kör új gazdájában a községi sport lelkes támogatójára ta­lálnak. Az új vezetőséget feb­ruár 21-én kívánják megvá­lasztani; A jövő megalapozásához el­ső lépésnek tekintik a széles­körű tagtoborzást. Szeretnék elérni, hogy a jelenleg alig 200 tag közel­jövőben 1000 főre növe­kedjék, akiknek havonta rendszeresen befizetendő tagdíja jelentős mértékben hozzájárulhat a sportkör anyagi gondjainak megoldásához; Elhatározták, hogy február­ban birkózóversenyt, üzemi asztalitenisz-versenyt. vala­mint nagyszabású sportbált rendeznek abból a célból, hogy felkeltsék az érdeklődést a sportkör iránt. Hunyadi László szavai után Kupecz Ferenc, a községi ta­nács elnöke kért szót. A ta­nács teljes támogatásáról biz­tosította a jelenlevőket s egy­ben bejelentette, hogy a végrehajtó bizottság már 15 ezer forintot megsza­vazott a község sportjának támogatására. Szólt arról is, hogy az új sportpályát nem lehet meg­építeni a strandfürdő mögött, ezért új terület kijelölésére volt szükség; Bejelentette, hogy a községi tanács figye­lemmel kívánja kísérni a sportkör anyagi működését, ezért negyedévenként költség- vetést kér és ellenőrizni fogja a költségvetés betartását is. Gál János, a községi párt- bizottság titkára hangsú­lyozta a sportkör és az üzemek közötti jó kapcso­lat fontosságát. ígéretet tett arra, hogy a ma­ga részéről mindent megtesz annak érdekében, hogy a sportkör megfeleljen a ki­vánalmaknak. A tanácskozáson még sokan szólaltak fel s a vita után a részvevők azzal az érzéssel távoztak, hogy ez a gyűlés is egy lépés volt előre a községi sport fejlesztése útján. Hörömpő Barátságos ökölvívó-mérkőzés Szentendrei Honvéd-Beioiannisz 16:2 Szentendre, 500 néző. V: Lenesé és Payer. Ezen a mérkőzésen a Szent­endrei Honvéd úttörői is be­mutatkoztak. Közülük különö­sen Kurali tűnt ki. A mérkő­zések közül kiemelkedett a Szlávik II—Földi találkozó. Mindkét együttes több tartalé­kot szerepeltetett. A győzel­meket a Szentendrei Honvéd részéről Kurali, Hegedűs, Macó, Szlávik II, Martyán, Iszak, Kári és Molnár III, az ellenfél egyetlen győzelmét Pénzes szerezte. Brazília nyerte a kosárlabda-világbajnokságot Szombaton este befejeződtek Santiago de Chilében az 1959. évi férfi kosárlabda világbajnokság küzdelmei. Az utolsó naoon két mérkőzés volt kiírva. Brazília Chilével mérkőzött és 73:49 (37:21) arányú győzelmet aratott. A másik találkozó elmaradt, mert Bulgária nem állt ki Tajvan ellen. A Nemzetközi Kosárlabda Szö­vetség (FIBA) — mint a nyugati hírügynökségek jelentik — szom­baton éjjel foglalkozott a Szovjet­unió és Bulgária Tajvan elleni mérkőzéseivel. A Nemzetközt Szö­vetség 6:2-es szavazataránnyal úgv döntött, hogy mivel a Szovjetunió és Bulgária nem állt ki ezekre a mérkőzésekre, a VB döntőiében elért eredményeiket törlik s a két csv.oatot az utolsó helyekre állít­ják. A döntés alapján megváltozott a világbajnokság végső sorrendje s az első helyen Brazília végzett az Egyesült Államok és Chile előtt. A hetes döntőben tehát a követ­kező sorrend alakult ki: Világbajnok: Brazília, 2. Egyesült Államok 3. Chile. 4. Portorico, 5. Tajvan, 6 Szovjetunió. 7. Bulgária. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Lulza tér 3 Telefon- 34.3—100 t4*>—220. Szikra Lapnyomda. Felelős vezető: Kulcsár Mihály. 1ÍJ LEHETŐSÉGEK ÚTJÁN A napilapokból értesültünk, hogy az 1960-as olim­piai játékokra ké­szülő labdarúgó­keretbe beválogat- ták a Ceglédi Vas­utas fiatal labda* rugóját, Kökény Istvánt. Az előké- ■ szüleiek már meg­kezdődtek, a kije­lölt 34-es keret három hétig edző­táborban lesz Ta­tán. Cegléd labdarú­gást szerető közön­sége örömmel vet­te tudomásul, hogy ez a fiatal játékos — annak ellenére, hogy az utóbbi időben játékában visszaesés mutat­kozott — visszake­rült a válogatott keretbe. Felvető­dik nyilvánvalóan az a kérdés, mi okozta a nagysz”- rü kezdés utáni visszaesést. Bizo­nyára sokan nem tudják, hogy a sé­rülés éspedig az egymást követő sorozatos sérüléseit után milyen nehéz visszanyerni olyan formát és erőnlé­tet, mint amilyen a sérülés előtt megvolt. Kiváltképpen nagy hatással van ez egy fiatal já­tékosra, aki hama­rabb elkedvetlene­dik, hamarabb el­veszti a fejét. Most, amikor labdarúgó-spor­tunk szakemberei ismét lehetőséget nyújtanak arra, hogy Kökény Ist­ván tudását, te­hetségét bebizo­nyítsa. ez megbe­csülést, bizalmat és kitüntetést kell, hogy jelentsen szá­mára. Hiszen még sokan emlékeznefc arra a jugoszláv— magyar ifjúsági vá­logatott mérkőzés­re, amelyen c gyors, nagyszerű játékf elfogásban játszó Kökény Istvánt láttuk « Népstadionban. Mindezek után joggal elvárjuk tőle, hogy fiatal­ságából eredő könnye Iműségeit leküzdve, a leg­nagyobb akarattal és önzetlenséggel, igaz sportember­hez méltóan vé­gezze a reá bízott feladatokat Tatán és utána idehaza a soron következő küzdelmekben. Ez elsősorban saját ■magának érdeke, mert így becsülik meg és fejlődésé­nek ez az egyetlen útja. Mi bízunk abban, hogy az adott lehetőségek­kel élni fog és be­bizonyítja, hogy ott van a helye a legjobbak között. — f y i —

Next

/
Oldalképek
Tartalom