Pest Megyei Hirlap, 1959. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-01 / 1. szám

Na

PLO

llosvai Varga István képei

A Budapest Filmstúdió munkatársai rosszul imádkoztak. A Gebék és paripák című rövid játékfilm to- v a b b forg a t ásóhoz szükséges két ha1- vas nap csak nem jött meg, és így a filmet — amelynek külső felvételeit Visegrádon forgatták — csak február közepén mutathatják be. A forgatócsoport egyébként műhóval is kísérletezett, azonban a decemberi langyos eső még a mííha- vat is eláztatta.

Eddig mintegy

25—30 színjátszó

csoport jelentkezett a megyei színjátszó-fesztiválra. Mivel a jelentkezési határidőt meghosszabbították, még sok újabb öntevékeny színjátszó együttes benevezését várják.

Az áj esztendő első nagyobb megyei kulturális eseménye lesz a Pest megyei Petőfi Színpad bemutatója a Pamuttextilgyár kultúr- ptthonában. A \lajd a papa bemutatójára ' mintegy 140 megyei művelődési otthon igazgatót hívtak meg.

____továbbképző tan folyamot tért ez a

me

gyei tanács v. b. művelődési osztálya a különböző öntevékeny művészeti csoportok

tagjai számára. A kéthetes bennlakásos iskolán előreláthatólag mintegy 300—400 hallgató vesz majd részt, az iskolaév befejezése alán.

A táncegyüttesek, a zenekarok és a kórusok se mostohagyerekek. Ezt bizonyítandó, a színjátszó-fesztivál mellett megrendezik ezeknek a művészeti csoportoknak is a megyei fesztiválját. A megyei tanácson a tervek elkészültek, a végrehajtásra az új évben kerül sor.

Még messze van, de máris érdemes íri a szovjet film ünnepéről. A megyében március S és. 11 között rendezik meg az ünnepi hetet, amikor is filmszínházaink a legjobb és lehetőség szerint legújabb szovjet filmeket mutatják majd be. Néhány cím az új filmek közül, amelyeket a megyében is műsorra tűznek a szovjet film ünnepén: Az én drága párom (színes, magyarul beszélő), Hárman jöttek az erdőből (szinkronizált): A félkegyelmű (Dosztojevszkij regényéből készült színes, ma- gyárul beszélő, film); A botcsinálta sofőr (színes. magyarra szinkronizált); A hattyúk tava

színes balettfilm); A csodakút

(színes, magyarul | beszélő mesefilm-1 sorozat). A tervekl szerint a szovjet I film ünnepének 1 megyei megnyitó-§ ja Cegléden les:, 1 március 5-én.

Érthetetlen . . . f Érthetetlen, hogy l mi történt a nagy- 1 körösi munkás- 1 klubbal... Egy I éve még nagysze- f rnen dolgozott. \ Olvastak, sakkoz- § lak, televíziót néz-1 tek, rádióztak, | magvas beszélge- 1 téseket folytattak § itt a klub tagjai, | és a gyakori ren- | dezvények módot f adtak a kulturált | szórakozásra is. | Amióta azonban a i szakmaközi bízott- 1 ság átvette a mun- | kásklnbot, lány- I hűlt az élet, a! szilveszteri mutat- | ság is elmaradt. 1 Nem lehetne ezen 1 változtatni?

Örömnap kö- f szönt január 11-én I a szentendrei 1 gyűjtőkre. Meg- I alakul a KIOSZ és 1 KISOSZ keretén | belül a Gyűjtűk*| Klubja, amely fel- | karolja majd a | bélyeg- és gyufa- | címke-gyűjtőkön | kívül valamennyi § gyűjtési ág híveit. 1

A hazánkban tar tózkodó román | kulturális küldött-1 jség másodikén a § fóti Gyermekűd- f rosba látogat élig A küldöttség tag-1 jai főként az ok-§ tatási és nevelési | kérdéseket tanul-1 mányozzak.

I JUAN FERRAQUT;

U VÉGZETES ESERNYŐ

Csendélet piros bögrével (olaj)

Sárga, emeletes ház (olaj)

V

égre valahára, ahogy el jő a hailál és minden beteljesedik ezen a világon, megérkezett a villamos. amelyre Don Agapito már háromnegyed órája várakozott a zuhogó esőbe a

Alig; hogy megállt a kocsi, Don Agapito ezt gondolta magában.

— Becsukom az ernyőt és felszállók a villamosra...

De jaj! A nagy valóságok és nagy titkok közös tulajdonsága, hogy egyszerűségükben elérhetetlenek a földi ember számára. Azt mondani, becsű-, kom az ernyőmet — könnyű dolog, amit mindenki mondhat. De be is csukni, amikor úgy tetszik — ez már csak né-. : hány kiválasztott ember ki-. \ váltsága. Hogy az ernyő bizo-. I nyos pillanatokban arra szol- jj gáljon, amire kell, ez már i nem tartozik e világ örömei [ közé .:. és Don Agapito egy- f szerű, bűnös ember volt. Eser- É nyője nem engedelmeskedett,

\ hanem makacsul, hajlíbhatatla- f nul, fanatikus lélekkel min- j den réngatásnak, rábeszélés- i nek, ügyeskedésnek, könyör- = gésnek, esküdözésnek, erőszak- inak ellenállt, mint egy csökö- \ nyos szamár, mint egy mártír.

i A villamos végül is elment I és Don Agapito . búsan tovább 1 sétált. Esernyőjével vívott küz- I dehne egyre vadabbá és el- I keseredettebbá vált. Szórón- I gáttá, ütötte, verte; átkozódott,

I nyögött, latba vetette minden 1 erejét, eszét, ügyességét, .ékes- | szólását, izmait és idegeit..:

| Hiába! Az érzéketlen tákól- ! mány mindennek ellenállt, fé- j nyes, fekete selymét büszkén j feszítette az ég felé, akár egy f valódi bazalt kupola.

\ Az ernyő legyőzte, hatakná- I ban tartotta, kigúnyolta..; és ! Don Agapito végül is megad- í ta magát. Úgy tett az ernyővel, j ahogy 'azt egy öátöBb. nyakas I kölyökkel szokták: egyszerűen ! az utca közepén hagyta. De ; abban a pillanatban ott tér*

I mett egy rendőr:'

— Uram! Az utcán nem

szabad semmit eldobni; Vegye fel az ernyőt!

Don. Agapito engedelmeskedett. Egy kávéházba akart menekülni, de nyitott ernyővel nem tudott átmenni a forgóajtón. Megpróbált taxiba ülni, de az. .átkozott ernyő nem fért be a kocsiajtón .. i

Teljesen elkeseredve, . tanácstalanul ment tovább. Háromszor próbált megszabadulni kínzójától, de egy-egy udvarias járókelő mindig utána vitte, és ezt meg is kellett köszönnie ráadásul. Bevágta egy kapualjba, de alig tett néhány lépést, egy vénasszony utána futott:

— Hé, maga kefe áras! Vigye innét ezt a vacakot. Ne piszkítsa be nekem a lépcsőt !.: *

Múltak az órák. Hazamen- jen? Ugyan miért? Az átkozott ernyő miatt, úgy srm tud felmenni a lépcsőn ... Bement egy postahivatalba, d« a portás rászólt:

— Uram! Csukja be az ernyőjét

— Ezt szeretném magam is •— mondta magában Don Agapito. ahogy visszalépett az utcára.

Később egy templomban akarta hagyni az ernyőt, de a kedvesnővér intette:

— Az istenért! Nem tudja, micsoda szerencsétlenséget jelent, ha valaki fedett helyen nyitott ernyővel áll?!.;.

Este kilenc órakor Don Agapito még mindig Madrid utcáin bolyongott fel s alá- Olyan volt már, mint a megszállott, átkozott ernyőjének tébolyodéit rabszolgája..,

Végül is meggyőződött arról, hogy többé már soha nem tud megszabadulni kínzójától. Hősi elhatározással leugrott a Viaductóaról*, egy ugrással keresztül vetette magát a korláton, hogy ^ halálban keres- seffmenedéket. Ekkor váratlan csoda történt. A nyomorult tákolmány jól fogta a szélét, s mint valami ejtőernyő, lassan vitte Don Agapitot a főid felé. Kecses ívben ereszkedett alá, és baj nélkül tette földre áldozatát.

Kis Tóth Imre hácH mm

70 éves lenne, ha élne. Sajnos, nem érhette meg a hetedik X-et, mert az elmúlt nyáron tüdőgyulladást kapott és itthagyta az árnyékvilágot, Mikor utoljára meglátogattam, tavasz volt. Kint ült háza előtti kis !kertjében, ingre vetkőzve sütkérezett és olvasott.

Már messziről észrevettem az öreget, hófehér sörénye szinte lángolt a délutáni sugárzásban. Nem akartam megzavarni, tudtam gyengéjét: háborgatásnak vette, ha olvasmányából kizökkentették. Éppen azon voltam, hogy visszaforduljak, de sasszeme elcsípte megtorpanásomat, s a készülő mozdulatot. Érdes köveken edzett, bütykös ujját könyvjelzőként illesztette be a lapok közé s felállt, hogy fogadjon. Restellkedve próbáltam magyarázkodni, de ő motyogásomat meg se hallgatva, hellyel kínált maga mellett a kispadern,

— Beszélj, mit csinálnak a fiaim7 Régen nem járt erre senki... . .

Lehet, hogy /tévedtem, de úgy ■ tűnt nekem, mintha enyhe szemrehányás lett volna a hangjában. Aztán beszélgettünk. Sorra kérdezett valamennyi fiatalról. Járunk-e még a körbe, ki, mit írt Ifcö- » viliink, vannak-e viták? Amikor mindenről tájékozódott, szóba hozta dédelgetett álmát, a Nagy Művet. Igen, a művét, amelyet készül megírni, s amely tízéves barátságunk forrása és csodálatos háttere volt.

1947-ben ismerkedtünk meg. :Akkoriban asztaltársaságunk szombat estéit a „Flórián ban töltötte, ahol mint ifjú irodalmárok, világmegváltó tervekkel kacérkodtunk és szédítettük egymást.' Mintha tegnap történt volna, oly tisztán emlékszem első találANDRAS ENDRE:

A MESTER

hozásunkra. Szomszédom legfrissebb versem vitatkoztunk, amikor asztalunkhoz jött és bemutatkozott.

Egész este egy árva kukkot sem szólt, igaz, mi sem kezdeményeztük. Megszoktuk, hogy társaságunk hétről héire új vendégekkel gyarapodott, akiknek legtöbbje sznob, vagy jobb esetben őszinte irodalombarát volt. Ha egyáltalán gondoltunk vele, őt is e két kategória valamelyikébe soroltuk.

Hazafelé menet valaki megjegyezte:

— Azt hiszem, az öreg titkos drámaíró. Figyeljétek meg, legközelebb egy tucat nyolc felvonásos drámával a hóna alatt állít majd be.

Egy hét múlva ismét eljött és valóban hozott valamit. Nem, nem drámákat, csupán, egy pepitakockás füzetet, s benne megsárgult, szakadozott szélű újságot.

— Fiatal koromban írtam egynéhány történetet... Ez az egy véletlenül megmaradt, olvassátok el.

Én vettem át a rojfoí &j_

ságpéldányt. Valamelyik vidéki napilap egyik májusi száma volt. Felolvastam. A történet egy öreg kőfaragósegédről szólt, akire mestere rágyújtotta a házat, hogy a biztosítást meglcaphassa. Az írás kissé körülményes volt, egyes mondatai is csikorogtak. Mindnyájan éreztük azonban, hogy a tragikus sorsú kőfaragó története nem szokványos elbeszélés, hanem olyan írás, amely mögött ritka erejű tehetség húzódik meg. Meg is mondtuk neki. Szerényen elhárította elismerésünket, kicsit elpirult. Ettől az időtől kezdve Kis Tóth“ Imrét számontartot- tuk s lassan-lassan központi

alakja lett társaságunknak. Ha valamit felolvastunk, félszemmel az ő arcát is lestük, tetszik-e?

Soha egyetlen betűt nem láttunk tőle. Ehelyett régi-régi térténeteket mesélt ifjúságáról, apjáról és nagyapjáról, akik — mint ő is — mészégetők voltak. Hol derűs, hol nyomasztó históriákat mondott el viszontagságos férfikoráról, egyszóval gazdag élete regényének lapjait szórta szét köztünk, tékozlón és nagyvonalúéit.

Egyszer aztán előwtt.m M

öreget, kérleltük, írjon a lapunkba.

— Amit elmondtam eddig, az semmi. Nem érdemes megírni ... Talán egyet. Egyet. Az nagy történet lesz. Húsz év óta hurcolom magarában... Lehet, hogy regényt csinálok belőle, ezer oldalasnál is nagyobbat, de meglehet, hogy csak néhány oldalnyi novellát. Még nem tudom. Nem akarom elsietni.

Többé szóba se hoztuk a dolgot, ő azonban hétről hétre újabb történetéket mondott el. Lassan megismertük életútjának állomásait, valamennyi szereplőit, akik mint a karsztvizek, a szombat esték hosszú sorában fel-felbukkantak és előtűntek, barátainkká vagy ellenségeinkké lettek. Éppen hattagú családjának megrázó kálváriáját mesélte el, antiker valamelyikünk gyorsírással jegyezni kezdte a történetet. Az öreg azonban szelíden leintette.

— Hagyd fiam. Ez csak férc, ami a művet összefogja. Ha összefogja. Az igazival még várnom kell!..,

Tíz évig vártunk rá mi. is. Hiába. Nem teljesült az ígéret, a nagy várakozás. Kis Tóth Imre néha el-elmarado- zott, aztán megint előkerült. Megesett, hogy nem győztük kivárni jelentkezését, ilyenkor gyakran négyen-öten is fel- rándultunk hozzá a Hegyalja utcába. Rendszerint betegágyban találtuk. Olvasott, vagy írt valamit kockásfedelű füzetébe, de érkeztünkre azt nyomban pálmája alá rejtette.

Amikor utoljára nála jártam, ő maga hozakodott elő vele. Nem tért rá rögtön, eleinte csak példálódzóit. Valahogy így;

— A héten \ temettünk. Egy legénykori cimborámat, itt lakott a szomszédban. Göthös volt szegény ... Minek is élt volna nyomorultul: De minek is él az ember? Minek?! Mit ér az egész, ha lébanyo- mát nem írja bele az út porába?

Meghökkentett félre nem érthető célzása, öreg cimborája. sorsában a magáét siratta. A magáét, amelynek megmaradó emléket hetven esztendő alatt sem tudott állítani. .

ö azonban folytatta;

— Hamarosan én is kiállók a sorból..; Ne, ne tiltakozz, fiam, én ehhez jobban értek! Nem bántana, ha addig meg tudnám írni ... Ha volna még rá időm. De nem lesz! Azt hiszem, elkéstem vele ..,

Hirtelen megf0^fa a kezem. megszorította és egész közel vonta arcom az övéhez.

— Fiam, vesd papírra helyettem... ha úgy gondolod. Te, egy kivételével, valameny- nyi történetemet ismered. Kabátja belső zsebéből előhalászta a jól ismert füzetet.

Ott mindjárt elolvastam.

Mindössze egy fél fejezetnyi gyöngybetűs írás volt. Az anyjáról szólt, aki nevet sem kapott kései öccse világra hozásába belehalt. Ezt írta meg példátlan egyszerűséggel, mégis félelmetes hűséggel. A kezem is reszketett, amikor a füzetet zsebembe csúsztattam.

— Ugye megírod?

Válasz helyett bólÍTi(ot.'

fém. Nem mertem kinyitni a számat, gránitból faragott arcára nem mertem felemelni tekintetem, nehogy elsírjam magainat. Gyökerestől (kitépett faóriás láttán rendül meg az ember úgy, ahogy akkor én.

Amikor elbúcsúztunk, már ismét vidám volt és magabiztos. Erőltette-e irántam való tapintatból, vagy korábbi vallomása csak múló balsejtelem volt-e, nem tudom. A (kert- ajtóból még sokáig elkísért tekintetével, aztán a megszökött kézlengetés után sarkonfordult és eltűnt virágzó gyümölcsfái között.

Haláláról csak a temetés után egy héttel értesültünk. Azóta is maró lelktismeretfur- dalást érzek, ősz mesterünk, Kis Tóth Imre iránt. Tudom, megkönnyebbülnék, ha elengedhetetlen tartozásomat kiegyenlíthetném valaha, ha volna olyan erős toliam, amellyel méltóképpen megörökíthetném helyette‘ az ő nagy művét, az éppen megkezdettet, a Torzót. De nincs. Ahogy távolodom időben együtt töltött gazdag óráinktól, egyre szorongatóbban érzem saját törpeségemet s egyre bizonyosabban tudom: Imre bácsi így is nagy író volt. emléke előtt tisztelettel kell fejet hajtanom.

Teremtőm, mi válhatott volna belőle, ha harmincnegyven évvel !később szüle- ük?!...

Néhány kimondhatatlanul í nagyszerű pillanat múlva I Don Agapito a Segovia út ! közepén találta magát, kezó- i ben a végzetes esernyőt szc- I rongatta, jobban, mint va- í laha.

... Nem Is engedte el soha ! többé. Már néhány év óta az j elmegyógyintézet lakója. Reg- í géltől estig a kert egyik ár- i.nyas sarkában sétálgat a bol- ; dogtalan, és állandóan egy lát- ! hatatlan ' esernyővel víasko- | dik ...

• Az .Öngyilkosok hídja”-, a i Segovia üt felüljárója.

Fordította: Huszágh Nándor

UHUimilHHIIIHMHIIliUtimilllHWHHmHIHfi

\ VII. Országos liléprajii GyűjtőI Több mint nyolcezer lapnyi 1 értékes néprajzi leírás, rajz. I kotta és fénykép érkezett be 1 a VII. országos néprajzi gyűj- f! tőpályázatra. A beküldött 1(>5 : pályamunka közül öt nyert I. 1 díjat (1000—1000 forint), hat I felemelt II. díjat (700—1700 foil rint), hat II. díjat (500—500 1 forint) és 33 III—VI. díjat | (400—100 forint). Ezenkívül 1 számos munka részesült dicsé- ! retben és könyvjutalomban. A 1 pályázók értelmiségiek, parasz- | tok, népművészek, munkások = és diákok. Az egyéni pályázók p mellett az iskolai szakkörök I (debreceni és a gyulai gimna- | zisták. győri tanítónőképzosök. I szombathelyi közgazdasági | technikumi tanulók, dévavá- ! nyai úttörők stb.) is szépen 1 szerepeltek. Kiemelkedő mun- ! kák foglalkoznak a néprajz I legkülönfélébb területeivel: ! népmesékkel, népdalokkal, fa- I zekassággal, népviselettel, szö- I vés-fonással (szlovák szőtte- ! sekkel is), munkás-folk'órral, | népszokásokkal, népi épífé- | szettel, gazdálkodással stb. A | nagysikerű pályázatot jövőre ä is megrendezik.